De tényleg miért? Brutálisan rozsdásodik és nagy darabokban esnek le róla a festékdarabok és nem csak alul, mindenhol. Pedig nem is régi a gép. A másik ezer éves volt, használtan vettem de még így is sokáig velünk volt és negyed ennyire nem volt rozsdás.
A hétvégén semmi érdekes nem történt. Pasim ma is dolgozik és tegnap is dolgozott, így egyedül voltam. Rendbe tettem a hűtőt és persze főztem.
Délután, mivel semmi se volt a tv-ben, a videa-n megnéztem a Megan is missing című filmet, amit már regebben elkezdtem szerintem, de valamiért a negyedéig se jutottam. Most végignéztem és meg is terhelt rendesen. Nem horror, de az utolsó negyed óra az kegyetlen. Tényleg találhattam volna magamnak könnyedebb alkotást is, mert még mindig kicsit nyomott vagyok tőle. Ezt ellensúlyozandó, nassolok, chips, péksüti, felvágott, ebédre túrós tészta és szilvás gombóc yay. Ennek azért véget kellene vetni valahogy, meg mielőtt feljön jó pár kiló. Pasim így is mindig cinkel, hogy dagadt vagyok.
Húgom is hívott és 50 percet beszéltünk, ami döbbenetes, mert van hogy hónapokig nem tarsalgunk egymással. Bár most jó a viszonyunk és ezen nem kívánok negatív irányba változtatni. Sokat röhögtünk és persze ekéztük a Tini mamit, mert hát na...meg is érdemli, tegnap is az ősöknel tanyázott.
Ma reggel arra ébredtem, hogy H. írt sms-t, hogy nekik nincs netjük, mert tegnap elromlott és még nem jöttek ki hozzájuk szerelni és nézzek már meg valamit sürgősen. Megnéztem és vissza is írtam, de még most sem olvasta el, ezekszerint annyira csak nem sürgős :S
És basszus, augusztus közepe mindjárt...nagyon durva. Fénysebesen elrohant a nyár és persze nem történt semmi. Ja most épp sziget van, persze nem nekem, de azt olvastam, rohadt jó volt az Imagine dragons, de könyörgöm, 5000 ft egy burger, meg napi 40 K a beugró. Fájdalmas.
Mint ahogy a ráébredés, hogy lassan újra eltűnik a nyár és jön a bazi hosszú, hideg tél a lyuk deprimáló falai között. Amikor a nyári emlékek jól jönnének, de nekem idén se nagyon sikerült ilyesmit gyűjteni.
Ne is mondd, itt szomorkodtam a héten, hogy nem jutottam ki az Imagine Dragonsra, de 40e-t én sem adtam volna ki érte.. pedig mennyire..
VálaszTörlésHát a 40 ezer már erősen túlzó. De szerintem a külföldiekre alapoz a sziget, ők könnyebben kifizetnek ennyit.
Törlés