Vidám madárcsalád fészkelt a fürdőszoba ablakunkba, minden reggel a hangjukra ébredek.
Még sincs jó kedvem. Már megint :(
Az még hagyján, hogy elkiabáltuk a lakás átadás utáni fene nagy szabadságot, mert a tulaj szívózik velünk, meg értetlenkedik, de a rokonunkat váratlanul a héten áthelyezik egy másik kórházba. Vidékre, nem túl messze, de nem is a szomszédba.
Olyan hirtelen jött az egész, csak kapkodtuk a fejünket. Ma bementem hozzá, vittem neki ezt-azt, a kedvenc sütijét, de vigasztalhatatlan volt. Egyre csak sírt és azt hajtogatta, hogy nem akar elmenni, ne hagyjuk és hogy meg fog halni és hogy a lakását akarja.
Egy szarnak éreztem magamat emiatt :S
Anyum hiába vigasztal, hogy nem tudunk mást tenni, meg hogy ne rágjam magam. De ez nem könnyű, a gondolataim körülötte járnak, úgy, de úgy sajnálom, hogy ez történik. Bárcsak visszaforgatható lenne az idő kereke és ő az az energikus, csinos, vidám nő lenne, mint aki volt.
Lesújtva jöttem el a kórházból és azóta is nyomott a hangulatom :( :( :(
Az eső is egész nap esett, meg sem lepődtem hogy szétáztam és bokáig vizes lettem az átázó cipőm miatt.
Majd igyekszem meglátogatni, meg viszem a pasimat is, de ettől nem érzem jobban magam. Mintha súly nyomná a mellkasomat.
A lelkiismeret súlya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése