Az egészet.
Az egész lakást, vagyis még csak a szekrényben lévő ruhákat és főleg az előszobát.
Kerek 2-3 hét alatt. Egyre gázabb, nagyon gyorsan terjed. Szóltam pasimnak, hogy beszéljen már a felettünk lakókkal, mert ez így nem jó. A penész egyáltalán nem elegáns látvány, plusz még UN-DO-RÍ-TÓ...
A tv-nk is elromlott megint. Igen, igen, harmadjára, mióta nálunk van. Én hótziher, hogy nem ölök bele több pénzt, a második bedöglésnél is megmondta a szerelő, hogy tök fölösen csinálja meg, mert fél év és megint elszaródik. És tádáááááááám, öt hónap jó ha eltelt. Ajh.
A pasim viselkedése megint kiborító, nem részletezem, már milliószor megtettem.
És egy ember, akit bírtam, hirtelen kilépett az életemből. Persze, fogunk még találkozni, ha véletlen összefutunk, de már nem lesz napi szinten az életemben. Váltott és biztos, hogy jól tette. De hiányozni fog :( :(
Elkezdtem az Örökké utolsó részét megírni, nem tudom, mikorra lesz kész, de augusztus óta már illene befejezni.
És majd lesz új fejezet a Still Breathing sztorinál is.
Rendezni fogom a soraimat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése