Nem csak szenvedni

Borús az ég, meg az eső is esett. És ettől függetlenül is szar a kedvem, meg a napom.
Amikor reggel már bőgni tudnék, na akkor már tudom, hogy jobb lenne ki sem mászni az ágyból.
Tegnap J.-éknél volt egy kis party, ahova minket is meghívtak, pedig mostanság alig-alig beszéltünk, szóval meglepődtem, de örömmel igent mondtam. Jó sok vendég volt, van egy új kiskutyájuk tündéri, Zselyke meg 3 éves elmúlt (leírni is hihettelen) és egy kis rafkós csajszi <3 Ott volt J. huga, E. is, nagyot nőtt, ő már igazi csajos-csaj.
Direkt nem ittam egyáltalán alkoholt, meg jó is volt minden, J. pasija is normálisan viselkedett, semmi beszólás, egyebek, de ettől függetlenül tudtam, hogy másnap rossz kedvem lesz.
J.-éktől egy világ választ el. Mintha más földrészen élnénk, meg más emberek lennénk, pedig csak kb. fél órányira, egy kisközségben élnek, mégis...
A házuk, a hatalmas udvaruk, a medencéjük, a gyönyörű virágoskertjük, a nyárikonyhájuk, minden...amiről én csak álmodozok.
Arra gondoltam, nem is hiányozna mondjuk annyira a nyaralás, meg kirándulás, ha ilyen helyen élnék, hiszen akinek ilyen a háza, az minden nap nyaral.
Meg hát a szociális élete, jól beilleszkedtek, pedig J. az igazi nagybetűs városi lány volt, akiről pár éve elképzelhetetlennek gondoltam, hogy majd falun fog lakni. A szomszédokkal összejárnak, vigyáznak a kislányra, a munkahelye is helyben van és imádja,
Jövő héten jön a külföldön élő barátnője, majd mennek megint a rockfesztre is. Ahogy mindig.
És most nem irigykedek, mert tettek is érte, respect és egyebek. Csak egy ilyen este után visszajöni ide...ahol már kimondhatatlanul gyűlölök élni.
Pasimmal is összevesztünk, alig értünk tegnap haza, máris lelépett és éjfélig haza sem tolta a bicajt. Most meg mondtam neki, hogy akkor majd festünk és lamináltozunk, hogy végre meghirdethessem ezt a szar lakást (mi ketten, mert alap hogy ketten csináljuk), jött megint a vállvonogatással és hogy őt ez nem érdekli.
El is szakadt a cérna és mivel alapból rossz hangulatom volt, rá is zúdítottam ami a szívemet nyomta. Hogy igenis, én komolyan gondolom a továbblépést, nagyon nagyon max. még egy évet bírok itt ki, többet nem, szeretnék én is menő kerti bulikat csapni, vendégül látni a barátaimat, húst sütögetni, rosét inni, naplementét nézni, zenét hallgatni az udvaron, rózsabokrot, gyékénykerítést.
Hogy apám ne csak évente 2-szer ugorjon be tíz percre (mondván hogy itt nincs hely, irtó kicsi a lakás, bezártság érzése van stb.), szemben azzal, hogy a hugomék hatalmas házában és udvarán órákat is elüldögél, hanem egyszer lássak már őszinte mosolyt az arcán.
Nem csak szenvedni akarok egy olyan helyen, ahova lakni kényszerültem, mert az albérletet eladták és nem találtunk másikat.
Én hiszek az új kezdetben. De ehhez egyedül kevés leszek.
Azóta, hogy ezt elmondtam-nem volt benne sok újdonság, ennek nagy részéről tudott-lenyugodtam. Viszont amiket mondtam, azokhoz tartani szeretném magam.
Remélem, ő is átgondolja és segít nekem ebben.
Épp elég időt fecséreltem el erre az egészre. Most már neki kezdhetnénk megvalósítani az álmainkat.
Ja ha már fentebb írtam apámról, a napokban rákérdezett, hogy akkor velük megyünk e a kempingbe (oh nooooooooo), mire nem túl lelkesen mondtam, hogy hát még nem tudom, megkérdezem a pasimat, elengedik e a melóhelyéről. Szerintem ezen ő megsértődött, már hogy nem vágtam rá azonnal, hogy naná! De őszintén, a tavalyi után, nem sok jóban reménykedem. A darazsakra nem térek ki, meg a hiányos dolgokra sem (meleg víz, áram egyebek), de ha apámék és a hugomék együtt vannak velünk, abból nem  igazán sülnek ki klassz dolgok.
Mindegy, alszom még rá párat.