Hétvégén semmi különöset nem csináltam. Pénteken a pasim gyökér mód viselkedett, de hát ezen már mit csodálkozok, nem?! Előkészíti a terepet Valentin napra :S
A fogfájás megint utolért, hogy unom már ezt!! Remélem, a fogdoki nem csuklik, pedig sűrűn emlegetem ilyen-olyan jelzőkkel. J. foga is fáj, pont minap beszéltünk telefonon, bár ő tesz is az ügy érdekében, 17-re van időpontja a fogorvoshoz.
Nekem nincs időpontom, meg pénzem sem, én szenvedek tovább. Ilyen béna vagyok én...
Ja, tegnap vettem erőt magamon és végre megnéztem az I'm not ashamed című filmet, amiről már írtam a 2016. május másodikai bejegyzésemben pár szót, meg linkeltem a trailert is, így most nem teszem meg újra. A sztori ugye a Columbine mészárlás egyik áldozatáról, Rachel Joy Scottról szól, a mindennapjairól, meg a körülötte lévő emberekről (Ericről és Dylanről is), egészen az április 20-i eseményekig, amíg le nem lövik.
Szóval megnéztem, a véleményem kb. ugyanaz maradt. Egyszer nézhető, bár sokszor beletekertem, mert nem kötött le igazán. Rachelt olyan zavaróan jólelkűnek ábrázolják, hogy az már nekem fájt. Ilyen nem létezik, nekem sok volt. Szóval nem igazán tudtam azonosulni vele. A lövöldözőket meg persze őrülten gonoszna, és persze, nyilván nem voltak szentek, de elég sok megaláztatásban volt részük az iskolai évek alatt. Meg aztán a legdrágább dologgal, az életükkel fizettek a tetteikért. Én vártam volna, hogy jobban megismerjük a két elkövetőt is, de elég egyoldalú volt az egész, inkább Rachel kicsit sekélyes iskolai baráti köréről, haverjairól szólt és persze a hitről, amire valaki vagy vevő, vagy nem.
Mindegy, én inkább a Nulladik óra Columbine részének hiszek továbbra is, de akit érdekel a történet, végig fent van angol nyelven a video megosztón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése