Remélem, mindenki jól van és az év első hete mindannyiótoknak zökkenőmentesen telt. Nekem hosszú volt és strapás, álmatlansággal és szorongásokkal :S Egyetlenegyszer sikerült elérni a csatlakozást,a többi nap szopórolleren utaztam. De apám rendes volt, mert csütörtökön és pénteken kocsival hazahozott.
És négy kardiológust kellett felhívni, mire egyet találtunk, aki fogad oltási igazolvány nélkül, január végére kaptam időpontot.
Ja,a szembeszomszéd múltkor leszólított, hogy gyorsan jöjjek be, mielőtt valaki meglát minket és pletykálni kezd (ezt nem egészen értettem), mert van egy szatyor, szerinte rám való ruhája. Vonakodva mentem be, mert én nem tudom őt csak úgy ide áthívni és a lakását látva (mint egy múzeum)valószínűleg ha egy hetet pakolnék,takarítanék egyfolytában, sem lenne esélyem megfelelő körülményeket teremteni itt. Tök sokat dumáltunk, ő ezer éve itt él és mindenkiről tud mindent. Leselkét utálja, de megvitattuk a Keleti banya és a Kutyás biccs problémákat is. Mondtam neki mindent, ami a csövön kifér, lehet hogy az illetékesekhez is eljut, mondjuk pont nem érdekel, ez a véleményem és kész. Akartam vinni neki csokit a ruhákért cserébe, de nem fogadta el, és ez nekem fura, nem szeretek viszonzás nélkül kapni dolgokat. A ruhák sajnos nagyok lettek, pedig amúgy jók. De anyám örült neki.
Mindenkinek jó hétvégét!
És folytatom az alábbi kínlódást is, egy kis plusz tizenhatossal.
Senki se utáljon pls.
Ch. two.
Now I can't sleep, I'm all alone, and what we reaped was what we sowed. So can we meet somewhere in the middle? Nem tudom, mikor érkezhetett meg, de arra eszméltem, hogy nyílt a bejárati ajtó és belépett rajta. A szemeim előtt összemosódtak a dolgok, csak azt érzékeltem, hogy közeledik hozzám. Gyorsan felkattintottam az éjjeli lámpát és reflexszerűen megragadtam az ott lévő, már félig kiürült italosüveget. Nagyokat kortyoltam belőle, mert ahogy megláttam Dominicot, máris a hatalmába kerített az a jól ismert érzés, amit egyáltalán nem akartam.
- Alszol?- lepődött meg Dominic és lecövekelt az ágynál.
- Micsoda hülye kérdés. - háborogtam ahogy felültem az ágyamon és makacsul iszogattam tovább, miközben a pillantásom végigfutott rajta. Eléggé vizesnek látszott a haja és a ruhája.
- Te meg hogy nézel ki? - röhögtem fel.
Észrevette, hogy bámulom és máris mosolygott. Hogy utáltam a szemei csillogását, meg azt a gyűlölnivaló mosolyát! Minek van itt? Miért nem múlatja az idejét máshol, valaki mással?
- Vihar van odakint. - magyarázta.
- És mégis mit akarsz? - tértem a lényegre türelmetlenül.
Láttam, hogy zavarba jött.
- Heteken át hívtalak és te sosem vetted fel...
- Ja, és aggódtál, mi? - szegeztem neki a kérdést, amire kicsit elbizonytalanodva biccentett.
- Hát akkor közlöm veled, hogy remekül vagyok. - morogtam felháborodva és lefeküdtem az ágyra, magam mellé helyezve az italomat, mint egy mindig segítő jóbarátot. Végső soron az is volt, az üvegben lévő alkohol elfedte amiket éreztem és gondoltam.
- Nem Colson, ez nem igaz. - ítélte meg Dominic a fejét csóválva. Együttérző szomorúság volt az arcán és részvét a hangjában.
- Te már csak tudod. - dünnyögtem sértődötten. Lépteket hallottam és döbbenten vettem észre, hogy Dominic leült az ágyra, közvetlenül mellém. A pillantása a hátamba fúródott. Hirtelen nem tudtam, hogyan reagáljak, nem jutott eszembe semmi értelmes és féltem, hogy majd Dominic szólal meg, azt pedig végképp nem akartam. Jó volt most a csend és ezt ő is így gondolhatta, mert tőle szokatlanul, de nem mondott egy árva szót sem, így teltek el hosszú és meglehetősen kínos percek. Az árnyékokat néztem a falon és hallottam az ablaknak csapódni az esőcseppeket. Részeg voltam, de nem annyira, mint akartam, viszont már nem esett jól egy újabb adag az italból.
- Tudok segíteni valahogy? - kérdezte végül Dominic.
Megráztam a fejem.
- Nem kell segítség! Ez csak egy rossz időszak, ennyi! Van, hogy úgy érzem, mindent amit lehet, elrontottam az életemben, hitvány voltam az emberekhez és cserben hagytam azokat, akik a legfontosabbak nekem! És néha az az érzésem, hogy minden csak még pocsékabb lesz és nem lehet megakadályozni. Csak zuhanok és nincs aki elkapjon. - hadartam el és szorosan becsuktam a szememet. Nem akartam most erről beszélni és főleg nem vele. Ez túl személyes volt, nem tartozott rá.
Hallottam, ahogy Dominic felsóhajtott.
- Én elkapnálak. Akármikor. - jegyezte meg azonnal és sokkolóan hatott rám ez a kijelentése. Csodálkozva fordultam meg az irányába és néztem rá most már nyíltan. A haragom, ami Dominic megjelenése miatt bennem uralkodott, inkább magam ellen irányult. Egy barom vagyok, Dominic igazán rendes volt, nem vette magára a sértegetéseket és a legnagyobb eső közepette is meglátogatott.
- Csakugyan?- kérdeztem vissza halkan.
- Igen! - vágta rá Dominic, kicsit elpirulva.
- Hát...köszönöm.- hálálkodtam szánalmasan.
- Bármit megteszek érted, Colson.- mondta Dominic elszántan.
A viselkedése elhomályosította a keserű letörtségemet, és erőt adott a felismerésemhez. Hogy ez egy elítélendő, de ugyanakkor tökéletes pillanat, amit az elmém legmélyén már végigjátszottam párszor. Ő itt van és mosolyog, azt állítja, mindenre hajlandó, én is itt vagyok, igaz ittasan, de ez részletkérdés. Kuszává, értelmezhetetlenné vált az egész, csak bámultunk egymásra a félhomályban, és közöttünk volt valami abszolút nem mindennapi. És meglehet, rajtam múlt, hogy merek e tovább lépni. Cikáztak bennem kételyek, de ugyanakkor válaszokat is akartam, hogy minden olyan e, mint a fantáziáimban.
- Bármit...- ismételtem utána és már csak arra emlékeztem, ahogy félre nem érthetően hozzá hajolok. Rögtön tudta, mi a szándékom és bár lett volna ideje, lehetősége elhúzódni, vagy felpattanni az ágyról, nem csinált semmit, csak a növekvő megdöbbenést láttam rajta. A lámpa fényénél, nehezen leplezhetően,alaposan végignéztem rajta. Csuromvizes volt, de ez nem zavarta, ajkai félig szétnyíltak, mégsem szólalt meg, izgatottan kapkodta a levegőt, ellenben, a szemei különös, megnyugtató fényben ragyogtak, ami még jobban feltüzelt.
- Milyen furcsa ez most...-jegyezte meg hitetlenkedve, mint aki még nem került ilyen helyzetbe és lehet hogy ez így is volt, sohasem beszéltünk efféle témákról.
- Itt csak te vagy a furcsa. - jelentettem ki barátságtalanul, mire szelíd mosollyal ingatta a fejét.
- Igen, tudom. De miért pont ma éjszaka történik? Évek óta ismerjük egymást. - a hangja kicsit remegett.
- Számítanak az időpontok?!- vágtam közbe arrogánsan, magabiztosságot tettetve, igaz, belül teljes volt a felfordulás és a szívem is majd kiugrott a helyéről, mégis akartam, még ha nem is tudtam, hova vezet majd.
Nem tudom, miben különbözött, de soha, senki sem csókolt még meg úgy, ahogy ő tette. A pulzusom hamar felgyorsult, ahogy ő is belehullott a felhevültségbe. Amikor hangosabban kezdett zihálni, az engem is még jobban felhúzott, nem tudtam gondolkodni, az agyam üres volt, Dominic ruháját marokra fogva fekvő helyzetbe rántottam. A kissé durva és heves mozdulattól kihagyott egy ütemet a légzése és felborult az éjjeli lámpa, így sötétség vonta be a szobát, de akkor azt nem is bántam, túlságosan új volt még nekem ez az egész.
- Ne haragudj...- a zaj visszazökkentett kicsit és igyekeztem finomabb lenni, Dominic megbocsájtóan csóválta a fejét, nem panaszkodott, döbbenetes módon hamar alkalmazkodott mindenhez. Különös volt és ezt akkor éjjel nem csak az eddig megtapasztalt viselkedésére tudtam ráfogni. Ismerős, de mégis más. A nyelve forró volt, ahogy az egész teste is lázasan meleg, ehhez ellentétes kontrasztot adott a nyakában lévő lánc jéghidegsége. Ujjaim hamar beférkőztek Dominic esőtől nyirkos ruhája alá. A pulóver alatt nem viselt semmit, ez meglepett. A bőre számomra szokatlanul lágy volt. És sötét ellenére is láttam, milyen fakófehér, míg rajtam alig lehetett találni már szabad területet a tetoválásoktól, rajta, eltekintve a két fekete szívtől és egy kisméretű elefánt tetoválástól, nem volt semmi ábra. Túl tiszta volt és ettől belém költözött egy kis keserűség, de nem akartam kimutatni. Hajtott előre a megmagyarázhatatlan vágyakozás, amiben ő nem gátolt meg. Egy szóval, vagy mozdulattal nem tiltakozott, sőt a csókoktól és az érintésektől gyorsan eljutott az izgalom magasabb fokára. Éreztem a szíve gyors dobbanását, ahogy ölelt és ahogy a testünk összesimult, felfedeztem titkolhatatlan izgalmát is. Kétségbeesetten kereste a kettőnk közötti súrlódást, ami vitathatatlanul jó érzés volt számomra is, az én testem is hasonlóan reagált ezekre a megismétlődő mozdulatokra. Kemény volt és nehezen realizáltam, hogy esetleg én okoztam ezt, hallottam a sóhajait, amik mind hangosabbakká váltak, ezekből a hangokból bátorságot merítve kezdtem kibontani a nadrágját.
- Nem kell ezt tenned, ha nem akarod...- suttogta rémülten.
- Akarom! - bizonygattam, ahogy elhúzódtam tőle, megtörve a csókot, bár ez nagyon különbözött mindattól, amit valaha csináltam. Jó, hogy éjszakai feketeség vonta be a szobát, így nem kellett szembesülnöm a meztelen valósággal és bár elképzeltem már őt ruha nélkül, sokkal könnyebben ment így.
A gombok hamar eltűntek az útból, teret engedve a továbbiaknak és bármilyen hihetetlen is volt nekem, de tetszett Dominic-nak a dolog. Remegett, ahogy a kezem alá nyomta a csípőjét, a teste rögtön felvette azt a ritmusos, gyors mozdulatsort, amit felállítottam. Megcsókoltam, de már nem tudott visszacsókolni, izzadt a homloka, sós volt a nyála, ajkáról hangos és kéjes nyögések hasítottak az éjjeli csendbe. Én viszont minden izgatottságom ellenére is csendben maradtam, magamban döbbenten azt találgatva, hol vannak a határok, meddig mehetek el és hogy tényleg ennyire könnyű lenne az egész? Mert az volt. Vagy csak Dominic működött egyszerűen, nem tudtam. Pedig én nem voltam jó, még csak nem is voltam józan és nem gondoltam úgy, hogy gyengéden, vagy rutinosan csinálom, amit vele teszek, de hallgattam az ösztöneimre és az eddigi élményeimre, ami csak felkapott és elvitt, de Dominicot jobban, mert váratlanul, egy hangos nyögést követően megmerevedett, aztán csak zihált még mindig engem ölelve. Az ujjaimat elborította a sűrű forróság és még nagyobb elképedésbe estem.
Nobody taught me how to love myself, so how can I love somebody else?- Oh...-csak pislogtam magam elé az áthatolhatatlan éjszakába. Hirtelen teljesen józannak éreztem magam. És nagyon zaklatottnak.
Dominic lihegve utánam kapott, de arrébb húzódtam és a felgyűrődött ágyneműbe törölgettem a kezemet, a zavarodottság tűzként égett az arcomon, a hátamat hideg izzadtság lepte be. Éreztem, hogy Dominic utánam tapogatózik az ágyban, talán viszonzást akart adni vagy hasonlók, de én nem azért csináltam.
- Ezt inkább ne...sokat ittam, használhatatlan vagyok. - ellenkeztem.
Nem vártam cserébe semmit, megtettem, mert meg akartam tenni, mert gondoltam magamban valamire. De hogy azt kaptam e, amiben reménykedtem? Hát ez jó kérdés volt.
Visszatettem a helyére a felborult lámpát, bekapcsoltam és cigarettára gyújtottam. Dominic begombolta a nadrágját, de még mindig szaporán lélegzett és olyan fájdalmasan bámult rám, nem is bírtam nézni. Túl intenzív és durván reális volt, amit megtettem vele, a tenyerem alatt éreztem még a teste puha kanyarulatait, a férfiassága kőkeménységét, az ajkamon ott volt a csókja és még mindig hallottam azokat a bűnös hangokat, amiktől végigszaladt a gerincemen a hideg. Még mindig izgalomba voltam. A rohadt életbe...
- Akarod, hogy hazamenjek?- érdeklődött pár perc kellemetlen csendet követően Dominic. Az ablak felé pillantottam, szakadt az eső.
- Nem kell, maradhatsz, kint ítéletidő van. - válaszoltam kelletlenül, majd végigszívtam a cigarettámat. Ezalatt Dominic még mindig engem nézett, izzadtan kócos hajtincsei alól, ami kezdett idegesíteni. Mégis mit várt ezek után? Happy end-et? Romantikát? Hogy egymás karjaiban alszunk el?
- Colson, én...- kezdett volna bele furcsán elrekedt hangon, de én újra sötétséget csináltam a helyiségben, jelezve, hogy nem kívánok beszélgetni.
Keservesen csengett a hangja, tudtam, hogy mindennél jobban akarna beszélni, de egyáltalán nem akartam tudni a mondanivalóját.
- Kérlek aludjunk. Reggel korán kelek. - mondtam szűkszavúan, mire Dominic engedelmesen elhallgatott, én pedig nyugtalanul bámultam semmibe, míg a szemeim le nem csukódtak.
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése