Érzések, pillanatok, avagy így búcsúzik a nyár

Zajlik az élet, jó és rossz értelemben is.
Ha egy szavas érzésekben kellene leírni, akkor kb. így festene.
Értetlenség, düh: mikor egy élet nélküli, senki nő (aki apámra hajtana, de a büdös életben nem fogja elérni, anyám nyomába sem érhet), aki benyalizta magát húgomnál, de mivel nálam nem sikerült, telenyomja a facebookomat egy este (tök részegen nyilván) gúnyos és kéretlen kommentekkel. Nem is értem, hogy jön ehhez?! Nem a haverom, inkább csak alig-alig ismerősöm, de már az sem, mert letiltottam a picsába.
Szomorúság, tehetetlenség: amikor hallom, hogy a rokonod ismét rosszabbul van és a nővérek sem biztatnak sok jóval.
Beletörődés, harag: mikor a pasim talaj részegen jön haza vasárnap éjszaka hajnalban, és reggel 6-kor mennie kell dolgozni.
Fásultság, feladás: amikor a jó életben nem bírom elmagyarázni H.-nak, hogy nem tudok a gyerekére vigyázni, egyszerűen nem megy. De nem fogja fel és csak azért is hívogat reggel fél 8-tól, este háromnegyed 12-ig *-*
Kiakadás: amikor látom, hogy jövő héten már szeptember és egy rakás elintézni valóm lesz, amivel gőzöm sincs, hogy küzdök meg.
Elfogadás: mikor a tesóm megint fúj rám valamiért, csak azt nem tudom miért, de már megszoktam. És azt is, hogy J. kb. ugyanilyen mellőzős lett mostanság. Apámról nem is beszélve, rajta sem tudok kiigazodni.
Idegesség: amikor tartoznak nekem pénzzel, de nem adják meg, mert hogy nem tudják, de luxus cikkekre futja :S
Kedvetlenség: mikor tudom, hogy akármit is teszek, a hétvégi családi banzájra mennem kell.

STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 05.

Megint fáj a vesém...hogy én ezt mennyire unom, folyton felfázok. És nem poénos egész nyáron zokniban :/
Mindenféle sebességi rekordot megdöntve, itt az új rész. Szerény véleményem szerint szar lett, de emlékezetből írtam. Vagyis igyekeztem, ha már úgy durván 4-5 órányi munkám távozott az éterbe, hála a saját hülyeségemnek, meg a gépemének :S
Köszönjük a tapsot, virágot az öltözőbe thx.
Helyesírási hibákért bocsánat.
ONE OF MY LIES:
When I was younger
I thought the world circled around me
But in time I realized I was wrong
My immortal thoughts turned into just dreams of a dead future
It was a tragic case of my reality
Mike hanyagul parkolt le a kocsibejáróhoz, majdnem kidöntve az ott lévő lámpaoszlopot. Maga sem emlékezett, miként ért haza, az agya teljesen kikapcsolt, valószínűleg rutinból vezette a járművet, mert minden volt a fejében, csak a közlekedési szabályok nem. Bezárta a autót, majd kezeit zsebre dugva, gyors léptekkel vágott át a házhoz vezető gyepen, kerülgetve a felesége által oda helyezett borzasztó giccses kerti díszeket. A ház sötétbe burkolózva várta, mikor benyitott, nem is gyújtott villanyt az előszobában, egyenesen a konyhába ment, ott világosságot csinált és táskáját az egyik székre dobta. Nem sokat vacakolt, kinyitotta a konyhai szekrényt és kiemelt onnan egy üveg, már kibontott vörösbort. Poharat húzott maga elé és töltött a borból, majd felöntötte kólával. A szájához emelte és egy szuszra lehúzta az italt, majd gyorsan pótolta egy újabb adaggal, de ezúttal az üdítőt kihagyta. Mikor az alkohol kesernyés íze és kellemesen melegítő hatása felébredt Mike gyomrában, a férfi szinte megkönnyebbülten dőlt a konyhapultnak és bámult ki az esti sötétségbe. A szíve még mindig nyugtalanul és iszonyatos sebességgel vert, a feje lüktetett az idegességtől és rázta a hideg. Próbálta visszaidézni a perceket a kocsiban. Mi történt? Hogy tehette meg ezt? Hol vesztette el az irányítást? Mi a fene ütött bele, mikor a fiú ajkaihoz hajolt és megcsókolta? Hová tűnt akkor, az eddig saját maga számára ismert, higgadt Michael Pritchard? Elveszett Billie Joe szemeinek zöldjében? Válaszokat nem kapott, csak valami, maga előtt is tagadott borzongás futott végig a gerincén, betöltve az egész testét. Mike ismét az üveg felé nyúlt és magában azt gondolta, valahol keresnie kellene egy szál cigarettát, biztos találna, ha kitartó lenne, nem lehet, hogy Missy kedvéért mindent a szemétbe dobott.
- Hát te meg mit csinálsz? – hallott ekkor egy hangot a háta mögött és a rémülettől kis híján elejtette a borosüveget. Neje állt nem messze tőle és számonkérően vizslatta.
- Nem tudtam, hogy itthon vagy, mikor benyitottam, csendes és sötét volt a ház. – mentegetőzött gyorsan Mike és érezte a vörösséget felkúszni az arcába.
- Azt látom…És ezért rögtön innod kell? – érdeklődött Missy.
- Csak nehéz napom volt, pár korty nem árt meg. – mondta erre a Mike.
- Lehet, de nem is használ a szívednek. – vágott vissza Missy.
Mike-nak jól esett a törődése, és nem is akarta feszíteni a húrt, így méltatlankodó arckifejezés kíséretében arrébb tolta a poharat és elrakta az üveget a szekrénybe.
- Én is nemrégen érkeztem haza és azt hittem, már itthon leszel. Meglehetősen későn jöttél. Máskor értesíts telefonon, ha elmaradsz. – közölte Missy, majd eltűnt a szobában és Mike hallotta a ruhásszekrény ajtajának nyikordulását, amint a nő elpakolja elegáns kosztümjét.
A torka összeszorult és agyába ismét bevillant a nemrég tapasztalt élmény. Billie és ő…A szomorúság, a körülöttük lévő sejtelmes csend, a félhomály. Billie ajka az övéhez olyan közel. A sóhajtások, a forró levegő Billie minden egyes lélegzetvételénél. Mike félénk érintései Billie vállán és haján. És aztán a csók, amit nem tudott magának sem mivel magyarázni. Vajon mit hisz róla most Billie? A történtek után Mike olyan sokkosnak érezte magát és úgy égette a szégyen, hogy egy szó nélkül fuvarozta haza a fiút és egy halk köszönés után ott hagyta a házuk előtt. Mi járhat most Billie fejében, hogyan tudja értelmezni tanára hektikus viselkedését? Mikor még maga Mike sem tudta a dolgokat a helyére rakni a fejében és a szívében.
- Egy iskolában mindig van valami, rengeteg papírmunka, a diákok kérdései, a kollégák véleménye és néhány szülő is felbukkan olykor. – magyarázta nagy sokára. Addigra neje is előjött, immár kényelmes, otthoni viseletében.
- Készítsek vacsorát? – kérdezte.
A férfinak egy falat sem ment volna le a torkán, a gyomra háborgott, a torka össze volt szűkülve, így gyorsan megrázta a fejét.
- Nem vagyok éhes és van még némi adminisztrációm is. – jelentette ki, majd a dolgozószobája irányába indult. Missy értetlenül és gyanakodva méregette.
- Drágám, minden rendben?
Mike felsóhajtott.
- Hát persze édesem, minden a legnagyobb rendben.
És ez csak egy volt, a hazugságai közül.
A következő egy hét úgy telt el, hogy Mike azt érezte, hogy nem a saját életét éli, hanem egy idegenét. Hogy mennyire más volt minden, amíg be nem lépett Billie Joe után abba a füstös, lepukkant kocsmába. A kérdések egyre csak kínozták, pedig naponta többször is átgondolt a dolgot, mégsem jutott előbbre. Távol állt tőle az efféle viselkedés, neki a felesége volt szinte az egyetlen egész életében. Missyt csókolta meg először és a nő vette el a szüzességét. Mike abszolút monogámnak tartotta magát és régimódinak. Ennek ellentmondva pedig megcsókolta egy diákját, aki ráadásul azonos nemű vele. Ez gondolatban végigjátszva is félelmetes volt. Válaszok nem adattak meg neki, viszont dolgoznia kellett továbbra is, pedig minden reggel rosszul érezte magát, gyenge volt és feszült. Fájt a feje, a torka, reggelenként csak ült az ágya szélén és azon gondolkodott, hogy beteget jelent. De aztán csak összeszedte magát és elindult a munkahelyére. Fura mód, Billie a köztük esett csók óta mindennap megjelent az óráin. Nem késett, hozta a tankönyveit és megírta a dolgozatokat, amik egyértelműen a javulás jeleit mutatták, nem voltak persze tökéletesek, messze álltak attól, de Mike könnyű szívvel rá tudta kanyarítani az elégségest, ami Billie Joe esetében mindenképpen jó volt. Mégsem tudott felhőtlenül örülni tanítványa sikereinek, nyomasztotta annak az ambivalens estének az emléke, szürke árnyékként vetülve Mike minden érzésére, pillanatára. És nem volt menekvés ezek elől az emlékképek elől. Az óráin, ahol eddig az összeszedett és jól felkészült tanár látszatát keltette, sem tudott megfelelően összpontosítani. Ahogy tekintete összeakadt a hátsó padban ülő fiú élénkzöld szemeivel, a zavar máris viharos sebességgel mutatkozott meg rajta. A szavai elakadtak, elvörösödött, és előfordult, hogy levert az asztaláról pár írószert. Ilyenkor mindig nagyon nehezen talált vissza a helyes útra és tudta megfelelően folytatni a tanítást. Látta, hogy Billie is várt valamire, csalódottság és frusztráció jelent meg az arcán, mikor Mike szánt-szándékkal nem nézett irányába, aztán habozva, de ő is a tankönyvei és füzete felé fordult. A tanórák ezekkel a félig-meddig összekapaszkodó pillantásokkal, majd gyors elfordulásokkal teltek és egyáltalán nem voltak kellemesek Mike számára. A férfi most is ilyesféle gondolatokkal ült a tanári asztalnál és pásztázta a nyugalmas osztálytermet, kezeiben egy magazint tartva. De az olvasás csak álca volt, hogy ne keresse Billie Joe tekintetét. Ez rövid időkre sikerült is, ám mindig azon kapta magát, hogy ismét a fiút nézi. Szemei alaposan végigjárnak a száján, a szemein, a nyakán, a haján-ami pár napja ismét fekete színű volt - és Mike nem tudta megítélni, melyik áll neki jobban. Aztán magában felháborodott, hogy ilyesmiken agyal. Mike, magáról is megfeledkezve nézte, ahogy Billie írogat a papírra, arcán összpontosítással és érezte egyre növekvő szívverését, a kényelmetlen mellkasi szorítást, gyomorfájdalmat és a hátán megjelenő izzadtságot. Billie észlelte a férfi titkolni igyekezett pillantását és őszinte, alig észrevehető mosoly jelent meg a szájánál. Mosoly, amitől Mike szédülni kezdett és a vére az arcába szökött. Hatalmas sóhajjal nézett újra a magazin betűire, szinte eltakarva maga elől a padsorokat. De hiába, mert akkor is Billie arcát látta, már szinte kínzóan. Izzadt kezei között az újságot lapozta és heves zaklatottsággal számolta magában visszafelé a perceket az óra végéig. A csengő végül megszólalt, Mike elmondta a házi feladatot, aztán a tanulók összepakoltak és zajosan kivonultak. A tanár az asztalánál ülve figyelte, ahogy Billie Joe, utolsóként elindul a terem ajtajához. A fiú vissza-visszanézett rá, a szemei értetlenséget sugároztak, és zavart, amit Mike is érzett, ezért gyorsan a padlót kezdte bámulni. Hallott néhány lépést, majd Billie megtorpant a küszöbön és hirtelen visszafordulva, ott termett az asztala előtt. Mike, nem hitte el, hogy ez történik, úgy érezte, a szíve a torkán fog kiugrani. Az agyában ott dübörgött az utasítás, legyen nyugodt és tárgyilagos, de annyira felkészületlenül érte az egész, hogy mikor felpattant, az asztalon lévő összes papírlapot lesodorta a földre.
- A francba! – káromkodott halkan és lehajolt, hogy összeszedje a lapokat. Billie azonnal odaugrott és segített neki. Mike végig kerülte a pillantását, de így is ideges volt, vibrálások futottak át rajta és világos színű ingén terebélyes foltot hagyott az verejték.
- Köszönöm. – biccentett, ahogy az utolsó lap is felkerült az asztalra és arra számított, hogy Billie ezek után mégiscsak elmegy, de nem ez történt, így neki mondania kellett valamit.
- Miben segíthetek? – kérdezte előzékenyen és a hangja nevetségesen megcsuklott. Billie azonban nem mozdult és nem mondott semmit, csak állt és Mike-ot bámulta. Ezért a tanár szólalt meg ismét.
- Akartam már mondani, hogy egészen jó úton haladsz. Itt a legutóbbi dolgozatod.- vette elő a fiókból Billie tesztjét és lerakta az asztalra. Billie azonban csak futó pillantást vetett rá.
- Nem is örülsz? Én javulást látok és hogy végre időt szánsz a tanulásra. Csak így tovább! – mondta Mike kedélyességet és egyfajta távolságtartást magára varázsolva. Billie viszont nyilvánvalóan nem erre számított, ezért továbbra is szótlan maradt. A feszültség belepte az osztálytermet és Mike kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát, gyorsan elpakolta az asztalán lévő tollakat és jegyzeteket.
- Ha nincs más, akkor ideje menni. – dadogta és a terem ablakaihoz lépett, hogy becsukja azokat. Érezte a fiú tekintetét a hátában.
- Miért kerül? – kérdezte ekkor hirtelen Billie.
Mike meghökkenve nézett hátra.
- Mi? Dehogyis! Nem kerüllek! Miért gondolod ezt?! – rázta a fejét megütközve és tetőtől-talpig leizzadva.
Billie keserűen elmosolyodott.

- Itt mentem el egész héten az asztal előtt és a tanár úr még csak rám sem nézett. Nekem pedig egy hétbe telt, míg összeszedtem a bátorságom, hogy ezt megkérdezzem. Valami rosszat csináltam? – kérdezte és elkeseredett fények jelentek meg a szemeiben.
- Te nem tettél semmi rosszat, én hibáztam, méghozzá elég nagyot. És legyen elég ennyi! – fakadt ki Mike, aztán magához vette a tankönyveit és Billie előtt elhúzva, sebes léptekkel elhagyta az osztálytermet. Billie döbbenten ment utána és figyelte, ahogy a feldúlt férfi kinyitja a szertár ajtaját.
- Nem értem. A tanár úr egyáltalán nem hibázott! – jelentette ki és rózsaszín pír lepte el az arcát.
- Hagyjuk ezt, Billie Joe. – sóhajtotta fáradtan Mike, aztán belépett a sötét kis helyiségbe, és felrakta a könyveket az egyik porlepte polcra. Billie gondolkodás nélkül követte a szertárba.
- Tanár úr…
- Ide nem jöhetsz be, ez a tanulóknak tiltott terület! – szólt rá Mike, ahogy megfordult, de a fiú figyelmen kívül hagyta a felszólítást. Mike hallotta, hogy a szertár ajtaja csukódik mögötte és látta, hogy Billie összerezzen a hangtól, de nem mozdul, és nem megy ki, hanem áll ott, válaszokra várva. Mindent beborított a csaknem teljes sötétség, csak a lélegzetük hallatszott, és Mike tompán látta Billie körvonalait. Szabadulni szeretett volna a képtelen helyzetből, és erre lehetősége is lett volna, egyszerűen félretolva az útjából Billie-t, de mégsem tette meg ezt a mozdulatsort. Ott ragadt a kicsi és dohos szertárban, számára nem volt kiút. Ahogy saját zűrzavaros gondolatai ketrecéből sem. Olyan közel volt Billie Joe-hoz, érezte a teste melegét, és ha nagyon az arcára koncentrált, látta a szája felett gyöngyöző izzadtság cseppeket is. A testük már szinte összeért, ami egyszerre vonzotta és megfélemlítette Mike-ot. Lázas izgatottság kerítette hatalmába és akárhogy szerette volna, mégsem tudott máshova nézni, csak Billie-re.
- Tudom, hogy zűr-zavart okoztam. Gondolkodnom kellett volna, józanul mérlegelni. Ilyet egy tanár nem csinálhat! Súlyos hibákat vétettem, mikor utánad mentem a kocsmába, mikor a kocsimba ültettelek és mikor kiautóztam veled a parkba. És akkor csináltam a legnagyobb hibát, mikor megcsókoltalak. – hadarta elgyengülve.
- Én azt a csókot akartam Mr. Pritchard! Nagyon is! – vágott a szavába Billie elszántan. Mike csak a fejét csóválta, miközben ellenállhatatlanul vonzotta őt Billie arca. Beugrott neki, hogy az autóban is ennyire kicsi volt a tér közöttük. A súlyos emlékek megint nagy erővel rohanták meg.
- Istenem! Ez ellenkezik az összes felállított szabállyal! Én egy tanár vagyok, te pedig egy diák! Különben is feleségem van! Az, hogy itt vagy velem órák után, ilyen közelségben, abszolút helytelen. És hogy így nézel rám és én visszanézek rád, attól kiugrik a szívem a helyéről. Ne nehezítsük meg a körülményeket, hagyd el a szertárat! – a férfi hiába kívánta magában, hogy Billie ne legyen ott és felejtsék el a történteket, a szavai csak ostoba szavak maradtak, és elszálltak a penészes falak irányába. Kérése inkább hatott erőtlen próbálkozásnak, nem volt bennük erélyes hangsúly.
- Mr. Pritchard, az az este volt a legjobb dolog az életemben.  – hajolt közelebb bátortalanul Billie. A vallomása feltüzelte a tanárt belülről.
- Ez őrültség! Kérlek, ne csináld ezt,bárki benyithat. Meg kell értened, hogy ez mennyire nem helyes.- suttogta tehetetlenül. Billie nem szólt, Mike abban sem volt biztos, hogy felfogta, amit hallott.
- A fenébe, meg kell értened. - Mike tiltakozása viszont csak a fejében volt olyan hangos, valójában riadt suttogás volt és mindent elködösített az érthetetlen vágyakozása, amitől nem tudott távol kerülni. Csak nézett a csillogó, felkavaróan zöld szemekbe, nézte a szintén zavart arcot, és nem tudott ellenkezni, sőt egy mozdulattal ő is megtörte a köztük lévő már-már alig észrevehető távolságot. A szíve őrülten vert, a vér vadul száguldott a testében, az izzadtság nagy cseppekben gördült végig a homlokán. Különös érzelmek száguldottak át rajta, a másodpercek lelassultak, ahogy a cselekedetek is olyan furák lettek, az egyértelmű pillantások egymás felé a félhomályban, kimondatlan kérdések és megválaszolatlan feleletek. A teljes bizonytalanság, de Mike ajka ismét finoman tapadt Billie szájára. A férfiban rögtön felizzott a szenvedély, ahogy a nyelvét becsúsztatta a másik szájába és ekkor érezte Billie ölelését körbe a testénél. Egy félhangos, egyszerre tiltakozó és elfogadó sóhajjal ő is a karjaiba zárta a másikat. A szemei lecsukódtak, ahogy a nyelvük találkozott. Érezte Billie Joe egyre szaporább levegővételeit. Annyira szorosan ölelte a fiút, hogy tisztán kivehető volt mellkasának emelkedése és a szívének dobbanása. Mike újra felsóhajtott. Elmerült a kétségekben, ugyanakkor elmerült a csókban is és nem zavarta a poros, szűk kis helyiség, ahol voltak. Abban a pár szenvedélyes percben Mike úgy érezte a legjobb helyen van. A legjobb emberrel.
folyt.köv...

Amikor király vagyok...ja, mégsem...

Hölgyeim és uraim,szétbasz az ideg.
A rívás elővesz komolyan *-* *-* Megírtam a Still breathing-ből egy teljes fejezetet totál készre, már csak át kellett volna nézni, meg felrakni. Meg lefirkantottam további másfél részt vázlatban, ja és az Örökké befejezését is kb. 80%-ban elkészítettem. Büszke voltam magamra stb., erre én ökör-állat (ezt kötőjellel kell írni, vagy egybe?), meg a csodálatosan átkozott gépem közös kooprodukcióban az egészet elküldtük a levesbe. Vagyis kitöröltük. És ezt jól felül is írtuk, hogy az előző verziók se működjenek, sőt az adatmentő programok sem tudják visszahozni.
Nem gyengén kerülget az idegbaj!!
Annyiszor megesküdtem, hogy nem tárolok gépen írásokat, mert jártam már így párszor. Meg hogy írásos vázlataim is lesznek ilyen helyzet esetére, de ezt most sem tartottam be. Így jártam.
Lett volna tehát új rész, meg az Örökké harmadik, befejező része is, de így jelenleg semmi sincs. Vagyis de, mert az Örökké második részét máshova is felraktam, szóval azt hamarosan itt is lehet majd olvasni.
De hogy mi lesz a Still breathing-el, gőzöm nincs, el is ment a kedvem, perpillanat. De nem hagyok semmit sem félbe, ahhoz túlságosan sajnálnám, így jön az újratervezés, mint egy rossz GPS esetében és ahogy időm lesz, folytatom, illetve befejezem a sztorikat. Előreláthatóan a héten még.
Az augusztus 20. átlagosan telt, az egyik szobából, ha felálltam a székre, látni lehetett a tűzijátékot. A pasim persze nem volt itthon :S

Siratlak augusztus...

Belenéztem a naptárba és láttam, hogy mindjárt vége a hónapnak. Meg a nyárnak is. És velem egy koncerten és egy strandoláson kívül nem történt más kalandos. És idén már nem is fog szerintem. Szóval el is ért gyorsba a világfájdalom. És ittam egy pohár sört, nem gyümölcsöset. Nem is értem magam, a sört, ha nem gyümölcsízesítésű, nem szeretem. Most sem volt jó íze, de ittam a nyár egészségére :S Vagy mi...Olyan szomorú üresség van bennem. Értitek...
Nem vágyom a szeptemberre, oké akkor van a szülinapom, de megint várnak a nehéz dolgok, pár életemet meghatározó döntés, amit persze nem is én döntök el. A szeptember minden évben gyötrelmes nekem.
A héten találkoztam A.-val is és beszélgettünk, a titkos fickója meg van még persze. H.-ék betegek, az egész családot valami hasmenős vírus terítette le.
Tegnap meg a szupermarketben összefutottam Cs.-vel, de csak köszönt és én is neki. Fura, mert múltkor a koncerten volt együtt tombolás, közös selfie, meg puszi-puszi...Furák vagyunk mind, van bennünk egy buli én, meg egy szolid hétköznapok én.
Az exem még nem "került elő", ha lehet így nyilatkozni,de remélem hogy csak elege lett a fakebuk nyújtotta faszságokból és azért lépett ki a virtuális világból. Nem akarom, hogy baja legyen. Volna miért gyűlölnöm, de azon már túlléptem nagyjából.
És arcon csípett egy szúnyog is (aki valahol részegen fetreng a véremben lévő sörtől eh).

ÖRÖKKÉ (St. Jimmy fanfiction)

Szombaton kínomban a Honey Boo Boo új részét néztem (oké, tudom, megagáz, de valahogy bírom őket), amiben Jessica lenyírja Pumpkin haját és akkor eldöntöttem, hogy este nálam is fazonigazítás lesz! Kerül, amibe kerül. A hajamat nem sajnálom, az egyedüli ok, amiért nőni hagyom mindig, hogy rühellek fodrászhoz járni, frász kitör, ha ott kell órákig dekkolni és nézni a kékre festett hajú öregasszonyokat a búra alatt *-* Szóval este fürdéskor fogtam az ollót és levágtam. Nem lett rossz...jó sem persze, de amilyen volt, annál már kopaszon is jobb, esküszöm. Volt már rosszabb is, egyezzünk meg annyiban, egy vasalás ráfér még oszt csókoltam, hajprobléma letudva. Igénytelen vagyok?! I dont care. Do it yourself fodrászat.
Amúgy szerintem azért csináltam most ezt, mert mikor A.-val találkoztam és mondtam neki, hogy milyen csinos a haja (körme, ruhája), arra azt mondta, hogy neki muszáj így kinéznie, a munkaköre miatt. Ha nem járna úgy emberek közé, mint én, akkor ő sem törődne a külsőségekkel. Hát köszi...ez kicsit fájt amúgy, de A. néha szokott ilyeneket, egyszer mikor valami kütyünk elromlott, és ő szerzett szerelőt akkor meg azt mondta, hogy nyugodjunk meg, nem fog sokat kérni a szaki, mert mondta neki, hogy szegények vagyunk...
A narkomán exem meg hétvégére az összes fb profilját törölte. Múltkor még olyan lelkesen küldözött nekem zenéket.Remélem nincs baj vele:S
És most jöjjön egy kis unalomból, némi szabadidőből és a GD Saint Jimmy klipből összerakott szösszenetem. 2-3 részes lesz kb., és közben a Still breathing-et is írom (Na, oda kaptam olyan kommentet, hogy nem bírják lefordítani...pfff...és ezzel én mit kezdjek?! Bár lenne olyan angol tudásom, hogy tudjak segíteni, de így Google translate a barátjuk lehet).

Ő a düh és a szerelem fia, a srác a külvárosból
A szüleim nem ismertek. Igazából nem tudtak rólam semmit, azt hitték, minden rendben velem, ezért csak magukkal, meg a széthulló házasságukkal voltak elfoglalva. Igazából minden rendben is volt velem, sőt…lett egy fiúm. Jimmy, egy nem mindennapi srác. Jó, persze, minden szerelmes lány azt hiszi, hogy különleges a pasija. De ő tényleg az volt, mert semmi sem volt átlagos körülötte. A teljes függetlenséget választva, évekkel ezelőtt lelépett otthonról és azóta a környékbeli városokban tengette napjait. Sehol sem maradt túl sokáig, folyton mozgásban volt. Olykor munkával, máskor nem éppen legálisan jutott pénzhez, de mindig megoldotta  a problémákat. Általában fedél is akadt a feje fölé. Jelenleg a külvárosi benzinkút és szupermarket, üzemen kívüli mosdójában húzta meg magát éjszakára. Napközben jött-ment, kocsmákban ült, sétált a környéken, vagy csak a kútnál lógott. Itt ismerkedtünk meg, úgy hogy pénzt akart tőlem kérni. Adtam neki és beszédbe elegyedtünk. Aztán másnap is arra mentem, egyből felismert és akkor már nem kért pénzt, csak beszélgetni szeretett volna és valami elkezdődött köztünk. Nem éppen rózsaszín idill, ugye ? De a kapcsolat azóta is töretlenül tartott és a környezetem semmit sem vett észre belőle. Jimmy annyira helyes volt, el sem hittem, hogy szóba áll egyáltalán velem. Nem tagadom, teljesen megőrültem tőle, az első perctől, a kezdetektől bolondultam érte. Szerettem a kócos, fekete haját, a kékesszürke szemét, a rengeteg tetoválását, a hangját, még az önpusztítását is szerettem a magam módján. Mert Jimmy folyton cigizett és sokat ivott, nem beszélve a mindenféle tablettákról, amiket úgy kapkodott be, mint más a cukrot. Azt mondta, hogy ADHD-s, erre kellenek a gyógyszerek, meg depressziós és naná, hogy erre is voltak szerei. Fura, hogy mindezt vonzónak találtam, de így éreztem. Minden percben vele akartam lenni, tudni akartam róla, csak sajnos ez elég nehezen volt megvalósítható. Jimmynek nem volt telefonja és internet eléréssel sem rendelkezett, egy lepusztult WC volt az “otthona”, így csak akkor hallhattam felőle, ha találkoztunk. A szívem majd kiugrott, ahogy közeledtem a benzinkút felé. Ő már ott várt rám a fotocellás ajtóban, hanyagul szívta a cigarettát, mint mindig. Mikor meglátott, mosolygott, ahogy én is.

- Gyönyörű vagy…- mondta, mikor végignézett rajtam. A tekintete mintha égetett volna.
Elpirultam és gyorsan megráztam a fejemet.
- Nem! Te vagy gyönyörű…- suttogtam neki megilletődve és elveszve szemeiben.
Jimmy belém karolt.
- Gyere, elviszlek szórakozni! – azzal elindultunk az esti sötétbe burkolt úton, ahol csak az utcalámpák világítottak nekünk.
Egy házibuliban kötöttünk ki, Jimmy ismerte az egyik srácot, így bemehettünk. Rögtön magunkhoz vettünk egy csomó alkoholt és magunkból kivetkőzve, csókolózva, ölelkezve táncoltunk, miközben erősen részegre ittuk magunkat. Mindenki bámult ránk, de ez minket nem érdekelt, a pillanatoknak éltünk és ugráltunk a dalokra kifulladásig. Láttam néhány lány féltékeny arckifejezését, és büszke voltam, hogy nekem van a legjobb pasim a világon.
Rohadt szarul éreztem magam, mikor hajnalban hazabotorkáltam, de a házban már mindenki aludt. Jobb is volt, nem akartam összetörni az illúzióikat.
Mikor anya, apa, meg a húgom nem voltak otthon, felvittem Jimmyt a házunkba. Mindig megcsodálta a házunkat, elámult a nagyméretű képek és fali díszek láttán. Hosszú percekig ült a nappaliban a tv-t bámulva. Mosolyogva néztem a szomszéd szobából, aztán előkerestem anyám vadonatúj, szexis fehérneműjét, amit még nem is használt. Magamra vettem és kisétáltam Jimmyhez. Alig akarta elvenni a tekintetét a hülye tv-ről.
- Hé…- méltatlankodtam.
- Ne haragudj, csak olyan régen néztem már bármit is a tv-ben. – mentegetőzött és még jó, hogy nem bírtam rá haragudni.
- Oké, nincs baj. – vágtam rá és beleültem az ölébe. Egy másodpercre meglepődött, aztán szó nélkül megcsókolt.  Nem vesztegettük az időt, gyorsan szabadultunk meg a ruháinktól és szeretkeztünk a szüleim kanapéján. Jimmy olyan gyengéd volt és figyelt rám. Egész jól csinálta, ahhoz képest, mennyire fiatal volt, bár nem kérdeztem sosem, de biztos volt pár kapcsolata. Az enyém volt…Boldognak kellett volna lennem és az is voltam tulajdonképpen, de hatalmába kerített a kétség is. Ültem az ágyban anyám fehérneműjét viselve, mellettem Jimmy aludt meztelenül. Elég valószínűtlen helyzet volt ez. Néztem, ahogy egyenletesen lélegzik és néha megrezzen álmában. Az asztalon alkoholos üvegek már szinte üresen, cigicsikkek és felbontott gyógyszeres dobozok. Jól éreztem magam vele, de fogalmam sem volt, hova vezet majd az egész.
Tanácsot nem remélhettem senkitől, de tudtam, hogy van, akinek már a közelsége, látványa is erőt ad és megnyugtat. Még aludt az egész család, mikor az én lépteim már lefelé kopogtak a ház lépcsőin és meg sem álltam a helyi kórházig. Itt feküdt az imádott nagymamám sajnos hosszú hónapok óta. Agyvérzése volt, nem tért magához. Most is ugyanolyan eszméletlen volt, mint legutóbbi látogatásomkor. A sírás elővett, ahogy így láttam, annyi szép emlék fűzött hozzá, olyan jó lett volna, újra beszélgetni vele, mindenről őszintén. Úgy mint régen. De csak feküdt és körülötte gépek pittyegtek. Ültem ott elcsüggedve és folytak a könnyeim.
A látogatás után a benzinkúthoz igyekeztem. Jimmy ott állt kint és rögtön leolvasta az arcomról zaklatottságomat.
- Hogy van a nagymamád? – kérdezte együttérzően, de csak zokogtam válasz helyett, ő pedig finoman letörölte a könnyeimet.
- Minden rendben lesz. – bíztatott, ahogy a karjaiba zárt. És én annyira el akartam hinni neki.
Ha az ősök nem veszekedtek, akkor sem volt nagyszerű a hangulat a házban. Anyám a konyhában robotolt, apám meg a tv előtt bambult. Nem volt túl nagy kihívás a táskámba csempészni némi alkoholt a bárszekrényből. Aztán gyorsan elköszöntem tőlük és rohantam a szerelmemhez.

Sosem unatkoztunk, Jimmy mindig talált elfoglaltságot kettőnknek. Fogtuk az italokat, a cigit és egymás kezét, majd felkerekedtünk. Róttuk a külváros gyakran veszélyes és kihalt részeit. Jimmy pedig mesélt, sokat és sok mindent. És minden szavát ittam. Ő, aki évek óta a saját maga ura volt, rosszabbnál-rosszabb helyekre és helyzetekbe keveredett. Csak beszélt, szemeiben olykor megcsillantak a régi dolgok. A családja emléke, de aztán dacosan témát váltot, és egyre többször emelte szájához az italos üveget, majd bekapkodott pár tablettát. A méterek pedig csak fogytak a lábunk alatt. Hajléktalanokat láttunk az általuk rakott tűznél melegedni, családokat, reménykedő arcú gyerekeket, fiatalokat. Jimmynek mindenkihez volt egy kedves szava, sőt ha volt nála pénz, még azt is adott nekik. Megrendítő pillanatok voltak ezek. Csak mentünk, miközben kóbor kutyák ugattak meg minket és elrobogott mellettünk pár tehervonat. Mindennek a szélén voltunk Jimmyvel. Ezen a vékony határon egyensúlyoztunk, ami elválasztotta a normál életet a teljes lezülléstől és a káosztól. De jó volt betekinteni az élet árnyoldalába, ami elborzasztott és még erősebben kapaszkodtam Jimmybe. Este megkönnyebbülés volt visszaérni a benzinkúthoz. Akkor már mindketten eléggé be voltunk rúgva. Leültünk a mocskos földre, a repedezett vízcsap alá, Jimmy pedig megmutatta milyen graffitit festett legutóbb a falra. A saját vérével. Gyakran ártott magának, nem csak a drog és alkohol formájában, hanem penge által is. Sokszor mondta, hogy régebben megpróbált öngyilkos lenni és csak én tartom itt az életben.
Elborzadva figyeltem a vérrel készített, nehezen értelmezhető ábrákat és megpróbáltam elfogadni, hogy vannak pillanatai, mikor neki is túl sok már minden. Akárcsak nekem, de én sohasem tudtam volna ezt csinálni magammal. Ha már nyakig ért a zűr, a szüleim ordítoztak, csak elvonultam a szobámba, befogtam a fülemet és arra gondoltam, ez sem tart majd örökké és egyszer csend lesz ismét.
Igen, nekem ott volt a menedékem, a kényelmes szobám, de Jimmynek ilyen nem volt, az ő világa a benzinkút mosdójának néhány méteréből és a kb. két váltás ruhából állt. Régen biztosan neki is volt saját ágya, szekrénye, privát holmija és családja, de erről sohasem árult el túl sokat. Azt mondta, nem egy vidám történet, az apja világéletében alkoholista volt és verte őt, az anyjával együtt. Aztán Jimmynek elege lett ebből és mindent ott hagyott, az iskolát, a barátokat, az egész addigi életét. Önszántából cselekedett így és állítása szerint, soha egy percig sem bánta meg.
Hallgattam, amiket mond és lassan elnyomott az álom. Pár óra múlva arra eszméltem, hogy lehűlt az idő és fázom. A nyilvános WC piszoktól homályos ablakán láttam a narancsszínű fényeket, hajnalodott.
- Baj van? – kérdezte mellettem Jimmy, amint felültem és kábán, fejfájással küszködve sóhajtottam párat.
- Haza kell mennem. – mondtam, mire ő is felült és cigire gyújtott.
- Oké. – bólintott. Összeszedtük magunkat és hazáig kísért, bár egyáltalán nem volt kedvem ehhez és szívesen osztoztam volna inkább a szabadságában, még ha az olyan gyötrelmes is néha.
Jimmyvel sok mindent lehetett csinálni, beszélgetni, szeretkezni, nevetni, vagy éppen szomorkodni. Vele minden perc eseménydús volt, de a legjobbak mégis a hétvégék voltak, amik a féktelen ivásról szóltak. Nem szépítek, két végéről égettük azt a bizonyos gyertyát, nem számított milyen az ital, ha volt megfelelő alkoholtartalma és kellő szinten lerészegedünk tőle. De fontos volt a zene is számunkra, a bulik, ahol tombolhattunk kedvünkre. Jimmy punk volt, ízig-vérig rebellis és ez tette őt még rendkívülibbé, megfoghatatlanabbá.
Egy raktárépülethez mentünk, ahol egy punkrock banda zenélt. Sokan voltak, a cigarettafüstöt szinte vágni lehetett. Izgatottan szorongattam Jimmy kezét, mire ő megnyugtató mosolyt és pillantást küldött felém. Majd adott nekem egy tablettát. Megdöbbenve bámultam rá, de ő biztatott, hogy nyeljem csak le és én megtettem amit kért, bár fogalmam sem volt mit adott. Nem mérlegeltem, feltétel nélkül megbíztam benne. Aztán ittunk tovább. Sokat. Mindent, amit ott találtunk. A zene egyre vadabb lett, mi meg csak táncoltunk, csókoltuk egymás ajkait, mintha csak ketten lennénk a világon. Egyre jobban szédültem, ahogy a karjaiban tartott, éreztem az ajkainak ízét és csókjának gyengédségét. Jó volt a szédület. Hiszen vele voltam és más egyáltalán volt fontos. Azt hajtogattam, hogy szeretem és ő is azt mondta. Meg azt, hogy szép vagyok, de nem hittem neki. Sosem hittem neki, mikor ezt mondta. A szép ő volt. Nem, ő inkább gyönyörű volt. Kezdtem összefüggéstelenül beszélni, a színek, hangok egyveleggé változtak körülöttem, mintha körhintában ültem volna. Aztán már csak arra emlékszem, hogy egy piszkos matracon fekszem a raktárépület előtt, Jimmy aggódva hajolt fölém.
- Jól vagyok. – motyogtam és erőtlenül megsimogattam az arcát. Erre ő csak bizonytalanul bólintott és az italát kortyolgatva velem maradt. Én pedig álomba, vagy kábulatba zuhantam, már magam sem tudom. Életem eseményei vonultak el a szemeim előtt, néhány kép kisebb koromból, mikor még anya és apa szerették egymást és nem civódtak. És mikor a nagyi még egészséges volt. Szinte láttam magam előtt a boldog mosolyokat, éreztem az ölelő karokat és minden olyan tökéletesnek tűnt.
Hangos kiabálásra ébredtem és jéghideg izzadtságban úszva ültem fel a matracon. Teljesen egyedül voltam a koromsötét éjszakában. Hideg volt, a végtelen égen apró kis pontokként ragyogtak a csillagok és nagy, sárga foltként a hold. A raktárbeli összejövetel, mintha sosem történt volna meg. Émelyegtem és fájt a gyomrom, a szám teljesen száraz volt és majd megfagytam. Vajon hol lehet Jimmy? Miért hagyott magamra?

Újra hallottam a kiáltásokat tőlem nem messze. Nem hezitáltam, gyorsan felpattantam a matracról és a hangok irányába rohantam. A neszek a raktártól néhány tíz méterre jöttek. Már messziről látszott egy harsány, pár fős csapat. Két-három lány, de főként fiúk, minden bizonnyal a buli résztvevői. Rengeteg italos üveget láttam és sűrű cigifüstöt. És ott volt Jimmy is. Pár sráccal került összetűzésbe, legalábbis nagyon úgy tűnt, mert ronda szavakat vágtak egymáshoz és fenyegetőztek.
- Jimmy! – kiáltottam el magam, amint közelebb értem. De hirtelen két fiú elkapta a karomat.
- Te ebbe ne avatkozz bele, baby! – röhögtek a képembe gúnyosan.
- Mi történik? – kérdeztem értetlenül, de leszereltek.
- Nem a te dolgod, mi majd elintézzük a kis simlis barátodat!
- Hagyjatok békén ! – kapálóztam, de ők erősebbek voltak. Jimmy látta, hogy ott vagyok és ettől meglehetősen lefagyott.
- Engedjétek el, ő nem tehet semmiről. – emelte fel a hangját, de hasztalanul.
- Majd ha visszaadod a pénzt, amit elvettél. – mondta erre az a fiú, aki legközelebb állt Jimmyhez és aki a legfenyegetőbben nézett rá.
- Nincs nálam a rohadt pénzetek. Nem az én gondom, ha ellopták tőletek, nekem semmi közöm hozzá. Ne vádolj olyannal, amit nem tettem meg! – vágott a fiú szavába Jimmy. De az nem hitte el egy szavát sem.
- Hazudsz te mocsok és most a cafkád lesz a tanúja, ahogy kibelezünk. – jelentette ki.
- Soha többé ne nevezd őt így! – és Jimmy, hogy szavainak nyomatékot adjon, neki ugrott a fiúnak.
- Ne ! – üvöltöttem és ismét próbáltam kiszabadulni a két fiú erős szorításából.
Jimmy meg a másik fickó a földön verekedtek, a körülöttük állók meg hangos kiáltásokkal reagáltak.
- Mindig is egy hazug voltál ! – mondta a srác, ahogy teljes erejéből ütötte Jimmyt.
- Ne bántsátok, kérlek! – könnyek homályosították el a szememet, ahogy tehetetlenül végignéztem a kemény ütéseket. Jimmy meggondolatlan volt, a fiú meg sokkal keménykötésűbb nála. Pár jól célzott ökölcsapás után, Jimmy a földre hanyatlott, csak rázkódott és köhögött. Egy ideig döbbent csodálkozás vette körül.
- Istenem! Mit csináltatok vele?! – ordítottam magamon kívül, megtörve az éjszaka csendjét.
A fiú győzelemittasan vigyorgott.
- Leckét tanítottam neki, most majd meggondolja, kinek a pénzét nyúlja le a nyomorult senkiházi.
A két srác elengedte a karomat és a tömeg szétszéledt, pillanatok alatt kihalt lett a terület. Remegő lábakkal igyekeztem Jimmyhez, aki addigra már felült a földön. Alaposan helyben hagyták, nehezen vette a levegőt, véres volt az arca, a szája, horzsolások fedték a nyakát és halott sápadttá vált.
- Jó ég, Jimmy, meg is halhattál volna! – zokogtam felette szemrehányóan.
- De nem haltam meg, úgyhogy abba hagyhatod. – morgott az arcát törölgetve, a betonon ülve.
- Te vetted el azt a pénzt? – kérdeztem sírástól elcsukló hangon.
Jimmy megvetően és csalódottan nézett rám.
- Nem. – jelentette ki és elborult a tekintete. A számomra csodálatos kék szemek a dühtől feketévé, ismeretlenné váltak. Felállt mellőlem és rágyújtott. Remegett a keze, ahogy beleszívott a cigibe.
- Nekem elmondhatod…- szipogtam, aztán én is felkeltem a földről.
- Mégis mi a francot mondjak? Ismerjem el, hogy én voltam? Hogy egy kibaszott politoxikomán vagyok!? Hogy én tettem, mert kellett a pénz, mert el akartam szállni ebből a kurva életből végleg?! És akkor mi van? Akkor fájdalmat érzel és tovább sírsz itt, vagy mi ? – csattant fel, én pedig igazságtalannak tartottam a reakcióját.
- A rohadt életbe, egyszer gondolkodhatnál is kicsit, láthatnál tovább is. Hidd el van élet az italozáson és a gyógyszereken túl. Van jövő a külvároson és az önromboláson kívül. – mondtam neki, de csak gúnyosan végigmért.
- Haha, mondja ezt a lány, aki rávetette magát a tablettára és totál kifeküdt tőle.
- Azt a tablettát te adtad nekem és rohadt szarul voltam tőle. – jelentettem ki, de csak vállat vont, miközben nemtörődömséggel törölgette kézfejébe a vérző orrát.
- Senki sem kényszerített, hogy bevedd.
- Bíztam benned, azért vettem be. – vágtam a szavába.
- Ha bíznál bennem, nem feltételeznéd, hogy pénzt lopok. De nem érdekel, mit gondolsz rólam, ítélkezz nyugodtan, nem izgat. A tablettát meg azért vetted be, mert te sem bírsz a józan valóságban élni. Lásd be, te is ugyanúgy hajszolod a hazug víziókat, mert te is ugyanolyan elcseszett vagy, mint én.  – közölte Jimmy.
A szavai fájdalmat okoztak, nem akartam a gyengeségeimmel szembe nézni, egy másodpercre sem.
- Dögölj meg! Egy szemét vagy! – kiáltottam rá, mire váratlanul lekevert egy pofont. Ő is elcsodálkozott a váratlan tettétől, én pedig a meglepetéstől a földre estem. Lángolt az arcom, alig hittem el, hogy megütött. Talán nem ment még ki belőlem az a rohadt szer és talán Jimmy is be volt még állva, de minden olyan gyorsan történt. És rögtön megbánta.
- Ne haragudj. – hajolt mellém és segíteni akart felállni, de én ellöktem magamtól. Akkor és ott, látni sem akartam többet.
- Ne érj hozzám és hagyj békén! Gyűlöllek ! – sziszegtem könnyekkel a szememben és ott hagytam. Hiába kiabált utána, nem fordultam hátra, csak mentem dacosan előre, egészen hazáig.

folyt. köv.

A nyár legeslegesleges legjobb napja!!!!!

A sors, na meg az ősök meghallgatták a nyekergésemet és elvittek szabadstrandolni engem, meg a pasimat.
Kibebaszottul jó volt!!!A pokrócon piknikeztünk, szalonna, kolbász, kenyér stb. és szénné égett a hátam meg a vállam, pluszba fel is fáztam rendesen (mert hideg volt a víz, de csak szerintem), de megérte így is! Isteni jó volt az, hogy elhúzhattam ebből a redvás városból és egy napig nem kellett ezt a környéket bámulnom.
Ültem a parton, néztem a tavirózsákat, a szitakötőket, hallottam a vidám gyerekeket lubickolni. Körülöttem zöld gyep és nyári feeling. Arra gondoltam, tudnék így élni.Vagy hogy a nyár így nekem is a kedvencem lenne. (úgy hogy semmi sem történik, nem igazán kedvelteti meg velem a nyarat) Már ha gyakrabban jutnék el ilyen helyekre.
De autó nélkül esélytelen, úgy meg vagyunk dögölve. Most is apámék vittek el a kocsijukon.
Imádtam a helyet, egy napra még idén nyáron visszajönnék, de erre kevés esély van.
A fejem meg két napja fáj, extra alacsony vérnyomásaim vannak, csak szédelgek mint egy idióta. Beszéltem H.-val telefonon, a csajszija beteg, ő sincs túl jól.
A rokonunknál is voltam, mondjuk meg sem ismert, de kicsit jobban van.
Felbasztam magam mert azon a nyomorék faszbukon láttam, hogy az a ribanc, akivel a pasim kavart, most költözött be a szép házába  vidékre.Arggghhhh. Én meg itt szívok ehhh. Az egyetlen jó, hogy elhúzott innen az a cafat, hogy nem kell látnom a pofáját, mert erre laktak és havi 1x tuti belefutottam.
Ja, és Mr. Népszerű is kapcsolatban van a közösségi portál szerint, már meg sem lepődök, biztos a rockfeszten szedett össze valakit, aki majd úgyis rájön pár hét múlva, hogy milyen a csávó.
Más nincs ezen kívül. Csak full unalom, meg az emlékek.
És hogy megváltozott ez a mese is :D :D :D

Irdatlan hőség, nem túl jó hírek, jégkrém, sör, nosztalgia, plusz egyéb ökörségek

Napikérdés: ha én nem nyomkodom el a gépemet, a pasim nem szokott ide ülni, akkor mégis ki a gyász állítgatja úgy be, hogy ilyen fosság felugró ablakok jelennek meg, és +18-as társkeresős szarok. Pl. ilyet ír ki nekem: hogy még ma dugni fogok (igen szó szerint) egy kiéhezett anyukával!!!Yes, yes, hogy találta ki, hogy ez a titkos vágyam?! Pfffff...Jól van, elnyomom magam és a kiéhezett anyukákat is kihagyom, ha nem gond. 

Amúgy semmi klassz nincs, a kegyetlen kánikulán kívül. Szegény rokonunk is elég rossz állapotban van ismét, gondolom a meleg a fő oka, katéterezik, meg kapja az infúziót, a vércukra is nagyon alacsony :( :(
A hőséget hideg dolgokkal próbáljuk átvészelni, ha már a kádban való 24 órázás nem opció. Jégkrém, meg gyümölcsös sör (meggyes minden mennyiségben jöhet). Ezek mennek, meg a bárányfelhők, illetve azok nem mennek, egy felhő nincs az égen :O
Írom tovább a sztorimat, már elkezdtem az új epizódot. És 80 követőm van wattpadon, OMG!
És akkor egy kis nosztalgia, a gyerekkorom egyik dala, ami tök hangosan ment anno pl. reggelente, mielőtt suliba mentem. Igen, azok a régi-régi szép idők, skateboard mánia, hidrogénezett hajszín, deszkás cipő, fiús+kurvás öltözködés nekem (értsd bő nadrág+szűk felső). Van itt minden, tuti feeling, táncoló öreg papi, gördeszka, kisgyerek, csöves punk, zsaruk, pisilő csajok, kreténkedés és ilyen punk-rock féleség. Elhomályosult tekintettel néztem, hová tűntek ezek az évek?! Gondtalanság miegymás...ajh...ajh...
És a basszeros srác durván szexi szerintem *-*

STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 04.

Hétvégén vekengtem még egy sort a rockfeszt miatt, főleg hogy a pasimnak egy haverja felajánlotta, hogy van még egy szabad hely a kocsijában, és leviszi. De visszautasította. Na, nem hinném, hogy rám való tekintettel, csak azért, mert dolgoznia kellett mindkét nap.

Vasárnap meg egyik szomszéd hajnali fél 6-kor és 7-kor telefonált, valami munkaügyben. Vasárnap!!!Pfff...nem vagyok az a mormota típus, van hogy kidob az ágy magából meglehetősen korán, de álljunk már meg, azért vasárnap fél 6-kor baszki :S
Ajánlanám neki a Valeriánát, vagy más erre való cuccot. Szar dolog az insomnia, tudom én :D

Szombaton fagyiztunk és már fáj a torkom...Gondoltam...
Na, de ennyit rólam és az engem körülvevő idiotizmusról. Annyit legalább ért ez a hétvége, hogy befejeztem a sztori negyedik fejezetét. Tehát most jöjjön a Bike-om új része. Angst, meg fluff veszély.

Ja és hihetetlen, hogy már augusztus van. Ez a nyár is úgy ment el eddig, hogy nem sok érdemleges történt... 

I DON’T WANT TO KNOW IF YOU’RE LONELY
I'm curious to know exactly how you are
I keep my distance but that distance is too far
it reassures me just to know that you're okay
but i don't want you to go on needing me this way
and I, don't wanna know if you are lonely
don't wanna know if you are less than lonely
don't wanna know if you are lonely
don't wanna know, don't want to know
- Kussolj már Billie, nem tudsz te semmit! Az anyád nem csak nekem volt meg, hanem kb. mindenkinek a kocsmában! – hallott egy erősen spicces, de annál magabiztosabb kiáltást és rövidesen meglátta a hanghoz tartozó negyvenes, lezüllött pasit, aki egy még félig tele pohár itallal a kezében, vehemensen magyarázott. És ekkor megpillantotta Billiet is. Ami legelőször is megdöbbentette, az a fiú hidrogén szőke haja volt. Mike fejébe fájdalom hasított, ahogy többször is végig nézett rajta, teljesen újnak hatott így, szokatlannak és…hirtelen nem is tudta megfogalmazni, milyennek. Összeszorult a torka, ajka kiszáradt.
- Ezt vond vissza! – kiáltotta Billie fenyegetően, de a másik csak gúnyosan röhögött.
- Egy ócska kurva, idióta gyereke vagy…- nyomatékosította a szavait és bele ivott volna az italába, de Billie váratlanul neki ugrott és a földre teperte. A lendülettől majdnem feldöntve az asztalt. Por kavargott, szállt a levegőben, üvegpoharak hullottak a földre. A közelben lévők rögtön érdeklődve szemlélték az eseményt.
- Bunyó! – üvöltötte valaki. Mike, aki eddig csak állt ott, mint akit a padlóhoz szegeztek, tétova szemlélőjeként az esetnek, most úgy érezte, közbe kell lépnie. Bár nem volt híve az erőszaknak, sem annak, hogy más dolgába avatkozzon, ám tudta, nem hagyhatja csak úgy annyiban. Billie a tanítványa, aki most bajban van, vagy abba keveri magát, ha ő nem tesz valamit. Félretúrva az ott lábatlankodókat, egyenesen a földön dulakodó pároshoz ment és megragadva Billie pulóverét, határozott mozdulattal húzta el a másik férfitól. Aki nem fukarkodott az ütésekből, kihasználva jelentős erőfölényét.
- Engedjen el ! – próbált szabadulni a fiú és Mike ekkor fordította szembe magával. Billie arcára ámulat költözött, amint meglátta tanárát.
- Tanár úr… Hogy kerül ide ? – kérdezte levegő után kapkodva.
- Állítsd le magad ! – szólt Mike erélyesen Billie-re, aki nem igazán tudta  összerakni a fejében a dolgokat, de engedelmeskedett a tanárának.
- De hát mit keres itt ? – kérdezte ismét értetlenül.
- Elmondom, amint kicsit megnyugodtál…
- Maga meg ki a franc ? – vágott közbe mérgesen a még mindig földön heverő részeg pasas, aztán feltápászkodott a földről. Az eddig bámészkodók odébb álltak és a bár eldugott sarkát újból csak az italos üvegek koccanása töltötte be
Mike nem válaszolt a férfi kérdésére, némán bámult Billie kipirult arcába, míg kezei még mindig a ruháját szorították. Nézte a fiút, akinek a homlokán gyöngyözött az izzadtság, a szemeiben pedig a düh fényes szikrái izzottak.
- Beszélni szeretnék veled. – nyögte ki végül egy hosszú perc múltán és szorítása gyengéden hullott le Billie vállairól.
Billie biccentett.
- Oké. Nem iszik valamit ? – és a zsebében kezdett kutatni, pénz után. Mike azonban lefogta a kezét.
- Autóval vagyok. Menjünk ki. – csóválta a fejét, majd a kijárathoz indult. Érezte a hátában Billie még mindig csodálkozó pillantását, de csak ment előre és nagyot sóhajtott, amint az esti friss levegő megérintette. Úgy érezte, ha még egy percet abban a füstös sarokban kell töltenie, rosszul lesz. Nekidőlt az autójának és szemeit egy kicsit lecsukta. Billie is kiért rövidesen, megállt a tanártól nem messze és pulóvere ujjával törölgette a száját.
- Megsérültél ? – érdeklődött halkan Mike, ahogy látta a ruhán elkenődött vért.
- Nem vészes. – válaszolta Billie, véres tócsákat köpködve a repedezett aszfaltra.
- Látom…Mondd, ez nálad mindennapos ? – kérdezte Mike, figyelve a fiú alkoholtól kissé billegő mozdulatait.
- Mármint a verekedés? Nem…- tiltakozott.
- Én az ivásra gondoltam…- szólt közbe Mike.
- Józanul is ezt csináltam volna. Nem hagyhatom, hogy rosszat mondjanak anyára. Rá, aki olyan sokat dolgozik és aki most nincs jól. Nem hagyhatom, hogy ők, akik semmit sem tudnak róla, ilyeneket állítsanak. Nem tudják mit beszélnek és nem tudják mit érzek, mikor ezeket a mondják…- mondta Billie, még mindig heves indulattal a hangjában.
- Igazad van, de az erőszak nem megoldás. - Mike kinyitotta az autót és beült, majd megvárta, míg a fiú helyet foglal mellette.
- Ha teljesen részegek, nem lehet velük beszélni. – suttogta dacosan.
- Ők nem a barátaid, csak gúnyolnak téged, miért vagy velük ? Itt sem kellene lenned ! Hétköznap este, alkoholos befolyásoltság alatt ilyen alakokkal lógsz! Szerinted ez így helyénvaló ? – jegyezte meg félhangosan Mike, aztán elindította a járművet. Billie percekig szó nélkül figyelte, ahogy elhagyják a bár környékét, el a sok egyforma, rossz kinézetű utcát és a főútról lefordulva, a hatalmas fenyőkkel borított park felé tartanak.
- Anya árulta el, hol vagyok ? – kérdezte váratlanul.
- Igen. Jártam nálatok és tőle tudom. De hogy őszinte legyek, édesanyád jelenleg elég mérges rád. - ingatta a tanár a fejét.
A szavai nem igazán lepték meg Billie Joe-t. Elkomorodott, de úgy látszott, tud anyja negatív véleményéről.
- Anya folyton dühös. Akármit csinálok, nem csinálom elég jól. És én nem tudok ellene tenni. – jelentette ki akadozó nyelvvel.
- Ha iskolába járnál, vagy ha munka után egyenesen haza mennél kocsmázás helyett, lehet hogy máshogy vélekedne rólad. – Mike nem akart okoskodónak tűnni, közhelyeket puffogtatni, de maga sem tudta, hogyan kezelje a kialakult szituációt. Zavart volt, ahogy ott ült mellette Billie, kicsit részegen és elég lehangoltan. Néhány céltalan kör után, megállította az autót és kérdőn nézett a fiúra, aki kis hallgatást követően megszólalt.
- Anya egy vesztesnek tart, azt mondja előbb-utóbb úgyis a börtönben végzem, vagy rosszabb helyen.– és keserű mosoly jelent meg az arcán.
- Azóta lett minden ilyen rossz, hogy édesapád meghalt ? – érdeklődött együttérzően Mike, mire Billie csak megrázta a fejét.
- Dehogy…Azóta, hogy megszülettem…- és gondterhelt, reszkető sóhaj hagyta el ajkait.

A férfit szíven ütötte, amit hallott.
- Ne mondj ilyet ! – szólalt meg gyorsan, a szeme sarkából figyelve a másikat. Szeretett volna valami okosat, vigasztalót mondani, de csak a tények maradtak. Azok pedig nem voltak valami szívderítőek.
- Tudom, hogy már nem írhatom meg a tesztet. Tanár úr, esküszöm, én be akartam menni az iskolába, ott akartam lenni az óráin. Én mindig is szerettem volna, ha a szüleim büszkék rám. De anya már egyáltalán nem hisz bennem…Ahogy senki más sem…Elrontottam. - magyarázta halkan Billie.
- Én alapból nem szeretek senkit sem megbuktatni. Téged sem áll szándékomban, de ehhez tenned is kellene. – sóhajtott fel Mike elgyengülve a fiú szomorúságától. Billie csak nézett maga elé fájdalmasan. Az este szürkületében szinte rikított szőke haja.
- Maga hisz bennem, tanár úr ? – kérdezte hirtelen.
Mike megütközött a kérdésen, de szelíden elmosolyodott.
- Igen. – vágta rá és ez az azonnali felelet meghökkentette Billiet. Zöld szemei csodálkozóan nyíltak tágra és kifutott a vér az arcából.
- Köszönöm szépen. – suttogta hitetlenkedve.
- Hiszem, hogy tudsz változtatni az életeden. – egészítette még ki a tanár.
- Változtatni…jó lenne…- ismételte meg szavait Billie ábrándozva. Mike azon gondolkodott, vajon milyen vágyai lehetnek, amiket nem tudott megvalósítani az élete miatt. Úgy érezte, több van a fiúban, mint azt feltételezik. De a tanári kar az iskolában eléggé konzervatív. Ránéznek, látják a külső képet, plusz belepillantanak a naplóba és a rossz jegyek, igazolatlan hiányzások miatt le is vonják a következtetést. Ő nem volt ilyen, az első perctől fogva érzett, látott valamit Billie Joe-ban. Valami nem mindennapit. Olyat, amit eddig még egyetlen tanítványában sem fedezett fel. Érdekesnek találta. És ez kissé félelmetes és teljesen helytelen volt számára. Ahogy az is, hogy most itt ültek kettesben. Tanórák után neki egyáltalán nem kellett volna foglalkoznia a diákjaival. Billie-vel mégis kivételt tett.
- De meg kell ígérned, hogy ezentúl amikor tudsz, be jársz a tanításra. Csak így segíthetek. – tette hozzá rögtön.
Billie Joe hálásan bólogatott.
- Túl jó hozzám…- nézett a férfire csillogó szemekkel. Mike elkapta a ragyogó pillantást és bár nem akart, elmerült benne. A szíve heves zakatolásba kezdett, ahogy Billie felkavaró, de egyben nagyon is megnyugtató szemének zöldje körbevette. Egyre sötétebb volt körülötte, mégis tisztán látta, Billie milyen valójában. Elesett, szomorú és gyenge. Teljesen magára van hagyva. Mike jól érezte ezt, hiszen ő is ugyanilyen volt. Mióta a nagyszülei meghaltak, nem találta a helyét. Missyvel kapcsolatban is voltak kételyei, hiszen benne is csalódnia kellett. Tanácsot pedig nem remélhetett senkitől, barátai nem  nagyon voltak, az a néhány, aki pedig fiatalkorából megmaradt, évente jó ha egyszer felkereste. A bérelt háza és a munkahelye között ingázott és senki sem figyelt fel a keserűségére, hogy lassan összeroppantja az élete súlya. Mindenki egy jó kollégának tartotta, aki már kora reggel a tanáriban serénykedik és csak kávészünetekre áll meg. Ő volt az, akinek bármilyen pluszmunkát át lehetett passzolni, mert szívesen vállalta. De cserébe senki sem kérdezte meg, hogy érzi magát és aligha tudták, igazából milyen ember, mi bántja, mitől lenne boldogabb.
Mike össze rezzent, mikor arra eszmélt, hogy Billie felé mozdul és szemeit nem veszi le róla. A szája félig nyitva volt, talán mondani szeretett volna valamit, de csak esetlen, suta mosoly játszott, kicsit meggyötört arcán. Mike sem szólalt meg, a gondolatai feltolultak benne, a vére az arcába szökött és kicsit közelebb hajolt a fiúhoz. Úgy érezte akkor, mintha mindig is ismerte volna, mintha mindig is ebben az autóban ült volna vele, itt a parkban. Mintha az előző huszonakárhány év Billie Joe Armstrong nélkül soha nem is létezett volna.
- Maga az egyetlen, aki megért engem, Mr. Pritchard. – suttogta Billie Joe és Mike még sohasem hallotta, hogy így szólította volna, de kilelte a hideg, ahogy kimondta a nevét. Tisztelettel, hálásan és még valahogy…különösen. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy a férfi érezte a fiú forró lélegzetét a nyakánál. És mintha izgatott levegővételén túl, Billie szívének hangját is hallotta volna.
- Billie Joe… - sóhajtott fel erőtlenül és nem tudott semmi másra sem figyelni, csak nézte  Billie arcát és kifürkészhetetlen érzelmek kavarogtak benne. Nem emlékezett, mennyi idő telt el és mi is történt pontosan. A szívverése a fülében dübörgött és érezte ujjai alatt a fiú ruháját, testének kanyarulatait, ahogy a hátán és vállán végig simít. Majd simogatása megállapodik Billie élénk szőke hajtincseinél. Érezte ajkát a fiúéra tapadni, és olyan öröm, szenvedély töltötte el, amiben már nagyon régen nem volt része. Mintha fuldoklott volna a sötét, mély óceánban és ez a csók jelentette volna számára az életető levegőt. A lelki ismerete rögtön fel is támadt és szinte megrettent ettől a súlyos felismeréstől, tettének durva realitásától. Billie döbbenetes módon rögtön viszonozta a csókot, az ő szemei csukva voltak, teljesen átadva magát a helyzetnek. Amikor Billie nyelve a szájához ért, aztán összeolvadt Mike nyelvével, a férfi el akart hajolni, a szemei kinyíltak, tiltakozóan felnyögött, de képtelen volt megtenni. Billie testének élénk vibrálása, a remegés és zihálás, amit épp, hogy egymáshoz érő mellkasuk, váltott ki a fiúból. A cigaretta, alkohol és a vér fémes íze Billie cserepes ajkáról. Mike úgy gondolta, az egész csak egy valószínűtlen pillanat, ambivalens momentumok sorozata. De mégis kivételes volt…Mike teste áthevült, de hideg izzadtság gyöngyözött a homlokán, ahogy végül megtörte a csókot és elhúzódott Billie tűzforró, szédítő közelségéből. A szíve eszeveszetten kalapált, a torka kiszáradt és úgy bámult Billie-re az este adta csekély és tompa fényekben, mintha sosem látta volna. Csak kapkodták a levegőt és egyikük sem szólalt meg, sóhajtásaik betöltötték az autót. Mike szemei hirtelen felesége képére vándoroltak és mintha egy mázsa kő súlya szakadt volna hirtelen rá. Te jó ég, mit művel?! Hiszen házasságban él, mindig hűséges volt és sohasem érdekelték a vele azonos neműek. Mi történik vele ?! Mi a jó élet van vele, már hetek óta ?!
- Tanár úr…- Billie Joe hangja reszketett a nehéz némaságban, de Mike már nem akart ránézni. Émelygett és szédült. És pokolian zavarban volt. Gyorsan a kormány felé fordult.
- Uram…én…- szólalt meg újra a fiú, de Mike belefojtotta a szót.
- Már régen otthon kellene lenned Billie. És nekem is…Haza viszlek. – motyogta és beindította a jármű motorját.
folyt. köv...