2020. augusztus 13., csütörtök

Döntések

Dögmeleg és lassú a hét. Terveztem pár dolgot, de nem igazán sikerült véghez vinni mindet. Megjött az a parfüm, amit még múlt héten rendeltem és amit akkor viseltem, mikor a Mr. Népszerűs tragikomédiám zajlott. Kicsit aggódtam is, hogy majd előtörnek a rossz emlékek emiatt és nem fogom élvezettel használni, mert pl. azt a parfümöt, amit anno az Aputest érában haszáltam, tuti nem tudnám elviselni. De itt szó sincs erről, mert imádom az illatát és ki emlékszik már arra a béna Mr. Népszerűre (ha elfogna a kétely, felidézem a legutóbbi fb adatlapja tartalmát, meg egy kb. 15 évvel idősebb a nője, a srác meg nagyon kopaszodik).Anyámék hétfőn elutaztak, szegény még aznap hívott, hogy milyen szar ott lenni, mert semmi sincs, raádásul a Tinikurva...vagyis Tinimami ki sincs apám hátsójából, és már délutánra összeveszett mindenki mindenkivel. Később hugom is írt messengeren, hogy ha tudja, hogy csak a balhé lesz és ez ilyen tré, el sem indul. Oh, kedvesem, kérlek...hát még nem jöttél rá hogy a családi tömegnyaralások 90%-a veszekedésből áll?!Szóval áldom az eszem, hogy én ebből kimaradtam. Konfliktusokért kár három megyét átutazni, az itt is megtalálja az embert, nemde? Remélem, azért csak jobb lett a hangulat, nem beszéltem azóta senkivel. Elvagyok a magam valóságában, reggel kelek a pasimmal én is, aztán később elbuszozom anyámék házába az állatokat etetni, virágot locsolni, ha van befizetendő számla, azt is rendezem, ha nem, akkor gyönyörködöm a kiscicákban, el tudom nézni sokáig a játékukat, olyan cukik <3 Vagy nosztalgiázok, míg a buszhoz nem kell indulni. ma pl. találtam egy nagy kartondobozt az iskolai levelezésemből, H.-val és A.-val, ezutóbbiakba olvastam bele és hát meghatódtam. A. még annyira aranyos lány volt, bár rendelkezett egy fura üldözési mániával a levelek tanulsága szerint, ugyanis mindegyikben azt írja, hogy tudja, hogy utálom és hogy haragszom rá :O Azóta az önbecsülése rendesen helyrerázódott szóval minden rendben, de lehet, elküldöm neki pár irományát, hogy lássa, "honnan indult"...És igen, jó volt fiatalabbnak és hülyébbnek lenni (én most is az vagyok, relax).Ja és vásárolok is, ha már egyszer ott vagyok a központban, sajnos  mindenhol maszkot kell hordani, ami ebben a hőségben egy kínszenvedés, ezért minden boltban sietek, hogy ne kelljen sokáig viselni. Borzalom lehet ezt egész nap hordani.
Vettem
egy tök jó illatú öblítőt, na ennek tényleg vakáció illata van (nem úgy mint annak a folyékony szappannak, ami dög büdössé vált kitudja miért), csak szerintem el volt repedve a flakon kupakja és mire haza vonszoltam, mindenhonnan folyt :/ De túlságosan melegem volt, hogy ezzel foglalkozzak behatóbban. 
A postán meg ismételten magamra szabadítottam egy biztosítós asszonyt, csak mert nem akartam megsérteni :/ Kaptam egy rakat szórólapot.Ez a meleg kiveszi az erőt az emberből, itthon is ezer fok, úgyhogy én már csak főzök, meg ezt-azt teszek. Nem viszem túlzásba. Egy kicsit írtam is a fanfictionomat, de sajnos nem számottevően, most nem áll rá az agyam és két napig a fejem is fájt. Úgy volt, hogy H.-val találkozunk, kitalálta, hogy menjünk el lófrálni, mert most lesz a kislánya szülinapja és ajándékot akar nézni. De nem tudtunk időpontot egyeztetni, nekem a délelőttömet elviszi az anyáméknál való program, neki meg 12 után el kell hozni az oviból Larát. Amúgy sem volt nagy kedvem a legnagyobb hőségben shoppingolgatni, az normál időjárási keretek között is kiakaszt. Szóval így nem tudom, most mikor tudunk találkozni, majd mennek nyaralni ők is jövőhéten, vagy utána.És mi is megyünk!!!!A nyaralóban hála égnek, volt szabad hely augusztus végén, így 2 éjszakára nekünk is összejön! Hurrá!!! Csak legyen jó idő. A programokat kitaláljuk mi magunk:D Jaj, napok óta ez a dal jár a fejemben (ÁÁÁÁÁÁÁÁ).


02:17: aaaaaaaaaaaahhhhwwwwwww...
03:33:
fanfiction timeeeeee (Bert is milyen szexi itt...)
This is our last dance.
This is ourselves.
Asszem emiatt a dal miatt, most totál elsóztam a vacsorára szánt főzeléket XD



2 megjegyzés:

  1. ahhoz képest, hogy azt írod, hogy semmit nem csinálsz, eléggé aktívnak tűnsz, jó olvasni, hogy ennyi minden történik veled. és annak külön örülök, hogy sikerül leugranotok a nyaralóba!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én is örülök, hogy kicsit kiszakadhatunk innen.

      Törlés