Áhh, a rokonunk még kórházban, a pénz kevés, albérlet még nincsen, de ezt nem is ragozom. Tiszta zsákutca. Komolyan aggódom. Most már tényleg.
Minap A.-val írogattam és fura dolgokat közölt. Már a múltkor is írta, hogy sokat gondol az egyik exére, akivel nagyon régen kb. 2-3 hetet jártak, aztán a csávó visszament a volt nőjéhez (akivel össze is házasodtak utána) és kérdezte, hogy én szoktam e a volt pasikon agyalni. Írtam neki, hogy olykor-olykor bevillan pár delikvens, név szerint ugye Mr. Népszerű, meg a narkomán srác, de ő nem azért, csak ha szar kedvem van, eszembe jut, hogy ha vele élnék, akkor milyen tré lenne minden. Szóval vissza írtam neki, hogy annyi hülyeség van most körülöttem, hogy nem ez a fő gondolatmenetem, de hát ugye emberek vagyunk emlékekkel, amik ugye sokszor előjönnek, akaratlanul is.Na, és másnap írta A., hogy megkereste az expasiját fékbukkon és bejelölte, a csávó visszaigazolt és azóta írogatnak egymásnak. A fickó már el is vált, jelenleg egyedül él. A. nosztalgiázott vele egy sort, hogy emlékszik e arra amikor...és gondolom felsorolt pár momentumot, ami rövidke együtt járásuk alatt történt velük, a fickó meg partner volt a múltidézésben.
Erre végképp nem tudtam egyelőre reagálni. Nem annyira értem a dolgokat, vagyis az okés, hogy bejelölöm, de hogy utána még kikérdezzem, hogy emlékszik e a közös dolgokra *-* Életemben egyszer csináltam ilyet, azóta bánom.
Pedig most A.-nak révben az élete, stabil párkapcsolat (vagyis azt hittem eddig), most vettek egy szép, nagy házat, jó állásuk van.
De lehet, hogy valami mégsem oké? Vagy csak kíváncsi volt, mi van a pasival?
Nem akartam már rákérdezni és bunkó lenni, csak nem fér a fejembe a dolog.
Az én kapcsolatomban is vannak jócskán buktatók, szóval nem tudhatom mi folyik a háttérben, kívülről boldognak tűnnek. Remélem, nem csak kívülről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése