STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 07.

Fáj a fejem...au...Na, de a lényeg, hogy hoztam az új részt. Enyhén angst, meg +16-os lett, szerintem. Vagyis hát nem tudom...Talán egy kicsit.
Mindegy, olvassátok és döntsétek el ti, bár szerintem kb. senkit sem érdekel.
A következő majd az Örökké utolsó fejezete lesz valamikor.

GOING TO PASALACQUA: +16!!
Would it last forever?
You and I together, hand in hand
We run away (far away)
I'm in for nasty weather
But I'll take whatever you can
give that comes my way (far away)
A Billie Joe-val töltött sejtelmes délután hamar elszállt. Beszélgettek, hallgattak és néha megcsókolták egymást. Ennél tovább nem mentek, simogatásaik szemérmesen megállapodtak a másik ruhájának szegélyénél. Mégis, mindennél jobb volt ez Mike számára, hiszen teljesen elfeledtetett vele mindent, ami a külvilághoz kapcsolta. A fejéből eltűntek a fájó gondolatok, a lelkiismereti vívódások, a bánat, az önvád, a saját, sokszor nehéznek és borzasztónak vélt élete. Mike csak arra emlékezett, ahogy ölelte, csókolta Billie-t és mikor ismét kinyitotta a szemét, a délután aranyszínű ragyogását már az este fényei váltották fel. Csak nézte a másik arcát, elmélyülten tanulmányozva minden kis részletet, és ahogy a délután véget ért, úgy tört rá ismét a teljes tanácstalanság. Így lépett be a hétvégébe, ami iszonyatosan lassúnak ígérkezett, az óra mutatók mintha ólomlábakon vánszorogtak volna. Mike-nak nem volt kedve otthon lenni. Nem akarta Missy vidám csacsogását hallgatni, tettetni a gondtalanságot és megjátszani az érdeklődést. Valójában mást sem akart, csak feküdni az ágyán, kikapcsolni a folyton pörgő agyát és nem csinálni semmit. Szombat délelőtt végig a dolgozó szobájában tartózkodott, ahol rengeteg elmaradt javításra váró dolgozat hevert az asztalán, de sehogy sem tudta magát munkára ösztönözni. Ült elmélázva az íróasztalánál, szinte rá sem nézve a papírokra, az ablak irányába merengve és szemei előtt újra, meg újra megjelent a még eleven péntek délutáni kép. Ahogy ültek Billie Joe-val a kocsijában. Kósza pillantások és félszeg csókok, ölelések között. Ahogy egymásra mosolyogtak és ettől láthatatlan szikrák izzottak fel, ahogy mindketten keresték a másik tekintetét. Miközben a délután elvonult felettük és mire Mike feleszmélt, máris estévé változott.
Legszívesebben üvöltött volna a tehetetlenségtől. Mi ez az egész? Mik ezek a félelmetes és egyszerre felemelő érzelmek, amik teljesen ellepik és semmi egyébnek nem adnak teret? Mit tegyen? Még sohasem tapasztalt ilyet az életében. Még sosem volt így összekuszálódva körülötte semmi. Ő nem szerette a felfordulást, egész életében a kiszámíthatóságra törekedett, a stabilitásra, most mégis keresztül-kasul csapongtak a gondolatai, mindig ott látta maga előtt Billie arcát. És ott lüktetett benne a vágy, hogy ismét megérinthesse, hogy ott legyen vele, láthassa, és ajkaival újból felfedezze az ő ajkait. Őrület volt az egész, Mike szíve már a gondolattól is mind hevesebben kezdett verni, az egész teste leizzadt és légszomj kínozta, mindennek a tetejében még uralkodnia kellett magán és megjátszania, hogy minden rendben van vele. Pedig mennyire nem így volt!
Az ebéd elég kedélytelenül zajlott le, Mike alig evett pár falatot, a gyomra fájt, hányingere volt, csak ült az asztalnál és kókadozva hallgatta Missyt, amint a munkahelyi sikereibe avatta be, meg az apja Nevada-i jól menő vállalkozásáról tartott kiselőadást. Végighallgatta, hogy Oakland mennyire ósdi és nem lehet előrejutni, és hogy Reno-ban többre vihetnék. Mike bólogatott, közben arra gondolt, hogy elrohan a háztól, ha még öt percig ott kell maradnia az étkezőasztalnál. De végül inkább csak igazat adott Missynek, majd az ebéd végeztével visszamenekült a dolgozó szobába. A délután nagyjából ugyanúgy ment el, mint a délelőtt. Mike próbálta lekötni a figyelmét, belejavított egy-két tesztbe, de leginkább csak harcolt a fejében lévő káosz ellen, egyelőre sikertelenül. Így érte az este is és szerencséjére Missy hamar visszavonult, amit a férfi egyáltalán nem bánt. Neki nem jött álom a szemére és egy idő után feladta a papírmunkát is. Bekapcsolta a rádiót és a halk zene mellett bámult ki az ablakon, nézte az ott elhaladó, szombat esti gyér forgalmat. Majd két vaskos iratköteg alól előhúzta Billie Joe iskolai aktáját. Eredetileg csak pár napra vette magához, de valahogy még mindig nem szánta rá magát, hogy visszavigye az iskolába. Szétnyitotta és csak nézte a fotót. A rendezetlenül álló fekete tincseket, a zöld szemeket, a fiatal, tiszta arcot, a komoly tekintetet és annyira merően bámulta, hogy ha lecsukja a szemét, már akkor is csak Billie arca lett volna előtte. Mintha valami titokzatos tintával az agyába égették volna. Mike szívverése erősödött, a gyomrába izgalom markolt, a szája kiszáradt. Ujjait végighúzta a képen, mintha valójában is a fiút simítaná. Érintése végigjárt Billie haján, a halántékán, arcának vonalán, a nyakán. Fájdalmas izgatottság vonta körbe. Nem is értette, miért kínozza ezzel magát. Lemondóan megrázta a fejét és éppen becsukta volna az iratot, mikor észrevette, hogy a fotó alatti személyes adatoknál, telefonszám is szerepel. Ez eddig elkerülte a figyelmét, de a felismeréstől kiült a homlokára a hideg izzadtság. Nem vacillálva, gyorsan megragadta az asztalán lévő telefonkészüléket. A lendülettől pár dolgozat a földre került, de Mike nem bánta, reszkető ujjakkal tárcsázta a papíron feltüntetett számot. Miközben a vonal búgó hangon becsörgött, Mike-ot elfogta a szégyen, az agyán az futott át, hogy ezt tényleg nem kellene. Meg hogy milyen mondvacsinált ürügyet hebeg a telefonba, ha nem Billie veszi fel. Szemei az asztalon ketyegő órára pillantottak, már 10 elmúlt, talán le kellene raknia, illetlenség ilyenkor telefonálni. Ám ekkor a túloldalon felvették és Mike meghallotta Billie Joe hangját.
- Hallo…

A szíve nagyot dobbant, az ereiben meghűlt a vér és nem szólalt meg, csak szorította ujjai között a telefonkagylót.
- Hallo…- hallotta ismét Billie-t a vonal másik felén, de csak hallgatott és egy szánalmas, tizenéves kiskölyöknek érezte magát, aki telefon betyárkodik.
- Maga az, Mr. Pritchard? – kérdezte Billie némi zavarodott csend után és Mike tudta, most már fel kell fednie magát.
- Igen, én…- sóhajtotta a telefonba.
- Éreztem. – közölte Billie és Mike úgy gondolta, mosolyog.
- Igazából nem is tudom, miért telefonáltam. Elég késő van már…- kezdett bele, aztán újra csendben maradt.
- Még nem aludtam. – mondta erre Billie.
- Akkor jó, nem akarlak zavarni. – motyogott halkan.
- Sosem zavar uram, mindig örülök, ha hallom a hangját. Én is fel akartam hívni, de sajnos nem tudtam a számát. – vallotta be Billie.
Mike fülig pirult ettől.
- És mit csinálsz épp? – érdeklődött.
- Semmi különöset. Bámulom a tv-t és azon gondolkodom, a dolgok tényleg meg vannak e írva az életben. Mikor az iskolában magára néztem, mindig olyan különös gondolatom támadt. Hogy egy nap, majd történni fog valami, ami felforgat, megváltoztat mindent, de nem tudtam, pontosan mi az. Aztán újra átgondoltam, és lehetetlennek, gyerekesnek éreztem ezt. Hogyan is történhetne meg az, hogy maga, aki annyira okos, művelt és gyönyörű felesége van, egyáltalán észrevegyen engem…
Mike úgy vélte, Billie Joe erősen túlzott. Ő sohasem tartotta magát kiemelkedőnek, persze megtette, amit tudott, de léteztek nála sokkal jobbak is. A Missyvel való házassága pedig igazából csak látszatra volt tökély.
- Ugyan…- szabadkozott.
- Maga mit gondol erről Mr. Pritchard? Ön szerint tényleg léteznek megérzések? – kérdezte Billie kíváncsian és Mike nem igazán tudott erre érdemben felelni.
- Fogalmam sincs Billie. Csak azt tudom, hogy hozzád hasonlóan, a tanév legelejétől nekem is fura érzésem volt veled kapcsolatban. – válaszolt, aztán zavarodottan hallgatott.
- Tudom, hogy bűnös dolog, de egész nap magára gondoltam, uram. – árulta el Billie hirtelen.
- Hát ez igazán kedves. – nyögte ki Mike zavartan.
- Nem találtam a helyem itthon. Egymás után szívtam a cigiket és alig vártam, hogy mindenki aludni menjen. A nap minden egyes percében maga jár a fejemben. Hogy együtt vagyunk, megölel és megcsókol. Úgy, mint az iskolában, vagy mint a kocsijában. Csak erre gondolok, és közben megérintem magam…
Mike hallotta a kanapé ritmusos és lassú nyikorgását, vegyülve a tv-ből kiáramló zajokkal. A fejében belehasított a felismerés fájdalma.
- Billie, ezt ne! – tiltakozott és a nyelőcsöve összeszűkült, a mellkasa szorítani kezdett.
- Mindennél jobban szeretnék magával lenni Mr. Pritchard. Hallani a sóhajtását, érezni az ölelését és a csókját, ami egyszerre gyengéd és határozott. Olyan közel szeretnék lenni magához, hogy ne legyen közöttünk egy kis távolság sem. - suttogta Billie és ettől Mike hátán meg végigszaladt a hideg izgatottság. A fantáziája máris száguldani kezdett. Az izgalma, ami már a telefonbeszélgetés előtt felébredt benne, nőttön-nőtt. Nem tudta megakadályozni.
- Ne csináld ezt, Billie…- kérte erőtlenül és érezte az alhasából kiinduló ismerős érzést.
- Olyan, mintha lázas lennék, reszketek, mint aki fázik, de tudom, hogy ez csak az izgalomtól van. Attól, hogy annyira kívánom önt uram…- Billie zihálva vette a levegőt és ezeket a felfokozott sóhajtásokat hallva, Mike agyában megjelent egy kép, amint a fiú a nappaliban, az ágyon fekszik és kibontja a nadrágján lévő szegecses övet. Aztán kezével végigsimít legérzékenyebb pontján. Beharapta az ajkát, hogy elnyomja a rekedt nyögést és bár szégyenkezés lángja égette, ugyanakkor a vágyakozásé is. Kicsit felemelkedett a székből és lejjebb tolta a nadrágját. Szemei a dolgozószoba ajtajára vándoroltak, tudta, hogy nincs bezárva, Missy akármikor beléphetne rajta, de mindezzel nem törődve, ragadta meg kemény férfiasságát.
- Szeretném, ha a testünk egy ponton sem válna szét. Szeretném, ha nem lenne rajtunk ruha és hozzám érne. Mindenhol. Szeretném, ha az ujja ott lenne a bőrömön. Kérem, mondja, el mit érez…– Billie hangja remegett és elcsuklott a szenvedélytől. A kanapé továbbra is halkan, de ütemesen nyikorgott.
Mike száját is egyre több hangosabb nyögés hagyta el.
- Én is szeretnék veled lenni Billie…- a férfi teste úgy mozdult, ahogy a keze a férfiasságán.
- Itt lenne és megérintene. És én is önt. És csinálná… ahogy most én csinálom. Gyorsan, vagy, ahogy önnek jó, uram. – Billie mondatai nehezen érthetőek voltak, sóhajokba és nyögdécselésekbe vesztek. Mike számára rendkívül izgató és titokzatos volt hallani ezt. Mind gyorsabb mozdulatokat tett, közben elképzelte, hogy ott van Billie mellett és figyeli, mit csinál.
- Gyorsan… igen… Szeretném, ha minél tovább éreznéd az ajkamat a tiéden. És a simogatásokat is. – mondta levegőért kapkodva.
- Szükségem van önre Mr. Pritchard. Már az első perctől fogva…- hallotta Mike Billie hangját a vonal másik végéről és megdöbbent. Vajon pontosan mióta figyeli már őt a fiú, mióta néz rá más szemmel?!  De a csodálkozást elmosta a képzelőereje, Billie hangjai és a saját teste reakciója. Ezek minél jobban kezdték kihúzni a lába alól a talajt.
- Akarom, hogy érezd az érintéseimet… gyorsan és mélyen…- vetette hátra a fejét és a teste hevesen rángatózott a székben, a telefon majdnem kicsúszott a kezéből a vehemens mozdulatoktól.
- Mr. Pritchard…
Mike férfiassága erősen lüktetett a ujjai között, ahogy Billie kiejtette a nevét. A csípője ritmusosan moccant, mindene izzadt és reszketett. Már nem volt ura önmagának, egyre kontrollálatlanabb hangokat adott ki.
- Érezni akarlak Billie… Érezni akarom az örömödet…- Mike agresszíven mondta ki a szavakat a telefonba. A vonal túloldalán szintén csak érthetetlen nyögések, sóhajtások hallatszottak, a valódi szavakat elhalványítva.
- Oh…uram…minden olyan forró…oh…már nem tudok leállni…el fogok… - az örömtől túlfűtött szavak, az egyértelmű zajok és hangos nyögések egyenes úton lökték Mike-ot is az extázis felé.
- Billie…- suttogta szinte hangtalanul a fiú nevét. A telefonkagyló kihullott a kezéből, a teste megmerevedett, ahogy elért a tetőpontra. A levegő a tüdejében akadt, amikor átcikázott rajta a megsemmisítő érzés. Hangosan felnyögött és fáradtan süllyedt vissza a székébe, kapkodva a levegő után. Ujjai között forró és ragadós cseppek szivárogtak, egyenesen a ruhájára. A szívverése ott visszhangzott a fülében, szédült, a szemei előtt kis karikák ugráltak, a gerincén és homlokán izzadtság csorgott le, a torka, szája teljesen kiszáradt, a szíve már-már fájdalmasan nagyokat dobbant. Fél szemmel a telefonra meredt, a kagyló a zsinóron lógva hintázott a semmiben. Mike nyelt egy nagyot és kezébe vette a kagylót, pár másodpercig a füléhez tartotta, de semmit sem hallott benne, így lángoló arccal, zavarodottan bontotta a hívást. Ahogy a kielégülés okozta frenetikus érzések és sokk alábbhagyott, a férfiban úgy támadt fel egyre jobban a lelkiismeret és a kételyek. A szégyenről nem is beszélve. Ezek a nehéz érzések mind betemették, még tovább bonyolították a helyzetét. Mike sejtette, hogy nem most fog választ, vagy megnyugvást találni, nem is kereste már akkor. Csak bámult ki az ablakon, a sötét és elhagyatott szombat éjszakába.

folytatása következik...

Megette a penész

Az egészet.
Az egész lakást, vagyis még csak a szekrényben lévő ruhákat és főleg az előszobát.
Kerek 2-3 hét alatt. Egyre gázabb, nagyon gyorsan terjed. Szóltam pasimnak, hogy beszéljen már a felettünk lakókkal, mert ez így nem jó. A penész egyáltalán nem elegáns látvány, plusz még UN-DO-RÍ-TÓ...
A tv-nk is elromlott megint. Igen, igen, harmadjára, mióta nálunk van. Én hótziher, hogy nem ölök bele több pénzt, a második bedöglésnél is megmondta a szerelő, hogy tök fölösen csinálja meg, mert fél év és megint elszaródik. És tádáááááááám, öt hónap jó ha eltelt. Ajh.
A pasim viselkedése megint kiborító, nem részletezem, már milliószor megtettem.
És egy ember, akit bírtam, hirtelen kilépett az életemből. Persze, fogunk még találkozni, ha véletlen összefutunk, de már nem lesz napi szinten az életemben. Váltott és biztos, hogy jól tette. De hiányozni fog :( :(
Elkezdtem az Örökké utolsó részét megírni, nem tudom, mikorra lesz kész, de augusztus óta már illene befejezni.
És majd lesz új fejezet a Still Breathing sztorinál is.
Rendezni fogom a soraimat.

Jelek

Egész héten fájt az a rohadék fogam!!! Remélem, a fogorvos, aki ilyen szuper mód ki gyökérkezelte hogy még évek múltán is fáj, sűrűn csuklik, mert emlegetem ám rendesen.
A családban még mindig a viszály leledzik. A tesóm írt ma rám és mivel nem vagyunk épp jóban, egyből gyomorideg vett elő, mikor meglátta az üzenet jelzést a fb levelezőjében. Mondjuk, nem is csalódtam, a maga hűvös módján leosztott és kb. mindenért, ami a családban zajlik, engem okol. Pedig az ő keze is benne van, meg a többi család tagé is. Nem mentegetem magam, biztos én is tettem, mondtam olyasmit, amit nem kellett volna. De ne én vigyem már el az egész balhét egyedül, mert az nem nagyon fair.
És a pasim is bitang gyökér volt tegnap.
Ma meg bele futottam egy ilyen cetlibe. Tudjátok, ezeket random összevissza kiragasztják a város több pontjára. A héten már találkoztam a légy boldog és a merj élni felirattal. (nekem tetszik ez a megmozdulás, pont azon agyaltam minap, hogy nekem is kellene ilyet gyártani, terjeszteni és ezáltal pár embernek jobb napot szerezni)
A mai pedig ez lenne. :) Hát ha a tesómat kérdezné valaki, tuti nem így vélekedne, meg én sem tartom annyira jónak magam, de annyira rossz sem vagyok, mint ahogy be akarják állítani.

Irigy és gyűlölködő

Ez vagyok én. Legalábbis apám ezt mondta rólam, na nem a szemembe persze. Azért, mert nem bírom azt a nőt, aki rá van mászva (értsd, haverok, de túlon-túl is, szerintem ez már nem egészséges és nem is a barátság kategóriába tartozik). A húgom kedveli, meg is hívta magukhoz, meg tartják a kapcsolatot. Én meg nem szeretem. Kész, ez van. Mit egyek rajta?! Hogy el akarja választani apámat anyámtól?! Meg, ha olyanja van (berúg pl.), akkor gúnyos megjegyzéseket ír a faszbukkomra. Ezért kéne kedvelnem?! Hát nem tudom, bocs és tudjátok mit, nem is akarom! És ha én valakit nem bírok, akkor nem tudom megjátszani magam, mintha szeretném. Nem szeretem, ez megjelenik az arcomon és minden mondatomban.
Valami fasz meg vagy háromszor becsengetett ma, de mikor ajtót nyitottam, persze nem volt ott. Persze lehet hogy a kapucsengőnk halódik, néha fura dolgokat produkál.
És csak hab a tortán, hogy Mr. Népszerűnek megint van egy csaja. Hja, khm, egy újabb trófea. A nő kinézetre elég okés, van két gyereke (nagyok) és tipikus, klasszikus műrocker. Aki a rockerek és mocisok között lóg a feszteken, de amúgy rózsaszín csipkés felsőt, meg kis mintás szoknyácskát visel szandival és a közösségi oldalára kiscicás meg más tündi-bündi giccseket, meg nyomi zenéket pakol fel. Valahogy el kéne érnem, hogy ez engem ne basszon fel idegileg. Vagy tök mindegy, mert én úgyis irigy és gyűlölködő vagyok. Hát ja, van benne valami és ez még csak egy a rossz tulajdonságaim közül.

Rejtőzködők, avagy akiket nem akarok látni

Az előszobában belebotlottam egy nagyon gáz kinézetű százlábúba. Egészen pontosan a neve légyölő pókszázlábú, ami már szerintem így hangzás alapján is rémisztő. Az első sokk után, kerítettem egy zsebkendőt, hogy valahogy azzal megfogjam és kirakjam a lakásból (pasim így szokta,az ilyen melókat rábízom). Szerintetek megvárta, hogy visszarobogjak? Naná, hogy nem, úgyhogy azóta megy a szorongás, merre járhat és vajon most is egy légtérben vagyunk? (paranoia 4ever). Mivel nem az első ilyennel futok össze pár héten belül, utána olvastam, mégis kik csöveznek a lakásomban, akaratomon kívül. Megtudtam, hogy nem támadnak emberre (háh még jó), de azért nagyot csípnek (azt meg hogy ha nem támadnak emberre??) és nyitott légcsövük van (tré lehet), tehát a nedves közeget kedvelik, máskülönben kiszáradnak. Na, biológiai rovat kimaxolva. És ne lakjatok földszinti lakásban, minden szar bejön.
A következő részben a poloskákról lesz szó (másik kedvenc lakótárs). Háhá, na jó nem.
Az exemmel is találkozni kéne holnap, múltkor emailben megdumáltuk, de szerintem nem megyek el, majd lemondom valamilyen indokkal, nincs hozzá kedvem. Semmilyen szempontból. Egyszerűen nem érdekel, nem akarok vele beszélgetni. Nem haragszom rá, meg semmi ilyen, csak nem mozgat meg, nem akarok rá időt áldozni. Remélem, meg érti, ha nem,hát így járt.
És olyan jó, hogy holnap már péntek, mert ez a hét elég szar volt, elaludtam, elkéstem, rossz éjszakám volt, a buszmegben a hiperunszimpi nő megvetően nézett, elég lesz már úgy érzem a hétre.
Bogarak, exek, hideg....hétvége gyere már!!!!

Teen mom II.

Megfázás sokadik felvonás. Most már nem csak a torkom, hanem a fogam is fáj, ragyogó. Pedig már jó lenne kimászni ebből a tréből.
A címben szereplő lány pedig már nem is annyira tini, már elmúlt nagykorú (épp hogy) és anyumék ismerősének a gyereke. Szegénykének nehéz élete volt, most meg konkrétan alkohol gondjai vannak. De ha ez nem lenne elég, most produkált egy pozitív terhességi tesztet, mivel már hetek óta émelyeg, meg más terhes tünetet mutat. (de ugye, ahogy ez ilyenkor szokás, elhessegette maga elől a gyanút, tisztára mint anno H., az is magát -meg engem-győzködte, hogy neki tuti cisztája van, de nem lehet várandós no hiszen...)
A teszt az csutka pozi lett, a csaj meg forgatja a fejét, hogy ez hogy jött össze?! WTF?! Szerinted?! Hogy készül a gyerek?! Ráadásként még a két csíkos tesztet sem tudta értelmezni, mert először azt hitte, az a negatív. Hát nem az...Úgy néz ki, ez a csajszi is anyuka lesz, meglehetősen korán. Ennek örömére, vagyis még a tesztelés előtti estén azért a biztonság kedvéért eszméletlenre itta magát, sőt a pozitiv tesztet is egy felessel "ünnepelte". OMG, én csak a gyereket sajnálom. De remélem, a csaj észhez tér és lerakja a piát, meg felnő a feladathoz.

Semmi, de az nagyon

444. bejegyzés :P
Amúgy megint beteg vagyok, hát hurrá, torokfájás, fejfájás, nátha. Ezért nem bírom az őszt, minden szar elér :S
A pasim sikeresen visszaérkezett az ott alvós melójából. Azóta már akklimatizálódott, pia és haverok terén. Ő is még mindig dögrováson van sajna. Szerintem már télig ki sem keveredünk belőle.
Anyámmal kedden összevesztem, ami ritka, nem szokásom vele vitázni. PMS tünetek és általános minden-utálat jellemzett.  De azóta kibékültünk.
Voltam a rokonunkánál. Elég jól van, csak környezet, ahol van, olyan nagyon deprimáló, hogy egy-egy ilyen látogatás után mindig rajtam van a rosszkedv és a szomorúság. De legalább nincs rosszul és ez is valami. Annyira sajnálom, hogy arra nincsenek szavak, bár tehetnék érte valamit, de nem tudok. És mindenki higgye el, sokkal többet gondolok rá, mint amennyit meg tudom látogatni, de attól még szeretem!
Ma meg összefutottam T.-vel, bírom a srácot, jó fej :) Egyik exem megint írogat, de nem érdekel, láttam a nőjét szuperhősös pólóban (woah, azt hittem olyat csak a kisgyerekek hordanak), rendesen rondán bámult rám *-*