Továbbra is utálok itt lakni, de legalább már jobban néz ki.
Közben persze voltak más tényezők is. Összevesztünk, néha gyanúsan viselkedik, vagy én vagyok paranoiás. Néha ideges a tennivalók miatt, meg elfogynak dolgok, amiket a város másik végéből lehet csak beszerezni, de egész jól eldolgozgattunk így egymással, egymás mellett.
Volt egy határidős feladatom, amit harmadjára sikerült letudnom, de a lényeg, hogy készen van. A többi nem rajtam múlik.
Ja a buszra várva odalibegett a megállóba egy szőke cicababa, aki magát nézte a buszmeg üvegében (pf) és alig volt rajta ruha. Arra volt jó a megjelenése, hogy feltartotta a forgalmat, ugyanis minden pasi az autójából őt nézte.
Visszafelé egy öregasszony félhangosan beszólt a nadrágomra-ami szerintem is úgy néz ki, mint egy pizsama-na nem mintha ő menőbb lett volna a lenőtt hajával és a finoman szólva is lóra hajazó fejszerkezetével.
És híztam, ez tuti. A nullszázalékos gyümölcsös sörök átka.
És igen, a héten van a rockfeszt, ami miatt minden évben mély depi tör rám, hogy nem jutok el oda. Ez idén sincs másképp, már hogy nem megyek, de mivel sok a tennivaló a lakással kapcsolatban, nem érek rá túlzottan sajnálni magam. Persze egy pillanatig felránt, hogy mások meg ott vedelnek, plusz Mr. Népszerű is ott feszít az öreg nőjével-előző nap meg Osztrákban zabálnak egy drága étteremben már a fészbukk fotók tanusága szerint-de tényleg csak egy kis ideig szar érzés.
J.-ék sem mennek és a hugomék is kihagyják idén.
És igyekszem visszatérni az íráshoz, hajnalban a Still breathing-et olvasgattam, hogy tudjam, hol is tart most a történet, mivel február eleje óta nem írtam egy sort sem oda (és szégyellem magam). A fejemben van most egy Frerard sztori is, ami rövidke, drámai, sötét, egyebek és talán nem rakok bele túl sok csúnyaságot (jah, talán a Wattpadra is felrakom, bár nem érdemli meg XD).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése