Demolition lovers (FRERARD) pt.25.

Apám betegsége és jelenleg házhoz kötöttsége naná, hogy feszültséget teremt a családtagokkal. Mondjuk, velem most jól elvan, ahogy tudok, megyek hozzá és meglátogatom. Viszont anyámmal már balhéztak párszor, sőt anyám jelenleg a hugommal is haragban van, aki azt mondta, hogy idén már nem szól anyámhoz (!!!!!!!!!!!!!). Remélem, azért ezt még átgondolja.
És itt a hideg is,belefagyok a lakásba, hiába fűtök. Hello, vesefájdalom :/
Még mindig nincs home office sem, annak ellenére, hogy egyik nőnek az anyja pl. pozitiv lett koronára, és egy lakásban élnek, vagy a főnökségből is lettek kovidosak, de még mindig fel sem merül az otthoni munka gondolata. Igaz, két napig hamarabb eljöhettünk, mert gondolom ez a vírus olyan okos, hogy lehet hozzá igazodni, mert teszemazt (pfff ez a szó....) délután fertőz, vagy ilyenek. Értelmes...kb. mint az idősek bevásárlási sávja, amire ők amúgy egy az egyben tesznek és tovább kóricálnak all day :/ 
Pasim a hétvégén ünnepli a szülinapját, igaz a kocsmák zárva, de megoldja, nem kell félteni, ez azért nem tölt el határtalan lelkesedéssel, főleg hogy az én általam tervezett étterem látogatás meg ment a levesbe. 
És itt van a Demolition lovers új fejezete.
Angst, mental illness, alkohol, suicidal thoughts, self-harm, smut ésatöbbi.

Someone out there loves you:

Gerard január elsején, kora délután indult haza Frank-től. Kihalt volt a város, alig látott embereket, csak kiürült papírpoharak, italosüvegek, és már aktualitásukat vesztett szilveszteri partikellékek hevertek szomorkásan ottfelejtve mindenfelé. A házuk is ugyanilyen üres magányban fogadta, mikor megérkezett. A szülei még nem érkeztek haza Lyndhurst-ből, ahol pár barát társaságában búcsúztak az óévtől. Mikey sem volt még otthon, valószínűleg Bobnál volt és alvással igyekezett megúszni a kínzó a másnaposságot. Ez az érzés Gerardot is hatalmába kerítette és csodálkozott, hogyan jutott el Frank házától a buszmegállóig, ahol azután felszállt egy járatra, ami Newark-ig hozta. Frank haza akarta vinni autóval, de Gerard ragaszkodott hozzá, hogy maradjon otthon és pihenjen, mert éjszakára kellett mennie dolgozni. Lelkiismeretfurdalása volt, amiért szilveszter éjjel alaposan ráijesztett a fiúra a rosszullétével, ezt Frank-nek nem kellett volna látnia és átélnie. Alkoholt ivott a gyógyszereire, ami tilos lett volna, mégis csak nyelte keserűen az italt, nem mérlegelve a következményeket. Csalódott magában. A megbánás emésztette ezért, de feloldozást nem kaphatott sehonnan sem. Kimerülten sóhajtva vette le a kabátját. Nem volt ereje semmihez, fájt a gyomra, hasogatott a feje, fázott és izzadt egyszerre. Lement a csendességben úsző alagsorba, az ágyához lépett és csak úgy, cipőstől belefeküdt. Szorosan becsukta a szemeit, semmin nem szeretett volna gondolkodni, el akarta nyomni a zajt, a gyötrő lüktetést a fejében és arra ébredni, hogy minden tiszta és új körülötte. De az igazság az volt, hogy a Brett-el történt dolgok és az ebből eredő kaotikus cselekedetei rosszabbak voltak, mint akármilyen másnaposság. Nem múltak el az ébredéssel. Rátapadtak, a részeivé váltak és ezzel Gerard nem tudott megbírkózni. Az élet ugyanakkor nem torpant meg, az ünnepek elmúltával Gerardnak mennie kellett a képregényboltba dolgozni. Ez akár gyógyír is lehetett volna számára, de úgy érezte az élete, egy pohár vízhez hasonlatosan csorog ki a kezei közül és hiába kap utána, nem tudja megakadályozni. Egyszerűen nem tudta összeszedni magát. Napközben persze kénytelen volt, a munkáját nem akarta elveszíteni, az üzlet légköre, a napi teendők és a főnöke iránt érzett elkötelezettség nem hagyta. De ha letelt a munkaideje, Gerard arcáról eltűnt a hamis mosolygás és a fejében, lelkében sötétbe fordult minden. Nem kellett sok nap ahhoz, hogy elővegye a nappalijuk szekrényéből a szeszesitalokat. Először csak bámulta a különféle színű üvegeket, belülről ordított rá egy hang, hogy ne csinálja ezt, pakolja vissza mindet, de végül dacosan ajkához emelte az egyik italt és ivott belőle egy kortyot, majd még egyet és még egyet. Az erős szesz szokatlan volt neki, kegyetlenül marta a nyelőcsövét és forróságot teremtett a gyomrában, a szívverése felgyorsult, az üveg hangosabb csattanással találkozott az asztal lapjával, ahogy Gerard köhögve tette le rá. Csak zihált leverten, levegő után kapodva. Arra gondolt, nagymamája milyen bánatos lenne, ha ezt látná. Az ilyen irányú tette, azt az énjét hozta elő, amit örökre el akart magában temetni. Nem tudta, mit csináljon, csak azt tudta, hogy helytelen ismét az alkoholba merülnie. Nagy szüksége lett volna Frank-re, de a fiúnak dolgoznia kellett, mindösszesen néhány mondatos párbeszédekben érintkeztek a világhálón keresztül. Akárcsak Gerard, Frank is nagyon maga alatt volt, minden mondatát áthatotta a bénító félelem, hogy bármikor megtalálhatják Brett holttestét. A szorongás árnyékában nehezek voltak Gerard percei, órái, mindennapjai is. Az elalvása és az izzadtságban fürdő, zaklatott álmokból való felriadása. Néha Brett-et látta alagsori szobájának hajnali fényeiben, vagy az utcán sötétedés után. Sokszor a fülébe csengett a hangja, olykor mintha a képregényüzletben is ő szólt volna hozzá a vásárlók, vagy Mr. Evans helyett. Őrjítő volt, ahogyan alattomosan beszivárgott minden gondolatába és menekülés útjára kényszerítette Gerardot. Ez a menekülés pedig az alkohol álnok és képmutatóan mély ingoványa volt, amiben Gerard sokszor elsüllyedt már.
*****
Bizonytalanul és idegesen nyitott be a plázával szembeni bárba. Többször elsétált már előtte régebben, de először járt itt és feszélyezte, hogy tömve volt a hely, csak az ablak mellett talált szabad asztalt, hezitált is, hogy maradjon e, de végül kért egy italt és beletörődve leült. Beszélgetést hallott mindenhonnan és a zenegépből szűrődő hangokat. Az este félhomálya keveredett a cigarettákból áramló füsttel, a neonok izzásával és a poharában lévő folyadék színével. Fogalma sem volt, mit keres ott, csak nem akart hazamenni, beszélgetni vacsora alatt, megjátszani magát, hazudni a kitalált barátnőjéről, vagy arról, hogy minden rendben vele, mert ez nagyon nem így volt. Frank-el szeretett volna lenni, csak vele egyedül! Simogatni szerette volna az arcát, a haját, belenézni könnyes, barna szemeibe, a száját csókolni, hallani a hangját, még szorosabbra fűzni a kapcsolatuk ezer szálát és együtt lezuhanni vele a mélybe, ha kell.
De Frank nem lehetett most vele és ez fizikailag fájt Gerardnak.
Halk kopogás rántotta vissza az estébe, Gerard mintha kábulatból tért volna vissza, úgy nézett fel az italából. Döbbenetére, Ray állt barátságosan mosolyogva az ablaküveg túloldalán. Mielőtt Gerard bármit is reagálhatott volna, már be is lépett a bárba, majd egyenesen Gerard asztalához sétált. Gerard gondolatai össze-vissza kezdtek kavarogni, nyugtalanság jelent meg a testében és belátta, hogy rossz gondolat volt közvetlenül az ablak melletti asztalhoz telepednie.
- Jóestét Gerard! - köszönt Ray vidáman, ahogy oda ért.
- Szia Ray, ülj le. - kínálta hellyel rögtön Ray-t Gerard. Ray lezöttyent az egyik székre, Gerard a hirtelen közelségtől teljesen összezavarodott, próbálta közönyösnek mutatni magát, de ebben sosem volt túl jó, biztosra vette, hogy az érzelmei világítottak falfehér arcán. A szíve mindenesetre ki akart ugrani a torkán. Nem nézett Ray-re, az asztalon lévő szalvétatartót és sószórót bámulta.
- Nahát, nem is tudtam, hogy ebbe a bárba jársz. - jegyezte meg értetlenül Ray.
Gerard az italára pillantott, és látta, hogy Ray szintén a pohara tartalmát veszi szemügyre kérdőn. De kitért a válasz alól.
- Iszol valamit, Ray?
- Köszönöm most nem kérek semmit. De te, mit keresel itt?- tudakolta Ray.
Hogy mit keresett ott? Gerard maga sem volt ezzel tisztában.
- Én csak...- vont vállat szégyenkezve.
- Jól vagy? - Ray aggódóan vizsgálgatta Gerardot, aki kétségbeesését gépies helyeseléssel leplezte.
- Persze.
Ray nem volt száz százalékban meggyőzve, de nem akarta Gerardot erőszakosan faggatni.
- Hát oké.- mosolyodott el, azt várva, hogy talán Gerard arcán is fellelhető lesz valami halvány mosoly, de nem így történt.
- Rég láttalak. - mondta Gerard egy kis hallgatás után.
- Én viszont gyakran látlak a plázában. - árulta el Ray.
- Tényleg?- Gerard az este folyamán most először nézett nyíltabban a fiúra. Ray mosolya szikrázó volt, a szemei élettel teltek, a haja puha és göndör, pont úgy, ahogy Gerard az emlékeiben őrizte. A kijelentése pedig csodálkozásra késztette, eddig azt hitte, Ray nagy ívben kerüli.
- Sokszor megyek el a képregénybolt előtt, olyankor benézek és látlak a pult mögött tenni-venni, mindig nagyon bele vagy merülve a munkába. Egyszer azt is láttam, ahogy este a parkolóban beszállsz annak a punk srácnak a kocsijába. Frank a neve, ugye?
Gerard gyomra fájni kezdett.
- Igen, Frank-nek hívják. - már a név említésekor lobogó tűz kezdte el égetni belülről.
- Gondolom, most is éppen rá vársz, úgyhogy nem is zavarok, csak megláttalak és gondoltam, köszönök neked...- szabadkozott Ray.
- Kérlek, ne menj, Ray! Nem várok senkire, nem terveztem semmit, én csak ülök itt, mert nincs jobb dolgom. - tiltakozott Gerard.
Az első percben fájó volt Ray társasága, de Gerard egyedül sem akart üldögélni az asztalnál, akkor csak a gondolatai kínozták volna.
Ray csodálkozóan meredt az arcába, bizonyára furán hatott rá a lehangolt és rémült kérés.
- És mi is van a poharadban? - Ray nem várva a válaszra, belekortyolt a pohárba, majd csodálattal az arcán tette vissza a poharat az asztalra.
- Sajnálom...- Gerard lehajtotta a fejét.
- Vodka-narancs? Biztos, hogy jó ötlet ez? Minden rendben? - érdeklődött jóindulatúan Ray. Gerard fáradt volt bármilyen magyarázat kitalálásához, bénultan ült ott, szemében perzselő könnyekkel.
- Igen, rendben van minden. - válaszolt szűkszavúan és ezzel nyilvánvalóan nem is elégítette ki a másik kíváncsiságát.
- Mikey azt mondta a telefonban, hogy van egy Lisa nevű barátnőd, akivel karácsonykor összevesztetek. És azt is említette, hogy ugyan nem tudja, hol szilvesztereztél, de az év első napján nagyon másnapos voltál. Kicsit nehezen tudom követni az eseményeket körülötted...
Gerard nem hitt a fülének.
- Újra beszéltek az öcsémmel? - kapta fel a fejét. Nagyon örült volna, ha Ray és Mikey békét kötnek. Hibásnak érezte magát, hogy annak idején részben miatta, megszakadt a barátságuk.
- Azt azért nem mondanám, csak felhívott, hogy boldog új évet kívánjon és akkor váltottunk pár szót. Lehet, hogy Mikey nem is magától tette ezt, csak Bob rábeszélése áll a háttérben, vagy nem tudom. Mint ahogy azt sem, hogy fog e még majd hívni. - mesélte Ray kicsit szkeptikusan, de ennyi már elég volt, hogy Gerard szívét melegség öntse el, és a remény, hogy Ray és Mikey egyszer újra barátok lehetnek.
- Ez nagyon jó hír. - mondta meghatottságtól fátyolos hangon.
- Igen, meglepő, hogy Mikey nyitott felém. De térjünk vissza hozzád, mi ez az egész? Italozások? Barátnő? És Frank? Gerard, nem tudom, mi játszódik le benned, de szeretném, ha tudnád, borzasztóan érzem magam, amiért hazudtam neked és amiért a köztünk lévő dolgoknak úgy lett vége, ahogy...Te még mindig sokat jelentesz nekem! Ha tudok bármiben segíteni, vagy csak beszélgetnél, itt vagyok. - mondta Ray és ezúttal nem mosolygott, nagyon is komoly volt. Gerardnak is fontos volt Ray és a mostani önzetlensége, segítő ajánlata jól esett neki. De néma maradt, a hallgatást választotta és a titkok nehéz súlyát megtartotta magának. Nem volt más opciója.
- Köszönöm szépen, hogy számíthatok rád, Ray. - hálálkodott elpirult arccal, bármi más felelet helyett. Ray nem titkolózást várt, ez látszott az arcvonásaiban, de tudomásul vette Gerard reakcióját.
- Értem, nem szeretnél beavatni. Túl sok idő telt el azóta, hogy te és én...
- Nem erről van szó! - Gerard arcán lángok gyúltak fel, nem akarta, hogy Ray megbántódjon. De mégis, hogyan mesélhetett volna neki mindarról, ami karácsony éjjelén történt?
- Hát, sajnálom, hogy nem segíthetek. De ahhoz ragaszkodom, hogy legalább haza vihesselek, ne töltsd itt az estédet, semmi értelme! Jót akarok neked, gyere, kint parkol a kocsim a bár előtt. - ajánlotta fel Ray előzékenyen.
Gerard az italára sandított, amit valószínűleg még több követett volna. A lehetőség, hogy az alkohol segítségével nem kell annyit gyötrődnie és nem forgolódik ébren az ágyában órákig, csábító volt, de végül Ray-re nézett és bólintott.
- Jó, induljunk. - és felállt az asztaltól.
Ray megkönnyebbülten ment a nyomában.
- Remek döntés, hiszen holnap is munkanap van, nem lenne jó másnaposan kezdeni. - tette hozzá, ahogy kifelé indultak a helyiségből.
Gerard nem szólt hozzá ehhez, csak mérhetetlenül hálás volt Ray-nek, hogy akkor este megmentette.
*****
- Gerard látogatód érkezett.- bukkant fel Mr. Evans a raktár ajtajában. Gerardot meghökkentette a hír, de lerakta a kezei között tartott, frissen érkezett képregényszállítmányt és az eladótérbe ment.
Az üzlet közepén Frank állt és sután integetett felé, egy erőltetett mosolyt az arcára csalva. Gerard sokkos lett, a szíve a torkába ugrott és a fiú látványától a szokásos tűzforróság öntötte el. Többször elképzelte, hogy Frank egyszer meglátogatja itt, és hogy ő ennek mennyire fog örülni, de jelen esetben inkább döbbenetet és értetlenséget érzett. Úgy tudta, Frank ma napközben dolgozik és emellett is volt valami szokatlan Frank egész megjelenésében.
- Szia Gerard! - köszönt Frank, amint Gerard a közelébe ért. Gerardnak nem kellett sokat találgatnia, hogy rájöjjön, a fiú alkoholt fogyasztott. A szemei fényesen ragyogtak, arca piros volt, a homloka izzadt és meghatározhatatlan fajtájú szeszesital erős aromája érződött rajta. A kék kórházi egyenruhát viselte, kabátja alól sejtelmesen kivillanó névtáblával. Világoskék nadrágjának szárát a kinti olvadó, sáros hó színezte halványszürkévé.
- Szia Frank! Hogy kerülsz ide? - érdeklődött Gerard, ahogy rendezte magában zaklatottságát.
Frank kábult mosolya szertefoszlott.
- Rosszkor jöttem?
Gerard megrázta a fejét.
- Dehogy!
- Nem örülsz, hogy itt vagyok, ugye? - Frank arcán csalódottság tükröződött.
- Nagyon örülök, csak mintha úgy emlékeztem volna, hogy ma dolgozol. - vágott gyorsan Frank szavába.
Frank gondterhelten sóhajtott és csak meredt Gerardra hosszan, mint aki igyekszik összeterelni szétesett gondolatait.
- Dolgoztam is, csak eljöttem hamarabb. Nem vagyok túl jól, Gerard.
A mondattól összefacsarodott Gerard szíve.
- Sajnálom. - préselte ki magából a szavakat. Elszomorította Frank félig ittas, félig levert, bánattal átitatott zavarodottsága. Azon tűnődött, hogyan tudna segíteni rajta, de semmi épkézláb nem jutott az eszébe.
- Tudunk most beszélni?
Frank kérdése annyira vészjósló volt, hogy Gerard minden sejtjét félelem töltötte el. Ha Frank előzetes bejelentés nélkül eljön ide, annak komoly oka van. Remegés futott át rajta. Mr. Evans felé nézett, aki unatkozva hajolt a pultra, valami magazint bújva. Mióta elmúlt a karácsonyi nyüzsgés, újra megcsappant a forgalom és jóval nyugodtabb lett a hangulat. A férfi észrevette a halk diskurálást és szélesen mosolyogva igent jelzett.
- Éppen szólni akartam, hogy tarts ebédszünetet, majd én itt maradok.
Gerard elsápadva Frank-re nézett, aki köszönt Mr. Evans-nek, majd már nyitotta is az üvegajtót, mint akinek tényleg sürgős mondanivalója van.
- Sietek vissza. - fogadkozott Gerard.
- Fölösleges, úgysem nagyon jön erre senki! - a férfi újra az újságjába mélyedt, Gerard pedig kiment Frank után.
- Keressünk egy nyugodt helyet. - ajánlotta Frank, mielőtt Gerard kérdezhetett volna. Elindultak a pláza folyosóján, majd jobb helyszín híján, benyitottak az egyik félreeső mosdóba. A csend, ami szinte arcba vágta Gerardot, nyomasztóan kongott a fehér csempék között, egyedül a résnyire nyitva hagyott kisablakon át hömpölygött be a forgalom zajának távoli foszlánya. Frank rákattintotta a zárat a mosdó ajtajára, aztán a falnak dőlt.
- Átkozott hosszú ez a január. És hideg is. Sosem fog elmúlni...- motyogta halkan és elégedetlenül.
Gerard csak a fejét ingatta.
- Egyszer eljön a tavasz...
- Igen, várom a tavaszt, hiszen akkor lesz a születésnapod! Majd vásárolok neked egy gyöngyörű ajándékot és elmegyük egy szép helyre. - csillant fel Frank szeme álmodozóan.
Gerard nem igazán szerette a születésnapjait, persze jól esett neki, hogy családja megemlékezik róla, de nem akart sosem a figyelem középpontjába kerülni.
- Ez kedves tőled, de nekem te vagy az ajándék, másra nincs szükségem. - vallotta be halkan.
Frank elpirult.
- Ugyan már, én egy Istencsapása vagyok! - jelentette ki.
Gerardot elszomorította a mély gyűlölet, amit Frank táplált saját maga iránt.
- Nem! A mindenem vagy! A legjobb, az egész világon!- bizonygatta.
De Frank nem igazán hitte el a szavait, pedig azok igazak voltak, a legutolsó betűig.
- A születésnapodig még majdnem négy hónap múlva lesz. És a legjobb lenne addig téli álmot aludni...- Frank szemei le-lecsukódtak, végtelen fáradtság áradt belőle, amit fokozott az italfogyasztás. Cigaretta után kutatott a kabátjában, de meglátta a plafonra szerelt füstjelzőt és inkább visszasüllyesztette a dobozt a zsebébe.
- Miről akartál beszélni? - Gerard hangja reszketett, a mellkasa szorított, minden szívverése fájt.
Frank felnyitotta a szemeit, amiből sütött a rettegés.
- Ma a munkahelyemen voltam, mikor anya értesített, hogy beszélt apával, aki azt mondta, megtalálták Brett-et.
A kijelentés mázsás sziklaként, dübörögve zuhant Gerardra. Egy pillanat alatt leizzadt a tények kíméletlen valódiságától.
- Biztos, hogy ő az? - kérdezte, amint szóhoz jutott.
Frank bólintott.
- Az anyja már azonosította. Minden kétséget kizáróan Brett-et dobta ki a folyó. Most indul a vizsgálat, hogy miként került a vízbe és hogy mi okozta a halálát. Vége Gerard! Itt a vége!- Frank Gerardhoz húzódott és átölelte. Kezei reményvesztetten fonódtak Gerard testére. Gerard gyorsan viszonozta az ölelést, arcát Frank hajába temette, hogy elrejtse saját hatalmas ijedtségét és tanácstalanságát.
- Semminek sincs vége!- suttogott, de a szemeit elöntötték a rémület könnyei. Frank vígasztalhatatlanul kezdett sírni.
- Inkább eljöttem a kórházból, mert képtelen voltam ellátni a munkámat. Kerestem egy kocsmát és bedobtam pár italt! De ez sem segített kitalálni, hogyan tovább! Csak a kérdések maradtak! Istenem, mihez kezdjek most?! Miért kellett Brett-nek pont akkor, pont ott lennie? És én miért adtam neki oda azokat a rohadt gyógyszereket? Miért nem szálltam vele szembe férfiként?

- Ne hibáztasd magad! - kérte csüggedten Gerard.
Elena mindig mondta, hogy a sorsot nem lehet kijátszani, még akkor sem ha igazságtalan.
- De az én hibám! Francba, minden elromlott, éppen mikor jóra fordult volna, hiszen rád találtam! Ez által értelmet nyert az eddig hiábavaló életem! Pénzt szerettem volna gyűjteni, hogy egyszer házat vehessünk Somerdale-ben, hogy együtt éljünk és valóra válthassuk a terveinket! Azt akartam, hogy boldog legyél egy kis rózsakertben! - szipogott Frank, ha lehet, még erősebben ölelve Gerardot.
Frank szavaitól, a megvalósíthatatlannak tűnő szándékáról, hiábavaló álmodozásaitól Gerard is zokogott volna legszívesebben, de visszanyelte a könnyeit. Milyen gyönyörű lett volna a fiú által lefestett jövőkép Ehelyett baljós ösvényekre jutottak és kétes volt a visszaút.
- Még nincs veszve semmi, Frank! - lehelte alig hallhatóan.
- Csak el akartam menni veled innen, de ez úgy látom, már nem fog sikerülni. - sóhajtott fel megadóan Frank. A sírása enyhült, csak bámult Gerardra, könnyektől maszatos arccal, ragyogó, elkeseredett szemekkel. Gerard úgyszintén össze volt törve és zavarodva. Egy pillanatra elmélyült az igéző tekintetben, a leírhatatlan barna szempárban, ami minden egyes alkalommal varázslatosan hatott rá.
- Én is egész életemben rád vártam, Frank! Nem akarok és nem is tudok nélküled létezni Nem lehet ez a vége! - váratlan mozdulattal, saját magát is meglepve, csókolta meg Frank ajkát. Vígasztaló és egyben reménykedést kereső csók volt ez. Frank visszacsókolt, A nyála könnyektől sós, a likőröktől édeskés volt, ez a kettősség pedig a Frank jelleméből adódó lázadással és szenvedéllyel mosódott össze. A csókjuk mélyebb lett, a nyelvük újra és újra érintkezett, a testük is szorosan simult egymáshoz, érezve a másik keménnyé váló izgatottságát. Gerard lelket akart önteni Frank-be, erőt adni neki és tudta, jelenleg csak egyetlen eszköze van erre. Nem is nagyon habozott, nem akart mérlegelni, a realitást vizsgálgatni, hogy a pláza mosdójában vannak egy hétköznap délelőtt, minél több boldogságot akart szerezni Frank-nek, ha csak egy kis időre is. Hamar elragadta őket az izgalom, Frank ujjai elmélyedtek Gerard hajának fekete szálai között, ajka elszakadva Gerard szájától, mohón csókolta végig a fiú nyakát, simogatásai Gerard ruhája alá férkőztek, érintve a csupasz, lázas bőrt. Gerard felszisszent a jéghideg érintéstől, ami simogatóan haladt végig a gerincén, a mellkasán, aztán türelmetlenül állapodott meg a nadrágja szegélyénél. Együtt bontották ki a ruhadarabot, majd Gerard Frank nadrágját is kigombolta. Nem volt nehéz dolga, a világoskék, kórházi munkaruha sokkal könnyebben engedelmeskedett, mint az ő farmernadrágja. Zihálva hajoltak el egymástól, elveszve a másik szemeiben megjelenő összetéveszthetetlen csillogás fényében.
- Akarlak, Gerard. - jelentette ki Frank és hangszínét rekedtté változtatta a vágyakozás. Gerard nézte a tetoválásokkal beszínezett bőrét és szemei lejjebb haladtak, oda ahol már nem volt tintával tarkítva semmi, csak a a sápadtság volt a maga gyönyörűszép valóságában. Ez szinte elvakította. Meg szerette volna érinteni, minél előbb.
- Én is akarlak. - bólogatott megrészegülve a sóvárgástól és tenyere végigfutott a Frank nyakán lévő tetoválástól, a mellkasán és hasán át, egészen az ágyékát uraló egyértelmű felfűtöttségig. Frank hátravetette a fejét, amikor Gerard ujjai finoman körbefogták kőkemény férfiasságát. A másodpercek alatt ritmikussá változó, még mindig gyakorlatlan, de szeretetteljes, törődő mozdulatoktól Frank csípője megmozdult és Gerardéhoz szorult.
- Nevetnél, ha tudnád mikre gondolok...- árulta el heves sóhajtással.
- Soha nem nevetnék! - csóválta a fejét Gerard.
- Néha azt kívánom, bárcsak lány lennél és akkor minden következmény nélkül együtt lehetnénk. Akárhol megfoghatnám a kezedet, ha sétálunk, és nyíltan csókolhatnálak. Hogy mindenki lássa, nekem van a legdrágább és legnagyobb értékem a világon!- nyögte Frank, majd félszegen elmosolyodva saját fantáziáján, ajkát Gerard szájára nyomta. Gerard vágyakozóan és halkan sóhajtott, Frank elgondolásától lángnyelvek kavarogtak a vérében, izzadtságcseppek jelentek meg a homlokán és a hátán. Frank kibújt a szoros és füllesztő ölelésből, aztán Gerard pulóverét feljebb tolva csókolta ismét a fiú mellkasát, a nyelvével kínzóan lassan elidőzve ott. A csókok harapásokká változtak, amik nem fájtak, de kicsi, zúzódásszerű foltokat okoztak a fehér bőrön. Gerard kapkodta a levegőt és ledermedt, mikor Frank mögé lépve, kezdte el lehúzni róla a nadrágot és az alsóneműt. Gyorsan dobbanó szívvel, kimelegedve, zavartan állt, míg a nadrág a térdéig nem került. Ösztönből a mosdókagylóra támaszkodott. Az ablakon át áramló kinti hidegtől fázott kicsit, de aztán ezt rövidesen felváltotta a forróságérzet, mikor érezte Frank meleg testét az övéhez feszülni. Az előtte lévő piszkos, repedt tükörben látta, ahogy Frank is lejjebb tolja a nadrágját. Karjai óvatosan Gerard derekára simultak. Gerard szeme lecsukódott.
- Nagyon szeretlek...Frank...- ejtette ki a számára legcsodálatosabb nevet. Összerándult, ahogy Frank simogatta a hasát és ujjai bátortalanul értek el a férfiasságához.
- Én is szeretlek, nem tudom elmondani, mennyire...- suttogta neki Frank.
Csókok cirógatták Gerard arcát, szapora lélegzetvételt, nyugtalan remegést érzett a háta mögött. Frank elsöpörte Gerard arcába hullott, fekete haját.
- Gyönyörű vagy. - mondta neki kedvesen. Frank kijelentésére, Gerard tompa nyögést és tiltakozást adott válaszul, jelezve, hogy Frank-nek nincs igaza, sosem szerette, ha gyönyörűnek hívta, mert nem volt igaz. Egy percig sem volt az.
Hangokat hallottak kintről, a semmiből lépett valaki az ajtóhoz és be akart nyitni, de a zár az útját állta. Gerard és Frank szoborrá válva pillantottak az ajtó felé. Az illető kopogott, majd rángatni kezdte a mosdó ajtajának kilincsét.
- Van bent valaki?!- egy férfi szólt az ajtó túlfeléről.
Gerard szíve a torkában dobogott és kérdőn nézett Frank-re, aki fejrázással jelezte, hogy ne szólaljon meg.
A kilincs még néhányszor megmozdult, aztán ismét csend telepedett a mosdóra.
- Megállhatunk, ha akarod...- mondta ekkor Frank, de Gerard, bár megijedt az előbbi történésektől, egyáltalán nem akarta abba hagyni. Teste parázslott az izgalomtól, amit csak Frank tudott csillapítani.
- Szeretném folytatni! - és ajkai alig érezhetően érintették a Frank szájánál lévő ezüstös karikát.
Hideg csapvízzel és meleg nyállal kevert ujjak hatoltak bele. Az érzés még mindig újszerű, hasogatóan fájdalmas volt Gerardnak, áthúzódott a gerincén, sugározva teste minden pontjához. Tudta, hogy nincs sok idejük és Frank is tisztában volt ezzel. De igyekezett még így is gyengéd lenni, simogatása Gerard hajáról lekerült, a fiú izzadtságtól nyirkos hátáig. Szapora lélegzete meglebbentette Gerard hajszálait. Ajka követelezően csókolta Gerardot ahol érte, nyáltól ragadós foltokat hagyva rajta.
- Nem akarlak elveszíteni téged! Megfagy a vér az ereimben, ha arra gondolok, hogy ez történhet. - Frank ajkát Gerard nyakára szorította, forró lehellete végigszaladt Gerard bőrén.
- Nem fogsz elveszíteni Frank! Soha!- rázta meg a fejét Gerard és oldalra fordult, hogy megcsókolhassa Frank-et.
A fiú ujjai ütemesen mozdultak és Gerard is megpróbálta óvatosan mozgatni a csípőjét, felülkerekedve a fájdalmon. Mert az hiába forgácsolta szét, a tudat, hogy Frank-el lehet, mindennél fontosabb volt, mindent átírt. Forró volt mindene és ezen nem segített a csapvíz és a nyál hűvöskés érzete. Mikor nem sokkal később Frank a férfiasságával hatolt bele, Gerardot a fájdalom darabokra tépte, agresszíven harapta be az ajkát, hogy ne hallasson emiatt hangokat, és minden erejére szüksége volt, hogy ne roskadjon össze a szűnni nehezen akaró, sajgó érzéstől. Csak boldognak akarta Frank-et látni. Ha Frank csókolta, úgy érezte, semmi rossz nem eshet meg velük, hinni akarta, hogy az előttük lévő, vaksötétnek tűnő napok is világossá válhatnak és a csodálatos tervek, amiket Frank elmondott nemrég, valóságosak lehetnek talán egyszer. Mert nem csak ő igyekezett erőt adni Frank-nek, a fiú is nagyon sokat segített neki. A puszta létezésével.
Ezt Gerard a vízben való fuldokláshoz tudta hasonlítani. Nem tanult meg úszni, egy kisgyermekkori rossz élmény miatt félt a mély víztől. És saját maga szerint, egy végeláthatatlanul mélységes, háborgó víztömeghez volt hasonló az élete, amiben csak hánykolódott a sorsra bízva magát. Frank ebből a homályból rántotta vissza a szeretetével. Akkor jött, amikor Gerard nem is remélt semmit, magányos volt és örökösen szomorú, akarta hogy a halál fekete lepelként boruljon rá, egyedül a nagymamája állt mellette. Aki egy nap meglepte egy számítógéppel és ezzel kinyitott egy átjárót, amin át az életébe lépett Frank. Gerard hálás volt Elenának és hálás volt Frank-nek.
Frank sóhajai hamar nyögésekké alakultak, a ritmus, amit életre hívott egyre gyorsult, arcát Gerard hátához szorította és csak ismételgette a másik nevét elfúló hangon. Gerard is igyekezett olyan közel húzódni a fiúhoz, ahogy csak tudott. Ez a helyzet merőben más volt, mint a legelső alkalom, ahol a Frank által tervezett meghittség vette őket körbe, ágyban voltak és minden ruhájukat levehették. Most ez nem volt lehetséges, Gerard hasát kényelmetlenül nyomta a mosdókagyló, amire ráfeküdt, míg Frank egyre mélyebbre hatolt bele, amire ő halk, keserves sóhajokkal válaszolt. Hideg verejtékcseppek ültek ki a homlokára. Az villant be az agyába, hogy milyen szürreális itt lenni és ilyeneket cselekedni! A bevásárló központ mosdóhelyisége maga volt a realitás, hiszen emberek jöttek-mentek a környékén, így mindenre kevesebb idejük jutott, de így is közel kerültek egymáshoz, amennyire tudtak, a bőrük izzadtan tapadt össze. Frank-et nem zavarta most a dolgok valódi léte, hangosan nyögdécselt és teljes súlyával Gerardra dőlt. Majd eddig Gerard hátán pihenő keze váratlanul Gerard ágyékára kúszva, a csípője mozgásával egy ütemben kezdett el fel-le mozogni a fiú kemény férfiasságán. Határozottsággal, de egyszerre nagyon gyengéden, mintha érzékelte volna, hogy Gerardnak erre van szüksége. Gerard reszketni kezdett, a torka összeszorult és elhűlve, sokkosan tapasztalta, hogy Frank érintésétől mintha elektromos szikrák cikáztak volna át rajta.
- Frank...- nyögte és a hangokat, amik elhagyták a száját, a vágyódás színezte át.
A változás pillanatok alatt hatott rá, az ő csípője is ritmusosan kezdett el mozogni, szinte nyomta magát Frank izzadt ujjai, keserédes érintései alá.
- Frank...- Gerard kinyitotta a szemeit és a tükörben idegennek látta magát. Tűzpiros arcába izzadtan ragadt hajjal, félig kinyílt ajkakkal és a mosdókagylót görcsösen szorítva, míg egyszerre moccannak Frank-el, mind zajosabb nyögésekkel.
- Ne hagyd abba, kérlek...- suttogta erőtlenül Gerard. Látta, ahogy Frank rápillant, és ugyanolyan lángoktól ég az arca, mint neki, míg az ajkán sóvárgó, boldog, hitetlen és kába mosolly játszik.
- Nem fogom...- ígérte lihegve és Gerard haját szelíden marokra fogva, húzba őt közel az arcához, hogy megcsókolhassa a száját. A nyelvük remegve olvadt össze.
Gerard úgy érezte, mintha Frank sokkal jobban ismerné a testét, mint ő maga. A fájdalom még nem múlt el, maróan ott keringett, de ezt halvány, kicsi pontként megvilágította a hullámokban egyre jobban feltörő kéjes érzés. A gondolatai kikapcsoltak, már nem szégyenkezett a tükörben látott képmása, a nyögései és sóhajai miatt, a rezdüléseit a szeretet vezérelte, minden Frank-nek szólt, miatta volt. És ez elsodorta a beteljesülés irányába, ahonnan már nem volt visszaút. Mintha egy pislákoló lámpa lett volna a szíve helyén, ami Frank összes vehemens mozdulatánál fel-felvillant. Majd, amikor elérte az extázis mindent elmosó ereje, mintha ez a lámpás egyszerűen szétrobbant volna és szilánkjai ezerfelé szállva, teljesen eltöltötték Gerardot. Testének minden része lángokban állt, hangosan felnyögött, Frank nevét kiáltotta, amit a fürdőhelyiség visszhangzott, de visszhang nélkül is csak Frank nevének betűi villogtak előtte. A szíve, a vére sokszorosára gyorsulva dübörgött, a mellkasa, a tüdeje szúrt a levegőhiánytól. Verítékcseppek rohantak keresztül az arcán, belecsorogva a szájába és le a ruhájára. A reszketése fokozódott, ettől elgyengülten omlott a mosdókagylóra és érezte, hogy abban a pillanatban Frank nyögdécselve megmerevedett mögötte. Majd karjaival átölelte és testével betakarta. És kis ideig így maradtak, mindketten sebesen lüktető szívveréssel, akadozó lélegzettel, remegve, izzadtan. És ahogy Gerard szívénél a képzeletbeli lámpa darabokra tört, úgy köszöntött rájuk újból a sötétség.
- Szeretlek. - Frank eszmélt fel először, pihegve csókolta Gerard haját és kettétörte a szoros kontaktust, megszűntetve a kis világukat, ahol minden elevenen, a szenvedély vörös színében pulzált.
- Én is szeretlek. - vágta rá azonnal Gerard és még mindig eszeveszetten ugráló szívvel, bágyadtan figyelte, ahogy Frank a kabátjába törölgette a kezeit, a homlokát, majd egy kevés vízzel igyekezett a nadrágján lévő árulkodó foltokat eltűntetni, zavartan káromkodva. Gerard még szédült kicsit, nehezen kapott levegőt, az izmai vibráltak, fájdalmat okozott számára a mozgás. De ismét lépéseket hallottak közeledni.
- Öltözz fel! - kérte halkan és ijedten Frank. Gerard engedelmesen biccentett. Ahogy felhúzta a nadrágját, érezte a lábain lefutó folyadékcsíkot és látta maga előtt a padlón is az átlátszó cseppeket összegyűlve. A lépések végül elhaltak, de Frank kinyitotta a zárat a mosdó ajtaján. Viszont nem ment ki, hanem a falhoz támaszkodva, ő is ezeket a földön lévő nyomokat bámulta, arcán megmagyarázhatatlan kifejezésekkel, összeszorított szájjal, komoran megállapítva, hogy ennyi maradt csak az elmúlt percekből.
- Köszönöm, amit értem tettél, Gerard. Tudom, miért csináltad.- mondta, hálatelt hangon, utalva hogy Gerard esetleg a rossz kedve miatt ment bele a mosdó beli szeretkezésbe.
- Nincs mit köszönnöd! Azért tettem, mert kívántalak, mert veled szerettem volna lenni! Még sosem éreztem ilyet. Én nem gondoltam volna, hogy valami lehet ennyire leírhatatlanul jó...- Gerard elhallgatott, bár meg tudta volna mutatni Frank-nek, mi játszódik le benne.
Frank szó szerint érezte és ismerte őt. Sosem hitte volna, hogy ilyen előfordul az életben.
- Csodálatos volt ez az egész! És veled átélni, eljutni a legvégsőkig, mindig is ezt akartam, amióta megláttalak...- Frank szégyellősen elmosolyodott.
- Még sok ilyen lehet, ha szeretnéd! Hidd el, minden rendbe fog jönni! - állította Gerard egy kis csendességet követően, mintha csakugyan sziklaszilárdan tudná, mintha látna a jövőbe.
Frank csak hallgatott kétkedve, majd hosszan megcsókolta Gerardot, mielőtt együtt léptek ki a mosdó ajtaján.
Valamivel később Gerard már a képregényüzletbe tartott visszafelé. Fogalma sem volt, mennyi ideje hagyta ott a boltot, az idő fonalai összekuszálódtak előtte. A feje kóválygott, a gondolatai szerte-szét szálltak, Ábrák ugráltak a szemei előtt, a haja nyirkosan izzadt volt, a szája cserepes, a ruhája ragadós, a nyaka pedig egy ponton fájt és bár nem nézte meg a tükörben, de biztos volt benne, hogy folt van rajta, így amennyire csak tudta, a pulóverét ráhúzta. Próbálta visszanyerni a lélekjelenlétét, de szíve vad dobogását és az érzelmei csapongását nehezen tudta kordában tartani. Csodálkozott a teste reakcióján, hogy a fájdalmát, Frank érintése átváltoztatta élvezetté és átlökte őt a kielégülés szavakba nem önthető határán.
- Visszajöttem, Mr. Evans. - nyitott be az üvegajtón. A hely most is üres volt, a férfi épp hogy ránézett az újságja lapjaiból, de Gerard észlelte, hogy azon nyomban megrökönyödik.
- Fiam, minden oké? - kérdezte értetlenül pislogva Gerard felé.
- Igen! Bocsánat, nem akartam elmaradni. - szabadkozott Gerard. Úgy érezte magát, mint amikor Mikey gyanakodott, hogy kapcsolata van Ray-el. Sosem tudott jól színészkedni és szerepeket játszani.
- Nem maradtál el, ne aggódj, de valahogy most nagyon sápadt vagy, biztos hogy nem érzed rosszul magad? - Mr. Evans felállt a székéből és Gerard irányába indult.
- Jól vagyok! Befejezem az újságok pakolását. - dadogta és mielőtt a felettese bármit is szólt volna, belépett a raktárba. Ahogy a porlepte, plafonig érő polcok elé tárultak, kicsit megnyugodott. Lerogyott egy színes képregényhalom mellé és vett néhány mély levegőt, de ettől nem nyugodott meg, izzott a szive, egyre csak Frank-re gondolt, akivel aznap újabb korlátokat döntöttek le.
*****
Amilyen gyakran csak tudtak, találkoztak Frank-el. A fiú egyre többször vitte el a Belleville-ben található otthonába, ha az édesanyja éjszakás műszakban dolgozott. Gerard szeretett Frank-nél időzni és boldogan fedezte fel, hogy a világegyetemet ábrázoló nagyalakú rajza, Frank ágya felett, a plafonon kapott helyet. Mosolyogva nézegette a rajzot, örült, hogy Frank-nek tetszett, de ő még mindig látott benne hibákat és elnagyolt vonalakat.
- Nagyon szeretem azt a rajzot. Te vagy a világon a legtehetségesebb. - mondta Frank a földön ülve és a gitárján dallamokat játszva.
- Részrehajló vagy. - ítélte meg Gerard.
- Te meg kishitű. - vágott vissza Frank, majd újra pengetett pár akkordot a gitáron, halkan és lágyan énekelve hozzá.
- Ha ma éjjel veled lehetnék, énekelnék neked egy altatót. Soha ne engedd, hogy elvegyék a fényt a szemeidből. Egy nap elvesztem ezt a harcot, ahogy elhalványulunk a sötétben, csak emlékezz arra, hogy mindig fényesen fogsz ragyogni...
Gerard meghatódva hallgatta a gitárral kísért dalrészletet, ám Frank észbe kapott, zavarba jött és el abba is hagyta, kezei lehullottak maga mellé.
- Frank, ez csodaszép, énekelj még! - kérte Gerard, de úgy tűnt, Frank nem akar többet énekelni, mert lerakta a gitárját.
- Mindig is írtam dalokat érzésekről, de nem láttam a szívemmel a tartalmukat. Amióta ismerlek, ez teljesen megváltozott, sok minden, amiről eddig fogalmam sem volt, felszínre kerül bennem és ha rád gondolok, ilyen dalszövegek születnek. Már egy egész füzet tele van. - árulta el és az ágyhoz sétálva, kihúzta az ott lévő éjjeliszekrény fiókját. Gerard arra számított, hogy a szóban forgó füzetet húzza elő, de ehelyett Frank döbbenetes módon, és nem oda illően, egy temetkezési vállalkozó prospektusát tolta elé.
- Ezt tegnap az apám házában találtam. - közölte és látszott rajta, hogy nehezen tudja fékezni a felindultságát.
Gerard szótlanul és megrendülve vezette végig a tekintetét a színes képeken, az apró fehér betűkkel teleírt lapokon, amik urnákat, koporsókat, gyertyákat, koszorúkat hirdettek. Az ámulat vasmarokkal szorongatta a torkát.
- Brett halála miatt? - kérdezte félve és lapozott egyet.
Akkor már napok óta kerülték a témát és nem jött szóba náluk Brett. Ettől függetlenül persze érezték a jelenlétét, a halálának nehéz súlyát és az ebből eredő bénult várakozást.
Frank vállat vont.
- Talán, de az is lehet, apa azon aggódik, hogy esetleg nem épül fel a betegségéből. - válaszolta szomorkásan, majd szorosan Gerard mellé ülve, az ölébe helyezte a tájékoztatót.
- Édesapád biztosan meg fog gyógyulni. - vígasztalta Gerard a lehangolttá vált Frank-et.
- Szerintem morbid ilyesmiket otthon tartani! Komolyan, magának akar választani koporsót például? Ül a házában, a kanapéján és nézegeti a képeket, majd rábök az egyikre, hogy az lesz a megfelelő, vagy esetleg ez? - háborgott Frank, de az ő szemei is gondosan végigvonultak minden egyes képen.
- Nem tudom.- Gerard nem ismerte jól az idősebb Frank-et, egyszer találkoztak csak, ezért nem mondhatta meg, mi lehet a gondolataiban. Lehet, hogy Brett temetését szervezi, de az is előfordulhat, hogy a betegségéből kifolyólag volt nála a tájékoztató. Mikor Gerard nagymamája meghalt, a szülei intézték a temetés kellékeit, de őket is megviselte, Gerard el sem tudta képzelni, milyen lehet az élet lezárását az embernek aprólékosan, saját maga eltervezni.
Frank egy új lapra pillantott.
- Persze, ha rólunk szólna, más lenne...- jegyezte meg.
Gerard felkapta a fejét.
- Mire gondolsz? - rossz érzése támadt.
Frank könnyedén vont vállat.
- A befejezésre...
- A halálra? - Gerard arcán szomorú árnyak suhantak végig.
- Te már nem fantáziálsz róla?- kérdezett vissza Frank.
Gerard nem akart hazudni és valószínűleg Frank el sem hitte volna, ha mást állít.
- De igen. - felelte habozva.
- Amióta Brett-et megtalálták a folyóban, mintha egy kard lógna a fejem felett, ami akármikor lecsaphat rám. A börtönt nem bírnám ki és azt érzem, fogy az időm, hogy futok valami elől, ami úgyis utolér és nincs értelme kerülőutakat felkutatni. Tisztelem az elmúlást, hatalma van, amit senki sem bírálhat felül, ugyanakkor félek is tőle. Te ezzel másképp vagy, már kétszer is megpróbáltad. Ezért ha velem jönnél, biztosan nem félnék annyira!
Gerard kikerekedett szemekkel bámulta Frank komor ábrázatát. Az elszántan csillanó szemeket, a sápadtba hajló arcbőrt, a kócos barna tincseket. Akkor realizálta, hogy minden igyekezete ellenére sem sikerült Frank-be erőt ültetnie.
- Úgy érted...- de nem volt képes kimondani, összefoglalni egy mondatba.
Miért feltételezi Frank, hogy az öngyilkosság az egyetlen megoldás? Vajon konkrét elképzelése van az egészről? A családi nyaralójukban rejtőző puskára gondol? Vagy más eszközök is felmerültek nála?
- Ha nem lesz más választás...- egészítette ki Frank.
Egyáltalán nem csuklott el a hangja.
És ez árasztotta el Gerard szívét sűrű aggodalommal.
- Frank...- kérdezni, szólni, kiáltani akart valamit, magához ölelni Frank-et, bizakodást csepegtetni bele, de csak pislogott rá üresen és riadtan.
- Hajlandó lennél velem átjönni a túloldalra? - Frank tekintete a prospektus egyik fotóján cövekelt le. Egy fekete koporsónál, piros bársony béléssel, a kép szélén egy vörös rózsákból álló, hatalmas koszorú is helyet kapott. Gerard szerette a rózsákat, de most először a viszolygás szaggatta irántuk. Mert azon a képen nem az életet szimbolizálták.
- Persze! - Gerard feje zúgott, a vér az arcába szállt.
Frank ettől egészen úgy mosolygott, mintha nyert volna valami ostoba játékban. És ez volt valóban kétségbeejtő Gerardnak.
Éjszaka ért haza, az elsötétült ablakokból azt következtette, hogy szülei és öccse már aludni tértek. Óvatos léptekkel benyitott és az előszobában a fogasra aggatta a kabátját, aztán a konyhába ment, amit az éjjel színei teljesen beburkoltak. Megállt a pultnál és engedte, hogy elnyelje a sötétség. Sivárnak érezte belül magát. Egész este fejfájása volt és nem tudott szabadulni Frank mondataitól. Hiába váltott később témát Frank, hiába csókolta hevesen, hiába ölelte és simogatta őszinte szeretettel, ezzel nem tette meg nem történtté a kimondottakat. Gerard szorongott és nem oldódott fel.
- Szeretlek. - suttogott Frank, amikor az ágyon feküdtek, ölelkezve és hallgatva egymás lélegzetvételét.
- Én is szeretlek. - Gerard elnézte Frank-et. A törékenységét, szeme egyszerre békés és nyugtalan színét, egyre jobban forrongott a lelke. Végigsimított a fiú vállán. Az oldalán, tenyere alatt jól érezte a bordáit. majd a mellkasánál járva a szívverését. A halk, egyenletesen dobbanó hang, a saját szíve pulzálásának tükörképe volt. Ez összekapcsolta, életben tartotta őket.
- És mindig is szeretni foglak, Gerard, történjen bármi, ezt ne felejtsd el!
Frank szavaira Gerard szorosan becsukta a szemét. Sejtette, mi mindent hordozhat ez a kijelentés magában. Sosem akarta, hogy a fiú olyan legyen mint ő, akit egy időben csak az foglalkoztatott, miként tehetne pontot az élete végére.
Könnyek futottak le az arcán, csak nézte a feketeséget, amiből kirajzolódott a konyhapult márványának örvénylő mintázata. Hányingere volt és szédült, pedig nem volt részeg, néhány sörön kívül mást nem ivott aznap. A Frank iránti féltés szédítette el.
Bár itt lenne a nagymamája, akitől útmutatást kérhetne! De egyedül csak fulladozni tudott az elkeseredéstől.
Annyira fájt a feje, hogy vérének zubogását is hallotta, de lehet, hogy ez csak az a megszokott lárma volt, ami ellen nem hatott a gyógyszer. Kézfejét végighúzta az arcán, letörölve a könnyeket és felgyűrte a farmeringének ujját. A pulton heverő konyhakés után nyúlt, megszorította a nyelét és a hideg, éles pengét a csuklójához nyomta. Csak meg akarta tenni, minél gyorsabban.
- Soha ne engedd, hogy elvegyék a fényt a szemeidből. - emlékezett vissza a nem is olyan régen Frank-től hallott dal soraira.
Felhasadt fakó bőre mentén fájdalmasan kibuggyant a vér, amit a koromsötét miatt nem látott, csak érezte, hogy nehéz, meleg és a ruhájára szivárog. Éppen úgy, ahogy régen. A könnyek újra homályossá tették szemeit, elfogyott a levegője és forogni kezdett vele a világ, ezért visszarakta a kést a pultra és a földre kuporodott. A gyötrelemmel és bűntudattal keveredett érzés, mint egy időszakos látogató, úgy tért vissza és Gerard nem tudta megjósolni, meddig marad majd.

folytatása következik...