A remény int nekem a másik oldalról, aztán elsétál

Egyik ismerősöm kiposztolta a faszbukra hogy elcserélné a második emeleti, 2 szobás felújitandó lakását hasonló paraméterekkel rendelkező földszintire. 

Felragyogott az arcom, végre egy nekem való ajánlat! Meg is említettem a pasimnak, aki pont jobb passzban volt és nem utasította el élből az ötletet. 

Megnéztem Google térképen és tetszett, amit láttam. Egy 8 lakásos társasház, klassz környékén, közel az őseimhez, közelebb a hely-hez. Volt nagy udvar elkerítve, nyársalóhely (biztos jó társaság lakik ott), szóval úgy gondoltam, egy próbát megér és írok az ismerősnek egy személyes találkozó és lakás bemutatás ügyében. 

Persze milyen az én formám...mire bejelentkeztem a fb-re, azt írta ki az ismerős, hogy ne ossza senki már a hirdetését, mert megtalálta az álomotthont. És mindez pár óra alatt...megint elbénáztam és nem voltam elég gyors. Pedig lehet hogy összejött volna, hiszen ez a lakás földszinti is, felújitandó is...de hogy találkozott volna e az ízlésünk, ez már nem derül ki. Sajnos.

Hogy jót is írjak kedvesek, negatív lett a citológiai vizsgálatom! Így novemberig a nőgyógyászat közelébe sem kell mennem. Ennek nagyon örülök. 

A pasim dolgainak már kevésbé. Megígérte, hogy hétvégén megcsinálja a fürdőszobában a félig feldűbelezett plafont, hogy csak festeni kelljen és ne úgy nézzen ki, mint ahol bomba robbant. Na ehhez képest lótúrót se csinált, csak csavargott és nekem pattogott. Néha elgondolkodom hogy milyen lenne, ha csak úgy fognám magam és kisétálnék a lakásból hátra se nézve. Szerintem jó ideig fel sem tűnne neki, hogy nem vagyok ott. Vagy nem tudom...

Nem tudom amúgy azt sem, hogy viselném a szingli létet, nem igazán van kedvem egyedülállónak lenni, sosem voltam jó ebben, nem szerettem és törekedtem arra, hogy ne így legyen. Mikor a mostani pasim előtt az akkori kapcsolatom a Narkomán lelécelt és én 3 hónapig egyedül éltem valamikori közös albérleti szobánkban, na az egy nagyon sötét és szomorú időszakom volt. 

Emlékszem, szombat este volt, Á lemondta a közös csajos programunkat a pasija miatt, A. és H. is a pasijukkal voltak, én meg sírva feküdtem az ágyamon és az egyetlen aki rám nyitotta az ajtót, az a főbérlő néni volt, hogy letoljon, amiért megint felkapcsolva hagytam a villanyt a folyosón. 

Szeretem a pasimat, ha jó a kedve, tök jól el lehet vele lenni, vicces és aranyos, csak hát ritkán jó a kedve. És sokszor nem is túlzottan foglalkozik velem. Lehet, ő is így érzi, hogy én hanyagolom el, pedig nem akarom, de ha jobban törődni akarok vele, már idegesítem, úgy tűnik. 

Mindegy, bízom abban, hogy lesznek jobb időszakaink is. Lesz nyár, hátha lesznek jó programok közösen, kirándulás, gyümölcsös sör, jégkrém, sokkal lazább, szabadabb hangulat, miegymás. Nem maradhat ez a nyomi helyzet, mert akkor nem tudom mi lesz.

Ja, szombaton este láttam az Ördögűzés Emily Rose üdvéért c. filmet, amit el se akartam kezdeni, mert nem szeretem a horrort, de semmi egyéb nem volt a tv-ben, így belekezdtem. 

Emily szerepében Jennifer Carpenter rohadt jól, vagyis hátborzongatóan játszott. A papot meg Tom Wilkinson alakította, aki egyik kedvenc filmemben az Alul semmiben Geraldot játszotta. 

Szóval eléggé megviselt és a hatása alá kerültem, főleg mikor a neten utána olvastam, hogy igaz történet alapján készült. Egy bajorországi fiatal lány, Anneliese Michel esete ihlette a filmet, akit megszállt az ördög. 

Hallucinált, rohamai voltak, agresszivvá vált, démoni hangon kezdett beszélni és elutasitotta az evést. Epilepsziára gyanakodtak az orvosok és erre kapott gyógyszert, de a panaszai továbbra is fennálltak, így vallásos szülei egyházi segítséget kértek és összesen 67 alkalommal végeztek el rajta ördögűzést, míg végül a lány nagy kínok között,1976. július elsején meghalt mindösszesen 30 kilósan. A szülőket és a papot vádolták meg gondatlan emberöléssel.

A film a tárgyalásról szól, a Moore atyát védő ügyvédnő tapasztalatairól es felismeréseiről, miközben betekintést enged Emily Rose szenvedéseibe. Vajon tényleg a gonosz szállta meg a lányt? Vagy epilepsziás, esetleg mentális beteg volt? Mennyire volt szerepe a halálában a papnak? Ezekre a kérdésekre keresik a filmben a választ. 

Amúgy egyáltalán nem volt rossz alkotás, csak kb. a frász tört ki az ördögűzéses jelenetektől. 

Szóval csak az nézze, aki bírja. De én nem bántam meg, hogy nem hagytam ki. Sok gondolatot ébresztett bennem is.