Vasárnap együtt lógtam A.-val. Azt hittem, megharagudott rám, mert furán reagáltam a bejelentésére, hogy kettő pasit tart. De szerencsére nincs harag, elhívott egy kis vasárnapi csavargásra. Viszonylag kora délelőtt találkoztunk és tök klassz volt végigmenni, a szinte néptelen úton, közben valahonnan harang szólt és valahogy megérintett egy kis nyári gondtalanság, hogy milyen jó lehet, mindig ezt érezni és hülye módon nem figyeltem ezekre az apró, de fontos dolgokra. Fura, régen éreztem ilyet.
Jól elvoltunk amúgy, sétáltunk, röhögtünk. A. vett kaját a McDonaldsban. Hozzáteszem, életemben jó ha kétszer ettem ott. A kaja drága és nem valami nagy szám, de a kávéjuk az viszonylag klassz. Meg fagyiztunk is, finom olasz fagyit ettünk. És cuki kissrác szolgált ki.
A. titkos fickója megvan még, bár egy hét stratégiai szünetet tartottak, mert úgy tűnt a faszi nője megneszelt valamit, de azóta ismét minden a régi kerékvágásban folyik.
A. sokat változott az évek alatt, sokkal merészebb lett minden szempontból, de hát csinos, megteheti. Én meg kb. úgy nézek ki mellette a tornacipőmben, farmeremben, minimális sminkkel, katasztrófa hajzattal, mint egy szakadt hippi :D Ez van.
Mondjuk a jelleme alapban nem változott, és nekem amúgy is mindig az a szerény, visszafogott csajszi marad, akivel első nap a suliban összebarátkoztunk, úgy hogy az előtte lévő padban ültem le, H.-val együtt és megkérdeztem, milyen zenéket hallgat...
Apropó H., majd a héten vele is összefutok.
Meg rám írt B., is, ő az egy régebbi barátnőm, aki azóta belépett egy vallási szektába. Szerencsére nem akar rám erőltetni semmit. Megkérdezte, hogy hívhat e, de nekem pont nem volt alkalmas, így írtam neki, hogy tegyük át későbbre, de ezen valszeg megsértődött, mert elköszönt és lelépett. Sajnálom amúgy, bírtam őt, de már nagyon régen nem beszéltünk, ő marha messze lakik, az élete egész jól alakult, saját vállalkozás, plusz ez a szekta...Lehet, nem is igazán tudnánk miről beszélni. De persze egy próbát megért volna, de nem hiszem, hogy ezek után hív. Ha igen, akkor majd felveszem.
K. is hívott, ő külföldön lakik és pasi ügyileg ugyanolyan süllyedő csónakban evickélünk. Szóval vele van közös témánk.
J.-vel meg azon témáztunk a fakebukkon, hogy időn ők sem mennek a rockfesztre anyagi okok miatt, meg aztán a picilány is csak egy éves múlt.
Ja rockzene...a héten lenne a koncert, ahova elvileg mennék. Eddig úgy néz ki, megyek is, de nem vagyok feldobva és nem várom, mint máskor. Ez rosszat jelent?
A pasimmal kb. napi szinten összeveszek, későn jön haza, kisbarátkázik örökké, itthon meg alig mutatkozik. Ha meg igen, kötekedik, meg morog. Na, így menjek vele bárhova is?! Pfffff.
Mindegy, kedvet kell öntenem magamba, mert szerintem nyáron nekem ez a koncert lesz az első és egyetlen buli.
Tehát...hangolódásra fel!!!(lelkesfej)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése