STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 22.

LOL, mi ez a nagy kékség?!Na, mindegy...
Nem hiszem el, hogy  megint Still breathing :D :P Ettől nosztalgikus érzéseim lettek, sulisként H.-val Billie-re csorgattuk a nyálunkat, GD-s pólót hordtunk és színes tincseket festettünk a hajunkba...
Eva Benet, neked <3 hiányoznak az írásaid!!!Légyszi, ha tudsz, hozz folytatást!!!
Angst, fluff, blowjob!
(és ha a töltelék részeket kiszedem,  ebből a sztoriból is 3-4 rész van csak, mondjuk 2017 óta illene már befejezni)
Máskülönben elvagyok, ősz van nagyban, szokásos napi rutinok, rohanás, időnkénti motiválatlanság.N. egy ideje fura lett, egy cicababa külsejű csajjal lóg reggelente és nem nagyon köszön, hm, kár érte, kiváló ügynök volt :D Reggel rocker R.-el dumáltunk az antiszociális életformánkról, szerintem miattam késett el a suliból:( mindenkire rossz hatással vagyok :( 

Don’t leave me:+16 

I'll go for miles
Till I find you
You say you want to leave me
But you can't choose
I've gone through pain
Every day and night
I feel my mind is going insane
Something I can't fight

- Hé, Mike a feleséged vár a tanári szoba előtt.
- Tessék?- Mike úgy nézett a hírt közlő kollégájára, mintha akkor látta volna először.
- A nejed kint van a tanári előtt. - ismételte el a férfi az előzőeket, ettől Mike meglehetősen kényelmetlenül és ostobán érezte magát. Fogalma sem volt, mit akarhat Missy. Bár a papír még összekapcsolta őket, de már jó ideje nem tudott semmit Missy-ről, a nő nem jelentkezett és ő sem merte a válással zargatni. Békés és hangulatos hétköznapok és hétvégék váltották egymást, ami jó volt. Túl jó ahhoz, hogy Mike tönkretegye. Mintha az álma vált volna valóra, Billie valóságosan is az élete erős részévé vált. Amikor csak tehették, együtt voltak, ha mégsem tudtak találkozni, telefonon beszéltek, de olyankor is izzott a levegő köztük, a szikrák égették Mike-ot és ő imádta ezt a tüzet. Úgy érezte, csak ezért él, minden magányban töltött percében Billie-re gondolt, a jövőjükre, vagy csak visszaidézte a legutolsó forró csókjukat, szenvedélyes érintésüket, a vágytól nehéz sóhajokat, az egyre hangosodó nyögéseket, a cinkos mosolyokat és a legboldogabb, legszerelmesebb embernek tartotta magát. Ehhez nem volt szüksége  válóperre, de persze sejtette, hogy a házasságát ily módon is le kell zárni. Ahogy a tanári szoba ajtaját nyitotta, az futott át az agyán, hogy talán Missy most szánta rá magát a részletek megvitatására. Nyugtalanul összeugrott a szíve, ahogy megpillantotta Missy-t annyi hét után, de egy nagy lélegzetvétellel elnyomta a temérdek nyomasztó érzését.
- Szia Missy. - köszöntötte a nőt és érezte, hogy elpirul, izzadni kezd a tenyere. Missy kialvatlannak látszott, nem viselt elegáns kiskosztümöt, amit általában, csak farmernadrágot és pulóvert, smink sem volt rajta, pedig anélkül általában nem lépett utcára. Nyúzott arcán gondok felhői gyülekeztek.

- Szia Mike. Volna rám egy kis időd? - tért rögtön a tárgyra a nő. - 

- Persze.- Mike megadóan biccentett és kikerülve a diákok seregét, elindult az iskola folyosóján, hogy egy kihaltabb helyen tudjanak beszélni. Missy gyors léptekkel követte.
- Meglep, hogy itt látlak. - jegyezte meg a férfi, amikor megálltak egy félreeső ablakmélyedésben.
- Jobb lett volna a házban találkozni, de nem jártál arra mostanában.  mondta halkan Missy.
- Majdnem az összes holmimat elvittem már onnan.- Mike nem látta értelmét az ott hagyott pár apróságért visszatérni egykor volt otthonába. Nem akarta Missyt felkavarni és tartott az újabb vitáktól.
- Tudom és furcsán üres is a ház nélküled. - Missy szomorkásan elmosolyodott. Mike most nem látta rajta azt a dühöt, mint amikor pofon vágta. Missy inkább kibrándult és fáradt volt.
- És hogy vagy? - érdeklődött, mert jobb nem jutott eszébe.
Missy felháborodottan grimaszolt.
- Összeomlott az életem. Még most sem hiszem el, hogy kisétáltál az egészből és ami köztünk volt, nincs többé. Mert te egyszerűen megölted.

Mike újra szégyellni kezdte magát, de nem tudott erre mit reagálni, kínzó tehetetlenség gyűrte maga alá. 

- Édesapád hogy van?- tért át másra gyorsan és Missy arckifejezéséből rögtön le is szűrte, hogy érzékeny területre tévedt.
- Részben miatta is vagyok itt, Mike.- közölte a nő.
Mike nem értett semmit, de bólintott.
- Hallgatlak.
- Apa szerencsére jobban van, de az világos, hogy az üzeti életbe nem tud többet részt venni. Anya nem is engedné és azt hiszem, apám sem akar már ezzel foglalkozni. A nővérem családanya, így én maradtam, apa nekem adja a vállalkozást és mindent ami ezzel jár. 
- Ez nagyszerű.- Mike tudta, hogy Missy elég ügyes egy ilyen felelősségteljes feladat ellátására, de neje közbevágott.
- Az lenne, de a családom még mindig nem tudja, hogy mi nem élünk együtt. Örültem, hogy apa jobban lett, és mivel féltem őt, képtelen voltam bevallani neki az igazat. Így hát apa rád is számít, mindig többes számban beszél az üzlet további sorsáról, hogy a férjemmel majd tovább visszük. Én meg a férjem. A férjem, aki már nincs is sehol...

- Azt szeretnéd, ha felhívnám az édesapádat és elmondanám én? - érdeklődött Mike előzékenyen, de Missy tiltakozva megrázta a fejét.

- Nem! Apának nyugalomra van szüksége, még csak lábadozik! Azt kérném, hogy gyere el Reno-ba, mint a házastársam. Hülyén hangzik és elhiheted, semmi kedvem hozzá, de játszd még velem egy kicsit ezt a rohadt hazugságot!
A kívánság, mint egy vödör hideg víz, zuhant Mike-ra, megfagyasztva benne mindent. A heves és vadul lángoló kétségbeesést, a lelke legmélyéig terjedő tiltakozást, hogy mennyire nem akarja ezt, újabb embereknek hazudni a nem létező boldogságáról Missyvel.
Hirtelen meg sem tudott szólalni, csak egy megrökönyödött sóhaj hagyta el a száját.
- Biztos hogy ez a legjobb megoldás?- kérdezte végül elgyengülve. Nem ment neki jól az alakoskodás, az ilyen színjátékok pedig sosem sülnek el túl jól.
Missy vállat vont.
- Más nem jut az eszembe. 
Mike a tettei miatt bűnösnek vélte magát, hiszen megcsalta Missy-t, amiért még mindig vezekelnie kell, de nem hitte volna, hogy efféle képpen.
- Most nem tudok választ adni, a rendkívüli szabadságok ügyében az iskolaigazgató dönt, ha beleegyezik, még el kell intéznem a helyettesítéseket is és...

- És a kis szerelmeddel is egyeztetned kell. - gúnyolódott Missy. Mike-ban akkor tudatosult, a fájdalmas felismerés, hogy ha segít Missy-n, ismét távol kell lennie Billie-től. Ezt akarta legkevésbé, de úgy érezte, a sok év házasság és a hűtlensége miatt ennyivel tartozik Missynek. 
Igyekezett nem kimutatni, mennyire feszültté tették a nemrég hallottak. Kapart a torka, elcsuklott a hangja és kalapált a szíve. 
- Segítek, ha tudok.- motyogta.

Missy hűvösen nézett rá és érdektelenül vizslatta a férfi vívódását.
- Nem kérek sok időt, amilyen hamar csak lehetséges, pontot teszek az ügy végére. És ne aggódj, cserébe aláírom a válási papírokat. Úgyis tudom, hogy ez a vágyad.
A nő arckifejezése rezzenéstelen volt, szavai mögött nem látszottak érzelmek, kietlen volt minden mondata. Úgy hangzott az egész, mint egy szimpla üzleti ajánlat. Mike szemernyi megkönnyebbüléssel vette ezt tudomásul. A szívében lévő váratlan kavarodás forgószele lassan csitulni kezdett.
- Köszönöm Missy. - suttogta.
- Olykor nem tehetünk mást, mint képmutató módon táncolunk még az életünk romjain, hogy másoknak jobb legyen. Légyszíves, jelentkezz mielőbb és legyünk túl az egészen.- ezzel Missy sarkon fordult és ott hagyta.
Ezzel elindítva a káoszt, ami Mike számára az egész napot jellemezte. Látta Billie-t az osztályteremben, a fiú alig észrevehetően rá mosolygott könyvei felett, de Mike már ennyiből is érezte a feltétlen, lángoló szeretetét, ami forrósággal elnyelte, magával sodorta és oda illesztette, ahova való. Nehezen tudott a munkájára összpontosítani, Missy terve teljesen lesokkolta, őrlődött a kétségekben. Ő csak Billie Joe-val akart lenni, abban a tiszta boldogságban, ahol otthon volt és amit maguknak teremtettek, de ez nem volt ilyen könnyű, ő pedig nem lehet ennyire önző. Akármennyire is távolinak tűnik most a régi élete, ő egykor egy férj volt, aki nem hagyta volna cserben a nejét. A végtelennek tűnő tanórák után, Mike végre aznapra befejezhette a tanítást, amiről azt sem tudta, hogy csinálta végig. Elgyötört volt, fájt a feje, gondolatai gyöngyökként szóródtak szét az agyában, annyira összeszedetlen volt, hogy ha valaki kérdezett volna tőle, biztosan képtelen lett volna felelni. Billie aznap dolgozni ment délutánra, így Mike-ra egyedüllét várt. Először mélán ült az autójában, nem tudván mihez kezdjen, végül jó pár gondolatokban elmélyült perc után, beindította a járművet és a helyi temető felé kanyarodott.
Régebben sokat jött ide, amikor csak szüksége volt megerősítésre, támaszra. Missy korholta is emiatt, nehezményezve, hogy sírokhoz beszél, de Mike most már csak ezen az úton tudott közel lenni imádott nagyszüleihez. Amióta Billie az életébe lépett, Mike jóval kevesebbet járt a temetőbe, restellte is magát emiatt, de a lelkiismeretfurdalását nyugodt tengerként mosta el az áhítat érzése, mikor belépett a temetőbe és végigment a kőkockákkal kirakott gyalogúton, dús fák és bokrok gyűrűjében, egészen nagyszülei sírjához. Bágyadt napsütéssel társult csend kísérte végig és ettől máris szorongatta a sírás. 
- Nagymama, nagypapa...olyan régen voltam már itt nálatok...Hálátlan vagyok, bocsássatok meg! - suttogta Mike megtörten.
Még most sem tette túl magát a veszteségeken és még most is fájt a márványok előtt lerónia a tiszteletét, igazi ölelések helyett. Lesöpörte a sírra hullott elszáradt faleveleket, majd a virágboltban vásárolt csokrot a vázába helyezte. 
- Sokat gondolok rátok, tudom, fentről mindent láttok és úgy vélitek, hogy én, aki a kiszámított életre, előre megírt sorsra vágytam, jól összekuszáltam az életemet! Pedig csak most lett tiszta a kép, eddig minden hazugság volt és most fedeztem fel, mit is akarok igazán! Mert megismertem a nagybetűs szerelmet, ezáltal rátaláltam önmagamra is és arra az útra, ahol végig szeretnék menni. Ugyanakkor a múlt sem zárult le teljesen, Missy azt akarja, hogy utazzak vele Reno-ba, úgy mint ha még minden rendben lenne köztünk! Érzem, hogy segítenem kell, mert becsület ezt diktálja, de félek, hogy így elvesztem Billie-t! Ugye nem így lesz? Billie...Istenem, ha kimondom a nevét is, elönt a boldogság! Ő különlegesebb és másabb, mint bárki, akit ismerek. Ő a lázadás, amit sosem mertem tenni, ő az ellentmondás, amit magamban felállitottam. Ő az, akire vágyom! 

Mike végigsimított a kőbe vésett betűkön. 
- Segítsetek! Mutassátok meg, mit csináljak magammal?! Az érzéseimmel?! Tudom, hogy ez nem helyes, de nem tehetek róla. Bármit megadnék, ha vele lehetnék. Hiszen, ha vele vagyok, úgy érzem, újra élek...
Választ nem kapott, de furcsa nyugalom nehezedett rá a könnyes, hangosan kimondott, beismerő szavaktól. A fák ágai halkan susogtak körülötte, a zöld levelek közül rácsillant a nap, a madarak csicseregtek, és mintha finoman simogató, megbocsátó kezek cirógatták volna az arcát. Mike maga előtt látta nagyapja szigorúan jóságos vonásait, nagyanyja féltő, de bátorító mosolyát és a még most is sziklaszilárdan erős, megrengethetetlenül áradó szeretetet, amit tőlük kapott. És amit rajtuk kívül csak Billie Joe adott meg számára.

Ez a stabil, menedéket nyújtó megnyugvás hazáig kísérte Mike-ot és egészen addig vele maradt, míg Billie éjszaka meg nem jelent a hotelben. Mike már nem is hitt abban, hogy eljön, elég későre járt és azt gondolta, talán túlóráznia kellett a gyárban, vagy valami családi ügy került terítékre, ami miatt a fiú aznap nem jön hozzá. De kopogás törte meg az éjjel televízióhangokkal kísért némaságát, mire Mike vad szívdobogással ugrott fel az ágyból, hogy ajtót nyisson Billie-nek. 

- Szia, azt hittem, már nem látlak ma. - suttogta, amint megpillantotta az ajtónál. Eddig is őrült szívverése fokozódott, már- már fájóan, szorítást  érzett a fejében, keserűséget a lelke összes szegletében, de örömöt is, hogy Billie ott termett előtte.
- Szia Mike. Alig mertem bekopogni, féltem, hogy már alszol. Elhúzódott a munka és itt sem kellene lennem, mert már mindjárt éjfél, és biztosan fáradt vagy, de nem bírtam ki, hogy ne lássalak.- Billie zöld szemei félszegen pásztázták Mike-ot, biztatást várva, döntése helyességében. Kimerült, sápadt arca, kócos szőkére festett tincsei most is gyönyörűek voltak Mike számára. Lényének látványa vonzotta Mike tekintetét, felhevítve őt. A vágyakozás türelmetensége uralma alá vonta, mielőbb a karjai között akarta tudni a fiút.
- Még nem aludtam, téged vártalak. El sem tudom mondani, mennyire. Szóval nagyon jó, hogy itt vagy. - Mike még mindig suttogott, mint akinek egy varázslat miatt eltűnt a hangja. Bizakodva kereste Billie szemeinek gyengéd fényét, mint egy törékny világú lámpást a legnagyobb sötétségben. Szüksége volt Billie-re. Akkor és ott különösen.
- Szeretlek, Mike. - mondta Billie, szintén halk hangon.
- Én is szeretlek. - Mike-ban felcsapott a vágy, egy pillanatra elmosolyodott, majd megfogta a fiú csuklóját és beljebb húzta a szobába. Ólomsúlyok szabadultak fel a mellkasáról, mikor a zár együttműködően kattant és ő végre birtokolhatta Billie cigaretta és sörizű ajkát. Az összes szomorúságát, szívét feszítő rossz érzést a csókba helyezte bele, lobbanékony epekedése, zsigereiben támadt vadsága, meglepte Billie-t, de csak álmélkodó, ziháló levegővételt hallatott és ugyanolyan vehemensen csókolt vissza, ahogy Mike tette. Nyelve hosszan, újra és újra összefonódott Mike nyelvével, aztán ajka áttért Mike arcára és nyakára, míg ujjai kíváncsian futottak átsimítva Mike bőrén a ruhája alatt. A férfit kilelte a hideg, Billie ölelése, testének közelsége, nyugtalan hője, az egyértelmű izgatottság az ágyéka felől, mind jobban felkavarta. 

- Érints meg! - kérte elrekedve és Billie kezeit a nadrágja irányába tolta. Zavart mosolyt kapott feleletül, de Billie elkezdte kibontani Mike-on a nadrágot. A férfin végigcikázott a mámor. 

Ahogy segített Billie-nek a nadrág gombjaiban, megszédült és melege lett, kívül és belül forrón parázslott, de reszketett is, csakúgy mint Billie. El akarta felejteni az őt bántó dolgokat, messze lenni az aggályoktól, a rettegéstől, Missy-től, Reno-tól, el akart merülni Billie édes simogatásaiban, határozott, de szelíd csókjaiban és a semmihez sem hasonlító szenvedélyeségben, nyögések és sóhajok háttérzajában. És Billie Joe értette a rezdüléseit, sőt tovább is látott és ment, mint Mike azt valaha gondolta volna. Lesütött szemekkel térdre ereszkedett és teljesen lehúzta Mike nadrágját. Mike döbbenten bámult rá, de csak a mérhetetlen szerelmet látta visszatükröződni Billie tekintetéből. 
- Kívánlak. - mondta Billie és Mike-nak erre semmmit sem kellett szólnia, a teljes, kőkemény izgalma kristálytisztán és árulkodóan beszélt helyette, Billie pedig megérintette. A kezével és az ajkával is. Mike hitetlenkedve nyögött fel a nedves, meleg és megsemmisítő érzéstől, amit elködösült agyában nem is tudott megfogalmazni, csak engedte, hogy magával ragadja. A gyomra apróra szűkült és veríték borította el mindenét. Ujjai Billie szőkés, puha hajtincseibe gabalyodtak, ahogy csípője szinkronban moccant Billie ajkainak és kezének érintésével. A percek egyre több kéjt hozva vonultak felettük, elhalványítva az időérzéküket, összemosva, halvánnyá színezve a valóságot. És Mike érezte, hgy nem fogja sokáig bírni. Persze más terve volt eredetileg, ő is örömet akart okozni a másiknak, végigcsókolni Billie Joe-t, levenni a ruháit, megcsodálva a tetoválásai fekete tintáját, érezve az illatát, a bőrét, a kanyarulatokat a tenyere alatt, hallani szerette volna a hangos nyögéseit, érzelni a rezzenéseit, mikor ő nyújt neki élvezetet, aztán egyszerre jutni vele a csúcsra, de túlon-túl fel volt húzva és nem tudta visszafogni magát, örvényként vitte a magasba a beteljesülés. Mike Billie arcát képzelte maga elé, ahogy felnyögött és megszűnt körülötte egy időre a világ, csak szíve dobbanásait, vére rohanását hallotta, arcán izzadtságcseppek futottak végig. Langyosan nedves, sűrű folyadék csorgott a ruhájára, ahogy megmozdult és ezáltal elszakította magát Billie ajkától. Hirtelen elvesztette az egyensúlyát, lábai megadták magukat és a földön kötött ki. Hideg volt a padló, és a fal is, ahogy verítékes hátát nekipréselte. Billie mellé ült, megcsókolta a homlokát és gondoskodóan simogatta. Mike kinyitotta eddig szorosan lezárt szemeit. Még mindig levegőért kapkodott, a vibrálások lassan enyhültek, de a mámorító másodercek visszahozták őt a realitás keretei közé. 
- Ne haragudj, azt szerettem volna, hogy ha több időnk van, hogy ha te is...- nézett Billie-re Mike bánkódva.
- Nekem így is csodálatos volt. És szeretlek. Nagyon, nagyon. Nem léteznek jelzők, mennyire.- mosolyodott el Billie és rózsaszín árnyékok játszottak az arcán. A telihold óriás korongja egyenesen rájuk sütött, ezüst fényeivel vakítóan beborítva őket. Meghitt momentum volt, de Mike-ban akkorra már ismét teret nyert a bűntudat. Szívdobogása még alig állt helyre, a könnyek akaratosan marni kezdték a szemét.
- Ugyan, egy szerencsétlen senkiházi vagyok...- motyogta haraggal önmaga iránt, mert tudta, beszélnie kell a fiúval közelgő Reno-i útjáról, de ötlete sem volt, miként kezdjen bele. A feje zsongott az előbb átéltektől és a rá váró beszélgetés szellemétől. Gyorsan félre nézett az ablak irányába, hogy Billie ne lássa a könnyeit, ám a fiú figyelt rá és Mike nem tudta elrejteni a gyötrődését.

- Mike...Hogy mondhatsz ilyet?- döbbent meg Billie a férfi kijelentésén és könnyesen ragyogó szemén.
- Mert ez a véleményem és te is ezt fogod gondolni hamarosan. - vágta rá Billie kérdésére Mike elvörösödve. Pánikot érzett, ami fojtogatta, le akart feküdni az ágyba, csak átölelni Billie Joe-t és ennyi. 

- Ne bántsd magad, nagyszerű ember vagy! De a viselkedésednek ugye köze van ahhoz, hogy láttalak ma Missy-vel beszélgetni az iskolában?- érdeklődött ekkor Billie.
Egyáltalán nem volt durván faggatózó, vagy számonkérő, de az igazmondást követelő súly egyszerre omlott Mike-ra, összenyomva és sérülékennyé téve őt. 
- Igen...- és zavarodottan rápillantott Billie-re, ezzel felfedve fájó vívódását.

folytatása következik...