The weird time of life pt. 05.

Hy :P
Rossz frizura napom (hetem-hónapom- évem) van.
És ettől függetlenül sincs semmi önbizalmam.
Van viszont erős szociofóbiám!
Szerintem tényleg szükség lenne egy külön buszjáratra a csúcsidőben ráérősen flangáló mamiknak. Ja, és az összes húzós kiskocsit máglyára kellene vetni és elégetni wáááááááááááááááááááááááá.
És fáj a torkom is :S Viszont apám megörvendeztetett egy Nutellával, ami nagy kedvenc, de rám nézve veszélyes, mert nem csak gofrival, hanem egyenesen kanállal eszem. Evőkanállal.
Máskülönben lassan csordogál a hét.
Úgy volt, hogy délután felhívom K.-t, de teljesen elfelejtettem és most jutott csak eszembe.
Remélem, nem sértődik meg.
És ha már szenvedés, folytatnám is a sztorimat. Tudom...nagyon, nagyon beteg. Őszintén sajnálom, hogy ilyeneket csinálok XD
Warning: +18, blowjob (de most már tényleg), angst stb.

Ch. five.

Roll me up and smoke me, love, and we can fly into the night: Be kellett ismernem, hogy hazudtam magamnak, hogy ez az egész nem csak egyszeri, részeg fellángolás volt. Vesztésre álltam a normális gondolatok, cselekedetek terén és Dominic nagyobb hatást gyakorolt rám, mint szerettem volna. Hogy miért, hogy merre halad és meddig tart ez az egész, arról nem volt fogalmam sem. És nem is akartam rá már keresni a megfelelő választ, inkább próbáltam az ilyen késztetéseimet és a hétköznapokat egy éles vonallal kettéválasztani. Több-kevesebb sikerrel. Tisztában voltam vele, hogy el kellene költöznöm Dominic lakásából és akkor esetleg a régi kerékvágásba zökkenne az életem, mentesen az ő általa életre keltett perverz megmozdulásoktól. Minden nap a továbbállás szándékával ébredtem fel, de aztán meggyőztem magam, hogy még huszonnégy órát igazán ott tölthetek. Dominic nem küldött el, sőt szerintem örült a társaságomnak, mert nem szeretett egyedül lenni, ahogy különösebben én sem. Meg jó volt, hogy valaki a gondomat viselte, mert Dominic ezt tette. Ha ideje volt, főzött egészen sokféle ételt el tudott készíteni. Nekem nem volt ellenemre, hogy nem gyorskaja, vagy rendelt menü vár esténként, ha mindenféle állásinterjúkról megérkezem. A szerte-szét hagyott ruháimat is egy kupacba rendezte, vagy kérdés nélkül bedobta a mosógépbe. Esténként, ha mindketten otthon voltunk tv-t néztük, iszogattunk és beszélgettünk. Gondosan kerültem a zavarbaejtő, nem is tudom, minek nevezzem történéseinket. Ezen kívül bármiről hajlandó voltam szót ejteni. Dominic sokat kért, hogy meséljek az életemről, és áhítattal hallgatta amikor a lányomról beszéltem. Persze nem is volt nehéz ez, mert a világon a gyerekemet szerettem a legjobban. Ahogy az órák teltek és fogytak az italok, ő is mondott mindenfélét, ami által jobban megismerhettem. Teljes lelkesedéssel, nagyon bele tudott merülni egy-egy témába, ez azért néha fárasztott. Olyankor szóltam, hogy fogja be, de sosem sértődött meg, gyerekes, megbocsátó mosoly bujkált a szájánál. Ezek voltak a könnyedebb momentumok, amikor Dominic csak simán egy barátom volt. Egy ideig nem is veszítettem el a fejemet, nem volt bennem a megmagyarázhatatlan, vak gerjedelem. De pár nap kiszámítható, beszélgetős, tv nézős, lerészegedés után, minden előzmény nélkül bekattant bennem valami. Egészen kicsi és eddig jelentéktelen dolgok izgattak fel, például ahogy Dominic az apró konyhában állt, nevetve mondta, hogy mit fog főzni és mutogatta a fűszereket. Az akcentusa, a mosolya, a szemébe hulló haja, az arcvonásai, ahogy tanácstalanul vizsgálgatta a sok egyforma átlátszó üvegcsét, az a kapucnis pulóver, ami rajta volt, az a szegecses nyaklánc, amit viselt, egyenként, vagy egyszerre, de elemi erővel nyomtak el és hatottak rám. Szó nélkül hozzá léptem és a konyhaszekrénynek lökve erőszakosan csókolni kezdtem őt. Suttogva mondta ki a nevemet, ahogy a feje koppant a szekrényen, meglepődött, de igyekezett belesimulni a történésekbe. Háztartási eszközök hullottak a földre, a  konyhabútor megremegett. Mellettünk forrt a víz, a felszálló párától mindketten izzadtak lettünk. A vad oldalam elhalványította a realitást és nem voltam gyengéd, erősen haraptam Dominic ajkát a csók során. De ő akkor sem kiáltott, fájdalmasan sóhajtott és összerezzent csak. A nyelvemen éreztem a vérét meleg cseppekben kiáramlani és ettől még inkább akartam őt. Dübörgő szívvel toltam el magamtól, de csak hogy gyönyörködjek benne, ahogy kifulladva, megsebzett szájjal, reszketve bámult vissza rám és az egész teste lángokban állt. Láttam, hogy akarna még csókolni, de én ehelyett belemarkoltam a hajába és térdre kényszerítettem.
- Most te jössz! - mondtam halkan és elrekedve a vágytól. Dominic sejtette mit akarok tőle, készségesen és gyorsan gombolta a nadrágom gombjait. Zavartan mosolygott. Körülírhatatlan érzéseket láttam az arcán, mikor lehúzta a nadrágomat és az alsómat, de csak egy másodpercig habozott a meztelen tények láttán. Meghökkentem, mert egyáltalán nem idegenkedett, sőt ügyes volt, hamar felpörgetett ahogy csinálta és kihúzta a lábam alól a maradék talajt. Csak azt akartam, hogy folytassa, hogy vigye végig.
- Nézz rám! - kértem alig hallhatóan és még jobban marokra fogtam Dominic haját, a lágy, vöröses-barnás hajszálak finoman telítették meg a kezemet. Ő pedig engedelmeskedett és felvette velem a szemkontaktust. Furán homályos volt a tekintete, örvénylett benne a kíváncsi vágy, bár először nem tudtam biztosan ezt. De elutasításnak semmi nyomát nem tapasztaltam. Halványpirosság telepedett az arcára, izzadt a homloka és reszketések rohantak végig rajta. Ő is élvezte. Ez egyértelmű volt. És ettől a hihetetlen felismeréstől a testem heves jelekkel reagálva mozdult az ő ajkának érintésével szinkronban. Hangos nyögéseket hallattam, ami idegen volt számomra, de nem akadályozhattam meg. Dominic nem szakította el a szemeit az enyémtől, törődően teljesen rám fókuszált és forró volt amit tett. Mind jobban elhagyott az erőm, az önkontrollom, mígnem percek múltán elértem a csúcspontot, aminek megsemmisítő hatása alatt nyögdécselve meglehetősen mélyre nyomtam magam Dominic szájába. Még most sem öklendezett, nem húzta el magát.
Ajkán az árulkodó sűrű nedvesség cseppjein túl egy vékony vércsík tűnt fel, amit az én harapásom okozott. Jó volt látni, beteges mód tetszett nekem. Mint ahogy az egész hozzáállása, az alázatossága, a bátorsága és a tettrekészsége. Levegő után kapkodva, ereimben száguldó vérrel dőltem a konyhabútornak és egy pillanatra lecsuktam a szemeimet. Gyors volt a szívverésem, nehéz a légzésem, a konyhát betöltő pára mindenhova beette magát, de nem zavart. Mert a konyha akkor, nem a főzést szolgálta, hanem merész álmok valóra váltásának helyszíne volt. Dominic olykor-olykor szemérmesen rám pillantva, még mindig ott térdelt előttem, egészen addig, amíg kicsivel később nem húztam el a kezemet verejtéktől nyirkos hajtincseiről.
I, I'd rather go blind. Than to look into your eyes. And tell you that I'd lied: Tényleg el akartam költözni tőle, gyűjtöttem is egy rakás érvet, hogy mi szól emellett, persze a legelső helyen a magamban érzett összevisszaság volt, hogy nem mehet ez így tovább. Meg hogy nekem semmi keresnivalóm sincs Dominic ágyában és életében. Tény, hogy rendesen felfordított szexuálisan, találtam benne valamit, amivel eddigi életemben nem találkoztam, de ő akkor is csak egy vesztes, és fölösleges időpazarlás vele tölteni a napjaimat, mikor Ollie és Travis sokkal jobbak. Bár sajnos az volt a fájó konklúzió, hogy az említett "menő barátok" nem érdeklődtek irántam, mert azóta sem nagyon jelentkeztek, hogy visszajöttem a városba. Be kellett látnom, hogy csak Dominic maradt nekem. Ahogy én is neki. Néha szomorúvá tett, ahogy láttam, valójában milyen magányos. És milyen bizonytalan, én pedig tudtam, hogy a sértő megjegyzéseimmel csak növeltem ezt a rossz érzését. De nem tehettem róla, ég és föld voltunk, mert én szerettem olykor a nyugalmat, de Dominic nem. Baromira bosszantott az állandó pörgésével, az ok nélküli lelkes kitöréseivel, a vehemens pillanataival, ahogy sokszor képtelen volt bármit kezdeni magával és küszködött. És én sem segítettem rajta, csak megbántottam. De sosem neheztelt és ennek számos jelét adta, ha közeledtem hozzá.

Mindegy volt, előző éjjel meddig dolgozott, vagy meddig próbált a zenekarával, esetleg koncertet adott, Dominic folyton korán reggel kelt fel, mert nem volt jó alvó és ez súrlódáshoz vezetett közöttünk. Pár összeveszésünk után, halkabb tevékenységekbe fogott, de így is felébredtem minden neszre, hiszen egy kicsike lakásban éltünk. A napirendünk eltérése még egy plusz volt, ami a költözés felé billentette a mérleget, ám ennek ellenére maradtam. Dominic igyekezett alkalmazkodni hozzám és hajnalonként a gitárjával kiköltözött az előszobába, hogy ne zavarjon engem. Még az ajtót is becsukta, de így is hallható volt többnyire mit csinál. A reggelek így értek, az ő hangját hallva. Némi szitkozódást követően álmosan kisétáltam a szobából. Az előszoba falait a napfelkelte színei töltötték meg, én cigire gyújtottam és néztem, ahogy Dominic a földön ült, dalszövegekkel körbevéve, kezében a gitárjával. Gombócot éreztem a torkomban, amikor észrevett engem és elmosolyodott, de nem hagyta abba az éneklést. Ha elrontotta, kitartóan újra kezdte, sosem unt, vagy fáradt bele. Én meg bevallottam magamnak, hogy nem is olyan kibírhatatlan, ha a zenéje ébreszt fel. Régebben abszolút nem izgattak a szövegek, amiket papírokra firkált, vagy mikor két-három, más előadó által írt alkotást egymásba fűzött. De ahogy a hangjával életre keltette a sorokat, egyre jobban megszerettem a dalait, amik ugyanolyan furcsák voltak, mint ő maga.

So maybe on the weekend, maybe we could speak then: Túl hamar léptünk arra a szintre, ahova egyáltalán nem is kellett volna eljutnunk. Sikerült munkát találnom és ez hozott egy kis rendszert az életembe, már nem csak úgy voltam egész nap, Dominic lakása, a park, vagy valamelyik kocsma között ingázva, unatkozva és várva hogy elteljenek az órák. Most már napirend keretei szerint kellett élnem. Dominic nappal dolgozott, esténként próbált, így legalább  kevesebbet találkoztunk, aminek hasznát vettem, mert a lelkiismeretem sokszor figyelmeztetett, mennyire nem jó, amit művelek.
Elég későn értem vissza Dominic lakásába, mert a munka után még meghívtam pár italra Ollie-t, aki végre hajlandó volt időt szakítani rám. Ez is haladás volt, ahhoz képest, hogy Travis ismét távol maradt. A beszélgetésünk kicsit távolságtartóra sikerült, Ollie nem is érdeklődött, arról, hogy mi történt velem, mit csinálok, meg hogy hol lakom, egyszerűen megivott pár pohárral, aztán lelépett. Nem voltam túl elégedett az este végén, nem tetszett, hogy így megváltoztak azok, akikben feltétel nélkül megbíztam és akikkel sok időt töltöttem.  Óvatosan nyitottam ki az ajtót, ahogy beléptem az előszobába, de rögtön láttam, hogy felesleges nagyon lopakodnom, mert Dominic sem alszik még. Meg sem lepett ez a tény, rémisztő volt, milyen kevés alvással is megelégedett. Igaz, most legalább csak egy helyben feküdt és bámulta a tv-t, érdektelen képpel. Egy másodpercre elmerültem a látvány tanulmányozásában, de aztán észbe kaptam, mielőtt forrni kezdett volna a vérem.
- Szia. - derült fel Dominic arca, mikor megjelentem a szobában az ágy mellett. Arrébb húzódott, hogy én is lefekhessek. Ledobtam hát magam, ügyelve arra, hogy azért legyen köztünk távolság.
- Valami érdekeset nézel? - kérdeztem, de ettől ostobának éreztem magam, jobb viszont nem jutott eszembe, zavarba hozott Dominic átható pillantása.
- Nem igazán. - vont vállat Dominic és még mindig nem vette le a szemét rólam.
- Oké. - elfordítottam a fejem és a képernyőn futó színes képkockákra összpontosítottam, csak hogy ne vörösödjek el nagyon.
- Jó napod volt?- érdeklődött Dominic.
Ezt általában megkérdezte, de nekem még mindig szokatlan volt.
- Fogjuk rá. Most hogy már dolgozom, máshogy telik az idő. De motivál, hogy hamarosan fizetést is kapok, így elkezdhetek lakást keresni. - válaszoltam továbbra is a televíziót nézve.
Dominic meghökkent.
- El akarsz költözni?
- Ez a tervem. - vágtam rá.
- Én szeretem, hogy itt vagy. Nem a csend és az egyedüllét vesz körül állandóan. Sokkal jobbak az esték így, mikor beszélgetünk, vagy csak így vagyunk egymás mellett. Nagyon jól érzem veled magam! De hiszen úgyis tudod...- Dominic elmosolyodott, de elkeseredettséget láttam rajta.
- Nem maradhatok örökre! Ennek nincs értelme és semmi jóra nem vezet. Mit hittél, hogy ez a helyzet egy életre szól? Ne legyél hülye, kérlek! - már nem érdekelt, mi megy a tv-ben, oldalra fordultam és inkább szemeztem a fallal, remélve, hogy Dominic békén hagy, de éreztem, hogy néz és próbálja megfejteni, mire gondolhatok. Igazából a fejemben nem voltak különösebb gondolatok a felháborodáson kívül, amit Dominic naivitása okozott. A testemben viszont ott volt az izgatottság, mint mindig, ha mostanában együtt voltunk. Le akartam győzni ezt és inkább aludni végre, de nem jött össze, mert pár centire voltunk egymástól, még a bőre melegét is éreztem. Ez az átkozott közelség megbolondított.
- Azt gondoltam, neked is jó itt. - jegyezte meg Dominic leverten.
- Igen jó, mert csinálsz ebédet és mert mosol rám, de nem vagy az anyám, vagy a csajom, tehát nincs miért maradjak! És különben is már eldöntöttem, kár vergődnöd! De miért kell ezt is megmagyaráznom? Fogadd el és kész, néha olyan fárasztó vagy, Harrison!- vágtam vissza dühösen, le akartam zárni ezt a témát, még mielőtt jobban belemerülünk. A legoptimálisabb az volt, ha megbántom valamivel. És ez sikerülhetett is, mert egy jó darabig hallgatás volt Dominic felől, aztán lekapcsolta a tv-t és sötétség ült a szobára.
I dance 'round the truth, I'll be a ballerina boy for you: Fellélegeztem, hogy talán aludhatok, de ő máshogy képzelte el, mert fogta a gitárját és kivonult az előszobába. Pár perccel később pedig már zenélni is kezdett, amitől nem voltam odáig, lévén hogy már késő éjjel volt. Pedig azt  csinálta, amihez jól értett, dalokat rakott össze.
És azok az szövegek...
You love it how I move ya, you love it how I touch ya, my one...
- Ilyen nincs. - fordultam a hátamra és melegség borított el, amit rögtön követett a lelkiismeretfurdalás a viselkedésem miatt. Természetesen nem tudtam aludni, így pár percnyi feldúlt forgolódás után bűntudattal és vitathatatlan vágyakozással nyitottam ki a szoba ajtaját és léptem ki hozzá. Ugyanott ült, ahol általában, a keskeny előszoba padlóján.
I have these lucid dreams where I can't feel a thing, dreaming of you in my bed...
A haja eltakart az arcát, de haragot, tehetetlen idegességet hallottam a játékában, amitől még rosszabbul  éreztem magam, mint azelőtt.
- Hé, én az előbb nem úgy gondoltam. - kezdtem bele halkan a bocsánatkérésbe.
A gitározás abbamaradt, csodálkozó zöld szemek meredtek rám.
- Rendben.
- Nem igaz, hogy fárasztó vagy, illetve, igaz...de...
- Tudom, hogy az vagyok, már mondták mások is. - ismerte el Dominic egy kis bánkódó mosoly kíséretében.
- De én nem akartalak megbántani, tényleg. - egészítettem még ki, mert nem éreztem elég őszintének a vallomásomat, pedig próbálkoztam, de a szavak nem tükrözték ezt.
- Meg tudod mondani, mit jelentek én neked, Colson?- tette fel a kérdést ekkor Dominic, utalva a nem olyan régen esett kijelentésemre. Nem voltam felkészülve, hogy választ adjak, fogalmam sem volt, mi erre a jó felelet.
- Ez az, amiről fogalmam sincs. - közöltem bizonytalanul, igencsak halkan, nem is nézve a másikra, mert sejtettem, hogy nem olyat hall, amit remélt. A kijelentéseimmel ellentétben álltak azok, amiket az elmúlt időkben tettem vele. Azok egyértelműen nem egy barátság bizonyítékai.
A szavaimtól borús felhők gyülekeztek Dominic arcán.
- Emlékszel, arra az estére? Mert én igen...
Most már én is durva káoszt éreztem magamban és azt is, hogy milyen rossz ötlet volt kijönni Dominic után.
- Miért is beszélünk erről?- tártam szét a kezeimet kicsit ingerülten.
- Szerintem akkor minden megváltozott. - mondta erre Dominic és beláttam, igaza volt. Ráadásul én rángattam bele őt, mert nem bírtam magamban rendet rakni.
- Igen, ez így van, de ötletem sincs, hogy miért alakult így, nem kellett volna, az én hibám...
- Ez nem volt hiba! Annyira boldoggá tettél, sohasem felejtem el. Eddig még nem volt lehetőségem, hogy bebizonyítsam számodra, de több szeretnék lenni egy barátnál. Mindennél jobban vágyom arra, hogy egy kicsit te is így érezz. Akkor este azt mondtam, bármit megteszek érted. Bármit, amit csak akarsz. És ez most is így van. - magyarázta Dominic zavartan reménykedve, a vér piros árnyalatra színezte az arcát. Ahogy az enyémet is.

folyt. köv.