Ti nem kaptok agyfaszt a Vodafone reklámtól? Akkor is ha? Akkor is, cseszdmeg...
Megint
egy csomó minden van a fejemben és tuti, hogy mire le akarom írni
elfelejtem.A hosszú hétvége unalmasan telt, pedig pasim
múltkor nagyban ígérgette, hogy jövő héten is utazunk. Aha,
ehhez képest a legnagyobb távolság, amit megtettünk, az
éjjel-nappali kisbolt volt. Micsoda kaland! Na, de nem adom fel,
majd legközelebb!
Pénteken végre pasim szerzett három fickót,
akik a lomokat az erkélyről összeszedték és elvitték, még
szerintem sosem volt ilyen rendezett az erkély, de nem sokáig
örvendezhetek ám neki, mert majd pasim szerszámai fognak oda
menni, mivel ugye csináljuk az étkezőt. Szóval ez a szép rend
csak időleges. Nincs hely ebben a szerencsétlen lakásban.
Felvetettem már pasimnak, hogy esetleg bérelhetne valami raktárat,
vagy garázst, de mivel nincs jogsink, meg kocsink, így nem lehet
akárhol, és a közelben nem nagyon szokott lenni kiadó, ha meg
akad szökőévben egyszer, akkor sem olcsó. Így marad majd az
erkélyre kipakolásos őskáosz. Mit tudjunk csinálni.
Most a félszoba kipakolása következik, de hogy az mikor lesz, jó
kérdés, apám lemérte az ablakot és majd megrendeli az újat. Meg ugye itt a szigetelés, festés, padló lerakás, ezzel el leszünk
nyáron azt hiszem.
Az ünnepi hétvégén háztartással vesződtem,
főztem, mostam, teregettem, na meg tv-t néztem. Pl. Európai
vakáció, Családi vakáció, Vakáció (kb. az egész szériát
megnéztem), vasárnap meg az Elítélt-et, amit még eddig nem
láttam, megrázó darab volt, jó színészi alakításokkal. Reggel
meg a pasim tök kedves volt, azzal fogadott, hogy annyira cukin
aludtam, mint egy kis mókus (LOL) és hogy gondolkodott azon, hogy
lefotózzon. Szerencsére nem tette, de engem ezzel a vallomással
zavarba hozott. Nem sűrűn bókolgat nekem sajnos, de igazán rászokhatna, mert örülök az ilyen megmozdulásoknak, jót tesz az
ember önbizalmának. Ki is élveztem ezt a jó kis pillanatot, mert
ugye nem tart sokáig.
Ja, vasárnap éjszaka még az is történt,
hogy fél 12-kor pasim sms-t kapott, ő már vígan alukált, én meg
belepillantottam, ugyan ki ír neki ilyen későn (tudom, tudom,
csúnya dolog blabla). KEDDEN AKKOR MEGFELEL? Ennyi állt az
üzenetben és nem volt elmentve telefonban a név, csak egy számot
írt ki a készülék. Mi franc, gondoltam magamban és mielőtt
elhatalmasodott volna rajtam a paranoia, be is ütöttem számot a
tudakozóba, erre kiadta az egyik haverját, akinél mostanában
pasim sokat dolgozik XD Másnap azért említettem pasimnak, hogy mi
volt, ő is csodálkozott, miért ilyen későn jut a gyerek eszébe
a munka miatt írni.
A teknős segg leselkedés mellett még belefutottam egy durva fanfictionba, bár ne tettem volna, és bár még az első threesome jelenetnél kiszálltam volna az olvasásból. De nem tettem és így háromezer, vagy hány karakteren keresztül olvashattam egy lábfétises jelenetet, ahol a csajnak beázott a cipője a téli hótól, de a fickó így is bőszen nyalogatta a lábujjait, oh fuck noo noo noo pleaseee...Oké, amit én írok is bőven undorító, de ezzzz...miért találok rá ilyenekre???Miért?!
A gyk-s író srác is feltűnt, hogy miért nem küldöm már neki a sztorit, amit ígértem. Uh, tényleg, ez teljesen kiment a fejemből, azóta meg se nyitottam a gyakorikérdéseket, hogy őszinte legyek. Visszaírtam, hogy még nem tudom, mikor és mit küldök, mire adott tippeket, hogy ő miket olvasna szívesen tőlem (pornós hülyeségek), aztán kitalálta, hogy írhatnánk közösen egy történetet, de ahhoz személyesen kellene találkozni, hogy átbeszéljük, sőt egyes jeleneteket el is játszhatnánk. Jaj, de szép trükk ez a színitanodásdi, de rögtön bekapcsolt az ez is dugni akar, koptasd le szirénám, így mondtam neki, hogy nem hiszem, hogy mostanság Oroszlány felé járok (ott lakik), erre ő bedobta, hogy van kocsija, nem sajnálja a benzint és simán elautózik ide, majd feljön a lakásra. Hát még mit nem. Gyorsan közöltem vele, hogy ez nem jó ötlet és nem is fog összejönni. Nem indokoltam, csak nem és kész, aztán kiléptem és azóta sem néztem meg, írt e újra. Remélem, hogy nem.
Ma reggel meg alig bírtam kimászni az ágyból hajnali ötkor. Percekig szédelegtem és hányingerem is volt, meg homályossá vált a látásom (szemészetre is el kellene jutni nyáron, szerintem romlott a szemem). De olyan szépen sütött a nap, és már ezer fok volt kora reggel. Irigykedő képpel bámultam a buszmegben a vonat felé igyekvő csomagokkal megrakodott párt, biztos nyaralni mennek, ettől bennem is feltámadt a késztetés, hogy rávegyem pasimat, esetleg augusztus végén pár napra ruccanjunk le abba a nyaralóba, ahol már voltunk. Nem utasított el élből, de nem is bólintott rá, azt mondta meglátjuk, attól függ, hogy mennyi munkája lesz, na meg itt a felújítás. És ne felejtsük el hogy a hely-en is kaotikus a helyzet.
Hazafelé vettem egy Malizia tusfürdő+deo csomagot, akciósan jött szembe a százasban. Bírom a Malizia illatokat, már volt tusfürdőben erdeigyümis, tejkrémes, rózsás és vaniliás, de arra a pasim azt mondta, pont olyan illata van, mint az autóillatosítónak, ami igaz kicsit, de én akkor is szerettem. Most a Paris Prestige Voyage-t vásároltam, és először nem estem hanyatt az illatától, de így pár óra elteltével, kezd tetszeni. Jó lesz ez :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése