Ködös, barnás, vöröses...

Éjjel akkora baromságot álmodtam, valami partiban voltam, pasimmal, meg a szüleimmel, de aztán kaptam egy hívást, valami állásinterjúra és egy csomót vártam egy gazdag lakóparkban, mire felengedtek és valami eszméletlenül unszimpatikus nőnél lettem volna alkalmazott. Aztán az ébresztő megszólalt...
Múlt hét csütörtökre úgy lefagyott, hogy nem lehetett közlekedni. Estem is akkorát a legforgalmasabb helyen, hogy két asszony is megkérdezte, jól vagyok e :S
Aztán este apám átküldött egy képet az exemről a narkománról. Fogalmam sincs honnan szedte, de állítólag ez egy tavaly novemberi kép. Esküszöm, meg sem ismertem a tagot, szerintem simán elmennék mellette az utcán. És hazudnék, ha azt állítanám, hogy olyan gusztustalanul néz ki, hogy felfordul tőle a gyomrom, mert még mindig nem gáz annyira, hogy így vélekedjek a külsejéről, sőt úgy tűnik, a rockerségét felváltotta a punk korszak, mert kicsit hajaz egy 70-es évekbeli Sex pistols rajongóra *-*
J. kislánya befulladt pénteken, így szegények a kórházba kerültek, szerencsére hétfőn már mehettek haza. Voltam bent náluk, Zselyke addigra már egész jól volt, hála égnek.

Vasárnap meg elugrottam apámékhoz, mert anyám mondta, hogy apám morog, amiért olyan ritkán járunk feléjük és hogy még a tinimami (örök kedvenc) is gyakrabban erre tolja a gyerekkocsit  benne a gyerekével mint én (és még gyakrabban jön gyerek nélkül, piára szomjasan khm). Na, hogy eleget tegyek az óhajának, elmentem meglátogatni. De nem volt benne túl sok köszönet, váltottunk néhány szót, de elég lapos és feszült volt a hangulat, faterom rá volt gyógyulva a mobiljára, képtelenség volt lehozni róla, egy idő után nem is próbáltam. Hazafelé tartva, pasim meg is jegyezte, hogy ennek a látogatásnak nem sok értelme volt így. Kivételesen osztottam a meglátását.
Aztán anyám mondta, hogy apám aznap még felhívta a tinimamit a pasijával, hogy ugorjanak el, mentek is és ott ültek késő estig. Na, mert hogy ők jobb társaság. Így jártam....Én megpróbáltam, ennyi telt tőlem. 

Végre eljutottam odáig, hogy beszínezzem a hajamat. Naná hogy még közelében sincs annak az árnyalatnak, ami a dobozon szerepel. Ha meg kellene határozni a jelenlegi hajszínemet, ööööööhh....a középbarnánál valamivel világosabb és a fosszínű között félúton, némi rézvörös árnyalattal. És észre sem vette senki sem, még R. sem, pedig neki van ehhez szeme, lévén hogy két évet tanult fodrásznak, na meg ő amúgy is észre vesz minden újdonságot rajtam :S Legyen az rossz, vagy kevésbé rossz. Jó, mindegy most már így marad, 6-8 mosásig tart úgyis, aztán kitalálok valami újabb színt. Világosítani szeretném valahogy, bár tegnap átfutott az agyamon, hogy esetleg ismét lehetnék kékesfekete, mint a régi szép emos időkben, de aztán elvetettem ezt az ötletet, anno alig bírtam megszabadulni a feketétől, meg állítólag rám is dobott úgy +10 évet...(nekem tetszett úgy azért).
R. meg mondta, hogy hallott egy olyat, hogy hamarosan megszűnések és átszervezések lesznek felénk. Woah, ezen csodálkoztam is egyet, én semmi ilyesmiről nem hallottam. Persze, én nem is vagyok benne a pletyka körben, szóval még jó, hogy nekem ez újnak hatott. De mondtam is R.-nek, hogy annyira nem vagyok letörve ettől, mert akárhogy is alakul, legalább nem kell némely embert látnom napi szinten (pl. a hajdobálgatós csaj, utálkozóképű, meg a a nő, aki annyira átlag, hogy még becenevet sem találtam neki, na meg N., aki csak akkor köszön és áll szóba az ember lányával, mikor éppen egyedül van).

Ja, H. meg visszaszokott a cigire, tegnap erre járt és becsengetett, hogy tudunk e egy szál cigit adni. Én nem dohányzom ugye, de kértem pasimtól, nem lelkesen, de adott. Amúgy örültem H.-nak, bár klasszabb lett volna, ha azért ugrik be, mert pl. beszélgetni akar. Na, de majd legközelebb.
A héten valószínűleg készen lesz a sztorim következő része (tudom...hurráááááá XD).