2024. december 30., hétfő

Legyünk boldogok 2025-ben!

Így a jó kis téli pihenőidőszak végére sikeresen átfordult a napi ritmus. Este fél 12-12-ig is ébren vagyok és annyi fanfictiont kezdtem el olvasni, hogy nem tudom, mikor érek mindnek a végére. Ezért másnap 8-fél 9 felé kelek fel. 
Tegnap mondjuk 10-ig aludtam. Durva. Idejét sem tudom, mikor ébredtem ilyen későn. 
És olyan elvontakat álmodok XD. Pl. valami vámpír srácról, aki elment egy zenei fesztiválra és ott egy csajt keresett, akibe szerelmes volt (Alkonyat feeling höhhö). 
A másik álomban meg egy laptop volt a főszereplő, meg ilyen-olyan vendégek, akik csak jöttek és jöttek. De többre már nem nagyon emlékszem. 
Idén még meg kéne buherálni az ügyfélkapu regisztrációt, de húzom az időt, mert síkhülye vagyok hozzá.
MGK is szétment Megan Foxal, aki ráadásul babát vár. Az ok a pasi hűtlensége. Ajaj, ha azt a szép nőt is megcsalják, már gondok vannak.
A csapot is ki kell cserélni a fürdőszobában. Tegnap este felugrott a szerelő (ha szólt volna igyekszem felszámolni a kupit valamelyest) és sajnos nem tudta megjavítani. Annyit elért, hogy már nem csepeg, de megnyitni sem lehet cserébe. 
Pedig ez nem olyan régi csap, jó ha 4-5 éves, de lehet annyi sem. És ilyen kevés időt bír ki. Király. De hát ez van. Már nem is mérgelődök miatta. Nem éri meg. 
Tesómmal azóta sem beszéltünk és messenger üzenetet sem váltottunk. 
Újévre tervezem, hogy írok neki majd üdvözletet, de bocsánatot nem kérek olyan miatt amiről fogalmam sincs. Kár persze, hogy ismét nem tárgyalunk, ebben az évben viszonylag tűrhető volt a kapcsolat köztünk. Jó lenne az új évet nem haraggal kezdeni. De ez nem rajtam múlik.
Szilveszterre semmi program. Szokásos punnyadás itthon az uncsi tv műsorokkal, virsli, éjfélkor pezsgő. Mint mindig. 
Igazából nem hiányzik a bulizás sem, okés egy klassz, spontán házibuli ötletére lehet nem mondanék nemet, de olyanra nincs meghívásom. 
Az ősökhöz esetleg mehetnék, igaz náluk sem lesz kifejezetten parti, csak beszélgetés és zenehallgatás,  de kihagyom, mert nem tuti, hogy a Tini mami nem cseppen oda (lehet bekuncsorogja magát, lévén hogy nincs pénze bulizni). Hozzá meg nincs energiám az év utolsó napján sem.
Remélem pasim sem lóg el valami szilveszteri partiba. Gondolok itt Miss Candy-re. Nem hallok róla újabban, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet lehet képben. Bízom benne hogy nem kavar be holnap. Meg a következő évben sem. 
Hosszú esztendő volt ez. 
Szólt mindenféléről. Több ízben dekkoltam a nőgyógyászati szakrendelőbe, tuskó asszisztens és kiégett doki társaságában.
Műtét is volt, szám szerint 2 darab (május, november). Pár kórházi nappal. És a lassan véget érő lábadozó korszakkal (jövő héttől ismét hely ajjjhhh).
A pénzgondok állandóan visszatérőek (a bank ma is hívott többször már a kemény 8500 Ft tartozásom miatt, de elmennek a csába).
Helyszín még mindig a kotorék sajna.Rühellem továbbra is. Bár látnék esélyt egy új kezdetre, de ha lesz is valaha, az távoli.
Pasim több hetet távol dolgozott. Elég lehangoló volt.
Balhé is kialakult a horizonton, főként a Miss Candy féle gyakori telefonok miatt. Máig nem tudom volt e köztük románc vagy sem.
Meg aztán itt volt a közös költséges közjáték, és a (mèg mindig megoldatlan) kémény ajtós mizéria.
A nyár nem vt extra kirobbanó, csak dögmeleg, de egy alkalommal eljutottunk kirándulni, ami remek volt és a szüleim házában kutya felvigyázással töltött pár nap is egész klasszul telt.
Szeptemberben sajnos eltávozott a tekim (R.I.P. Méregzsák Úr-hiányzol).
És a novemberi gyertyagyújtós családi utazás is olyan kurta-furcsa volt. Kimaradt a Tisza parti séta.
És nem sikerült lezárnom a Still breathing sztorit és a nem publikus,  jövőre 10 éve íródó történetet sem.
Szóval voltak hiányosságok és nem jó események, egészségügyi körök, emiatti fájdalmak. 
De remélem, vagyis bízom benne, hogy a következő esztendőben már több jó dolog vár. Szeretnék erre törekedni. Gyarapítani a szép emlékek számát, amik igazán számítanak, mert a kaland nem körülöttünk, hanem bennünk van (by fb).
Boldog és eredményes új évet kívánok! Köszönet és ölelés mindenkinek, aki olvasott és kommenteket hagyott! 
Tali jövőre ugyanitt :P

2024. december 26., csütörtök

Uh baby baby, it's a wild world

A túró Rudi pumpkin spice nem is tök ízű. Hála égnek. 
Naaaa, karácsony második napja, remélem mindenki pihen, lazít és eszik.
Én mára ezt terveztem és igyekszem is betartani. Úgysem megyünk sehova és nincs is tervbe véve semmi. Szerencsére. Elég volt az elmúlt napok rohanása és idegeskedése.
Hétfőn még pár dolgot be kellett szerezni, így este pasimmal elmentünk még a boltba, ahol a nagy sietségben sikerült a bevásárló kosárban hagyni a pénztárcámat. 
Mire ezt észrevettem, a bolt már épp zárt. A biztonsági őr kijött és idegbeteg és bunkó módon elhajtott minket, hogy már nincs lehetőség bemenni az üzletbe és szerinte úgysincs a kosárban a tárca, biztos máshol hagytuk el. De ha a takarítók megtalálják és leadják, 27.-én visszakapjuk. 
Teljesen letörtem, na nem a tárcában lévő pénz miatt, mert az nem volt sok, inkább a személyi okmányok miatt, mert ugye csináltatni kell újat és az időbe telik. 
Pasim azért szétnézett még az üzlet parkolójában hátha ott lesz, én meg elindultam haza.
A ház előtt állt egy fickó, aki a bejáratnál leszólított hogy a földszintre jönne és be tudom e engedni. Mondta kit keres és az én voltam és a kezében ott volt a pénztárcám! 
Mondta, hogy egy bevásárló kosárban találta a tárcát (na ugye...) és a lakcim kártya alapján jutott el ide. Annyira megörültem, hogy nem kell új iratokat csináltatni, hogy reflexből a tárcánál nyúltam és adtam neki pénzt. Mire megsértődött és barátságtalan lett, hogy ez felesleges, ő ingyen is vissza adta volna. De a végén csak elfogadta a pénzt. Így a sztori happy end lett.
Kedden főzés volt, szaloncukor akasztózással, fadíszitéssel egybekötve. Este oda adtam pasim ajándékát. Azt nem tudom mennyire örült neki, de a lámpát be is üzemelte az éjjeli szekrényre. Ő édességet meg tusfürdőt adott. 
Szerdán volt a családi kaja, ami 10-ből 9-szer veszekedésbe torkollik. 
Ide illő faszbukk idézet:
- Te mit kapsz a rokonoktól karácsonyra?
- Idegbajt.
Hát ja. Tényleg. Most sem volt ez másként. 
Pedig finomak voltak az ételek (halászlé, sült és rántott hal, rizs, sült hús, kókuszgolyó, keksztekercs, zserbó). 
Klassz ajándékokat kaptam (zokni csomag, vagy 3 tusfürdő, 2 testápoló, 2 dezodor, 2 parfüm-CK Euphoria, Avon Lov U, meleg papucs, illatgyertya). De sajnos az anyám vs. tesóm párbaj ment egész végig, személyeskedéseket, ezer éves sztorikat és mostani történeteket váltogatva. 
Hugi belekeverte az én műtétemet és a lábadozásomat is. És hát nehéz volt befogni a számat és nem elmondani a véleményemet. 
Miszerint nem kívánom senkinek sem, hogy egy ilyen operáción átmenjen, mert fájdalmas és hosszú a gyógyulás és ezt én nem azért csináltam, hogy engem sajnáljanak és rám figyeljenek, egyszerűen nem volt más választásom.  Mit kell féltékenykedni? És főleg mire?
Ahh, de inkább kussoltam és mosogattam csendben. 
Pasimnak is volt valami gyíkja, ő is duzzogott. Először azt hittem rám lett mérges, faggattam is, de csak annyit árult el, hogy nagyon nem tetszik neki, ahogy tesómék beszélnek. Hogy ezt mire értette, nem tudom, de faterom pont akkor húzott el a hátunk mögött és tutira hallotta. 
És tovább is adta, ezt bizonyítja, hogy ma tesóm egy számonkérő messenger üzenettel nyitott úgy délelőtt 11 óra felé, tudakolva hogy pasimnak mi is velük a problémája, fejtsük már ki.
De hát én se tudom. Ezt viszont testvérem nem hitte el és magyarázott vehemensen nekem egy darabig a messengeren, de aztán felszívódott. 
Állítólag apám is haragszik valamiért.
Már meg sem lep.
Tudtam én jól, hogy a kedves szavak és a támogatás amit a műtétet követő időkben mutattak felém, előbb-utóbb elpárolog.
Nem is kellett sokáig várni rá.


2024. december 22., vasárnap

Karácsony 2024

Hát úgy állok, hogy nem állok sehogy XD viccet félre, a nagyjából megvannak az ajándékok, pasimnak pénztárcát és éjjeli lámpát vettem, többiek illatszert kapnak és lesz kézzel írt képeslap is. Tudom, nem túl leleményes, de ennyit tudtam tenni.
Ja, faterom ajándéka nincs meg még ötlet szinten sem. Nehéz ügy ez, neki egyszerűen nem találtam még ki. De majd holnap belehùzok és tuti szembejön velem a tökéletes ajándék. Muszáj lesz így lennie, mert holnapután karácsony. Fadíszítés, főzés stb.
Tervben volt még egy forraltborozás a téren, de ennek is egyre csökken az esélye. Pedig olyan jó lenne, mert kb. 0 hangulatom van. Szerintetek lesz hó? Az dobna valamit a helyzeten.
Csütörtökön beszéltem telefonon K.-val. Fogászati esemény után lábadozik. Jól elcsevegtünk és abban is totál egyet értettünk mindketten, hogy idén se nagytakarítunk az ünnepekre és hogy amúgy is utáljuk a házimunkát.
Pasim megigérte, hogy megjavitja a szétvert előszobai falat, de asszem erre keresztet vethetek. Vagyis nem...bocsika...most áll neki :P 
Nekem csomagolni kellene az ajándékokat, de nincs ragasztóm, vagyis valahol lennie kell, mert tavaly kettőt is vettem, de nem találom. Wáááá.
És akartam írni valamit így karácsonyra, de nem érintett meg az ihlet. Tervbe volt egy régi szösszenetem felrakása ide, de nem volt rá időm és angst is eléggé.
De egy random kérdezz-felelek most pont belefér. Lets go!

1. Hol voltál három órával ezelőtt?
Az ágyban ittam a kávémat.

2.Kibe vagy szerelmes?
Pasimba mikor nem idegesíteni fel.

3. Ettél már valaha zsírkrétát?
Nem az kimaradt. De hungarocellt oviban többször is fogyasztottam.

4. Van valami rózsaszín 3 méteren belül?
Uh, szerencsére nincs.

5. Mikor mentél utoljára plázába?
Pénteken, mivel ugye karácsonyra kell bevásárolni. Amúgy nem szoktam plázázni.

6. Van rajtad most zokni?
Van bizony. Fekete alapon piros virágos.

7. Van a családodnak olyan autója, ami többet ér 500 000 Ft-nál?
Faternak szerintem.

8. Mikor vezettél ki utoljára a városból?
Nincs jogsim. Tehát soha.

9. Voltál moziban az elmúlt 5 napban?
Az elmùlt 5 évben sem szerintem.

10.Meleged van?
Decemberben??? Dehogy van.

11.Mit ittál utoljára?
Kávét.

12.Mit viselsz most?
Kék melegítő nadrág, bordó pulcsi.

13.Te mosod a kocsidat vagy elviszed kocsimosóba?
Nincs kocsim.

14. Mit ettél utoljára?
Ma még semmit.

15.Hol voltál előző héten ebben az időben?
Plázában voltam és az élelmiszer boltban.

16.Vettél valamilyen ruhát az elmúlt 1 héten?
Nem.

17.Mikor volt utoljára hogy futottál?
Én nem futok, ha nem muszáj. Fusson a rák, vagy a pók, azoknak jó sok lábuk van.

18.Mi volt az utolsó sport esemény, amit megnéztél?
Nem igazán nézek sportot.

19.Mi a kedvenc állatod?
Macska, flamingó, kapibara, kecske, bagoly.

20.Mi az álomnyaralásod?
Én bárhova szívesen mennék, erdő, hegyek, vízpart, csak el innen.

21.Kinél jártál utoljára?
Az ősöknél, még a műtét előtt.

22.Legrosszabb sérülésed?
Darabos kartörés 15 évesen. Műtét, kórház, elájulás a folyosón, 2 fémdarab, ilyen-olyan gipszek, hosszú gyógyulás. Gáz volt. 

23.Voltál már szerelmes?
Persze.

24.Hiányzik most éppen neked valaki?
A nagyszüleim, akik meghaltak.

25.Utolsó színdarab amit láttál?
Még A. hívott el színházba iszonyat régen. De nem ragadt meg bennem, mert a címére sem emlékszem a darabnak, bocs.

26.Milyen titkos fegyvered van arra, hogy elcsábíts valakit?
Semmilyen. Nem tartom magam egy nagy csábítónak.  De a humorérzék, kedvesség és a mosoly az mindig nyerő.

27.Mit tervezel ma estére?
Semmi különöset. Tv nézés, pihenés.

28.Kinek küldtél utoljára myspace üzenetet?
Sosem volt MySpace-em.

29.Következő utazás vagy kirándulás ahová mész?
Most télen semmi. Jövőre jó lenne pár kaland.

30.Voltál valaha valamilyen táborban?
Nem, mert soha nem is akartam ilyesmikben részt venni.

31.Az iskolában kitűnő voltál?
Dehogy...

32.Mit szeretnél tudni a jövőddel kapcsolatban?
Inkább semmit...

33.Van-e rajtad éppen valami parfüm?
Igen, Mugler Alien. Imádom.

34.Elmész valamilyen orvosi vizsgálatra ebben az évben?
Hú, idén már elég volt a kórházakból, vizsgálatokból. Szóval nem.

35.Hol van a legjobb barátod?
Akit most legjobban barátomnak érzek, Angliában van.

36.Hogy van a legjobb barátod?
Remélem jól van és oké vele minden.

37.Le vagy barnulva?
Télen nehéz lenne, szóval nem vagyok. De amúgy sem szeretek napozni.

38.Mit hallgatsz most?
Semmit, a tv megy háttérzajként. Meg a felső szomszéd kopácsolgatása.

39.Gyűjtesz valamit?
Parfümös üvegeket.

40.Ki a legpletykásabb, akit ismersz?
A szomszédom és H.

41.Mikor volt hogy utoljára megállított egy rendőr?
Soha (pedig volt pár csínytevésem-randalírozó, gyújtogató ikonok).

42.Szoktál szívószállal inni?
Nem.

43.Kedvenc TV-csatorna?
ID, Nat geo wild, Discovery, Animal planet, History, Ozone.

44.Szereted a csípős szószokat?
Nem szeretem a csípőset.

45.Mikor zuhanyoztál utoljára?
Tegnap este.

46.Ki kell mosnod?
Aha, kéne. Mindjárt be is indítom a masinát.

47.Milyen nemzetiségű vagy?
Magyar.

48.Te vagy valakinek a legjobb barátja?
Nem tudom. Remélem.

49.Gazdag vagy?
Hahaha. Nem.

50.Mit csináltál tegnap éjfélkor?
Aludtam. 

Aki nincs behavazódva az ünnepi sütés-főzés és ajándékbeszerzés miatt, és van kedve, töltse ki. Jó móka. 

Békés, boldog, szeretetteljes karácsonyt kívánok mindenkinek!

2024. december 16., hétfő

Üres szomorúság

Nem tudom mi ez, de néha rám tör és nagyon lehangol. Nincs különösebb oka azt hiszem, csak úgy eluralkodik rajtam. Mint valami fekete felhő.
Lehet azért vannak ezek az érzések, mert még úgy sincs szociális életem, mint eddig? Kitudja. Az emberek nem is nagyon hiányoznak. Akik fontosak még jelen vannak többé-kevésbé. Messengeren beszéltem J.-vel, szegény Zselyke beteg, és a húga E. is hétvégén kórházban volt vakbélgyulladás gyanúval, de szerencsére nem az volt.
K.-val a héten tervezek beszélni, de pénteken volt valami fogászati beavatkozása, szóval inkább hét végére teszem ezt.
Küldtem karácsonyi lapot Á.-nak, J.-nek, A.-nak, K.-nak és tesómnak, pénteken lett feladva, remélem oda ér.
Amúgy meg takarítani kellene, siralmas a kotorék, de még mindig csak a legalapabb dolgok mennek. Sajnos nehezebb dolgokat emelni, húzódzkodni a hat hetes kontrollig tilos, így minden miatt segítségre szorulok, ami ebbe a körbe esik. Pasim megígérte, hogy hétvégére felemeli a dögnehéz ágyeműtartót, hogy az ágyneműket kiszedhessem mert tisztát akarok húzni, de nyilván ez nem történt meg (én kis naiv). És a fal bejavítása sem, amit a hülye kéményes baszakodás miatt kellett feleslegesen szétütni.
Csodák csodája, tegnap legalább arra sikerült rávennem, hogy menjünk el a közeli bevásárlóközpontba ajándékokat venni, mivel mindjárt itt a karácsony, de senkinek semmit sem vettem. A baj ott kezdődött, hogy se neki, se nekem nem volt hozzá túl nagy kedvünk. Meg sokan is voltak, pénztár kettő, nem is vettünk csak karácsonyi csomagolópapírt (hogy mit rakunk bele kérdéses), illatgyertyákat, meg tusfürdőt. Na szóval kb. semmit. Elsétáltunk még egy másik nem messze lévő boltba, de az meg már nem volt nyitva.
A héten folytatnom kell az ajándékbeszerzést ha tetszik, ha nem. Pedig ha tudnátok, mennyire nincs affinitásom és energiám hozzá.
Tudom amúgy hogy a legpraktikusabb az online vásárlás lett volna, de elhúztam az időt, vagyis hiába kérdeztem a családtagokat, minek örülnének, senki sem adott választ, nem tudja, neki mindegy, legyen meglepi (nem, ne legyen, baromi rossz vagyok ajándékbeszerzésben, ettől sikítófrászt kapok), ráadásul fateromnak már tényleg nem tudom mi lehetne venni, megvan mindene, tehát egy lépést sem jutottam közelebb a megoldáshoz,mert cuccok még mindig nincsenek. Marad a caplatás. Hurrá...Ráadásul egyedül, mert pasimat tuti még egyszer erre rá nem tudom venni.
Na meg itt van az ünnepi főzöcskézés is, ki kell találnom, mi az a kaja, ami mellett nem kell órákig dekkolni, hanem készül magától. Rántott hús, fasírt, sültek kizárva, gondolom leves lesz, meg pörkölt, meg franciasaláta, de ezt még átgondolom. Sajnálom, hogy ilyen működésképtelen vagyok, de nem akarok szövődményeket, mert az csak bonyolítja a helyzetet.
Meg akarok teljesen gyógyulni, mert utálok teher lenni a családom nyakán, van nekik is elég bajuk és még én is terhelem őket.
Azért az klassz, hogy legalább a műtét már a múlté (most lesz 4 hete hogy megtörtént) és hát jóval előrébb vagyok az ősök egyik ismerősénél, aki szerdán fekszik be egy ortopédiai operációra, másnap lesz a műtét és a karácsonyt szegény valószínűleg kórházban is tölti.
Mondjuk, asszem pont egy éve került anyám kórházba és vette kezdetét az akkori rémálom. Nem is akarok erre emlékezni, nagyon rossz volt és azt a félelmet, aggodalmat nem is kívánom senkinek. De ő mondta, hogy a kórházi karácsony borzasztó. Ja, meg húgom egyik exe is pont karácsony napján került kórházba anno rengeteg éve, mert eltört a karja. Szegény srácot műteni kellett és tesóm 24. este ott ült a műtő előtt.
Ezekhez képest az én félig-meddig gyógyult hasam nem is olyan nagy dolog.
Szóval jó lenne egy betegség mentes, nyugalmas ünnep, családi balhék nélkül, pasim is normális lenne. Remélem nem kérek túl sokat.
Láttam R.-t a fb-n két extrém módon agyonsminkelt, műanyagfejű barinőjével karácsonyi sütiket sütöttek, félig nyitott ablaknál rövid ujjú felsőben (télen!!!). Viva la távfűtés.
Irigylem.
R.-nek meg fekete a frizuja, múlt héten még piros volt. Csoda hogy van még haj a fején. Nekem idén elmarad a hajfestés már szerintem.
És hallottam, hogy új részei lesznek a Már megint Malcolm-nak. Emlékszem gyerek és tini koromban sokat néztem. Bízom benne, hogy a folytatás nem lesz kiábrándító.
De most kanyarodjunk vissza az aktuális tenni valóimhoz.
- Vivi, egy kis ajándékbeszerző túra így hétfő délelőtt, naa???



2024. december 12., csütörtök

Dinnyedisznó

Igazából sok minden nem történik velem mostanság. Próbálok gyógyulni, szerintem egész jól halad, már profi módon lépek be a kádba a fürdéshez, meg itthon teszek-veszek, sőt a boltba is átsétálok heti párszor, kisebb dolgokat vásárolni. A sebek is gyógyulnak, de végleg sosem múlnak el, a hegek megmaradnak, mindegy ezen túllendülök, az jobban zavar, hogy a műtét előtt lapos hasam volt, most meg nem az. Nagyon nem. Remélem megszűnik ez a „sörhas” idővel.
A takarítás viszont nem megy még igazán, mivel tilos hajolgatni, emelgetni, létrára mászni, cipekedni, így ez jó pár házimunkát kizár, tehát ez az undormány ól lassan maga a káosz. Amúgy is napi szinten jutok el arra a megállapításra, hogy mennyire gyűlölök itt lakni. És hiába fűtök, mégis rohadt hideg van, kezem-lábam lefagy folyton, nem beszélve a fürdés gyötrelmeiről.
Aztán szoktam még agyalni régi dolgokon, hogy azért pár dolgot másképp csinálnék ám, meg régi emlékek (jók is, rosszak is) előjönnek. Hát tudjátok, most bőven van időm ilyesmikre.
Szóval a múltkori kisállatos álom után többször is eszembe jutott hogy majd egyszer lehetne ismét dinnyedisznóm (tengerimalac), mert régebben volt még otthon az ősöknél is, meg Narkomán exem is beszerzett kettőt és nagyon lelkes volt, pár napig tőlük. Aztán persze alább hagyott a nagy rajongása és a ketrec takarítása rám marad, meg az összes többi tennivaló is, ő csak annyit csinált, hogy heti párszor levitte őket a ház előtti füves részre levegőzni, hiába mondtam hogy nem kellene (öhhh nem volt százas szegényke), meg éjszaka kiborult, mert ezek a malacok visítva kergetőztek fel-alá a ketrecükben, erre ő odahajította nekik a papucsát, hogy hallgassanak már el, de naná hogy nem így lett. Vicces volt.
Aztán egyik tengerimalac megdöglött váratlanul (gyanítom Narkomán egyik szabadtéri sétájánál evett fel valamit), az elég traumatikus volt, mert előtte pár órával még vígan szaladgált. Így a párját elvittük anyumékhoz (ott is volt épp kettő), mert féltünk hogy egyedül depis lesz és elpusztul. Hercegnő (az ősök adták neki a nevet) tök sokáig élt még és rácáfolt arra, hogy neki feltétlenül kellenek lakótársak, mivel a másik kettő malackát nem fogadta végül el és külön ketrecben kellett tartani, de egymagában teljesen jól elvolt.
Bírtam a dinnyedisznókat, bár azért jó nagy kupit csináltak, mert kitúrták a forgácsot a ketrecből, meg mindig éjjel tört rájuk az öt perc, de nagyon szerethetőek voltak. Vidámságot csempésztek a napokba.
Lehet, egyszer ismét rászánom magam a desznyótartásra XD
Bár most inkább a karácsonyi ajándékokon kellene agyalni, de még össze se írtam, kinek mit kéne. Helyette filmezek, tegnap néztem a Halálos barátság (egész nézhető volt) és az Ördög bújt beléd (egynek elment, Megan Fox jó volt benne) c. filmeket.
Jaj, rémesen nincs xmas feelingem, kedvem, ötletem semmi és fizikailag sem tartok még ott, hogy boltjáró túrát rendezzek. De jövő héten muszáj lenne valahogy rászánni magam. Csak sajnos ebben alapesetben sem vagyok jó, hát még most.
K. a hely-ről írt hogy át szeretné kérni magát a mi részlegünkre. Ennek megörültem, jó lenne vele többet találkozni, mert jókat dumálunk ha összefutunk, de ez sajna ritka.
Ja, fb-n láttam, hogy megszületett 10.-én I. unokája, egy cuki kisfiú, Dominik.
És hónapok óta végre megnyitottam Z. messenger üzenetét, már csak válaszolni kellene rá. Oké, esetleg ma. Csak előbb kiteregetek, meg elmosogatok.
Úgy be vagyok lassulva.





2024. december 7., szombat

Szombat hét óra

Semmi extra.
Lehangoló szürke reggel.
Esik valami havaseső szerűség.
A tv-ben a Hiénakutyák falkája c. sorozat megy hihihi. 
Pasim elment dolgozni, mivel szombat is munkanap, de ő amúgy is gyakran dolgozik szombaton. 
Azt álmodtam, hogy volt egy rakás kisállatom itthon, hal, gyík, teknős, hörcsög. 
Lehet, ez egy jel, hogy kellene egy állatka nekem? Hát esetleg, ha teljesen felgyógyulok. 
A hörcsög amúgy álomfejtés szerint azt jelenti, hogy pénzhez jutok. Öhhh jó, hát várjuk.
Volnának terveim. Itt a karácsony mindjárt, meg ígértem magamnak egy tetkót műtét után. És ezt mindenképpen be akarom tartani. 
Meg hát kinek nem jó, ha van stabil anyagi háttere?
Avenged Sevenfold koncert is lesz jövőre, de húzós a jegyár gondolom...
Ha már álmok, valamelyik nap meg álmomban valahol Kaliforniában sétálgattam kockás miniszoknyában punkzenét hallgatva és arra ébredtem hogy magamban nevetgélek ezen önfeledten és ettől fáj a hasam.
Jelen esetben nekem alapszabály, nem szabad nevetni, köhögni stb., mert az irtó fájdalmas. Pedig mióta az elrontott AI képek fb csoportban vagyok, csoda vicces dolgokat látok.
Csütörtökön voltam varratszedésen. Apám vitt kocsival és anyám is ragaszkodott ahhoz, hogy ő is felkísérjen. Szerencsére nem kellett várni egy percet sem, pont a régi dokim volt ott és kiszedte meg újra letagasztotta a műtéti helyeket. Megnézte a szövettant is és már megvolt az eredmény (én épp aznap akartam fellesni az eeszt-re) és hála istennek negatív, meg minden okés és január végén kell majd a 6 hetes kontrollra menni.
Most már csak a gyógyulás van hátra, és azt hittem már jobban vagyok, tegnap kimentem anyám elé a buszmegbe (gondoltam egy kis séta jó lesz) de az sok volt, mert este fájt a hasam rendesen. 
Anyám le is tolt, hogy miért erőltetem és hogy ne siettessek semmit, mert így rosszabb lesz csak. 
Nos, igaza van.
Ma nem is terveztem semmit. Főzni kéne, de majd csak ha pasim hazajött, mivel nincs is nagyon itthon semmi ebédre való. 
A takarítás meg maximum mosás, teregetés, mosogatas szintig terjed. A kotoréknak úgyis mindegy. Bár a fürdőszobai már durván csepegő csaphoz azért szerelőt kéne hívni, egy kisebb takarítás után persze. 
Oké majd (halogatós ikonok).
Jó hétvégét mindenkinek.


2024. december 3., kedd

Lábadozok

Köszönöm szépen, hogy írtatok, nagy ölelésem mindenkinek :*
Megfogadom a tanácsot, sokat pihenek (és imádom!) mást nem is nagyon tudnék tenni. Persze azért könnyebb házimunkák, mint mosogatás, teregetés, ruha hajtogatás, vasalás már egész jól mennek, de cipekedéssel, vagy hajlongást igénylő dolgokkal (porszívózás) még nem próbálkozom.
Néha egész jó már és tudok egyenesen járni is. Olykor persze meg még rossz és fáj, akkor tudom, hogy túl erőltettem és visszaveszek a ritmusból.
A héten megyek majd varratszedésre, meglátom után jobb lesz e.
Jaj furcsa lesz újra emberek közé menni-bár szó mi szó, nem hiányoznak annyira XD
A. írt, hogy szóljak, ha segítségre van szükségem, K. is küldött jobbulást képeslapot és J.-vel is referáltunk messengeren. Egyik kisfőnök is kérdezte, hogy már jobban vagyok e.
H. viszont eltűnt, úgy látszik, csak addig voltam számára érdekes, míg a kórházban dekkoltam, akartam neki írni, de aztán kiment a fejemből, amúgy sem tudom most akkor tiltott vagy sem, igazából nem is érdekel.
A gyk-s csaj sem igen fog írni többet, pedig tudta hogy mikor műtenek, de gondolom megsértődött, hogy nem hívtam. Hát sajnálom amúgy, kedvesnek tűnt, de én nem vagyok az a random emberekkel mobilon csevegős típus. Irkálni jobb szeretek, sokat meg gyakran, de ő meg mindig attól volt kiakadva, hogy neki fárasztó a levelezés inkább telefonáljunk.
Pasim meg hol rendes, hol idegbeteg, tegnap is úgy rám förmedt valami hülyeség miatt, hogy ha tudnék még ilyeneken sírni, biztos elpityeredek :S
Amúgy a napjaim jók és gyorsan telnek, ezt egész hamar meg lehet ám szokni.
Sokat eszek (ezt hagyjuk is inkább, apám és anyám tejberizzsel, rántott sajttal és más nyalánksággal kényeztetnek és hízlalnak), filmezek (régi klasszikusok pl. Marvin szobája, Esőember- Tom Cruise fiatalon igen szexi volt-, Little voice, Alul semmi stb.), zenét hallgatok.
Ha már zene, azon belül is MCR és egyszerűen nem bírok nem gondolni Bobra. Annyira tragikus az egész vele kapcsolatban. Tragikus és szívszorító, pl. hogy november 4.-én látták utoljára és utána vagy 3 héttel fedezték fel a testét és azt is úgy, hogy az állatrendőrség (vagy mi) kiment a házához a kutyái miatt. Nagyon durva hogy valaki ilyen hirtelen elcsendesül, nem posztol a közösségi médiában, nem hallat magáról, nem ír, nem telefonál és mégsem keresi senki sem az égvilágon.
Bob valaha elismert rock sztár volt és nyilván tök menő volt vele lógni, ezzel szemben elszigetelten, magányosan halt meg az otthona falai között (öngyilkos lett állítólag, de folynak még a vizsgálatok) és hetekig fel sem tűnik senkinek a hiánya.
Ráadásul pár rajongó (de szerintem ez a szó nem illik rájuk) a halálán örömködik és hangoztatja, hogy megérdemelte.
Bob sok fenyegetést és öngyilkosságra buzdító üzenetet kapott amíg élt, csak mert régen voltak ilyen-olyan hozzászólásai.
De azt már megbánta és bocsánatot kért.
Bob halott, nem tudja megvédeni magát. Milyen már egy halott emberbe belekötni? Mert szerintem ritka gusztustalan.
Én sosem tudnék más halálának örülni, egyszer H. is azt mondta, mikor meghalt valami rokona akit utált, hogy ugrált örömében.
Ewww...
Ez fura.
Már hogy emberek így éreznek és ezt olyan könnyen nyilatkoztatják ki, mintha csak az időjárásról lenne szó, nem egy emberi lényről. Én nem szeretnék ilyen lenni...



2024. november 30., szombat

A műtétemről

Úristen, nem hiszem el, hogy Bob Bryar meghalt!!!Annyira nagyon nagyon sajnálom. Nyugodj békében Bob!!!
Ez a hír kora reggel jött velem szembe és felzaklatott. Hiszen csak 44 éves volt.
Bocsánat, hogy most jöttem csak, de kellett pár nap míg akklimatizálódtam, míg úgy ahogy nem fáj ülni (járni, menni) és míg fejben összeraktam mi hogy is történt.
Remélem nem hagyok ki semmit, ha igen, majd pótolni fogom később.
Hétfőn és kedden még hely volt és persze mellé idegbaj, mert már totál ki voltam, éjjel sokszor felriadtam és non-stop a műtétre gondoltam. Amit tudtam bepakoltam és kellett még egy kisebb hátizsák mert a fürdőköpenyem egy csomó helyet foglalt.
Szerdán délelőtt kellett befeküdni. Előtte reggel még elrohantam a boltba ásványízért, meg egy kis nasiért (mivel tudtam, hogy este 6-tól nem lehet majd enni, mondjuk én már előtte két nappal sem igazán voltam éhes és épp hogy csak eszegettem). Belefutottam H.-ba és Larába (a kislány ismét beteg volt) és mondtam neki hogy megyek kórházba, meg hogy műtenek. Teljesen lesokkolódott és kérdezte hogy lehet e majd látogatni, de mondtam hogy inkább ne, mert fogalmam sincs mennyire leszek jól ahhoz hogy a látogató szobába elmásszak. Rákérdeztem hogy miért tiltott le, de azt mondta ő nem tiltott senkit és fogalma sincs mi van (...öhhh...jó...).
Azt ígértem, majd írok neki műtét után, aztán mentem haza a maradék cuccomat bekészíteni. Közben Csupasz túlélőket néztem, az kicsit kikapcsolt (jó sorozat amúgy, egyik részben a pasi egy bunkó paraszt a társával, a másikban az ötödik nap mentálisan kikészül a csávó és már az öngyilkosságot fontolgatja így feladja a játékot, a harmadik epizódban hisztizik a delikvens, de hát nem is könnyű túlélni azokban a közegekben). Apámék fél 11-re jöttek és kocsival elvittek, sőt anyám azt mondta felkísér a felvételi ambulanciára. Fent voltak már rendesen és kiderült, hogy kell maszk, szerencsére egy lapult a táskámban. 11-től volt a felvétel, addig rezignáltan bámultam magam elé, míg anyám csacsogott, de nem emlékszem mit. Elsőnek szólítottak be, de kb. egy órát bent voltam, mert betanulós kolléganő volt és dupla olyan lassan ment minden. Addig kint anyám összespanolt egy nőcivel, aki ugyanolyan műtétre érkezett mint én anyám szerint tuti majd velem rakják egy szobába (végül nem rakták, mert köhögött és hőemelkedése volt így törölték a műtétjét).
A felvétel után felmentünk az osztályra, elbúcsúztam anyámtól az ajtóban, aztán go. Egy nagyon kedves ápolónő (Cicaszem) volt ott, aki felvette az adatokat, elmondta mi lesz ma és holnap a műtét napján, megmutatta a kórtermemet és vett vért. Mondta, hogy este hatig ehetek könnyű ételeket, éjfélig ihatok és a reggeli gyógyszereimet még egy korty vízzel bevehetem.
Ezekután nem történt nagyon semmi, ültem az ágyon az üres kórteremben, nyomkodtam a telefont, nem volt kedvem semmihez és rohadt lassan telt az idő. Este beszéltem a családtagokkal, aztán kicsit sírdogáltam mert szar volt egyedül és korán sötétedett és féltem az előttem álló műtéttől.
Csütörtökön leesett egy rakás hó. Hajnalban jött egy nővér, ő is elmondta mi lesz és volt vérnyomás mérés, lázmérés, elküldtek zuhanyozni, fogat mosni és kaptam egy halványzöld hálóinget az ujjain csík mintákkal (cool). Felhívtam az ősöket, pasimat, írtam huginak, aztán már jött is a beteghordó fickó és irány a műtő. Agyalni sem volt idő. Az előtérben már várakoztak a többi műtétesek (trauma, sebészet stb.) dumáltam is egy sráccal (Ádám vagy Roland volt a neve), aki nyaki műtétre jött és a végén már meginvitált a kórtermébe (hehe) hogy majd menjek és beszélgessünk. Aztán eltolták a műtőbe, hoztak helyette egy nőt, de akkor már engem is vittek. Bent az előkészítőben volt sürgés forgás, hárman kérdeztek egyszerre, közben rám ragasztottak ekg-t, bekötöttek valami cuccot a kézfejembe, kaptam hajhálót (vagy mi az a zöld izé), meg vérnyomás és pulzusmérőt, aztán jött egy helyes, fiatal gyerek, aki az altatóorvos volt és kedves, megnyugtató hangon elmondta, mi lesz és rám rakta a maszkot, amibe jó kis cucc volt, mert kellemes szédülést éreztem és aztán már nem is emlékszem semmire.
Arra ébredtem, hogy egy pasi hajol felém, hogy van e gyógyszer allergiám?!
Mondtam, hogy nem tudok róla. Aztán a kezemre pillantottam, és láttam hogy tök piros az egész. WTF!!!!Mi a frász ez?!
De mire mondhattam volna valamit, egy másodperc alatt elmúlt, így mindenki lenyugodhatott a picsába. Illetve majdnem mindenki, mert nekem nagyon-nagyon-nagyon fájt a hasam. Mintha valamit kiszaggattak volna belőle és hát ez így is volt. Úgy fél órát dekkoltam az őrzőbe, majd jött a beteghordó fazon és visszatolt a szobába. Mondták, hogy aludjak, kaptam infúziót és hát valamennyit biztos aludtam is, de a hasam folyamat fájt. Sose gondoltam volna, hogy valami ennyire tud fájni *-* nagyon rossz volt.
Jött a doktornő is, aki műtött és röviden elmondta hogy a beavatkozás sikeres volt, de sajnos oda az egyik petefészek mert vt valami összenövés. Hát jó, akkor ez van, egy petefészek minuszban vagyunk.
H. meg vagy 4x hívott de ilyen fél 9, 9 magasságában. Ami már nettó bunkóság szerintem, mondtam neki hogy majd én jelentkezem ha oda jutok, de infúzióra voltam kötve, fájt mindenem, el sem értem volna a mobilt, meg őszintén nem is volt valahogy cseveghetnékem.
Cicaszem volt az ügyeletben, hozott fájdalomcsillapítót, de nem sokat aludtam éjjel.
Pénteken hajnalban jött kettő nővér és lemosdattak (ajwh...lukas a hasam, mint sajt, és tele van ragasztókkal), adtak tiszta hálóinget, ágyneműt cseréltek és mondták hogy fel kell hogy üljek az ágy szélére, aztán fel kellene állni, meg hogy később kiveszik a katétert. A felültetés és felállás rohadtul fájt, de csinálni kellett, hiszen ezen múlt a későbbi hazaengedés is (vasárnapra ígérték panaszmentesség esetén). Aztán kivették (mit kivették?!kitépték) a katétert, ami szintén nem volt egy fájdalommentes esemény. De legalább már nem lógott zacskó mellettem.
A nap fájdalommal telt, de igyekeztem mozogni lassan jönni-menni. Hallgattam a felvételre érkezők sztorizását a folyosóról beszűrődni (45 éves megszakításra érkező nő, meg 14 éves szintén ilyen beavatkozás miatt ott lévő kislányka).
Megfésültem a hajam, raktam fel parfümöt, telefonálgattam. Kaptam reggelit is már, de olyan hányingerem volt tőle (meg úgy mindentől aznap mindennek olyan kibírhatatlan szaga volt), azért kicsit ettem és ebédből is.
Délután anyum beugrott, de sokáig ülni még nem tudtam, kb. 20 percet tudtam csak a beszélgető szobában lenni (ami egyben az ebédlő is és kurva hideg van bent). Jó volt látni.
H. aznap késő este is hívott, pedig előtte délután részletesen megírtam, hogy mi történt és hogy nem vagyok jól, de majd jelentkezem, ennek ellenére is csörgetett, de csak éjszaka láttam, mert le volt némítva a telefon. Nem tudom néha hogy mit gondol, vagy mi jár a fejében, de nem is idegesítettem magam ezzel. Különösen mert nagyon fájt a hasam és még két fájdalomcsillapító után is jó ha 2-3 órát aludtam éjjel. Alig vártam a reggelt.
Szombaton jó hírt kaptam a reggeli viziten a dokiktól, ha minden jól megy, akkor vasárnap mehetek haza! Ennek annyira megörültem, hogy hirtelen felindulásból elmentem zuhanyozni. Cicaszem átkötötte a sebeket (annyira nem is durva), átöltöztem, ki mentem forrócsokizni az automatához. Felvillanyozott a közelgő hazamenetel híre.
Kivirágzott az eddig sivár szociális életem is, mert ebédkor (ami sóska volt amit nem szeretek de pár falatot magamba erőltettem) összebarátkoztam a szomszéd szobában fekvő nőcivel akit ugyanakkor vettek fel, mint engem és mondta is hogy de kár hogy csak most találkoztunk, mert ő is végig egyedül vt kb. Vagyis volt egy napig szobatársa és vele egész éjjel röhögtek és kérdezte hogy miért nem mentem át. Hát szerda este nem voltam túl jó passzban szóval jól jött volna a röhögés, de hát nem is tudtam hogy privát parti zajlik mellettem.
Tesómék mondták, hogy bejönnek délután, így mikor szólt a nővér, hogy látogatóim vannak rájuk számítva robogtam (vánszorogtam) a látogató szobába és legnagyobb döbbenetemre a szomszéd várt rám!
Ez annyira durva volt ez a váratlan szitu, hogy fél percig nem jutottam szóhoz. Ő meg a nyakamba ugrott és elmondta hogy anyumtól tudta meg hogy mi van és úgy érezte be kell jönnie. Hozott almát, banánt és kekszet. Pár percet dumáltunk, aztán mondta hogy nem akar zavarni és pihenjek. Mostanában nem is futottunk össze, meg nem is voltunk annyira hú de jóban már, de tök kedves volt tőle hogy bejött, meg is köszöntem (azóta adtam neki bonbont) és hát ez tényleg meglepő volt.
Tesómék is beugrottak később hoztak rántott húst és joghurtot meg kakaót. Pasim is be akart jönni de sokáig dolgozott és itt csak egy óra a látogatási idő. Azt ígérte hogy vasárnap ha nem engednek még haza feltétlen bejön (de én tudtam hogy valószínűleg hazajöhetek de nem árultam még el). Kicsit beszélgettem még a szomszéd szobában lévő nővel, aztán visszaballagtam a kórtermembe és hát láttam, hogy lett egy szobatársam, így az utolsó napra. Ha valakit szombat este befektetnek annak oka van, így nem is faggattam a nőcit, de ő odajött és beszélgettünk. Két gyereke van és sajnos igazam volt tényleg vetélés miatt került be és ügyeletben meg is műtötték szegényt. Az az über helyes betegszállító hozta vissza a kórterembe, aki pont úgy néz ki, mint Frankie és akit akkor láttam először, mikor anyám tavaly bekerült a kórházba.
Éjszaka már nem fájt annyira a hasam, így gyógyszert sem kértem, aludtam is kb. hajnali 4-ig.
Vasárnap a reggeli viziten mondták hogy mehetek haza, Morci nővér (mindig olyan volt mint aki mérges, de amúgy nem volt az) viccelődött, hogy maradhatok is ha gondolom, de köszi nem kértem ebből. Utálok kórházban lenni, de amúgy törődtek velem és kedvesek is voltak meg minden.
Szegény szomszéd szobai nő csak hétfőn mehetett, mert valami húgyúti izét kapott a katétertől és még adtak neki gyógyszert, el is szomorodott, sajnáltam. A legszarabb, ha biztosra veszed hogy mehetsz és mégsem (mikor eltört a karom ugyanígy jártam, tutira mondták hogy mehetek aztán délután mondták hogy ja bocs mégsem, ott bőgtem emlékszem). Adtam neki édességet és mielőtt hazaengedtek, benéztem hozzá kicsit (remélem hétfőn tényleg mehetett haza és azóta is oké vele minden).
A szobatársam is mehetett, így vártuk a zárójelentést, közben reggeli is volt (mogyorókrémes lekváros kenyér), meg sebkötözés és már fél lábbal otthon voltam, de valójában egy órakor kaptuk csak meg a papírokat, mert a doki műtőben volt. Gyorsan összepakoltam és hívtam az ősöket és úgy fél óra múlva jöttek értem.
Apám csinált mákos gubát és vanília öntetet és még sütiket is csomagolt. Anyám meg segített kipakolni otthon. Ja pasim totál meglepődött mert nem mondtam neki hogy jövök, látszott rajta hogy örül. A kotorékban közepes méretű őskáosz volt, de pasim és anyám igyekezett uralni a zűr-zavart. Szóval mindenki sokat segített amiért irtó hálás vagyok, egyedül még gyógyulni is nehéz hát még a mindennapi dolgok.
És azóta igyekszem gyógyulni itthon. Egyrészt imádom az igazolt semmittevést, másrészt nem könnyű menet. A sok állás, járkálás még fájdalommal jár, de mosogatni, ruhát hajtogatni már lassacskán tudok. De sokat pihenek és próbálom betartani, amit az orvosok mondtak, miszerint fizikai kímélet ésatöbbi.
Szövettan folyamatban, jövőhéten varratszedés, bízom benne, hogy utána még jobb lesz. Bár a hely-et idén már nem keresem fel, 4-6 hét kímélet van előírva és ott is leállás lesz december végén karácsony előtt. Geesus, mindjárt itt karácsony, gőzöm sincs hogyan veszek ajándékokat...
Pasim szülinapja is volt a héten, Miss Candy az a kis tündérmaszat, egy bögrét vett neki, amit pasim a kocsmában hagyott hogy majd abból iszik, azt mondta nem merte hazahozni, mert félt hogy összetöröm. Én összetörni?!Cöhhh ugyan. Mi értelme lenne az esztelen rombolásnak...Nem a bögre tehet a Miss Candy-s dolgokról.
Hát most ennyit tudok írni nagy hirtelenségében. De majd még jövök. Addig is szép szombatot mindenkinek, nézzünk pozitivan előre és köszikösziköszi a drukkokat :*

2024. november 24., vasárnap

Majd jövök és mesélek

Köszönöm a sok drukkot, nagyon aranyosak vagytok 💗💗💗
Újra itthon!!!
Hamarosan részletes beszámolót írok.




2024. november 17., vasárnap

Na jó, most már komolyan félek

Annyira idegesít, hogy minden szót elütök, de bocs idegbeteg vagyok már. Nem mintha eddig csak úgy komolytalanul féltem volna. De most már kb. minden második gondolatom az, hogy mi vár rám jövő héten. És köszönöm szépen mindenkinek a kedves kommenteket. Igyekszem majd összekapni magam és bátorságot meríteni valahogy. Tudom, hogy a parával semmire se megyek, de biztos mindenki fél ilyesmik előtt. Pénteken voltam az altató orvosnál. Jó sokan voltak, ráadásul sorszám is kellett, amiről én nem tudtam és rohanhattam át a másik épületbe a sorszámos autómatához. De még így is vártam, szóval semmiről se maradtam le. Ültem hát ott és olvasgattam a falon a motivációs idézeteket és majdnem bőgni kezdtem, mikor is a mellettem ülő 50+-os nőnek megszólalt a mobilja és Green day Minority volt. Yasss! Egyből elismerően néztem rá lopva, hogy na ez az, itt egy ős rajongó stb., de persze lehet csak a gyereke vagy unokája adta neki a telót és gőze sincs mi ez ez zene rajta. De azért bízom benne, hogy nem így van. Az orvost amúgy már látásból ismertem, egyszer a felnőtt ügyeleten volt hozzá szerencsém és nem volt akkor valami kedves. Most normálisabb volt és a konzilium is gyorsan lezajlott. Most már minden irat megvan csak a lelkierő hiányzik. Meg pár tennivaló. Elkezdtem amúgy bepakolni egy nagyobb kölcsön bőröndbe, a cuccok háromnegyede már be is van készítve, de lehet szükség lesz még egy kisebb táskára. Pedig nem akarnék sok mindent vinni, nehogy elvesszen, ellopják, csak hát vannak olyan holmik, amik egy csomó helyet foglalnak. A hajfestés persze elmaradt, nem találtam azt a színt, amit akartam, meg most nincs is ehhez türelmem. Befektetés előtti este megmosom és most ennyi. Úgyse azt figyelik, mennyire van lenőve a hajam. Még vennem kell egy fesűt és pár apróságot (törlőkendő, ásványvíz stb.), meg rendszerezve össze kell pakolni a leleteket, de nagyjából megvan minden. Viszek néhány könyvet is (csak úgy találomra bedobok olyat, ami a polcon van és még nem olvastam, totál zsákbamacska lesz), mert WiFi az persze nem lesz a kórházban és adatforgalmam se túl sok, hugi rendes, felajánlotta, hogy megadja az ő netflix kódját, de gondolom ahhoz is csak kell internet. Vagy nem? Bocs, ehhez homály vagyok. Valahogy csak elleszek non-stop világháló nélkül, szerintem az lesz a legkisebb gondom. Meg hát remélem minden simán megy és nem aszalgatnak ott sokáig. Értékelni tudnám. A hétvége tehát így, a közelgő műtét szellemében telt, nyomottan és lehangoltan. Fater cuki volt, meglepett egy Calvin Klein one Shock parfümmel! Örültem neki. Finom, tartós illata van és tetszik az üvege is. Tudjátok, parfüm mániám van. Ja tegnap a tv-ben meg láttam a Más világ c. filmet és hát eléggé borzongatós, plusz a vége meglepő. Most meg a Titanic megy ("hogy minden nap számítson!", "nők vagyunk, nehéz sors a miénk", " egy asszony szíve a titkok mély óceánja."), de nem nézem csak úgy háttér zajként, mondjuk igy a befejezése a jelen lelkiállapotban eléggé nyomasztó. Àh, nem jó semmi. De valahogy el kell terelni a gondolataimat a negatív tartománytól.



2024. november 13., szerda

Az üzenetet nem lehet elküldeni

Rá akartam írni H.-ra, hogy mi újság, mert rég hallottam felőle, erre ezt írja ki a messenger. 
Most komoly, hogy letiltott? 
Mit vétettem? Tök régóta nem is beszéltünk és ő nem írt egy szót se szülinapomra. Szóval nem értem, mi baja. És kicsit el is kenődtem emiatt. 
Pasim azt mondta, ne szomorkodjak, úgyis csak akkor keresett, ha kellett neki valami, szóval egy potyalesővel kevesebb. 
De azért ez nem csak ennyi. Mi már anno egy oviba is jártunk, bár arra nem nagyon emlékszem, de utána egy osztályba kerültünk a középsuliba és onnantól kezdve kisebb megszakításokkal barátnők vagyunk. 
Vagyis hát voltunk. Mert úgy tűnik ő már nem akar semmi ilyesmit. 
Persze lehet hogy a gyereke állította el a telefonját, ez is egy opció. Valamivel álltatni kell magam. 
H. mostanában hátrányára változott, de jó lenne nem teljesen elveszteni őt.
Szexmániás exem viszont felbukkant. Ugyan messengeren tiltva van, erre megcsörgetett mobilon egyik este. Nem is hallottam, csak másnap láttam hogy volt tőle nem fogadott hívás. Vissza nem hívtam,  így nem derült ki, mit akart, mondjuk nem is érdekel kimondottan. 
Ma voltam EKG-n a műtét miatt, a doki gyorsan letudta és azt mondta okés minden. Hurrá...Még azt is megjegyezte, hogy hiznom kellene, az asszisztens is ezzel jött, de nem látnak a szemüktől, én nem vagyok sovány.
Pénteken aneszteziológushoz kell mennem, lehet butaság, de esetleg rákérdezek a gerincérzéstelenítés lehetőségére (apámat úgy műtötték egyszer), nem tudom, annyira nem vonz egy ilyen altatásos műtét. A kisebb 10-15 perces altatások még el is mennek, de ez a műtét ennél hosszabb lesz sajnos.
A frász amúgy már gyakran kitör, ahogy közeledik a befekvés napja. Próbálom elterelni a figyelmemet, ma pl. turi adventure volt, találtam egy fekete farmert, egy kötött sapkát (meghatározhatatlanul fos/krém színű), meg egy sportcipőt, itthon rákerestem a márkára és újonnan 25-30 ezer ft körül van (én meg 3000-ért megvettem). Szóval mindenképpen hasznos nap volt a mai. 
Amúgy még vennem kellene hajfestéket, meg fehérneműket, zoknit, így a napokban még erre kell ráhajtanom. Még ki is kell takarítani hétvégén. Hétfőn kedden még hely, aztán kórház. De most inkább senyvednék vígan a hely-en a kórházi napok helyett.
Hugommal ma sokat dumáltunk mobilon, tök jó volt, még röhögtünk is (fontos a humorérzék megőrzése, bár attól tartok, a nagy viháncolás egy darabig jövő héttől szünetel). 
Hugi pasiját holnap műtik, de szerencsére neki csak egy napos beavatkozása lesz és aznap már mehet is haza.
A mázlistája...
Ja, A. is írt, neki is volt valami kórházi sztorija, de az valami szépészeti volt, többet nem árult el, azt ígérte, majd küld képet. Állítólag nem nagyon látványos valami, így gondolom nem botoxoltatott, vagy töltette fel a száját. Remélem. A. tök szép csaj, ilyenre nincs szüksége.


2024. november 10., vasárnap

Főállású rettegő vagyok

És mindenkinek az agyára megyek. De nem tehetek róla, ahogy közeledik a műtét időpontja úgy leszek egyre nagyobb idegbeteg. Különösen a felépülési szakasz aggaszt. Senkinek nem akarok a terhére lenni és alapból bírom a fájdalmat, de erről több megkérdezett ember, akinek volt ilyen beavatkozás, azt meséli hogy eléggé fáj és sokáig tart belőle felgyógyulni. A kórházi bentlét is idegesít. Szívből utálom a kórházakat és szerencsére sok időt eddig nem is voltam bent, leszámitva egy tinikori kartörés műtétet. Az 1-2 napos ottlétek nem vészesek, de most ez több lesz. Remélem nem olyan kórterembe raknak, ahol jönnek-mennek az egynapos műtétesek, mert úgy nem lehet majd pihenni, tudom sajnos tapasztaltam. És főleg ne rakjanak be orkok közé, mert nincs kedvem még amiatt is parázni, hogy lenyúlják a cuccaim. Legjobb lenne talán, ha nem is lenne szobatársam (antiszociális ikonok), vagy passz, a süket csend se túl jó, főként a műtét előtti este. Remélem adnak valami cuccot, ami kiüt reggelig, hogy ne kattogjak fent egész éjjel. Anyám tegnap azt kérdezte, hogy most egészen az operáció napjáig ilyen leszek? Na köszi. Tudom hogy valszeg kiállhatatlan és depis hatást nyújthatok és ezer meg egy bocs. De félek. Úgy egész nap masszívan és ez full nyomasztó és hosszú távon semmi nem tud megnyugtatni. Sajnálom. Próbálom elterelni a figyelmem és tök jó, mert zenét hallgatok és az egy időre kikapcsol, messze visz a félelemtől. És a Wattpadon 7.4 K a D. lovers olvasottsága és kapok cool kommenteket, amik felvillanyoznak. Meg olvasom a saját nem publikus, underage-es, szemkiégetősen smut sztorimat az elejétől és azt tervezem idén majd a lábadozás idejében befejezést kanyaritok neki és a Still breathing-nek is, mert a már egy fejezet csak. Bár már ott tartanánk! Hogy itthon gyógyulok. Pasim most egész normális és azt mondja hogy nyugi, oké lesz minden, ő segít, és együtt túl leszünk rajta. Együtt (szentimentális ikonok)!!! De szociálisan tré vagyok, nem bírok most dumcsizni, írogatni kb. senkinek. Z.-nek szerintem szeptember eleje óta nem írtam (meg se nyitottam a messenger beszelgetését), elfelejtettem Á.-nak szülinapi lapot küldeni (holnap lesz neki, szóval ezt buktam) és a gyk-s csaj is besértődhetett rám joggal, mert azt ígértem felhívom a héten, de totál nem volt hozzá erőm és kedvem. Egy csőd vagyok most sorry. Bocsásson meg mindenki ezért.


2024. november 4., hétfő

Hiányérzetes utazás, síremlék téma, félelem, meg emberek akik más nevet használnak

Persze a jó napok hamar elteltek.
Csütörtökön délig volt csak hely, úgyhogy még délután elsétáltam a mécsesekkel a rokonok és ismerősök sírjához.
Pénteken a pasimmal mentünk az ő szülei, nagyszülei sírjára mécsest rakni. Este még főztem is másnapra, mert bár pasim dolgozott szombaton de gondoltam, hogy hamarabb haza ér mint én a családi utazásról és akkor már legyen mit ennie.
Szombaton reggel 9 körül indultunk, felvettük húgomat útközben, aztán az autópályán repesztettünk, így elég hamar oda is értünk. Most kivételesen se apám, se tesóm nem volt idegbeteg, úgyhogy nem is volt kötekedés szerencsére. Útközben sok dologról csevegtünk pl. hogy ki nyeri meg az amcsi elnökválasztást (szerintem Trump) és egyebek.
A faluba beérve egyenesen a temetőbe mentünk, a nagyszülők sírjához, majd fater nagynénjéhez és nagybátyjához. Ott érdekes felfedezést tettünk, mert egy új síremlék is volt a régi mellé emelve, amin apám unokatesója és a felesége neve szerepelt. Vagyis gondoltuk, mert Judit helyett Terézia volt felvésve a márványra. Márpedig mindenki Juditnak ismerte eddig, még maga apám is, és soha senki egy szóval nem említette hogy eredetileg Terézia néven született.
A síroknál való látogatás után a szóban forgó családhoz is benéztünk, ahogy minden évben. Bár senkinek sem volt hozzá kedve, mert mást se csinálnak csak hencegnek a sok pénzükkel. De azt is tudtuk, hogy besértődnek, ha nem ugrunk be.
Kicsit most dekoncentráltak voltak amúgy, lehet közrejátszott, hogy pont ott volt a legnagyobb gyerekük a népes családjával, már egy hete, meg épp várták fater legidősebb bátyját és a feleségét Erika nénit (aki amúgy nem Erika néni, hanem eredetileg Mária), akik pár napra szintén ott felejtik majd magukat.
Flexeltek csöppet a másfél milkás síremlékkel (húgom majdnem megkérdezte hogy ki az a Terézia aki a feliraton szerepel, de letett róla), meg a legkisebb fiuk új kocsijával, de más nem volt, már épp indultunk volna, mikor betoppant apám tesója MarikaErika nénivel. És alig ültek le a nő (nagyon rámenős) rögtön előhozakodott, hogy ha már az uncsitesónak (Jancsi bá) és TeriJuditkának ilyen szép síremléke lett hát akkor apámék szülei is megérdemelnek egy ilyesmit, vagy hasonlót. MarikaErika már fel is hívott egy környékbeli sírkövest, aki majdnem egy millióért rettyint egy hasonlót és ha az öt tesó összedobja rá a zsét nem is olyan nagyon sok az. Öhhh...részletkérdés...kinek mi a nem is olyan nagyon sok. 
Apámon látszott, hogy nem dobta el az agyát, már csak azért sem, mert momentán neki sincs most ennyi pénze, a másik fiútesója külföldön él, szinte haza sem jár, de ő sem gazdag, a két húga meg nagyon rossz anyagi körülmények között él (mindkettő özvegy, rokkant, kevés jövedelemmel és a gyerekei fogadták be őket), ők biztos egy vasat sem tudnak erre kiadni. De persze MarikaErika nyomta ezt a propagandát, így fater kelletlenül helyeselt, hogy jó majd átgondolja, de csak hogy lerázza a nőt, aki pörgött ezerrel és beszélt fater tesója helyett is. Ezután tökre elromlott a kedve és a kocsiban ezen témáztak anyámmal, apám azt mondta, beszél a húgaival, de ő nem akar új síremléket, mert amúgy a régi is nagyon szép állapotban van, virágokkal van tele, meg kőből faragott angyalok és galambok díszítik. Apám szerint ezt MarikaErika és TeriJuditka közös kooprodukcióban találhatta ki, mert ők nagyon jóban vannak és két-három havi szinten találkoznak is. Lehet az is sorsközösséget alkot bennük, hogy álneveket használnak? Apám megjegyezte, hogy van még egy rokona, aki Pest megyében él, ő pedig Jolánként látta meg a napvilágot, de a Zsuzsát használja. Ez de fura. Nekem semmi bajom a keresztnevemmel. Régen mondjuk úgy éreztem, nem illik hozzám és jobban tetszett a Lídia (valamiért ez a név nagyon testszett általános suli alsóban, ha írtam valami történetet, mindig így hívták a lány főhőst), meg egy ideig Flóra, de eszembe se jutna megváltoztatni. És simán lehetne rosszabb is. Igaz, középsuliban megkaptam, hogy elég ribancos a Vivien, meg egy srác mondta (azt hitte nem hallom) hogy túl menő név ez egy bányarémnek :S, na mindegy, téma lezárva. Sajnos a szülők rossz kedve miatt, így még a Tisza partot is kihagytuk. Legnagyobb sajnálatomra. Pedig arra nagyon készültem, de kimaradt. Kicsit rosszul esett, de ez van. Hazafelé beugrottunk tesómékhoz, macskáztam egyet (irtó cuki macskáik vannak, egy hamuszürke, egy tricolor és egy cirmos) és ettem gofrit, majd az ősök hazahoztak. Pasim már otthon volt. Kérdezte, milyen volt az utazás és szép volt e a Tisza part. De mondtam neki, hogy fogalmam sincs, arra nem jártunk. Vasárnap már tré kedvem volt, hiszen amit vártam nem úgy jött össze és már amúgy is közeledett a hétfő is. Elkezdtem olvasni egy ff-t, egész jó, csak nagyon grafikus és baromi sok része van, meg olyan lassan mennek az események. Fordítóval olvastam, de így sem értettem, most akkor meghalt a főszereplő lány és szellemként tér vissza a sráchoz, vagy életben van??? Kezdtem hülyének érezni magam, erre láttam a kommentek között hogy más sem érti mi van :P A műtétem ténye is kezd lassan testet ölteni és ezáltal szorongást kiváltani belőlem. Kitöltöttem az altatóorvosos irományt (előző operációk, szedett gyógyszerek, betegségek), kimostam a fürdőköpenyemet, hálóingeket, de még venni kell pár dolgot (fehérneműk, zoknik stb.) és egyre jobban félek. Naponta vagy 50x eszembe jut, hogy mi vár rám. Mire odajutok szerintem a nőgyógyászat helyett a pszichiátriára zárnak be. Még a hely-en is be kell jelenteni a dolgot, meg hogy egy darabig nem is megyek majd vissza. Lehet idén már nem (attól függ hogy gyógyulok és mikortól lesz leállás). Aminek alapjáraton örülnék, de így hogy műtét és több nap kórházban kínlódás lesz a program, hát nem tud pozitiv irányban hatni rám. Jó lenne bízni magamban és elhinni hogy minden oké lesz és ez is csak egy rövidke negatív történés aztán jobb idők jönnek. Mindenki ezt szajkózza. De hát milyen az ember? Mégis fél. Szerintem a műtétektől a legtöbbünk fél.


2024. október 31., csütörtök

RAT (frerard) pt. 02.

Ha sikerül elcsípnem a tv2 főzőműsorát azon tűnődöm, a fekete színben versenyző rövid hajú, szemüveges csaj, meg a kék csapatban a hosszú szőke hajú nőci milyen mentális betegségben szenvednek?! Hmmhmm...

Végre számot cseréltem K.-val a hely-ről. Hátha egyszer összefutunk csak úgy. Ő az lány, akivel szívesen lógnék szabadidőmben is.

Sztorim chapter 2 (bár minden ilyen könnyen menne, mint ahogy ezt összedobtam -sóhaj-)...

És happy b.day Frankie :)

Warning: +16, suicidal thoughts, romance, angst, bullying, handjob, sex, first time, blood, violence.

Tudom, hogy gáz és azt is hogy undorító XD ezért senki ne olvassa :P de én jól elvoltam, míg megírtam.
Írni jó :*

Consolation

Ismerek egy helyet a levegőben, nincs messze már jártam ott.
Ismerek egy helyet, hűvös és meleg, lehűti a véremet és melegíti a szívemet.
Szóval gyere le és sétálj velem és mond hogy a tiéd vagyok.
Csak néhány dolgot szeretnék tudni rólad.
Hol voltál, mikor annyi bajban voltam magammal?!
És még mindig úgy hiszel bennem, ahogy én hiszek?!

Ahogy Gerard lerakta az iskolai zakóját és nyakkendőjét, Frank máris birtoklóan lenyomta őt az ágyra. Gerard megengedően mosolygott, pedig a mozdulat elég viharos volt, így Frank kicsit visszavett a lendületből. Nem akart durvának látszani és igyekezett úrrá lenni a vágyakozáson, ami hatalmába kerítette azon a dermesztően hűvös délutánon, mikor Gerard elhívta magukhoz.
Frank kezdetben vonakodott, de a fiú olyan szívélyesen invitálta reménnyel a szemeiben, hogy nem volt szíve elutasítani. Pedig nem készült fel még erre, de a december közeledtével egyre hidegebbre váltak a napok és sokat kellett fagyoskodniuk, ha találkozni akartak.
A ház szerencsére üres volt, mikor megérkeztek, így Frank ideges szívverése is csillapodott, míg Gerard félhomályos, alagsorban lévő szobájában átjárta a meleg.
Megbűvölve bámulta Gerardot, ahogy felé kerekedett és érezte gyors szívdobbanásait, izgatottságtól sebes légzését és az árulkodó keménységét az ágyékánál. Kezei sóvárogva kezdték bontogatni a fiú fehér ingének gombjait.
- Szeretnél egy teát vagy kávét? Vagy süteményt? Anya épp tegnap készített. - érdeklődött udvariasan, de abszolút nem a témába illően Gerard. Frank hevesen megrázta a fejét.
- Nem kell semmi, köszönöm...
Akkor és ott nem ezekre volt szüksége, mindenét fűtötte az epekedés a másik iránt. Ajkai Gerard arcára kerültek.
- Sajnálom hogy még nem értek haza, pedig a szüleim úgy örülnének ha látnák, hogy hozzám is jöttek.- suttogott Gerard.
Frank felkapta a fejét.
- Még nem volt nálad egy látogató sem? Egy iskolatársad, vagy barátod? Vagy valaki a suliból?
Aztán ráébredt, hogy butaságot kérdezett. A suli maga a pokol Gerard-nak és még sohasem látta, hogy bárkivel is hosszabban beszélgetett volna.
- Nincs egy barátom sem. - válaszolta Gerard és kis pirosság futott át az arcán, Frank szerint a kiközösítés és az egyedüllét miatti szomorúságtól. Szánakozást érzett, mert hozzá legalább párszor már beugrottak a haverjai, vagy az alkalmi barátnői. Bizonyára borzalmas lehetett az állandó pusztító magány.
- Ez nem igaz, én a barátod vagyok, vagyis az akarok lenni! - vágott közbe és szája Gerard szájára húzódott. Annyira nagyon meg akarta csókolni.
A fiú bizonytalanul elmosolyodott.
- Tényleg?
Frank megkockáztatta, hogy még senkitől sem hallott ilyen mondatot.
- Igen, a barátod is, mert mindenhogy érdekelsz...- bizonygatta kertelés nélkül.
- Olyan valószínűtlen, hogy egyszer csak észrevettél engem, évek óta ülünk egymástól néhány méterre és szinte nem is beszéltünk...
- Kellett egy kis idő, hogy kitaláljak egy indokot, amivel nyithatok feléd! Hidd el, nem most figyeltem fel rád.
- Pedig én csak akkor nem vagyok láthatatlan, ha a sportolók az energiáikat akarják levezetni valakin.- jegyezte meg Gerard, Frank megrázta a fejét.
- Hagyjuk a sportolókat és az iskolát is !- kérte igencsak beleszédülve a hevületbe, amit a szoros közelség okozta körülírhatatlan izgatottság okozott a napnyugtában fürdőző alagsori helyiségben.
Gerard végre visszacsókolt egy hálás köszönöm-öt rebegve, míg nyelvük találkozott és egymásba merült, Frank a csókok között végre kioldotta az utolsó makacsul visszakozó gombot is az iskolai ingen és így feltárult Gerard hófehér bőre. Szokatlan hőség ébredt Frank gyomrában. Valahogy ilyen kép élt róla Gerardról. Valóságon túli fehér és érintetlen. De látott mást is a vakító sápadtságon kívül. Néhány haragosvörös és mélylila foltot, amik szerte-szétszóródva helyezkedtek el, a mellkasán át a nyakáig és a bordákig. Ettől a torkába ugrott a szíve és könnyek tolultak erőszakosan a szemeibe.
- A sportolók tették?- simított végig gyengéden az egyik kiterjedt sérülésen, majd inkább elkapta onnan az ujjait.
Gerard bólogatott.
- De már nem fáj.- és Frank kezét megragadva húzta vissza a fiú tenyerét. Frank bánatosan pillantgatott Gerard alaposan összetört testére, ami csodálatosan szép és egyszerre rettenetes volt. Nem bírta tovább nézni, el akarta felejteni.
Az agyába villantak azok a kíméletlen támadások, amiknek tétlen tanúja volt az iskola folyosóján, ettől bűnösnek érezte magát és vigasztalást keresve, könnyes, szorosan bezárt szemekkel csókolta ismét Gerardot és az iskolai fehér ing nem került le róla. De a nadrágja valamivel később igen és Frank magán elcsodálkozva engedte ösztöneit, rutintalan tapasztalásait szárnyalni.
A csókok végtelenné, nedvessé és hanyaggá váltak, ők maguk hangossá, a testük az összes négyzetcentiméteren összetapadt. Frank reszketve beletúrt Gerard izzadt, fekete hajába, aztán a fiú legtitkosabb részére kalandozott el az érintése és némi nyál segítségével fedezte fel azt. Meleg volt, szűk és olyan megmagyarázhatatlan, olyan különös. De mindennél izgatóbb és Gerard csak kicsit szisszent fel a kezdeti szokatlan érzésektől, utána nyögdécselve nyomta a csípőjét Frank ujjainak irányába, míg közben magát simogatta. Mindene verejtékben fürdött az egyre gyorsuló ritmustól, ami Frank-et is teljesen magával vitte. Nem tudott ellene tenni, tehetetlenül zihált és sikerült azelőtt a nadrágjában végeznie, hogy egyáltalán magához érhetett volna. Gerard utána fél másodperccel és egy mozdulattal jutott a tetőpontra és Frank félig nyitott szemein át láthatta ezt. Lenyűgöző volt a látvány. Ahogy Gerard ajka szétnyílik, felnyög és mindenén átvonul a megfogalmazhatatlan érzés, majd csak fekszik szorosan, leizzadva, remegve a szétbontott ruházatában. Frank mellett. Akinek szíve szintén teljes iramban rohant, a nadrágja nyirkos, a keze szennyezett lett és ragadt, de nem feszélyezte, csak az hogy egy jelenleg kibogozhatatlan, ködös zűr-zavar lett a fejében.
Lihegve, kimelegedve elhúzta a tenyerét tőle és csak nézett előre a szoba egyik sarkába, aztán az alagsor ablakába, ahonnan a délutáni szürkeség hömpölygött be.
- Frank...- hallotta meg ekkor Gerard félénk hangját, ez hozta vissza a valóságba.
- Igen?
Gerard álmodozva elmosolyodott.
- Nagyon-nagyon jó veled...
A hold és a csillagok útjelző lámpásként világítottak az esti égbolton és ha Frank megmozdította a hintát olyan volt, mintha vele együtt lebegnének. Már beesteledett és ő csak ült a játszótér hintájában a fogvacogtató hidegben. Tisztában volt vele, hogy az anyja le fogja szidni, az apja kiabálni fog, talán még szobafogságot is kap és eltiltják a gitározástól, amiért nem ment időben haza, de mégsem indult el. Csak a történtek cikáztak a fejében. Az érintések, csókok, sóhajok és Gerard...
Folyton-folyvást csak Gerard.
És ettől az este zord zimankójában izzóvá vált a vére.

Frank éppen a tankönyveit pakolta a szekrényébe, mikor Gerard megállt előtte és mosolygott. A téli halvány napsütés keresztül futott hajszálain és még sápadtabbá tette az arcát, de megvilágította szemei szép és nyugalmat árasztó barnaságát is.
- Szia Frank!- és ünnepélyesnek látszott.
- Szia. - köszönt vissza Frank, meglepve a le sem tagadható emelkedettségen.
- Hoztam neked valamit. - és mire Frank kérdezhetett volna, Gerard egy kicsit összegyűrt lapot húzott elő az egyenruhája zakójának zsebéből és átadta Frank-nek.
- Mi ez?- érdeklődött Frank.
- Nézd meg!
Frank kíváncsian szétnyitotta a papírt és egy grafitrajz tárult elé, ami őt ábrázolta.
- Nahát! Ez én vagyok. - mondta alaposan meghökkenve.
- Igen.- bólintott Gerard.
Frank zavarában nem tudta, hogyan és mit reagáljon. A rajz művészi volt, aprólékos, mintha minden egyes ceruzavonás alaposan át lett volna gondolva.
- Köszönöm szépen. De hát mióta készíted? Egy ilyen mű létrehozása sok időbe telik.
- Nem tudok jól aludni és a nagymama halála óta ez még inkább így van. A rajz nagy részét éjszaka csináltam, a többit pedig tanítás után, vagy hétvégén. Örökké az emlékeimben vagy Frank. Elég, ha magam elé képzellek, minden ami fáj, ami rossz, eltűnik és tűz jelenik meg bennem mindenhol. Még soha sem éreztem így.- és idegességtől ragyogó szemeit Frank arcára szegezte.
Frank ügyetlenül szorongatta ujjai között a rajzot. Nem is volt halvány sejtelme sem, Gerard mennyire ügyes a rajzolásban. Többek között ezt sem gondolta róla, pedig szintén álmatlan éjjelein igyekezett megfejteni Gerard-ot. Most meg úgy szeretett volna valamit mondani, ami tükrözi az örömét, kifejezések szálldostak agyában, de összefüggéstelenné váltak, havasesőként szétolvadtak, ahogy élénkpiros 
arccal mustrálta hol a kezében tartott rajzot, hol Gerard ugyancsak zaklatott tekintetét.
- Az a rajz nem mutatja meg mit érzek, Frank. Te vagy a legjobb dolog, ami valaha az életemben történt velem!- szólalt meg váratlanul Gerard, nagyjából szavakba öntve azt, amit Frank akart kimondani.
Frank húsz perce cirkált fel-alá a vegyesboltban, a kabát kényelmetlenül rámelegedett, de valami maradásra késztette. Újra és újra elment az üzlet művészeti sarka előtt és látta az ötven darabos színes ceruza készletet egy tarkára festett fémdobozban. Már csak egy volt belőle, Frank merően szemezett vele, aztán a kosarában lévő holmikra nézett, üdítő, némi édesség, meg egy zenei magazin volt nála. Átpillantott az árukkal tele lévő pultokon, az üzlet másik végében egy idősebb férfi állt, ő volt az eladó. Frank ismerte látásból, mert a  a családjával gyakran vásároltak itt.
Első gondolata az volt, hogy ellopja a ceruzákat, alig voltak most vásárlók, senki sem észlelte volna. Egyszer már elcsent egy-két cukorkát a helyi benzinkútról, igaz akkor úgy tíz éves lehetett.
Az ötlet felvillanyozta, ahogy végigszáguldott rajta, borzongást küldve a gerincére. A felháborodás és a józan ész viaskodott benne egyszerre.
Vevők léptek a kasszához lefoglalva az eladót, tiszta volt a terep. Frank az ajkába harapott és érezte, hogy a verejték nagy cseppekben a halántékán csorog, keze megremegve a doboz felé nyúlt, de rögtön arra gondolt, hogy az ilyen eltulajdonítás ténye Gerard-nak mennyire nem tetszene, és meglehet, azt mondaná csalódottan, hogy nem kéri az ajándékot, mert a lopást a tíz parancsolat tiltja.
Frank sóhajtott egyet, majd a ceruzakészletet a kabátja helyett a kosárba helyezte, aztán a kólát, a kekszet és az újságot visszarakta a polcokra.
Másnap reggel szorongott, izzadt a tenyere, bukfencezett a gyomra, amikor várta, hogy Gerard belépjen az osztályba és észrevegye a padján lévő ceruzával teli mintás dobozt. Ő csak Gerard önfeledt boldogságát akarta és amikor a fiú sokkosan, hitetlenkedő mosollyal, kicsit kipirulva fordult hátra az ő padja felé, Frank úgy vélte ezt meg is kapta.
Aznap késő este Frank a játszótéren esett titkos és vérforraló csókoktól mámorosan érkezett haza. Még egy más világban járt, ami sokkal izgalmasabb és színpompásabb volt, mint az amelyikben élni kényszerült szabályokkal és keretekkel, idióták erőfitogtatásának céltáblájaként egy ostoba gúnynevet magán viselve. Gerard mindezt rögtön el tudta vele feledtetni, a haja jég és télillatú volt, a csókja szenvedélyes, az ölelése szelíd és otthonos, elárasztva Frank-et kérdésekkel, kíváncsisággal és a ténnyel, hogy mennyire kívánja őt. De amint belépett az ajtón szüleivel találta szembe magát és ez azonnal kihozta őt a realitás rideg partjára.
- Sziasztok.- dadogta meglepve, mert nem számított fogadó bizottságra.
- Merre jártál? Kivel múlatod az idődet sötétedésig? - fakadt ki idegesen az apja.
- Csak Jamia-val voltam.- vágta rá Frank.
- Fejezd be a hazudozást!- rivallt rá haragosan a férfi.
Frank érezte, hogy lesz egyre sápadtabb és kedveszegettebb.
- Tessék?
- Ma találkoztam Jamia anyukájával a boltban és azt mesélte, nemrég szakítottál a lányával.- hadarta az anyja feldúlva.
- Elárulod, miért dobtad ki azt a helyes lányt? - érdeklődött az apja.
Frank szédülést érzett, az agya nem forgott kellően gyorsan a válaszokhoz.
- Csak így alakult. Előfordul, hogy két ember nem illik össze. Jamia és én nem egymásnak voltunk rendelve.- felelte nagy sokára.
Szavaitól apja és anyja gúnyosan összenéztek.
- És mégis ki az, aki neked van rendelve? - kérdezte az anyja.
Frank szemei előtt felbukkant Gerard arca és a jelenleg szavakba nem önthető igazság, ami egy sor vadonatúj érzést hozott el számára és ami olyan sokat jelentett neki.
Sírni szeretett volna Gerard karjaiban és örök időkig vele maradni a külvárosi, rozsdába és elhagyatottságba borult parkbéli játszótér édes oltalmában.
De abban a pillanatban egyedül volt. Nagyon is.
- Bár elmondhatnám. - suttogott és mielőtt a szülei kérdezhettek volna, faképnél hagyta őket.
A sportolók hangosan nevettek és végignézték, ahogy Frank a fájdalomtól összegörnyed a padlón. Ez a néhány perc rosszabb volt mindennél. Mint a gehenna elemésztő tüze. Égetett és fájt. Frank csak zihált ahogy a földre került, a vér melegsége, jellegzetes fémíze terjedt a szájában. Szúrt a tüdeje, kavargott a gyomra, hányingere volt, hideg izzadtságban fürdött.
A nevetések elviselhetetlenül visszhangoztak benne.
- Most megkaptad, te patkány!
- Visszataszító rágcsáló!
- Minek létezel egyáltalán te gusztustalan patkány? Inkább dögölnél meg!
Majd könnyed léptekkel ott hagyták és nem maradt utánuk más csak a tompa, télies délután fényei a kiürült iskola folyosóján. Frank megvárta, míg csapódik mögöttük az intézmény kapuja és csak akkor tápászkodott fel, hogy aztán a szekrények mentén kapaszkodva elbotorkáljon a mellék helységig.
Belökte az ajtót, ami nagy robajjal vágódott a fehér csempéknek. Üres volt a mosdó, sehol egy lélek. Frank a csapokhoz lépett és megnyitotta, majd hideg vízzel lemosta vértől ragadós arcát. Ahogy a maszatos tükörre meredt, látta a saját elgyötört fehérségét, össze-vissza álló haját, szétrepedt száját, a szeme alatt lévő halvány színű zúzódást. Piszkossá vált ruháin szakadások éktelenkedtek, a homlokán horzsolás, a csuklóin bíborszínű ujjnyomok hirdették, hogy vissza akart ütni, de erős markok nyomódtak bőrébe és a kezeit kicsavarva tették cselekvőképtelenné.
A tükörben lévő kép teljes kudarcra emlékeztette. Ő egy mellőzhető és haszontalan lény. Akit a szülei sem értenek meg és lelombozottak miatta. És aki senkinek nem okoz jó érzéseket, kivéve a sportolóknak, mert ők élvezettel verik meg. Az, hogy él, hogy lélegzik, ver a szíve, teljes mértékben értelmetlen.
Talán az elmúlás, az lenne megfelelő. Bár ijesztően hangzott, Frank már gondolt az öngyilkosságra. Magánnyal teli óráiban az ágyán heverve eljátszott ezzel a lehetőséggel. Félt, de érdekelte hogy ha elhagyja a földi létet és ledobja emberi mivoltát mi fogadja a túloldalon. Szépséges, békés dolgok, amikre vágyott, vagy elviselhetetlen, mélysötét némaság?!
Könnyek gördültek le megállíthatatlanul az arcán. Nem akart sírni, de nem bírta abbahagyni. Megkínzott volt, sajgott mindene kívül és belül.
- Átkozottak...- suttogott maga elé haragtól feltüzelten.
Lépteket hallott és árny közeledett irányába. Frank az ajtó felé nyúlt, hogy gyorsan bezárja, de már késő volt, mert egy alak állt meg a folyosó és a mellékhelyiség között az ajtórésben. Frank nem látott mást, csak egy kék iskolai zakót.
- Itt vagy Frank?
A fiú csendesen zokogva becsukta a szemeit Gerard hangját realizálva.
- Bejöhetek?- kérdezte a fiú.
Frank a világon ezt akarta legkevésbé. Újból bevizezte az arcát, homlokát, igyekezett eligazgatni rendetlenné vált haját, mintha ezzel eltüntethetné a sportolók erőszakos kirohanásának nyomait.
- Frank?- szótlanságára tanácstalan kérdés csendült fel ismét.
- Nem szeretnék beszélgetni, szépen kérlek Gerard, menj el!- lehelte, ahogy szétzilált és megalázott tükörképére sandított.
- Én láttam mi történt...- kezdett bele Gerard, de Frank közbeszólt.
- Éppen ezért menj most el!- és vizes ujjai indulatosan markolták a csap hideg szélét.
- Oda szerettem volna menni hozzád, de...- az ajtó csikordulva kinyílt. Frank ösztönből hátrébb akart lépni és elfordulni, hogy Gerard ne lássa így, de megpillantotta a fiú arcát. Ajka felhasadt, orra úgyszint véres volt, a szemöldöke is sérült, állkapcsán és nyakánál zúzódás, ruháin vérfoltok. Frank könnyes szemei elkerekedtek, mellkasa fájdalmasan összeugrott.
- Téged is? Megint? - a hangja a sírás határán volt, de minden erejét összekaparva, végül mégsem engedett a könnyek erejének, hiszen Gerard sem sírt és akkor ő sem gyengülhetett el.
Gerard bólintott, aztán csak bámult Frank-re megfejthetetlenül, mintha nyílegyenesen a szívének legbelsőbb zugait szerette volna megszemlélni.
- És nagyon megsérültél?- érdeklődött Frank zavarba esve az átható pillantásoktól. Frank a fiú sebeit látva, azt hitte, hogy mindennél és mindenkinél erősebb.
- Nem annyira.- válaszolta Gerard.
Frank hitetlenül megcsóválta a fejét.
- Nem hiszek neked, tiszta vér vagy...
- És te nagyon megsérültél? - kérdezett vissza Gerard néhány lépést közelítve Frank felé, vizsgálgatva az állapotát.
- Volt már sokkal rosszabb is. - vont vállat Frank. De nyilván nem mondott igazat. Akárhányszor elkapták és bántalmazták fizikailag, mindig azt hitte az a legfájdalmasabb és most sem volt ez másképp.
De nem volt kedve ezt szóba hozni, sőt semmihez sem volt hangulata. A pár perccel ezelőtti önmegsemmisítő gondolatfoszlányok keringtek a fejében. Meglehet, egyszerűbb lenne ez a cselekedet.
- Haza kellene menned és ellátni a sérüléseket, jeget tenni rá, hogy holnap ne látszódjanak a foltok. Nem is értem, miért nem ezt csinálod? Miért vagy még itt? - tűnődött Gerard-ot pásztázva. A szíve persze hevesebben vert a látványától és ott élt benne a késztetés egy ölelés iránt, de a testére mintha tonnás súlyokat rakott volna a sportolókkal megesett incidens.
Gerard kimerülten elmosolyodott.
- Semmi mást nem szeretnék, csak téged megvigasztalni. - mondta elszántan és ismeretlenül ragyogó, izgatott és egyszerre békességet adó szemekkel, aztán hirtelen nagyon közel lépett Frank-hez, aki ezt egyáltalán nem bánta, de meg is volt illetődve. Melege lett és kiszáradt a torka, félve ugyan, de megérintette Gerard vállát, majd kérdőn nézett rá.
- Úgy lesz, ahogy te akarod, Frank. Mindent megteszek, hogy ne legyél szomorú. - jelentette ki Gerard és tenyere sokat sejtetően simított végig Frank mellkasán, aztán ajka Frank szájához ért.
És Frank nem is akart a fájdalmát előidéző dolgokkal foglalkozni, úgy mint a mély vagy felületes sérülések, a sportolók becsmérlő szavai, az iskolai lemezszekrény, ahogy zörögve a hátába fúródik.
De más tények is hidegen hagyták, hogy fogalma sem volt, hány óra van, rá szállt az est, ami kísérteties volt itt és valószínűleg bezárták már az intézményt és neki esetleg a kerítésen keresztül kell kimásznia.
Neki és Gerardnak. Mert ami a legfontosabb, hogy ezt együtt élik át.
Ott voltak az egyik WC fülkében, ami nem volt a legromantikusabb hely, de Gerard-nak köszönhetően mégis az lett, ez csakis az ő érdeme volt. Mert Gerard tiszta szívvel vigaszt akart nyújtani Frank-nek az összes cselekedetével. Az önzetlen csókjaival, óvatos érintéseivel. Felrepedt, vérízű ajka forró volt, ahogy a nyelve is, a testéből kiáramló hő elevenen égette Frank-et.
Gerard valamennyi mozdulatától, várakozó levegővételétől, simogatása finomságától, hozzápréselődő bőrétől, Frank ágyéka majd felrobbant. Uralma alá vette egy eddig nem ismert mohó vágy, aminek nem lehetett parancsolni. Miután Gerard végigcsókolta a mellkasán át a hasáig, ő türelmetlen vehemenciával nyomta a hűvös csempének a fiút, és tette meztelenné alulról. Aztán szédülten, gyönyörtelve nézte Gerard zihálását, tapasztalatlan tettrekészségét, bátortalan odaadását, hófehér puha bőrét.
És még többet akart. Gerard-ot igaz valójában. És Gerard hagyta neki ezt is. Frank-nek kérnie sem kellett, mert megtette érte és mikor ujjait felváltotta a férfiassága, Gerard még akkor sem kiáltozott, csak nyugtalanul vibrálva hánykolódott Frank ölelésében, de a sóhajaiban a ott lüktetett a fájdalom.
A mozdulatok hamar fékevesztettek lettek, az idő fogalma semmibe zuhant. Ami a fülkében történt, nem volt öt perc sem és Frank-nek még ennél is kevesebbnek látszott. Szerencsétlennek érezte magát, de valahogy kezdte megsejteni, mit hogyan csináljon. Ahogy Gerard is.
De Frank biztos volt benne, hogy számára is ez az első.
Izzadtság, vér és pára kapcsolta őket össze, Frank egyik keze Gerard hátán nyugodott, míg másik keze mind gyorsabban mozdult Gerard férfiasságán, míg közben egyre mélyebbre merült el benne. Ez a kettősség hatással volt Gerard-ra, a fájó, éles levegővételeket a vitathatatlan szenvedély hangjai váltották fel. És Frank még sohasem élvezett így semmit sem. Mintha a mennyországba csöppent volna, vagy az édenkert szállt alá és fogadta be, majd sodorta egy megfogalmazhatatlan érzésekkel teli, titkos, szívszorítóan szép, nyirkos, fülledt helyre. És ettől meglehetősen idejekorán kezdte nagyon jól érezni magát. Csak sóhajtozott és nyöszörgött, a tetteit átszínezte a vad kéj, azután extázis semmihez sem hasonlíthatóan átszáguldott rajta és terítette be. A feje nagy erővel a csempének koppant, és rekedt hang szaladt ki a száján. Utolsó erejével még néhányszor reszketve megsimogatta Gerard-ot a legérzékenyebb ponton, a fiú csípője ugyanolyan ütemben ütközött a tenyerének, majd hangos és egyértelmű nyögésekkel eljutott ő is csúcsra.
Aztán súlyos, zavaró csend állt be, már-már tapintható. Mintha a dolgok egy csapásra fordultak volna át ismét valóssá. Frank el sem hitte hogy megtette, neki támaszkodott a falnak, szíve a fülében dübörgött, alig kapott levegőt, ujjain ragadós nedvesség csepegett végig, verejték tette nyirkossá a gerincét, ráragasztva az iskolai viselet anyagát.
Fél szemmel Gerard-ra pillantott, ott volt tőle centikre, még meg is érinthette volna, de inkább csak szavak nélkül szemlélte. Ő is remegett, tüdeje szaporán fel-alá járt, a haja vizesre izzadt, homlokát a csempének támasztotta, sérült ajka pirossága vakított, a bőre sápadtságával szemben, de szemeinél és arca több pontján kezdtek sötétté színeződni az ütések nyomai. Frank látta azt is, hogy fehér iskolai inge alját hátul kis vérfoltok tarkítják, ahogy az ő ingét is elől. Annyira cáfolhatatlan volt, hogy ezeket nem a verekedés okozta. Frank halkan feljajdult, mert a lelkiismeret-furdalás és egy kis szégyen alattomos szilánkjaival eltalálta.
- Mi a baj?- kérdezte rögtön Gerard, de Frank csak némán magához húzta a fiút, majd arcát belefúrta a vállába és hallgatta száguldó szívét. Gerard álmélkodott kicsit, aztán megsimogatta Frank hátát.
- Szeretlek Frank.- suttogott még mindig meg-megrázkódva és mélyen belenézett Frank szemébe. És láthatta, hogy Frank már nem volt szomorú egy kicsit sem.
- Én is szeretlek. - bólogatott Frank és nem volt ötlete, mikortól érezhetett így, lehet hogy már akkor ez volt benne, mikor csak töprengve nézegette Gerard-ot a padjában ülve, arra gondolva, hogy különleges, de lehet, hogy csak később az első csókjuk óta, vagy lehet hogy most ebben a kaotikus pillanatban születtek meg ezek az érzelmek. Erre nem volt biztos válasza, de érezte az őt egyszerre elgyengítő és hatalmas erőt adó szeretetet. Lehet, hogy sokat késett, de legalább most már itt volt. És Frank ráeszmélt, mennyire szüksége volt Gerard-ra, a tisztaságára, a nyíltszívűségére és a szerelmére. Talán a sorsukat nem tudják jobbra fordítani, az őket érő inzultusokat nem tudják kivédeni, de ott lehetnek egymásnak jó és rossz időkben.
Könnyek jelentek meg a szemeiben, de most csakis a boldogságtól.
Aztán sokáig meg sem szólaltak, mindketten meg voltak illetődve, zavarban voltak és csak sétáltak egymás mellett az estébe burkolózott utakon.
Gerard úgy tűnt, nem sietett haza, kitartóan ment Frank után és egyszer csak ott álltak a fiú otthonának kocsifelhajtóján két utcalámpa fényei között.
Gerard a ház körüli bokrokat és a kihalt környéket figyelve, kezeit olykor fázósan zsebre dugva.
- Hosszú nap volt. - ítélte meg Frank elkalandozva a történések csapongó tengerében.
- És csodálatos. - tette hozzá Gerard.
- A vége az volt, hála neked. Sosem felejtem el, amit ma tettünk. Erre nincsenek szavak...
- Én értelek Frank. A szívemmel.- Gerard törődő tekintete Frank-re szegeződött és ettől a fiúnak rögtön melegség költözött a gyomrába. Évtizedekig el tudta volna nézni azt az arcot.
- Szeretnélek megismerni még jobban. És szeretném folytatni.- próbálta meg Frank összefoglalni mit érez, aztán feladta és csak bámult Gerard-ra.
Mindketten tele voltak lilás és vöröses foltokkal, de ez a tény akkor mintha nem is létezett volna.
- Én is szeretném folytatni! Szeretnék veled lenni! - vágta rá Gerard.
Frank elmosolyodott, jó volt ezt hallani.
- Mi lenne ha holnap elkísérnélek oda, ahova mondjuk a nagymamáddal jártatok? Volna kedved?
Gerard arca ragyogott az örömtől.
- Igen, köszönöm szépen!
- Akkor így lesz! - Frank elpirult és úgy érezte, nem lesz képes kivárni a másnapot.
Búcsúzóul átölelte Gerard-ot és szeretettel átsimított a fiú haján, majd szájon csókolta. Közben látta, hogy az egyik ablakban megrezdült a függöny, de ettől csak dacosabb lett, még szorosabban fonta karjait Gerard köré és még jobban elmélyült a csókban, ami igazán nem volt nehéz.
Pár perc múlva benyitott a házba és kelletlenül tapasztalta hogy szülei várnak rá a nappali ajtajában. Előbbi lángokat vető izgatottsága kezdett lanyhulni, de arca pirossága és hevesen dobbanó szíve még felidézték benne Gerard-ot.
- Hogy nézel ki, mi történt veled?!- kérdezte az anyja, amint a szoba világosságában meglátta a véraláfutásokat.
Frank megvonta a vállát.
- Elintézett pár sportoló. Már évek óta így van, csak ti nem foglalkoztatok ezzel.
- Meg kellene védened magad, mint más srácoknak!- korholta az apja.
Frank megforgatta a szemét. Ha ez ilyen egyszerű lenne!
- Oké apa.
El akart menni onnan, csak egyedül szeretett volna lenni, hogy ismét megelevenedjen előtte a szédítő délután.
- És ki volt az a fiú ott kint? - szólt utána számonkérően, az anyja.
Frank felkészült erre a kérdésre.
- Gerard a neve. - válaszolta és a hangja hallhatóan lágyabb lett, a név kiejtésekor. Ezt nem is tudta volna meggátolni, a szívéből jött.
- Láttuk az ablakból mit műveltetek! Ugye ez nem az, aminek most mi gondoljuk?!- ráncolta a homlokát undorral és rémülten az anyja.
Frank erre nem felelt, csak mosolygott maga elé és ezzel iszonyt váltott ki a szüleiből. Kiábrándultságuk mérhetetlen volt, de Frank szerint ez nem most vette kezdetét.
- Te jó ég...hát mi vagy te?!- apja ledermedt a felismeréstől, a viszolygás méterekről áradt belőle és az anyjából is.
Hogy micsoda is ő? Hát ez jó kérdés...
Egy fülig szerelmes idióta.
Ez nem kétséges.
És még?
Naiv, érzékeny, bátortalan, önbizalom nélküli, belül lázadó.
Frank-nek egy újabb jelző is eszébe jutott akkor. A mosoly továbbra is ott maradt az arcán, de keveredett a saját keserves, valósághű beismerésével.
- Csak egy patkány. Semmi más.- válaszolta végül alig hallhatóan és elindult a szobája felé.