Kint hullanak a levelek ezerrel, meg hideg van. Bent is hideg van sajnos és unalom, egész hétvégén természetfilmeket néztem, felváltva TLC-s sorozatokkal. Kissé káosz van a fejemben XD
Fáj a torkom, rajtam van valami őszi kórság, de nem vészes.
Felettünk egy hete egyfolytában fúrnak az új lakók, lassan hozzászokunk és már fel sem tűnik a zaj.
És már megint hétfő :(
Kértem időpontot a személyimet csinálni, akárhogy próbálkoztam, hogy ne kelljen egy napot erre szánnom nem jött össze, mert az összes délutáni időpont betelt hetekre előre, így egye fene alapon, jövő hét közepére beírattam magam, az utána lévő hét is rövidebb lesz egy nappal a halottak napja miatt, ha jól tudom. Remélem a családi utazás ebben az évben is összejön, az egész őszi időszakban ez a legjobb. Lassan már be kell szereznem a mécseseket, koszorúkat, és még mindig ott van pár hivatalos ügy, amibe bele sem kezdtem a lejárt személyi igazolványom miatt. Mondjuk, kedvem sincs nagyon a bürokratikus körökhöz.
K. jelentkezett és nekem meg égett a pofám, mivel hetek óta húzom az esedékes telefonbeszélgetésünket, de vagy ő nem ér rá, vagy én. Amúgy semmit nem mondott, vagyis virágnyelven szó volt valami fickóról, de nem akart róla írni és semmi mást sem, mert egyszavas válaszokat küldött félóránként, így elbúcsúztam, mert rájöttem, hogy nincs beszélgetős hangulatban.
Ja, szerdán R. is rámírt, hogy mizu, hogy vagyok és hogy új melóhelye van. Írtam neki, hogy igen, feltűnt, hogy már nem a hely-en van. Váltottunk pár sort, és ígértem neki, hogy majd írok én is. De mikor tegnap írtam, le is rázott, mint kutya a vizet, aztán láttam, hogy valami barátnőjével szülinapoznak. Ma meg újra feltűnt, hogy jól vagyok e és hogy minden rendben. Ezt kétszer is megkérdezte és kicsit furának is találtam.
És tudjátok még mi a fura? Ha valaki a sztároknak írkál a közösségi felületeire. Egy csomó ilyet láttam mostanság. Én nem mernék tuti, mások meg olyan durva dolgokat posztolnak egyeseknek, hogy pl. alig várom, hogy kettesben legyünk...aztán leírja hogy mit és hogyan csinálna :O Mondjuk, gondolom a hírességek ehhez hozzászoktak, meg hát lehet, hogy nem is ők olvassák el ezeket.
A pasimmal megint veszekedtünk, persze a pénz miatt, szokás szerint. Valami munkájában is bakizott és vissza kellett adnia a pénzt, nem keveset, anyáméknak el sem árulom, mert anyám kiakadna, apám meg elkezdené mondani: hogy ő előre megjósolta, hogy csődbe jutunk és éhen fogunk halni *-* Na, azért remélem nem...De ez most nem jött jókor :S
Mostanában észrevettem, hogy megint divat a bőszárú nadrág. Wow...én meg
az összestől megszabadultam.
A kisfőni, aki a múltkor adott egy csomó
szép ruhát, pénteken egy marhajó kabáttal örvendeztetett meg, csak úgy,
mert neki már nem kell :O Olyan kabátot, amilyenre már régóta csorgattam
a nyálam, csak ugye a piszkos anyagiak (tizenakárhányezer) :P klassz
prémes kapucnis és olyan gyönyörű a színe! Pont most fontolgattam, hogy
kabátot veszek magamnak, úgyhogy nagyon nagyon örülök neki!
Szép hetet mindenkinek!
Az életem egy film, aminek nem túl jó a szereposztása, ráadásul a sztoriját sem értem...
2021. október 18., hétfő
Hiénák, impalák, oroszlánok, vita, meg random gondolatok
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése