MOCSOK /FRERARD/ pt. VI.

A Wattpad (az a szar, szemét, rohadék etc.) nyugodtan lovat szophat, amiért kb.4 éves tagságomat törölte a picsába.
Az oké, hogy valaki beköpte a sztorit (vagy másikat, van még pár amiben előfordulnak keményebb dolgok), de miért nem küldtek egy emailt, hogy vagy törlöm vagy tiltva leszek. És akkor én max. törlöm (itt, meg az Archive-on úgyis fent van), de a fiókom megmarad, ez sokkal humánusabb megoldás lett volna. De ezek a gyökérkefék fogták magukat és törölték az egészet, aztán küldtek egy emailt, hogy zárolták a fiókomat és olvassam el a működési szabályzatot, ha rá akarok jönni, miért történt ez.
Tudom, hogy írtam olyat, ami sokakat felháborít. De hát az élet nem csak rózsaszín szerelmi sztorikból áll, röpködő unikornisokból, meg vattacukorfelhőkből, bizony, van árnyoldala is. Miért kell cenzúrázni, aki meg meri írni????Vagy mindenkinek egyformán nyálasnak kell lennie és akkor rendben van? *-*
A másik, meg ami felránt, hogy ez az egész a besúgásokon csúszott el. Szerintem a Wattpad nem ellenőrzi a sztorikat, valaki beleolvasott a történetembe és sértette az érzéseit, ezért felnyomott. Pedig ha az illető (aki szintén kezdhetne valamit azzal a lóval, amit fentebb már említettem) veszi a fáradtságot, leül és normálisan neki lát olvasni (értelmező olvasással) rájöhetett volna, hogy bár van benne cinkes tartalom, de nagyrészt érzelmekről szól. Igyekeztem bemutatni, mi játszódhat le a főszereplőben, hogyan próbál meg túlélni nap, mint nap és milyen borzalmakon ment és megy át. Ennek az érzékeltetéséhez viszont elengedhetetlen volt az ilyen, egyáltalán nem szép momentumokat is belevenni.
De ugye mit is hőzöngök én a Wattpad gyíkságain, mikor meg az a fanfiction, ahol a lány a bátyjával saját önszántából, vidáman lefekszik és mindez pocsék helyesírással, csak a szexre kiélezve, full részletesen leírva szerepel, még mindig fent van, sőt több ezres az olvasottsága.
Nincs igazság. Ne is keressük.
Azzal nyugtatom magam, hogy a most következő rész után úgyis letiltottak volna a francba. Amúgy meg nem szeretek szexjeleneteket írni.

VI.9 crimes +18!

Is that alright?
Give my gun away when it's loaded
Is that alright?
If you don't shoot it how am I supposed to hold it
Is that alright?
Give my gun away when it's loaded
Is that alright
Is that alright with you?

- Mikey...- ismételte meg gépiesen a számára mindennél többet jelentő keresztnevet Gerard. A szíve majd kiugrott a helyéről,a szemei könnybe lábadtak. Annyi minden futott át az agyán. Régi emlékek, egy kisfiúról, akit elszakítottak tőle. És akit öt éve nem láthatott.
Öt nyomorúságos, átkozottul hosszú éve. Mikey számára még mindig csak egy kisfiú volt, aki elvitt a lelkéből egy darabot, mikor elkerült innen. És akinek a létezése tartotta őt életben. A remény, hogy valaha ismét hall felőle.
Gerard azt érezte, rázuhan az ég, az összes csillaggal, a nappal és a holddal együtt. Csak hallgatott, kezében szorongatva a telefonkagylót, miközben könnyek csorogtak a szemeiből.
- Hallo, Gerard? Hát igen, tudom ez most váratlan, de szólalj meg, kérlek.- Mikey hangja is elcsuklott a sírástól.
Gerard összeszedte minden erejét, hogy ne zokogjon.
- Itt vagyok, Mikey. Itt vagyok. - mondta végül.
- Jézusom, nem hiszem el, hogy veled beszélek! Úgy örülök neked! - hadarta boldogan Mikey.
- Én is örülök, Mikey. Hogy vagy, jól megy sorod? - kérdezte izgatottan Gerard.
- Nem panaszkodhatom, anya rokonai gondoskodnak rólam, kapok rendesen enni, vesznek ruhákat, egy jó hírű iskolába járatnak. Csak éppen ha rólad, vagy apáról kérdeztem, kezdtek el mindig üvöltözni. Próbáltam kapcsolatba kerülni veled, amikor nem voltak a házban, rögtön telefonáltam, de a számotok már jó ideje nem él. Rengeteg levelet is írtam...
- Ahogy én is! - vágott közbe Gerard.
- Egyetlenegyet sem kaptam meg. Azt mondták az itteniek, hogy te már nem akarsz velem beszélni. - mesélte Mikey.
- Apa nekem ugyanezt mondta! A leveleimet valószínűleg sosem küldte el neked, a te leveleidet pedig nem adta át. Nemrégiben véletlenül megtaláltam az egyiket, akkor tudtam meg, hogy még gondolsz rám. -mesélte Gerard.
- Hát persze, hogy gondoltam rád. A legrosszabbtól tartottam, én azt hittem, meghaltál! - fakadt ki sírva Mikey.
- Meghaltam? Miért gondoltad ezt? - hökkent meg Gerard.
- Figyej Gerard. Valamit el kell mondanom. Tudnod kell, miért kerültem el Utah-ba, anya halála után. Apa el akart hallgattatni, jó oka volt, hogy olyan messze küldött, és megakadályozta a levélváltásunkat is. Csak így tudta megtenni, hogy távol tartson minket egymástól és hogy soha ne derüljön ki az igazság.
- Miféle igazság? - kérdezett vissza Gerard.
- Anya nagyon boldogtalan volt apa mellett és új életet akart kezdeni. Az volt a terve, hogy egy nap, mikor apa nincs otthon, hármasban megszökünk. Ő sososem dobta volna el az életét, mi voltunk neki a legfontosabbak! Egy percig ne kételkedj benne, mert ő szeretett minket teljes szívéből! Sokkolóan fog hangzani, de ami anyával történt, nem öngyilkosság volt!- jelentette ki Mikey.
Gerard szemei előtt összemosódott mindent, nem hallott mást, csak a szíve dobbanásait és döbbent levegővételeit.
- Hogyan? Honnan tudod?- kérdezte és érezte, hogy szédül. Jeges bénultság futott végig a gerincén.
Másodpercekig hallgatás volt a vonal túloldalán.
- Onnan, hogy szemtanúja voltam.- bökte végül ki Mikey.
- Istenem...- Gerard még mindig alig fogta fel a hallottakat.
- Arra értem haza az iskolából, hogy apa és anya ordítoznak egymással. Ők nem vették észre, hogy ott vagyok. Anya rájött, hogy apa zaklat téged. Azt mondta, feljelenti őt és élete végéig a börtönben fog rohadni. Ekkor apa felnevetett, majd elővett egy vadászpuskát a szekrényből és fejbe lőtte anyát. Minden olyan gyorsan történt, a puska hangja megrezegtette az ablakokat, a vér beterítette a falat, anya élettelenül hanyatlott a padlóra. Apa pedig csak állt felette, kezében a fegyverrel. Aztán az ajtó felé nézett és meglátott engem. Még sosem volt olyan a tekintete, mint akkor. Rám szegezte a puskát és elindult felém. Meg akart ölni engem is, láttam rajta, hogy gondolkodás nélkül megtenné. De ekkor feltűntek a szomszédok, akik hallották a lövést és így megmenekültem. Apa gondosan eltűntette a nyomokat és mindenkinek elhíresztelte, hogy anya depressziós volt és már nem akart élni, engem kórházba vitetett és utána gyorsan elintézte, hogy anya rokonainál kapjak helyet, mondván, hogy én találtam rá anyára és hogy emiatt nem tudnék továbbra is ott élni. Még a kórházban feküdtem, mikor egyszer bejött és megfenyegetett, azt mondta, ha bárkinek is beszélek arról, mi történt valójában, megöl téged. Úgy, ahogyan anyát is, aztán ráfogja, hogy nem tudtad feldolgozni a tragédiát és mentél utána. Remekül kingondolt terv volt, amelynek akaratlanul is részévé váltam. Egy kilencéves kiskölyök voltam, mégis mit csinálhattam volna? Ki hitt volna nekem, apával szemben, aki kívülről fújta a szentírást és mindig a templomban ült? Öt éve, mindennap arra gondoltam, vajon életben vagy e még, vagy apa megtette, amivel fenyegetőzött. 
Gerard nem is tudta, mit reagáljon. Csak hallgatott leforrázva és Mikey szavai száguldoztak fel-alá a fejében. Az anyja jutott eszébe, akit az apja vett el tőle és most már ő is tudott erről. Még látta maga előtt a nő mosolyát, érezte az ölelését és azt, hogy talán most megkönnyebbülten pillant alá a mennyből.
Ezerféle érzés kavargott benne, a csalódás, a döbbenet, a hitetlenkedés, a gyűlölet, a tehetetlenség, a mérhetetlen harag, a féltés. És a hála, hogy Franknek köszönhetően fény derült mindenre.
Még mindig hulltak a könnyei, az anyja miatt, Mikey miatt, az egész pokolian szörnyű élete miatt.
- És Frank? - kérdezte, ahogy a sírása alább hagyott.
- Egy este hívást kaptam, a rokonok azt mondták, egy iskolatársam keres. Nem is értettem. Tudod, nem vagyok valami népszerű, mindenki csak a "furcsa gyereknek" tart, szóval nem igazán vannak barátaim az iskolában. Amikor felvettem a telefont, egy kedves hangot hallottam. A srác bemutatkozott, elmondta, honnan hív, hogy szerezte meg a telefonszámomat, hogy ismer téged, nagyon fontos vagy neki és a születésnapodra szeretne örömet szerezni. Hát így jött létre ez a beszélgetés most. Bár azt hiszem, sok jó dolgot nem tudtam mondani. Persze, beszélgethettünk volna másról is, de tudnod kell, mi történt akkor. Hogy átrendezd a gondolataidat és tovább tudj lépni. - felelte Mikey.
- Köszönöm, hogy elmondtad Mikey. - suttogta Gerard.
- Ez a Frank nagyon jó ember, komolyan érdekli a sorsod. Bízd rá magad, mert a világon kevesen akarnak tiszta szívből jót a másiknak. - tanácsolta Mikey.
- Tudom. - helyeselt Gerard.
Frank a világon az egyik legnagyszerűbb ember...
- Most le kell tennem, mindjárt itt az iskolabusz. Nem tudom, mikor beszélünk ismét, de szeretlek és vigyázz magadra! Vigyázz apával! Boldog születésnapot! - búcsúzott Mikey.
- Én is szeretlek, Mikey.
Gerard nem is tudta szavakba önteni, mennyire. A vonal már régen búgó hangot hallatott, de ő még akkor is csak ült ott, könnyeibe és fájó emlékeibe burkolózva. Frank lágy simogatása zökkenette ki ebből a hangulatból, amikor hosszú percek múltán mellé ült és elvette tőle a telefonkagylót.
- Úgy látom, ezek nem az öröm könnyei. - ítélte meg szomorúan, aztán adott Gerardnak egy pohár üdítőt és nem kérdezett, csak ott akart lenni, ha szükség van rá.
- Köszönök mindent, Frank. - szólalt meg végül Gerard. Nehezen tudott bármit mondani, mert úgy érezte, a lekötelezettsége végtelen Frank irányába.
- Már akkor elhatároztam, hogy megkeresem az öcsédet, mikor először meséltél róla jobban. Dave bácsikám egyik volt barátnője a lakcímnyilvántartónál dolgozik. Nem gondoltam volna, hogy valaha jól jön ez nekem. De ezúttal az ő segítségére volt szükségem. Persze, nem igazán rajongott az ötletért, nem is volt szabályos a dolog, de azt mondtam, az életem múlik rajta és hát történetesen éppen, talált egy Mikey Way nevű fiút a Utah beli Circleville városkában. Megkaptam a számot és felhívtam. - avatta be Frank.
Gerard bólintott és a sírás fojtogatta. Bár viszonozhatta volna a fiú végtelen önzetlenségét, de még arra sem volt képes, hogy elmondja, mit tudott meg az öccsétől. 
- A legtöbbet tetted, amit csak tehettél. - hálálkodott.
- Bármit megcsinálok érted. - ezt Frank úgy mondta, hogy egy egészen kicsi kétely sem lakozott a szavai mögött.
- Meg is csináltad. A legszebb születésnapi ajándékot adtad, amit csak lehet. Te világossá tetted a sötétet.- jelentette ki Gerard és ismét elhomályosodtak szemei a könnyektől. Frank nem értette, de bólintott. Gerard pedig úgy érezte, hogy bármilyen közhelyes is, de az igazság felszabadít.
*****
Gerard próbálta a fejében lévő kuszaságot rendezni, feldolgozni a veszteséget most már valódi alakjában. Elfogadni, hogy az anyja nem önszántából lépett ki az életéből, hanem az apja ölte meg és utána gyorsan megszabadult az egyetlen embertől, aki mindent látott. Az öccsétől. Sokkos volt attól, amit Mikey-tól megtudott, de azt is beismerte magának, hogy, ha az apjára nézett, kegyetlenséget látott, a jónak szikráját sem. Az évek alatt részese volt határokat nem ismerő kíméletlenségének. És csodálkozott, hogy egyáltalán nem fordult még meg a gondolataiban az eshetőség, hogy az anyja halálához az apjának is köze van.
Mikor estefelé nyikordult az ajtó és az apja lépett be hozzá, Gerard rögtön lehunyta a szemeit. Úgy tett, mint aki alszik, de most, hogy birtokában volt ezeknek a szörnyűséges tényeknek, nehéz volt az érzéseit kordában tartani. Apja a matrachoz lépett és egy tányér ételt, meg egy üveg sört rakott le. Megbökdöste a fiút, aki kénytelen volt kinyitni a szemét és felülni. Apja merően bámult az arcába. Ittasnak és fásultnak tűnt.
- Egyél! - mondta kelletlenül.
A fiú csak nézte a tányéron gőzölgő, zavaros, sötétbarna levest. Egyáltalán nem érzett éhséget, az idegességtől fájt a gyomra. Inkább a sör után nyúlt és beleivott, keserű íz szaladt szét a szájában, amiről rögtön tudta, hogy nem az alkoholé. Pár napja már érezte ezt az egyik apja által hozott ennivalóban és utána napokig émelygett, forgott vele a világ, de a tüneteket sérülésére fogta. Most viszont már tisztában volt azzal, hogy apja valamit belerakott az italba, ételbe. Pánik uralkodott el rajta, de nem akarta, hogy a férfi bármit is észrevegyen a felismeréséből. Kiszaladt a vér az arcából, összeszűkült a nyelőcsöve, de ivott pár kortyot, pedig legszívesebben a padlóra hányta volna. Aztán az üveget a matrac mellé tolta és újra lefeküdt. Apja szemeivel csalódottan és dühösen követte a mozdulatokat.
- Mi van, nem vagy éhes? - mordult rá.
- Még mindig szédülök. - mondta halkan a fiú.

- Szerintem meg csak megjátszod magad! Haszontalan, semmirekellő vagy!- vágta hozzá mérgesen a szavakat.

Gerard a falat nézte, az anyja arca lebegett előtte és próbált nem sírni.
- Sajnálom apa. Összeszedem magam.- sóhajtotta.
- Ajánlom is! Azt hiszed, mostantól kezdve itt fogsz fetrengeni és majd én kiszolgállak? Ne akard, hogy én kényszerítselek, arra hogy felkelj! - ezzel a férfi feldúltan magára hagyta. Gerard így ismét elmerülhetett a fájó gondolatokban.
Most hogy kicsit jobban összeállt a kép, nyugtalanná vált. Választ kapott jó néhány kérdésére, de maradtak még olyanok is, amikről nem tudta, mit véljen. Amire ma fény derült, mindent megváltoztatott, más színben tűntetett fel. Az eddigi szörnyűségek hatványozódtak és kevéske megkönnyebbülést, ugyanakkor sok súlyos terhet hoztak magukkal. Gerard pedig nem érezte magát elég erősnek, hogy tovább sodródjon ezekkel. Csak éppen arról nem volt fogalma, mit tegyen.
Megitta az italt, amit az apja hagyott ott és hiába volt olyan rémségesen keserű, egy idő után már nem zavarta. Szédület vonta hatalma alá, a zajok és színek fátyolosan örvénylettek. Mikey szavai még mindig ott visszhangoztak benne a borzalmas múltról, mint ahogy érezte magán apja förtelmes pillantását és érintéseit, amikor előlép a félhomályból és magához húzza. Mintha hallotta volna anyja sírását és sikoltását, ahogy apja sokszor durván megragadva, rongyként hajította a padlóra. Bárcsak tehetett volna valamit, bár elhozhatta volna az anyja által is annyira vágyott szabadságot, bár minden másképp alakult volna!
De elsült az a fegyver és nem az kapta a golyót, akit megilletett. Gerard nem tudta, gondolhat e ilyet. Mindig szégyellte magát, ha rossz dolgok jutottak az eszébe apjáról, aki állandóan hangoztatta, hogy a tiszteletet érdemel. Pedig a lelke, mint egy öreg fa, korhadt volt. Félelmetes és borzasztó. Morzsányi jóság nélkül.
Zaklatott álmából apja riasztotta fel, ahogy teljesen részegen beosont a szobába. A fiú összerezzent és meg akart fordulni, de ösztönei figyelmeztették, hogy ne tegyen így. Egy pillanat alatt elmúlt a kábasága, rezignáltan hallgatta a férfi lépteit, amik egyenesen a matrachoz vezettek. Érezte, maga mögött állni apját, hosszú, hosszú percekig. Koromsötét volt, de mintha látta volna, ahogy áll és nézi őt. Gerard torka teljesen elszorult, a légzése gyorssá vált.
- Azt hiszed, velem szórakozhatsz, te kis rohadék? Majd én megmutatom neked.- dünnyögte az apja, majd váratlanul a puska csövének hideg fémje nyomódott Gerard hátához, a ruháján keresztül is érezte hűvösségét és borzongás futott át a gerincén. Hangtalanul felnyögött és a felismeréstől, homlokán izzadtság jelent meg. Hallotta apja lélegzetvételeit, ahogy várakozott és nem tudta, mitévő legyen. A fém még mindig a hátának préselődött, a ruhájába, a bőrébe vágva. És Gerard azon tűnődött, vajon az apjának eszébe jutott a mai születésnapja? Lehet, hogy így tervezte? Hogy születésének dátuma, egyúttal legyen az élete befejezése is? Alvást tettetve, hallgatott, rettegve, némán zihált, de nem mozdult, csak ökölbe szorította izzadt tenyerét és egy ima futott át az agyán: Az Úr meghallgatja az én kiáltásomat; figyelmez az én könyörgésemre. Te  vagy az én menedékem, és erős tornyom az ellenség ellen. A Te sátorodban lakozom mindörökké, a Te szárnyaid árnyéka alá menekülök, míg elvonulnak a veszedelmek.
A szíve őrült tempóval vert, ahogy végtelennek tűnt a mozdulatlanság és a csend. Frank jutott eszébe. A fiú iránti szeretet adott neki erőt ahhoz, hogy ijedtségét visszafogja, hogy ne kiáltson, mikor apja a hátának szegezte a fegyvert. Szorosan behunyta a szemeit és erősen maga elé képzelte a fiút. A mosolyát, sötét haját, kedves arcát, a szemeit, a szavait, ahogy megcsókolta és ahogy a sportpályán bizonytalanul, de együtt léptek át egy határvonalat. A félelem mind jobban bele mart. Lehet, hogy este látta utoljára őt?
Apja lassan húzta el a puskát a hátától. Gerardon végigsöpört a megnyugvás, ugyanakkor csodálkozva hallgatta, ahogy a férfi halk zokogásban tört ki.
- Legyél átkozott! Úgy kellene végezned, mint az anyádnak!- szipogta, majd amilyen váratlanul jött, úgy is tűnt el, meg-megbotolva az útjában álló tárgyakban. Gerard pedig újra lélegzethez jutott.
*****
Fel-felébredésekkel átszőtt, rémképekkel teletűzdelt álmaiból hajnaltájt ébresztette fel, az ajtó csapódása, ahogy apja elsietett a házból. Közvetlenül ezután Frank halkan kopogott az ablaküvegen. Dermesztő, kékesszürke pirkadat volt körülötte. Fázott, de amint meglátta a fiú alakját az ablaknál kirajzolódni, máris melege lett. Gyorsan kinyitotta az ablakot és hagyta, hogy Frank bejusson rajta. Frank mellette ért földet, csak néhány centi volt az arcuk között. Gerard szótlanul bámulta, miközben zokogni szeretett volna. Frank bátorítóan elmosolyodott, mire Gerard hirtelen szorosan átölelte és elmerült a biztonságérzetben, amit a másik testének közelsége adott neki.

- Szeretlek. - csak ezt tudta mondani, de ennél az egy szónál ezerszer többet érzett, több volt a szívében.
- Én is szeretlek. Már kitaláltam, mit tegyünk. Itt hagyjuk a várost. - jelentette ki Frank és gyengéden tartotta karjaiban Gerardot.
- Ezt nem lehet! Neked itt az otthonod, az iskola...- sóhajtott fel Gerard, de Frank erélyesen közbevágott.
- Értsd meg, nekem már nincs otthonom, a nagybátyám meghalt, és szétszakadt a családom. Rajtam marakodnak, mint kutyák a csonton,de én nem akarok egyikükkel sem lenni! Csak veled! Az iskola pedig a legnagyobb gyötrelmeim helyszíne, aminek végleg hátat szeretnék fordítani! Kérlek, ígérd meg, hogy velem jössz, Gerard!
Akkorra már egészen halk lett a hangja, reménykedő és bizakodó. A szemei fényesen csillogtak, egy új kezdet ígéretét magukban hordozva.
- Veled megyek. - bólogatott Gerard, mire Frank boldogan megcsókolta a száját. Gerard pedig visszacsókolt, ezzel magát és Frank-et is meglepve. A csókja heves volt és szenvedélyes, a nyelve bátran tört be Gerard szájába, mind többet követelve és szikrákat élesztett, majd lángot, ami tűzforróvá varázsolta a hideg, mocskos szoba minden zugát. Frank ajka gyümölcsízű volt és égetett, ahogy találkozott az ő ajkával. Gerard hamar szédültté vált, Frank csókja elragadta a sivár valóság képkockáiból. Úgy tűnt, ajkaik sosem akarnak elválni egymástól és ő ezt egyáltalán nem bánta. Reszketett és egyre hangosabban sóhajtozott, az erő kezdett kimenni belőle, már csak a matracot érezte besüppedni, ahogy ráfeküdtek, ő és Frank.
- Nem szabadna...- tiltakozott a fiú a fejét rázva.
- Miért? - kérdezte Gerard.Frank fekete tincsei belehullottak Gerard arcába, a bőre sós volt az izzadtságtól.  
- Nem tudom, hogy kell ezt...annyira kívánlak, de nem akarlak bántani. - vallotta be félve Frank. 
- Nem fogsz bántani. - mosolyodott el Gerard.
Még mindig hajnal volt, a nap lassan felkelve, csodálatos színekkel oszlatta el a szürkeséget, bevilágítva a nyomorúságos szobába, ami Gerard számára most mégis maga volt a mennyország. Egy kicsi a jóból, ami elfedte a szenvedéseket. Tudta, hogy nincs sok idejük és azt is hogy mennyire suta, tapasztalatlan, de szerette volna végigcsinálni. Frank is félt, minden mozdulatában érződött, szégyellősen nyúlt Gerard ruhái alá és tolta feljebb a pulóvert, hogy ujjai a csupasz bőrt érintsék, aztán a fiú nadrágját kezdte el kibontani. Gerard segített neki, aztán Frank nadrágja is lejjebb került. Ahogy feltárult előttük a másik vakítóan fehér bőre, ruhátlansága és kemény izgalma, mindketten vérvörös arccal és megilletődve pislantottak a másikra. Frank nagyon odaadó volt. Nem zavarta, Gerard vértől összeragadt haja, könnyektől nedves arca, izzadtságtól nyirkos ruhája és bőre, újra és újra megcsókolta, miközben finoman simogatta mindenhol. Úgy fogadta el, amilyen valójában és ez nagyon sokat jelentett Gerardnak. Ahogy a csókok és érintések egyre inkább kihúzták a józan ész talaját alóla, úgy kínozta egyre ez a fura vágyakozás, ezért igyekezett minél jobban félresöpörni a félelmét és gátlásosságát. Rábízta magát Frank-re és a saját késztetéseire, amik vezetésével simogatásai, csókjai elkalandoztak a másik testén. Frank érintései is sokkal merészebbek, gyorsabbak lettek a legérzékenyebb testrészén. A nyögései hangosakká váltak, ahogy az izgalom elborította. Csak akkor rándult össze, mikor Frank benyálazott ujjait megérezte magában. Sajgó érzés volt, de igyekezett nem kimutatni. Amikor, valamivel később, Frank a férfiasságával hatolt bele, a hirtelen és nagy fájdalomtól úgy beharapta az ajkát, hogy kiserkent a vére. Próbálta elfojtani a kiáltását, de Frank észrevette kínlódását.
- Fáj? - kérdezte megremegő hangon és aggodalommal az arcán pillantott Gerardra.
- Nem. - rázta meg a fejét Gerard. Valójában persze fájt neki a másik minden egyes mozzanata. De ez a fájdalom, bármilyen nyilalló volt, mégsem hasonlított a korábbiakhoz. Elhalványította a szerelem, amit Frank irányában érzett és az, hogy mindenképpen boldoggá akarta őt tenni. Az ajkuk összeforrt, amikor a testük is egybeolvadt. Különös volt, ahogy arrébb húzott ruháik mentén összeért a bőrük és Gerard csak kettejük lüktetését érezte. Lecsukta a szemeit és csak csókolta Frank kiszáradt ajkait. Annyi bonyolult kérdés keringett a fejében, míg testében egy megmagyarázhatatlan vad, de kéjes vibrálás. Ami megváltoztatta a viselkedését. Ahogy kimondta Frank nevét, miközben megérintette magát, aztán engedte, hogy Frank tegye meg. A csípőjük egyszerre, ritmikusan mozdult, bőrük verejtékesen tapadt egymáshoz. Porfelhő szállt a hajnali napfénnyel átitatott levegőben, féktelenségük nyomán. A keserédes érzés, amely Frank tapasztalatlanságból eredő, elemi durvaságával eltöltötte, szinte szétszaggatta Gerardot. Fájt és egyszerre volt jó. Hallotta Frank hangos nyögéseit. És mint egy kívülálló, hallotta a saját hangját is. Olyan ismeretlennek tűnt! És a tettei is! De ez is ő volt, ami számára is újnak hatott, de Frank ezt váltotta ki belőle. Az a néhány mély mozdulat, gondolkodásra képtelenné tette és másodpercek alatt elvitte egy ismeretlen, áttetsző világba. Mintha zuhant volna valami éjszínűbe, végtelenbe és csak nyögdécselni, sóhajtozni tudott. Ez volt az extázis, amit még soha nem tapasztalt. Frank ugyakkor érte el a csúcspontot és levegő után kapkodva borult Gerard mellé. És csak ziháltak mindketten. A hajuk izzadtan tapadt a homlokukra, mellkasuk fel-alá járt a levegőhiánytól. Jó darabig kerülték egymás pillantását, majd percek múltán, mikor a légszomj alább hagyott, a verejtékcseppek is lecsorogtak a homlokukon és realizálták a történteket, már ránéztek a másikra. Gerard még sosem élt át hasonlót, ahogy Frank sem. Ott voltak a semmiben, tele kérdésekkel, zavartsággal és csak bámulták egymást különös, kérdő és hitetlen tekintettel.
- Örökké veled maradok. - suttogta Frank egy idő múlva.
Gerard pedig azt kérdezte magától, vajon meddig tart az örökké az ő esetükben.

folytatása következik...