2020. július 19., vasárnap

Isten áldjon ezért, Dave!!

Hülye játékot játszik velem a sors. Majdnem egy éve törölték a régi fiókomat a Wattpadon, ami több mint 4 éves volt, százon felüli követővel, meg az összes sztorimmal. Na, azt kihevertem, csináltam még egy wattpad fiókot, amire még csak a D.loverset töltögetem, időm sincs az összes többit most egyenként bemásolgatni, majd egyszer talán. De így is elégedett voltam, mert a frerardom 2 K-nál jár. Erre fel, péntek éjjel valaki feltörte vagy nem tudom, nem értek hozzá, de szombaton nem bírtam belépni, azt írta ki, hogy megváltozott a jelszavam és kérjek új jelszót, amit elküldenek az ott megadott emailcímre. Igenám, de én okos, elfelejtettem azt az emailcímet, mert már előtte sem használtam túl sűrűn, mióta gmailes vagyok. Tudtam az elejét és azt is, hogy van benne 4 szám, de a jó Istennek nem tudtam rájönni, mi az a négy. Végigpróbáltam mindenki születési dátumát, egyéb jeles számokat, de semmi. Na és akkor írtam a Wattpad Help Centernek, elregéltem a béna angolommal, hogy mi a szitu, már hogy valaki feltörte a fiókot és jelszó változtatást kért de mivel nem tudom a regisztrációs emailcímemet nem tudok mit tenni. A srác, vagyis Dave, Torontóból, készségesen válaszolt, leírta, hogy sajnálja hogy ez történt, de szigorú előírásaik vannak a személyiségi jogok miatt blablabla. De ha válaszolok három kérdésre, megoldhatjuk a problémát. Az első a regisztrációs emailcím volt, amire azt írtam, hogy pont azt nem tudom sajnos és ezért vagyok szószban. A második, hogy soroljak fel 3 olyan művet, amit a könyvtáramban mentettem el, na erre tudtam a választ, mert egyet sem mentettem :D A harmadik kérdés a születési dátumom volt, az is ment. Válasz sokáig nem jött, estig többször beléptem, de ugye Kanada, meg időzónák, meg más nyűgjeit is meg kell oldani nekik, értem én. De biztos voltam benne, hogy elkaszálnak és épp agyaltam mentő megoldáson, mikor reggel 6-kor-alvás helyett-benéztem az email-jeimhez és láttam, hogy a srác írt. Azt írta, hogy köszöni a türelmemet-ohhh kérlek!-és örömmel tudatja, hogy jól feleltem a kérdésekre és visszakaphatom a fiókomat!!!!!!Kaptam egy linket, odakattintottam és bent is voltam. Geesus....*-*Úgy örültem, mint egy öt éves, komolyan! Nem is hittem volna, hogy vannak ilyen kedves, jófej emberek!!!Azóta már megváltoztattam az emailcímemet, és persze írtam Dave-nek egy köszönő emailt. Deeee...és tudom, hogy ez neki nem számítana, de nekem igen, beleírom a D.loversbe!!!!Már van is ötletem, hogyan :D Nyilván nem fogja tudni, de nekem ez akkor is egyfajta hála felé.
Aki meg feltörte a Wattpadomat, az szíjjon tésztát, jó sokat.
Ettől a jól elsült Wattpad dologtól, egész szombaton fel voltam dobva, pedig amúgy vagy négy-öt napja dögrováson vagyok, torok és fejfájás, alig van hangom, meg köhögök. Pasim dettó :S Bár ettől függetlenül is csavargott hétvégén :( Pedig tiszta béna az idő, esett, meg lehűlt a levegő.
Pénteken együtt néztük az A lány és a farkas c. filmet, ami mint később leesett a Piroska és a farkas c. mese bizarr filmváltozata. Hát, fura volt. Piroska kissé ribancos, meg az egész tök nyomasztó volt, oké hogy középkor, meg minden, de...na egyszer meg lehetett nézni. Bár pasim tuti azért nézte, mert a Piroska durván jól nézett ki XD
Tegnap még Á.-ra is ráírtam messengeren, hogy mi van vele, meg hogy tényleg mennek e A., meg ő az osztálytalálkozós balfaszkodásra, mert hogy A. azt írta az ezt szervező csoportba, hogy mennek. De Á. azt felelte erre, hogy mivel nyaralni van azon a héten az őseivel és másnap ér vissza a városba, esélytelen az ügy és különben is volt már egy ilyen összeröffenésen, ballagás után 1-2 évvel és állítása szerint, tré volt. Nem is tudtam, hogy csináltak már ilyet, engem akkor meg se hívtak hála az égnek. Kiváncsi leszek, így A. megy e :O
És a végére egy...LOL...nem is tudom mi ez...Mary Poppins meet death metal XD Amúgy cool.

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy meglett a fiókod:)) vannak még jófej emberek. én múltkor az őskori freemailem megszüntetéséért könyörögtem, mert valahogy úgy volt kitalálva, hogy csak akkor szüntethetem meg, ha a postaládában rákattintok valami linkre.. de nem emlékeztem a jelszavamra, nem tudtam belépni.. a jelszóemlékeztetőt pedig nem akkor küldték ki amikor kérted, hanem 24 órán belül bármikor (!!!) és volt 30 percem rákattintani. Mikor már másodjára hajnali 2-kor sikerült kiküldeniük az emlékeztetőt, akkor írtam nekik, hogy most szivatnak? :D aztán végül megoldották nekem:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen kis jófejek a freemailesek, hogy így megbonyolítják a jelszóemlékeztető küldését, azt hiszik, te ott ülsz éjjel-nappal a gép előtt :/ De a fő, hogy megoldották valahogy.
      Nekem már annyi levelezőm és emailcímem volt, meg van, hogy kezdem elveszteni a fonalat.

      Törlés