2024. december 16., hétfő

Üres szomorúság

Nem tudom mi ez, de néha rám tör és nagyon lehangol. Nincs különösebb oka azt hiszem, csak úgy eluralkodik rajtam. Mint valami fekete felhő.
Lehet azért vannak ezek az érzések, mert még úgy sincs szociális életem, mint eddig? Kitudja. Az emberek nem is nagyon hiányoznak. Akik fontosak még jelen vannak többé-kevésbé. Messengeren beszéltem J.-vel, szegény Zselyke beteg, és a húga E. is hétvégén kórházban volt vakbélgyulladás gyanúval, de szerencsére nem az volt.
K.-val a héten tervezek beszélni, de pénteken volt valami fogászati beavatkozása, szóval inkább hét végére teszem ezt.
Küldtem karácsonyi lapot Á.-nak, J.-nek, A.-nak, K.-nak és tesómnak, pénteken lett feladva, remélem oda ér.
Amúgy meg takarítani kellene, siralmas a kotorék, de még mindig csak a legalapabb dolgok mennek. Sajnos nehezebb dolgokat emelni, húzódzkodni a hat hetes kontrollig tilos, így minden miatt segítségre szorulok, ami ebbe a körbe esik. Pasim megígérte, hogy hétvégére felemeli a dögnehéz ágyeműtartót, hogy az ágyneműket kiszedhessem mert tisztát akarok húzni, de nyilván ez nem történt meg (én kis naiv). És a fal bejavítása sem, amit a hülye kéményes baszakodás miatt kellett feleslegesen szétütni.
Csodák csodája, tegnap legalább arra sikerült rávennem, hogy menjünk el a közeli bevásárlóközpontba ajándékokat venni, mivel mindjárt itt a karácsony, de senkinek semmit sem vettem. A baj ott kezdődött, hogy se neki, se nekem nem volt hozzá túl nagy kedvünk. Meg sokan is voltak, pénztár kettő, nem is vettünk csak karácsonyi csomagolópapírt (hogy mit rakunk bele kérdéses), illatgyertyákat, meg tusfürdőt. Na szóval kb. semmit. Elsétáltunk még egy másik nem messze lévő boltba, de az meg már nem volt nyitva.
A héten folytatnom kell az ajándékbeszerzést ha tetszik, ha nem. Pedig ha tudnátok, mennyire nincs affinitásom és energiám hozzá.
Tudom amúgy hogy a legpraktikusabb az online vásárlás lett volna, de elhúztam az időt, vagyis hiába kérdeztem a családtagokat, minek örülnének, senki sem adott választ, nem tudja, neki mindegy, legyen meglepi (nem, ne legyen, baromi rossz vagyok ajándékbeszerzésben, ettől sikítófrászt kapok), ráadásul fateromnak már tényleg nem tudom mi lehetne venni, megvan mindene, tehát egy lépést sem jutottam közelebb a megoldáshoz,mert cuccok még mindig nincsenek. Marad a caplatás. Hurrá...Ráadásul egyedül, mert pasimat tuti még egyszer erre rá nem tudom venni.
Na meg itt van az ünnepi főzöcskézés is, ki kell találnom, mi az a kaja, ami mellett nem kell órákig dekkolni, hanem készül magától. Rántott hús, fasírt, sültek kizárva, gondolom leves lesz, meg pörkölt, meg franciasaláta, de ezt még átgondolom. Sajnálom, hogy ilyen működésképtelen vagyok, de nem akarok szövődményeket, mert az csak bonyolítja a helyzetet.
Meg akarok teljesen gyógyulni, mert utálok teher lenni a családom nyakán, van nekik is elég bajuk és még én is terhelem őket.
Azért az klassz, hogy legalább a műtét már a múlté (most lesz 4 hete hogy megtörtént) és hát jóval előrébb vagyok az ősök egyik ismerősénél, aki szerdán fekszik be egy ortopédiai operációra, másnap lesz a műtét és a karácsonyt szegény valószínűleg kórházban is tölti.
Mondjuk, asszem pont egy éve került anyám kórházba és vette kezdetét az akkori rémálom. Nem is akarok erre emlékezni, nagyon rossz volt és azt a félelmet, aggodalmat nem is kívánom senkinek. De ő mondta, hogy a kórházi karácsony borzasztó. Ja, meg húgom egyik exe is pont karácsony napján került kórházba anno rengeteg éve, mert eltört a karja. Szegény srácot műteni kellett és tesóm 24. este ott ült a műtő előtt.
Ezekhez képest az én félig-meddig gyógyult hasam nem is olyan nagy dolog.
Szóval jó lenne egy betegség mentes, nyugalmas ünnep, családi balhék nélkül, pasim is normális lenne. Remélem nem kérek túl sokat.
Láttam R.-t a fb-n két extrém módon agyonsminkelt, műanyagfejű barinőjével karácsonyi sütiket sütöttek, félig nyitott ablaknál rövid ujjú felsőben (télen!!!). Viva la távfűtés.
Irigylem.
R.-nek meg fekete a frizuja, múlt héten még piros volt. Csoda hogy van még haj a fején. Nekem idén elmarad a hajfestés már szerintem.
És hallottam, hogy új részei lesznek a Már megint Malcolm-nak. Emlékszem gyerek és tini koromban sokat néztem. Bízom benne, hogy a folytatás nem lesz kiábrándító.
De most kanyarodjunk vissza az aktuális tenni valóimhoz.
- Vivi, egy kis ajándékbeszerző túra így hétfő délelőtt, naa???



4 megjegyzés:

  1. A vásárlást én is utálom, pláne az utolsó pillanatban, s ha nincs ötleted még rosszabb. Nekem is kell még egy pár dolog.
    Én már nyáron elkezdek ötletelni, ha nem felejtem el, fel is írom, a gyerekekkel listát íratok, ki mit szeretne és abból választok, mi felnőttek is szoktunk listát írni, de az utóbbi 3 évben ez elmaradt, viszont mind a ketten megmondtuk mit szeretnénk, igaz így nem volt meglepetés, de ez nem vont le az értékéből.
    Idén csináltattam fényképes karácsonyfadíszeket, elég hamar megjött, keress rá, hátha segítek vele: https://bogreguru.hu/?syclid=bfc16179-2a35-473d-8b7a-a20db4e150a6
    Esetleg valami élményajándék? Ami nálunk még szóba jött az a parfüm, tusfürdő, póló, pulcsi, öv, lego (mind a két kamasz kért), rendeltem gyertyaöntő formát, készítek ajándékba azt is. Esetleg könyv utalvány vagy bármilyen utalvány a családtagok érdeklődése szerint. Mozi, színház jegy, bár utóbbi azért húzós, mi szeretünk a Dumaszínházba is járni. Remélem sikerül a héten lerendezned az ajándékokat :)
    Örülök, hogy szépen gyógyulgatsz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen az ötleteket, nagyon jó tippeket adtál 😊😊😊Valószínűleg illatszer, ruha, vagy bögre vonalon fogok indulni, azzal ritkán lehet mellélőni. Gondoltam a saját készítésű ajándékokra is, de sajnos nincs valami nagy érzékem hozzá. Remélem minden eltervezett ajándékot be tudom még szerezni.
      Köszönöm a segítséget.

      Törlés
  2. Még az jutott eszembe, hogy akár mézeskalácsot is süthetnél.
    https://rupanerkonyha.hu/2014/11/17/bogres-mezeskalacs-rogton-puha-rogton-sutheto/
    Én ezt a receptet használtam.
    Tavaly készítetten narancslekvárt, az is nagyon gyorsan megvan, egy-egy kis üvegbe téve szalaggal átkötve remek ajándék.
    Esetleg ilyen manó:
    https://www.youtube.com/watch?v=_dmVQidfmX8

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen az ötleteket, nagyon kreatívak. A mézeskalács már eszembe jutott nekem is, de sajnos évek óta rossz a sütőnk. A lekvár jó lenne, lehet sikerülne is, van itthon pár szép kis üvegem. A manós videót is meg fogom nézni, hátha valamit tudok alkotni.

      Törlés