Bassssssssssssssszus,még csak szerda van, úgy érzem, ez a hét egy végtelenített filmszalag,vagy mi. Pedig hétfőn itthon voltam, mert hajnalban nagyon megfájdult a hasam, hányingerem volt, szerintem attól, hogy hétvégén össze-vissza ettem. Na, szóval itthon maradtam és háztartási kekszeztem, borzalmas ízű kamillateával, sőt pasim tanácsára bevágtam egy kis cseresznye pálinkát, amit ő kapott valami haverjától, mert hogy állítólag a pálinka jó a gyomornyavalyákra. Fene tudja, én nem szeretem továbbra sem, de azért nagyjából helyre is hozott, így bármennyire is nem akartam, kedden már mentem. Be is bizonyosodott, hogy kár volt.
A kedd is tré volt, de a mai nap volt igazán fostalicska. Már reggel 9-re túl voltam egy (pontosabban, több) bőgésen és azon a felvetésen, hogy most lenne jó felállni és rohanni messzire, egy szebb és jobb környezetbe. Persze elkezdett fájni a fejem is. Valamint nem értem, hogy egyesek, mint pl.Csőrike, minek bámészkodnak feltűnően, és katasztrófatúristáskodnak, valszeg ennyire ráérnek, hát jó nekik,na.
Mindegy, most már nincs bennem se bánat, se harag, csak le akarok feküdni aludni, azzal a reménnyel, hogy a holnap jobb lesz, már csak azért is, mert csütörtök lesz és az már majdnem péntek.
Ja, szombaton este láttam az Üldözés c. filmet, de csak felidegesített, előtte meg még befestettem a hajam, de nem igazán tetszik, valahogy nem áll jól nekem,nem az én színem. És egy öregasszonynak pont ilyen árnyalatú volt a haja reggel a buszon. Hozzá legalább passzolt.
Most pedig nem rinyálok tovább, hanem berakom azt a rövidke kérdezz-felelek-et amit a https://paliwoood.blogspot.com oldalon találtam és még hétfőn, nagy-nagy unalmamban csináltam meg.
- Hát nem is tudom, a cuki, kihalt állatok visszajöhetnének, de a veszélyeseket hagyjuk.
- Nem nagyon, az csak egy formaság, egy papír.
- Basset hound.
- (hosszú, mély sóhaj), hát itt, a szenvedések csarnokában.
6.Mi lehet mentség egy gyilkosságra?
- Önvédelem.
7.Kinek mondtad utoljára, hogy "szeretlek"?
- Pasimnak.
8.Ha lehetnél halhatatlan, akarnál az lenni?
- Néha.
9.Szerinted fontos, hogy mindig tudd a híreket?
- Mostanában egyáltalán nem fontos, mert a csapból is a kovid, meg az oltás folyik.
10.Hol voltál a legtávolabb az otthonodtól?
- Sajnos nem vagyok valami nagy világjáró, de ez anyagi okok miatt van így, legtávolabb, kb.3 megyével voltam, nyaraláson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése