Rügyecskék

Már megint sikerült lebetegednem :( Hőemelkedésem van, fáj a torkom, a fejem (az már jobb, mivel vettem be rá gyógyszert), náthás vagyok és általános rossz közérzet van rajtam hét eleje óta. Az étvágyam sem jó, a gyomrom is kóvályog, nagyon várom már a hétvégét, hogy kikupáljam magam. Hátha a pihenés segít. Addig hasít a Strepsils, tea (bloaaa), fájdalomcsillapító express. Azt csak jobb lesz.
Hétfőn még agytágítás is volt, de szerencsére nem húzták el, mint a rétest. Meglepően sokan voltak rajta, olyanok is, akik amúgy abszolút nem járnak. Beültem K. és B. mögé, a tollam meg az első betűnél, amikor alá akartam írni a részvételi ívet, szétpattant és ezerfelé szóródott, K. szedte össze. Én meg igyekeztem újra tollat varázsolni belőle, de nem sikerült, mondjuk nem is kellett annyira jegyzetelni. Sok új persze most se derült ki, még mindig nagy homály van a hely jövőjét illetően. Szóval ezért kár volt ezt az összeröffenést leszervezni, de már mindegy.
Ja Ribi1 rám írt messengeren másnap este, hogy én mihez kezdek, ha a hely megszűnik. Meglepett, hogy egyáltalán szóba elegyedik velem, mert amúgy csak akkor keres, ha nem ért valamit. Megírtam, hogy gőzöm sincs, igazából ő sem tudja, azért érdeklődött, mert tanácstalan, aztán írkált valami külföldi melóról, de ez neki is még csak terv. Amúgy pozitiv csalódást okozott a Ribi1 (áh, csúnya ez a név neki, lehet át kellene neveznem?), mert egész értelmes, ha nem a Ribi2-vel lógicál. Na, de persze egy jobb interakcióból ne vonjak le messzemenő konzekvenciát ugye?!
Nem akarok már most azon tépelődni, hogy mi lesz ha bezárja kapuit a hely. Van ezenkívül is sok lehangoló gondolatom, amik kéretlenül a fejemben cirkálnak hajnalban alvás helyett. A fb feldobott régi fotókat és üzenőfalas eszmecserét, amitől szomorú lettem, mert bár semmi bajom sincs az egyedülléttel, de kicsit hiányzik pár barát, aki régen volt és ma már nem, vagy alig. Pl. olykor klassz lenne Sz.-el jóban lenni újra, de tudom, hogy sosem fogunk szerintem már beszélni sem, vagy ott van egy középsulis évfolyamtársam, vagyis inkáb ex barátnőm E. (nem az akivel néha beszélek, mondjuk ő is hiányzik), akivel összevesztünk, aztán soha sem békültünk ki, pedig nagyon bírtam, menő és vicces lány volt és olyan klasszakat írt, meg rajzolt nekem rendes levélben, hogy simán lehetne ebből egy jó sztori (fakebook szerint a vőlegényével meg a macskáival él németben).

Meg A.-val is jó lenne felvenni a kapcsolatot, de ugye most ő elvan az új pasijával. Vagy B-vel., aki tudjátok Írországban él és van egy babája (már nem is olyan baba). És ők csak pár ember, akivel régen kapcsolatban voltunk, most meg sehol senki. Sad sad sad.

Hugom hozott valamelyik nap nekem sütit csak úgy! Most elég jóban vagyunk, remélem ez így is marad.

Viszont pasim újfent idegbeteg, mert a melóhelyén olyan fickóval van most együtt, akivel nem jönnek ki jól. Emiatt estére már minden baja van és sajna ennek nem a szóban forgó pasi, hanem én iszom meg a levét válogatott bunkózások formájában.
Az időjárás viszont a héten enyhe volt, és nem egy merő gyötrelem volt kint lenni az utcán, vagy itt az ürgelyuk falain belül. A kezem sincs épp véresre repedezve, mivel a kinti mínuszok nem tesznek jót neki, de már gyógyul, a kedvem is valamivel jobb (pedig valamelyik nap megint némi Smashing pumpkins, Live, Pearl Jam és Creed dal után Columbine ff-t kezdtem el olvasni, meg bevillant hogy írni kellene ilyen témában megint, de aztán hamar sötétre változott a lelkiállapotom, így gyorsan befejeztem, mielőtt nagyon elhatalmasodna rajtam a melankólia), így hogy nem -6 fokok röpködnek, de hogy ne örüljünk sokáig, állítólag visszajön a hideg. Hurrá, bár inkább most jöjjön, mint márciusban.
Addig is míg nem jön a kikelet, csináltam magamnak egy cserépnyi tavaszt. Találtam pár szem babot az egyik szekrényben, és úgy döntöttem elültetem. Ne kérdezze senki, hogy miért, csak úgy jött az ötlet. Lehet ennyire vágyom már a tavasz élénk színeire, vagy passz.
Csodák csodája a babom életre kelt! És napról-napra nő. Úgy néz ki, jó helye van az ablaknál a konvektor közelében. Kis aranyos babnövénykém. Pasim meg is jegyezte, hogy a növény helyett igazán foglalkozhatnék vele is.
Persze nem volt igaza, mert én foglalkozom vele és azt a napi 2 percet míg estleg meglocsolom a növényt, ne sajnálja már szegénykétől.
Utoljára általános suliban házi feladatként csíráztattam babot, de akkor úgy emlékszem, kirohadt :S
Úgyhogy ezt most sikernek könyvelem el.