És a napok telnek, most túl gyorsan is...
Keddre lebetegedtem :O Már hétfő este is rosszul éreztem magam, fájt a fejem, meg a torkom is kapart. Ez kedd reggelre durva torokfájássá eszkalálódott, nyelni, beszélni is alig bírtam, meg rázott a hideg, erőtlennek éreztem magam.
De ennek ellenére kedden mentem ügyintézni, ami úgy hiányzott, mint egy hátbarúgás :/ De legalább haladtam vele, mondjuk most is vannak bennem általános kérdések, pl. hogy a háziorvos asszisztense- akinek a stílusa útszéli, és nem vesz fel telefont, nem nyit ajtót, mikor kopogok többedjére, hogy ugyan adja már ki a receptet, viszont az ablakból lát, de úgy tesz, mintha ott sem lennék-ugyan, kinek a kicsodája, hogy ott dolgozhat???
És én miért vagyok ilyen kasu, hogy nem e-receptet íratok????
Ugye XD
A pasim kedd este irtó gyökér volt, kötekedett és kitalálta-vagyis a kis barátkái adták a szájába-hogy nekem bizony pasim van. Mármint még egy, mellette. Wáohhh *-* Mert kell is nekem még egy fickó, mikor vele is van bajom elég :S Nem álltam bele a vitába, ráhagytam, remélve, hogy kialussza az ostobaságot.
Szerdán meg folytattam az ügyintézést, mert milyen jó az így, egészségügyileg rottyon. Mondjuk, már jobban voltam valamennyire, hála a Strepsilsnek és a kisüsti pálinkának, amiből este bevágtam egyet és bár utálom a pálinkát, de esküszöm, jót tett. Bár most meg a fogam fáj, de az ugye évek óta :(
A hivatalban jó sokan voltak, dög meleg volt bent, és szék sem volt elég, ráadásul kötelező volt a maszk, amitől a frász kitört, iszonyatosan idegesített, hogy az arcom előtt van, de mindenki volt és egységesen rondán néztek rám, amiért én bevágtattam maszk nélkül, tehát fel kellett vennem. A sor lassan haladt, többen ott is hagyták, az egyik srác meg azt mondta, annyira siet, hogy ha valaki cserél vele sorszámot, azt pénzzel hálálja meg. Bevallom, csábító ajánlat volt, de nem akartam már csöveskedni, meg amúgy is én következtem, a csávó előtt meg nyolcan voltak. Hazafelé be akartam menni a városba, parfümöt nézni, de inkább a pasim melóhelye felé kanyarodtam és kávéztunk, meg dumáltunk pár szót. Mondtam neki, hogy előzőleg egy gyík volt, de túlzottan nem vette a szívére...Ah, jellemző.
Ma már takarítani kéne, meg beszéltük pasimmal, hogy jó lenne a legpenészesebb szobát-amit nem használunk, csak lomtárnak-valamikor majd kifesteni, de előtte ki kéne onnan pakolni a kanapét, meg sok mást is. Ja, meg kéne redőny is, mert hátha úgy nem lenne ezer fok a lakásban.
Tudom....álmok.....
Inkább olvassátok a sztori következő részét. Ezt sikerült ennyi idő alatt összekínlódnom. Hát igen...Extraszar. És ultra angst. Sajnálom.
A pasim kedd este irtó gyökér volt, kötekedett és kitalálta-vagyis a kis barátkái adták a szájába-hogy nekem bizony pasim van. Mármint még egy, mellette. Wáohhh *-* Mert kell is nekem még egy fickó, mikor vele is van bajom elég :S Nem álltam bele a vitába, ráhagytam, remélve, hogy kialussza az ostobaságot.
Szerdán meg folytattam az ügyintézést, mert milyen jó az így, egészségügyileg rottyon. Mondjuk, már jobban voltam valamennyire, hála a Strepsilsnek és a kisüsti pálinkának, amiből este bevágtam egyet és bár utálom a pálinkát, de esküszöm, jót tett. Bár most meg a fogam fáj, de az ugye évek óta :(
A hivatalban jó sokan voltak, dög meleg volt bent, és szék sem volt elég, ráadásul kötelező volt a maszk, amitől a frász kitört, iszonyatosan idegesített, hogy az arcom előtt van, de mindenki volt és egységesen rondán néztek rám, amiért én bevágtattam maszk nélkül, tehát fel kellett vennem. A sor lassan haladt, többen ott is hagyták, az egyik srác meg azt mondta, annyira siet, hogy ha valaki cserél vele sorszámot, azt pénzzel hálálja meg. Bevallom, csábító ajánlat volt, de nem akartam már csöveskedni, meg amúgy is én következtem, a csávó előtt meg nyolcan voltak. Hazafelé be akartam menni a városba, parfümöt nézni, de inkább a pasim melóhelye felé kanyarodtam és kávéztunk, meg dumáltunk pár szót. Mondtam neki, hogy előzőleg egy gyík volt, de túlzottan nem vette a szívére...Ah, jellemző.
Ma már takarítani kéne, meg beszéltük pasimmal, hogy jó lenne a legpenészesebb szobát-amit nem használunk, csak lomtárnak-valamikor majd kifesteni, de előtte ki kéne onnan pakolni a kanapét, meg sok mást is. Ja, meg kéne redőny is, mert hátha úgy nem lenne ezer fok a lakásban.
Tudom....álmok.....
Inkább olvassátok a sztori következő részét. Ezt sikerült ennyi idő alatt összekínlódnom. Hát igen...Extraszar. És ultra angst. Sajnálom.
Headfirst for Halos:
Frank csakugyan nem sokáig volt távol, De Gerardnak ez is végtelen sok időnek tűnt. Bert még egy ideig morgott a fennálló helyzet miatt és méltatlankodott, amiért nem alakult úgy a sorsa Frank-el, ahogy szerette volna. Közben több és több sör fogyott, és a szobát behálózta a cigarettafüst. Nyomasztó volt az egész, de aztán Bert elhallgatott és elaludt a fotelben. Így Gerard csak nézte a tv-t és várta, hogy Frank betoppanjon. Fogalma sem volt mennyi az idő, de az ablakon át beszűrődő vaksötétből, késő estére következtetett.
Halk kopogás szelte ketté a televízió monoton zsivalyát és ezután belépett Frank. Gerard felugrott a kanapéról, a zajra pedig Bert is magához tért.
- Hé, már vissza is jöttél? – hökkent meg, ahogy feltápászkodott a fotelből.
- Amint látod…- Frank beljebb ment. Át volt fagyva teljesen, és az arcán a fáradtság árnyékait lehetett látni.
- És rendben mentek a dolgok? – érdeklődött Bert, de Frank válasz helyett, egy hatos csomagolású sört nyújtott át.
- Neked hoztam. – csak ennyit mondott. A férfi örömmel vette a gesztust, ki is nyitott egy doboz italt.
- Ugyan Frank, nem kellett volna, egész jól elszórakoztunk a haveroddal, nemde?- nézett nevetgélve Gerardra, aki némán bólogatott.
- Remek, akkor mi megyünk is. – mondta Frank. Gerardnak sem volt ellene kifogása, de Bertnek új ötlete támadt.
- Maradhatnál még! Legalább igyál egy sört. Ne csak akkor legyen rám szükség, ha a barátaidat kell pesztrálgatnom. – méltatlankodott.
Gerardnak erről eszébe jutott, amiket nem is olyan régen mondott neki a gyengédebb érzéseiről Frank felé. Lehet, hogy Frank nem akart tudomást venni róla, de Bert megpróbált a saját, nyers és egyéni módszereivel közeledni felé. Sikertelenül, Frank elzárkózott a felvetéstől.
- Nagylelkű vagy, de nem iszom, mert vezetek. És különben is késő van, tegyük át máskorra. – tért ki az invitálás alól, majd megindult az ajtó felé. Gerard ment a nyomában.
- Oké, te tudod. - Bert elkísérte őket az ajtóig.
- Egy élmény volt. – nevetett gúnyosan Gerardra, aki csak egy gyors köszönéssel viszonozta ezt. Nagyon szeretett volna már Frank autójában lenni, ami minél távolabbra viszi innen. Még mindig tartott Berttől, úgy vélte, sosem lehet tudni, mi jár a fejében. Nagyon furcsa volt. És félelemkeltő is.
- Képzelem. De köszönöm, hogy számíthattam rád. Majd beszélünk. – búcsúzott Frank fejcsóválva.
Frank csakugyan nem sokáig volt távol, De Gerardnak ez is végtelen sok időnek tűnt. Bert még egy ideig morgott a fennálló helyzet miatt és méltatlankodott, amiért nem alakult úgy a sorsa Frank-el, ahogy szerette volna. Közben több és több sör fogyott, és a szobát behálózta a cigarettafüst. Nyomasztó volt az egész, de aztán Bert elhallgatott és elaludt a fotelben. Így Gerard csak nézte a tv-t és várta, hogy Frank betoppanjon. Fogalma sem volt mennyi az idő, de az ablakon át beszűrődő vaksötétből, késő estére következtetett.
Halk kopogás szelte ketté a televízió monoton zsivalyát és ezután belépett Frank. Gerard felugrott a kanapéról, a zajra pedig Bert is magához tért.
- Hé, már vissza is jöttél? – hökkent meg, ahogy feltápászkodott a fotelből.
- Amint látod…- Frank beljebb ment. Át volt fagyva teljesen, és az arcán a fáradtság árnyékait lehetett látni.
- És rendben mentek a dolgok? – érdeklődött Bert, de Frank válasz helyett, egy hatos csomagolású sört nyújtott át.
- Neked hoztam. – csak ennyit mondott. A férfi örömmel vette a gesztust, ki is nyitott egy doboz italt.
- Ugyan Frank, nem kellett volna, egész jól elszórakoztunk a haveroddal, nemde?- nézett nevetgélve Gerardra, aki némán bólogatott.
- Remek, akkor mi megyünk is. – mondta Frank. Gerardnak sem volt ellene kifogása, de Bertnek új ötlete támadt.
- Maradhatnál még! Legalább igyál egy sört. Ne csak akkor legyen rám szükség, ha a barátaidat kell pesztrálgatnom. – méltatlankodott.
Gerardnak erről eszébe jutott, amiket nem is olyan régen mondott neki a gyengédebb érzéseiről Frank felé. Lehet, hogy Frank nem akart tudomást venni róla, de Bert megpróbált a saját, nyers és egyéni módszereivel közeledni felé. Sikertelenül, Frank elzárkózott a felvetéstől.
- Nagylelkű vagy, de nem iszom, mert vezetek. És különben is késő van, tegyük át máskorra. – tért ki az invitálás alól, majd megindult az ajtó felé. Gerard ment a nyomában.
- Oké, te tudod. - Bert elkísérte őket az ajtóig.
- Egy élmény volt. – nevetett gúnyosan Gerardra, aki csak egy gyors köszönéssel viszonozta ezt. Nagyon szeretett volna már Frank autójában lenni, ami minél távolabbra viszi innen. Még mindig tartott Berttől, úgy vélte, sosem lehet tudni, mi jár a fejében. Nagyon furcsa volt. És félelemkeltő is.
- Képzelem. De köszönöm, hogy számíthattam rád. Majd beszélünk. – búcsúzott Frank fejcsóválva.
Bert sokat sejtetően vigyorgott.
- Abban biztos vagyok, Frank! Aludj jól. – és ajtó becsukódott mögöttük, ők pedig kilépve az éjszakai hidegbe, Frank kocsijához mentek.
- Minden oké?- kérdezte Frank, látván Gerard sápadtságát.
- Igen. – felelte Gerard.
- Abban biztos vagyok, Frank! Aludj jól. – és ajtó becsukódott mögöttük, ők pedig kilépve az éjszakai hidegbe, Frank kocsijához mentek.
- Minden oké?- kérdezte Frank, látván Gerard sápadtságát.
- Igen. – felelte Gerard.
Beültek és Frank beindította
az autót, a jármű pedig rövidesen elhagyta a külvárost. Gerard nem tudott mit
mondani, a furcsábbnál is furcsább volt az a pár óra, amit Frank egykori
munkatársával kellett töltenie. Frank is felettébb szótlan volt, és feszült is,
egymás után szívott el két cigarettát, amitől persze rátört a köhögés. Annyira,
hogy le kellett állítani a kocsit.
- Rohadt cigaretta, ez fog megölni. – morgott Frank, amint a köhögése csillapodott.
- Jobban vagy már?- Gerard nyugtalankodva tette Frank vállára a kezét, a fiú bólogatott.
- Hogyne, csak ez nem az én napom volt. Sajnálom, amiért így tönkre tettem az estét. – mentegetőzött.
- Nem volt rossz az este…– ingatta a fejét Gerard.
Frank tekintete kételkedve rávillant. Az eddig meggyötört és sápadt arc, kissé elpirosodott.
- Bert, ugye rendes volt veled? Megkímélt a fárasztó poénjaitól? Néha nem fogja fel ésszel, hol a határ.
- Különös dolgokról mesélt, hogy te és ő, munkatársak voltatok…- kezdett bele Gerard.
- Ebben nincs semmi különös, én is mondtam. – vágott Gerard szavába Frank.
- És hogy te jó vagy, mert nem hagyod szenvedni az embereket, és hogy ő is szeretett volna veled ebben részt venni. Ezt nem nagyon értettem. – idézte fel Bert szavait Gerard.
Frank dühös lett.
- Átkozott Bert, állandóan részeg és beszél össze-vissza. – keze a cigarettásdoboza felé indult, de mivel még mindig szaporán vette a levegőt, inkább eltekintett egy újabb szál meggyújtásától. Arca haragos tűzben égett.
Gerard tudni szerette volna, mi az oka Frank zaklatottságának.
- Azt is mondta, hogy egyszer oda vitted a Jamia-t is. – tette még hozzá. Furcsállta ezt, az akár felelőtlennek is nevezhető megmozdulást.
Frank elmélázva helyeselt.
- Igen, ez így volt, persze nem kellett volna, mert a Berttel való találkozás teljesen lesokkolta Jamia-t. Mikor mentem érte, már a könnyeivel küszködött. Az autóban végig sírt és kiabált, hogy soha ne hagyjam vele újra kettesben, mert Bert kísérteties. Igen, elismerem, tényleg fura fazon, de nem ártana senkinek! Nekem akkor is dolgoznom kellett, de Jamia makacskodott és nem akart hazamenni, hozzád hasonlóan. Gerard én nem akartalak ennek kitenni, nem akartam, hogy megismerd Bertet, pont azért, mert ő egy ellentmondásos ember.
- Érzései vannak feléd!- jegyezte meg Gerard és a hangsúly kicsit vádlóra sikerült. Felkavarta és el is szomorította Bert vágyakozása Frank iránt, mert látta a szenvedést a szemeiben és az arcán.
Frank kifejezéstelenül pillantott Gerardra.
- Igen, de Bert, meg én…Őrültség, sosem néztem rá másképp, úgy ahogy ő várta volna! Én már akkor is rád vágytam, csak még nem volt köztünk kapcsolat. Bert ezt nehezen fogadta el, főleg hogy nem tudattam vele, hogy ki az, akit akarok, de egyszerűen nem tartozott rá és azzal, hogy ha tudta volna, sem változik semmi. Ez az egész rést ütött a barátságnak hívott kapcsolatunk falán. Bert egyre agresszívebb lett. Egyszer össze is verekedtünk, vagyis inkább csak ő vert, nem tudta feldolgozni, hogy én a barátságon kívül, nem adhatok neki semmit. És elmondjam, miért nem dolgozunk már együtt a geriátrián? – érdeklődött nagy sóhajtással.
Gerard bólintott.
- Bert gyógyszereket lopott, csupa olyat, amit aztán jó pénzért el is adott. Bár szerintem ki is próbálta őket, mert ahogy néha viselkedett, az megdöbbentő volt. Sajnos engem is beavatott, akaratomon kívül kerültem a piszkos dolgaiba. Figyelmeztettem, hogy ne tegye, ne játsszon ezzel, mert le fog bukni. Nem hitt nekem, meg akarta mutatni, mennyire nincs igazam, hogy ő mindenki felett áll. De persze elkapták és ki is rúgták, sőt eljárást is akartak indítani ellene, de visszahozott több gyógyszert, amire még nem volt vevő, így a főorvos végül eltekintett a feljelentéstől. Bertnek már volt néhány ügye a rendőrséggel, börtönben is ült, természetes, hogy nem akart oda visszajutni. Kedvelem kicsit, és sajnálom is, a ballépései miatt, de nem kell minden szavát elhinned! Talán gyanítja, hogy te vagy az, aki annyira fontos nekem és azért mondott mindenfélét. – magyarázta Frank.
Gerard megvonta a vállát. Az egész Bert dolog még akkor is ködös volt számára.
- Ha a barátod, miért nem meséltél róla?
- Talán te beszélsz a barátaidról?- kérdezett vissza Frank.
Gerard érezte, hogy Frank csak a kibúvót keresi.
- Nekem nincsenek barátaim. Ezt te is tudod. Rajtad és a nagymamámon kívül senkit sem nevezhettem soha a barátomnak.- válaszolta halkan Gerard.
- Bert több szempontból is zűrös, megértheted, hogy nem dicsekedtem azzal, hogy ismerem. De zárjuk le ezt a Bert témát, ha lehet! – Frank türelmetlenül felsóhajtott.
Gerard így nem tehetett mást, mint annyiban hagyta.
- Rendben, Frank.
Frank elmosolyodott, de csak egy másodpercre.
- Ugye nem csak a barátodnak tartasz?
Gerard meglepődve nézett rá.
- Tessék?
Frank idegesen nyelt egyet.
- Azt mondtad az imént, hogy a nagymamádon és rajtam kívül nem volt más barátod. Én nem bírok rád csak barátként gondolni, Gerard. Sokkal többé szeretnék lenni! – mondta szomorúsággal a hangjában.
Frank olyan hitehagyottan ült mellette a kivilágított kocsiban. A légzése még mindig szabálytalan volt, az arcszíne hófehér, kimerültnek és megtörtnek látszott. És Gerard tudni szerette volna, hogy miért.
- Sokkal több is vagy! – vágta rá bátortalanul Gerard. Ezt még nem mondta el, mert nem volt rá alkalom, és nem is tudta szavakba önteni, de Frank a szíve legközepében lakott, a legtitkosabb és legféltettebb zugban. Ha bármikor is Frank-re gondolt, végtelen szelídség és szeretet árasztotta el, ami átsegítette a mindennapok sokszor körülményes folyamán. Ha a fiú arca jelent meg gondolataiban, máris lángolóvá vált a vére, és epekedett a csókja, az érintése után. Örökös izgalomban volt, minden egyes találkozójuk előtt. Millió érzelem kavargott benne, amik kifejezéséhez, körülírásához ő kevés volt.
Frank egy másodpercre lecsukta a szemét.
- Jó ezt hallani!
Boldognak tűnt Gerard kijelentésétől. Finoman megfogta Gerard kezét.
Gerard félénken mosolygott és hagyta, hogy Frank hozzá hajoljon. Ő is elsodródott Frank gyönyörű, barnászöld szemeinek örvénylésében, a gondolatok eltűntek a fejéből, ahogy a kétségek is és az egész Berttel töltött kínkeserves este is. Frank ujjai törődéssel és figyelemmel simítottak végig Gerard arcán. Az érintéseitől Gerard szíve máris hevesebben kezdett verni.
- Olyan jó így veled! –suttogta Frank és Gerard kimelegedett a közöttük lévő hőtől.
- Veled is Frank.
- Bárcsak máshogy alakult volna a mai program. – mondta Frank letörve.
- Minden rendben.- Gerard megpróbálta vigasztalni Frank-et, mert úgy látszott, nagyon a szívére vette, hogy behívták dolgozni.
Átölelte és Frank megkönnyebbülten felsóhajtott a karjaiban.
- Ez az egész napom legjobb része. Most már nem szeretnék több percet elpazarolni, csak meg szeretnélek csókolni. Szabad? – Frank szemei kérdőn csillantak és ahogy Gerard aprót bólintott, kicserepesedett ajkai máris vágyakozóan tapadtak Gerard szájára.
*****
Gerard igyekezett napirendre térni afelett az érdekes este felett, bár maradtak üres, válasz nélküli kérdései, még nem volt minden világos, de pontot akart tenni a dolgok végére és csak Frank-re koncentrálni. Kihasználni minden percet, amikor együtt lehetnek, mert ezek az alkalmak átszínezték életének szürkeségét és értelmet adtak mindennek. Sajnos Frank hektikus munkabeosztása miatt, komplikált volt újabb találkozót szervezni, de az interneten naponta beszéltek. Ha csak néhány percre is, de szakítottak időt erre. Gerard mindig írt Frank-nek, ha hazaért a képregényüzletből és Frank ahogy tudott, válaszolt is. Ha munkában volt, néha csak hajnalban, a műszakváltás után volt erre lehetősége, de Gerard amint meghallotta a gépének üzenetet jelző neszét, máris kipattant az ágyból és sietve a számítógép elé ült, hogy Frank sorait olvashassa. Gerard minden órájára a várakozás telepedett rá. Furcsa érzés volt. Várni valamire, ami ennyire jó. Az idegesség emésztette, de a szó jó értelmében. A szívdobogás, gyomor és mellkasi fájdalom, a kissé pánikszerű félelem, nem múlt el, az első találkozójuk óta társként kísérte, még akkor is, ha csak Frank betűit láthatta a számítógép monitorán. A gondolatai rendezetlenek lette, mindenről Frank jutott az eszébe. A fények, zajok, az élet momentumai, amik körbevették, mind-mind Frank-re emlékeztették. A mosolyára, az arcára, az illatára. A szájában és az orrában csillogó kis karikára. Ahogy előhúzza és elszívja a cigarettáját. Ahogy ránéz, ahogy törődően átöleli. Ahogy megszólal. Az egész lényétől, Gerardot a hideg izzadtság borította el és reszketni kezdett, mint aki fázik.
Nem akart mást, csak Frank-el lenni, de erre hosszú napokat kellett várnia. Éppen ezért borította el határtalan örömmel, mikor egyik este, a munkából hazaérve, egy rövidke üzenetet talált a számítógépe monitorán.
Szia Gerard! Van egy jó hírem, elcseréltem a műszakomat, így holnapra szabadnapot kaptam! Tudunk találkozni! És egy meglepetéssel is készülök, ha lehet így nevezni, nem is tudom…Remélem, ugyanúgy várod már a találkozást, mint én. Most rohanok dolgozni. Jó éjszakát. Hiányzol! A te Frankie-d.
A kora délután elküldött üzenet nagyon meglepte és örömet, de szorongást is hozott magával. Az utolsó pár szótól Gerard szíve szinte elolvadt. Frank nagyon titokzatos volt és meglepetésről írt, amiről Gerardnak fogalma sem volt, mit takar. Általában nem kedvelte a meglepetéseket, az ilyesmi negatív szóként élt a tudatában, a zaklatással és erőszakkal teli középiskolai évek miatt. Persze, Frank meglepetése bizonyára kellemes, Gerard kíváncsian várta, hogy másnap fény derüljön rá. És amire ennél is jobban vágyott, az igazi boldogság, Frank a társasága volt.
Gerard ült egy darabig a sorokat kérdőn bámulva, többször átolvasva, majd visszaírt Frank-nek.
Szia Frankie! Ez nagyszerű hír, nagyon örülök! Én is izgatott vagyok a meglepetés miatt. És azért is, hogy láthatlak. Te is hiányzol. Nagyon. Legyen szép estéd.
Elküldte az üzenetet, aztán előkereste a világegyetem rajzát, amin az elmúlt hetekben a szabadidejében dolgozott. Nem mondhatta el, hogy úgy haladt vele, ahogy szerette volna, sokszor a Frank-ről való ábrándozás a rajzolás útjába állt. Gondterhelten nézte a fehér papírlapot és a színek, alakzatok kusza együttesét, amik lassan álltak össze egy képpé. Nem volt egyszerű a dolga és Gerard néha azt érezte, sohasem lesz olyan, mint kellene. De nem adhatta fel csak úgy! Meg kellett alkotnia a tökéleteset, életet kellett rajzolnia a képre. Ez volt az ő feladata.
*****
Gerard az órára nézett és elöntötte a félelemmel társult izgalom. Indulnia kellett, hogy időben odaérjen a Frank-el megbeszélt találkozóra. Sietve elpakolta a rajzeszközeit, a bolygókat ábrázoló képet a fiókjába tette, lekapcsolta az asztali lámpát, majd magára kapta a kabátját. Nagy sóhajokkal, de legyűrte valamennyire a heves szívdobogását. Felgyalogolt az alagsor lépcsőin. Szívében várakozó riadtság volt, a fejében zűr-zavar, de el kellett hallgattatnia a hangokat. Fent azonban mellbevágó felfedezésben volt része. Gerard nem jutott szóhoz, minden épkézláb gondolata semmibe foszlott, mert édesanyja karbatett kezekkel és letagadhatatlan mosollyal az arcán állt a nappali közepén.
- Anya, nem hallottam, hogy itt vagy…- dadogta Gerard és teljesen elfehéredett, ahogy realizálta, hogy anyja hamarabb hazaérkezett a vártnál.
- Csak nem készülsz valahova? – érdeklődött a nő szelíden. Gerard teljesen elhűlt. Az agya azt diktálta, hogy ne hazudjon, hogy édesanyjának joga van az őszinteséghez, de hogyan mondhatta volna meg az igazat?
- Sétálni…- mondta alig hallhatóan, elkerülve Donna tekintetét, aki természetes anyai kíváncsiságával válaszokra várt. És nem győzte meg Gerard előbb sápadt, majd tűzpiros arca, lázasan fénylő szemei és zavarodottsága.
- Értem. És hogy hívják a lányt?- nevetett fel.
Gerard a padlót pásztázta.
- Milyen lányt?
A hangja rekedt volt és bizonytalan. Legszívesebben mindent bevallott volna anyjának. Donnának tudnia kellett volna, Frank létezéséről, hiszen Elena halála óta, édesanyja próbálta meg pótolni a nagymamai gondoskodást is Gerard életében. Az apró kis gesztusok, mint a reggelire készített palacsinta, vagy a színes cetikre írt, pár szavas kedves üzenetek a konyhapulton felejtve, mind-mind sokat jelentettek Gerardnak és a feltétlen szeretetről árulkodtak, amit Donna mutatott felé. Ezért is kellett volna Gerardnak mesélnie, a hetek óta tartó, nem mindennapi kapcsolatáról Frank-el. Annyira szeretett volna áradozni Frank helyes arcáról, a varázslatos, szemeiről, mosolyáról, a vele töltött csodálatos percekről! Megmutathatta volna a fotóautomatában készült képeit, ahol együtt vannak. De csak állt ott, küszködve a bénultságával.
- Hát, akivel sétálgatni fogtok! Drágám, az anyád vagyok! Ki ismerne jobban nálam? Kiszúrtam, hogy mostanában mintha később érnél haza a munkából, na meg látom, hogy jelenleg is milyen zavarban vagy!
- Anya…- kezdett volna magyarázkodni Gerard, de Donna meg sem várva a reakcióját, odament hozzá és váratlanul átölelte. Parfümje megnyugtató ködként burkolta be Gerardot. A fiú sután viszonozta az ölelést, tenyere végighúzódott édesanyja élénkszőke haján és a vállain, majd csak hallgatott rohanó szívvel. Donna értette a csendjét.
- Rendben Gerard, ne beszélj, ha nem akarsz. Csak tudd, hogy nagyon boldoggá teszel és büszke vagyok rád! Bár, azt hittem, azzal a somerdale-i kislánnyal szeretnél randevúzni.- jegyezte meg a nő, mire Gerard hevesen megrázta a fejét.
- Lindsey egy barátom!
- Rohadt cigaretta, ez fog megölni. – morgott Frank, amint a köhögése csillapodott.
- Jobban vagy már?- Gerard nyugtalankodva tette Frank vállára a kezét, a fiú bólogatott.
- Hogyne, csak ez nem az én napom volt. Sajnálom, amiért így tönkre tettem az estét. – mentegetőzött.
- Nem volt rossz az este…– ingatta a fejét Gerard.
Frank tekintete kételkedve rávillant. Az eddig meggyötört és sápadt arc, kissé elpirosodott.
- Bert, ugye rendes volt veled? Megkímélt a fárasztó poénjaitól? Néha nem fogja fel ésszel, hol a határ.
- Különös dolgokról mesélt, hogy te és ő, munkatársak voltatok…- kezdett bele Gerard.
- Ebben nincs semmi különös, én is mondtam. – vágott Gerard szavába Frank.
- És hogy te jó vagy, mert nem hagyod szenvedni az embereket, és hogy ő is szeretett volna veled ebben részt venni. Ezt nem nagyon értettem. – idézte fel Bert szavait Gerard.
Frank dühös lett.
- Átkozott Bert, állandóan részeg és beszél össze-vissza. – keze a cigarettásdoboza felé indult, de mivel még mindig szaporán vette a levegőt, inkább eltekintett egy újabb szál meggyújtásától. Arca haragos tűzben égett.
Gerard tudni szerette volna, mi az oka Frank zaklatottságának.
- Azt is mondta, hogy egyszer oda vitted a Jamia-t is. – tette még hozzá. Furcsállta ezt, az akár felelőtlennek is nevezhető megmozdulást.
Frank elmélázva helyeselt.
- Igen, ez így volt, persze nem kellett volna, mert a Berttel való találkozás teljesen lesokkolta Jamia-t. Mikor mentem érte, már a könnyeivel küszködött. Az autóban végig sírt és kiabált, hogy soha ne hagyjam vele újra kettesben, mert Bert kísérteties. Igen, elismerem, tényleg fura fazon, de nem ártana senkinek! Nekem akkor is dolgoznom kellett, de Jamia makacskodott és nem akart hazamenni, hozzád hasonlóan. Gerard én nem akartalak ennek kitenni, nem akartam, hogy megismerd Bertet, pont azért, mert ő egy ellentmondásos ember.
- Érzései vannak feléd!- jegyezte meg Gerard és a hangsúly kicsit vádlóra sikerült. Felkavarta és el is szomorította Bert vágyakozása Frank iránt, mert látta a szenvedést a szemeiben és az arcán.
Frank kifejezéstelenül pillantott Gerardra.
- Igen, de Bert, meg én…Őrültség, sosem néztem rá másképp, úgy ahogy ő várta volna! Én már akkor is rád vágytam, csak még nem volt köztünk kapcsolat. Bert ezt nehezen fogadta el, főleg hogy nem tudattam vele, hogy ki az, akit akarok, de egyszerűen nem tartozott rá és azzal, hogy ha tudta volna, sem változik semmi. Ez az egész rést ütött a barátságnak hívott kapcsolatunk falán. Bert egyre agresszívebb lett. Egyszer össze is verekedtünk, vagyis inkább csak ő vert, nem tudta feldolgozni, hogy én a barátságon kívül, nem adhatok neki semmit. És elmondjam, miért nem dolgozunk már együtt a geriátrián? – érdeklődött nagy sóhajtással.
Gerard bólintott.
- Bert gyógyszereket lopott, csupa olyat, amit aztán jó pénzért el is adott. Bár szerintem ki is próbálta őket, mert ahogy néha viselkedett, az megdöbbentő volt. Sajnos engem is beavatott, akaratomon kívül kerültem a piszkos dolgaiba. Figyelmeztettem, hogy ne tegye, ne játsszon ezzel, mert le fog bukni. Nem hitt nekem, meg akarta mutatni, mennyire nincs igazam, hogy ő mindenki felett áll. De persze elkapták és ki is rúgták, sőt eljárást is akartak indítani ellene, de visszahozott több gyógyszert, amire még nem volt vevő, így a főorvos végül eltekintett a feljelentéstől. Bertnek már volt néhány ügye a rendőrséggel, börtönben is ült, természetes, hogy nem akart oda visszajutni. Kedvelem kicsit, és sajnálom is, a ballépései miatt, de nem kell minden szavát elhinned! Talán gyanítja, hogy te vagy az, aki annyira fontos nekem és azért mondott mindenfélét. – magyarázta Frank.
Gerard megvonta a vállát. Az egész Bert dolog még akkor is ködös volt számára.
- Ha a barátod, miért nem meséltél róla?
- Talán te beszélsz a barátaidról?- kérdezett vissza Frank.
Gerard érezte, hogy Frank csak a kibúvót keresi.
- Nekem nincsenek barátaim. Ezt te is tudod. Rajtad és a nagymamámon kívül senkit sem nevezhettem soha a barátomnak.- válaszolta halkan Gerard.
- Bert több szempontból is zűrös, megértheted, hogy nem dicsekedtem azzal, hogy ismerem. De zárjuk le ezt a Bert témát, ha lehet! – Frank türelmetlenül felsóhajtott.
Gerard így nem tehetett mást, mint annyiban hagyta.
- Rendben, Frank.
Frank elmosolyodott, de csak egy másodpercre.
- Ugye nem csak a barátodnak tartasz?
Gerard meglepődve nézett rá.
- Tessék?
Frank idegesen nyelt egyet.
- Azt mondtad az imént, hogy a nagymamádon és rajtam kívül nem volt más barátod. Én nem bírok rád csak barátként gondolni, Gerard. Sokkal többé szeretnék lenni! – mondta szomorúsággal a hangjában.
Frank olyan hitehagyottan ült mellette a kivilágított kocsiban. A légzése még mindig szabálytalan volt, az arcszíne hófehér, kimerültnek és megtörtnek látszott. És Gerard tudni szerette volna, hogy miért.
- Sokkal több is vagy! – vágta rá bátortalanul Gerard. Ezt még nem mondta el, mert nem volt rá alkalom, és nem is tudta szavakba önteni, de Frank a szíve legközepében lakott, a legtitkosabb és legféltettebb zugban. Ha bármikor is Frank-re gondolt, végtelen szelídség és szeretet árasztotta el, ami átsegítette a mindennapok sokszor körülményes folyamán. Ha a fiú arca jelent meg gondolataiban, máris lángolóvá vált a vére, és epekedett a csókja, az érintése után. Örökös izgalomban volt, minden egyes találkozójuk előtt. Millió érzelem kavargott benne, amik kifejezéséhez, körülírásához ő kevés volt.
Frank egy másodpercre lecsukta a szemét.
- Jó ezt hallani!
Boldognak tűnt Gerard kijelentésétől. Finoman megfogta Gerard kezét.
Gerard félénken mosolygott és hagyta, hogy Frank hozzá hajoljon. Ő is elsodródott Frank gyönyörű, barnászöld szemeinek örvénylésében, a gondolatok eltűntek a fejéből, ahogy a kétségek is és az egész Berttel töltött kínkeserves este is. Frank ujjai törődéssel és figyelemmel simítottak végig Gerard arcán. Az érintéseitől Gerard szíve máris hevesebben kezdett verni.
- Olyan jó így veled! –suttogta Frank és Gerard kimelegedett a közöttük lévő hőtől.
- Veled is Frank.
- Bárcsak máshogy alakult volna a mai program. – mondta Frank letörve.
- Minden rendben.- Gerard megpróbálta vigasztalni Frank-et, mert úgy látszott, nagyon a szívére vette, hogy behívták dolgozni.
Átölelte és Frank megkönnyebbülten felsóhajtott a karjaiban.
- Ez az egész napom legjobb része. Most már nem szeretnék több percet elpazarolni, csak meg szeretnélek csókolni. Szabad? – Frank szemei kérdőn csillantak és ahogy Gerard aprót bólintott, kicserepesedett ajkai máris vágyakozóan tapadtak Gerard szájára.
*****
Gerard igyekezett napirendre térni afelett az érdekes este felett, bár maradtak üres, válasz nélküli kérdései, még nem volt minden világos, de pontot akart tenni a dolgok végére és csak Frank-re koncentrálni. Kihasználni minden percet, amikor együtt lehetnek, mert ezek az alkalmak átszínezték életének szürkeségét és értelmet adtak mindennek. Sajnos Frank hektikus munkabeosztása miatt, komplikált volt újabb találkozót szervezni, de az interneten naponta beszéltek. Ha csak néhány percre is, de szakítottak időt erre. Gerard mindig írt Frank-nek, ha hazaért a képregényüzletből és Frank ahogy tudott, válaszolt is. Ha munkában volt, néha csak hajnalban, a műszakváltás után volt erre lehetősége, de Gerard amint meghallotta a gépének üzenetet jelző neszét, máris kipattant az ágyból és sietve a számítógép elé ült, hogy Frank sorait olvashassa. Gerard minden órájára a várakozás telepedett rá. Furcsa érzés volt. Várni valamire, ami ennyire jó. Az idegesség emésztette, de a szó jó értelmében. A szívdobogás, gyomor és mellkasi fájdalom, a kissé pánikszerű félelem, nem múlt el, az első találkozójuk óta társként kísérte, még akkor is, ha csak Frank betűit láthatta a számítógép monitorán. A gondolatai rendezetlenek lette, mindenről Frank jutott az eszébe. A fények, zajok, az élet momentumai, amik körbevették, mind-mind Frank-re emlékeztették. A mosolyára, az arcára, az illatára. A szájában és az orrában csillogó kis karikára. Ahogy előhúzza és elszívja a cigarettáját. Ahogy ránéz, ahogy törődően átöleli. Ahogy megszólal. Az egész lényétől, Gerardot a hideg izzadtság borította el és reszketni kezdett, mint aki fázik.
Nem akart mást, csak Frank-el lenni, de erre hosszú napokat kellett várnia. Éppen ezért borította el határtalan örömmel, mikor egyik este, a munkából hazaérve, egy rövidke üzenetet talált a számítógépe monitorán.
Szia Gerard! Van egy jó hírem, elcseréltem a műszakomat, így holnapra szabadnapot kaptam! Tudunk találkozni! És egy meglepetéssel is készülök, ha lehet így nevezni, nem is tudom…Remélem, ugyanúgy várod már a találkozást, mint én. Most rohanok dolgozni. Jó éjszakát. Hiányzol! A te Frankie-d.
A kora délután elküldött üzenet nagyon meglepte és örömet, de szorongást is hozott magával. Az utolsó pár szótól Gerard szíve szinte elolvadt. Frank nagyon titokzatos volt és meglepetésről írt, amiről Gerardnak fogalma sem volt, mit takar. Általában nem kedvelte a meglepetéseket, az ilyesmi negatív szóként élt a tudatában, a zaklatással és erőszakkal teli középiskolai évek miatt. Persze, Frank meglepetése bizonyára kellemes, Gerard kíváncsian várta, hogy másnap fény derüljön rá. És amire ennél is jobban vágyott, az igazi boldogság, Frank a társasága volt.
Gerard ült egy darabig a sorokat kérdőn bámulva, többször átolvasva, majd visszaírt Frank-nek.
Szia Frankie! Ez nagyszerű hír, nagyon örülök! Én is izgatott vagyok a meglepetés miatt. És azért is, hogy láthatlak. Te is hiányzol. Nagyon. Legyen szép estéd.
Elküldte az üzenetet, aztán előkereste a világegyetem rajzát, amin az elmúlt hetekben a szabadidejében dolgozott. Nem mondhatta el, hogy úgy haladt vele, ahogy szerette volna, sokszor a Frank-ről való ábrándozás a rajzolás útjába állt. Gondterhelten nézte a fehér papírlapot és a színek, alakzatok kusza együttesét, amik lassan álltak össze egy képpé. Nem volt egyszerű a dolga és Gerard néha azt érezte, sohasem lesz olyan, mint kellene. De nem adhatta fel csak úgy! Meg kellett alkotnia a tökéleteset, életet kellett rajzolnia a képre. Ez volt az ő feladata.
*****
Gerard az órára nézett és elöntötte a félelemmel társult izgalom. Indulnia kellett, hogy időben odaérjen a Frank-el megbeszélt találkozóra. Sietve elpakolta a rajzeszközeit, a bolygókat ábrázoló képet a fiókjába tette, lekapcsolta az asztali lámpát, majd magára kapta a kabátját. Nagy sóhajokkal, de legyűrte valamennyire a heves szívdobogását. Felgyalogolt az alagsor lépcsőin. Szívében várakozó riadtság volt, a fejében zűr-zavar, de el kellett hallgattatnia a hangokat. Fent azonban mellbevágó felfedezésben volt része. Gerard nem jutott szóhoz, minden épkézláb gondolata semmibe foszlott, mert édesanyja karbatett kezekkel és letagadhatatlan mosollyal az arcán állt a nappali közepén.
- Anya, nem hallottam, hogy itt vagy…- dadogta Gerard és teljesen elfehéredett, ahogy realizálta, hogy anyja hamarabb hazaérkezett a vártnál.
- Csak nem készülsz valahova? – érdeklődött a nő szelíden. Gerard teljesen elhűlt. Az agya azt diktálta, hogy ne hazudjon, hogy édesanyjának joga van az őszinteséghez, de hogyan mondhatta volna meg az igazat?
- Sétálni…- mondta alig hallhatóan, elkerülve Donna tekintetét, aki természetes anyai kíváncsiságával válaszokra várt. És nem győzte meg Gerard előbb sápadt, majd tűzpiros arca, lázasan fénylő szemei és zavarodottsága.
- Értem. És hogy hívják a lányt?- nevetett fel.
Gerard a padlót pásztázta.
- Milyen lányt?
A hangja rekedt volt és bizonytalan. Legszívesebben mindent bevallott volna anyjának. Donnának tudnia kellett volna, Frank létezéséről, hiszen Elena halála óta, édesanyja próbálta meg pótolni a nagymamai gondoskodást is Gerard életében. Az apró kis gesztusok, mint a reggelire készített palacsinta, vagy a színes cetikre írt, pár szavas kedves üzenetek a konyhapulton felejtve, mind-mind sokat jelentettek Gerardnak és a feltétlen szeretetről árulkodtak, amit Donna mutatott felé. Ezért is kellett volna Gerardnak mesélnie, a hetek óta tartó, nem mindennapi kapcsolatáról Frank-el. Annyira szeretett volna áradozni Frank helyes arcáról, a varázslatos, szemeiről, mosolyáról, a vele töltött csodálatos percekről! Megmutathatta volna a fotóautomatában készült képeit, ahol együtt vannak. De csak állt ott, küszködve a bénultságával.
- Hát, akivel sétálgatni fogtok! Drágám, az anyád vagyok! Ki ismerne jobban nálam? Kiszúrtam, hogy mostanában mintha később érnél haza a munkából, na meg látom, hogy jelenleg is milyen zavarban vagy!
- Anya…- kezdett volna magyarázkodni Gerard, de Donna meg sem várva a reakcióját, odament hozzá és váratlanul átölelte. Parfümje megnyugtató ködként burkolta be Gerardot. A fiú sután viszonozta az ölelést, tenyere végighúzódott édesanyja élénkszőke haján és a vállain, majd csak hallgatott rohanó szívvel. Donna értette a csendjét.
- Rendben Gerard, ne beszélj, ha nem akarsz. Csak tudd, hogy nagyon boldoggá teszel és büszke vagyok rád! Bár, azt hittem, azzal a somerdale-i kislánnyal szeretnél randevúzni.- jegyezte meg a nő, mire Gerard hevesen megrázta a fejét.
- Lindsey egy barátom!
Valójában Gerard ebben nem
volt olyan biztos, azóta nem írt a lánynak, hogy ott hagyta a pláza egyik
kávézójában, mikor kiderült, hogy szülei eladták a nagymamája házát. Szégyellte
magát az akkori viselkedése miatt, és nem mert vele kapcsolatba lépni. Úgy
gondolta, Lindsey megharagudott rá.
- Pedig igazán csinos. – mondta Donna.
- Barátok vagyunk!
Gerard tagadása olyan vehemensre sikerült, hogy Donna ijedten megsimogatta fia vállát és kibontakozott az ölelésből.
- Persze értem. Végülis, a személye mellékes, nekünk csak az a fontos, hogy boldoggá tegyen téged! Annyi kérdésem lenne, de nem faggatlak, ha túl korainak tartod még.- Donna arcán egy kis csalódás volt látható, várta, hogy Gerard ezt megcáfolja, de végül elfogadta a fia hallgatagságát. Így telt el néhány másodperc, amit Gerard tört meg.
- Most megyek.- indult a kijárat felé. Nehéz volt a szíve, mert mind Frank, mind Donna megérdemelte volna a valóságot. De nem volt képes anyját beavatni, ő egy lányt képzelt mellé, ahogyan az apja és Mikey is.
- Ugye, azért elhozod majd bemutatni nekünk, ha komollyá válik ez köztetek?- érdeklődött Donna.
Gerard belátta, hogy nem tagadhatja a nő előtt, hogy van valaki az életében. Fájdalmasan felsóhajtott.
- Igen. De kérlek, apának és Mikey-nak ne mondj még semmit!
Donna csodálkozva vont vállat.
- Ahogy akarod.
Gerard bólintott.
- Köszönöm anya. Szeretlek. – a szeme egy pillanatra elhomályosult. Édesanyja annyira bízott benne, támogatta, cserébe ő csak ostobán titkolózott.
- Én is szeretlek, kisfiam. – szólt még utána a nő és vidám arckifejezése követte Gerardot, amint kinyitja az ajtót és elhagyja a házat. Gerardnak jó volt, hogy némi örömet szerzett édesanyjának, de elszomorította, hogy Donna nem tudhatja mi az igazság. A fiú bánatosan és lassan sétált végig az udvaron, olykor hátranézve. Még látta, ahogy anyja a konyhában tesz-vesz és bizonyára elégedett, hiszen egy nagy álma vált valóra. Gerardot viszont a keserűség árasztotta el belül, ahogy az utcára lépett, elhagyva azt a hazugságlavinát, amit elindított.
- Pedig igazán csinos. – mondta Donna.
- Barátok vagyunk!
Gerard tagadása olyan vehemensre sikerült, hogy Donna ijedten megsimogatta fia vállát és kibontakozott az ölelésből.
- Persze értem. Végülis, a személye mellékes, nekünk csak az a fontos, hogy boldoggá tegyen téged! Annyi kérdésem lenne, de nem faggatlak, ha túl korainak tartod még.- Donna arcán egy kis csalódás volt látható, várta, hogy Gerard ezt megcáfolja, de végül elfogadta a fia hallgatagságát. Így telt el néhány másodperc, amit Gerard tört meg.
- Most megyek.- indult a kijárat felé. Nehéz volt a szíve, mert mind Frank, mind Donna megérdemelte volna a valóságot. De nem volt képes anyját beavatni, ő egy lányt képzelt mellé, ahogyan az apja és Mikey is.
- Ugye, azért elhozod majd bemutatni nekünk, ha komollyá válik ez köztetek?- érdeklődött Donna.
Gerard belátta, hogy nem tagadhatja a nő előtt, hogy van valaki az életében. Fájdalmasan felsóhajtott.
- Igen. De kérlek, apának és Mikey-nak ne mondj még semmit!
Donna csodálkozva vont vállat.
- Ahogy akarod.
Gerard bólintott.
- Köszönöm anya. Szeretlek. – a szeme egy pillanatra elhomályosult. Édesanyja annyira bízott benne, támogatta, cserébe ő csak ostobán titkolózott.
- Én is szeretlek, kisfiam. – szólt még utána a nő és vidám arckifejezése követte Gerardot, amint kinyitja az ajtót és elhagyja a házat. Gerardnak jó volt, hogy némi örömet szerzett édesanyjának, de elszomorította, hogy Donna nem tudhatja mi az igazság. A fiú bánatosan és lassan sétált végig az udvaron, olykor hátranézve. Még látta, ahogy anyja a konyhában tesz-vesz és bizonyára elégedett, hiszen egy nagy álma vált valóra. Gerardot viszont a keserűség árasztotta el belül, ahogy az utcára lépett, elhagyva azt a hazugságlavinát, amit elindított.
*****
Frank komolyan vette a titoktartás fogalmát és szó szerint rejtélyes volt. Semmit sem árult el Gerardnak, arról a sejtelmes meglepetésről, amit előző nap említett. Csak megfejthetetlenül mosolygott. Ámulatba ejtő, barna szemeinek fénye elszédítette Gerardot, akinek semmi tippje nem volt, merre mennek, miután a kocsi elindult a pláza parkolójából. A szokásos utcák, házak, elmaradoztak és végigautóztak a városon. Gerardnak még mindig lelkiismeretfurdalása volt, amiért nem mondta meg az anyjának az igazat, de látta Frank lelkesedését és figyelte, ahogy olykor-olykor rápillant, mintha szeretné kitalálni, mi járhat a fejében. Nem akarta tehát lelombozni levertséggel és a kíváncsiság is hatalmába kerítette, ahogy a jármű ismeretlen helyeken suhant végig, eljutva egy erdővel szegélyezett, kevés lakóházzal övezett környékre. Ahogy egyre több lett a fa, úgy lett kevesebb az utcalámpa és úgy sötétedett be mind jobban, de Frank csak vezetett nyugodtan, látszólag ismerős volt neki a terep. Míg nem megállt bokrokkal és égbe nyúló, öreg fákkal körbevett kis ház előtt. Gerard még soha életében nem járt erre. Biztos volt benne, hogy bőven távol vannak Newarktól, nesztelenség volt és elhagyatottság, de nem nyugtalanítóan. Gerardnak ez a csend jólesett, a télre készülő, kopasz fák csoportja, emlékeztette azokra helyekre, amiket gyermekként sokat járt nagyapjával és öccsével.
- Hol vagyunk?- kérdezte.
- Isten hozott nálunk! – vigyorodott el erre a fiú.
Gerard megijedt.
- Nálatok?- kérdezett vissza elcsukló hangon.
- Igen, a házunkban. Az apám öröksége, amolyan nyaraló, ahová eljöttünk, ha már untuk Belleville-t. Akkor még nem találtam olyan jónak a családi vakációkat, de mióta elváltak, már értem és tudnám értékelni, kár hogy már alig járunk ide. – mesélte Frank, lehangoltsággal a hangjában. Gerard kicsit megnyugodott. Nem volt felkészülve, hogy találkozzon Frank édesanyjával. A nő egészen biztosan megismerné, hiszen nem is olyan régen feküdt a kórházban.
Nézte a fehér házat, a hangulatos, kicsiny udvart, ahol nyáron bizonyára dúsan zöldell a fű és virágok sokaságának színei varázsolnak meghittséget.
- Menjünk be!- ajánlotta Frank, mire Gerard feleszmélt, kiszállt a járműből és Frank után ment. Meleg és diszkrét lámpafény fogadta, ahogy beléptek a házba. Frank kibújt a kabátjából és felkapcsolt még pár villanyt, de Gerard látta, hogy ma már nem először van itt. Ő is levette a kabátját és csodálkozva szobrozott a nappaliban, ahol rend volt, a kandallóban tűz ropogott hívogatóan. Az asztalokra pohár és két palack üdítő volt pakolva.
- Foglalj helyet! – Frank leült az asztal egyik végén álló fotelbe, Gerard pedig kissé tartózkodóan, a kanapéra.
- Nagyon otthonos. – mondta meghatottan, mert annyi hasonlóságot talált a kis ház és nagymamája egykori somerdale-i otthona között. Itt is ugyanúgy nyíltak a helyiségek, barátságos volt a légkör, virágmintás függöny, terítők és tapéta, régi, családi bútorok, fotók a kandalló tetején, vázák és üvegdíszek. Épp, mint Elenánál. És ez szívszorító volt.
- Régen jobb volt itt minden, csak egy ideje már senki sem tekinti sajátjának ezt a helyet. A szüleim annyira hanyagolják, mint a valamikori közös életük felemlegetését. Mióta apa beteg lett, jobbára csak anya jön havonta párszor, ellenőrizni. Tudtam, hol tartja a ház kulcsát, kölcsönvettem és már korán reggel itt voltam. Kitakarítottam, begyújtottam. Mivel nem ihatsz alkoholt, így vásároltam üdítőt, két féle ízben, mert nem tudom, melyiket iszod szívesebben.– Frank kicsit zavarban volt, szeretett volna a jó vendéglátó szerepében feltűnni.
- Ezt mind miattam csináltad?- kérdezte meglepődve Gerard. Nagyra értékelte a fiú igyekezetét.
Frank bólogatott.
- Ki másért? Senki sem olyan fontos nekem, mint te. – és félszegen mosolygott. Gerard is zavarban volt, kezdett összeállni a kép a fejében, hogy Frank egyfajta ajándékként elhozta őt ide, hogy megmutassa ezt is, mint legutóbb gyerekkora lakhelyét. Megtisztelőnek gondolta, hogy Frank részleteket mutat az életéből. Bár ő is viszonozhatná ezt! De nem tudta, hogyan kezdjen hozzá.
- Köszönöm, ez igazán nagyon kedves tőled, Frankie.
- Azt szeretném, ha megismernél mindent, ami velem kapcsolatos. Még akkor is, ha rémisztő. – tette még hozzá Frank. Gerardnak eszébe jutott a fiú, Berttel való barátsága. Hiába akarta száműzni a gondolatai közül, gyakran töprengett rajta. De nem akarta elrontani az együtt töltött estéjüket ezzel. Nézte, ahogy Frank üdítőt öntött a poharába és elé tolja.
- Mutassak valami igazán ijesztőt? – Frank nem várva Gerard feleletére, felállt a fotelből és a szoba másik sarkában lévő szekrényhez lépdelt, ahonnan egy nagyméretű, hosszú dobozt szedett elő. Mire Gerard megkérdezhette volna, mit rejt a fekete tároló, Frank máris kivette a tartalmát. Ami nem volt más, mint egy fegyver. Egy vadászpuska. Az álmélkodás hideg zuhanyként hatott rá. Frank közben visszaült a fotelbe és ölébe húzva, szakértő szemmel vizsgálgatta.
- Érdekelnek a fegyverek? – kérdezte Gerard, amint túltette magát a csodálkozásán.
- Nem igazán. A nagyapámé volt, aki az apámra hagyta. De apa nem lelkesedett a vadászatért, hála az égnek, mert én sem tudtam volna szórakozásból kioltani ártatlan állatok életét. Mi abban a jó?- elmélkedett Frank félhangosan.
- Meg van töltve? – érdeklődött Gerard.
Frank komolyan vette a titoktartás fogalmát és szó szerint rejtélyes volt. Semmit sem árult el Gerardnak, arról a sejtelmes meglepetésről, amit előző nap említett. Csak megfejthetetlenül mosolygott. Ámulatba ejtő, barna szemeinek fénye elszédítette Gerardot, akinek semmi tippje nem volt, merre mennek, miután a kocsi elindult a pláza parkolójából. A szokásos utcák, házak, elmaradoztak és végigautóztak a városon. Gerardnak még mindig lelkiismeretfurdalása volt, amiért nem mondta meg az anyjának az igazat, de látta Frank lelkesedését és figyelte, ahogy olykor-olykor rápillant, mintha szeretné kitalálni, mi járhat a fejében. Nem akarta tehát lelombozni levertséggel és a kíváncsiság is hatalmába kerítette, ahogy a jármű ismeretlen helyeken suhant végig, eljutva egy erdővel szegélyezett, kevés lakóházzal övezett környékre. Ahogy egyre több lett a fa, úgy lett kevesebb az utcalámpa és úgy sötétedett be mind jobban, de Frank csak vezetett nyugodtan, látszólag ismerős volt neki a terep. Míg nem megállt bokrokkal és égbe nyúló, öreg fákkal körbevett kis ház előtt. Gerard még soha életében nem járt erre. Biztos volt benne, hogy bőven távol vannak Newarktól, nesztelenség volt és elhagyatottság, de nem nyugtalanítóan. Gerardnak ez a csend jólesett, a télre készülő, kopasz fák csoportja, emlékeztette azokra helyekre, amiket gyermekként sokat járt nagyapjával és öccsével.
- Hol vagyunk?- kérdezte.
- Isten hozott nálunk! – vigyorodott el erre a fiú.
Gerard megijedt.
- Nálatok?- kérdezett vissza elcsukló hangon.
- Igen, a házunkban. Az apám öröksége, amolyan nyaraló, ahová eljöttünk, ha már untuk Belleville-t. Akkor még nem találtam olyan jónak a családi vakációkat, de mióta elváltak, már értem és tudnám értékelni, kár hogy már alig járunk ide. – mesélte Frank, lehangoltsággal a hangjában. Gerard kicsit megnyugodott. Nem volt felkészülve, hogy találkozzon Frank édesanyjával. A nő egészen biztosan megismerné, hiszen nem is olyan régen feküdt a kórházban.
Nézte a fehér házat, a hangulatos, kicsiny udvart, ahol nyáron bizonyára dúsan zöldell a fű és virágok sokaságának színei varázsolnak meghittséget.
- Menjünk be!- ajánlotta Frank, mire Gerard feleszmélt, kiszállt a járműből és Frank után ment. Meleg és diszkrét lámpafény fogadta, ahogy beléptek a házba. Frank kibújt a kabátjából és felkapcsolt még pár villanyt, de Gerard látta, hogy ma már nem először van itt. Ő is levette a kabátját és csodálkozva szobrozott a nappaliban, ahol rend volt, a kandallóban tűz ropogott hívogatóan. Az asztalokra pohár és két palack üdítő volt pakolva.
- Foglalj helyet! – Frank leült az asztal egyik végén álló fotelbe, Gerard pedig kissé tartózkodóan, a kanapéra.
- Nagyon otthonos. – mondta meghatottan, mert annyi hasonlóságot talált a kis ház és nagymamája egykori somerdale-i otthona között. Itt is ugyanúgy nyíltak a helyiségek, barátságos volt a légkör, virágmintás függöny, terítők és tapéta, régi, családi bútorok, fotók a kandalló tetején, vázák és üvegdíszek. Épp, mint Elenánál. És ez szívszorító volt.
- Régen jobb volt itt minden, csak egy ideje már senki sem tekinti sajátjának ezt a helyet. A szüleim annyira hanyagolják, mint a valamikori közös életük felemlegetését. Mióta apa beteg lett, jobbára csak anya jön havonta párszor, ellenőrizni. Tudtam, hol tartja a ház kulcsát, kölcsönvettem és már korán reggel itt voltam. Kitakarítottam, begyújtottam. Mivel nem ihatsz alkoholt, így vásároltam üdítőt, két féle ízben, mert nem tudom, melyiket iszod szívesebben.– Frank kicsit zavarban volt, szeretett volna a jó vendéglátó szerepében feltűnni.
- Ezt mind miattam csináltad?- kérdezte meglepődve Gerard. Nagyra értékelte a fiú igyekezetét.
Frank bólogatott.
- Ki másért? Senki sem olyan fontos nekem, mint te. – és félszegen mosolygott. Gerard is zavarban volt, kezdett összeállni a kép a fejében, hogy Frank egyfajta ajándékként elhozta őt ide, hogy megmutassa ezt is, mint legutóbb gyerekkora lakhelyét. Megtisztelőnek gondolta, hogy Frank részleteket mutat az életéből. Bár ő is viszonozhatná ezt! De nem tudta, hogyan kezdjen hozzá.
- Köszönöm, ez igazán nagyon kedves tőled, Frankie.
- Azt szeretném, ha megismernél mindent, ami velem kapcsolatos. Még akkor is, ha rémisztő. – tette még hozzá Frank. Gerardnak eszébe jutott a fiú, Berttel való barátsága. Hiába akarta száműzni a gondolatai közül, gyakran töprengett rajta. De nem akarta elrontani az együtt töltött estéjüket ezzel. Nézte, ahogy Frank üdítőt öntött a poharába és elé tolja.
- Mutassak valami igazán ijesztőt? – Frank nem várva Gerard feleletére, felállt a fotelből és a szoba másik sarkában lévő szekrényhez lépdelt, ahonnan egy nagyméretű, hosszú dobozt szedett elő. Mire Gerard megkérdezhette volna, mit rejt a fekete tároló, Frank máris kivette a tartalmát. Ami nem volt más, mint egy fegyver. Egy vadászpuska. Az álmélkodás hideg zuhanyként hatott rá. Frank közben visszaült a fotelbe és ölébe húzva, szakértő szemmel vizsgálgatta.
- Érdekelnek a fegyverek? – kérdezte Gerard, amint túltette magát a csodálkozásán.
- Nem igazán. A nagyapámé volt, aki az apámra hagyta. De apa nem lelkesedett a vadászatért, hála az égnek, mert én sem tudtam volna szórakozásból kioltani ártatlan állatok életét. Mi abban a jó?- elmélkedett Frank félhangosan.
- Meg van töltve? – érdeklődött Gerard.
Frank megrántotta a vállát.
- Fogalmam sincs. Akarod, hogy ellenőrizzem, van e benne töltény?
Gerard nemet jelzett. Zsibbasztó és szürreális jelenet volt, ahogy Frank nézegette a puskát, olyan veszélyesen kevés távolsággal, majdnem a saját testéhez nyomva.
- Mit gondolsz, félelmetes?- villant rá Frank elszánt tekintete, de Gerard maga sem tudta meghatározni, milyen érzések keringtek benne a puska láttán.
- Nem tudom…
- Megnézed közelebbről?
Gerard elképedt a kérdéstől.
- Jó. – végül felkelt a kanapéról és odament a fotel elé, ahol Frank volt. Leült a földre, Frank pedig ügyelve, hogy a csöve egyikük felé se mutasson, átadta neki a fegyvert. Gerard kicsit súlyosnak találta , de nem tudta, hogy ez a felelősség, vagy a félelem tömege volt e. Nem tagadta, reszketés suhant át rajta, ennyire közel még nem került fegyverhez. Náluk otthon sohasem volt ilyesmi. Feszélyezett levegővétel hagyta el az ajkát.
- Amikor még együtt éltek, anyát kiborította, hogy fegyver van a házunkban, és hogy egyszer megtalálom ezt a puskát, aztán tragédia lesz a vége, ezért addig veszekedett apával, míg ő kihozta ide, azóta szerintem el is felejtették, hogy itt van. Mellesleg jól áll a kezedben.– Frank le sem vette a szemeit Gerardról.
Gerard halványan elmosolyodott ezen. Inkább ügyetlennek gondolta, ahogy fogta a kezei között és nem merte jobban megsimítani. Túlságosan tiszteletet parancsoló volt. És magában hordozta a pusztítást.
- Fogalmam sincs. Akarod, hogy ellenőrizzem, van e benne töltény?
Gerard nemet jelzett. Zsibbasztó és szürreális jelenet volt, ahogy Frank nézegette a puskát, olyan veszélyesen kevés távolsággal, majdnem a saját testéhez nyomva.
- Mit gondolsz, félelmetes?- villant rá Frank elszánt tekintete, de Gerard maga sem tudta meghatározni, milyen érzések keringtek benne a puska láttán.
- Nem tudom…
- Megnézed közelebbről?
Gerard elképedt a kérdéstől.
- Jó. – végül felkelt a kanapéról és odament a fotel elé, ahol Frank volt. Leült a földre, Frank pedig ügyelve, hogy a csöve egyikük felé se mutasson, átadta neki a fegyvert. Gerard kicsit súlyosnak találta , de nem tudta, hogy ez a felelősség, vagy a félelem tömege volt e. Nem tagadta, reszketés suhant át rajta, ennyire közel még nem került fegyverhez. Náluk otthon sohasem volt ilyesmi. Feszélyezett levegővétel hagyta el az ajkát.
- Amikor még együtt éltek, anyát kiborította, hogy fegyver van a házunkban, és hogy egyszer megtalálom ezt a puskát, aztán tragédia lesz a vége, ezért addig veszekedett apával, míg ő kihozta ide, azóta szerintem el is felejtették, hogy itt van. Mellesleg jól áll a kezedben.– Frank le sem vette a szemeit Gerardról.
Gerard halványan elmosolyodott ezen. Inkább ügyetlennek gondolta, ahogy fogta a kezei között és nem merte jobban megsimítani. Túlságosan tiszteletet parancsoló volt. És magában hordozta a pusztítást.
Gerard Frank-re pillantott, aki elég határozatlan volt, mint aki nem tudja, feltegye e a kérdését.
- Persze. – mondta.
Frank még egy pillanatot vívódott, majd megszólalt.
- Szóval, mikor öngyilkosságon gondolkodtál, és eljutottál addig, hogy megteszed, sosem akartál mondjuk, fegyvert szerezni?
A kérdés visszavitte Gerardot azokba a fénytelen, alkoholba, halálvágyba elmerülő, ködös, lényeg nélküli napokba. Egyáltalán nem volt jó erre emlékeznie. Amikor a véget tűzte ki célul, azonnal szerette volna, át sem gondolta a lehetséges egyéb módokat, zaklatott volt és szomorú, a második öngyilkossági kísérleténél, pedig ittas is. De a fegyver valójában sohasem szerepelt az elképzeléseiben.
- Ahhoz nyúltam, ami elérhető volt. A penge a fürdőszobában, vagy a gyógyszereim az éjjeliszekrényben. – adott választ habozva.
- A kórházban az egyik beteg mesélte, hogy milyen volt, mikor egy barátja előtte lett öngyilkos. Az összes részletbe beavatott, és jót nevetett azon, milyen képet vágtam hozzá. Az öngyilkossághoz nagy bátorság kell. És bármilyen formájáról van is szó, mind rettenetes, de szerintem nincs annál rosszabb, mint annyira gyűlölni saját magunkat, hogy fegyvert szorítva a halántékunkhoz, lőni és egy mozdulattal bizarr festményt alkotni a falra a vérünkkel…
- Az öngyilkossághoz elkeseredettség és kilátástalanság kell. Nem hiszem, hogy merészség lenne. Mikor magam ellen fordultam, boldogtalan voltam és nagyon zavart, kietlen üresség volt a lelkemben, és zúgó gondolatok. Én csak már nem szerettem volna érezni és átélni semmit.- helyesbített Gerard.
A gyomra kellemetlenül fájni
kezdett, a szíve összefacsarodott, ahogy azok az érzések és emlékek
visszatértek. Vér és gyötrődés, keserű pirulák, kórház, vizsgálatok,
diagnózisok, magárahagyatottság, a szülei haragja és értetlen kétségbeesése.
Csüggedt némaság volt a válasz Frank részéről, majd a fiú észbekapott
- Látod, milyen ostoba vagyok! Azt mondtam neked a planetáriumban töltött estén, hogy nem szeretném, ha a halálra gondolnál. És éppen én hozom fel a témát. Úgy sajnálom, bocsáss meg! – szabadkozott kedveszegetten.
- Nem haragszom, kérdezz nyugodtan. - Gerard bármilyen lélektépő kérdést elviselt és szívesen megválaszolt volna Frank-nek. Tisztában volt azzal, hogy az önromboló cselekedetei után kérdések maradtak. Miért tette? Miért nem más kiutat keresett? Mikor és mi siklott félre, hogy ezt a drasztikus ítélet meghozta? Mennyire gondolta komolyan? Nem csak figyelemre vágyott? Ezeket már feltették a szakemberek és a saját családtagjai is. Vonakodva, de akkor is felelt, Frank-nek pedig akármit megtett volna.
- Nem! Ne beszéljünk többet erről!- Frank elvette tőle, a kezei között nyugvó puskát. Elismerően biccentett, ahogy visszahelyezte a dobozba.
- Nem aggódtál, hogy esetleg meg van töltve a fegyver és elsül?
- Bíztam benned, Frank! – vágta rá Gerard.
Csüggedt némaság volt a válasz Frank részéről, majd a fiú észbekapott
- Látod, milyen ostoba vagyok! Azt mondtam neked a planetáriumban töltött estén, hogy nem szeretném, ha a halálra gondolnál. És éppen én hozom fel a témát. Úgy sajnálom, bocsáss meg! – szabadkozott kedveszegetten.
- Nem haragszom, kérdezz nyugodtan. - Gerard bármilyen lélektépő kérdést elviselt és szívesen megválaszolt volna Frank-nek. Tisztában volt azzal, hogy az önromboló cselekedetei után kérdések maradtak. Miért tette? Miért nem más kiutat keresett? Mikor és mi siklott félre, hogy ezt a drasztikus ítélet meghozta? Mennyire gondolta komolyan? Nem csak figyelemre vágyott? Ezeket már feltették a szakemberek és a saját családtagjai is. Vonakodva, de akkor is felelt, Frank-nek pedig akármit megtett volna.
- Nem! Ne beszéljünk többet erről!- Frank elvette tőle, a kezei között nyugvó puskát. Elismerően biccentett, ahogy visszahelyezte a dobozba.
- Nem aggódtál, hogy esetleg meg van töltve a fegyver és elsül?
- Bíztam benned, Frank! – vágta rá Gerard.
Frank talán más válaszra
számított.
- Te aztán nem félsz semmitől...
- Mindentől félek! Részben azért akartam öngyilkos lenni.- tiltakozott Gerard, mert nem akarta, hogy Frank hősiesnek, vagy bevállalósnak tartsa, hiszen nyilvánvalóan nem volt az.
- Te aztán nem félsz semmitől...
- Mindentől félek! Részben azért akartam öngyilkos lenni.- tiltakozott Gerard, mert nem akarta, hogy Frank hősiesnek, vagy bevállalósnak tartsa, hiszen nyilvánvalóan nem volt az.
Felállt és Frank-hez sétált.
A fiú egy másodpercet sem várva, magához húzta és átölelte. Gerard együttérzést
látott rajta.
- Istenem! Én is féltem! Egész életemben! Feleslegesnek és hasznavehetetlennek éreztem magam. Magányos voltam. A létezés feladta a leckét. Aztán jöttél te, mint elérhetetlen álom, amiről még most is nehezen hiszem, hogy teljesült. Ennél nagyobb ajándék nincs! Itt vagyunk egymásnak! És akármilyen valóságon túli, nincs ennél nagyszerűbb! – az arca komolyságot sugárzott és rendíthetetlenséget.
Gerard elveszett Frank szoros, ölelésében. A karjai között mindent elbíró szeretetet érzett. És azt, hogy ha Frank-el lehet, lecsillapodik az összes kétely a szívében.
- Istenem! Én is féltem! Egész életemben! Feleslegesnek és hasznavehetetlennek éreztem magam. Magányos voltam. A létezés feladta a leckét. Aztán jöttél te, mint elérhetetlen álom, amiről még most is nehezen hiszem, hogy teljesült. Ennél nagyobb ajándék nincs! Itt vagyunk egymásnak! És akármilyen valóságon túli, nincs ennél nagyszerűbb! – az arca komolyságot sugárzott és rendíthetetlenséget.
Gerard elveszett Frank szoros, ölelésében. A karjai között mindent elbíró szeretetet érzett. És azt, hogy ha Frank-el lehet, lecsillapodik az összes kétely a szívében.
*****
Valamivel később, a nyaraló konyhájában voltak. Itt ültek le és kezdtek beszélgetni, miután Frank megmutatta a ház többi részét, a két hálószobát, a fürdőt, a hátsó kertet. Gerard örömmel vette tudomásul, ahogy Frank elmesélte, édesanyja régebben milyen odafigyeléssel ültetett konyhakerti növényeket a kertbe. Ez a nagymamáját idézte fel.
- Nem vagy éhes? Szólj, ha ennél valamit. Főzni nem nagyon tudok, de majd felbontok pár konzervet. – Frank az asztalra halmozott, kör alakú dobozokra nézett, átolvasva, melyik milyen ételt rejt.
- Köszönöm, nem vagyok éhes. – Gerard megmosolyogta, ahogy Frank mindenáron kedveskedni akart neki.
- Akkor készíthetek kávét…- ötletelt tovább Frank.
Gerardnak jól esett volna egy csészével, de Dr. Reid letiltotta róla még a pszichiátrián, így a kórházi tartózkodása óta nem kávézott.
- Nem ihatok kávét. – sajnálkozott.
Pedig kíváncsi lett volna Frank kávéjának az ízére. Ennél jobban már csak Frank csókja érdekelte. Amióta a kis konyhában ültek, kínozta a vágy iránta. Rá akarta nyomni a száját Frank ajkára, érezni a nyelvét, ahogy az ő nyelvéhez csúszik, a testét a saját testéhez szorítani. Simogatni akarta Frank haját, és tetoválásokkal borított bőrét, hallani szerette volna a sóhajait és nyögései hangját. Ahogy ezek a sóvárgással és szenvedéllyel túlfűtött gondolatok átjárták, az arca máris izzópiros lett és kilelte a hideg, a férfiassága keménnyé vált. De akárhogy epekedett, túlzott félénksége miatt, nem volt mersze megtenni az első lépést.
Frank tétován nézett rá.
- Itt maradsz velem éjszakára?- kérdezte reménykedve.
Gerard nem készült erre, nem is említette anyjának, hogy egész éjjelre kimaradna, nem akarta apja haragját újból kivívni, de náluk már este tizenegy óra után többnyire mindenki alszik, így remélte, hogy talán észre sem veszik, ha csak hajnalban ér haza. Most nem akart előre, a lehetséges következményeken szorongani.
- Ha szeretnéd, igen. – mosolyodott el.
- Nagyon boldoggá tennél vele! – és Frank, hogy szavainak nyomatékot adjon, áthajolt az asztal felett és szájon csókolta a meglepett Gerardot. Nem is volt ez igazi csók, egyrészt a fura testhelyzetük miatt, másrészt a konzervek előttük lévő tornya útjukat állta, de Gerardnak ez is elég volt, hogy a benne lángoló tűz, tovább terjedjen. Szíve felgyorsult és megizzadt homloka. Szomjasan tapadt Frank szájára. Keservesen felnyögött, mert Frank ajkai éppen csak, hogy súrolták az ő ajkát. A konzervek hangos zörgéssel gurultak szét az asztalon. De a lárma nem zavarta őket. Frank megkerülte az asztalt és most már egészen ott volt Gerard előtt, aki felállt a székből, így akadály nélkül tudták csókolni egymást. Frank nem vesztegette az idejét, nyelve türelmetlenül merült el Gerard szájában és zihálva vonta ölelésébe.
- Akarlak…- suttogta, ahogy egy kis időre szétvált a szájuk. Gerard érezte, hogy Frank mennyire reszket. Az ajka felett verítékcseppek ragyogtak és ugyanolyan, vakító, idegen szikrák jelentek meg a szemeiben, mint amiket a fiú apjának a házában tett látogatásakor tapaszalt.
Valamivel később, a nyaraló konyhájában voltak. Itt ültek le és kezdtek beszélgetni, miután Frank megmutatta a ház többi részét, a két hálószobát, a fürdőt, a hátsó kertet. Gerard örömmel vette tudomásul, ahogy Frank elmesélte, édesanyja régebben milyen odafigyeléssel ültetett konyhakerti növényeket a kertbe. Ez a nagymamáját idézte fel.
- Nem vagy éhes? Szólj, ha ennél valamit. Főzni nem nagyon tudok, de majd felbontok pár konzervet. – Frank az asztalra halmozott, kör alakú dobozokra nézett, átolvasva, melyik milyen ételt rejt.
- Köszönöm, nem vagyok éhes. – Gerard megmosolyogta, ahogy Frank mindenáron kedveskedni akart neki.
- Akkor készíthetek kávét…- ötletelt tovább Frank.
Gerardnak jól esett volna egy csészével, de Dr. Reid letiltotta róla még a pszichiátrián, így a kórházi tartózkodása óta nem kávézott.
- Nem ihatok kávét. – sajnálkozott.
Pedig kíváncsi lett volna Frank kávéjának az ízére. Ennél jobban már csak Frank csókja érdekelte. Amióta a kis konyhában ültek, kínozta a vágy iránta. Rá akarta nyomni a száját Frank ajkára, érezni a nyelvét, ahogy az ő nyelvéhez csúszik, a testét a saját testéhez szorítani. Simogatni akarta Frank haját, és tetoválásokkal borított bőrét, hallani szerette volna a sóhajait és nyögései hangját. Ahogy ezek a sóvárgással és szenvedéllyel túlfűtött gondolatok átjárták, az arca máris izzópiros lett és kilelte a hideg, a férfiassága keménnyé vált. De akárhogy epekedett, túlzott félénksége miatt, nem volt mersze megtenni az első lépést.
Frank tétován nézett rá.
- Itt maradsz velem éjszakára?- kérdezte reménykedve.
Gerard nem készült erre, nem is említette anyjának, hogy egész éjjelre kimaradna, nem akarta apja haragját újból kivívni, de náluk már este tizenegy óra után többnyire mindenki alszik, így remélte, hogy talán észre sem veszik, ha csak hajnalban ér haza. Most nem akart előre, a lehetséges következményeken szorongani.
- Ha szeretnéd, igen. – mosolyodott el.
- Nagyon boldoggá tennél vele! – és Frank, hogy szavainak nyomatékot adjon, áthajolt az asztal felett és szájon csókolta a meglepett Gerardot. Nem is volt ez igazi csók, egyrészt a fura testhelyzetük miatt, másrészt a konzervek előttük lévő tornya útjukat állta, de Gerardnak ez is elég volt, hogy a benne lángoló tűz, tovább terjedjen. Szíve felgyorsult és megizzadt homloka. Szomjasan tapadt Frank szájára. Keservesen felnyögött, mert Frank ajkai éppen csak, hogy súrolták az ő ajkát. A konzervek hangos zörgéssel gurultak szét az asztalon. De a lárma nem zavarta őket. Frank megkerülte az asztalt és most már egészen ott volt Gerard előtt, aki felállt a székből, így akadály nélkül tudták csókolni egymást. Frank nem vesztegette az idejét, nyelve türelmetlenül merült el Gerard szájában és zihálva vonta ölelésébe.
- Akarlak…- suttogta, ahogy egy kis időre szétvált a szájuk. Gerard érezte, hogy Frank mennyire reszket. Az ajka felett verítékcseppek ragyogtak és ugyanolyan, vakító, idegen szikrák jelentek meg a szemeiben, mint amiket a fiú apjának a házában tett látogatásakor tapaszalt.
Gerard perzselőnek érezte a
levegőt a tüdejében, a gyomra ugrott egyet, a gerincén végigfutott a forróság,
ahogy Frank szavait realizálta a láztól ködös gondolatain át.
Frank egy szó nélkül indult el a konyha szomszédságában lévő szobába, Gerard remegve ment utána, a vágyakozás és a félelem keveredett össze benne, de nem mondott ellent, akárhová követte volna Frank-et. A világ végére is.
Az aprócska, félhomályos szobában kevés volt a bútor. Csak egy ágy, éjjeliszekrény és néhány családi ereklyékkel felékesített polc. Az ablakokon elhúzott függönyök. A levegő itt valamivel hűvösebb volt, de Gerard nem igazán fázott, mert az elmúlt percek tűzforróvá tették kívül és belül.
Frank egy szó nélkül indult el a konyha szomszédságában lévő szobába, Gerard remegve ment utána, a vágyakozás és a félelem keveredett össze benne, de nem mondott ellent, akárhová követte volna Frank-et. A világ végére is.
Az aprócska, félhomályos szobában kevés volt a bútor. Csak egy ágy, éjjeliszekrény és néhány családi ereklyékkel felékesített polc. Az ablakokon elhúzott függönyök. A levegő itt valamivel hűvösebb volt, de Gerard nem igazán fázott, mert az elmúlt percek tűzforróvá tették kívül és belül.
Frank elkezdte lehúzni
magáról a pulóvert és a pólót. Gerard szaporán dobogó szívvel és elszorult, kiszáradt
torokkal nézte, ahogy a szürkületben, szinte világít a fehérsége. Csak a színes
tetoválások mintái ütöttek el a fakóságtól. Könnyek gyűltek a szemébe, mikor
meglátta Frank mellkasánál a remény feliratot tetoválva. Frank teste sokkal
gyönyörűbb volt, mint azt valaha el tudta képzelni. Gerard ágyéka nagyot
dobbant a felkavaró látványtól.
Frank észrevette Gerard tekintetét, ami zavarba is ejtette. Úgy tűnt, nincs tisztában azzal, Gerard mit gondol róla. Suta mosoly játszott az arcán és a félelmet ő sem tagadhatta volna le.
- Ugye te is akarsz engem?
A kérdése kicsit kétségbeesetten csengett.
- Akarlak!- Gerard csak ennyit bírt mondani és hagyta, hogy Frank az ágyra húzza. Az ágy belenyugvóan nyikordult, a takaró anyaga jéghideg volt. Gerard szemei felpattantak, majd újra lecsukódtak, ahogy Frank ismét megcsókolta, mélyen és szinte kínzóan. Gerard úgy érezte, a Frank szájában lévő karika, belevésődött az ő ajkába, fájt, de akkor is akarta még, mert sohasem kaphatott eleget Frank csókjából. Szédülés vette hatalma alá, és tehetetlenül kapkodta a levegőt, ahogy Frank meleg tenyere finoman bejárta a hátát, végigfutott a nyakán és beletúrt a hajába, majd az arcát simogatta. Ő is megérintette Frank-et. De csak óvatosan, mert még mindig nagyon törékenynek tartotta. Frank bőre puha és nyirkos volt, ahogy az ujjait végighúzta a gerincén és egy hirtelen mozdulattal eljutott a hasáig. Alig ért hozzá, de Frank összerezdült és élesen felnyögött. Kezeivel még jobban átölelte őt és csípőjét váratlanul Gerardnak nyomta. Kőkemény volt a férfiassága. Pont olyan, amilyen Gerardnak. Egyszerre sóhajtottak fel és Gerard csak Frank meleg lélegzetvételét érezte a nyakán, majd ugyanott, Frank csókjait és a nyelvét, ami végigsiklott az ő izzadtságtól sós bőrén. A hideg járta át és az erőtlenség. Amit a fiú tett vele, attól összetört, darabokra hullott minden gondolata és csak sóhajtozta Frank nevét.
- Levehetem a ruhádat? - Frank nedves ajka megállt Gerard pulóvere szegélyénél. Gerard szemérmesen pillantott rá. Frank lenne az első, aki felnőttként, teljesen meztelenül fogja látni. Mindig is szégyellős volt, az iskolai zaklatások és a kevés önbizalma miatt, jobb szerette elrejteni a testét, de most tudta, hogy nem visszakozhat.
- Előttem nincs mit szégyellned! Te is látsz most így engem, pedig sápadt vagyok és vézna, de mindez nem érdekel, mert előtted nincs semmi, amit rejtegetni akarok. - bizonygatta Frank és bátorítóan elmosolyodott.
Frank észrevette Gerard tekintetét, ami zavarba is ejtette. Úgy tűnt, nincs tisztában azzal, Gerard mit gondol róla. Suta mosoly játszott az arcán és a félelmet ő sem tagadhatta volna le.
- Ugye te is akarsz engem?
A kérdése kicsit kétségbeesetten csengett.
- Akarlak!- Gerard csak ennyit bírt mondani és hagyta, hogy Frank az ágyra húzza. Az ágy belenyugvóan nyikordult, a takaró anyaga jéghideg volt. Gerard szemei felpattantak, majd újra lecsukódtak, ahogy Frank ismét megcsókolta, mélyen és szinte kínzóan. Gerard úgy érezte, a Frank szájában lévő karika, belevésődött az ő ajkába, fájt, de akkor is akarta még, mert sohasem kaphatott eleget Frank csókjából. Szédülés vette hatalma alá, és tehetetlenül kapkodta a levegőt, ahogy Frank meleg tenyere finoman bejárta a hátát, végigfutott a nyakán és beletúrt a hajába, majd az arcát simogatta. Ő is megérintette Frank-et. De csak óvatosan, mert még mindig nagyon törékenynek tartotta. Frank bőre puha és nyirkos volt, ahogy az ujjait végighúzta a gerincén és egy hirtelen mozdulattal eljutott a hasáig. Alig ért hozzá, de Frank összerezdült és élesen felnyögött. Kezeivel még jobban átölelte őt és csípőjét váratlanul Gerardnak nyomta. Kőkemény volt a férfiassága. Pont olyan, amilyen Gerardnak. Egyszerre sóhajtottak fel és Gerard csak Frank meleg lélegzetvételét érezte a nyakán, majd ugyanott, Frank csókjait és a nyelvét, ami végigsiklott az ő izzadtságtól sós bőrén. A hideg járta át és az erőtlenség. Amit a fiú tett vele, attól összetört, darabokra hullott minden gondolata és csak sóhajtozta Frank nevét.
- Levehetem a ruhádat? - Frank nedves ajka megállt Gerard pulóvere szegélyénél. Gerard szemérmesen pillantott rá. Frank lenne az első, aki felnőttként, teljesen meztelenül fogja látni. Mindig is szégyellős volt, az iskolai zaklatások és a kevés önbizalma miatt, jobb szerette elrejteni a testét, de most tudta, hogy nem visszakozhat.
- Előttem nincs mit szégyellned! Te is látsz most így engem, pedig sápadt vagyok és vézna, de mindez nem érdekel, mert előtted nincs semmi, amit rejtegetni akarok. - bizonygatta Frank és bátorítóan elmosolyodott.
Gerard beleegyezően és
torkába felugró szívvel figyelte, ahogy Frank reszkető kezekkel húzta le a
pulóvere cipzárját, a tekintete elhomályosult. Mikor a pulóver a földre került,
Frank Gerard pólója után nyúlt és kibújtatta belőle.
- Szép vagy és hibátlan! – mondta vágytól elrekedt hangon miután nem is titkolva, alaposan végignézett Gerardon. Szemei minden centimétert megnéztek, már-már zavarba ejtően. Frank megcsókolta, majd ajkai a nyakára, onnan pedig a mellkasára vándoroltak, amitől Gerard megdöbbent nyögéseknek ható hangokat hallatott. Frank nyelve vékony, nyálas csíkot húzott a mellkasától a hasáig, egészen a nadrágja vonaláig. És Gerard csak megrökönyödve, szaporán lélegezve nézte ezt, ujjai belesüllyedtek Frank selymes hajába.
- Veled akarok lenni, Gerard! – suttogott Frank, miközben kigombolta a nadrágját, a keze hideg volt, a mozdulatai gyakorlatlanok, de odaadással, szeretettel átitatottak. Ez annyira új volt Gerardnak, nem volt hozzászokva, alig kapott levegőt az idegességtől, az arca nagyon lángolt. Úgy érezte, sok-sok másodperc vonult el felettük, míg a gombok és a cipzár engedelmeskedtek és felfedték Frank előtt, egyértelmű izgatottságát. Gerardban még mindig a szégyenkezés munkálkodott. De a vágyakozását nem tudta volna letagadni, Frank érintései, szavai, állandóan hatással voltak rá, még akkor is, ha Gerard csak rágondolt az alagsori magányában. De most hogy itt volt vele és a tudat, hogy megtörténhet, ezer fokon égették teste minden pontját.
- Én vagyok a legszerencsésebb ember a földön, amiért veled lehetek.- mondta Frank és újra megcsókolta Gerardot.
- Nem tudod, mit jelentesz nekem.- tette még hozzá lihegve, ahogy ajkuk, nyelvük elvált egymástól.
- Mindent! – mondta még, aztán újból összeolvadtak a csókban. Gerard csípője önkéntelenül is megmozdult és Frank ágyékéhoz nyomódott, aki ugyanúgy kezdett hangosabban nyögdécselni és kontrollálatlanabb hangokat kiadni.
- Nekem is sokat jelentesz, Frank. Az egész világot.- mondta ki akadozó levegővel, Frank megcsókolta a homlokát és Gerard nem látta, de úgy gondolta, biztosan elmosolyodik.
Gerard szeretett volna mondani ennél még többet, ami bemutatja összekavarodott lelkének szilánkjait, a káoszt, ahol egyetlen stabil pont, Frank.
Frank, aki visszahozta a sötétségből és a mélyből, és akinek annyi mindent köszönhet. De a szavak a fejében csak visszhangoztak, keringtek, kimondatlanul. A szédülése kezdett visszatérni és nem tudta befolyásolni a cselekedeteit. A szemei előtt összemosódott a kép, csak azt látta halványan, hogy Frank a saját nadrágjához nyúl és kikapcsolja a gombokat, és a ruhadarabot lehúzza magáról, majd a teste megint az övéhez feszül.
- Gerard…- hallotta, hogy Frank a nevét mondja, de beszéd helyett Gerard, csak nyögdécselni tudott. Érezte vére rettentően gyors száguldását, és ahogy Frank még lejjebb húzza a nadrágját. Újból megpillantotta Frank tetoválásának kék tintáját, kicsit lentebb a halovány bőr és sötét szőr ötvözetét, majd a férfiasságát. Annyira szépnek találta a fiút, de ezt is csak egy lázas sóhajokkal tudta lereagálni.
- Gerard…
Óvó karok vették körbe, simogatásokat cirógatták az arcát, nyakát. Forró sóhajok levegője hevítette verítékes bőrét, Frank ajka érintette az ő ajkát finoman. Megmagyarázhatatlan volt, Frank-et ennyire közel tudni magához.
- Gerard…
Aztán a kötelék hirtelen megszakadt. A tébolyító, mind gyorsabbá váló ütem, amit egymáshoz préselődő ruhátlan ágyékuk diktált, egyszercsak megfagyott, mozdulatlan lett. Gerard nem tudta, mi történt, az ölelések sem voltak már körülötte, a saját szívverésén túl, csak Frank ijedt, reménytelen, hitetlenkedő pihegését hallotta.
- Én…annyira sajnálom…
Gerard ekkor észlelte, hogy a kőkemény érzet Frank irányából megszűnt. Csak a bőrük ragadt egymáshoz verítékben úszva. És a pillanatok súlytalanságára ráomlottak a realitás töredékei.
- Semmi baj!- mondta Gerard levegő után kapkodva és a karjaiba akarta zárni Frank-et, de ő felugrott az ágyról és gyorsan magára rángatta a térdénél lévő nadrágját, majd a földre hajított pólóját. Vibrált mindene a zaklatottságtól és kerülte Gerard tekintetét.
- De, szerintem rohadt nagy baj van, a francba is! – szitkozódott, felvette a cipőjét és kiviharzott a szobából, majd a házból is, mert Gerard fülét megütötte a bejárati ajtó erélyes csukódása.
Gerard nem tudta, mi lenne a helyes, a fiú után menni, vagy hagyni, hogy egyedül legyen. Fogalma sem volt mit kell tenni ilyen szituációban, azt sem teljesen fogta fel, mi történhetett, hiszen pár másodperccel ezelőtt még önfeledten és az izgalom legteljesebb fokán szálltak. Talán ő rontott el valamit? A kezdeti félénksége volt zavaró? Vagy a ruhátlansága? Túl hangos volt? Vagy nem csókolt jól? Gerardnak ennyi is elég volt, hogy az ő vágyát is átvegye az önmarcangolás. Összeszedte a ruháit, felöltözött és kiment az udvarra.
A fiú mindössze néhány méterre a háztól állt, egy kerti lámpás alatt és cigarettázott.
- Istenem, meg fogsz fázni. – szörnyedt el Gerard.
Frank nem vett fel kabátot, egy pólóban vacogott a novemberi éjszakában.
- Mintha számítana…-Frank csak dacosan rázta a fejét.
- Számít. – vágta rá Gerard.
Frank vállat vont, majd Gerard elé tolta a cigarettás dobozt.
- Gyújts rá! – ajánlotta egykedvűen.
Gerard sohasem dohányzott rendszeresen. Mikey-nak gyerekkorában asztmája volt, és egy-egy asztmás roham nagyon meg tudta rémiszteni az egész családot, ezért hát az apja is leszokott a dohányzásról, még mikor Mikey egész kicsi volt. Persze a középiskolában, mind Mikey, mind Gerard kipróbálták a cigarettát, sőt Mikey három kerek hónapig a zsebpénzéből vásárolta is, amin aztán megosztozott Gerard-al. Egy időben minden éjszakai italozásuk közben elszívtak pár szálat. De aztán Mikey fulladni kezdett, Gerard féltette és rábeszélte, hogy inkább hagyjon fel ezzel a szokással és természetesen ő sem szívott több cigarettát.
Azóta sem érzett késztetést, most viszont kivett egy szálat és a szájába tette. Frank pedig meggyújtotta az öngyújtójával. A füst maróan áramlott végig a légcsövén, köhögött is tőle az első slukkok után. Frank bámult rá és könnyesen csillogott a szeme.
- Ne haragudj rám Gerard. – kérte halkan.
- Dehogyis haragszom! Az én hibám, azt hiszem, ügyetlen vagyok még. – mentegetőzött Gerard.
- Tévedsz! Én szúrtam el…Ugyanaz történt, mint Jamia-val. Lefagytam, vagy tudom is én. Pedig azt hittem, többször nem fordul majd elő!– dünnyögte Frank kiábrándultan.
- A gyógyszer, amit szedek, hasonló mellékhatásokat produkál néha nálam is. – Gerard igyekezett lelket önteni Frank-be és megosztotta a tapasztalatát, de nem ért vele semmit.
- De nekem nincs gyógyszerem, ami ezt váltaná ki. Valami gond viszont nyilvánvalóan van. – fújta ki a cigarettája füstjét.
- A testünk olykor cserben hagy minket. Ne vádold magad. – mondta Gerard, de Frank-et nem volt könnyű meggyőzni, csak csóválta a fejét felháborodva.
- Francba, Gerard! Pedig én vagyok a hibás! Mondatokkal, jelzőkkel nem lehet kifejezni, mit érzek irántad! Tettekkel meg nem tudom megmutatni. Ezek szerint. – sóhajtott fel, aztán eloltotta a cigarettát. Gerard elpirult szavaitól, de nem válaszolhatott, mert Frank letörten megindult a ház felé. Mire Gerard is elszívta a cigarettáját és beért, Frank már pulóverbe felöltözve rendezkedett. Az asztalról lekerültek az üdítős palackok, a konzerveket is visszatette a szekrénybe.
- Máris megyünk?- Gerard lecövekelt a küszöbön.
- Igen, összepakolok és hazaviszlek. – válaszolta kedvetlenül Frank, aztán halk szavakkal káromkodott, mert az egyik szekrényajtó nehezen záródott.
- Nem alszunk itt?
Frank nagy szemeket meresztett Gerard kérdésére. Még a kezében lévő poharak is megálltak félúton a szekrény irányába.
- Azt akarod, hogy töltsük itt az éjszakát?
- Ha még szeretnéd.
Frank némán és csodálkozva bólogatott Gerard döntésén. De nem látszott öröm rajta, inkább csak beleegyezett, közben a sírás fojtogatta. Önmaga iránt táplált dühében, konokul összeszorította a száját és eltűnt a szobában. Gerard levette a kabátot magáról és mire a szobába ért, Frank már feküdt az éjszakai sötétségben. Az összes ruhája rajta volt és be is takarózott. Gerard kibújt a cipőjéből Frank mellé feküdt. A karjuk összeért és nézték a plafont. Frank közönyösséget színlelt, de Gerard tudta, hogy kegyetlen képzetek emésztik. Szeretett volna megnyugtatást adni számára, anélkül hogy felidegesíti, ezért remélve, hogy Frank nem utasítja el, ujjait a fiú kezére csúsztatta.
- Egy kudarc vagyok. - Frank még mindig felfelé bámult, de azonnal viszonozta Gerard kezdeményezését. Gerard szívéről, ettől mintha kövek estek volna le ettől.
- Ez nem igaz! – szólt közbe, Frank felé fordulva.
A fiú végre valahára, lopva ugyan, de ránézett. Gerard csak a szemeit látta, ahogy izzanak a sötétbe burkolt helyiségben.
- Nem tudom, hogy történhetett! Mikor ébren töltött óráim száz százalékában erről álmodoztam. Hogy a karjaimban tartalak!
- Szép vagy és hibátlan! – mondta vágytól elrekedt hangon miután nem is titkolva, alaposan végignézett Gerardon. Szemei minden centimétert megnéztek, már-már zavarba ejtően. Frank megcsókolta, majd ajkai a nyakára, onnan pedig a mellkasára vándoroltak, amitől Gerard megdöbbent nyögéseknek ható hangokat hallatott. Frank nyelve vékony, nyálas csíkot húzott a mellkasától a hasáig, egészen a nadrágja vonaláig. És Gerard csak megrökönyödve, szaporán lélegezve nézte ezt, ujjai belesüllyedtek Frank selymes hajába.
- Veled akarok lenni, Gerard! – suttogott Frank, miközben kigombolta a nadrágját, a keze hideg volt, a mozdulatai gyakorlatlanok, de odaadással, szeretettel átitatottak. Ez annyira új volt Gerardnak, nem volt hozzászokva, alig kapott levegőt az idegességtől, az arca nagyon lángolt. Úgy érezte, sok-sok másodperc vonult el felettük, míg a gombok és a cipzár engedelmeskedtek és felfedték Frank előtt, egyértelmű izgatottságát. Gerardban még mindig a szégyenkezés munkálkodott. De a vágyakozását nem tudta volna letagadni, Frank érintései, szavai, állandóan hatással voltak rá, még akkor is, ha Gerard csak rágondolt az alagsori magányában. De most hogy itt volt vele és a tudat, hogy megtörténhet, ezer fokon égették teste minden pontját.
- Én vagyok a legszerencsésebb ember a földön, amiért veled lehetek.- mondta Frank és újra megcsókolta Gerardot.
- Nem tudod, mit jelentesz nekem.- tette még hozzá lihegve, ahogy ajkuk, nyelvük elvált egymástól.
- Mindent! – mondta még, aztán újból összeolvadtak a csókban. Gerard csípője önkéntelenül is megmozdult és Frank ágyékéhoz nyomódott, aki ugyanúgy kezdett hangosabban nyögdécselni és kontrollálatlanabb hangokat kiadni.
- Nekem is sokat jelentesz, Frank. Az egész világot.- mondta ki akadozó levegővel, Frank megcsókolta a homlokát és Gerard nem látta, de úgy gondolta, biztosan elmosolyodik.
Gerard szeretett volna mondani ennél még többet, ami bemutatja összekavarodott lelkének szilánkjait, a káoszt, ahol egyetlen stabil pont, Frank.
Frank, aki visszahozta a sötétségből és a mélyből, és akinek annyi mindent köszönhet. De a szavak a fejében csak visszhangoztak, keringtek, kimondatlanul. A szédülése kezdett visszatérni és nem tudta befolyásolni a cselekedeteit. A szemei előtt összemosódott a kép, csak azt látta halványan, hogy Frank a saját nadrágjához nyúl és kikapcsolja a gombokat, és a ruhadarabot lehúzza magáról, majd a teste megint az övéhez feszül.
- Gerard…- hallotta, hogy Frank a nevét mondja, de beszéd helyett Gerard, csak nyögdécselni tudott. Érezte vére rettentően gyors száguldását, és ahogy Frank még lejjebb húzza a nadrágját. Újból megpillantotta Frank tetoválásának kék tintáját, kicsit lentebb a halovány bőr és sötét szőr ötvözetét, majd a férfiasságát. Annyira szépnek találta a fiút, de ezt is csak egy lázas sóhajokkal tudta lereagálni.
- Gerard…
Óvó karok vették körbe, simogatásokat cirógatták az arcát, nyakát. Forró sóhajok levegője hevítette verítékes bőrét, Frank ajka érintette az ő ajkát finoman. Megmagyarázhatatlan volt, Frank-et ennyire közel tudni magához.
- Gerard…
Aztán a kötelék hirtelen megszakadt. A tébolyító, mind gyorsabbá váló ütem, amit egymáshoz préselődő ruhátlan ágyékuk diktált, egyszercsak megfagyott, mozdulatlan lett. Gerard nem tudta, mi történt, az ölelések sem voltak már körülötte, a saját szívverésén túl, csak Frank ijedt, reménytelen, hitetlenkedő pihegését hallotta.
- Én…annyira sajnálom…
Gerard ekkor észlelte, hogy a kőkemény érzet Frank irányából megszűnt. Csak a bőrük ragadt egymáshoz verítékben úszva. És a pillanatok súlytalanságára ráomlottak a realitás töredékei.
- Semmi baj!- mondta Gerard levegő után kapkodva és a karjaiba akarta zárni Frank-et, de ő felugrott az ágyról és gyorsan magára rángatta a térdénél lévő nadrágját, majd a földre hajított pólóját. Vibrált mindene a zaklatottságtól és kerülte Gerard tekintetét.
- De, szerintem rohadt nagy baj van, a francba is! – szitkozódott, felvette a cipőjét és kiviharzott a szobából, majd a házból is, mert Gerard fülét megütötte a bejárati ajtó erélyes csukódása.
Gerard nem tudta, mi lenne a helyes, a fiú után menni, vagy hagyni, hogy egyedül legyen. Fogalma sem volt mit kell tenni ilyen szituációban, azt sem teljesen fogta fel, mi történhetett, hiszen pár másodperccel ezelőtt még önfeledten és az izgalom legteljesebb fokán szálltak. Talán ő rontott el valamit? A kezdeti félénksége volt zavaró? Vagy a ruhátlansága? Túl hangos volt? Vagy nem csókolt jól? Gerardnak ennyi is elég volt, hogy az ő vágyát is átvegye az önmarcangolás. Összeszedte a ruháit, felöltözött és kiment az udvarra.
A fiú mindössze néhány méterre a háztól állt, egy kerti lámpás alatt és cigarettázott.
- Istenem, meg fogsz fázni. – szörnyedt el Gerard.
Frank nem vett fel kabátot, egy pólóban vacogott a novemberi éjszakában.
- Mintha számítana…-Frank csak dacosan rázta a fejét.
- Számít. – vágta rá Gerard.
Frank vállat vont, majd Gerard elé tolta a cigarettás dobozt.
- Gyújts rá! – ajánlotta egykedvűen.
Gerard sohasem dohányzott rendszeresen. Mikey-nak gyerekkorában asztmája volt, és egy-egy asztmás roham nagyon meg tudta rémiszteni az egész családot, ezért hát az apja is leszokott a dohányzásról, még mikor Mikey egész kicsi volt. Persze a középiskolában, mind Mikey, mind Gerard kipróbálták a cigarettát, sőt Mikey három kerek hónapig a zsebpénzéből vásárolta is, amin aztán megosztozott Gerard-al. Egy időben minden éjszakai italozásuk közben elszívtak pár szálat. De aztán Mikey fulladni kezdett, Gerard féltette és rábeszélte, hogy inkább hagyjon fel ezzel a szokással és természetesen ő sem szívott több cigarettát.
Azóta sem érzett késztetést, most viszont kivett egy szálat és a szájába tette. Frank pedig meggyújtotta az öngyújtójával. A füst maróan áramlott végig a légcsövén, köhögött is tőle az első slukkok után. Frank bámult rá és könnyesen csillogott a szeme.
- Ne haragudj rám Gerard. – kérte halkan.
- Dehogyis haragszom! Az én hibám, azt hiszem, ügyetlen vagyok még. – mentegetőzött Gerard.
- Tévedsz! Én szúrtam el…Ugyanaz történt, mint Jamia-val. Lefagytam, vagy tudom is én. Pedig azt hittem, többször nem fordul majd elő!– dünnyögte Frank kiábrándultan.
- A gyógyszer, amit szedek, hasonló mellékhatásokat produkál néha nálam is. – Gerard igyekezett lelket önteni Frank-be és megosztotta a tapasztalatát, de nem ért vele semmit.
- De nekem nincs gyógyszerem, ami ezt váltaná ki. Valami gond viszont nyilvánvalóan van. – fújta ki a cigarettája füstjét.
- A testünk olykor cserben hagy minket. Ne vádold magad. – mondta Gerard, de Frank-et nem volt könnyű meggyőzni, csak csóválta a fejét felháborodva.
- Francba, Gerard! Pedig én vagyok a hibás! Mondatokkal, jelzőkkel nem lehet kifejezni, mit érzek irántad! Tettekkel meg nem tudom megmutatni. Ezek szerint. – sóhajtott fel, aztán eloltotta a cigarettát. Gerard elpirult szavaitól, de nem válaszolhatott, mert Frank letörten megindult a ház felé. Mire Gerard is elszívta a cigarettáját és beért, Frank már pulóverbe felöltözve rendezkedett. Az asztalról lekerültek az üdítős palackok, a konzerveket is visszatette a szekrénybe.
- Máris megyünk?- Gerard lecövekelt a küszöbön.
- Igen, összepakolok és hazaviszlek. – válaszolta kedvetlenül Frank, aztán halk szavakkal káromkodott, mert az egyik szekrényajtó nehezen záródott.
- Nem alszunk itt?
Frank nagy szemeket meresztett Gerard kérdésére. Még a kezében lévő poharak is megálltak félúton a szekrény irányába.
- Azt akarod, hogy töltsük itt az éjszakát?
- Ha még szeretnéd.
Frank némán és csodálkozva bólogatott Gerard döntésén. De nem látszott öröm rajta, inkább csak beleegyezett, közben a sírás fojtogatta. Önmaga iránt táplált dühében, konokul összeszorította a száját és eltűnt a szobában. Gerard levette a kabátot magáról és mire a szobába ért, Frank már feküdt az éjszakai sötétségben. Az összes ruhája rajta volt és be is takarózott. Gerard kibújt a cipőjéből Frank mellé feküdt. A karjuk összeért és nézték a plafont. Frank közönyösséget színlelt, de Gerard tudta, hogy kegyetlen képzetek emésztik. Szeretett volna megnyugtatást adni számára, anélkül hogy felidegesíti, ezért remélve, hogy Frank nem utasítja el, ujjait a fiú kezére csúsztatta.
- Egy kudarc vagyok. - Frank még mindig felfelé bámult, de azonnal viszonozta Gerard kezdeményezését. Gerard szívéről, ettől mintha kövek estek volna le ettől.
- Ez nem igaz! – szólt közbe, Frank felé fordulva.
A fiú végre valahára, lopva ugyan, de ránézett. Gerard csak a szemeit látta, ahogy izzanak a sötétbe burkolt helyiségben.
- Nem tudom, hogy történhetett! Mikor ébren töltött óráim száz százalékában erről álmodoztam. Hogy a karjaimban tartalak!
- Kérlek, légy türelmes
magadhoz! – bíztatta Gerard, de látta, hogy Frank-nek nem tud kellő okot adni a
továbblépéshez, ez őt is elszomorította. Frank szkeptikus arckifejezéssel
szegezte szemeit újfent a plafon irányába. Majd vett egy rezignált mély levegőt
- Oké, szerintem aludjunk.
Gerard bólintott.
- Rendben Frank. Jó éjt. És szeretlek.
Eléggé izgult, mert eredetileg nem így tervezte ezt a vallomást, de most ki kellett mondania. Már amúgy is fontolgatta egy ideje, hogy ezt Frank-el is tudassa. Szavai visszavonhatatlanul csengtek a szoba falai között.
Frank dermedten pillantott rá, ujjai még mindig Gerard ujjaira voltak kulcsolva.
- Szeretsz? Ennek ellenére is? – a légzése felgyorsult. Mintha nem hitte volna el a hallottakat. Gerard szerette volna látni az arcát, de az éjszaka adta feketeség megakadályozta ebben.
- Semmi nem változott, Frank. Szeretlek. És jó lenne, ha te is szeretnél!
Gerard csak erre vágyott, hogy megtudja, a másik mit érez iránta. A Frank-el való ismeretsége korántsem volt szokványos, így nem volt biztos semmiben. Csak a saját érzéseire támaszkodott és azok megingathatatlanul sziklaszilárdak voltak.
- Oké, szerintem aludjunk.
Gerard bólintott.
- Rendben Frank. Jó éjt. És szeretlek.
Eléggé izgult, mert eredetileg nem így tervezte ezt a vallomást, de most ki kellett mondania. Már amúgy is fontolgatta egy ideje, hogy ezt Frank-el is tudassa. Szavai visszavonhatatlanul csengtek a szoba falai között.
Frank dermedten pillantott rá, ujjai még mindig Gerard ujjaira voltak kulcsolva.
- Szeretsz? Ennek ellenére is? – a légzése felgyorsult. Mintha nem hitte volna el a hallottakat. Gerard szerette volna látni az arcát, de az éjszaka adta feketeség megakadályozta ebben.
- Semmi nem változott, Frank. Szeretlek. És jó lenne, ha te is szeretnél!
Gerard csak erre vágyott, hogy megtudja, a másik mit érez iránta. A Frank-el való ismeretsége korántsem volt szokványos, így nem volt biztos semmiben. Csak a saját érzéseire támaszkodott és azok megingathatatlanul sziklaszilárdak voltak.
- Hiszen én is szeretlek! Az
első pillanattól, ahogy megláttalak. A legjobb dolog vagy, amit valaha az
utamba sodort a sors! Szeretlek, Gerard! És kívánlak, úgy hogy már fáj! Fáj,
minden létező módon, ahogy csak fájhat!
Frank a sírással küzdött, ettől Gerard szemeit is ellepték a könnyek. Megölelte Frank-et, aki hálásan nyomta könnytől nedves arcát Gerard vállának.
- Szükségem van rád. – suttogott.
- Itt vagyok. – bizonygatta Gerard és Frank arcához nyúlva, letörölte az ott lévő, félig már felszáradt könnyeket. Bár nagyon örült annak, hogy az érzelmei életében először viszonzásra találtak, átérezte Frank őrlődését. Ez bánattal töltötte el, ugyanakkor erővel is felvértezte a szívét, hogy mindenben Frank mellett álljon, amiben csak tud.
A szerelem mérhetetlen erejével.
folytatása következik…
Frank a sírással küzdött, ettől Gerard szemeit is ellepték a könnyek. Megölelte Frank-et, aki hálásan nyomta könnytől nedves arcát Gerard vállának.
- Szükségem van rád. – suttogott.
- Itt vagyok. – bizonygatta Gerard és Frank arcához nyúlva, letörölte az ott lévő, félig már felszáradt könnyeket. Bár nagyon örült annak, hogy az érzelmei életében először viszonzásra találtak, átérezte Frank őrlődését. Ez bánattal töltötte el, ugyanakkor erővel is felvértezte a szívét, hogy mindenben Frank mellett álljon, amiben csak tud.
A szerelem mérhetetlen erejével.
folytatása következik…
egészen sűrű napjaid vannak:) jobbulást, remélem, hogy jobban vagy mára, bár elég béna az idő, nem tudom ez kinek segít.. torokfájásra mások is panaszkodnak amúgy, remélem nem valami vírus.
VálaszTörlésúgy tűnik, hogy ez a féltékenység a pasidnál visszatérő elem, kitartást hozzá :/
Köszönöm szépen, én minden nyáron megfázom, már megszoktam. Most már jobb valamivel, de még nem az igazi.
TörlésA pasim nehéz eset, néha felütnek neki bolondságok.
A Wattpad-on már elkezdtem olvasni, ide meg kommentelek :)
VálaszTörlésSok-sok gondolat kavargott a fejemben és azt se tudom melyiet írjam, meg hogy kezdjem... keresem a gondolataimra a szavakat.
Nagyon szép rész volt!
Árnyalt...
És ebben benne van minden. Emberi... lelki...
Két ember kapcsolatában az összecsiszolódás egy fázisa/pillanata/élethelyzete. Megbeszélés/megértés...
Mikor lelkiekben támogatja és erősíti a másikat.
Szóval nekem ez egy nagyon szép rész volt.
Köszönöm szépen, nagyon örülök, ha tetszett neked. Nekem egyáltalán nem, pedig többször újra írtam, de jobb nem lett.
Törlés