Tegnap végre kicsit kiruccantunk ebből a nyomasztó városból. Nem mentünk messze ugyan, de csodálatos környéken jártunk. Erdő, hegyek, tó, minden ami kell!
Nem is gondoltam volna, hogy innen 50 perc vonatútra ilyen meseszép helyek vannak. Ezt anno Sz. ajánlotta még barátságunk idején, de eddig kimaradt. Végre pótoltuk. Tényleg szuper egy nap volt. Semmi idegesség, idióták, depressziós közeg. Csak csend és béke.
Meg kávé-drágán-, de hát itt a helyet kell megfizetni és az minden pénzt megért.
Egyedül a nyilvános mosdót hiányoltam. Ami volt végülis, de lakattal zárták le, pedig emberek szép számmal jöttek-mentek és mindenki a bokrokba volt kénytelen ugrálni, vagy az étteremben fogyasztani a WC használatáért.
De mindez semmi nem volt ahhoz képest, amennyire feltöltött a környezet. Bár többet maradhattam volna!
De menni kellett, vasárnap volt, vonat is alig járt. De remélem visszatértünk még ide. Muszáj lesz. Ez lett ugyanis az egyik kedvenc helyem.
És remelem majd máshova is eljutunk a nyáron. Bár gőzöm nincs mikor lesz rá alkalom, mert már most vasárnap oda kell hurcolkodni az ősökhöz kutyaszittelni.
Eredetileg hétfőn kellett volna, de a nyaralóhely felé utazva faterom még be akar térni valami régi haverjához, aki arra lakik és egy éjszakára marasztalta őket, így egy nappal hamarabb indulnak.
Remélem minden oké lesz, pasim se morog és elleszünk ott. Én hely mentesen végig, mert Lexyt sokáig nem hagyhatjuk magában. Pasim sem biztos hogy megy már csütörtöktől, de sajnos kimozdulni nem tudunk a kutya miatt. És mivel szökős eléggé, nem vállalom be hogy neadjisten valahol kereket oldjon. Apám nem díjazná, mert mindene az a kutya és még ide is vinné a Magas Tátrába, de az egy kutyamentes üdülő.
Anyám hol örül a nyaralásnak, hol le van törve és azt mondja, nem tud úgy kikapcsolódni maximálisan, hogy én itt baszkódok az egészségemmel. De mondtam neki, hogy az én egészségem attól független, hogy ő nyaral e vagy sem. Érezze jól magát inkabb, kiránduljon, strandoljon, egyen jókat, ne velem törődjön. Úgysem változik semmi, ha tépelődik, csak tönkreteszi a pihenését. Bízom abban, hogy megfogadja amit ajánlok. Rá fér egy hét gondtalan vakáció.
A héten még dilidoki is lesz, meg lehet felhivom azt az ultrakedves asszisztenst hét vége felé, készen van e már esetleg a citologia. Hazudnék ha azt állítanám, nem félek.
A hpv az 2-3 hét, arra rá se kérdezek, esélytelen.
Ja, reggel meg a buszmeg felé menet megláttunk egy csajt a földön heverni. Megkérdeztem, kell e neki segítség, de azt motyogta nem, és aludt tovább. Pasim morgott is, hogy tuti drogos, aki reggel 6-kor már be van készülve és mit törődök vele. A nő nem lelakott volt, tök jól öltözött, virágos maxiruhája és fehér szandálja volt és nem tűnt kábszeresnek első blikkre. De persze kitudja. Csak gáz volt, ahogy az aszfalton fetrengett és az emberek kerülgették. Akár rosszul is lehetett volna, előfordult már ilyen, azt hitték drogos és közben cukorbeteg volt.
Ja és a fb feldobta ismerős ajánlatként a tyúkmellű ribit, akivel pasim félrekavart. Szerencsére a "nő" (nem szívesen hívom igy) pasija megvan még, épp Balatonlellén basszák a rezet minden fotójukon egymás szájában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése