Gyűrött vagyok és nyűgös. Jó lenne már találkozni anyámmal, de ez a héten nem fog összejönni. Apám meg tudta látogatni, a hugom is most készül. Úgy volt, hogy mind együtt megyünk, aztán apám meg tesóm kettesben tervezték ezt, dühöngtem is egy sort, mert a múltkor a családi válságstáb összehívása is azért történt, mert mindent együtt kell megvitatni. Érdekes mód, a látogatásokra ez nem vonatkozik.
Így marad a napi telefonhívás. Majd csak eltelik ez a néhány hét.
Befestettem a hajamat (persze másnap full megáztam és azóta még sokszor), a vége vörösesbarna, a teteje barna, rohadtul nem így terveztem, de az én hajam már csak ilyen.
Ronccsá ázva mondjuk egyforma színűnek tűnik.
Tegnap mikor rohantam lefelé reggel a lépcsősoron, egy faszi aki a gyerekével sétált, utánam kiáltotta, hogy csinos vagy!
De szerintem csak viccelt...
Tök leharcoltnak érzem magam ,és szerintem híztam! Pedig nem is eszek sokat, meg ilyen leülök és tányérból eszek, már hetek óta nincs. Általában akkor kapok be valamit (nem félreérteni), miközben teszek-veszek.
Á. írt fb-n, hogy belenézett a pasija levelezésébe és megtudta, hogy ki a nője (valami munkatárs), így a fickó lakásában lévő női holmiknak valószínű ez a lány a gazdája. Á. összeomlott, én hiába mondtam, hogy leplezze már le a pasit, hogy tovább tudjon lépni, de még nem áll rá készen. Oké, értem én hogy tré szembenézni a valósággal, de évek óta nem történik köztük adult content, a pasi folyton lekoptatja, házicselédnek tartja, cserébe úgy beszél vele mint a kutyával. És már hetekkel, sőt hónapokkal ezelőtt volt, hogy Á. megtalálta azokat a cuccokat, mégsem történt semmi ezügyben. Próbáltam vigasztalni, de nem sok eredménnyel. Érthetően depis emiatt, és nem tudja, mi tévő legyen. Illetve tudja ő is, hogy mi a helyes, de valamiért-talán mert még mindig szereti azt a gyökeret-elviseli ezt a megalázó és értelmetlen helyzetet.
A.-val is összefutottam tök véletlenül a boltban. Kicsit dumáltunk, és mondtam neki ezt a dolgot Á. pasijával, Aki ugye rá is hajtott, szóval nem volt ismeretlen neki a téma, meg azt is egyből kitalálta, ki a csaj, akivel csalja Á.-t. Kicsit bánom, hogy elmondtam neki, de amúgy meg nem az én saram, mivel nem én csalom meg a páromat, szóval...örüljön, hogy eddig nem derült ki.
A pasim vérnyomása megint nekiállt szarakodni, elment dokihoz, aki azzal küldte haza, hogy méregesse. Okés, eddig is ezt csináltuk. Thx. A héten írogattam a sztorit, lassan teljesen megleszek vele, mikor annak idején belekezdtem, nem sok esélyt adtam erre, de aztán valahogy megtáltosodtam :P
Nyáron meg folytatni kéne a Still breathing-et, ez a terv. Jó lenne idén befejezni, nyáron lesz két éve, hogy írom és azt hittem, ilyenkorra már tök más történettel leszek elfoglalva, de hát az idő és/vagy az írói válság mindent átrendezett.
És akartam zenét berakni a végére, de a gépem valami hülye hibaüzeenetet ír ki, lusta voltam elővenni a laptopot, azért szenvedek az asztali gépen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése