Az én pasim most nem bunkózott, mert tegnap nem volt jól, kidobta a taccsot, meg miegymás. Mára jobban lett, nyugi *-*
Férfiak.....ehw...
És szerintem gyorsasági rekordot döntve, hoztam az új fejezetet.
ONLY OF YOU:
I wish I could tell you
But the words would come out wrong
Oh if you only knew
The way I felt for so long
I know that we're worlds apart
But I just don't seem to care
These feelings in my heart
Only with you I want to share
The first time I caught a glimpse of you
Then my thoughts were only of you
Mike belekortyolt az asztalon gőzölgő kávéba, majd óvatosan körbe nézett a dolgozószobában. Mintha lenne még ott másvalaki is, rajta kívül. Aztán kiemelte a táskájából a fehér iskolai aktát. Gondosan maga elé fektette és nem hezitált, gyorsan szétnyitotta. Heves szívdobogás kerítette hatalmába, amint a megpillantotta a fotót a legelső oldalon. Néhány másodpercre még a levegő is a tüdejében akadt. Vaktában tapogatva nyúlt a csészéje után és bele ivott a kávéjába. Aztán a porcelánt hanyagul lerakva, bámulta a színes fényképet. Billie Joe fotóját. Tudta, nem legális dolgot követett el, hogy elhozta a fiú iskolai dokumentumait, de nem is gondolkodott, csak kikereste az irattárból és a táskájába dobta.
- Billie Joe Armstrong…- olvasta félhangosan Mike, amikor végre el tudta venni a tekintetét a fotóról, amin persze legelőször a fiú zöld szemeit nézte, majd utána aprólékosan a többi részletet. Próbálta legyűrni a már-már kellemetlen szívdobogás érzését és ráfogni arra, hogy este kilenc után nem szabadna kávéznia.
Billie Joe…Most legalább megtudta, mennyi idős. Februárban töltötte a huszonegyet. Úristen, hiszen alig fiatalabb nála. Mike sóhajtott a felismeréstől és elégedetlenkedve csóválta a fejét, aztán gyorsan lapozott egyet.
Tizenhat éves korára már két középiskolából csapták ki és volt valami rendőrségi ügye is. Az apja kamionos volt, az anyja pincérnő. Ráadásul rossz környéken is élnek és öten vannak testvérek. Nem kétség, Billie súlyosan hátrányos helyzetű. Hozzávéve, hogy az apa már nem él és jelenleg az anya is beteg, Mike kezdte megérteni, hogy miért látja ilyen keveset a fiút az osztályteremben. Mióta volt az a számára különös és ambivalens beszélgetésük az osztályterem falain belül, hetek teltek el és Billie nem sűrűn mutatkozott az óráin. Pedig Mike mindig kereste az utolsó padban, ahol általában helyet foglal. Aggódott érte és nem ment ki a fejéből az a végtelenül szomorú pár perc, ami végül egy zavarodott és gyengéd ölelésben csúcsosodott ki. Még most is felborzolta a kedélyeit, izgatottnak és türelmetlennek érezte magát. Találkozni, beszélni akart ismét Billie-vel, de erre azóta sem került sor. Mike-nak fogalma sem volt arról, mit tehetne. Hirtelen mozdulattal vissza lapozott az első oldalra és tovább nézte a fotót, annyira sokáig, hogy ha lehunyta a szemét, már akkor maga előtt látta Billie sötét haját, az arcvonásait, számára érdekes színű szemeit.
- Drágám fél tíz múlt, nem akarsz feljönni a hálószobába? – simult be az ajtón a nő, kezében egy pohár vörösbort tartva.
- Még dolgoznom kell…- hárította el az invitálást Mike. Fájt a feje és nem igazán volt ráhangolva az erotikus programokra. Missy számára kegyetlen döntése, miszerint nem tartotta volna meg a közös gyereküket, még mindig fájdalommal töltötte el. Tudta, meg kellene bocsájtania az asszonynak, de nem ment neki.
- És meddig ? Napok óta ez megy. Bezárkózol ide és késő éjjelig itt ülsz! Mike, ez így nincs rendjén. Hiányzol…A munka megvár…- mérgelődött Missy és idegesítően vizslatta a férfit, aki végül csak beletörődve felsóhajtott.
- Mindjárt…Menj előre. – de látta, hogy Missy nem hisz neki. Sértődötten pislogott rá és kelletlenül indult az emeletre.
- Hát jó, tudod, hol találsz…- ezzel behúzta maga mögött az ajtót.
Mike megkönnyebbülten hátra dőlt a székén, talán negyed óra és Missy aludni fog. Most nem akar semmit, sem beszélgetni, sem ölelkezni. Nem tudta, mikor lesz újra a régi önmaga, csak egyedül akar lenni, ez minden. Szemei újból az asztalon lévő fehér fedeles papírkötegre szegeződtek, de ahelyett, hogy ismét kinyitotta volna, vett egy nagy levegőt és visszasüllyesztette a dokumentumot a táskájába.
- Milyen jó lenne egy szál cigaretta…- gondolta Mike sóvárogva, ahogy áttúrta az autó kesztyűtartóját, de persze nem talált semmit sem. Missy nyilván mindent kidobatott vele, mikor szentül elhatározta, hogy többet nem gyújt rá.
- Oké, nyugalom…- sóhajtotta dühösen és visszahajolt a kormányhoz. Unalmas, kora esti üresség vette körbe, de ő ideges volt, vibrálások futottak végig a testén. Már fél órája leparkolt a ház előtt, ahol az iskolai akta szerint Billie Joe és családja lakik. Már azóta figyelgette az átlagos, fehérre mázolt, kisméretű házat, ahol nem sok mozgást látott, eltekintve az ablakból kiszűrődő fényeket. Billie ma sem jelent meg az iskolában, Mike pedig úgy döntött, ellátogat hozzájuk és emlékezteti a fiút az ígéretére. Elhatározását szilárdan tartotta, de most hogy már csak méterek választották el a háztól, valahogy nem vélte ezt olyan jó ötletnek. Végül is Billie huszonegy éves, tudnia kell, mi a fontos neki. Vagy lehet hogy a családi körülmények miatt nem tud járni az iskolába. Sajnos vannak, akiket az életük kényszerít arra, hogy lemondjanak a tanulásról. És ő nem menthet meg mindenkit, nem lehet minden diák irányjelzője. Mike nem is értette, miért csinálja ezt. Miért jut eszébe mindig a fiú és miért ő az első, akit a szemével keres, ha belép a tanterembe ? Miért foglalkozik Billie tanulmányi kimenetelével ? Miért feszült ennyire és miért adna meg mindent, hogy most rágyújthasson ? Mike össze volt zavarodva. Kezeit a kormányra csúsztatta, hogy beindítsa a járművet, de aztán inkább mégis össze szedte magát és kiszállt a kocsiból. Lezárta az autót és átgyalogolt az út túloldalára. Csengőt nem látott, de a ház kapuját nyitva találta, közepes termetű, láncra kötött kutya ugatta meg, de Mike kikerülte és végig sétált az elhanyagolt betonudvaron. Bentről csak a tv hangja hallatszott ki, ahogy megállt a szúnyoghálós kisajtó előtt. Hallgatózott, aztán határozottan kopogott néhányat és várt. Közben meg a szíve a torkában dobogott. Azt remélte, Billie nyit ajtót, de ehelyett egy idősebb nő bizalmatlan arca nézett rá csodálkozva a résnyire nyitott ajtón át.
- Jó estét. – köszönt halkan Mike.
- Jó estét. Segíthetek ? – kérdezte a nő nikotintól karcos hangján.
- Én Billie Joe-val szeretnék beszélni. A nevem Mike Pritchard, Billie egyik tanára az esti iskolából. – mutatkozott be zavartan a férfi.
A nő erre szélesebbre tárta az ajtót.
- Én az anyja vagyok, Billie most nincs itthon. – válaszolta szűkszavúan és nem éppen barátságosan, miközben összébb húzta magán a köntösét és zsebre dugta a kezeit. Tényleg betegnek látszott, az arca nyúzott, sápadt volt, a termete nagyon vékony.
- Dolgozik ? – kérdezett vissza Mike, mire a nő gúnyosan elmosolyodott.
- Nem uram, valószínűleg kocsmázik. A munkát már reggel befejezte, éjszakás műszakban volt. De nem képes hazajönni azóta sem. Ha annyira meg akarja találni, a sarki bárt javaslom, többnyire ott lébecol.
Mike őszintén meghökkent, zavarát nem is tudta mivel leplezni.
- Rendben, köszönöm. És ne haragudjon, amiért ilyenkor háborgattam. – motyogta és elindult kifelé. A nő hosszan nézett utána, majd megszólalt.
- Téved, ha azt gondolja, hogy egy kis lelkizéstől el jár majd az iskolába. Ha rám hallgat, nem pazarolja rá az idejét. Billie Joe egy mihaszna, kár vele vesződni, úgy sem lesz belőle semmi! – mondta még és megvetés áradt a szavaiból.
Mike nem is tudta, hirtelen mit mondjon, borzasztó volt ezt hallani. Egy anya, aki elég nyilvánvalóan feladta és nem várt a gyermekétől semmit.
- Azért teszek egy próbát. – jelentette ki bizonytalanul. A nő széttárta a karjait.
- Tőlem! Én mondtam előre, ne legyen meglepve…- ezzel meg sem várva, Mike mond e valamit, jó hangosan becsukta az ajtót. Mike pedig nem nagyon tudta mire vélni a viselkedését, de a nő egyértelműen dühös volt a fiára, talán nem ok nélkül. Hiszen ha már reggel végzett a munkával, régen otthon kellene lennie. Ehelyett a kocsmában ül. Lehet, hogy tényleg ennyire javíthatatlan a helyzet és hasztalan az igyekezete, nem ér célt az egésszel ? Mike visszaült az autóba és lassan elindult a lepusztult környéken, keresve hol az a bár, amit Billie anyja említett. Lerobbant házak suhantak el a szeme előtt, az épületeknél agyonhasznált autók parkoltak. Gyér bokrokat, piszkosszürke aszfaltot, szeméthegyeket látott és ez letaglózta, torkára forrasztotta a rosszallását. Ismét feléledt a sajnálata, aki így él, annak nem sok örömben lehet része, talán éppen ezért tölti a szabadidejét iszogatással. Az út jobb oldalán rövidesen feltűnt egy elhanyagolt csehó, aminek ajtaja felett, színüket vesztett neonfények hirdették a hely nevét. Mike leállította a kocsiját és elszántan közeledett a bár irányába. Néhány helyi alak érdeklődve mérte végig, ahogy belökte a viharvert ajtót és belépett. Szomorú félhomály, hangos rock zene, sűrű cigaretta füst fogadta és a pultnál, meg az asztaloknál italukat iszogató emberek. Mike elbizonytalanodott, olyan idegennek érezte ott magát, évek óta nem járt hasonló helyen, ráadásul a fiút sehol sem látta.
- Hello, ismeri Billie Joe-t? Tudja, hol találom? – hajolt a mellette dekkoló, meglehetősen ittas, idősebb férfihez. A fickó nagy szemeket meresztett rá, aztán mikor beugrott neki a válasz, a bár vége felé mutogatott.
Mike megköszönte és el is indult a megadott irányba, kerülgetve az útjába akadó részegeket. Ahogy beljebb ment, a fények úgy tűntek egyre jobban el és a zene is sokkal halkabban hangzott a helyiség ezen pontjáról. Egymás mellé tolt fapadokat látott, amin illuminált emberek ültek temérdek üres italos üveggel, cigis dobozzal körbe véve. De mielőtt teljesen elképedt és eltanácstalanodott volna, a fülét hangoskodás ütötte meg. folyt. köv...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése