Közöny oda is, vissza is, avagy nem kértem, hogy sírj velem, de...

Ah, sikerült visszabetegednem, most megint fáj a torkom és tiszta nátha vagyok. Ezúton megveregetem a saját vállamat, hogy húha, ez igen, ügyes vagyok.
A hangulatom olyan kurva nyomott, hogy az csak na. Vasárnap akarok a kórházba menni, már előre pánikolok :(
Rosszak az álmaim, sokat kelek éjjel, nappal meg zombiként létezem.
Reggel belenéztem a tükörbe, aztakurva, te jó ég,  gondoltam, milyen öregnek látszom :S
A hetem a "sok minden nem érdekel" fázisában leledzett. Az egyik exem hetek óta csörgeti a telefonom, de nem veszem fel, egyszerűen nincs hozzá indíttatásom, nem vagyok kíváncsi semmire, akármit is mond. Nyomja el magát pls.
H. is hívott többször, de neki sem vettem fel. Meg Á. is hívott, neki felvettem, mert ismeretlen számról telefonált. A nagyon nagyon elmaradt találkozóról kérdezett. Ami valahogy hihetetlenül nem hiányzott, eszemben sem volt, pedig állítólag-én nem emlékszem rá-úgy volt, hogy majd én telefonálok és időpontot egyeztetünk. Hát nem telefonáltam, kiment a fejemből.
Mondtam is Á.-nak, hogy bocs, meg hogy szívesen összefutok vele dumálni, de a boltról-boltra járást hagyjuk már ki, mert most nem vagyok abban a lelkiállapotban. Alapból rühellek vásárolgatni, a nézelődéstől a hideg ráz, ami kell, megveszem és ennyi, nem az én stílusom a plázázás. Hát Á.-nak nagyon nem tetszett a dolog, hallottam a hangján. Mondtam a dolgot a rokonunkkal és mindösszesen annyi volt a reakció, hogy szegény...Okés, végülis nem az ő családtagja, nem is vártam el, hogy a vállamra boruljon.
Abban egyeztünk meg, hogy akkor hétfőn találkozunk. Aztán rá negyed órára, rám írt, hogy hétfőn más dolga van, legyen a szerda, de az sem tuti, majd hív.
Vállrántás, bólintás. Nem izgat. Most tényleg nem.
A pasim is fura, neki is hiába mondom, a rokonunk rossz állapotát, les rám, aztán elkezd másról beszélni. Pedig ő még ismeri is.
Jó, nem kértem én, nagy nemzeti siratófalat tőle sem, de kicsit több együtt érzés nem ártana.