RAT (frerard) pt. 02.

Ha sikerül elcsípnem a tv2 főzőműsorát azon tűnődöm, a fekete színben versenyző rövid hajú, szemüveges csaj, meg a kék csapatban a hosszú szőke hajú nőci milyen mentális betegségben szenvednek?! Hmmhmm...

Végre számot cseréltem K.-val a hely-ről. Hátha egyszer összefutunk csak úgy. Ő az lány, akivel szívesen lógnék szabadidőmben is.

Sztorim chapter 2 (bár minden ilyen könnyen menne, mint ahogy ezt összedobtam -sóhaj-)...

És happy b.day Frankie :)

Warning: +16, suicidal thoughts, romance, angst, bullying, handjob, sex, first time, blood, violence.

Tudom, hogy gáz és azt is hogy undorító XD ezért senki ne olvassa :P de én jól elvoltam, míg megírtam.
Írni jó :*

Consolation

Ismerek egy helyet a levegőben, nincs messze már jártam ott.
Ismerek egy helyet, hűvös és meleg, lehűti a véremet és melegíti a szívemet.
Szóval gyere le és sétálj velem és mond hogy a tiéd vagyok.
Csak néhány dolgot szeretnék tudni rólad.
Hol voltál, mikor annyi bajban voltam magammal?!
És még mindig úgy hiszel bennem, ahogy én hiszek?!
Ahogy Gerard lerakta az iskolai zakóját és nyakkendőjét, Frank máris birtoklóan lenyomta őt az ágyra. Gerard megengedően mosolygott, pedig a mozdulat elég viharos volt, így Frank kicsit visszavett a lendületből. Nem akart durvának látszani és igyekezett úrrá lenni a vágyakozáson, ami hatalmába kerítette azon a dermesztően hűvös délutánon, mikor Gerard elhívta magukhoz.
Frank kezdetben vonakodott, de a fiú olyan szívélyesen invitálta reménnyel a szemeiben, hogy nem volt szíve elutasítani. Pedig nem készült fel még erre, de a december közeledtével egyre hidegebbre váltak a napok és sokat kellett fagyoskodniuk, ha találkozni akartak.
A ház szerencsére üres volt, mikor megérkeztek, így Frank ideges szívverése is csillapodott, míg Gerard félhomályos, alagsorban lévő szobájában átjárta a meleg.
Megbűvölve bámulta Gerardot, ahogy felé kerekedett és érezte gyors szívdobbanásait, izgatottságtól sebes légzését és az árulkodó keménységét az ágyékánál. Kezei sóvárogva kezdték bontogatni a fiú fehér ingének gombjait.
- Szeretnél egy teát vagy kávét? Vagy süteményt? Anya épp tegnap készített. - érdeklődött udvariasan, de abszolút nem a témába illően Gerard. Frank hevesen megrázta a fejét.
- Nem kell semmi, köszönöm...
Akkor és ott nem ezekre volt szüksége, mindenét fűtötte az epekedés a másik iránt. Ajkai Gerard arcára kerültek.
- Sajnálom hogy még nem értek haza, pedig a szüleim úgy örülnének ha látnák, hogy hozzám is jöttek.- suttogott Gerard.
Frank felkapta a fejét.
- Még nem volt nálad egy látogató sem? Egy iskolatársad, vagy barátod? Vagy valaki a suliból?
Aztán ráébredt, hogy butaságot kérdezett. A suli maga a pokol Gerard-nak és még sohasem látta, hogy bárkivel is hosszabban beszélgetett volna.
- Nincs egy barátom sem. - válaszolta Gerard és kis pirosság futott át az arcán, Frank szerint a kiközösítés és az egyedüllét miatti szomorúságtól. Szánakozást érzett, mert hozzá legalább párszor már beugrottak a haverjai, vagy az alkalmi barátnői. Bizonyára borzalmas lehetett az állandó pusztító magány.
- Ez nem igaz, én a barátod vagyok, vagyis az akarok lenni! - vágott közbe és szája Gerard szájára húzódott. Annyira nagyon meg akarta csókolni.
A fiú bizonytalanul elmosolyodott.
- Tényleg?
Frank megkockáztatta, hogy még senkitől sem hallott ilyen mondatot.
- Igen, a barátod is, mert mindenhogy érdekelsz...- bizonygatta kertelés nélkül.
- Olyan valószínűtlen, hogy egyszer csak észrevettél engem, évek óta ülünk egymástól néhány méterre és szinte nem is beszéltünk...
- Kellett egy kis idő, hogy kitaláljak egy indokot, amivel nyithatok feléd! Hidd el, nem most figyeltem fel rád.
- Pedig én csak akkor nem vagyok láthatatlan, ha a sportolók az energiáikat akarják levezetni valakin.- jegyezte meg Gerard, Frank megrázta a fejét.
- Hagyjuk a sportolókat és az iskolát is !- kérte igencsak beleszédülve a hevületbe, amit a szoros közelség okozta körülírhatatlan izgatottság okozott a napnyugtában fürdőző alagsori helyiségben.
Gerard végre visszacsókolt egy hálás köszönöm-öt rebegve, míg nyelvük találkozott és egymásba merült, Frank a csókok között végre kioldotta az utolsó makacsul visszakozó gombot is az iskolai ingen és így feltárult Gerard hófehér bőre. Szokatlan hőség ébredt Frank gyomrában. Valahogy ilyen kép élt róla Gerardról. Valóságon túli fehér és érintetlen. De látott mást is a vakító sápadtságon kívül. Néhány haragosvörös és mélylila foltot, amik szerte-szétszóródva helyezkedtek el, a mellkasán át a nyakáig és a bordákig. Ettől a torkába ugrott a szíve és könnyek tolultak erőszakosan a szemeibe.
- A sportolók tették?- simított végig gyengéden az egyik kiterjedt sérülésen, majd inkább elkapta onnan az ujjait.
Gerard bólogatott.
- De már nem fáj.- és Frank kezét megragadva húzta vissza a fiú tenyerét. Frank bánatosan pillantgatott Gerard alaposan összetört testére, ami csodálatosan szép és egyszerre rettenetes volt. Nem bírta tovább nézni, el akarta felejteni.
Az agyába villantak azok a kíméletlen támadások, amiknek tétlen tanúja volt az iskola folyosóján, ettől bűnösnek érezte magát és vigasztalást keresve, könnyes, szorosan bezárt szemekkel csókolta ismét Gerardot és az iskolai fehér ing nem került le róla. De a nadrágja valamivel később igen és Frank magán elcsodálkozva engedte ösztöneit, rutintalan tapasztalásait szárnyalni.
A csókok végtelenné, nedvessé és hanyaggá váltak, ők maguk hangossá, a testük az összes négyzetcentiméteren összetapadt. Frank reszketve beletúrt Gerard izzadt, fekete hajába, aztán a fiú legtitkosabb részére kalandozott el az érintése és némi nyál segítségével fedezte fel azt. Meleg volt, szűk és olyan megmagyarázhatatlan, olyan különös. De mindennél izgatóbb és Gerard csak kicsit szisszent fel a kezdeti szokatlan érzésektől, utána nyögdécselve nyomta a csípőjét Frank ujjainak irányába, míg közben magát simogatta. Mindene verejtékben fürdött az egyre gyorsuló ritmustól, ami Frank-et is teljesen magával vitte. Nem tudott ellene tenni, tehetetlenül zihált és sikerült azelőtt a nadrágjában végeznie, hogy egyáltalán magához érhetett volna. Gerard utána fél másodperccel és egy mozdulattal jutott a tetőpontra és Frank félig nyitott szemein át láthatta ezt. Lenyűgöző volt a látvány. Ahogy Gerard ajka szétnyílik, felnyög és mindenén átvonul a megfogalmazhatatlan érzés, majd csak fekszik szorosan, leizzadva, remegve a szétbontott ruházatában. Frank mellett. Akinek szíve szintén teljes iramban rohant, a nadrágja nyirkos, a keze szennyezett lett és ragadt, de nem feszélyezte, csak az hogy egy jelenleg kibogozhatatlan, ködös zűr-zavar lett a fejében.
Lihegve, kimelegedve elhúzta a tenyerét tőle és csak nézett előre a szoba egyik sarkába, aztán az alagsor ablakába, ahonnan a délutáni szürkeség hömpölygött be.
- Frank...- hallotta meg ekkor Gerard félénk hangját, ez hozta vissza a valóságba.
- Igen?
Gerard álmodozva elmosolyodott.
- Nagyon-nagyon jó veled...
A hold és a csillagok útjelző lámpásként világítottak az esti égbolton és ha Frank megmozdította a hintát olyan volt, mintha vele együtt lebegnének. Már beesteledett és ő csak ült a játszótér hintájában a fogvacogtató hidegben. Tisztában volt vele, hogy az anyja le fogja szidni, az apja kiabálni fog, talán még szobafogságot is kap és eltiltják a gitározástól, amiért nem ment időben haza, de mégsem indult el. Csak a történtek cikáztak a fejében. Az érintések, csókok, sóhajok és Gerard...
Folyton-folyvást csak Gerard.
És ettől az este zord zimankójában izzóvá vált a vére.

Frank éppen a tankönyveit pakolta a szekrényébe, mikor Gerard megállt előtte és mosolygott. A téli halvány napsütés keresztül futott hajszálain és még sápadtabbá tette az arcát, de megvilágította szemei szép és nyugalmat árasztó barnaságát is.
- Szia Frank!- és ünnepélyesnek látszott.
- Szia. - köszönt vissza Frank, meglepve a le sem tagadható emelkedettségen.
- Hoztam neked valamit. - és mire Frank kérdezhetett volna, Gerard egy kicsit összegyűrt lapot húzott elő az egyenruhája zakójának zsebéből és átadta Frank-nek.
- Mi ez?- érdeklődött Frank.
- Nézd meg!
Frank kíváncsian szétnyitotta a papírt és egy grafitrajz tárult elé, ami őt ábrázolta.
- Nahát! Ez én vagyok. - mondta alaposan meghökkenve.
- Igen.- bólintott Gerard.
Frank zavarában nem tudta, hogyan és mit reagáljon. A rajz művészi volt, aprólékos, mintha minden egyes ceruzavonás alaposan át lett volna gondolva.
- Köszönöm szépen. De hát mióta készíted? Egy ilyen mű létrehozása sok időbe telik.
- Nem tudok jól aludni és a nagymama halála óta ez még inkább így van. A rajz nagy részét éjszaka csináltam, a többit pedig tanítás után, vagy hétvégén. Örökké az emlékeimben vagy Frank. Elég, ha magam elé képzellek, minden ami fáj, ami rossz, eltűnik és tűz jelenik meg bennem mindenhol. Még soha sem éreztem így.- és idegességtől ragyogó szemeit Frank arcára szegezte.
Frank ügyetlenül szorongatta ujjai között a rajzot. Nem is volt halvány sejtelme sem, Gerard mennyire ügyes a rajzolásban. Többek között ezt sem gondolta róla, pedig szintén álmatlan éjjelein igyekezett megfejteni Gerard-ot. Most meg úgy szeretett volna valamit mondani, ami tükrözi az örömét, kifejezések szálldostak agyában, de összefüggéstelenné váltak, havasesőként szétolvadtak, ahogy élénkpiros arccal mustrálta hol a kezében tartott rajzot, hol Gerard ugyancsak zaklatott tekintetét.

- Az a rajz nem mutatja meg mit érzek, Frank. Te vagy a legjobb dolog, ami valaha az életemben történt velem!- szólalt meg váratlanul Gerard, nagyjából szavakba öntve azt, amit Frank akart kimondani.
Frank húsz perce cirkált fel-alá a vegyesboltban, a kabát kényelmetlenül rámelegedett, de valami maradásra késztette. Újra és újra elment az üzlet művészeti sarka előtt és látta az ötven darabos színes ceruza készletet egy tarkára festett fémdobozban. Már csak egy volt belőle, Frank merően szemezett vele, aztán a kosarában lévő holmikra nézett, üdítő, némi édesség, meg egy zenei magazin volt nála. Átpillantott az árukkal tele lévő pultokon, az üzlet másik végében egy idősebb férfi állt, ő volt az eladó. Frank ismerte látásból, mert a  a családjával gyakran vásároltak itt.
Első gondolata az volt, hogy ellopja a ceruzákat, alig voltak most vásárlók, senki sem észlelte volna. Egyszer már elcsent egy-két cukorkát a helyi benzinkútról, igaz akkor úgy tíz éves lehetett.
Az ötlet felvillanyozta, ahogy végigszáguldott rajta, borzongást küldve a gerincére. A felháborodás és a józan ész viaskodott benne egyszerre.
Vevők léptek a kasszához lefoglalva az eladót, tiszta volt a terep. Frank az ajkába harapott és érezte, hogy a verejték nagy cseppekben a halántékán csorog, keze megremegve a doboz felé nyúlt, de rögtön arra gondolt, hogy az ilyen eltulajdonítás ténye Gerard-nak mennyire nem tetszene, és meglehet, azt mondaná csalódottan, hogy nem kéri az ajándékot, mert a lopást a tíz parancsolat tiltja.
Frank sóhajtott egyet, majd a ceruzakészletet a kabátja helyett a kosárba helyezte, aztán a kólát, a kekszet és az újságot visszarakta a polcokra.
Másnap reggel szorongott, izzadt a tenyere, bukfencezett a gyomra, amikor várta, hogy Gerard belépjen az osztályba és észrevegye a padján lévő ceruzával teli mintás dobozt. Ő csak Gerard önfeledt boldogságát akarta és amikor a fiú sokkosan, hitetlenkedő mosollyal, kicsit kipirulva fordult hátra az ő padja felé, Frank úgy vélte ezt meg is kapta.
Aznap késő este Frank a játszótéren esett titkos és vérforraló csókoktól mámorosan érkezett haza. Még egy más világban járt, ami sokkal izgalmasabb és színpompásabb volt, mint az amelyikben élni kényszerült szabályokkal és keretekkel, idióták erőfitogtatásának céltáblájaként egy ostoba gúnynevet magán viselve. Gerard mindezt rögtön el tudta vele feledtetni, a haja jég és télillatú volt, a csókja szenvedélyes, az ölelése szelíd és otthonos, elárasztva Frank-et kérdésekkel, kíváncsisággal és a ténnyel, hogy mennyire kívánja őt. De amint belépett az ajtón szüleivel találta szembe magát és ez azonnal kihozta őt a realitás rideg partjára.
- Sziasztok.- dadogta meglepve, mert nem számított fogadó bizottságra.
- Merre jártál? Kivel múlatod az idődet sötétedésig? - fakadt ki idegesen az apja.
- Csak Jamia-val voltam.- vágta rá Frank.
- Fejezd be a hazudozást!- rivallt rá haragosan a férfi.
Frank érezte, hogy lesz egyre sápadtabb és kedveszegettebb.
- Tessék?
- Ma találkoztam Jamia anyukájával a boltban és azt mesélte, nemrég szakítottál a lányával.- hadarta az anyja feldúlva.
- Elárulod, miért dobtad ki azt a helyes lányt? - érdeklődött az apja.
Frank szédülést érzett, az agya nem forgott kellően gyorsan a válaszokhoz.
- Csak így alakult. Előfordul, hogy két ember nem illik össze. Jamia és én nem egymásnak voltunk rendelve.- felelte nagy sokára.
Szavaitól apja és anyja gúnyosan összenéztek.
- És mégis ki az, aki neked van rendelve? - kérdezte az anyja.
Frank szemei előtt felbukkant Gerard arca és a jelenleg szavakba nem önthető igazság, ami egy sor vadonatúj érzést hozott el számára és ami olyan sokat jelentett neki.
Sírni szeretett volna Gerard karjaiban és örök időkig vele maradni a külvárosi, rozsdába és elhagyatottságba borult parkbéli játszótér édes oltalmában.
De abban a pillanatban egyedül volt. Nagyon is.
- Bár elmondhatnám. - suttogott és mielőtt a szülei kérdezhettek volna, faképnél hagyta őket.
A sportolók hangosan nevettek és végignézték, ahogy Frank a fájdalomtól összegörnyed a padlón. Ez a néhány perc rosszabb volt mindennél. Mint a gehenna elemésztő tüze. Égetett és fájt. Frank csak zihált ahogy a földre került, a vér melegsége, jellegzetes fémíze terjedt a szájában. Szúrt a tüdeje, kavargott a gyomra, hányingere volt, hideg izzadtságban fürdött.
A nevetések elviselhetetlenül visszhangoztak benne.
- Most megkaptad, te patkány!
- Visszataszító rágcsáló!
- Minek létezel egyáltalán te gusztustalan patkány? Inkább dögölnél meg!
Majd könnyed léptekkel ott hagyták és nem maradt utánuk más csak a tompa, télies délután fényei a kiürült iskola folyosóján. Frank megvárta, míg csapódik mögöttük az intézmény kapuja és csak akkor tápászkodott fel, hogy aztán a szekrények mentén kapaszkodva elbotorkáljon a mellék helységig.
Belökte az ajtót, ami nagy robajjal vágódott a fehér csempéknek. Üres volt a mosdó, sehol egy lélek. Frank a csapokhoz lépett és megnyitotta, majd hideg vízzel lemosta vértől ragadós arcát. Ahogy a maszatos tükörre meredt, látta a saját elgyötört fehérségét, össze-vissza álló haját, szétrepedt száját, a szeme alatt lévő halvány színű zúzódást. Piszkossá vált ruháin szakadások éktelenkedtek, a homlokán horzsolás, a csuklóin bíborszínű ujjnyomok hirdették, hogy vissza akart ütni, de erős markok nyomódtak bőrébe és a kezeit kicsavarva tették cselekvőképtelenné.
A tükörben lévő kép teljes kudarcra emlékeztette. Ő egy mellőzhető és haszontalan lény. Akit a szülei sem értenek meg és lelombozottak miatta. És aki senkinek nem okoz jó érzéseket, kivéve a sportolóknak, mert ők élvezettel verik meg. Az, hogy él, hogy lélegzik, ver a szíve, teljes mértékben értelmetlen.
Talán az elmúlás, az lenne megfelelő. Bár ijesztően hangzott, Frank már gondolt az öngyilkosságra. Magánnyal teli óráiban az ágyán heverve eljátszott ezzel a lehetőséggel. Félt, de érdekelte hogy ha elhagyja a földi létet és ledobja emberi mivoltát mi fogadja a túloldalon. Szépséges, békés dolgok, amikre vágyott, vagy elviselhetetlen, mélysötét némaság?!
Könnyek gördültek le megállíthatatlanul az arcán. Nem akart sírni, de nem bírta abbahagyni. Megkínzott volt, sajgott mindene kívül és belül.
- Átkozottak...- suttogott maga elé haragtól feltüzelten.
Lépteket hallott és árny közeledett irányába. Frank az ajtó felé nyúlt, hogy gyorsan bezárja, de már késő volt, mert egy alak állt meg a folyosó és a mellékhelyiség között az ajtórésben. Frank nem látott mást, csak egy kék iskolai zakót.
- Itt vagy Frank?
A fiú csendesen zokogva becsukta a szemeit Gerard hangját realizálva.
- Bejöhetek?- kérdezte a fiú.
Frank a világon ezt akarta legkevésbé. Újból bevizezte az arcát, homlokát, igyekezett eligazgatni rendetlenné vált haját, mintha ezzel eltüntethetné a sportolók erőszakos kirohanásának nyomait.
- Frank?- szótlanságára tanácstalan kérdés csendült fel ismét.
- Nem szeretnék beszélgetni, szépen kérlek Gerard, menj el!- lehelte, ahogy szétzilált és megalázott tükörképére sandított.
- Én láttam mi történt...- kezdett bele Gerard, de Frank közbeszólt.
- Éppen ezért menj most el!- és vizes ujjai indulatosan markolták a csap hideg szélét.
- Oda szerettem volna menni hozzád, de...- az ajtó csikordulva kinyílt. Frank ösztönből hátrébb akart lépni és elfordulni, hogy Gerard ne lássa így, de megpillantotta a fiú arcát. Ajka felhasadt, orra úgyszint véres volt, a szemöldöke is sérült, állkapcsán és nyakánál zúzódás, ruháin vérfoltok. Frank könnyes szemei elkerekedtek, mellkasa fájdalmasan összeugrott.
- Téged is? Megint? - a hangja a sírás határán volt, de minden erejét összekaparva, végül mégsem engedett a könnyek erejének, hiszen Gerard sem sírt és akkor ő sem gyengülhetett el.
Gerard bólintott, aztán csak bámult Frank-re megfejthetetlenül, mintha nyílegyenesen a szívének legbelsőbb zugait szerette volna megszemlélni.
- És nagyon megsérültél?- érdeklődött Frank zavarba esve az átható pillantásoktól. Frank a fiú sebeit látva, azt hitte, hogy mindennél és mindenkinél erősebb.
- Nem annyira.- válaszolta Gerard.
Frank hitetlenül megcsóválta a fejét.
- Nem hiszek neked, tiszta vér vagy...
- És te nagyon megsérültél? - kérdezett vissza Gerard néhány lépést közelítve Frank felé, vizsgálgatva az állapotát.
- Volt már sokkal rosszabb is. - vont vállat Frank. De nyilván nem mondott igazat. Akárhányszor elkapták és bántalmazták fizikailag, mindig azt hitte az a legfájdalmasabb és most sem volt ez másképp.
De nem volt kedve ezt szóba hozni, sőt semmihez sem volt hangulata. A pár perccel ezelőtti önmegsemmisítő gondolatfoszlányok keringtek a fejében. Meglehet, egyszerűbb lenne ez a cselekedet.
- Haza kellene menned és ellátni a sérüléseket, jeget tenni rá, hogy holnap ne látszódjanak a foltok. Nem is értem, miért nem ezt csinálod? Miért vagy még itt? - tűnődött Gerard-ot pásztázva. A szíve persze hevesebben vert a látványától és ott élt benne a késztetés egy ölelés iránt, de a testére mintha tonnás súlyokat rakott volna a sportolókkal megesett incidens.
Gerard kimerülten elmosolyodott.
- Semmi mást nem szeretnék, csak téged megvigasztalni. - mondta elszántan és ismeretlenül ragyogó, izgatott és egyszerre békességet adó szemekkel, aztán hirtelen nagyon közel lépett Frank-hez, aki ezt egyáltalán nem bánta, de meg is volt illetődve. Melege lett és kiszáradt a torka, félve ugyan, de megérintette Gerard vállát, majd kérdőn nézett rá.
- Úgy lesz, ahogy te akarod, Frank. Mindent megteszek, hogy ne legyél szomorú. - jelentette ki Gerard és tenyere sokat sejtetően simított végig Frank mellkasán, aztán ajka Frank szájához ért.
És Frank nem is akart a fájdalmát előidéző dolgokkal foglalkozni, úgy mint a mély vagy felületes sérülések, a sportolók becsmérlő szavai, az iskolai lemezszekrény, ahogy zörögve a hátába fúródik.
De más tények is hidegen hagyták, hogy fogalma sem volt, hány óra van, rá szállt az est, ami kísérteties volt itt és valószínűleg bezárták már az intézményt és neki esetleg a kerítésen keresztül kell kimásznia.
Neki és Gerardnak. Mert ami a legfontosabb, hogy ezt együtt élik át.
Ott voltak az egyik WC fülkében, ami nem volt a legromantikusabb hely, de Gerard-nak köszönhetően mégis az lett, ez csakis az ő érdeme volt. Mert Gerard tiszta szívvel vigaszt akart nyújtani Frank-nek az összes cselekedetével. Az önzetlen csókjaival, óvatos érintéseivel. Felrepedt, vérízű ajka forró volt, ahogy a nyelve is, a testéből kiáramló hő elevenen égette Frank-et.
Gerard valamennyi mozdulatától, várakozó levegővételétől, simogatása finomságától, hozzápréselődő bőrétől, Frank ágyéka majd felrobbant. Uralma alá vette egy eddig nem ismert mohó vágy, aminek nem lehetett parancsolni. Miután Gerard végigcsókolta a mellkasán át a hasáig, ő türelmetlen vehemenciával nyomta a hűvös csempének a fiút, és tette meztelenné alulról. Aztán szédülten, gyönyörtelve nézte Gerard zihálását, tapasztalatlan tettrekészségét, bátortalan odaadását, hófehér puha bőrét.
És még többet akart. Gerard-ot igaz valójában. És Gerard hagyta neki ezt is. Frank-nek kérnie sem kellett, mert megtette érte és mikor ujjait felváltotta a férfiassága, Gerard még akkor sem kiáltozott, csak nyugtalanul vibrálva hánykolódott Frank ölelésében, de a sóhajaiban a ott lüktetett a fájdalom.
A mozdulatok hamar fékevesztettek lettek, az idő fogalma semmibe zuhant. Ami a fülkében történt, nem volt öt perc sem és Frank-nek még ennél is kevesebbnek látszott. Szerencsétlennek érezte magát, de valahogy kezdte megsejteni, mit hogyan csináljon. Ahogy Gerard is.
De Frank biztos volt benne, hogy számára is ez az első.
Izzadtság, vér és pára kapcsolta őket össze, Frank egyik keze Gerard hátán nyugodott, míg másik keze mind gyorsabban mozdult Gerard férfiasságán, míg közben egyre mélyebbre merült el benne. Ez a kettősség hatással volt Gerard-ra, a fájó, éles levegővételeket a vitathatatlan szenvedély hangjai váltották fel. És Frank még sohasem élvezett így semmit sem. Mintha a mennyországba csöppent volna, vagy az édenkert szállt alá és fogadta be, majd sodorta egy megfogalmazhatatlan érzésekkel teli, titkos, szívszorítóan szép, nyirkos, fülledt helyre. És ettől meglehetősen idejekorán kezdte nagyon jól érezni magát. Csak sóhajtozott és nyöszörgött, a tetteit átszínezte a vad kéj, azután extázis semmihez sem hasonlíthatóan átszáguldott rajta és terítette be. A feje nagy erővel a csempének koppant, és rekedt hang szaladt ki a száján. Utolsó erejével még néhányszor reszketve megsimogatta Gerard-ot a legérzékenyebb ponton, a fiú csípője ugyanolyan ütemben ütközött a tenyerének, majd hangos és egyértelmű nyögésekkel eljutott ő is csúcsra.
Aztán súlyos, zavaró csend állt be, már-már tapintható. Mintha a dolgok egy csapásra fordultak volna át ismét valóssá. Frank el sem hitte hogy megtette, neki támaszkodott a falnak, szíve a fülében dübörgött, alig kapott levegőt, ujjain ragadós nedvesség csepegett végig, verejték tette nyirkossá a gerincét, ráragasztva az iskolai viselet anyagát.
Fél szemmel Gerard-ra pillantott, ott volt tőle centikre, még meg is érinthette volna, de inkább csak szavak nélkül szemlélte. Ő is remegett, tüdeje szaporán fel-alá járt, a haja vizesre izzadt, homlokát a csempének támasztotta, sérült ajka pirossága vakított, a bőre sápadtságával szemben, de szemeinél és arca több pontján kezdtek sötétté színeződni az ütések nyomai. Frank látta azt is, hogy fehér iskolai inge alját hátul kis vérfoltok tarkítják, ahogy az ő ingét is elől. Annyira cáfolhatatlan volt, hogy ezeket nem a verekedés okozta. Frank halkan feljajdult, mert a lelkiismeret-furdalás és egy kis szégyen alattomos szilánkjaival eltalálta.
- Mi a baj?- kérdezte rögtön Gerard, de Frank csak némán magához húzta a fiút, majd arcát belefúrta a vállába és hallgatta száguldó szívét. Gerard álmélkodott kicsit, aztán megsimogatta Frank hátát.
- Szeretlek Frank.- suttogott még mindig meg-megrázkódva és mélyen belenézett Frank szemébe. És láthatta, hogy Frank már nem volt szomorú egy kicsit sem.
- Én is szeretlek. - bólogatott Frank és nem volt ötlete, mikortól érezhetett így, lehet hogy már akkor ez volt benne, mikor csak töprengve nézegette Gerard-ot a padjában ülve, arra gondolva, hogy különleges, de lehet, hogy csak később az első csókjuk óta, vagy lehet hogy most ebben a kaotikus pillanatban születtek meg ezek az érzelmek. Erre nem volt biztos válasza, de érezte az őt egyszerre elgyengítő és hatalmas erőt adó szeretetet. Lehet, hogy sokat késett, de legalább most már itt volt. És Frank ráeszmélt, mennyire szüksége volt Gerard-ra, a tisztaságára, a nyíltszívűségére és a szerelmére. Talán a sorsukat nem tudják jobbra fordítani, az őket érő inzultusokat nem tudják kivédeni, de ott lehetnek egymásnak jó és rossz időkben.
Könnyek jelentek meg a szemeiben, de most csakis a boldogságtól.
Aztán sokáig meg sem szólaltak, mindketten meg voltak illetődve, zavarban voltak és csak sétáltak egymás mellett az estébe burkolózott utakon.
Gerard úgy tűnt, nem sietett haza, kitartóan ment Frank után és egyszer csak ott álltak a fiú otthonának kocsifelhajtóján két utcalámpa fényei között.
Gerard a ház körüli bokrokat és a kihalt környéket figyelve, kezeit olykor fázósan zsebre dugva.
- Hosszú nap volt. - ítélte meg Frank elkalandozva a történések csapongó tengerében.
- És csodálatos. - tette hozzá Gerard.
- A vége az volt, hála neked. Sosem felejtem el, amit ma tettünk. Erre nincsenek szavak...
- Én értelek Frank. A szívemmel.- Gerard törődő tekintete Frank-re szegeződött és ettől a fiúnak rögtön melegség költözött a gyomrába. Évtizedekig el tudta volna nézni azt az arcot.
- Szeretnélek megismerni még jobban. És szeretném folytatni.- próbálta meg Frank összefoglalni mit érez, aztán feladta és csak bámult Gerard-ra.
Mindketten tele voltak lilás és vöröses foltokkal, de ez a tény akkor mintha nem is létezett volna.
- Én is szeretném folytatni! Szeretnék veled lenni! - vágta rá Gerard.
Frank elmosolyodott, jó volt ezt hallani.
- Mi lenne ha holnap elkísérnélek oda, ahova mondjuk a nagymamáddal jártatok? Volna kedved?
Gerard arca ragyogott az örömtől.
- Igen, köszönöm szépen!
- Akkor így lesz! - Frank elpirult és úgy érezte, nem lesz képes kivárni a másnapot.
Búcsúzóul átölelte Gerard-ot és szeretettel átsimított a fiú haján, majd szájon csókolta. Közben látta, hogy az egyik ablakban megrezdült a függöny, de ettől csak dacosabb lett, még szorosabban fonta karjait Gerard köré és még jobban elmélyült a csókban, ami igazán nem volt nehéz.
Pár perc múlva benyitott a házba és kelletlenül tapasztalta hogy szülei várnak rá a nappali ajtajában. Előbbi lángokat vető izgatottsága kezdett lanyhulni, de arca pirossága és hevesen dobbanó szíve még felidézték benne Gerard-ot.
- Hogy nézel ki, mi történt veled?!- kérdezte az anyja, amint a szoba világosságában meglátta a véraláfutásokat.
Frank megvonta a vállát.
- Elintézett pár sportoló. Már évek óta így van, csak ti nem foglalkoztatok ezzel.
- Meg kellene védened magad, mint más srácoknak!- korholta az apja.
Frank megforgatta a szemét. Ha ez ilyen egyszerű lenne!
- Oké apa.
El akart menni onnan, csak egyedül szeretett volna lenni, hogy ismét megelevenedjen előtte a szédítő délután.
- És ki volt az a fiú ott kint? - szólt utána számonkérően, az anyja.
Frank felkészült erre a kérdésre.
- Gerard a neve. - válaszolta és a hangja hallhatóan lágyabb lett, a név kiejtésekor. Ezt nem is tudta volna meggátolni, a szívéből jött.
- Láttuk az ablakból mit műveltetek! Ugye ez nem az, aminek most mi gondoljuk?!- ráncolta a homlokát undorral és rémülten az anyja.
Frank erre nem felelt, csak mosolygott maga elé és ezzel iszonyt váltott ki a szüleiből. Kiábrándultságuk mérhetetlen volt, de Frank szerint ez nem most vette kezdetét.
- Te jó ég...hát mi vagy te?!- apja ledermedt a felismeréstől, a viszolygás méterekről áradt belőle és az anyjából is.
Hogy micsoda is ő? Hát ez jó kérdés...
Egy fülig szerelmes idióta.
Ez nem kétséges.
És még?
Naiv, érzékeny, bátortalan, önbizalom nélküli, belül lázadó.
Frank-nek egy újabb jelző is eszébe jutott akkor. A mosoly továbbra is ott maradt az arcán, de keveredett a saját keserves, valósághű beismerésével.
- Csak egy patkány. Semmi más.- válaszolta végül alig hallhatóan és elindult a szobája felé.