Note to self (Sonny Moore/OFC)

Anyámnak öt találata van a lottón! Mondjuk öt különböző szelvényen :S

Nyomott vagyok, meg feszült is. Jó lenne kevésbé lehangoltnak lenni, de most ez van. Különösebb okom most nincs rá, a szokásos pénzügyi szarsagokon kívül, így próbálom majd összekapargatni magam. 

Nézegettem munkákat, de hagyjuk is, hogy milyenek vannak. Egyik-masik munkáltató szerint az a helyénvaló, hogy a melóhelyeden kellene élned az életedet :S 

Ribi2 segítséget kunyerált tőlem a hely-en, amit aztán elfelejtett megköszönni (jellemző).

A szomszéd hétvégén adott sütit, aminek pont olyan íze és illata volt, mint amilyet apai nagyim csinált mikor meglátogattuk a kis falujában :( Már csak az a tipikus forró tea hiányzott mellőle, amivel azóta sem találkoztam, de már amúgy nem is szeretem a teát, viszont azt tuti meginnám. Csak kaphatnék még egy bögrével belőle.

És itt van kínosan béna kis törikém harmadik része. Még mindig ambivalens ahogy hat rám. Magát a sztorit asszem szeretem, az akkori punk, grunge, emo, rock stb. zenéket szintén, a sulis bántások és a sok seggfej ellenére a tinikort is szerettem. Színes hajak, elvont, néha merészebb cuccok, körömlakk és parfüm mánia, zenecsatorna non stop, italozások és csavargások, nevetések, titkos szerelmek, barátnők...az a feeling...tudjátok...
Aputest volt itt a nagy fekete felhő, így ezer év távlatából már tisztán látszik. Őt kellett volna kihagynom, de most már tök nyolc nem?!

Angst, fluff, romance, dark past, true love stb.

Note to self

Ch.03: You and me ought to hurry, heaven in the glitter is for real

A tanév befejeződött, megvolt a bizonyítványosztás, berobbant a nyári szünet a hőséggel és a vakáció semmittevésével. Nekem pedig olyan káoszban volt az életem, mint még soha! Justin nem állt velem szóba, helyette mással enyelgett, ami már nem különösebben izgatott, viszont majd belehaltam a szégyenbe, azzal kapcsolatban, amit Sonny-val műveltem. Sokszor azt gondoltam, olyan voltam, mint egy utolsó ribanc és ez felháborított, máskor meg visszaidézve az érintéseket, a nyögések hangjait, a szenvedélyes csókokat, azt gondoltam, wow, igazán forró volt, persze elítélendő, de akkor is tetszett, még ha csak mélyen magamnak vallottam is be.
Mindezek ellenére torokszorító volt naponta látni Sonny-t és egy házban tartózkodni vele, szerettem volna valahogy felhozni a témát, talán neki is voltak kérdései, gondolatai ezzel kapcsolatban, de csak néztünk egymásra szégyellősen. Aztán jött apám, hogy a testvéremmel együtt pár hétre elcipeljen minket Logan-be. Semmi, de semmi kedvem nem volt ehhez, főleg megismerni az új barátnőjét és azt nézni, milyen boldogok, de nem volt apelláta. Így töltöttem el három dögunalmas és feszültségekkel igencsak teli hetet náluk. Annie, apa barátnője nem volt túlzottan szimpatikus és mi sem neki, szeretett parancsolgatni és mindent jobban tudott. Egyfajta riválist látott bennünk, egy szálat, ami a múlthoz köti apámat. És jobb szerette volna, ha apa az ő két gyerekét pesztrálgatja. Apa sokat dolgozott, csak este láthattuk, akkor már fáradt volt és nem nagyon ért rá velünk lenni, így elég egyhangúan teltek a napok. Majd mindennap felhívtuk anyát és kicsit remegő gyomorral, de érdeklődtem Sonny felől is. Anya azt mondta, sokat próbál az együttesével és mellette még valami nyári munkát is végez, így alig találkoznak. Julieth persze rögtön lecsapott a kérdésemre és provokatívan vihogva vádolt meg azzal, hogy valószínűleg hiányzik nekem Sonny és azért kérdezgetek a hogyléte felől.
- Láttam, milyen szemekkel bámul rád és amikor te is ránézel a reggeliző asztalnál, na az kész love story! Bejöttök egymásnak ez biztos!
Vehemensen tagadtam, de titkon jól esett, hogy Julieth szerint Sonny érezhet irányomban valamit. Mert igazság szerint nekem voltak érzéseim...már kora tavasz óta és ezek az érzések mind megfejtésre vártak. A logan-i napokat így az álmodozás tette ki, hogy majd visszatérek Smithfield-be, Sonny átölel, megcsókol és ezzel mindenre választ ad.
***
Mikor hazaértünk Logan-ből, anya már az ajtóban közölte, hogy Justin többször keresett telefonon és azt kérte, hívjam vissza. Ezt furcsálltam, mert a mobiltelefonomon egyetlen hívást nem kaptam tőle, pedig azon akár elérhetett volna. Rögtön belém nyilallt valami keserűség, de miután kipakoltam a holmimat a bőröndből, felhívtam. Tárgyilagos volt, jéghideg, de találkozni akart másnap. Éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog származni és legszívesebben megkértem volna, hogy szakítson inkább velem a telefonon keresztül, de végül persze belementem egy találkozóba, azzal nyugtatva magam, hogy ennek a beszélgetésnek előbb-utóbb el kell jönnie és akárhogy is, de mindketten megérdemlünk egy személyes lezárást.
A parkban találkoztunk, morbid módon épp annál a padnál, ahol az első randink is volt. De most úgy álltunk egymással szemben mint akik nem ismerték sosem a másikat és zsibbadtságot éreztem, de semmi mást. Nem voltam ideges, sem szomorú, azt hiszem a magam módján végleg elengedtem már Justint.
- Hogy telik a nyár?- kérdezte Justin.
- Egyelőre átlagosan, az apámnál voltunk Logan-ben, semmi extra. És neked?- kérdeztem vissza, bár nem értettem, mire ez a nagy udvariaskodás.
- Nekem remekül. Minden nap egy kaland, hol strandolunk, hol kirándulunk, esténként buli hajnalig. Adrienne mindenben partner.
Mélabúsan biccentettem.
- Oké, remek. Akkor legyetek boldogok. Ezt elmondhattad volna telefonon is.
- De a szemedbe akartam és azt is, hogy egy szemét szuka vagy, amiért becsaptál! - csattant fel ekkor megvetően Justin.
- Nem értem miről beszélsz. Mikor csaptalak be?
- Pontosan nem tudom. Csak azt hogy átvágtál. Már akkor szerelmes voltál az emo csótányba, mikor még velem együtt jártál.
Elsápadtam Justin feltevéseitől.
- Honnan veszed ezt?
- Aaron, Chris és a lányok mondták...
Kicsit gúnyosan megforgattam a szemem.
- Ja, hogy ők..hát ők aztán csak tudják...a kezdetektől nem bírtak engem és téged is folyton le akartak beszélni rólam.
- Na és azért én sem vagyok vak! Minden körülmények között védted, soha egy sértést nem mondtál rá és nem nevettél a vele kapcsolatos poénjainkon. Később már nyilvánosan is szóba elegyedtetek, meg hellyel kínáltad az ebédlőben, randikat mondtál le, hogy vele lehess, pár haver látott a bandája koncertjén, hazudtál, csak hogy a közelében tudd magad. Azt hittem nem láttam a tekintetedet, az arcvonásaidat, mikor megpillantottad? Az érzelmeid világítottak mint egy rohadt nagy fáklya! Mostanában másféle ruhákat kezdtél viselni és egy ideje a hajadat is másképp hordod...
- Nevetséges...- hördültem fel.
Justinnak elment az esze, mik ezek a buta vádak?!
- Csak nézz magadba Emily! És mond ki, hogy ha nem így van! - csóválta a fejét Justin.
Gyorsan megpróbáltam összefoglalni a véleményemet, hogy a cáfolatokat Justin elé tárhassam, de inkább önvizsgálatot tartva lemerészkedtem a gondolataim mélyébe. Sonny fájó gyötrelmeken ment át, sajnáltam az édesanyja halála, a Brown ügy és az iskolai bántalmazások miatt, rokonszenveztem is vele és nem akartam hogy Justinék szekálják. Sosem zavart, nem volt nekem kínos, mikor a suliban beszélgettünk, sőt örültem, ha szóra bírtam és eltűnt róla az ideges bánatosság. Tetszett, ha mosolyog, még ha nagyon ritkán is csinálta. Igen, füllentettem néha, hogy elmehessek a koncertekre, ahol ő énekel és tényleg szerettem ha a közelemben van, mert fura mód jó volt. Titokban rá-rápillantani hasamban verdeső pillangókkal. Arra viszont sosem figyeltem, hogy milyen holmikat veszek fel, a hajam sem érdekelt, de olykor a tükörbe pillantva tényleg eszembe jutott, Sonny mit szólna hozzá. És ez csak egy Sonny-ról szóló eszmefuttatás volt, ami foglalkoztatott. Sok-sok kusza és érthetetlen elgondolás, ami a végén folyton Sonny felé kanyarodott, hogy milyen sokat jelent számomra. Azt hittem ezt csak én tudom, nem gondoltam volna, hogy kívülről is látszik...
Végül mégsem mondtam semmit. Justin egy sokszor bántóan nyers alak, de lehet hogy most az egyszer igaza volt. Talán ez szerelem? Vagy olyasmi? És ez kellett, hogy ráébredjek, mit és kit akarok? Belátó mosoly szaladt a számra.
- Te jó ég, és ezen még mosolyogsz is? Gusztustalan. - dühöngött Justin.
De erre sem reagáltam, már nem volt értelme.
- Ha végeztünk, akkor mennék. További kellemes nyarat. - mondtam még és sarkon fordulva ott hagytam őt, az egykori közös padunk és az élénkzöld lombok alatt.
***
Éreztem, hogy Sonny otthon lesz, előző nap, mikor hazaérkeztem Logan-ből, csak késő este jött, így nem is találkozhattam vele. De most izgatott szívvel, kimelegedve nyitottam be a házunk ajtaján és rögtön szembe is találtam vele magam. Olyan jó volt látni őt! Fekete ruhák, fekete haj, sápadtság, csillogó szemek, az a megnyugvás, amit éreztem, ha mellette vagyok. Hiányzott. Nem tudtam nem mosolyogni.
- Szia. - köszönt meglepetten.
- Szia. Régen láttalak. Remélem jól vagy. Anya mesélte, hogy sokat próbálsz a bandával és nyári munkán is vagy...- hadartam egyszerre lelkesen és idegesen.
- Igen. - helyeselt Sonny.
Hirtelen belém hasított, amit nem is olyan régen csináltunk és megint a szégyen kezdett emészteni, éreztem a pírt elhatalmasodni az arcomon.
- Figyelj, bocsánatot szeretnék kérni, borzasztó voltam és rád másztam, ha lehet így mondani! Ez elfogadhatatlan. - kezdtem bele.
- Megbántad?- kérdezte Sonny.
- Mindketten sérültek vagyunk ezen a téren, szóval nem így kellett volna és nem kifogás, hogy ittam. Gőzöm sincs, mi játszódott le az agyamban. De nem bántam meg és nem állítom, hogy nem tetszett, mert nagyon is jó volt, csak én nem ilyen vagyok...Ne haragudj...- dadogtam szánalmasan.
Tény, hogy amit tettem az undorító volt, de ami történt, az gyönyörű...Mert vele csináltam...
Láttam, hogy Sonny elmerengett, aztán mikor rám nézett az őszinte fények a szemében igazabbak voltak, mint valaha.
- Életem legszebb élménye volt.
Erre nem készültem fel, a kijelentés elnémított.

- Köszönöm...Kezdhetnénk új lapokkal, én szeretnélek megismerni közelebbről, már elég régóta. - csak ennyit sikerült kinyögnöm zavarodottan.
Éreztem hogy Sonny óvatosan megfogta a kezem. Rögtön boldogan viszonoztam az érintést. Akkor azt gondoltam mennyire jó így vele és bárcsak örökké tartana. Elárasztott a reménykedés, hogy ez lehet valami nagyon jó kezdete.
- Én is szeretnék együtt lenni veled, Emily. Ha meglátlak, vagy rád gondolok, forróság árasztja el a szívemet.- mondta halkan és félénken, de örömöt pillantottam meg rajta.
Az a nyári nap volt a dátum, amit ha reménytelenül romantikus kislány lennék, rózsaszín szívecskékkel rajzoltam volna körbe a naptáramban.
Egy valódi kapcsolat Sonny-val...kicsit hihetetlennek tűnt még mindig, de igaz volt. Izgalmas lopott csókok, ölelések, mikor senki sem látta, a takaró alatti kézfogások a nappali kanapéján esti filmnézések alatt, egymásnak suttogott szép szavak lefekvés előtt. Julieth persze hamar rájött mi folyik köztünk és viccelődött is, hogy előre megjósolta, de megígérte, hogy anyának nem szól. Nem tudom, miért féltem beavatni anyát ebbe, hiszen Sonny anyukája a legjobb barátnője volt, gondolom örült volna, mégsem árultam el neki még, vártam a megfelelő pillanatot.
Közben közelebb kerültünk egymáshoz szex terén is. Még mindig nem értettem miért rakják az emberek a testiséget a legelső helyre, mikor ennél vannak előbbre való dolgok is, de vitathatatlanul jó volt Sonny-val. Jó volt csókolózni vele, elveszni az ölelésében, simogatásaiban, látni a heves izgatottságot felépülni rajta, amit az érintések és csókok okoznak az együttléteinkben, hallani a szenvedélyes sóhajokat és nyögéseket. Vele semmi sem volt kötelező, nem volt követelőző, mindenre rákérdezett, hogy akarom e. Gyengéd volt és törődő és én is próbáltam minél több jót adni neki.
Azért voltak kínosan fájó percek is, amik felszínre hozták Sonny sötéten tragikus múltjának részeit. Egyikünk sem szeretett meztelen lenni, én kövérnek tartottam magam és valamiért ő is húzódozott a teljes ruhátlanság miatt. De egyik nap mégiscsak lekerültek a ruhadarabok és megértettem, hogy miért érez így. Nem csak az alkarján voltak sebek, a teste többi része is vágásokkal és más egyéb nyomokkal volt tele. A fakó fehér bőrt halványvörös és gyöngyházfényű vékony csíkok szegélyezték szinte mindenütt. A döbbenettől éles sóhaj szökött ki a számból és elrántottam a kezem a mellkasától, mert féltem, hogy fájdalmat okozok. Sonny látta a reakciómat és keserű, csüggedt grimasszal az ajkán vetett véget a csóknak, majd gyorsan belebújt az ágy mellett hagyott pólójába
- Ne haragudj! - szabadkoztam a reakcióm miatt.
- Te ne haragudj, szólnom kellett volna előre. - vágott közbe Sonny, majd csak ült elkeseredetten az ágyon, hátát a falnak vetve.
Megbénultan figyeltem őt.
- Ezt mind te csináltad magadnak?!
Indulatosan megrázta a fejét, az összes haja az arcába hullott és láttam hogy az ajkába harapott.
- Az apám volt.
- Az apád?- kérdeztem vissza teljesen elhűlve.
- Többek között azért is került börtönbe, mert részegen és kábítószer hatása alatt bántotta anyát és engem...- válaszolta Sonny.
- Istenem.- részvétteljesen megsimogattam Sonny karját és a fejemet a vállára hajtottam.
- Anyával folyton menekültünk apa elől, hotelekben laktunk, hogy ránk ne találjon, sokszor édesanyád segített rajtunk és talált nekünk szállást, hogy ne az utcán kelljen aludni. Egész gyerekkoromban ez volt, elszöktünk, de ő megtalált minket és az egész kezdődött elölről. Sajnos sosem volt elég pénzünk, hogy messzire menjünk. Ezek a sebek soha nem múlnak el teljesen és emlékeztetőt adnak a régmúlt időkről, hogy apa annyi mindent elvett tőlünk...
- Most már többé nem okozhat neked fájdalmat. - vigasztaltam Sonny-t, aki mélabúsan, könnyes szemmel bólintott.
- Igen, tudom, de úgy érzem, egyszer majd találkoznom kell vele. Hogy elmondhassam mindazt amit érzek. Még arról sem tud, hogy anya meghalt. Talán egyszer bemegyek hozzá a börtönbe. Nem lesz könnyű, még mindig tartok apától, nagyon agresszív ember, bár évek óta nem láttam és nem beszéltünk, de nem hiszem, hogy változott volna. Elkísérnél Emily?
- Persze! - vágtam rá egy másodperc hezitálás nélkül.
- Köszönöm neked. - hálálkodott Sonny, mire én csak egy csókot nyomtam a szájára.
- Rám számíthatsz.
- Szeretlek. - mondta erre Sonny.
Egyre többször hallottam ezt az imádni való vallomást tőle és olyan szívdobogtató volt.
- Remélem tudod, hogy én is szeretlek.- mosolyogtam rá.
***
Ez volt az első nyár az életemben, ami szerelemben telt. Jól éreztem magam és csak sodródtam az érzelmekben, próbáltam a kérdésekre választ találni, mind többet megtudni Sonny-ról és kicsit magamról.
Többször voltam a koncertjein és elmentünk Ogdenbe is az édesanyja sírjához. Sokat sétáltunk, vagy csak egymás karjaiban fekve beszélgettünk. Gyakran mesélt a régi dolgokról, amikor még élt az anyukája. Megtisztelő volt hogy nekem adta a bizalmát, legbelsőbb gondolatait, hogy mind jobban megismerhettem a csodálatos lelkét. Nagyon nem akartam, hogy ez véget érjen, de a napok perceknek tűnve szárnyaltak és ismét elkezdődött az iskola. Tisztában voltam azzal, hogy nem jönnek könnyű idők, de szerelemet és a nyár emlékeit magamban hordozva, Sonny-val kéz a kézben léptünk be ősszel a Sky View kapuján.
Már az első napok tartogattak kellemetlenséget, Justin és a baráti köre örökös piszkálódásán kívül, amire igyekeztem nem figyelni.
Anya arca nem sok jót ígért, mikor egyik este a vacsorához ültünk.
- Sonny, Emily, beszélni szeretnék veletek. - kezdett bele szigorú hangon.
- Mi a baj?- állt meg a kezem félúton a villám felé és rossz sejtésem támadt.
- Nincs ötleted?- kérdezte anya.
- Nem igazán. - csóváltam meg a fejemet és Sonny-ra sandítottam, de ő is csak elgondolkodva ült a tányérja felett.
- Találkoztam az irodalomtanár, Will Brown nejével, aki azt állítja, még tavasszal valaki összefirkálta az ajtón a névtáblájukat egy trágár szóval, ami nem vetett valami jó fényt a férjére és pletykák kezdtek el terjedni Mr.Brown-ról.
Majdnem leszédültem a székről és egyből beugrott az ominózus éjszaka. Sonny sápadtan pislogott mellettem szintén lefagyva.
- És mi közünk ehhez?- érdeklődtem higgadtságot tettetve.
- Ők azóta keresték, hogy ki lehetett az elkövető és most egy szomszéd előállt azzal, hogy látott téged meg Sonny-t. Ezt pedig elmondta Mrs. Brown-nak. A szomszéd szerint te írtad azt a szót az ajtóra. Brown-ék pedig gondolkodnak, hogy feljelentést tesznek rágalmazásért és rongálásért.
- Rágalmazás? És ha igaz amit oda írtam?- vágtam anya szavába felháborodva.
- Tehát beismered, hogy te voltál?- kérdezett vissza mérgesen anya.
A heves meggondolatlanságommal csapdába ejtettem magam és akaratlanul is bevallottam, hogy én állok a történtek mögött.
- Igen én, de nem alaptalanul történt, ami történt. Will Brown rossz ember, aki kihasznál másokat.- kezdtem volna magyarázkodni, de anya persze belém fojtotta szót.
- Csalódtam benned Emily...
- Sajnálom, ha ezt érzed...- mondtam erre én, de ekkor Sonny szólalt meg és bár ne tette volna!
- Nem Emily volt, aki azt szót odaírta, hanem én...
Éreztem, hogy kirohan a vér az arcomból.
- Sonny francba is, ne csináld! - suttogtam elkeseredve.
Anyát is váratlanul érte a közlés. Egészen hitetlenkedő arckifejezése lett.
- Te?!
Sonny lehajtotta a fejét.
- Igen.
- És volt rá konkrét okod is, hogy ezzel a vádaskodó szóval illesd Mr.Brown-t? Vagy csak unatkoztál a lányommal együtt és úgy döntöttél ilyesmikkel múlatod az estét? Rajta, Sonny ki vele! Tudnom kell, ha van indokod, de azt is, ha csak szórakozás gyanánt tetted.
Anya előre eldöntötte, hogy nem hisz nekünk és itt csakis mi lehetünk a bűnösök. Nem akartam, hogy Sonny ilyen áldozatot hozzon.
- De nem is ő volt, hanem én! És volt rá okunk, nem csak a levegőből vettük ezt az egészet! - hadartam feldühödve.
- Van bármi bizonyítékod?- érdeklődött anya.
És tudtam, hogy beszélni kellene, de Sonny könyörögve pillantott rám és éreztem, hogy nem akarja anyát beavatni Mr.Brown szörnyű cselekedeteibe, így elhallgattam.
- Fogalmam sincs mi a fene bajotok van nektek és hogy mi az igazság, mert össze-vissza véditek egymást! Ezek szerint mindketten ugyanúgy benne voltatok. És ez nagyon elszomorít. Sonny, tőled nem ezt vártam. Édesanyád bizonyára rettentő bánatos lenne...
Anya ezzel kést forgatott Sonny szívébe, aki még mindig gyászolta az anyukáját és őrizte az emlékét. Most is csak felsóhajtott és a sírás küszöbén, az asztalt bámulva ült ott, bennem viszont forrongott az indulat, hogy nem mondhattam többet és nem önthettem tiszta vizet a pohárba.
- Megpróbálom Mrs. Brown-t rávenni, hogy ne forduljon a rendőrséghez, a keletkezett kárt pedig megtérítjük. Ti meg természetesen büntetésben lesztek. - rendelkezett anya és a vacsora hátralévő idejében meg sem szólalt.
***
- Miért mondtad, hogy te voltál?- fakadtam ki később, mikor leszállt az éjszaka, anya aludni ment, én meg átlopóztam Sonny szobájába és csak ültem mellette az ágyon a kezét szorongatva.
- Nem szerettem volna, ha megbüntetnek miattam...- válaszolta Sonny.
- Nem miattad van az egész, hanem a mocskoslelkű Will Brown miatt! És nem bánom ha anya nem ad zsebpénzt, vagy hétvégente nem enged el sehova, sokkal többet is bevállalnék, ha végre valaki elintézné, hogy Mr.Brown azt kapja, amit megérdemel. - vágtam közbe feldúltan.
- Lehet, hogy el kellett volna mondanom édesanyádnak az igazságot...-tűnődött Sonny és szemei választ várva elkalandoztak az ablak felé, ahonnan a sötétséget kettévágva áramlottak be a lámpák fényei.
- Megértem, hogy ha képtelennek érzed magad rá, mert iszonyatos, hogy egy felnőtt, akiben bíztál, visszaélt a helyzeteddel és a lelki állapotoddal. És úgy tűnik, megússza. - sóhajtottam lehangoltan és ötletem sem volt, mit lehetne kezdeni ezzel az egésszel.
Közben elérkezett az ősz, arany és rozsdaszínű levelekkel, korai esteledésekkel, esővel, hidegebb időjárással. De a szerelmünk legalább tűzforró volt Sonny-val és úgy véltem, ő egy biztos pont az életemben. A létezése olyan erőkkel töltött és vértezett fel, hogy nem fájt Justinék beszólogatása sem, ha ő rám nézett, megcsókolt, ha megfogta a kezemet, minden bántó dolog egy csapásra megszűnt.
Sajnos anya nehezen bocsátott meg és jó ideig otthon kellett tölteni az összes hétvégét, Sonny-t is letiltotta a próbákról, plusz megvonta a zsebpénzemet és abból térítette meg Brown-ék ajtójavítását. Felháborító volt és hányingert éreztem az egésztől. De aztán az élet bebizonyította, hogy a legnagyobb rendező és hogy a mélyre rejtett piszkos titkok is napvilágra bukkannak egyszer.
Egy október végi napon rendőrkocsi állt meg a Sky View sulinál és Mr. Will Brown-t, az eddig tiszteletnek örvendő tanárt, bilincsben vitték el onnan. Minden diák az ablakokhoz tódult, hogy láthassa a valótlannak festő látványt. Sonny és én rögtön sejtettük a történtek okát, valaki beszélt végre és hamarosan el is kezdtek szállingózni az információk a történtekkel kapcsolatosan. Julieth azt mesélte az egyik szünetben, hogy úgy hallotta, egy Ashley nevű lány kereste fel az iskolapszichológust azzal, hogy Brown tanár úr illetlen viselkedést tanúsított irányában. Később egy másik lány is ezzel jött, meg egy fiú is jelentkezett, hogy a barátja elmondta, Mr.Brown miket csinált vele, mikor kettesben voltak. Ennyi elég is volt, hogy őrizetbe vegyék és vizsgálatot kezdjenek vele szemben. Persze akik hittek benne, nem voltak meggyőzhetőek, az ő illúziójuk akkor hullt a porba, mikor egy házkutatás során kiderült Will Brown sok más város iskolájában dolgozott már és mindenhol szedett áldozatokat, ráadásul még csak nem is volt tanár, hamis diplomával ténykedett a Sky View-ben és erről a felesége sem tudott. Istenem, mennyi iszonyú, aljas hazugság!
Mr.Brown családját azért eléggé sajnáltam, a legidősebb lánya ide járt, de az apja letartóztatása után már többet nem jött be suliba és a lakhelyüket is elhagyták. Reméltem, hogy valahol távol Smithfield-től újra tudják kezdeni megtépázott életüket.
Anya is kiakadt mikor tudomást szerzett erről és bocsánatot kért tőlünk.
Az iskolában sokáig beszédtémaként szolgált ez a dolog. Nekem felszabadító volt hogy Mr.Brown rács mögé fog kerülni és már nem jelenthet veszélyt senkire, bár így is tönkretett sok embert, de bíztam benne, hogy minden meggyötört lélek gyógyulást kap végül. Én azon voltam, hogy Sonny lelkét rendbe hozzam. Hittem, hogy csak végtelen szeretet kell hozzá.

folyt.köv...