Demolition lovers (FRERARD) pt.12.

Változó hangulatúak a napjaim, hol feldobottabb vagyok, hol mély letargia jellemző rám. Pasim örül, lehet hogy a kocsmák újra nyitnak lassan, én kevésbé vagyok ettől boldog.
Valamelyik nap meg szentimentálisra itta magát (XD), vagyis azt mondta, hogy majd ha vége ennek a járványnak, eladjuk a lakást és veszünk kertes házat. És hogy bízzak benne (TRUST ME...hehe), ketten megoldjuk. És hogy velem szeretne élni élete végéig. Wow.....de komolyan. Ennek ellenére még mindig eszembe jutnak azok a ribik (az a csótány nő akivel megcsalt, meg szólt a pletyka valami öreg nőről-fúj-, meg hívogatta pár éve az a vörös hajú goth ribanc) és a saját hatásom alá kerülök :(
Biztos a karantén is teszi.
Tegnapelőtt berepült egy darázs, én meg sikítottam, ahogy tudtam. Utána órákig fájt a mellkasom és a gyomrom, biztos ilyen pánikroham szerű izé volt. Tudom, hogy ez nem normális, de borzasztóan rettegek tőlük :(
Ide a kényszerzubbonyt!
És amíg nem visznek a zártosztályra, itt az új rész. Nos, khm mit írjak?!Csak kerültek bele olyan részek, amiket nem akartam belerakni, de ott vannak. Így alakult...

Famous last words: 

Gerard vállat vont, érdektelenséget színlelve, de melege lett és a gyomra azonnal megfájdult. A szervezetében lévő nyugtató azonban kissé csillapította a zavarodottságát.
- Nem túl sokat tudok a témáról.- a hangja kicsit megremegett.
- Úgy érted, te még nem…- Ray komolyan elcsodálkozott, mintha ezt nem feltételezte volna Gerardról. Gerardot pedig ez lepte meg.
Elsápadt és megrázta a fejét.
- Még sohasem.
És ezt lehetett volna magyarázni az évekig tartó középiskolás zaklatásokkal, az elszigeteltséggel, a mentális problémákkal, de Gerard sosem kereste rá a választ. Az iskolás házibulikból kimaradt, sosem járt el sehova, később a munkahelyen is kirekesztettként töltötte napjait, észrevétlenségbe burkolózva. A kolléganői átnéztek rajta és emberként sem tekintettek rá, nem hogy férfiként. Így a párkapcsolati és szexuális dolgok úgy léteztek Gerard előtt, mint megközelíthetetlen és áttörhetetlen falak.
- Mikey mondta egyszer, hogy még nem voltál senkivel, de azt hittem, viccel.
Gerard nem igazán tudta hova tenni, hogy Mikey, Raynek beszélt erről, különösen, hogy az öngyilkossági kísérleteit viszont nem hozta neki szóba. Persze a két dolog teljesen különböző, de egyik sem olyan, amiről egy testvér önként számol be.
Egyéb reakció helyett csak felsóhajtott.
- Nem részletezte, csak úgy említette. Biztos hencegni akart, mert neki akkor ott volt Alicia.- mondta gyorsan Ray, mert észrevette Gerard szomorú álmélkodását.
Mikor Mikey randevúzni kezdett egy Alicia nevű lánnyal, Gerard éppen túl volt az első öngyilkossági kísérletén és Somerdale-ben élt Elenánál. Nem sokat tudott így az egészről, csak édesanyja árulta el neki titokzatoskodva a telefonban, hozzátéve, hogy most már Gerard is igazán találhatna magának egy barátnőt. Mikey egy szót sem szólt neki sokáig a kapcsolatáról, aztán egy-két kelletlen, „igen, van barátnőm”,”nem nagy ügy, ugorjunk más témára” mondattal lezártnak is tekintette az ügyet. Amikor pedig Gerard ismét visszajött Newarkba, már nem voltak egy pár Alicia és Mikey. Öccse csúnya szavakkal illette a lányt, amik közül az ostoba liba volt talán a legenyhébb. Hogy mi volt a különválásuk oka, természetesen nem közölte Gerarddal, aki nem is merte ilyen személyes kérdésekkel faggatni. Akkoriban már nagy volt köztük a szakadék. Gerard úgy vélte, testvérét is megbántotta azzal, hogy magának ártott.
Eléggé belemerült az ekörül forgó gondolatokba, még mindig nagyon sajnálta, hogy a kapcsolatuk Mikey-val rosszul alakult, sőt mintha teljesen menthetetlenné vált volna.
Ekkor Ray simogatását érezte a karján, amitől kicsit összerezzent és feleszmélt. A fiú immáron teljesen közel ült hozzá, holott az előbb még jó fél méteres távolság volt közöttük az ágyon. A szoba ajtaja is be lett csukva, pedig Gerard emlékezett, hogy nyitva hagyta, mikor belépett.
- Azért ez elég hihetetlen. Már, hogy nem volt még kapcsolatod…- suttogta Ray.
Gerard elképedve nézte, ahogy Ray érintése átfutott a vállán.
- Hiszen olyan szép vagy…- toldotta még meg, aztán ujjaival gyengéden beletúrt a hajába.

Gerard megrázta a fejét tiltakozásul. Tudta, hogy nem az, falfehér a bőre és karikásak a szemei, a haja is folyton csapzott, érzelmileg meglehetősen instabil, alig szólal meg és mellé még visszahúzódó is, aki ha szorult helyzetben van, a könnyebb utat választva nyugtatókat vesz be, vagy ami ennél is rosszabb, az alkoholhoz fordul. Nem is értette, hogyan kelthette fel Ray érdeklődését. De nagyokat dobbanó szívvel várta, hogy mi fog történni ezek után.
Amikor Ray odahajolt hozzá és arrébb sodorta a hajtincseit, majd csókolgatni kezdte a nyakát, Gerard sóhajtott és felfogta, hogy egész életében most került először ilyen közelségbe valakihez. Elég valószínűtlen volt számára az egész. Fázni kezdett, ahogy Ray a nyaka után, az arcát csókolta meg. Aztán átölelte és olyan közel húzta magához, hogy Gerard szinte csak a szemeit látta és néhány kósza, világos színű, göndör hajszálat.
- Ha akármi, amit tettem, vagy teszek, ellenedre van, kimehetsz az ajtón. Nem zártam kulcsra…Azt ígértem neked, hogy nem használom ki a helyzetet, Gerard. Csak, ha te is szeretnéd, hogy kihasználjam…- mondta Ray és kicsit bizonytalannak tűnt, a szemei furán fénylettek.

Gerard nyelt egyet és egy röpke másodpercre az ajtó irányába nézett. A fejében átláthatatlanság uralkodott, a gondolatai már-már fájdalmasan keringtek. Rettenetesen szorongott, alig kapott levegőt és reszketett. De a teste ennek ellenére is vitathatatlanul izgalomban égett Ray ölelése által.
A kezei félszegen csúsztak Ray hátára.
- Igen, szeretném…- helyeselt, szinte alig hallhatóan.
Tényleg akarta, történjen bármi és nem szerette volna elrontani a félénkségével.
- Oké. - Ray elmosolyodott, de csak egy másodpercre. Aztán megcsókolta. Az érzés sosem tapasztalt, mondhatni idegen volt Gerardnak. Határozott, de gyengéd és nagyon furcsa. Ray elég hirtelen és gyorsan nyomta az ajkát Gerard ajkára. Gerard még a szemeit sem csukta be. Önkéntelenül is elhúzta kicsit a fejét és rögtön a félelem hasított belé, hogy Ray-nek csalódást okozott a tapasztalatlanságával, de Ray nem volt mérges, vagy ingerült.
- Rendben, megmutatom, hogy kell.- és jóval lassabban közelített Gerard felé, mint az előbb. Ajkaik óvatosan találkoztak, aztán szétnyíltak. Gerard döbbenten realizálta, hogy ez most valóban megtörténik vele. Hallotta a saját, őrülten sebes szívdobbanásait, ahogy Ray kezei átsiklottak a haján, aztán a vállai körül állapodtak meg. Ajka nedves volt és meleg, ahogy rátapadt az övére. És használta a nyelvét is, ami úgyszintén meglepetést váltott ki Gerardból. A szemei lecsukódtak, halk nyögést adott ki, ahogy megpróbálta ugyanazt csinálni, amit Ray, bár úgy vélte, nem megy neki és szánalmat keltően rutintalan. Aggódott emiatt, de Ray semmi jelét nem adta elégedetlenségnek, sőt egyre szorosabban bújt hozzá. Az illata, a mosópor frissességével összekeveredett plázai gyorsétterem füstje, megnyugtatóan ismerős volt Gerardnak. Ray szelíden simogatta őt a nyakánál, aztán a hátán végig. Kedves volt és törődő. Gerard egy idő után teljesen belemelegedett a csókba, még mindig félt, hogy elronthat valamit, de az izgatottság ösztönszerűen sodorta magával. A teste Ray érintésére akaratlanul is reagált. Hol halkabb-hol hangosabb sóhajtásokat hallatott, a homloka lázasan forró volt és izzadt, míg az ajka és az arca egy része az ő, és Ray, összekeveredő nyálától volt ragadósan nyirkos.
- Te mindenből a legjobbat érdemled…- mondta neki Ray, kapkodva a levegőt. Úgy látszott, ő is tűzbe jött, pedig Gerard igen ügyetlenül érintette meg. És bár rajtuk voltak a ruháik, azon a bizonyos ponton, érezte az ő izgalmát is, ahogy a csípőjük egymáshoz ért. Kemény volt. Akárcsak az ő férfiassága. 
Már csaknem feküdtek az ágyon, és Gerard nem is figyelte, mikor kerültek ebbe a helyzetbe. Egyre kevésbé érzékelte a környezetet, a hangok eltompultak körülötte, csak a szíve dübörgött, ahogy az vágyakozástól felizzott vére száguldott az ereiben. És összeforrtak a csókban, Ray és ő. Pont úgy, ahogy az irodalom tanárnő és az igazgató, az iskolaépület földszinti tantermében. Gerard már értette, és érezte, milyen jó ezen a módon szeretve lenni, távol mindentől, legfőképpen a világ sötétségétől és a félelmetes gondolatoktól. Ő is megsimogatta a másikat, de igen bátortalanul. Érezte, ahogy Ray belemosolygott a csókba, minden félénk érintésétől, de az ajkaik egy másodpercre sem váltak szét egymástól. A csípőjük egyszerre moccant meg. Ray cirógatta a haját, az arcát, aztán Gerard pulóvere alá nyúlva, húzta végig ujjait meztelen bőrén. A testük mindenhol összesimult és újra meg újra megmozdult, egy Gerard számára eddig ismeretlen, különös ritmusra, ami mind gyorsabb lett. Gerard nem tudta hogyan kell ezt, csak utánozta Ray-t. Ahogy Ray végigsimított a férfiasságán, hiába volt rajta nadrág, felnyögött és összerándult egész testében. Ez teljesen más volt, mint mikor saját magát érintette meg. Ritkán csinálta és akkor is úgy érezte, a családtagjai bármikor benyithatnak, ezért nagyon gyors volt mindig, a fejét a párnájába nyomta, hogy senki se hallja. Utána mindig rosszul volt és gyötörte a bűntudat.
De most már nem volt realitás, csak Ray volt és ő. Egy ágyon, ami cinkosan és halkan reccsent alattuk. A kínzóan szenvedélyes mozdulatoktól, egyre hangosodó és egyértelmű nyögések hagyták el az ajkát. Ez saját maga előtt is ismeretlennek hatott, kicsit megrémítette, de nem tudott mit tenni, hogy megakadályozza.
- Tetszik?- zihálta a fülébe Ray és izzadt homlokát Gerard arcának nyomta.

Gerard nem tudott felelni, remegések rohantak át rajta.
- Mert nekem nagyon tetszik. – suttogta Ray és kicsit erősebben markolta meg a fiú legérzékenyebb testrészét, a ruhán keresztül,
- Ray…- Gerard csak a másik nevét tudta ismételgetni.
- Csodálatos vagy, Gerard. – és érezte, ahogy Ray elkezdte kibontani a farmernadrág ezüstösen megcsillanó gombjait.

- Ray…
A gombok engedelmeskedtek, és ahogy Ray ujjai a nadrág alá férkőztek, mintha áramütés szaladt volna végig Gerard-on. 

Ez már túl sok volt. Képtelen volt megfékezni a cselekedeteit, az önkontrollja apró, hegyes kis szilánkokra repedt szét, a valóság kezdett a semmibe veszni. Lassan közeledő fényt pillantott meg, félig lecsukott szemei mögött a távolban. Lehet, hogy csak odaképzelte, lehet, hogy csak egy utcalámpa volt, de betöltötte ragyogással a szobát.
Egy pillanatig újra feltűnt a képsor, ahogy azon a napfényben fürdő délutánon, Mrs. Baley és Mr. Ford tökéletesen beszélték egymással a szeretet nyelvét és ezt cáfolhatatlanul ki is nyilatkoztatták, nem törődve semmivel. Gerard pontosan emlékezett arra, mit látott, a rajtuk lévő ruhadarabok eltakarták a lényeget, de akkor is tudta, mit csinálnak. És ő szemtanúja volt ennek, a zavartsággal összekeveredett, szinte fájdalmas izgalom, véget nem érő horizontja alatt.
Gerard vértelen arcára szokatlan pirosság került és egyre hangosabban nyögdécselt, gyorsabb mozdulatokat tett. Annyira akarta még ezt az érzést, hogy szinte hozzápréselte az ágyékát Ray kezéhez.
Ezt már nem tudta visszafordítani, az öröm villámgyorsan és megállíthatatlanul terjedt szét benne. Hangosan felnyögött és érezte, ahogy egy pillanatra megdermedt körülötte minden. A szíve kihagyott egy ütemet, aztán sokszorosára gyorsulva kezdett verni. Mindene erősen reszketett, izzadtság csorgott a szemébe, aztán le a nyakán. És csak kapkodott a levegőért. A nadrágjában, közvetlenül Ray ujjainál, forró nedvesség szivárgott. Gerard szorosan becsukta a szemeit, amint ezt realizálta. Hallotta, hogy Ray csodálkozóan fújta ki a levegőt, aztán érezte, ahogy lassan elhúzza a kezét a férfiasságától. A történések láthatóan őt is meglepték. Vajon mit hisz most róla? Gerard csak hevert nagyokat sóhajtva a feldúlt ágynemű között, remegve és verejtékben úszva. Nem merte kinyitni a szemét, de amint érzékelte, hogy Ray felkelt az ágyról, mégis megtette. Még mindig nagyon dobogott a szíve és szédült, ábrák cikáztak a szemei előtt, amint belenézett a sárgás lámpafénybe. Aztán lassan és félénken Ray-re tekintett. A fiú alkarjával törölte meg a homlokát, miközben a szekrényéhez sétált és egy törölközőt vett elő. Majd visszament az ágyhoz és mosolyogva nyújtotta át Gerardnak. 
- Az első élmények sosem tartanak sokáig, Gerard. – jelentette ki és megsimogatta Gerard izzadtan kócos haját, aztán megcsókolta az arcát, kicsivel a szája mellett.
- Fiúval nekem is most volt először bárminemű kapcsolatom. Azt meg sosem hittem volna, hogy te, meg én...Milyen bátor vagy! – mondta őszinte áhítattal.
Gerard szemérmesen és kipirulva mosolygott ezen, majd elkezdte törölgetni magát. Ray az ágy szélén ülve, elgondolkodva figyelte.
- Köszönök mindent, Ray. – szólalt meg kis idő múlva Gerard. Fogalma sem volt, mit kellene ilyenkor mondani.
Ray is lefagyott. - Azt hiszem, az ilyesmit nem szokták megköszönni. Amúgy meg szinte nem is tettem semmit.

A hangjában volt némi elégedetlenség, amitől Gerardban rossz érzések keltek életre. Igaz, Ray alig érintette meg, de neki ez jó volt és pont elég, hogy elragadja az extázis. Szerette volna, hogy Ray-nek egyértelmű legyen, neki ez mennyit jelentett. A lelke csordultig volt, az új élmények szétfeszítették belülről. Nagyon nem szeretett volna most az alagsorban egyedül maradni. Aggódott, hogy Ray elküldi, de a fiú semmi ilyet nem hozott tudomására.  Elment zuhanyozni és mikor visszajött, lekapcsolta a villanyt, majd szó nélkül mellé feküdt. Gerard kételyei kissé csillapodtak ettől. De még így is fel volt zaklatva és ezerféle érzelem kavargott benne, amiket jó lett volna talán kimondani. Viszont nem mert megszólalni, nem akarta ostobaságával elrontani, bármi is legyen most Ray és közötte.  Ray ránézett és tenyerét végighúzta Gerard karján, egészen a nyakáig. Aztán átkarolva a vállát, közelebb feküdt hozzá. Megcsókolta a haját és csak hallgattak a sötét szobában.

*****
- Mindjárt nálad leszek, nagymama!

Gerard Somerdale-ben volt és sietősen rótta az ismerős utcákat a könnyű, fel-feltámadó szélben. A fák mind barátként üdvözölték, ahogy a környék csendje is. Befordult a Sunset Drive-ra és meg sem állt Elena házáig. Benyitott a kertkapun.
- Nagymama, megérkeztem! – kiáltotta, de senki nem válaszolt. Gerard beljebb ment pár lépést.
- Itt vagyok! – szólalt meg valamivel halkabban és bizonytalanabbul. A ház baljós csendben fogadta. Élettelenség lengedezett az udvaron. A mindig gondosan rendben tartott gyep, most elhagyatott és fakó sárgás-zöld színű volt, az épület ablakain minden függöny be volt húzva.
Gerard rosszat sejtve lépdelt egyre beljebb és akkor meglátta Elenát. Ott állt a rózsakert közepén, háttal neki.

Megkönnyebbült és elindult feléje.
- Nagymama, végre találkozunk! Lerobbant a busz, azért késtem ennyit, kérlek, ne haragudj.- szabadkozott, ahogy megközelítette az asszonyt.
- Jó, hogy jöttél Gerard. – szólalt meg Elena és ekkor megfordult.
Gerard megtorpant a meglepődöttségtől. A nő egyáltalán nem úgy festett, mint általában. Az arca színe szürke volt, szája majdnem sötétkék, haja össze-vissza lógott, és csak egy hosszú fehér hálóinget viselt. Karjain tűszúrásszerű, piros pontok voltak. Gerard egy másodperc alatt felfogta, hogy Elena vénáinál a tűszúrások, tulajdonképpen az infúziók és injekciók nyomai, a fehér hálóing pedig kórházi viselet.
- Nagymama…- dadogta értetlenül.
- Gerard, én már nem vagyok itt…ezt csak képzeled…- mondta az asszony, Gerard azonban makacsul megrázta a fejét.
- Hiszen beszélgetünk.
Elena szomorkásan elmosolyodott.
- Drágám, én már halott vagyok. Ezt te is tudod jól.
- Nem, nem vagy halott! – vágott közbe dacosan és könnyes szemmel Gerard.
- Ott voltál a temetésen. Halott vagyok és ez is halott lesz itt mind. A rózsák el fognak hervadni. Vagy megmented őket? Nem hagyod, hogy elpusztuljanak?
Elena csak a fejét csóválta, aztán a színpompás virágoskertre mutatott. A tűzpiros, halványsárga, hófehér és narancsszínű rózsák lágyan hajladoztak a szélben.
- Te nagyon is élsz! Itt vagy velem és én veled, és együtt megoldunk mindent! – kiáltotta könnyek között Gerard, majd, kinyújtotta a kezét nagyanyja felé, de csak a levegőt fogta meg.
Elena lassan elindult a terasz lépcsőin, a ház ajtaja fényárban kitárult előtte.
- Ne feledd, benned van minden reményem.
- Nagymama! Ne menj! Segíteni akarok!

Gerard a saját hisztérikus sikítozására ébredt fel és arra, hogy hideg izzadtságban fürdik. A tüdeje nehezen emelkedve és süllyedve küzdött a levegőért. Haja vizesen tapadt az arcába, a szája kiszáradt. Felült az ágyban.
- Nagymama…- szakadt ki belőle egy fájdalmas nyögés.
Ray felkattintott az éjjelilámpát és arcán ijedtséggel, fordult felé.
- Jézusom, minden oké?- érdeklődött döbbenten.
Gerard körbepillantott a szobában, látta a feketeséget az ablak felől és hogy a digitális óra az íróasztalon, hajnali háromnegyed kettőt mutat.
- Rosszat álmodtam. – válaszolta nagy sokára, ahogy légzése, pulzusa kezdett normálissá válni és elmúlt az erős remegése.

Akkor vette észre, hogy vastag csíkban folynak a könnyei. A ruhája ujjával letörölte, aztán elsimította az arcába ragadt hajtincseit.
- Szeretnél róla beszélni?- érdeklődött előzékenyen Ray.
- Csak a nagymamámmal találkoztam, ott volt Somerdale-ben, a virágoskertben, azt mondta, a rózsák veszélyben vannak és segítenem kell. – hadarta idegesen Gerard, de aztán el is hallgatott, mert nem akarta Ray-t terhelni a problémáival és a lidérces lázálmaival. Sokszor álmodott hasonló dolgokat, ami részben a gyógyszerei mellékhatása volt, részben pedig a fejében állandóan pörgő gondolatoké. 
- Hát halálra rémisztettél. – csóválta a fejét Ray elfehéredve. Gerard tisztában volt azzal, hogy sokkoló lehetett erre felriadni.
- Ne haragudj. – kért elnézést.
- Nem azért mondtam, nem tehetsz róla. Szükséged van valamire? Víz, vagy más egyéb?- kérdezte Ray.
- Köszönöm nem. Úgy emlékszem, elfelejtettem bevenni az esti gyógyszereimet. A legjobb lesz, ha visszamegyek az alagsorba és pótolom. – felelte Gerard és felkelt az ágyból. Rögtön fázni kezdett, átizzadt ruhái miatt.
- De visszajössz, ugye?
Gerard szívesen élt volna az ajánlattal, de úgy érezte, már is is kiborította Ray-t.
- Nem akarlak folyton zavarni, aludj csak. – tette még hozzá Gerard, ahogy elindult a szobából kifelé.
Ray bólintott, ahogy tudomásul vette ezt és visszafeküdt az ágyba. Miután lekapcsolta a lámpát, Gerard látta, hogy csak bámul utána a sötétben.
- Próbálj pihenni. – szólalt meg aggódva.
- Te is, jóéjszakát. – csukta be az ajtót Gerard.
Koromsötét és nyugtalanító csend honolt a házban, ahogy az alagsor irányába ment.

A konyhánál ekkor váratlanul felgyúlt a villany, világosság lett, ő pedig beleütközött Mikey-ba és ez úgy hatott rá, mintha egy vödör jeges vízzel öntötték volna le. Fogalma sem volt, vajon testvére látta e, hogy Ray-től jött ki, vagy hallotta e az este folyamán, azokat a félre nem érthető hangokat. Elfogta a nyugtalanság, a szíve és gyomra remegni kezdett. Óvatosan végignézett a pulóverén és nadrágján lévő halvány, fehéres foltokon, amik ugyan megszáradtak már, de fényben még így is láthatóak voltak. Mikey okos volt és mindig hamarabb összerakta a részleteket, mint ahogy megszólalt. Azonkívül, volt egy fura stílusa és ritkán lehetett leolvasni az arcából, éppen mire gondol valójában. A fiú egy pohár vízzel a kezében álldogált a mosogató előtt, szemeivel egyenesen Gerardot pásztázta, aki zavarában szintén leemelt a polcról egy poharat, amibe vizet töltött és belekortyolt. A hátán izzadtságcseppek gyöngyöztek, ahogy kiitta a pohár tartalmát. Mikey mindezt szó nélkül követte nyomon. Gerard legszívesebben ráüvöltött volna, hogy szólaljon meg, de persze nem tette. Csak találgatta, mi járhat a fejében. Mikey csak nézett felé és Gerard látta, ahogy összeszorítja a száját, dühösnek, vagy bosszankodónak látszott, de néma maradt. És ez elviselhetetlen volt Gerard számára.
- Aludj jól. – búcsúzott, ahogy elmosta a poharat és visszarakta a helyére, a polcra, aztán gyorsan lesietett az alagsor védelmező falai közé.
*****
Mikor Gerardnak ismét munkába kellett mennie, újabb napok teltek el. Alig látta Ray-t és Frank is ritkán írt neki. Egyedül és elhagyatva érezte magát. És kínozták a rémálmok, amik egyre rosszabbak lettek. Elena valamennyiben benne szerepelt, de sosem úgy, ahogy Gerard emlékezni szeretett volna rá. És ez kezdte mindinkább felőrölni őt belülről. Egy-egy ilyen rossz álom után, természetesen nem is tudott visszaaludni, hanem csak nyugtalanul, leizzadva forgolódott és Ray-re gondolt. Meg arra, ha elég merész lenne, most felmenne az alagsor lépcsőin és benyitna hozzá a szobába. Talán Ray örülne a jöttének és átölelné. Annak a fura éjszakának az emléke naponta eszébe jutott. Fogalma sem volt, hogyan rendezze a szétszóródott érzéseit magában, mert ami történt, nem volt szokványos. Bár a családjában nem beszéltek a szexualitásról, de ez az egy dolog, mindig felháborodást keltett az apjában, aki megvetéssel beszélt az azonos neműek közti szerelemről. És igen, Gerard is eléggé megbotránkozott magában, mikor visszament akkor éjjel az alagsorba. Viszont sosem érzett még olyan izgatottságot, mint amikor Ray-el volt. Át akarta újra élni és egyúttal ő is örömet szeretett volna okozni Ray-nek, még ha nem is tudta, hogyan kell. De erre nem kínálkozott alkalom, Mikey kezdett rászokni arra, hogy késő estig a nappaliban nézi a televíziót. Gerard nem értette, mert ez nem igazán volt szokása, sőt mindig viszonylag korán feküdt le, vagy ha nem is, akkor a szobájában olvasott, vagy számítógépezett. Úgy vélte, öccse sejthet valamit és talán tetten akarja érni, ezért ha megfelelően bátor, sem próbálkozott volna meg bejutni Ray-hez. Inkább feküdt az alagsorban és újra meg újra végiggondolta a történéseket. A csókolózás nagyon tetszett neki. Egészen rendkívülinek és meghittnek érezte. Édes vágyódás borította el, ha arra gondolt, milyen jó lenne ezt órákig csinálni és közben ugyanúgy megérinteni a másikat, mint ahogy ez élete első ilyen alkalmával történt. Talán legközelebb már ügyesebb lesz.
Az új munkanap különösen borús és sötét égbolttal köszöntött Gerardra. Nem érezte jól magát, megint csak 3 órát sikerült aludnia, a többit virrasztással töltötte. Fájt a feje és rázta a hideg, lázasnak érezte magát, étvágya sem volt, viszont már megitta a negyedik kávét, amitől a szíve akart szétrobbanni. Mr. Evans telefonált, hogy elég, ha tíz órára megy, így még tudott kicsit rajzolni reggel. Voltak új ötletei, amiket az alváshiány miatti hosszú éjszakákon talált ki. Talán, lerajzolhatná Ray-t…Nem tudta, hogy a fiú mit szólna ehhez, lehet hogy nem tetszene neki, hogy papíron akarja megörökíteni. Vagy készíthetne egy rajzot Frankről. Bár sosem látta őt és a fiú nem írt a kinézetéről, de Gerard előtt lebegett egy-két kép, milyen lehet Frank. Megfordult a fejében, hogy igent kellene mondania, ha legközelebb felhozza a személyes találkozó lehetőségét, de erről azóta sem esett szó.
Gyalog indult el a plázába, hiszen nem lakott tőle túl messze. A borongós időjárás megmaradt, a szürke esőfelhő, úgy tűnt egész napra a vendége akart lenni a városnak. Az élet már beindult, mindenhol nagy volt a tömeg. Gerard elnézegette a jövő-menő embereket, mind siettek valamerre. Egy csoport kisiskolás jött vele szemben, a fiúk boldogan nevetgéltek, a lányok hangosan énekeltek. Aranyosak voltak és ártatlanok, Gerard kicsit mosolygott, mikor elvonultak mellette. A gyerekeké a jövő, Elena mindig azt hangoztatta és mikor még ő is ilyen kicsi volt, bizonyára fűztek hozzá is reményeket a szülei, amik mostanra egészen eltűnhettek belőlük és csak azt látták, mennyire nem az elképzelések szerint alakul a sora.
A bevásárlóközpont szokásos nyüzsgése, örvényként szippantotta be. Meggyorsította a lépteit, és kettesével vette a lépcsőket, hogy minél előbb kint legyen a zajos forgatagból. Jól eső érzés volt benyitni a képregényüzletbe, ahol többnyire alig lézengett néhány ember. Mr. Evans jókedvűen köszöntötte és ismertette vele az aznapi feladatokat. Gerard levette a kabátját és a raktárban maga elé vett egy nagyobb méretű, barna kartondobozt, ami tele volt képregényekkel. Ezeket kellett jegyzékbe venni, beárazni, majd kipakolni. Még mindig rossz volt a közérzete, kicsit szédelgett a kimerültségtől, de tudta, hogy nem ihat még több kávét, mert már így is szúrt a mellkasa és kezdett émelyegni a koffeintől. Igyekezett odafigyelni a munkájára, mindig úgy érezte, tartozik Ray-nek ezzel, hogy a legtöbbet hozza ki magából. És azt sem akarta, hogy Mr. Evans kiábránduljon. De ma valahogy nem ment semmi sem könnyen. Néha arra eszmélt, hogy csak ül a színes képregények felett és mered a semmibe.
- Hé, jól vagy, fiam? – kérdezte Mr. Evans és kezét Gerard vállára tette.

Gerardnak fogalma sem volt, mióta ülhetett csak úgy ott. Piros lett az arca, ahogy elszégyellte magát, talán Mr. Evans azt hitte, lógni akar a munka alól.
- Elnézést kérek, persze, jól vagyok. – vágta rá kényszeredett mosoly kíséretében.
- Keveset aludtál az éjjel, mi?- kíváncsiskodott a férfi.
Gerard szívesen közölte volna, hogy jóformán egyáltalán nem aludt, de inkább szépített valamit a helyzetén.
- Igen, olyasmi.
- Fogadjunk, hogy tudom, mivel töltöd mostanság az alvásra való idődet. – vigyorgott rá Mr. Evans.
Gerardban jéggé fagyott a vér egy másodpercre. Kikerekedett szemekkel és meglepve bámult Mr. Evans-re. Szemei előtt máris újra ott volt a még friss emlék, ahogy Ray meg ő feküdtek az ágyon. És Ray megcsókolta, ő pedig annyira suta volt, hogy alig tudta viszonozni. De Ray egyáltalán nem nevette ki.
- Én…- de nem jött ki több szó a száján.
- Mindent tudok a te kis titkodról. -  mondta még Mr. Evans.
Gerard így is hevesen kalapáló szíve még nagyobbakat dobbant és nem tudott érdemben reagálni, a kezei között lévő színes újság visszahullott a kartondobozba. Mr. Evans ekkor látta, hogy a poénja nem sült el túl jól.
- Jaj, ne ijedj meg, Gerard. A kis titok épp kint vár rád. – toldotta még gyorsan meg.

Gerardban hullámként csapott fel a zavarodottság. Annyira fura lehetett az arckifejezése, hogy Mr. Evans megforgatta a szemeit és szinte tagoltan ejtette ki újra.
- Kint van. A látogatód. – és hozzá kacsintott is.
Gerard egyáltalán nem várt senkit, ezért arcán tanácstalan értetlenséggel állt fel a székről és indult kifelé a raktárból. Ahol legnagyobb meglepetésére, Lindsey-t találta.
- Meglepetés! – kiáltotta vidáman a lány.
Gerard torka összeszorult, ahogy álmélkodva odalépett hozzá.
- Szia Lindsey! Hogy kerülsz ide?- kérdezte halkan és igencsak csodálkozva. Szemei fürkészve figyelték Lindsey-t, aki teljesen feketébe volt öltözve, csak az élénk színű rúzs ütött el ruházatától, a haja a szokásos módon kétfelé volt tűzve. A parfümje kellemes illata körbevette. Igazán csinos volt.
- A szüleimmel kiadó lakásokat nézegetünk, ahova majd beköltözhetek, ha ide jövök lakni. Találtunk is egy nagyon jó apartmant, itt a közelben. Apa és anya elmentek beszélni az ingatlanossal, én pedig megkértem őket, hogy kicsit szétnézhessek itt a plázába. Véletlenül éppen emlékeztem, hogy itt dolgozol, hát gondoltam, meglátogatlak. Remélem, nem zavarok?!- pillantott Gerardra, majd a háta mögött pakolgató Mr. Evans-ra.
- Dehogy is zavarsz, kedves! Gerard, menj szépen és hívd meg egy kávéra a kis barátnődet! – mosolyodott el szélesen a férfi és az ajtóhoz lépve, ki is nyitotta azt, Gerard és Lindsey előtt. Gerard megilletődve bólintott és a lánnyal együtt elhagyták a boltot.
- A főnököd azt gondolja, a barátnőd vagyok. – kuncogott Lindsey.
- Igen, lehet. – Gerard a pláza padlójának szürkés-fehér kockáit felelt a lábai alatt, ahogy mentek a földszinti kávézók felé.
- És neked ez nem baj? – kérdezte Lindsey óvatosan.
Mr. Evans mindig jót akart és a legjobbat hitte Gerardról is. Nyilvánvalóan azt gondolta, hogy Gerard fáradtságának Lindsey az oka. Vagyis, amit Lindsey-vel művelnek, legyen az Mr. Evans gondolataiban bármi is.
- Nekem nem. – válaszolta a fejét rázva.
- Oké, mert nekem sem. – helyeselt Lindsey és érdekes arckifejezéssel keveredett mosoly maradt az arcán. Gerard elég megtisztelőnek tartotta, hogy Lindsey-nek nem volt ellenére Mr. Evans feltevése, miszerint ők egy szerelmespár.
Az egyik földszinten lévő cukrászdában ültek le. Lindsey kávé helyett, süteményt kért és Gerard akárhogy tiltakozott, neki is ennie kellett. Nem tudta mi volt a neve pontosan az előtte lévő édességnek, a puha tésztából, a fehér porcelántányérra kikanyarodott eperlekvár, pontosan úgy nézett ki, mint a vér. Egy ideig csendesen ültek, lopva egymásra sandítva.
- Most már a célegyenesben vagyok! – jegyezte meg elégedetten Lindsey, beszélgetést kezdeményezve. Tényleg boldognak tűnt és Gerard örült a sikereinek.
- Mikor költözöl? – kérdezte.
- Amint leérettségiztem. Még úgy hét-nyolc hónap. – válaszolta Lindsey könnyedén.
- Az már nincs messze. – helyeselt Gerard.
- Ha ennyi évet kibírtam Somerdale-ben, ez a pár hónap valóban nem számít! Már alig várom, hogy Newarkban lehessek és belevethessem magam a nagyvárosi létbe! Annyi tervem van, hogy listát kellett írnom róla, nehogy egyet is elfelejtsek! – áradozott nevetgélve Lindsey.
Gerard nem tudta megérteni az eszeveszett áhítozását Newark iránt. Nem tudta, mit érez, de megpróbálta elfogadni. Valójában egy kalitkába zárt madárhoz hasonlította Lindsey-t, aki egész életében úgy élt, ahogy nem akart és most végre eljött az ő ideje.
- Ígérd meg, hogy találkozunk, ha ideköltöztem! Megmutathatnád jobban a várost, nem ismerek rajtad kívül senkit sem Newarkban. – kérte Lindsey.

Gerardot meghökkentette a lány kívánsága, de nem akart nemet mondani.
- Rendben.- bólintott halványan rá.
- Elmehetnénk egy-két jó helyre, ahová be lehet ülni egy italra, beszélgetni, vagy ahol rockzenét játszanak! – Lindsey álmodozva játszott a tányérja mellett lévő szalvétával.
- Nem járok szórakozni. – vallotta be Gerard és már az ötlettől is feszélyezettség kerítette hatalmába. Amikor tehette, kerülte a tömeget és emlékezett, Mikey mennyit győzködte, míg pár alkalom erejéig vele, Bobbal és Ray-el tartott, hogy megigyanak néhány italt.
- Akkor éppen itt az ideje elkezdeni! Ebben a hatalmas városban biztos van olyan hely, ahol el lehet ütni az időt. – győzködte kedvesen Lindsey, amire Gerard bizonytalanul bólintott.
- Majd megkérdezem a testvéremet, ő jártasabb ebben.- ígérte, mert nem akart utálatos lenni a vonakodásával.
Lindsey egyelőre beérte ezzel az ígérettel.
- Cserébe ráveszem anyukámat, hogy ő gondozza tovább Elena néni sírján a rózsákat.
- Köszönöm szépen Lindsey. – Gerard sokat gondolkodott, hogy Lindsey elköltözésével, miként fog megoldódni a virágok sorsa, de a lány megtalálta a megoldást. Nem is tudott elég hálás lenni ezért neki.
- Ugyan már, miért ne segítenék? És mondjak még valamit? Lehet, hogy Elena néni rózsakertje is megmenekül! Anya mesélte, hogy a Harrisburg-ieknek tetszett, mikor meglátták. – újságolta Lindsey.
- Harrisburg-iek?- kérdezett vissza Gerard.
- Igen, egy négytagú család, akik egészen Pennsylvania székhelyéről költöznek majd be. Ők vették meg a nagymamád házát.
Gerard azt hitte, rosszul hall, Lindsey szavai durván hasítottak a fülébe. Hirtelen melege lett.
- Megvették a nagymama házát? – ismételte el, amit a lány mondott és felfordult a gyomra.
- Nem is tudtad? Már hetekkel ezelőtt, nem sokkal Elena néni temetése után. De még nem költöznek be, anya és apa szerint az egész házat újjá akarják építeni, emeletet húznak fel rá, a hátsó kertben medencét és valami műhelyt is terveznek. – Lindsey hangja kezdett elhalkulni, ahogy érzékelte, a fiú mély megdöbbenését.
Gerard nem felelt, az arca egészen elsápadt, ugyanakkor elsötétedett a tekintete, a sírás kezdte fojtogatni. Csak bámult bele az asztalon lévő tányér szemkápráztató fehérségébe, amit itt-ott megtört a süteményből maradt kicsorgott lekvár fakó vörössége. Mint néhány jól megtermett, szabálytalan vércsepp.
- Nekem vissza kell mennem dolgozni. – szólalt meg kicsit rekedtes hangon és Lindsey nem láthatta, ahogy az asztal alatt ökölbe szorította a kezeit.
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy a szüleid nem beszéltek erről. – ingatta a fejét Lindsey.
- Igazából biztos, hogy mondták, csak én nem figyeltem. – mentegette a szüleit Gerard, ahogy felpattant az asztaltól. A tányérok halkan zörrentek meg heves mozdulatától.
- Nem akartalak felidegesíteni ezzel. De hát, előbb-utóbb valaki úgyis megvette volna a házat. Nézd azt, hogy a rózsák valószínűleg túlélik. Ezt akartad, nem? – Lindsey már bánhatta, hogy elárulta ezt az újdonságnak ható információt Gerardnak.
Gerard fagyosan biccentett.
Lindsey-nek ez nem bírt akkora jelentőséggel és ő nem is várta el tőle, hogy így legyen. Ez az egész oda-vissza működött, ő nem értette Lindsey rajongását Newark iránt, a lány pedig nem érezte a fájdalmát a Somerdale-ben hagyott emlékekért.
- Persze, semmi gond. Most viszont megyek, félbehagytam a munkámat.
- De biztos, hogy minden rendben?- Lindsey arcán sajnálkozást lehetett látni.
- Igen, egészen biztos. Szia, Lindsey. – és Gerard elindult a pláza emeleti lépcsősoraihoz. Mikor egy másodpercre a kanyarban visszapillantott, még látta a lányt. Intett neki, mire ő is intett és értetlenül, szánakozva ült tovább a cukrászda asztalánál. Gerard sajnálta, hogy így ott hagyta, de egyszerűen nem tudott tovább maradni. A könnyek erőszakosan törtek elő a szemeiből, a haraggal párosult fájdalom, döbbenet mindennél rosszabb és súlyosabb volt. Ránehezedett és úgy érezte, a torkát szorítva, megfojtja. Belökte az emeleti mosdó ajtaját és az egyik fülkét magára zárta.
- Istenem…- ült le zokogva a piszkos padlóra.
A nadrágja vizes lett a földön lévő víztócsáktól, de nem érdekelte. Legszívesebben teljes erejéből ütötte volna a csempézett falat, addig, amíg eltörik a kezében a csont és addig, amíg a fehér csempék elkezdenek meghasadni. Úgy érezte, elárulták. Miért nem szóltak a szülei, hogy máris akadtak vevők a nagymamája házára? Hogyan bonyolíthatták le az adás-vételt a háta mögött? Neki miért nem szóltak egy szót sem? Mert elmebetegnek hiszik? Mert kímélni akarják? Joga lett volna tudni erről, hogy el tudjon búcsúzni a kis háztól, a Sunset Drive-tól és egész Somerdale-től! Miért fosztották meg ettől?
A rémálmok, amik mostanában az éjszakái részét képezték, ennek szólhattak? Elena így akarta figyelmeztetni? Mi lesz, ha a Harrisburg-ieknek mégis útban lesznek a virágok és mind egy szálig elpusztítják őket? Mi lesz a nagymamájának tett ígéretével?
- Én nem ezt akartam…- zihálta Gerard könnyek között.

Színes szirmú, törékeny rózsák suhantak el a szemei előtt. Halovány képek, amik gyorsan elvitték az utolsó csepp reményét is.

folytatása következik...

Gőzöm sincs, hanyadik nap..a biztos őrület jelei

Ehh, jól van...fáj a torkom...Gondoltam, majd használok Strepsils-et, de aztán rá kellett jönnöm, hogy azt ha jól emlékszem, oda adtam H.-nak. Mindegy, annyira végülis nem vészes, csak zavar.
Itt már amúgy maszkban lehet csak kint lenni. Arra gondoltam, ráírom a maszkra hogy fuck you és kimegyek úgy, de nem...inkább mégsem...Nem megyek ki sehogy sem. Holnaptól úgyis megint online meló. Hallelujahhhh...És még ma hajat akartam mosni, de asszem nem fogok.
Azért viszonylag eredményes hétvégén vagyok túl. Porszívóztam és főztem, amikre normál keretek között nincs sok időm. Na, meg egy csomót írtam a D. loversbe és már úgy 80%-ra készem van az új fejezet. Az egészet leírtam volna, de pasim hazajött közben...Szerintem jövőhéten már fel tudom rakni. Senki se számítson semmi jóra, további angst történések várhatók (de nem spoilerezek).
Meg olvastam pár annyira jó ff-et, hogy lett egy másik ötletem is, de még csak fejben és csakis akkor, ha ezt teljesen megírtam. Na, és még ott a Still breathing is, azt is szeretném már befejezni.
Az egyik kedvenc ff-met meg letörölték...nem hittem el! Pedig ezerszer jobb volt, mint az a múltkori, amit mindenki dicsért, aztán nekem mégsem jött be.
A másik kedvencem meg november óta nem frissül :(
És amikor zenehallgatás közben megjelenik a MARADJ OTTHON (meredj otthon) reklám. De nyugi, mert van már jópár paródiája. 

Ki is rakom, a szerintem legjobbat. Konkrétan folyt a könnyem annyira röhögtem rajta.
Hiába na, ezt csak humorral lehet átvészelni.
Amúgy teljes depi van néha rajtam. Kinézek az ablakon és nem látok semmi  mozgást, csak a tűzcsapot és a szemben lévő kihalt gyárépületet.
Arra gondolok, miket fogok csinálni, ha vége lesz. Új tetoválás. Egy jó buli (ahol az én kedvenc zenéimet is játszák és kipróbáljuk mondjuk a karaoke-t és táncolunk az asztalon és minderről nem készül felvétel és annyit iszok, amennyit akarok és mégsem leszek másnapos hehehe).
És utána rögtön az jut eszembe, hogy mikor is lesz vége???
Na, akkor maradjunk ennyiben...
Sóhaj...
A telefonomon is átállítottam a lépésszámlálót a legkisebbre, mert úgysem megyek sehova sem :S
A hangyáink bungee jumpingoznak a konvektoron hagyott párologtató edénybe, ha meg már belemásznak, alig bírnak kievickélni. Múltkor láttam, hogy egyik hangya kihúzza a másikat abból a pár csepp vízből, ami még az edény alján van.
Milyen hősies.
Vagy drámai.

Demolition lovers (FRERARD) pt.11.

Tegnap fel akartam rakni a D.lovers új fejezetét, csak olyan túlterhelt és lassú volt a net, megőrültem már tőle...De mára sikerült, direkt ezért keltem korán *-* (neeeem, nem csak ezért, hanem mert online meló van)
Amúgy jól vagyok, csak estem akkorát a vizes laminált padlón :D összetörtem a lábamat és kicsikét nehezen tudok járni, de kijárási korlátozás van, úgysem kell menni nagyon sehova sem :D
Megláttam narkomán exem újabb profilját a facebookon, a kis cseles álnéven regisztrált, mondjuk ha még a képet is lecserélte volna :D Bejelöltem, visszaigazolt és elkezdtünk írogatni. Most tök normálisnak tűnt,elköltözött egy másik városba, jól érzi magát. Írtam neki, hogy láttam tavaly egy fotót róla és hogy nem is gondoltam, hogy egyszer punk lesz belőle. De közölte, hogy az a múlt, mert mostanában már discot hallgat (fúj). Főleg. Mikor együtt voltunk meg kemény rocker volt, vagy olyasmi :S Aztán elkezdett nosztalgiázni és lehet az se tett jót, hogy megemlítettem, hogy az Avenged Sevenfoldról mindig ő fog eszembe jutni. Onnantól kicsimnek szólított, ami enyhén kínos volt, és megkértem hogy ne tegye, hanem hívjon a keresztnevemem és ennyi. Lehet, hogy megsértettem ezzel (majd megint jól letilt, mint általában, ha teszek valamit, ha nem ezt szokta, mind az öt eddigi profilján tiltva vagyok), nem akartam, de vele az a baj, hogy vagy nyomul, vagy haragszik és akkor a sárga földig lehord. Ja és azt is írta, hogy megbánta, amiért lelépett tőlem. Hát, legalább ennyi értelme volt a csevegésünknek.
Utána kicsit szarnak éreztem magam, pedig ez nem megcsalás ugye...

Mindegy is, mert tavasz van a levegőben-a koronavíruson kívül yea!-a tv-ben szexelő állatokat mutattak (nem, ez nem egyenlő az állatos pornóval)és a pasim este kedves volt és megfogta a kezemet lefekvéskor *-* ahwwwwwww...ennyi romantika (ilyenkor romlik el minden, meglátjátok).
De akkor is...örüljünk a ritka, jó pillanatoknak is <3

Thank you for the venom: 

Donna nagyon kíváncsi volt arra, hogy töltötte Gerard az első munkanapját. A konyhába invitálta fiát és elkezdett volna vacsorát csinálni, de Gerard nem volt éhes és megelégedett a kávéval, ami délutánról maradt. Anyja ki sem fogyott a  kérdésekből, mindent részletekbe menően tudni szeretett volna, és Gerard más esetben szívesen be is számol minden történésről, de most nem volt hozzá ereje. Csak ímmel-ámmal felelgetett anyja kérdéseire és lélekben teljesen máshol járt. Ray vallomása elképesztette, összezavarta és kérdéseket vetett fel, amikre nem tudta a választ magától. Ezért miután nagy vonalakban megbeszélték a legelső nap eseményeit, Gerard elköszönt anyjától és az alagsor felé indult. Ám a lépcsősorhoz érve, irányt változtatott és rövidesen ott állt egykori szobájának ajtajánál, ami mögül halkan ugyan, de heavy metalt vélt hallani. Elképzelte, hogy Ray fekszik az ágyon és kedvenc előadóit hallgatja, hiszen ahogy nemrég elmesélte neki, már az iskolában is a zenehallgatás volt az egyik kedvenc otthoni elfoglaltsága, ami feledtette vele az iskolai bántásokat. Gerard megértette, ő pontosan így volt a rajzolással, az adott neki menedéket a mindennapok kíméletlenségével szemben. Tehát volt bennük valami közös. Az elveszettségük. És még lehet, hogy sok más is, de Gerard sajnos ehhez nem ismerte elég jól Ray-t. Viszont szeretett volna többet tudni róla. Ácsorgott tétlenül egy kis ideig, hezitálva, bekopogjon e. Szüksége lett volna valamilyen megerősítésre ehhez, de tanácstalanságát a bátortalansága végül legyűrte és mielőtt édesanyja, vagy öccse feltűntek volna, gyorsan az alagsori helyiségbe ment. Lent kibújt a pulóveréből és világosságot csinált. Sejtette, nem fog sokat aludni az éjjel, az este történtek miatt, így megelőzvén az álmatlanul forgolódást, elhatározta, hogy befejezi egy korábbi rajzát. Amint az íróasztalhoz ért, meglátta, hogy a számítógép kijelzőjén üzenet jel villog. Ideges türelmetlenség kerítette hatalmába, napok óta várta Frank jelentkezését. Gyorsan lerakta az éppen keze ügyében lévő rajzlapokat és ceruzákat, majd a gép elé ült.

Szia Gerard! Gondoltam, írok neked néhány sort, mert már régen hallottam felőled. Remélem, minden rendben veled. Elena néni sírján rendszeresen locsolom a rózsákat. A virágok csodaszépek most is. Csak nem tudom, a közelgő tél mennyire tesz kárt bennük...Itt Somerdale-ben persze ugyanúgy mennek a dolgok, mint régen. A maguk unalmas módján. Tudom, most azt mondanád, Somerdale nem unalmas! Én pedig nem szállok ezzel vitába. Már úgysem sokáig kell itt élnem. Képzeld, elmondtam a szüleimnek a tervemet és tetszett nekik az ötlet! Szóval, ha minden jól megy, hamarosan költözöm Newarkba! Már nagyon várom. Olyan boldog vagyok! És te hogy vagy? Majd mesélj, ha van időd.  

Az üzenet délelőtt érkezett, mikor ő már  a képregény boltban volt. Gerard örült, hogy hírt kapott Lindsey-ről és Somerdale-ről. Ezáltal, mintha ismét visszakerült volna oda. Somerdale-ben, a Sunset drive-on különösen szépek voltak az ősz színei, a kisváros nyugalmas légköre, a végtelen messzeségbe nyúló erdőségek, mindig megnyugtató hangulatot adtak Gerardnak. Mikor még nagyapja is élt, gyakran járták az erdőt, megcsodálva a lombok alatt rejtőző, változatos élővilágot. Fenyőtobozokat és más terméseket gyűjtöttek, amiket aztán Mikey és Gerard, Elenának ajándékozott. És Elena ezekre úgy tekintett, mint kincsekre, mikor a temetés után a nő holmiját összepakolták, az összeset egy kis dobozban találták meg.
Gerard egy pillanatra ismét az alagsorban vélte volna látni Elenát. Mintha az emlékezés visszahozta volna őt. A nő ott ült az ágyon, ugyanúgy, mint Gerard legutóbbi látomásában. A fiút ettől megnyugvás szállta meg.

- Jó, hogy újra eljöttél. - mosolyodott el az ágyon lévő káprázat felé.
Aztán gépelni kezdte a választ Lindsey-nek.

Szia Lindsey! Köszönöm, hogy írtál. Tudom, nekem kellett volna jelentkeznem és sajnálom, hogy nem így történt. Örülök, hogy jól vagy. Jó olvasni, hogy a szüleidet is megtudtad győzni, a newark-i költözésről. Nekem hiányzik Somerdale és annál is jobban a nagymama. Nem érzem jól magam itt a nagyvárosban, de azért minden rendben velem, sikerült részmunkaidőben állást kapnom az Elfelejtett bolygó nevű képregényboltban, ami a Bloomfield avenue plázában van. Ma volt az első munkanapom. Rettentően izgultam, szeretném, ha Mr. Evans, a felettesem, elégedett lenne velem. Nagyon köszönöm, hogy gondozod a nagymama virágait. És ne aggódj, a téli hónapokra a rózsák a  száraikon kemény kérget növesztenek, így védekeznek a hideg ellen.

Emlékeibe vésődött, mikor nagymamája ezt az információt mesélte a rózsákról és ő mennyire irigyelte a növényeket ezért a tulajdonságért. Bár ő is fel tudta volna magát vértezni a rossz dolgok ellen, úgy ahogy a rózsák harcba szállnak a hideggel. Elena türelmes tanító volt, Gerard pedig próbált minden egyes leckét alaposan megjegyezni. Még most is szóról-szóra el tudta ismételni Elena szavait, hogy ősszel kevesebb a munka a rózsákkal és hogy ilyenkor kisebb virágúak, de így is gyönyörűek.
Ezektől a tanításoktól, Gerard még mindig érezte magát százszor is Somerdale-be valónak, mint egyszer is Newarkinak. Csalódottan könyökölt az asztalára, aztán,mivel más nem jutott eszébe, elküldte a levelet és egy pillanatra hátradőlt a székén.

- Lindsey remekül vigyáz a virágokra. - mondta és bólintott is mellé. Érezte, ahogy Elena mellésétál és gyengéden megsimítja a haját. 

- Látod, én megmondtam...Ő egy nagyszerű lány....

Gerard ebben egyet értett és azt sem tudta, majd hogyan hálálja meg Lindsey kedvességét. Aztán eszébe jutott Ray. A fiú gondolatától lázas érzés járta át, fájdalmas vágyódás. 

Bár ne lett volna sötét, és láthatta volna a Ray szemeit és arcát! És bárcsak ne lett volna olyan félénk, hogy akár egy érintéssel is, de reagált volna Ray kijelentésére. Persze, lehet hogy ideje sem lett volna rá, rosszkor voltak, a legrosszabb helyen. 

Sóhajtott, és ettől az asztalra fektetett üres papírlap megemelkedve arrébb mozdult.
- Jaj, nagymama...- Gerard nézte a papírt, amire rajzolnia kellett volna, de inkább azt várta, hogy Elena árnyéka fessen halványszürke alakzatot rá. Hogy érezze az ott létét.

Könnyes lett a szeme. Elena hangja a fülébe csengett.

- Én mindig itt leszek Gerard. Csak emlékezned kell rám.

- Úgy szeretnélek megölelni! Én nem tudom, mi ez...Ray...És amiket mondott...Főleg az az egy szó. Ez dörömböl bennem folyamatosan. Tetszel...tetszel...tetszel...Miért lett olyan bonyolult minden?

Nehezen hitte el, hogy bárkinek is tetszhet, hogy bárki másképp nézzen rá.
- Te mit gondolsz erről? - kérdezte Gerard.

De némaság volt, semmi sem történt.

- Nagymama?! -  Gerard hiába nézett körül az alagsorban, nem látta már, sem az ágyon, sem a felfelé vezető lépcsősoron. Elena az imént még közelében lévő, fénylően áttetsző alakja váratlanul a semmibe foszlott szét. Az asszony eltűnt, mint Newark éjjeli egét bevilágító hold, ahogy rávetült egy-egy nagyobb felhő.

*****
Már-már téliesen hűvös volt az időjárás, Gerard újabb munkanapján a plázában. Lassan tényleg végetért az ősz és fel kellett készülni a hosszú hetekig eltartó, végtelennek látszó télre. Gerard nem kedvelte túlságosan a telet, az ideit különösen nem, hiszen ez lesz az első hálaadás és karácsony a nagymamája nélkül. Ez szorongással, borús gondolatokkal töltötte el. Azt tervezte, hogy amennyi időt csak lehet, majd a munkahelyén tölt, feltéve, ha Mr. Evans is beleegyezik. A színes képregények kalandos világa és a tennivalók által legalább hasznosnak fogja érezni magát.
Valamivel az üzlet nyitása előtt ért be, Mr. Evans a raktárban reggelizett, és mivel ő nem volt éhes, az eladótérben folytatta a legutóbb félbehagyott munkáját, egy nagy kartondoboz képregény rendszerezésével. Rendkívül bele tudott ebbe feledkezni, ezért jó darabig nem is vette észre, hogy valaki áll a bolt még bezárt üvegajtaja előtt. Mikor meghallotta a kopogást és realizálta, hogy Ray az, eléggé meghökkenve, gyorsan az ajtóhoz sietett. Próbált nyugodtnak látszani, nem akarta, hogy ordítson róla az idegesség, de nem tudta megakadályozni, hogy tűzvörössé váljon az arca. A gyomrába belemart az ideges fájdalom, a torka összeszűkült. Napok óta szeretett volna találkozni a fiúval, hiszen nem beszéltek, mióta együtt jöttek haza az első munkanapján, aztán volt az a különleges történés a ház sötét előterében. Ami felett Gerard nem tudott napirendre térni. Ray vallomása kibillentette a világot a négy sarkából. És minél többet gondolt rá, annál zavarosabbá vált az egész. Várta, kereste az alkalmat egy újbóli találkozásra, de valahogy sohasem adódott. Egészen eddig.
Kinyitotta az ajtót. Ahogy a kulcsot elfordította a zárban, kicsit reszketett a keze és biztos volt benne, hogy ezt Ray is látta, de nem tudott ellene tenni.
- Jóreggelt. – köszönt halkan, ahogy kilépett a félig nyitott ajtón.
- Szia Gerard! Milyen korán érkeztél. – üdvözölte Ray.
Most is vidám és energikus volt. Göndör hajáról és kedves mosolyáról Gerard alig bírta levenni a szemét.
- Te is. – állapította meg, ahogy szavak jöttek a szájára.
- Ha tudtam volna, hogy dolgozol ma, megvárlak és jöhettünk volna együtt, de csak most láttam, hogy itt vagy és gondoltam betartom, amit legutóbb ígértem.- ezzel egy pohár kávét nyomott a meglepett Gerard kezébe. A tűzforró ital kellemesen melegítette Gerard tenyerét. Ray ismét alaposan meglepte ezzel a szívélyes és gondoskodó gesztussal.
- Nagyon köszönöm. – hálálkodott Gerard elmélázva a pohárból gomolygó fehér füstön. Ray túlon-túl  jó volt hozzá.
- Szívesen hoztam, legyen szép napod! – Ray biccentett és elindult a zenebolt felé.
- Neked is legyen szép napod! – szólt utána Gerard, mire a fiú megállt és váratlanul visszasétált Gerard mellé. Felsóhajtott és az előbb mosolygó arca komolyra, kicsit riadtra változott.
- És még annyit akarok mondani, hogy érdekelsz, Gerard. Én csak el szerettem volna ezt mondani neked szemtől-szembe is.- mondta, ahogy mélyen belenézett Gerard szemébe. Aki ettől szédülni kezdett kicsit. Igazi össze-visszaság volt a fejében, olyan jó lett volna tisztán látni, és értelmes feleletet adni Ray-nek, de ehelyett kábultan bólogatott, óvatosan tanulmányozva Ray arcát. Különös érzések járták át.
Ekkor meglátta Mr. Evans-ot feltűnni az eladótérben.
- Ray, nekem most…-suttogta, de Ray elnézően helyeselt.
- Látom, menned kell. És én is elkések, ha nem igyekszem. Majd még beszélünk. – a fiú intett és már el is tűnt a pláza hosszú folyosóján. Gerard pedig megpróbálta visszanyerni a lélekjelenlétét, de nehezen ment, mert ez a kora reggeli vallomás, teljesen áthevítette belülről, a szíve közepébe talált és forróbb volt, mint a Ray-től kapott kávé..

*****

- Láttalak tegnap a bolt előtt. – közölte Ray, amikor a pláza mögötti udvaron hirtelen összefutottak. Gerard az üres kartondobozokat vitte a tárolóhoz és Ray is valami hasonlóval foglalatoskodott. Majd inkább feladta és leült az egyik betonpárkányra, miközben szórakozottan lökdöste lábával, az előtte heverő, már amúgy is horpadt doboz oldalát.
Gerard szempillái megrezdültek és a szégyen, sápadtságként futott át az arcvonásain. Ezek szerint mégsem sikerült olyan jól elrejtőznie.
Igyekezett legyűrni a heves szívdobogás érzését, megállt Ray mellett és hátát a tárolóépület falának vetette.

Ismét napok múltak el találkozás nélkül, így mikor ismét munkába ment a képregényboltba, az ebédszünetében direkt a hangszerüzlet felé vette az irányt. Persze nem mert bemenni. Vadul lüktető szívvel, vérvörös arccal, kétségbeesve húzódott arrébb és két nagyméretű műanyag dísznövény takarásában szemlélte a boltban szorgoskodó Ray-t, aki előzékenyen válaszolgatott az érdeklődő vásárlók kérdéseire. Az arcán pedig az a mosoly volt, amivel Gerardot is illette. Gerardnak tetszett Ray mosolya. Kedvesnek találta és megnyugtatónak. Szinte belefeledkezett a látványba és szégyellte magát, amiért nem volt annyi ereje, hogy megjelenjen a pultnál. De nem akarta Ray-t kellemetlen helyzetbe hozni egy váratlan megjelenéssel és nem is tudta, mit mondjon. Azóta is kereste magában a szavakat, és a válaszokat.
- Igen…jártam arra. – mondta, némi kínos hallgatást követően.
- De miért nem jöttél be az üzletbe?- kérdezte Ray.
- El voltál foglalva, nem szerettem volna zavarni. Én...sajnálom…- magyarázkodott Gerard, de aztán rájött, hogy még magának sem tudná bebizonyítani, amiről beszél. Ray nem mosolygott most, sőt kicsit megbántottnak és értetlennek tűnt.
- Félsz valamitől?- érdeklődött.
Gerard persze félt, de nemet intett. A föld alá tudott volna süllyedni az értelmezhetetlen viselkedése miatt.

Akárhogy is, de azzal, amit Ray a házuk előterében, majd a képregény bolt üvegajtajában mondott neki, átlépett egy határt. Már nem tudott rá úgy tekinteni, mint Mikey egyik barátjára, akivel olykor ő is váltott egy-két szót, vagy ivott pár italt.

Minden megváltozott, súlyos szavak lettek kimondva, amik mögött érzések lapultak és neki ezzel szembesülnie kellett. Feldolgoznia és reagálnia, hiszen, bár Ray nem mondta, de valamilyen visszajelzésre számított.
Ray végül küldött feléje egy apró, bíztató mosolyt.
- Oké, aranyos volt, ahogy ott álldogáltál a pláza dekorációi között, de legközelebb nyugodtan gyere be! Vagy tőlem tartasz?- tudakolta. Kíváncsi pillantásai, barna szemeinek tüze szinte égette Gerard arcát. Megrázta a fejét. De hiába tagadta, volt valami a rémületszerű a tettei mögött, ami nem Ray-nek szólt, inkább a helyzet ismeretlenségének.
Ray szemében látszott a hitetlenkedés.
- Figyelj, Gerard, én törődni szeretnék veled és jó lenne, ha te is így éreznél irántam, de tudom, hogy a dolgok nem működnek ilyen egyszerűen. Sajnos akárhogy igyekszem, fogalmam sincs, mi járhat a fejedben! – csóválta a fejét.
Gerard hangosan felsóhajtott. A tehetetlenségtől olyan erősen harapta be az ajkát, hogy kiserkent a vér belőle. A fémesen sós íz gyorsan terjedt szét a szájában.

Nem tudni, mi jár a fejében, mondták már ezt páran, a családja, vagy a kezelőorvosa a pszichiátrián. Sokszor ő sem tudott átlátni a saját kaotikus gondolatain, amiket a gyötrő belső hangok csak kuszábbá tettek. Ezért hát nem is neheztelt Ray-re, amiért ezt mondta. Mert teljesen igaza volt.

- De nyugodj meg, biztosan nem vetem rád magam, akkor sem, ha például üres a bolt! – tette még hozzá Ray, majd felállt és hátat fordítva neki, dacosan tovább pakolta a dobozokat a tárolóba. Csak a papír megtöréskor jellegzetes ropogását hallotta. És figyelte a haragot Ray mozdulataiban. Gerard szomorúan bámult a semmibe. Azt akarta legkevésbé, hogy magára haragítsa Ray-t. Hiszen ő jó volt hozzá, meghallgatta, simogatta és kávét is vitt neki minap. Ő pedig hálából csak bujkál, meg sem szólal és idegesítően viselkedik. Nem is érdemelte meg Ray figyelmének egy másodpercét sem. Viszolygást érzett maga iránt.

- Igen Ray, tudom!– jegyezte meg végül egészen magabiztosan. Nem is értette, hogy jutott Ray-nek eszébe, hogy neki ilyen irányú aggodalmai lennének, de nem akarta tovább keseríteni a fiút és mentegetni a szánalmasan bonyolult és beteg személyiségét. Összeszedte minden bátorságát és óvatosan végigsimított a vállán, mire Ray csodálkozva fordult hátra.
- Tudom, hogy semmi ilyet nem tennél! – egészítette ki Gerard szavakkal is a cselekedetét.

A pillantásaik egymásba fúródtak és Gerardnak a hűvös idő ellenére is, egészen melege lett Ray fürkésző tekintetétől. A barna szempár gondosan végigpásztázott rajta minden részletet.
- Nem akartalak megbántani, Ray. Kérlek, ne haragudj, amiért sokszor nem logikusan cselekszem. – mentegetőzött Gerard. Eszébe villant, mikor Elena rosszul lett és nem hívta telefonon a szüleit. Pedig tudta, hogy azt kellene. És ez csak egy ilyen tette volt az emberek felé, akik vártak tőle valamit és ő nem megfelelően reagált. Milyen nagyszerű lett volna könnyedén besétálni Ray munkahelyére, köszönni neki, beszélni vele, de ő inkább a félelmeibe süllyedve, gyorsan dobogó szívvel és titokban nézegette.
Ray bólintott és ismét elmosolyodott.

- Hát nehéz téged megfejteni. De nincs baj, Gerard….

*****

Gerard csak feküdt a félhomályos alagsorban, az ágyán és a plafon felé nézett. Már órák óta otthon volt, de napoknak vélte. Számolta magában a másodpercek elmúlását. Néha azt gondolta, megállt az idő és gúnyosan az arcába nevetett, a végtelenséget büntetésként rá hozva.
Bár Ray, úgy tűnt nem neheztelt rá, Gerard mégsem tudott megkönnyebbülten örülni ennek. A napjára rányomta a bélyegét a pláza udvarán történt esemény. Hibáztatta magát az átkozott, furcsa viselkedése miatt. Elszorult a torka és az ideges sírás fojtogatta. De azért igyekezett a munkáját megfelelően végezni. Sajnos azonban a legyőzhetetlen képregényhősök sem tudtak beférkőzni zavaros gondolatai közé és elhallgattatni a hangokat, amik egész álló nap a fejében cikáztak. Ráadásul, Ray-nek túlóráznia kellett, így Gerard egyedül indult haza. Elhaladt a hangszerüzlet előtt és a kirakat üvegében látta, ahogy Ray ül egy széken és gitárt hangol. Teljesen elfeledkezett a külvilágról, nem is vette észre a kirakatnál álldogáló Gerardot, aki ujjaival észrevétlenül rajzolta körbe alakját az átlátszó üvegen, arra várva, hogy a fiú esetleg arra néz és felfigyel rá. De akkor belépett a boltba pár vásárló és Gerard inkább elhagyta a plázát.

Lehangoltan, nehéz szívvel ért haza és ez a szomorúság rajta maradt a nap hátralévő részében is. Nem volt kedve rajzolni sem, csak hevert az ágyán és hallgatta belül a hangokat, az idegtépő zúgást, amiktől kettéhasadtak a gondolatok az agyában. Voltak az ésszerűbbek és a teljesen félelmetesek. Egyúttal harag perzselte önmaga iránt és erős vágyakozás Ray irányába. Elképzelte ismét azt az estét, ahogyan megcsókolta a homlokát és a fülébe suttogott. Ettől az izgatottság végigfutott rajta, elárasztotta és megállapodott a legérzékenyebb testrészén. Fura volt, hogy így érez, hogy ennyire akarja azt, amiről pontosan nem is tudja, micsoda és hogyan működik.
Nézegette a csuklóját, a már elhalványult, hosszú vágásnyomokat, aztán megkereste az éjjeliszekrénye fiókjában a nyugtatós üveget. Olyan egyszerű lenne egy mozdulattal bevenni az összes pirulát, mint legutóbb! Csak úgy kilépni az életből. Kitudja, talán most nem hibázná el. Létezésének minden percében egy csődnek gondolta magát. Mert az is volt, egy szomorú és sötét csalódás, akivel a szülei sem tudtak mit kezdeni, az apja szégyenkező arca mindig előtte volt. A szégyen, ami a saját fia öngyilkosságai miatt jött létre, haragot szült a férfinél és hűvös távolságtartást. Anyja kedves volt, de csak azért, mert szánta őt. Mikey meg tagadhatatlanul össze volt zavarodva, de talán azt vélte, az ilyen öngyilkos magatartás fertőző lehet, és ő is próbálta minél kevesebbet felkeresni. Pedig Gerardnak annyira kellett volna öccse társasága, mint a levegő, jó lett volna újra úgy vele tölteni az estéket, mint régen. Beszélgetve, iszogatva, minden titkukat megosztva egymással. Most már nem voltak ilyen alkalmak, testvére másokkal múlatta az idejét és ez fájdalommal töltötte el Gerardot.
Úgy érezte, Mikey napról-napra messzebb sodródott tőle, pedig kisebb korukban megesküdtek minden szentre, hogy kitartanak a másik mellett és a bajban segítenek egymásnak. És Gerard most bajban volt…

Végül elrakta a nyugtatósüvegcsét, mindösszesen egy szem gyógyszert vett be, mert az idegességtől fájni kezdett a mellkasa és össze-vissza kalapált a szíve.
Estefelé a számítógépe üzenetet jelzett. És nagy meglepetésére, Frank írt neki.

Szia Gerard, itt vagy?

Gerard a géphez ült és válaszolt.

Szia Frank. Igen. Minden rendben veled?
Köszönöm, igen. Már azt hittem, ma sem tudunk beszélni. Sajnos a gépemet még nem kaptam vissza a szervízből és mostanában rengeteg pluszmunkát is kell vállalnom, alig van időm valamire.

Panaszkodott Frank.

Semmi gond, mióta én is dolgozom, hamarabb eltelik egy nap, észre sem veszem és zár a bolt, pedig mintha előbb léptem volna be nyitásra.

Írta erre Gerard.

Akartam is kérdezni, milyen az új munka? Úgy örülök, hogy sikerült megkapni álmaid állását.
Frank öröme igazán jól esett Gerardnak, de most, akárhogy szerette volna, nem tudott kellően a kommunikációra koncentrálni, meglehetősen szétesettnek érezte magát.

Nagyon tetszik.

Írta be szűkszavúan.

Írsz részleteket? Milyen a főnököd, vannak e munkatársaid? Mik a feladataid? Biztos izgalmas lehet egy képregénybolt.

Gerard nem akart undok lenni, de alig látta a billentyűzet betűit, a feje szédült a nyugtatótól. Azt kívánta magában, hogy legyen áramszünet és ne kelljen folytatniuk a beszélgetést, nem akarta a rosszkedvével lehangolni Franket, aki lelkesen kérdezgette.
Minden jó, Mr. Evans, a felettesem, nagyon rendes, munkatársaim nincsenek, ha nem én vagyok az üzletben, akkor Mr. Evans és van, hogy mindketten ott vagyunk. A képregényeket kell jegyzékbe venni, beárazni, kirakni, ha vásárló jön kiszolgálni, kezelni a kasszát és záráskor rendet tenni. Nem egy forgalmas bolt, mindent el tudok végezni időben.

Gerard gyorsan és szinte automatikusan sorolta fel a napi rutint, pedig valójában sokat tudott volna áradozni az Elfelejtett bolygóról, hogy milyen barátságos a légkör, a halványsárga falaival és a nyolcvanas évek halkan szóló zenéivel és mikor belép oda nyitáskor, Mr. Evans már megfőzte a friss kávét, aminek illata átjárja az egész kis üzletet.

És mikor tudnánk személyesen is találkozni?

Vetettel fel az ötletet Frank váratlanul, ezzel letaglózva Gerardot. Erre most egyáltalán nem számított.

Találkozni?
Fogalmam sincs, mikor lesz újra jó a számítógépem és amúgy is terveztük már régebben, hogy szemtől-szembe beszélünk. Csak sok minden közbejött. De én nem felejtettem el. És még mindig komolyan gondolom.

Írta Frank.

Gerard emlékezett arra, hogy szó volt egy találkozóról, de aztán meghalt a nagymamája és az egész homályba veszett. Frank ugyan meglepő módon, eljött Elena temetésére, de nem ment oda Gerardhoz, felfedve kilétét.

Én sem felejtettem el, Frank és találkozhatunk valamikor a közeljövőben.

Válaszolta végül. Nem szerette volna megbántani Franket, de kétségei voltak, csakugyan jó ötlet e, ez a találkozás. Kíváncsi volt Frankre persze, nagyon is, de egyáltalán nem tartotta magát jó társaságnak.

Valamikor a közeljövőben? Ez elég lerázósan hangzott.

Reagált Frank csüggedten.

Gerard szíve összefacsarodott, egyáltalán nem állt szándékában lerázni Franket.

Nem úgy gondoltam, bocsáss meg. Ma valahogy nem tudom megfelelően kifejezni magam.

Mentegetőzött.

Rossz napod volt?

Kérdezett vissza Frank.

Gerard agyában gyorsan végigpörgette a napot és persze Ray-re gondolt, akit valamilyen szinten ugyanúgy megbántott, mint most valószínűleg Franket. Nem akart senkivel sem ilyen lenni.

Csak fáradt vagyok.

Felelt a kérdésre.

Látom, most nincs kedved beszélgetni, majd máskor folytatjuk. Rendben?

Frank úgy látszott, megelégelte az egészet.

Ne légyszíves, maradj még!

Kérte ijedten Gerard és arra gondolt, ha Frank nem lép ki a beszélgetésből, tényleg összeszedi magát. De Frank a távozás mellett döntött.

Inkább pihenj, nekem lassan úgyis be kellene fejeznem, nemsokára zár a könyvtár. De írok, amint tudok. Szép estét, szia.

Rendben, neked is szép estét.

Írta letörve Gerard és amint a chat ablak üres lett, reményvesztetten sétált el az ágyáig, megfogadva, hogy az este további óráiban, inkább nem szól senkihez sem, hátha nem bánt meg több embert.

*****

Az este a szokásos módon, csendesen telt. Általában ez volt jellemző a család hétköznapjaira. Apja amúgy is elég magának való ember volt, és a beszélgetés sem volt az erőssége, munka után, a dolgozószobájába vonult vissza, de többnyire nem dolgozott, csak rendezgette az íratait. Édesanyja pedig a hálószobában foglalta el magát mindenféle női magazinok olvasásával. Mikey az estéit tanulással töltötte, ha pedig nem volt leckéje, a számítógépén játszott. Gerardnak jelenleg az alagsor magánya maradt. Az ágyon fekve, gondolatokba temetkezve. A rosszkedve egy idő után nyugtalanságba csapott át, amit maga sem tudott hova rakni. Túl szűknek találta az ágyat, ahol feküdt, az alagsort, ahol volt. Úgy tervezte, hogy aznap este már nem is mozdul ki onnan, de ez az elképzelése még egy nyugtatóval és pár órával később megváltozott. Felgyalogolt a lépcsősoron és egy pillanatra megállt a teljesen kihalt házban. Mintha már mindenki aludt volna, egyik helyiségből sem hallott hangokat. A nappaliba ment és bekapcsolta a tv-t, majd szinte teljesen levette a hangerőt, hogy ne ébresszen fel senkit. Nem sűrűn nézett televíziót, zavarták a villódzó képek, a harsány, sokszor bizarr reklámok és elszomorították a híradóban lévő negatív, erőszakos bűncselekmények, amiket nap, mint nap emberek követtek el egymás ellen. Ezért most is csak meredt a képernyőre, de nem tudta, mi megy benne. Viszont legalább elterelte figyelmét a hangokról és a mai, remeknek nem mondható napjáról.
Amikor tíz óra után nyílt a bejárati ajtó és Ray lépett be rajta, Gerardban meghűlt a vér. Ijedten felugrott a kanapéról és kikapcsolta a televíziót, de már nem sikerült lerohannia az alagsorba, mert Ray addigra beért a házba és álmélkodva bámult rá.
- Szia, te még ébren?- mosolyodott el.
- Szia, nem tudok aludni. – vallotta be Gerard és azt találgatta magában, vajon Ray észlelte e, a pánikszerű menekülését.
- Igen, ez velem is gyakran megesik, és nem valami jó. – értett egyet Ray.
Gerard bólogatott, majd elindult az alagsorba, de pár lépést követően Ray utánaszólt.
- Gerard?
A fiú a nevének hallatán idegessé vált, de ez nem a rossz fajta idegesség volt, amitől a gyomra fájt, légszomja, sírhatnékja lett, vagy kellemetlen érzés jelent meg a mellkasában. Ez várakozás volt, türelmetlen kérdésekkel, amitől izzadni kezdett a tenyere és összeszorult a torka. Szíve máris gyors ütemre kapcsolt. 

Visszafordult és kérdőn nézett Ray-re.
- Még én sem vagyok álmos. Ha gondolod, beszélgethetünk. – ajánlotta Ray, kicsit szégyellősen.
- Jó. – egyezett bele rögtön Gerard.
Egy másodpercet sem kellett gondolkodnia a válaszon. Úgy érezte, ennyivel tartozik Ray-nek.
Ray arcán elégedettség tükröződött, levette a kabátját, a cipőjét és bement a szobájába. Gerard látta, ahogy villanyt kapcsolt, majd szélesre tárta az ajtót.
- Gyere csak. – invitálta barátságosan, mire Gerard belépett a szobába.

Ügyetlenül torpant meg a küszöb után, míg Ray megigazította az ágyneműt.
- Ülj le.- kínálta hellyel és míg Gerard helyet foglalt az ágyon, ő behúzta a sötétítőfüggönyt.

Majd ő is leült, de láthatóan zavarban volt, viszont ezt egy visszafogott mosollyal igyekezett elrejteni. Csak az arcán lévő halvány pirosság utalt a bizonytalanságára.
- Figyelj, délelőtt nem akartam utálatos lenni. – sóhajtott fel, pár másodperces némaság után, ahogy ölébe ejtett kezekkel pillantott Gerardra.
- Nem voltál utálatos. – vágta rá Gerard és lesütötte a tekintetét.
Inkább ő volt érthetetlen.
- Az voltam és sajnálom. De tudnod kell, én nem olyan vagyok, aki kihasználja a helyzetet. Mindig is azt gondoltam, azzal senki sem lesz felnőttebb, vagy több, ha mindenkivel lefekszik, vagy ha eszközként használja a szexualitást. Erről eszembe is jutott valami. Utálni fogod, de megint a középiskolával jövök. Emlékszel az irodalom tanárnőre? Mrs. Baley-re?- Ray rásandított Gerardra.
- Persze. – felelte Gerard.

Mrs. Baley volt az egyetlen, aki tanárként, de mégis emberszámba vette őt. A mindig kedves és jószándékú tanárnő, sokat segített neki a tananyagban, amellett elítélte az iskolai bántalmazásokat, bár sokat nem tehetett az ügy érdekében, mert vele ellentétben, a többi tanár, mindenben a sportolókat támogatta. Mrs. Baley-től mindig lehetett kérni egy új esélyt a javítódolgozatokra és az órái is igen érdekesek voltak.
- És emlékszel, mit láttunk azon a délutánon?- kérdezte váratlanul Ray.

Gerard már a gondolattól is elvörösödött. Természetesen tudta jól, miről beszélt Ray. Aznap sikerült lekésniük az iskolabuszt és még volt némi idejük a következőig, így Mikey, Bob, Ray és ő, az udvar egy hátsó szegletében üldögéltek, azokon a padokon, ahol jobbára csak a sportolók ülhettek. Átlagos, egyhangú délután volt, a nap beragyogta az iskola szürke betonját, és fényei játékosan bújtak át a padoknál álló terebélyes fák zöld levelein. Csend volt és kihaltság. Ilyenkor az amúgy kegyetlen és gyűlöletes iskola, egészen elviselhetőnek látszott. Nem csináltak semmi különöset, ültek a padon és várták a buszt, Mikey elővett valami elmaradt házifeladatot és azt írta, Bob és Ray halkan beszélgettek semmiségekről, ő pedig csak elmerült a gondolataiban. Akkor látta meg az egyik földszinti tanterem félig elhúzott függönye mögött a mozgolódást. Mrs. Baley jelent meg az asztalnál és rövidesen benyitott az igazgató Mr. Ford. Megszokott jelenet, két tanár rövid eszmecserét tartott például egyik-másik diákról, vagy tanítási módszerekről. Ám ezúttal nem ez történt, Mr. Ford, bezárta a terem ajtaját, aztán nem törődve semmivel sem, Mrs. Baley-hez lépett és megcsókolta. A látvány egészen szürreális volt és letaglózta Gerardot. Egy hitetlenkedő sóhajt hallatott, ahogy a döbbenet kiült az arcára és ledermesztette. Persze tudta, hogy az lenne helyes, ha elfordulna, és úgy csinálna, mintha nem látott volna semmit, és mindezt addig kellene megtennie, míg a többiek fel nem figyelnek. De már késő volt. A mindig szemfüles Bob érzékelte, hogy valami történt és vigyorogva lépett oda hozzá.
- Te meg mi a jó eget bámulsz arra, Way? – ám alighogy kérdését a száján kiejtette, ő is szembesült a földszinti tanterem egyértelmű történéseivel.
- A rohadt életbe! – káromkodott egyet tágra nyílt szemekkel és még mielőtt Gerard szépen megkérhette volna, hogy ne szólaljon meg, máris hátrakiabált Ray-nek és Mikey-nak.
- Nem fogjátok elhinni, hogy Baley és Ford mit csinálnak tőlünk néhány méterre! – és hogy szavainak nyomatékot adjon, el is kezdett nevetni. Ray és Mikey összenéztek és komótosan Bob mellé ballagtak. Mrs. Baley és Ford tanár úr addigra már kezdtek megszabadulni a ruháiktól, vagyis annak egy részétől. Az idős és nagy tiszteletnek örvendő igazgató, éppen vehemensen hámozta ki a tanárnőt a szolid, pasztellszínű kardigánjából. Közben meg úgy csókolták egymást, mintha nem lenne holnap.
- Hűha…- összegezte Ray, mert nem jutott más az eszébe.
- Abba ne hagyjátok! Tanári értekezlet, extrákkal! – vihogta Bob.
Mikey a fejét csóválta és mélységesen fel volt háborodva.
- Hogy két felnőtt ember ennyire ne bírjon az ösztöneivel!
- Hiszen mindkettőnek családja van. – jegyezte még meg Ray.
- Én sosem láttam őket együtt még csak beszélgetni sem. – motyogta Mikey.
- Egészen jól titkolták. Eddig. Ha én holnap elmondom az osztályban…
- Eszedbe ne jusson! Erről hallgatnunk kell, az állásukba kerülhet! – vágott Bob szavába Ray.
- Na és, kit érdekel? Tiszta sor, hogy tesznek az egészre és jelenleg egyikük fejében sem forognak családdal, vagy a munkával kapcsolatos gondolatok. Sőt, megkockáztatom, hogy Ford fejében nincs már vér sem, ha értitek, mire gondolok…

Bob ostoba, éretlen beszólásai és a látvány tőlük nem messze, olyan érzést keltett Gerardban, mintha egy filmben lett volna statiszta. Az agya azt diktálta, hogy forduljon el, ne is nézzen oda, de képtelen volt ezt megtenni és csak figyelte, az egymásba gabalyodó, hiányos öltözetű testeket. Azt a szenvedélyt, amivel még sosem találkozott. Lángok gyúltak az arcán, érezte, milyen forró lesz mindene, még a vére is. És kimondhatatlanul zavarba esett. Ahogy Mikey és Ray sem érezték túl kényelmesen magukat. Az egyetlen, akiből ez mást hatást váltott ki, az Bob volt, ő idétlen kommentárokkal és röhögésekkel szórakoztatta magát.
A kellemetlen helyzetnek az iskolabusz megjelenése vetett véget, de hazafelé mindannyian szó nélkül, gondolataikba süllyedve ültek és próbálták feldolgozni a nem mindennapi élményt. Mikey később dühösen, olyanokat mondott Gerardnak, hogy nagyot csalódott Mrs. Baley-ben és hogy mint ember, előtte leszerepelt véglegesen. Gerard nem akarta tévesen megítélni a tanárnőt, hiszen nem tudhatta, mi vezetett odáig, hogy intim helyzetbe került Mr. Forddal. Viszont folyton a szemei elé furakodott a kép, ha a tanárnő irodalomóráin ült és mindig zavart lett tőle. És furán izgatott. Nem értette, miért hatott rá ez így, de ha arra gondolt, milyen szeretettel és finoman érintette meg Mr. Ford Mrs. Baley-t, elöntötte a heves vágyakozás, amitől egyszerűen képtelen volt az óra menetére figyelni. A tanárnő mosolyogva kérdezgette óra után, mi az oka a szétszórtságának, és miben tudna segíteni neki, de ő csak elpirult, dadogott és gyorsan elhagyta a termet.
A botrány természetesen nem váratott magára sokáig, kitudódott az affér és a tankerület szigorú döntést hozott, Mrs. Baley-t, Glen Ridge-be helyezték át azonnali hatállyal. Míg Mr. Ford kerülve az ezzel járó szégyenkezést, a kollégák gúnyos pillantását, felmentését kérte és egy másik newark-i intézményben vállalt munkát. Nem tudni, hogyan derült ki a két tanár viszonya, de Mikey megvádolta Bobot, hogy talán ő fecsegett erről valakinek. Ezt Bob tagadta, sőt jól meg is sértődött a feltételezésen. Gerard emlékezett, sokáig beszédtéma volt ez az ügy az iskola falain belül.
- Én sajnáltam Mrs. Baley-t, biztos megviselte ez az egész. - mondta részvéttel a hangjában Gerard, ahogy az emlékek forgószele felkapta, aztán visszarepítette a jelenbe.
- Igen, kár hogy nem maradhatott az iskolában. Főleg, hogy utána megkaptuk Mr. Parkert, aki hát mind tudjuk, milyen pocsékul oktatott. De a suliban sokan arról pletykáltak, hogy Mrs. Baley érdekből feküdt le Mr. Forddal, hogy feljebb jusson, igazgató helyettes akart lenni és ezt bármilyen úton képes lett volna elérni. Ha ez igaz, elég undorító, hogy a szexet használta fel és fordította a saját boldogulására. A felnőttkorban az a legjobb, hogy nem kell magyarázkodni, mert természetes, ha van szexuális életünk, amivel elvileg, ha felelősségteljesek vagyunk, jól lehet érezni magunkat. De Mrs. Baley esete tipikus példája annak, hogy ez rosszul is végződhet. – elmélkedett Ray.
Gerard erre nem tudott mit mondani.
- Azt hiszem, az volt az első komolyabb élményem szex terén…Már ha ezt annak lehet nevezni, de tény,  az ember nem gyakran látja az őt oktató tanárait ilyen szituációban. Tényleg, téged nem zavar, ha a szexről beszélünk?- szegezte neki a kérdést óvatosan Ray.

folytatása következik...

Weekend röviden, mert nincs amiről hosszan írhatnék

Hát hétvégén főztem, meg mostam, erre kár szót vesztegetni, nagyon sok ember ugyanígy tesz.
Lett volna még egy kevés elmaradt online meló, de helyette inkább elkezdtem olvasni egy fanfictiont, amit egy csomóan agyba-főbe dicsértek, hogy mennyire jó, különleges, meg sírtak rajta és több K-s az olvasottsága a Wattpadon. Szóval gondoltam, elolvasom, 18 fejezet csak. Az közepéig tényleg lekötött, lendületes volt, itt-ott megmosolyogtatott, vagy felháborított-mikor mi-de utána valahogy átment az egész csak a szexbe, ami ugyan jól meg volt írva, de semmi több, szóval annyira nem jött be. Az utolsó két részt nem is olvastam végig rendesen, mert tudtam, hogy a szereplő halálával lesz vége a sztorinak. De nem sírtam, meg semmi. Biztos velem van baj, hogy ez nekem annyira nem ütött nagyot?! Viszont végig extrém mód angst volt ami lehozza az embert az életről.
Ennyi +18-as után úgy éreztem, ki kell mosni a szememet szappannal XD És mert nem volt más a tv-ben, megnéztem a Jégvarázst (ugye jóóó, ugye jóóóó, hogy gondom a széllel száll....). Pasim persze bealudt rajta, de én elvoltam. Aranyos kis mese. Utána viszont tényleg nem találtam semmi értelmeset és akartam írni a ff-t tovább (már majdnem kész az új rész), de inkább lefeküdtem. És szokás szerint baromságokat álmodtam.
Tényleg, szerintem tök jó lenne, ha adnának mondjuk olyan filmeket is a karantén alatt, amit előtte már nem vetítettek le ezerszer...
Ja, megint csörget a biztosítós srác, pedig elmondtam neki, hogy nem akarok biztosítást kötni :S
És a nő, aki apámra volt ráállva-nem kizárt hogy még most is-megint leskelődik a fb oldalamon, mivel hogy hozzászólni már nem tud, mert annak idején mindenhez odaírt valami gúnyos, provokáló faszságot, letiltottam, a képeimet se láthatja, de most meg lájkolgatja, ha valakinek pl. boldog szülinapot kívánok :O komolyan beteg, na...
És itt van a kérdés-felelet játék, amit már említettem. Akinek van kedve, csinálja meg. Ezek a kérdések nem a szokásos, hány testvéred van, meg mi a kedvenc színed körök, hanem sokkal érdekesebbek.

1. Melyik a kedvenc meséd és miért?
-Mesefilmben pl. a Kockás fülű nyúl. Könyvben a Vidám mesék. Azért mert cukik és megnyugtatnak.

2. Ha az életedről sorozat készülne, mi lenne a címe és milyen kategória lenne?
-Lúzer,vagy ilyesmi és dráma lenne,némi fanyar humorral.

3. Ha valami fura eső hullana, ami kiválasztottá tenné az épp esernyő nélkül buszra váró embereket, a jelen személyiségedhez illően milyen különleges képességet kapnál?
-Láthatatlanság asszem.

4. Milyen képességet akarnál, ha választhatnál és miért?
-A gondolatolvasás nem lenne rossz, de félek, akkor még több embert utálnék meg. Ja, és a repülés így nem kellene tömegközlekednem.

5. Melyik a kedvenc sorozatod?
-Most a Colombo, lenyugtat a fickó valahogy.

6. Lennél halhatatlan? Miért?/Miért nem?
-Lennék, mert megnézném mi lesz itt úgy pár száz év múlva. Nem lennék, mert az is elszomorít, ami most van, attól tartok, ennél csak rosszabbak lesznek a későbbi állapotok.

7. Ha bármeddig elérne a kezed a világban, mi lenne az első három dolog, amiért tennél?
-Megfelelő egészségügyi ellátás, anyagi javak, természet megóvása.

8. Milyen lenne a számodra tökéletes világ?
-Betegségmentes és kicsivel több szeretettel. És hogy akik tényleg megérdemlik, soha ne nélkülözzenek.

9. Ha át tudnál változni állattá, milyen állat akarnál lenni és miért?
- Macska természtesen :D Mert a macskák szépek és talpraesettek, én meg nem.

10. Ha lehetne egy beszélő állatkád, aki segít az életben, milyen állat lenne?
-Mondjuk egy beszélő macska jól jönne.

11. Ha a fürdőszobába menet meglátnál egy kísértet, ami várakozó tekintettel néz rád, szerinted hogyan reagálnál?
-Első blikkre sikítanék.

12. Ha bárhogy élhetnéd az életed, hogyan élnéd? Hogy néz ki számodra a tökéletes élet?
-Nem vagyok nagyravágyó tényleg. De szeretnék egy normális otthont, egy tágas, napfényes konyhát, egy kis kertet, benne legalább két macskával, jó kilátást. Nem szeretnék az anyagi dolgok miatt aggódni napi szinten és szeretnék, mondjuk az írással foglalkozni, de úgy tényleg.

13. Ha olyan bolygón élnél, amiben karanténba zárva kellene töltened az életed (höhö), de belemászhatnál regényekbe, melyikbe ugranál fejest elsőként? Milyen karakter lennél? Ténykednél benne vagy csak nézelődnél abban a világban?
-A sajátjaimba XD haha, vicceltem. Mondjuk, a Pál utcai fiúk, vagy az Édes Anna regényekbe ugranék bele, de csak nézelődés szinten. Bár, lehet a PUF-ban valahogy megmenteném szegény Nemecseket.

14. Min változtatna az, ha tudnál teleportálni?
- Jó sok hülyeségen, amit a múltban elkövettem.

15. Mit tennél, ha éjszaka hazabandukolván meglátnál egy kóbor lovat az utcán?
-Örülnék, mert azt hinném, hogy unikornis :D

16. Ha van/lenne háziállatkád, és felruházhatnád egy különleges képességgel, mi lenne az? (ha többen vannak, mind kapnak egyet természetesen, így igazságos, haha)
-Van egy teknősbékám, örülnék, ha lenne jogsija és tudna vezetni, jó ez nem különleges képesség, de mellé még beszélhetne is. Kocsikázás közben kifejthetné a nézeteit. Érdekelne, mi a véleménye a világról.

17. Ha valakit csótánnyá változtathatnál, szerinted kibírnád, hogy ne tedd meg?
-Ah, kérlek…már most listám van, kiket változtatnék át.

18. Ha időutazhatnál a múltba, beleavatkoznál egy jobb jelen reményében? (nem feltétlenül saját életre gondolok)
-A saját életemnél feltétlenül, másokéba csak ha szükséges, vagy életmentő.

19. Ha lenne szuperképességed, szerinted megpróbálnád vele megváltani a világot vagy csak kisebb saját célok elérésére használnád?
-A világ megváltásához én kevés lennék, de a körülöttem lévő embereknek, akik fontosak nekem, mindenképpen próbálnék jót tenni.

20. Szerinted hogy reagálnál, ha egy nap kinyitnád a hűtőt, és az ételeidet miniatűr, meztelen emberek ennék?

-Elgondolkodnék rajta, hogy ennyire beütött az esti Xanax :D

És a végére egy kis súlyosság...
LOL :D
Van több videoja is :D
Szerintem mindenkinek kellene egy emo pasi :P