Senkit sem érdekel, de...

Tegnapra virradóra egész jót álmodtam, vagyis inkább szürreális volt. Valahol nyaraltunk, apám, anyám meg én. Ilyen retro nyaralóban, régi bútorok stb. Sid Vicious ült egy piros fotelben, bőrdzseki volt rajta, kezében egy üveg sör és vigyorogva magyarázott. OMG,oké, tudom...
Sütött a nap és fehér alapon lila virágos ágynemű volt mindenütt.
Aztán sétáltunk hazafelé, apám, anyám és én (hogy Sidet hol hagytuk, ne kérdezzétek) és elénk szaladt egy németjuhász kutya, ami rókává változott, ahogy közelebb ért.
Aztán egy szép ház előtt álltunk meg és egy víztorony volt szemben, meg sok-sok fa és bokor. Aztán kijött a rokonunk és azt mondta, de jó hogy végre megérkeztünk.
Arra ébredtem, hogy a bekapcsolva hagyott ébresztőm pittyeg *-* Viszont kipihenten éreztem magam, úgy voltam vele, hogy ez lehet egy egész tűrhető nap is.
Hát benéztem persze.
És rájöttem, hogy apám szeretetét csak álmaimban vívhatom ki valójában. Erről később.
A pasim persze már hajnalban elhúzott csapatépítő ivásra (bah), így a nap hátralévő része nem volt ilyen derűs, mint az álom.
A fészbukkon rögtön Mr. Népszerű meg a nője enyelgős, pesti éttermes fotójába botlottam. Ráírtam Á.-ra is, mert fent volt a chaten és mert rég hallottam róla, de nem írt vissza.
Utána főzősműsorokat néztem, rakott krumplit és citromos mignont ettem-nem egyszerre persze-és próbáltam írni, de nem túl sokat sikerült. 

A hangulatom nyomottá vált, a pasimmal is összevesztünk telefonon, részegen felhív, hogy ő hú, de jól érzi magát, jól van, köszi *-* éljen május elseje.

Erre még jött pluszba, az őseim balhézása. Anyám ezerszer felhívott, hogy a hugom már megint vergődik és sértődik. Apám meg azt mondta, hogy ha innen elmegyünk, akkor úgyis hajléktalanok leszünk. Köszi a lelki megerősítést, így higgyen az ember magában ugye, a család erős támogatása, hát szárnyakat növeszt. Az a helyzet, hogy itt a hugomat kell(ene) csak támogatni, mert Miss Rongyrázó-vagy Miss Gyűlölködő, még mindig az én ügyeimen pörög ezerrel és ezzel vegzálja anyámat. Igaz, még mindig semmi köze sincs hozzá, de tökmindegy, amúgy.
Olyan fárasztó ez az egész. Az is, hogy friss sztorik helyett, csak erről tudok írni, de hát ez a szarság vesz körbe.
Őszintén, nem tudom, mikor lesz valami a ház vásárlásból. Már ha lesz valami és a hugom nem duruzsol addig apámnak, míg vissza nem vonja, hogy segít. És amúgy sem tudom, hogy segít e, komoly kétségeim vannak, pár ilyen elejtett, ha innen elmentek, az utcára kerültök, megjegyzés után.
Miért?! Mitől olyan különleges ez a hely? Valaki mutassa már meg, miért, mert én nem érzem, hogy az lenne. Én úgy érzem, fojtogatnak a falak, undorító az egész, belefeccöltünk nem kis összeget, hogy ne nézzen ki úgy, mint egy lepratelep, de nem sok látszatja van. A szomszédokról meg már írtam, barmok gyülekezete.
Miért ne próbálhatám meg máshol? Nekem is jár a tiszta lap, úgy hiszem.
Még a börtönből szabadultaknak is.
És ha úgy vesszük, ez is börtön.
Én meg lelépek innen, akár tetszik a családnak, akár nem!!!
Kifakadás gomb kikapcsolva :(
De ez a dal, egész nap a fejemben járt.