Irigyek vagytok, mert a hangok hozzám beszélnek

Tegnap hallottam a híradóban, hogy az év legszomorúbb napja a január harmadik hetének hétfője. Hát szerencsére nekem a tegnapi napom egész jó volt. 
Nem mentem a hely-re, mert nem végeztünk a könyvpakolással pénteken, hétvégére meg anyám lebetegedett. Hétvégén amúgy is úgy volt, hogy pasim és a bátyja végre befejezik a felújítást és a bútorpakolást, de persze nem lett az egészből semmi :/
A tegnapot reggel 8-tól délután fél 3-ig tehát az ősöknél töltöttem, pakoltuk a könyveket és más cuccokat (szeretek ott lenni, mégiscsak hat éves koromtól amíg el nem költöztem onnan, az volt az otthonom, sőt még mindig annak érzem, ez a sötét és hideg lyuk soha sem lesz az).
Annyi a könyv a szüleimnél, hogy nem is fért fel mind a szekrényekre, így maradt még zsákban is, azok egy része megy majd egy antikváriumos ismerőshöz, meg hugomékhoz, de párat én is elhoztam, pl. az Akiért a harang szól (már régóta tervezem kiolvasni), vagy a Szent Péter esernyője (gyerekkor, nosztalgia), vagy valami krisnás cuccot aminek az a címe hogy az Önmegvalósítás tudománya (tetszett a borítója és nahhh, hátha idén ömegvalósítok) stb.

Közben melegszendvicset,péksütit ettünk, meg még ruhákat is pakoltunk, porszívóztunk, felmostunk ilyesmik, tök gyorsan eltelt az idő. Több ilyen király nap kellene. 

Ja, a szomszédot szombaton elvitte a mentő és egyből szarul is éreztem magam, amiért azokat írtam és gondoltam róla, meg a ruhákról. Szerencsére nem volt komoly baja, mert másnap már kiengedték.
De szerintem neheztel rám, vagy nem tudom, pont H.-val dumáltunk a lépcsőházban, mert hozott disznótorost, meg a gyerekét meg a szomszédja gyerekét és a két kisméretű, fejhangon ugató csupaszőr kutyáját. Volt is itt olyan káosz, hogy yay. 

Erre jött ki szomszéd, hogy ne az ajtó előtt hangoskodjunk, ha tehetjük, mert most engedték ki a kórházból és fáj feje. Persze mondtam, hogy bocsi és hogy arréb megyünk (meg H.-ék amúgy is indultak már haza). És kérdeztem hogy érzi magát, meg hogy szóljon, ha segíthetek valamiben. Erre azt mondta, hogy minek szóljon, úgy sem vagyok soha sem otthon :S 
De ezt olyan mérgesen mondta.
Öhhh...
Pedig én igyekszem vele beszélgetni, de hát nincs mindig időm, sajnálom, ha úgy érzi, nem lehet rám számítani.
Anyám azt mondta, hogy biztos sokat unatkozik a négy fal között, mert a gyerekei dolgoznak egész nap és örülne, ha lenne, akihez beszélhetne.  
Apám meg mondta, hogy járjak át amikor csak tudok.
Ezért tegnap délután és estefele is átcsengettem hozzá szaloncukorral és fahéjas keksszel, de nem nyitott ajtót, pedig hallottam, hogy otthon van és az ablaka is nyitva volt :S Ezzel nem tudok most mit kezdeni.