Az online munka hete villámgyorsan eltelt sajnos. Mivel a betegek nagy része meggyógyult, megint menni kell, korán kelni, buszozni, de örvendezzünk, hogy van még hova menni ugye :/
Pénteken és szombaton lementem az ősökhöz segíteni a felújítás utáni állapotok felszámolásában. Túl nagy haladást nem értünk el, mert még van bőven mit felújtani, de ha készen lesz, akkor nagyon szép lesz. A pasim is jött szombaton, mert apámnak megígérte, pluszba Tinimami is megjelent, mert névnapja volt és hozott csokis muffint, meg persze okoskodott, de igyekeztem ehhez is jó képet vágni. Ő mindig úgy is ott van, ha tetszik, ha nem. Este hat után jöttünk haza, taxit hívtunk, mert pasim fél 7-re beszélte meg a barátaival, hogy darts-oznak. Azt ígérte, nem marad el sokáig, de persze ez csak falmelléki duma volt. Fél 11-kor már felhívtam, hogy mi van, a hülye barátai meg ott kaffogtak a háttérben. Ezeket az új haverokat nem is ismerem, de így sem a kedvenceim, mind szingli, szóval jó hatással sincsenek a pasimra. Mondjuk, a régiek közül sem tartom egyel sem a kapcsolatot, sőt lassan köszönni is alig-alig akarnak :S
A pasim amúgy a barátok baromságai nélkül is sokszor megbánt, tegnap beszólt a fülemre (hogy mennyire elálló, vagy mi), múlt héten az orrommal volt valami baja (jó, az orrommal én sem békültem ki az évek alatt), közben meg a súlyomat is folyton kritizálja. Kezdtem azt hinni, hogy már semmi szépet nem lát meg bennem. De persze magát tökéletesnek hiszi, gondolom...pedig én is tudnék neki bántó dolgokat mondani, de nekem volt gyerekszobám. Sokszor nagyon hiányzik egy kis kedvesség tőle.
Tegnap este belefutottam az Életszonáta c. filmbe és tökre tetszett, ja meg van új kedvenc sorozatom a Vera a megszállott nyomozó, ha tudom, mindig nézem.
Ma délután meg ugye a kardiológusnál voltam, a doki szimpi volt és jól megvizsgált, csinált EKG-t, szív UH-t, de minden úgy van, mint eddig. A rosszullétek oka valószínűsíthetően a stressz, azt javasolta az orvos, hogy ne idegeskedjek és hogy sportoljak. Hát a stresszelés kiiktatása nehéz ügy, meg szerintem a sport is max, csak a gyaloglás szinten fog menni, de megteszem, amit tudok.
Hazafelé összeakadtam Rocker R.-el és nagyon bírom, mert mindig úgy örül nekem, megölelget stb., jó régen láttam már, megváltozott kicsit, nem fekete a haja most, hanem világosbarna, ami tök jól áll neki, de a rocker cuccok maradtak. Klassz volt kicsit eldumálgatni vele.
És akkor itt a sztorim új része, eddig volt meg vázlatban, szóval nem tudom, mikor lesz majd folytatás. De sietek, amíg az ihlet kitart :P
Szép hetet mindenkinek, kivéve annak a barna gyapjasmajomnak, aki a lábtörlőnket az ajtónktól egészen a bejárati kapuig rugdosta *-*
Ch. three.
Do you feel like you're irrelevant? Do you feel like you're just scared as fuck? Másnap zörgésekre és kávé illatára ébredtem. Meg a másnaposság kegyetlenségére. A fejem lüktetett, a hányinger fojtogatott, fáztam és melegem volt egyszerre. Piszok korán lehetett még, nap alig kelt fel, a függönyön keresztül láttam, hogy szinte csak egy rózsaszín korong. Undorral toltam arrébb az italosüveget és kábán ücsörögtem az ágyamon, várva hogy a zúgás a fejemben enyhüljön, hogy a gondolataim ne kergessék egymást ilyen gyorsan és ne vetítsék örökösen azokat a képeket, hogy én, meg Dominic...A pokoli szégyen máglyáján égtem elevenen. Ordított a lelkem és vádlóan kérdezgetett. Miért kellett? Volt értelme? Feleletekre vágytam, de csak több kérdés nőtt a válaszok helyén. Hektikus és gyalázatos gondolataim tárgya, Dominic pedig rövid időn belül meg is jelent az ajtóban, kezében egy bögre kávéval. Ettől az egésztől máris úgy éreztem rám omlik az ég, de valószínűleg ő is zavarban lehetett.
- Szia, hoztam kávét. - lépett mellém és pirosság rikított az arcán, élénkzöld szemei világítottak.
Nem kértem kávét. Saját magamat akartam megtalálni, valahol a ködös és beteges fantáziák mögött.
Csak a szemem sarkából pislantottam Dominic felé. Úgy éreztem, más lett, holott kinézetre ugyanolyan volt, mint tegnap, mint mielőtt ledöntöttem volna az ágyra, hogy aztán mindenről elfeledkezve örömet okozhassak neki. Még mindig a fülembe csengtek azok az akár obszcénnak is nevezhető nyögdécselések és ettől düh kezdett kavarogni bennem.
- Tudod, te mennyi az idő, Harrison? Mi van, nem szeded a gyógyszered, vagy miért nem tudsz aludni?- csattantam fel.
- Sose ment jól az alvás. - mentegetőzött Dominic kezében ügyetlenül tartva a csészét, amiből gőz keringett a plafon felé.
- Mindegy. Felejtsük el. - legyintettem és a cigim után kutattam. Dominic lerakta az éjjeliszekrényre a kávét. Akkor láttam, a sebesre kiharapott száját és felfordult a gyomrom magamtól. Nem is emlékeztem, hogy ennyire szenvedélyesen csókolóztunk volna. Meg amúgy sem akartam bántani ilyen módon, legalábbis azt hiszem.
- Egy forró kávé, ez biztos valami vicc. Esetleg reggelit is készítesz? - gúnyolódtam, miközben rágyújtottam.
- Ha szeretnéd, igen. - mondta erre Dominic készséggel.
- Irónia!- forgattam meg a szemem, mire Dominic értetlenül helyeselt.
Kezdett elegem lenni, hajnal volt még az ilyesmikhez. Küzdöttem a másnaposságommal és a lelkiismeretemmel, nem volt szükségem ehhez társaságra. Meg hát sejtettem, mi következik hamarosan. És erre cirka fél percet kellett várnom.
- Colson, tegnap éjjel...te és én...
Néma zavartság és tanácstalanság volt Dominic szemeiben és ahogy ezt kimondta, egyre jobban elsápadt, mire felháborodva ráztam a fejem és rögvest pontot akartam tenni a dolog végére.
- Figyelj, nekem nincs időm okfejtésre, hamarosan dolgoznom kell. És amúgy is, mit lehet erre mondani? Van rá mentség? Vagy logikus magyarázat? Csak így alakult, a többit ne firtassuk! Most megtennéd, hogy elmész? - tértem a lényegre hűvösséget tettetve a cigarettám füstfelhőjén keresztül.
Nem voltam udvarias, sem tapintatos. És nem is kérdeztem, őt hogyan érintették az éjszaka történtek. Igen, azt láttam, hogy rendesen össze volt kavarodva, talán ideges volt és szorongott is, de mindez hidegen is hagyott, azt akartam, hogy húzzon végre el. Bunkó voltam, de nem bírtam volna tovább vele lenni, mert minden egyes másodperc csak magammal szembesített és azzal az őrülettel, amit már nem lehet kiradírozni az életem folyamából. Amit én saját szabad akaratomnál fogva csináltam.
Dominic bólogatott, nem kérdezett semmi baromságot, csak elfogadta, amit hallott, igaz a szemeiben még ott maradtak a szikrák, de az ajtó felé indult.
- Később hívhatlak?- fordult vissza félúton.
- Inkább én jelentkezem. - ígértem. De hazudtam, eszemben sem volt ilyet tenni, már a következő lépésen gondolkodtam.
Dominic elköszönt, és amint magam maradtam, tudtam, hogy egy valamit akarok csak. Eltűnni innen, hátha akkor a döntéseim okozta zűr-zavar nem hömpölyög utánam.
Nem pazaroltam az időmet, még aznap felmondtam a munkahelyemen és elhagytam az albérletet is. Telefonszámot cseréltem. Aztán fogtam magam, meg azt a kevéske holmimat és odébb álltam. Csak Travis és Ollie tudta, merre vagyok, őket beavattam, bár nem értették, miért lépek le ilyen villámgyorsan, de mindenről nekik sem kell beszámolni, ugye? Jártam mindenfelé, egy kis időt a lányommal is együtt töltöttem, ami igazi gyógyszer volt a számomra. Kibéreltem egy lakást és lett új munkahelyem. Voltak nők is közben. De a legtöbb semmit se jelentett, néhányuk ennek ellenére mégis jól bánt velem. Kár, hogy én alapból nem voltam jó, így amikor az utolsó, nevezzük úgy "kapcsolatom" is véget ért, az volt a véleményem, hogy ebből elég, vissza kell térnem oda, ahonnan elmenekültem. Az eltelt hónapok alatt nem nagyon töprengtem Dominic-on, nem tekintgettem hátra, a mának éltem, sokat buliztam, zenéltem, és azt hittem, tudom kezelni a helyzetet. Lehet, hogy már ő is lelépett a környékről és soha nem is futok bele többet, vagy úgy megharagudott rám, hogy nem fog velem szóba állni. Ezeknek az eshetőségeknek igazán örültem volna.
A visszatérésem napjára azonban Travis családi programot csinált, Ollie meg egyszerűen elérhetetlen volt telefonon, így egymagam mentem el abba a klubba, ahol folyton velük lógtunk hármasban. Kicsit lehangolt voltam, amiért egyik sem tartott velem, de elhatároztam, hogy egyedül is megpróbálom jól érezni magam. És ehhez segítségül hívtam az alkoholt, mert ő sosem hagyott el, és sosem mondott le találkozókat. A klub tömve volt, alig lehetett bejutni. Átvágtam a tömegen és egyenesen a pulthoz mentem, hogy kérjek egy üveg italt. Csodálkoztam, mert rég láttam ennyi embert itt, a klub általában nem volt ennyire felkapott, de időm se volt ezen agyalni, mert egyszercsak elsötétült a hely. Kezdetét vette valami koncert, amiről én abban a percben szereztem tudomást, bár a bejáratnál a kezembe nyomtak egy hülye szórólapot, de meg sem néztem, egyből kidobtam. Kit izgat egy újabb feltörekvő lúzer, aki itt fog egész este vinnyogni. Nemtörődöm képpel vizslattam a színpadnál fel-felvillanó színes fényeket, de a következő pillanatban, majdnem megfulladtam az italomban, mert a színpadon, legnagyobb ámulatomra Dominic tűnt fel és kezdett énekelni. Igyekeztem visszanyerni az önuralmamat és nem belehalni a köhögőrohamba, meg a csodálkozásba, de nem egy bizarr hallucináció volt az, ami elém tárult, hanem az átkozott valóság. Volt róla tudomásom, hogy Dominic foglalkozik az énekléssel, meg gitározik, pár dalát még meg is mutatta és fellépett a haverjaival itt-ott, de nem érdekelt annyira, viszont látni, ahogy koncertet ad nem is olyan kevés ember előtt, hát letaglózott rendesen. És a kinézete...Dominic öltönyt viselt, fehér inget és fekete nyakkendőt, a haja sötétpirosra volt festve. Melegség szaladt végig rajtam, azt a rohadt..meg kellett állapítanom, hogy abszolút nem nézett ki rosszul. És mikor felcsendültek azok a dalok, amiket előttem elénekelt már, végképp nem tudtam, hogyan vélekedjek. Az egész kiállása rebellis volt, éreztem, hogy lesz egyre vörösebb az arcom és hogyan gyorsul fel a szívem. El kellett volna mennem a klubból, jó messzire, de mégis ott maradtam és néztem, mit csinál Dominic, magamban azt mondogatva, hogy csak a zenei oldala érdekel, meg hogy az ambivalens dolgokat eltemettem magamban, lezártam és hogy ura tudok lenni a szituációnak. De ez nagyon nem így volt. Dominic megint úgy hatott rám, mint akkor késő éjjel, mikor átjött hozzám. Felkavart minden tekintetben, így jobbnak láttam szépen eltűnni a koncert végén, de nem volt szerencsém, mert észrevett. Nem tudom, hogy csinálta, de kiszúrt annyi ember közül és odasietett hozzám.
- Colson! - nem vont kérdőre, nem mondott semmit, csak valódi, őszinte és kitörő örömmel a nyakamba borult, én meg álmélkodva álltam ott, mint egy balek. Mibe keveredtem megint?
- Megsérültél. - dadogtam és szánalmat keltő voltam, ez nyilvánvaló.
- Az a stagedive miatt van. Láttad?- csillant fel Dominic szeme.
Bólintottam. Szemtanúja voltam a jelenetnek. Tipikus gondolkodás nélküli cselekedet volt. A hülye beugrott a tömegbe...a még hülyébbek meg el is kapták.
- Újabban jól megy neked a zenélés.- közöltem.
- Köszönöm, ez kedves tőled. Iszol valamit?- kérdezte Dominic, de válasz helyett csak egykedvűséget színlelve mutattam neki az italomat, amire bólintott.
- Hiába kerestelek, nem voltál sehol! Hiába hívtalak hetekig egyfolytában, a számod nem élt és senki sem tudott rólad semmit. Mi történt?- kérdezte végül cseppet sem számonkérően, inkább kíváncsian és érdeklődően.
Szerencsére akkor oda jött hozzá pár ember, akik beszélgetni akartak vele, aztán újabb emberek jöttek és még újabbak, és ennek én örültem, mert nem kellett beszámolnom neki, hol voltam és mit csináltam öt teljes hónapon keresztül. Az biztos, hogy ő nem unatkozott és remélem, nem is sokat jutottam eszébe.
You'll find me alone at midnight, Inside my mind, tryna get things right: Az éjszaka mozgalmasan nyüzsgött, Dominic ide-oda járkált, mindenkivel szóba elegyedett és ha jól számoltam, legalább hatféle különböző szeszesitalt fogyasztott. Aztán kámforrá vált és mikor legközelebb megláttam, a klub hátsó udvarán hányt éppen. Én még mindig nem voltam annyira részeg, de már dolgozott bennem az ital, felerősítve azt az oldalamat, amit inkább kerültem volna. Megálltam tőle nem messze, és a falnak dőlve vigyorogva néztem, mialatt az suhant át az agyamon, hogy valószínűleg az égvilágon én vagyok az egyetlen, aki ebben is talál valami vonzót.
- Ma éjjel már nem iszom több alkoholt. - jelentette ki akadozó nyelvvel Dominic és mellém sétált. Ahogy a falnak dőlt, kifejezetten sápadt és megviselt volt, sikerült összehánynia a ruháját is. Átadtam neki a cigimet és néztem ahogy hosszan beleszív. Még ez is jól állt neki. Éreztem, hogy túl elhagyatott ez a szürke beton udvar, túl nagy a csend és jó nagy ballépés, ha kettesben maradunk Dominic, meg én.
- Na persze...- húztam el gúnyosan a számat.
Dominic meg a mértékletesség...
- Nem hiszel nekem? - lepődött meg Dominic.
- Ne törődj azzal, mit gondolok. - csóváltam a fejem, elmerülve a cigaretta parazsának játékában.
Dominic komollyá vált és láttam, hogy a fejében kergetőznek a gondolatok.
- Miért mentél el csak így, Colson?- érdeklődött halkan és a földre dobta a félig elszívott cigarettát.
- Ez valami vallatás lesz? Mert akkor itt sem vagyok. - játszottam a sértődöttet, de csak hogy időt nyerjek, a szemeim már a klub ajtajánál jártak és azt mérlegeltem, hogy sétálhatnék el mielőbb.
- Nem vallatás, csak érdekelne. Azért mentél el, ami közöttünk történt azon az éjszakán? - kérdezte csüggedten Dominic és bárhogy kerültem a pillantását, a végén csak elmélyültem zöld fényében. És ez gyengévé tett.
-Azért is. Mert én tehettem erről az egészből, amibe keveredtem és amibe téged is sodortalak. Ez nem volt elfogadható a részemről, én sosem akartam ilyet átélni. Nem tudom, mi ütött belém, hetero vagyok és egyértelműen butaságot csináltam. - hadartam el, hogy túl legyek rajta, mert kínlódtam a vallomásom terhétől.
- Pedig nem volt butaság. - jelentette ki Dominic állhatatosan.
- Akkor mégis mi volt?- kérdeztem felháborodva.
Dominic tekintete ábrándossá változott, ahogy a mosolya is.
- Szerintem lenyűgöző volt. És te is az voltál.
Ettől a képembe vágott nyílt dicsérettől összeugrott a gyomrom és elpirultam, még jó, hogy sötét éjszaka volt.
- Lenyűgöző? Istenem, ne használj ilyen szavakat Harrison, mert a végén még elhiszem...
Ám még dühöngeni sem volt lehetőségem, mert Dominic legalább olyan elvörösödve, de sejtelmesen pillantott rám.
- El is hiheted...
Aztán nem mondott semmit, és én is csendben maradtam. Zavarban voltam, a szívem kalapálni kezdett. Cseppet sem esett jól, de a fejem gondolattalan lett, csak bámultam Dominic arcába merően, pedig nem akartam, mégsem néztem máshova. Nem tudtam. És azt sem, hogy mi a jó élet folyik körülöttem?!
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése