Pedig ma lehetne, mert itthon vagyok,
erre reggel 6 előtt már felébredtem, hogy pasim ment dolgozni. Egy
darabig forgolódtam, majd fura hangokat hallottam és árnyakat a
függönynél és előjött a ptsd-m,meg a mellkasi szorításom és
a gyomorfájásom (amúgy is durva rémálmaim vannak mostanság) így
inkább felkeltem. Most már túl vagyok a kapucsínómon és itt
ülök laptoppal a kezemben. Csüggedten nézem, hogy mennyi
házimunka vár(na) rám, pluszba főzés is...A fejem fáj és tök
enerváltnak érzem magam.
Hétvégén unalmamban trash videokat
néztem (nem tudom, ez e a pontos megfogalmazása), elég gáz, hogy
ilyenekre pazarlom az időmet, tudom. De tudni kell lesüllyedni
ugye. Másfél óráig Maunika show színvonalú részeg ordítozást
és verekedést bámultam („Jutka fejezd be” legalább
százszor elhangzott), jaj szegény agysejtjeim. De én akartam :D
(az is meglepő, hogy emberek ebből még pénzt is tudnak
előteremteni)
És akkor a hallucinogén tea partiról még nem is
reflektáltam. Neten olvastam, hogy egy csomó sztár már kipróbálta
és nyilatkoztak, hogy mennyire durva és hogy első körben
összehányják és fossák magukat, meg közben kígyókat és más
faszságokat haluznak. Fuh, hát a fosás-hányás mutatványt az
olcsó kannásbortól is megcsinálják sokan. Emlékszem, volt
Sz.-nek egy gyönyörű goth barátnője, kifogástalan megjelenés,
tényleg nagyon szép volt. Mindig együtt lógtak, és a csaj
egyszer megivott a rock kocsmában egy nagy csomó pancsolt bort,
amitől a gyomra kicsit belázadt, magyarán összecifrázta a
mellékhelyiséget, de az előteret is, majd miután ezért kidobták
a rock kocsmából és Sz. taxival elfuvarozta a tajt részeg
leányzót hozzájuk, még az ő ágyába is rakott meglepetés
csomagot :/
Komolyra fordítva, akarna a franc ijesztő dolgokról
hallucinálni, mikor tinikoromban szednem kellett az antidepit, akkor
én is láttam álom és ébrenlét határán óriáspókokat a
függönyön és sikítoztam ettől. Azért is hagytam abba a
gyógyszert, mert nekem ez nem kellett, túl ijesztő volt. Érdekes,
hogy ezekért az élményekért, más még gondolom fizet is meg
elutazik ilyen sámánokhoz.
Ja, nem voltunk kirándulni sem
(jellemző), mert pasim ment valami munkát felmérni, de legalább
rávettem, hogy sétáljunk már kicsit, igaz ő ezt 20 perc alatt le
akarta tudni és inkább a haverokkal óhajtott lógni, de végül
majdnem egy órát sétáltunk és ettünk jégkrémet. A torkom
azóta is fáj kicsit, de mindegy. A séta jó lett volna (olyan szép
házakat láttunk), ha pasim nem olyan kiállhatatlan, de hát az
volt. És tegnap este is. Imádom, mikor jól megvacsorázik és este
10-kor eszébe jut, hogy azért még enne. És akkor nekem jó képet
vágva szendvicskéket kell gyártanom, de most nem volt itthon
felvágott, se aznapi friss zsömi, így jobb híján péksütit
majszolt, miközben végig morgott, hogy mi az, hogy nincs itthon
szalámi, meg zsömle stb., holott előtte úgy két órával vágott
be egy nagy tányér bolognai-t. Franc se tud rajta eligazodni,
bezzeg, mikor van itthon friss pékáru, akkor az ott szárad meg,
vagy ha többféle kaját készítek, az ott marad, mert őkelme épp
nem éhes.
Pedig amilyen időket bezengtek, jobb lenne, ha
hozzákezdenénk a spóroláshoz. Nekem ezzel eddig sem volt bajom,
neki viszont nem megy, félelmetes, ahogy nem tud bánni a pénzzel.
Így meg én hiába húznám meg nadrágszíjat, ha ő erre nem
vevő. Ja, ma is megy valami haverhoz bográcsozós meccsnézésre
este :S
Szexmániás exem kedden délelőtt feltűnt és meglepő
hírt hozott, úgy tűnik, a specialista akihez fordultak segített
és végre babát vár a csaja!!!És hogy már a 12. héten is túl
van, csak eddig babonából nem írta meg. A pici valamikor január
elején születik, remélem exem nem hajkurászik már más nőket,
csak a családra összpontosít és januárig valahogy felnő a
feladathoz. Amúgy örültem a hírnek, már vagy 3 éve várják a
gólyát.
Anyám szerint azért írta meg, mert még nem vagyok
neki közömbös, de szerintem csak azt akarta, hogy osztozzam az
örömében. Ha épp nem a hülyeségeivel fárasztott, én mindig
mondtam, hogy drukkolok nekik, gyerek ügyben és jelentkezzen, ha
jön az utód.
Más rajta kívül nem írt, vagy hívott., vagyis
de, reggel a banknak eszébe jutottam, mert megint nem tudtam még
összevakarni a havi törlesztőt Olyan jól esett :( Ja és A. két
hónap után kb. írt egy iszonyat rövidke emailt, de olyan semmiről
se szólósat, mintha csak le akarta volna tudni. A héten és jövő
héten szerdáig szabin van, de hiába írtam neki, hogy
találkozhatnánk rá, sem bagózott. Aztán fb-n láttam, hogy
kirakott valami idézetet a barátságról és négy embert
megjelölt, hát egyik sem én voltam, erről akkor ennyit :S
Biztos
írtam már, de szerintem az ember legjobb barátja az saját maga.
Ezt valahol olvastam, de kezdem egyre inkább magaménak érezni eme
hitvallást.
Ma még tuti akarok írni a sztorimba
is, már háromnegyedig készen van az új rész. De előtte
porszívóznom és felmosnom kell, meg jó lenne haladni már a ruha
hajtogatással és pakolással is.
Hétvégén meg tesóm
diplomaosztó partikája, az ősök is jönnek, így legalább
kocsival megyünk. Kicsit várom, végre elhúzhatok a városból
kicsit és történik valami más is a négy fal szorításán és a
napi mókuskeréken kívül. Tesóm szerintem sok embert elhívott
(remélem a múltkori pinky gebe csajt nem-barátságos ikonok).
Pasimnak jó előre szóltam, hogy ne tervezzen semmit se szombatra,
de még így is húzza a száját, hogy ő nem akar jönni. De hát
berúgni bárhol be tud, tehát nem értem felzúdulását.
Az életem egy film, aminek nem túl jó a szereposztása, ráadásul a sztoriját sem értem...
2022. július 20., szerda
Francba is, nem tudok aludni
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése