Amúgy szerintem azért csináltam most ezt, mert mikor A.-val találkoztam és mondtam neki, hogy milyen csinos a haja (körme, ruhája), arra azt mondta, hogy neki muszáj így kinéznie, a munkaköre miatt. Ha nem járna úgy emberek közé, mint én, akkor ő sem törődne a külsőségekkel. Hát köszi...ez kicsit fájt amúgy, de A. néha szokott ilyeneket, egyszer mikor valami kütyünk elromlott, és ő szerzett szerelőt akkor meg azt mondta, hogy nyugodjunk meg, nem fog sokat kérni a szaki, mert mondta neki, hogy szegények vagyunk...
A narkomán exem meg hétvégére az összes fb profilját törölte. Múltkor még olyan lelkesen küldözött nekem zenéket.Remélem nincs baj vele:S
És most jöjjön egy kis unalomból, némi szabadidőből és a GD Saint Jimmy klipből összerakott szösszenetem. 2-3 részes lesz kb., és közben a Still breathing-et is írom (Na, oda kaptam olyan kommentet, hogy nem bírják lefordítani...pfff...és ezzel én mit kezdjek?! Bár lenne olyan angol tudásom, hogy tudjak segíteni, de így Google translate a barátjuk lehet).
Ő a düh és a szerelem fia, a srác a külvárosból
A szüleim nem ismertek. Igazából nem tudtak rólam semmit, azt hitték, minden rendben velem, ezért csak magukkal, meg a széthulló házasságukkal voltak elfoglalva. Igazából minden rendben is volt velem, sőt…lett egy fiúm. Jimmy, egy nem mindennapi srác. Jó, persze, minden szerelmes lány azt hiszi, hogy különleges a pasija. De ő tényleg az volt, mert semmi sem volt átlagos körülötte. A teljes függetlenséget választva, évekkel ezelőtt lelépett otthonról és azóta a környékbeli városokban tengette napjait. Sehol sem maradt túl sokáig, folyton mozgásban volt. Olykor munkával, máskor nem éppen legálisan jutott pénzhez, de mindig megoldotta a problémákat. Általában fedél is akadt a feje fölé. Jelenleg a külvárosi benzinkút és szupermarket, üzemen kívüli mosdójában húzta meg magát éjszakára. Napközben jött-ment, kocsmákban ült, sétált a környéken, vagy csak a kútnál lógott. Itt ismerkedtünk meg, úgy hogy pénzt akart tőlem kérni. Adtam neki és beszédbe elegyedtünk. Aztán másnap is arra mentem, egyből felismert és akkor már nem kért pénzt, csak beszélgetni szeretett volna és valami elkezdődött köztünk. Nem éppen rózsaszín idill, ugye ? De a kapcsolat azóta is töretlenül tartott és a környezetem semmit sem vett észre belőle. Jimmy annyira helyes volt, el sem hittem, hogy szóba áll egyáltalán velem. Nem tagadom, teljesen megőrültem tőle, az első perctől, a kezdetektől bolondultam érte. Szerettem a kócos, fekete haját, a kékesszürke szemét, a rengeteg tetoválását, a hangját, még az önpusztítását is szerettem a magam módján. Mert Jimmy folyton cigizett és sokat ivott, nem beszélve a mindenféle tablettákról, amiket úgy kapkodott be, mint más a cukrot. Azt mondta, hogy ADHD-s, erre kellenek a gyógyszerek, meg depressziós és naná, hogy erre is voltak szerei. Fura, hogy mindezt vonzónak találtam, de így éreztem. Minden percben vele akartam lenni, tudni akartam róla, csak sajnos ez elég nehezen volt megvalósítható. Jimmynek nem volt telefonja és internet eléréssel sem rendelkezett, egy lepusztult WC volt az “otthona”, így csak akkor hallhattam felőle, ha találkoztunk. A szívem majd kiugrott, ahogy közeledtem a benzinkút felé. Ő már ott várt rám a fotocellás ajtóban, hanyagul szívta a cigarettát, mint mindig. Mikor meglátott, mosolygott, ahogy én is.
- Gyönyörű vagy…- mondta, mikor végignézett rajtam. A tekintete mintha égetett volna.
Elpirultam és gyorsan megráztam a fejemet.
- Nem! Te vagy gyönyörű…- suttogtam neki megilletődve és elveszve szemeiben.
Jimmy belém karolt.
- Gyere, elviszlek szórakozni! – azzal elindultunk az esti sötétbe burkolt úton, ahol csak az utcalámpák világítottak nekünk.
Egy házibuliban kötöttünk ki, Jimmy ismerte az egyik srácot, így bemehettünk. Rögtön magunkhoz vettünk egy csomó alkoholt és magunkból kivetkőzve, csókolózva, ölelkezve táncoltunk, miközben erősen részegre ittuk magunkat. Mindenki bámult ránk, de ez minket nem érdekelt, a pillanatoknak éltünk és ugráltunk a dalokra kifulladásig. Láttam néhány lány féltékeny arckifejezését, és büszke voltam, hogy nekem van a legjobb pasim a világon.
Rohadt szarul éreztem magam, mikor hajnalban hazabotorkáltam, de a házban már mindenki aludt. Jobb is volt, nem akartam összetörni az illúzióikat.
Mikor anya, apa, meg a húgom nem voltak otthon, felvittem Jimmyt a házunkba. Mindig megcsodálta a házunkat, elámult a nagyméretű képek és fali díszek láttán. Hosszú percekig ült a nappaliban a tv-t bámulva. Mosolyogva néztem a szomszéd szobából, aztán előkerestem anyám vadonatúj, szexis fehérneműjét, amit még nem is használt. Magamra vettem és kisétáltam Jimmyhez. Alig akarta elvenni a tekintetét a hülye tv-ről.
- Hé…- méltatlankodtam.
- Ne haragudj, csak olyan régen néztem már bármit is a tv-ben. – mentegetőzött és még jó, hogy nem bírtam rá haragudni.
- Oké, nincs baj. – vágtam rá és beleültem az ölébe. Egy másodpercre meglepődött, aztán szó nélkül megcsókolt. Nem vesztegettük az időt, gyorsan szabadultunk meg a ruháinktól és szeretkeztünk a szüleim kanapéján. Jimmy olyan gyengéd volt és figyelt rám. Egész jól csinálta, ahhoz képest, mennyire fiatal volt, bár nem kérdeztem sosem, de biztos volt pár kapcsolata. Az enyém volt…Boldognak kellett volna lennem és az is voltam tulajdonképpen, de hatalmába kerített a kétség is. Ültem az ágyban anyám fehérneműjét viselve, mellettem Jimmy aludt meztelenül. Elég valószínűtlen helyzet volt ez. Néztem, ahogy egyenletesen lélegzik és néha megrezzen álmában. Az asztalon alkoholos üvegek már szinte üresen, cigicsikkek és felbontott gyógyszeres dobozok. Jól éreztem magam vele, de fogalmam sem volt, hova vezet majd az egész.
Tanácsot nem remélhettem senkitől, de tudtam, hogy van, akinek már a közelsége, látványa is erőt ad és megnyugtat. Még aludt az egész család, mikor az én lépteim már lefelé kopogtak a ház lépcsőin és meg sem álltam a helyi kórházig. Itt feküdt az imádott nagymamám sajnos hosszú hónapok óta. Agyvérzése volt, nem tért magához. Most is ugyanolyan eszméletlen volt, mint legutóbbi látogatásomkor. A sírás elővett, ahogy így láttam, annyi szép emlék fűzött hozzá, olyan jó lett volna, újra beszélgetni vele, mindenről őszintén. Úgy mint régen. De csak feküdt és körülötte gépek pittyegtek. Ültem ott elcsüggedve és folytak a könnyeim.
A látogatás után a benzinkúthoz igyekeztem. Jimmy ott állt kint és rögtön leolvasta az arcomról zaklatottságomat.
- Hogy van a nagymamád? – kérdezte együttérzően, de csak zokogtam válasz helyett, ő pedig finoman letörölte a könnyeimet.
- Minden rendben lesz. – bíztatott, ahogy a karjaiba zárt. És én annyira el akartam hinni neki.
Ha az ősök nem veszekedtek, akkor sem volt nagyszerű a hangulat a házban. Anyám a konyhában robotolt, apám meg a tv előtt bambult. Nem volt túl nagy kihívás a táskámba csempészni némi alkoholt a bárszekrényből. Aztán gyorsan elköszöntem tőlük és rohantam a szerelmemhez.
Elborzadva figyeltem a vérrel készített, nehezen értelmezhető ábrákat és megpróbáltam elfogadni, hogy vannak pillanatai, mikor neki is túl sok már minden. Akárcsak nekem, de én sohasem tudtam volna ezt csinálni magammal. Ha már nyakig ért a zűr, a szüleim ordítoztak, csak elvonultam a szobámba, befogtam a fülemet és arra gondoltam, ez sem tart majd örökké és egyszer csend lesz ismét.
Igen, nekem ott volt a menedékem, a kényelmes szobám, de Jimmynek ilyen nem volt, az ő világa a benzinkút mosdójának néhány méteréből és a kb. két váltás ruhából állt. Régen biztosan neki is volt saját ágya, szekrénye, privát holmija és családja, de erről sohasem árult el túl sokat. Azt mondta, nem egy vidám történet, az apja világéletében alkoholista volt és verte őt, az anyjával együtt. Aztán Jimmynek elege lett ebből és mindent ott hagyott, az iskolát, a barátokat, az egész addigi életét. Önszántából cselekedett így és állítása szerint, soha egy percig sem bánta meg.
Hallgattam, amiket mond és lassan elnyomott az álom. Pár óra múlva arra eszméltem, hogy lehűlt az idő és fázom. A nyilvános WC piszoktól homályos ablakán láttam a narancsszínű fényeket, hajnalodott.
- Baj van? – kérdezte mellettem Jimmy, amint felültem és kábán, fejfájással küszködve sóhajtottam párat.
- Haza kell mennem. – mondtam, mire ő is felült és cigire gyújtott.
- Oké. – bólintott. Összeszedtük magunkat és hazáig kísért, bár egyáltalán nem volt kedvem ehhez és szívesen osztoztam volna inkább a szabadságában, még ha az olyan gyötrelmes is néha.
Jimmyvel sok mindent lehetett csinálni, beszélgetni, szeretkezni, nevetni, vagy éppen szomorkodni. Vele minden perc eseménydús volt, de a legjobbak mégis a hétvégék voltak, amik a féktelen ivásról szóltak. Nem szépítek, két végéről égettük azt a bizonyos gyertyát, nem számított milyen az ital, ha volt megfelelő alkoholtartalma és kellő szinten lerészegedünk tőle. De fontos volt a zene is számunkra, a bulik, ahol tombolhattunk kedvünkre. Jimmy punk volt, ízig-vérig rebellis és ez tette őt még rendkívülibbé, megfoghatatlanabbá.
Egy raktárépülethez mentünk, ahol egy punkrock banda zenélt. Sokan voltak, a cigarettafüstöt szinte vágni lehetett. Izgatottan szorongattam Jimmy kezét, mire ő megnyugtató mosolyt és pillantást küldött felém. Majd adott nekem egy tablettát. Megdöbbenve bámultam rá, de ő biztatott, hogy nyeljem csak le és én megtettem amit kért, bár fogalmam sem volt mit adott. Nem mérlegeltem, feltétel nélkül megbíztam benne. Aztán ittunk tovább. Sokat. Mindent, amit ott találtunk. A zene egyre vadabb lett, mi meg csak táncoltunk, csókoltuk egymás ajkait, mintha csak ketten lennénk a világon. Egyre jobban szédültem, ahogy a karjaiban tartott, éreztem az ajkainak ízét és csókjának gyengédségét. Jó volt a szédület. Hiszen vele voltam és más egyáltalán volt fontos. Azt hajtogattam, hogy szeretem és ő is azt mondta. Meg azt, hogy szép vagyok, de nem hittem neki. Sosem hittem neki, mikor ezt mondta. A szép ő volt. Nem, ő inkább gyönyörű volt. Kezdtem összefüggéstelenül beszélni, a színek, hangok egyveleggé változtak körülöttem, mintha körhintában ültem volna. Aztán már csak arra emlékszem, hogy egy piszkos matracon fekszem a raktárépület előtt, Jimmy aggódva hajolt fölém.
- Jól vagyok. – motyogtam és erőtlenül megsimogattam az arcát. Erre ő csak bizonytalanul bólintott és az italát kortyolgatva velem maradt. Én pedig álomba, vagy kábulatba zuhantam, már magam sem tudom. Életem eseményei vonultak el a szemeim előtt, néhány kép kisebb koromból, mikor még anya és apa szerették egymást és nem civódtak. És mikor a nagyi még egészséges volt. Szinte láttam magam előtt a boldog mosolyokat, éreztem az ölelő karokat és minden olyan tökéletesnek tűnt.
Hangos kiabálásra ébredtem és jéghideg izzadtságban úszva ültem fel a matracon. Teljesen egyedül voltam a koromsötét éjszakában. Hideg volt, a végtelen égen apró kis pontokként ragyogtak a csillagok és nagy, sárga foltként a hold. A raktárbeli összejövetel, mintha sosem történt volna meg. Émelyegtem és fájt a gyomrom, a szám teljesen száraz volt és majd megfagytam. Vajon hol lehet Jimmy? Miért hagyott magamra?
Újra hallottam a kiáltásokat tőlem nem messze. Nem hezitáltam, gyorsan felpattantam a matracról és a hangok irányába rohantam. A neszek a raktártól néhány tíz méterre jöttek. Már messziről látszott egy harsány, pár fős csapat. Két-három lány, de főként fiúk, minden bizonnyal a buli résztvevői. Rengeteg italos üveget láttam és sűrű cigifüstöt. És ott volt Jimmy is. Pár sráccal került összetűzésbe, legalábbis nagyon úgy tűnt, mert ronda szavakat vágtak egymáshoz és fenyegetőztek.
- Jimmy! – kiáltottam el magam, amint közelebb értem. De hirtelen két fiú elkapta a karomat.
- Te ebbe ne avatkozz bele, baby! – röhögtek a képembe gúnyosan.
- Mi történik? – kérdeztem értetlenül, de leszereltek.
- Nem a te dolgod, mi majd elintézzük a kis simlis barátodat!
- Hagyjatok békén ! – kapálóztam, de ők erősebbek voltak. Jimmy látta, hogy ott vagyok és ettől meglehetősen lefagyott.
- Engedjétek el, ő nem tehet semmiről. – emelte fel a hangját, de hasztalanul.
- Majd ha visszaadod a pénzt, amit elvettél. – mondta erre az a fiú, aki legközelebb állt Jimmyhez és aki a legfenyegetőbben nézett rá.
- Nincs nálam a rohadt pénzetek. Nem az én gondom, ha ellopták tőletek, nekem semmi közöm hozzá. Ne vádolj olyannal, amit nem tettem meg! – vágott a fiú szavába Jimmy. De az nem hitte el egy szavát sem.
- Hazudsz te mocsok és most a cafkád lesz a tanúja, ahogy kibelezünk. – jelentette ki.
- Soha többé ne nevezd őt így! – és Jimmy, hogy szavainak nyomatékot adjon, neki ugrott a fiúnak.
- Ne ! – üvöltöttem és ismét próbáltam kiszabadulni a két fiú erős szorításából.
Jimmy meg a másik fickó a földön verekedtek, a körülöttük állók meg hangos kiáltásokkal reagáltak.
- Mindig is egy hazug voltál ! – mondta a srác, ahogy teljes erejéből ütötte Jimmyt.
- Ne bántsátok, kérlek! – könnyek homályosították el a szememet, ahogy tehetetlenül végignéztem a kemény ütéseket. Jimmy meggondolatlan volt, a fiú meg sokkal keménykötésűbb nála. Pár jól célzott ökölcsapás után, Jimmy a földre hanyatlott, csak rázkódott és köhögött. Egy ideig döbbent csodálkozás vette körül.
- Istenem! Mit csináltatok vele?! – ordítottam magamon kívül, megtörve az éjszaka csendjét.
A fiú győzelemittasan vigyorgott.
- Leckét tanítottam neki, most majd meggondolja, kinek a pénzét nyúlja le a nyomorult senkiházi.
A két srác elengedte a karomat és a tömeg szétszéledt, pillanatok alatt kihalt lett a terület. Remegő lábakkal igyekeztem Jimmyhez, aki addigra már felült a földön. Alaposan helyben hagyták, nehezen vette a levegőt, véres volt az arca, a szája, horzsolások fedték a nyakát és halott sápadttá vált.
- Jó ég, Jimmy, meg is halhattál volna! – zokogtam felette szemrehányóan.
- De nem haltam meg, úgyhogy abba hagyhatod. – morgott az arcát törölgetve, a betonon ülve.
- Te vetted el azt a pénzt? – kérdeztem sírástól elcsukló hangon.
Jimmy megvetően és csalódottan nézett rám.
- Nem. – jelentette ki és elborult a tekintete. A számomra csodálatos kék szemek a dühtől feketévé, ismeretlenné váltak. Felállt mellőlem és rágyújtott. Remegett a keze, ahogy beleszívott a cigibe.
- Nekem elmondhatod…- szipogtam, aztán én is felkeltem a földről.
- Mégis mi a francot mondjak? Ismerjem el, hogy én voltam? Hogy egy kibaszott politoxikomán vagyok!? Hogy én tettem, mert kellett a pénz, mert el akartam szállni ebből a kurva életből végleg?! És akkor mi van? Akkor fájdalmat érzel és tovább sírsz itt, vagy mi ? – csattant fel, én pedig igazságtalannak tartottam a reakcióját.
- A rohadt életbe, egyszer gondolkodhatnál is kicsit, láthatnál tovább is. Hidd el van élet az italozáson és a gyógyszereken túl. Van jövő a külvároson és az önromboláson kívül. – mondtam neki, de csak gúnyosan végigmért.
- Haha, mondja ezt a lány, aki rávetette magát a tablettára és totál kifeküdt tőle.
- Azt a tablettát te adtad nekem és rohadt szarul voltam tőle. – jelentettem ki, de csak vállat vont, miközben nemtörődömséggel törölgette kézfejébe a vérző orrát.
- Senki sem kényszerített, hogy bevedd.
- Bíztam benned, azért vettem be. – vágtam a szavába.
- Ha bíznál bennem, nem feltételeznéd, hogy pénzt lopok. De nem érdekel, mit gondolsz rólam, ítélkezz nyugodtan, nem izgat. A tablettát meg azért vetted be, mert te sem bírsz a józan valóságban élni. Lásd be, te is ugyanúgy hajszolod a hazug víziókat, mert te is ugyanolyan elcseszett vagy, mint én. – közölte Jimmy.
A szavai fájdalmat okoztak, nem akartam a gyengeségeimmel szembe nézni, egy másodpercre sem.
- Dögölj meg! Egy szemét vagy! – kiáltottam rá, mire váratlanul lekevert egy pofont. Ő is elcsodálkozott a váratlan tettétől, én pedig a meglepetéstől a földre estem. Lángolt az arcom, alig hittem el, hogy megütött. Talán nem ment még ki belőlem az a rohadt szer és talán Jimmy is be volt még állva, de minden olyan gyorsan történt. És rögtön megbánta.
- Ne haragudj. – hajolt mellém és segíteni akart felállni, de én ellöktem magamtól. Akkor és ott, látni sem akartam többet.
- Ne érj hozzám és hagyj békén! Gyűlöllek ! – sziszegtem könnyekkel a szememben és ott hagytam. Hiába kiabált utána, nem fordultam hátra, csak mentem dacosan előre, egészen hazáig.
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése