Emberiszony, kilátástalanság, így állunk jelenleg

Először is szomorodjon meg az a senkiházi,aki korán reggel a hülye autójával összefröcskölt sárral, mert nem bírta kivárni azt a fél percet, míg átmegyek a zebrán :S
Gyerekek, asszem, tetőzött az ember utálatom! Főleg az ismerősök iránt, annyira nincs kedvem dumálgatni, hogy az valami rémisztő.

Ma reggel is, mikor mentem az utcán, elém toppant egy srác. Ismerem, párszor már beszéltünk, mikor összefutottunk. Nagyjából olyan fárasztó, mint a zakkant srác, úgy is néz ki, és még nyomul is, adjam meg a telefonszámomat stb. Alapból nem volt hozzá sosem kedvem, de ma meg valahogy nagyon nem. A srác észrevett, megállt az utcán, tehát beszélgetni akart, nekem meg épp a kezemben volt a mobilom, mert az időt néztem rajta és hirtelen ötlettől vezérelve, a fülemhez raktam, és úgy tettem, mint aki épp telefonon beszél. Így csak köszönni kellett neki. Lesett is rendesen....
Jó, tudom, szánalmas vagyok és a trükkjeim is azok.
De nagyon nem megy a jó pofát vágás, lévén hogy lassan darabokra hullik minden, ami fontos nekem. Totális káosz jellemzi a mindennapjaimat.
Keressük az új albérletet, de sehol semmi. Ma is hívtam egyet, majd hétvégén derül ki, lesz e abból is valami. És ha nem lesz, mire innen ki kell költözni,akkor valószínűleg anyáméknál kell majd lakni. A tény eléggé sokkol engem, nincs hozzá sok kedvem, de lakni kell valahol, még akkor is, ha a valahol egy kicsike félszoba.
De már tök régen elcuccoltam otthonról és elszoktam a szabályoktól, apámmal nehéz is együtt élni, ja és nem is tud az egészről, csak anyám mondta, hogy oda mehetünk.Illetve mehetnénk, mert ami a legjobb, pasim közölte, hogy ő ugyan oda nem jön, egyedül kell mennem, mert ő nem tart velem, keres más megoldást!
Pffffffffff......gyönyörűséges. Ez ám az összetartozás kifejezése. Ez most valami burkolt szakítás, vagy mi a jó ég??!
Ha nem történik valami, nem akad egy albérlet, halvány lila gőzöm nincs, mi lesz. De semmi jó, azt megjósolhatom.