Ja, a vízvezetékszerelő megcsinálta a Wc-t, igaz belekerült egy kisebb vagyonba, mert nem csak a tömítés lett kuka, hanem kellett egy új öblítőbigyó is. A szerelővel amúgy egy csomót dumáltunk (remélem, nem hoztam le az agyáról), ő is művészlélek, dalokat ír, gitározik, énekel, ő is el akarna rugaszkodni a földtől, de visszahúzza a valóság. Úgy megértem, jó néha rokonlelkekkel eszmecserélni.
Úgy volt, hogy ma este Á. hív. Nem tudom, mit akart, mert rámírt messengeren, hogy beszélni akar velem. Egész nyáron le se tojt, mikor írtam neki, hogy mizujs, nem is olyan régen, 3 óra alatt küldött 6 sort kb., de okés, tőlem beszéljünk, rajtam ne múljon semmi. Bár most én sem vagyok valami nagy társalgós kedvemben, de úgy voltam vele, hogy muszáj szociálisnak lennem, még ha nem is esik jól. Erre reggel dobott egy üzenetet, hogy ma mégsem jó neki az időpont és majd pótoljuk. Kedvetlenül vettem tudomásul, igazság szerint meg is könnyebbültem, most nem tudtam volna neki mit mondani, a hallgatásoktól meg agyhúgykövet kapok.
H. is el van borulva, hív, hogy írassak neki fel Frontint. Cöhhh...hát ez nem így működik. Veszélyes vizeken jár, meg valami nem oké a háza táján, de nem nagyon beszéltünk, mert miután közöltem, hogy nem tudok ebben neki segíteni, el is búcsúzott.
Erre nem tudok már mit reagálni, de tényleg...
Inkább jöjjön, jó sok kihagyást követően a sztorim új része. Semmi, de semmi extra, csak egy kis +18!!!Ja, hétvégén meghallgattam pár új YB dalt, egész jók, de őszintén megmondva-illetve leírva-a régebbiek jobban bejöttek.
ch eleven.
You help me sleep at night, help me turn off the lights, calm down my obsessed mind, You're my religion: El akartam felejteni azt, amit Dominic magával művelt, és a haragomat is, ami ezzel együtt járt. Nehezen fordultak meg bennem az érzések, de legalább eseménytelenebb napok következtek, amik kis megnyugvást hoztak magukkal. A munka után, a szabadidőnkben általában együtt voltunk. Volt, hogy főztünk, máskor meg a tv képernyő előtt néztük az ostoba műsorokat, vagy beszélgettünk, Dominic annyi hülyeséget mondott, hogy komolyan elfáradtam és fejfájást kaptam, ugyanakkor jól esett, hogy az összes gondolatát megosztotta velem, én ennyire nem tudtam megnyílni, de nem is várta el tőlem. Soha semmit sem erőltetett, de minden szavamat itta. Valójában ha Dominic nő lett volna, valószínűleg az összes férfi rá vágyik. De nem volt az...
Sokszor elővettük a dalunkat és írtunk hozzá, vagy javítottuk a már meglevő sorokat. Aztán egy nap Dominic megkérdezte, van e kedvem lejönni a próbaterembe, hogy szétnézzek és esetleg dolgozhatnánk a közös művünkön is. Nem voltam elragadtatva, mert a múltkori kis találkozásunk után nem akartam Adam közelében lenni és azt „élvezni”, hogy a banda tagjai mind egy seggfejnek tartanak és ezt nyilván érzékeltetik is majd velem. De Dominic megnyugtatott, hogy estefelé nem lesz ott senki, így hát jobb híján éltem az invitálással és kora este arra kanyarodtam a kocsimmal. Persze Dominic jóslatai nem jöttek be, mert éppen akkor léptek ki a próbaterem ajtaján, mikor leparkoltam. Káromkodtam egyet magamban, de már nem volt időm menekülőre fogni, így egykedvűséget színlelve kikászálódtam az autóból és a cigim utolsó slukkjait szívva mélán bámultam őket, ahogy elhaladnak mellettem. Adam tekintete nem volt valami szívélyes, de nem érdekelt. Megvártam, amíg mindenki beül az autójába és elhajt, majd csak ezután nyitottam be a garázsba. Dominic egy széken ült hangszerekkel körbevéve a gondolataiba mélyedve, de amint megpillantott az ajtóban, felhőtlen mosoly terült szét az arcán.
- De jó, hogy eljöttél! - az öröme őszinte volt és mintha kicsit nem is hitte volna, hogy betartom az ígéretemet.
- Mondtam, hogy itt leszek. - vontam vállat és szemügyre vettem az enyhe felfordulást, a szerte-szét hagyott papírlapokat, fekete filctollakat, a tele hamutálakat, az üres üdítőspalackokat és az egész helyiséget betöltő különféle hangszereket.
- Hát itt szoktunk próbálni. Tetszik?- érdeklődött Dominic azt nézve, ahogy a szemeim végigsúrolják a garázs szinte összes pontját.
- Nem rossz. - állapítottam meg és lezöttyentem a Dominic mellett álló székre.
- Szerettem volna, ha látod. Mindent meg szeretnék mutatni neked! - Dominic lelkes volt, a mosoly, ami a legelső perctől kezdve az arcán volt, még mindig ragyogott rám és megdobogtatta a szívemet.
- A barátaid nem örültek nekem túlzottan. Főleg Adam van kiborulva rám. Gondolom, még mindig engem okol azért a múltkoriért...- említettem, de meg is bántam, hogy ezt felhoztam, mert egyből eltűntettem Dominic varázslatos mosolyát.
- Pedig minden az én hibám. Felfordulást okoztam. De bennem is az volt és most is az van...akárhányszor rád nézek...- vallotta be halkan és ezzel zavarba is hozott. Gyorsan másfelé néztem szemeinek vadító színétől és attól a csodálattól, amit felém közvetített és amit sosem tudtam helyre rakni magamban. Hogy tud valaki így nézni a másikra? Mintha a lelke teljes egészét beleadta volna. Mintha tálcán elém tolta volna a szívét. Beleborzongtam és inkább határozott mozdulattal felkaptam egy padlón heverő papírt.
- Ez is az egyik dalotok?- érdeklődtem, mire Dominic is felocsúdott.
- Igen. Ha szeretnéd, eljátszhatom neked. - ajánlotta előzékenyen.
- Oké. - dőltem hátra a széken, míg Dominic a gitárjáért nyúlt.
Az este tehát Dominic hangjával telt. Annyira feldobott volt és tényleg betekintést akart nyújtani az összes folyamatban lévő, vagy már elkészült dalukba. Egy rögtönzött koncert, csak az én kedvemért. Ez kedves volt tőle. Tetszett, amit csinált és az, hogy csak ketten voltunk, adott az egésznek egy különleges hangulatot. Ez a különlegesség pedig végig ott volt körülöttünk.Már csak némi ütős szeszesital hiányzott volna, mert minden egyéb megvolt. A zene, az érzés, a szívdobbanások, a titokzatos mosolyok és egymásba fonódó tekintetek és igen, az átkozott, kéretlenül jött szikrák, amik életre keltek a garázs falain belül. Nem is tehettem semmit ezellen, Dominic viselkedése úgyszólván elvarázsolt és rájöttem, hogy alkohol nélkül is lehet ilyen szédült állapotba kerülni. Magam sem tudom miért, de előkaptam a telefonomat és óvatosan rögzíteni kezdtem a kamerával, ahogy Dominic a Three strange day's című dalt énekli, közben ránagyítottam és aprólékosan szemügyre vettem rajta mindent, ahogy a dalra koncentrál, a kócos haját, a meg-megrezdülő fekete szempillákat, az ajkait, a nyakát, azt a láncot a lakattal, a bőre puha és tiszta fehérségét, a csíkos pólóját, a farmerját, azt a meghatározhatatlanul rózsaszín zoknit. Csak az dübörgött bennem, hogy mennyire szép és hogy mennyire kívánom őt. Az izgalom kíméletlenül mart belém és szorított össze, a férfiasságom kemény lett, a látásom elmosódott és a lázszerű érzés elhatalmasodva telepedett rám. Nem volt menekvés.
Dominic észlelte, hogy videot készítek róla és abba hagyta az éneklést.
Csodálkozva nevetett fel.
- Mit csinálsz, Colson?
- Fogalmam sincs...- ráztam meg a fejem kétségbeesve és magam mellé raktam a mobilt, de nem szakítottam meg a felvételt. Odaléptem Dominic mellé. Már nem volt több kérdése, csak letette a gitárt felállt és hagyta hogy magamhoz vonjam. Ahogy tenyerem végighúztam a vállánál és mellkasánál, a légzése gyorsabbá vált, tekintetében kíváncsiság és erős vágy úszott, merevedése hozzám nyomódott. Hideg szaladt végig a hátamon, amint ezt realizáltam.
- Te imádsz engem...- suttogtam egy kis meglepettséggel.
- Jobban, mint bárkit. - Dominic szintén suttogott és mosoly szaladt a szájára.
- Mindennél jobban? - érdeklődtem.
Szívből jött, egyszerű őszintesége tovább növelte izgatottságom tüzét, már nem akartam mást, csak érezni, ahogy megcsókol és én visszacsókolok, be akartam nyomni a nyelvemet az ajkai közé. És elfeledkezni az összes rossz dologról a világon.
- Igen, sosem tagadtam. Szeretlek. - vágta rá azonnal Dominic.
Ahogy tőle hallottam, olyan könnyűnek tűnt ezt a szót kijelenteni. Bárcsak én is így változtathatnék érzéseket szavakká, de nekem ez bonyolultabb volt annál. És azt sem tudtam, mit is érzek legbelül.
I'll love you all of my life, all of my life, until you close your eyes for good: Váratlanul ajtónyitódást hallottunk és mire széthajolhattunk volna, Adam jelent meg, ami nekem is és Dominic-nak egyaránt meglepetés volt. De Adam is csodálkozott. Főleg, mikor megpillantotta, mennyire közel állunk egymáshoz Dominic, meg én. Nekem még a kezeim is Dominic csípőjén voltak és eszem ágában nem volt onnan elvenni, hiába hátrált egy kicsit Dominic.
- Csak fényt láttam az utcáról, azt hittem, elfeledkeztetek a villanyról.- hebegte Adam zavartan és próbálta a szemeit valahova másfelé rögzíteni.
A gondolataimat nem tudtam nem megjeleníteni az arcvonásaimmal. Mi a francot keresett Adam a környéken? Persze, majd elhiszem, hogy véletlenszerűen sétált erre.
- Minden rendben, Adam. - nyugtatta meg Dominic és kicsit elmosolyodott, nyilván hogy oldja a feszültséget és a kínosságot Adam oldaláról, de nem sikerült neki.
- Igen, azt látom. - jegyezte meg Adam savanyú képpel bámulva minket.
Fölényesen álltam a pillantását és egészen győztesnek éreztem magam akkor, fogalmam sincs miért. Talán mert világossá válhatott Adam-nek, hogy mennyire nem volt igaza.
- És már itt sem vagyok. További jó mulatást! - morgolódott, aztán sarkon fordult és amilyen hirtelen ott termett, úgy hagyott minket újra magunkra.
Dominic kis ideig csak pislogott utána, aztán az ajtóhoz ment és bezárta.
- Paranoiás vagy, biztos nem fog visszajönni. - forgattam meg a szemem, ahogy a zár kattant, én pedig kikapcsoltam a kamerát a mobilomon, pedig eljátszottam a gondolattal, milyen lenne az esténk tovább részét is felvételen megörökíteni.
- Sosem tudhatjuk neki, vagy a többieknek mikor jut eszükben benyitni ide...- mondta Dominic. Nem feltételeztem róla ilyen óvatosságot.
- Nem izgatna fel, ha itt moziznának?- poénkodtam, majd ismét a karjaimba zártam Dominic-ot, aki homlokráncolva gondolkodott a szavaimon.
- Nem hinném...Miért gondolod, hogy ennyire perverz vagyok?- kis megbántottságot véltem a hangjában.
- A perverz én vagyok. Hiszen ha nem így lenne, te meg én sosem keveredünk össze. - ismertem be. Dominic elkenődve nézett rám, pedig nem akartam rosszat mondani ezzel. De én voltam az aki ezt a lavinát elindította, mit szépítsek, ő csak jött velem, utánam és azt tette, amit én kértem. És olyan jó volt hozzám, hogy erre nem léteztek szavak. Bámultam hát én is rá, újra feltámadó, vad szívveréssel és össze-vissza keringő gondolatfoszlányokkal.
- Kellemetlen volt ez az előbbi jelenet számodra?- kérdeztem, de Dominic megrázta a fejét.
- Egyáltalán nem! Szeretlek téged és ezt bárkinek, bármikor kimutatom, ha kell! - közölte úgy, hogy abban egy szemernyi kétség sem volt fellelhető. De nem is kutattam kételyek után, csak elmosolyodtam ezen, aztán végre megcsókoltam és még szorosabban fontam köré a karjaimat. Ahogy Dominic az ajtó bezárásával kívül hagyta a világ összes gondját, úgy zártam le én az agyamban minden nem ide illő dolgot és csak rá fókuszáltam. Az ajka éhesen kereste az enyémet és vágyakozva viszonozta a csókomat, mialatt elveszett az ölelésemben. Jó volt a testét az ujjaim alatt érezni, lágy volt és puha, szerettem simogatni. Ő is ezt akarta és persze viszonozta, izzadt tenyere bejárta a mellkasomat és a hátamat, mintha minden egyes tetoválásomat meg akarta volna érinteni. Az izgalma hamar visszatért, ahogy az enyém is, de én valahogy még tudtam kontrollálni. Viszont Dominic légzése gyorsan szaggatottá vált a végtelennek tűnő csókok alatt, rászállt a kéj sűrű, ködszerű felhője és már jó ismert, túlfűtött sóhajokat hallatott a karjaim között. Folyton megdöbbentett hogy pár érintéstől és csóktól ennyire magával vitte az élvezet.
- Menj a kanapéra!- utasítottam zihálva, ahogy megszakítottam a csókunkat. Vékony nyálcsík húzódott ajkaink között, ahogy távolabbra kerültünk egymástól. Dominic haja és homlokat tiszta izzadtság volt. Alig kapott levegőt, és reszketett, pedig még épp hogy csak belekezdtünk, még alig nyúltam hozzá a nadrágján keresztül. Tudta, mi fog következni, de csak a pírral átitatott, látható zavartság tükröződött az arcán, nem is kérdezett, engedelmeskedve a kanapéhoz lépett és elkezdte gombolni a farmernadrágját, majd a fehérneműjével együtt letolta. Halkan sóhajtottam és a látványtól ellepett a hév, de Dominic-ot még jobban, mindennek a szélén volt és én nem szerettem volna, hogy idő előtt vége legyen. Nem akartam várni sem, mélyre akartam menni benne, nem agyalva a követezményeken. Dominic a kanapéra térdelt, üres és teleírt papírlapok, tollak, ceruzák és ott felejtett műanyag kávéspoharak közé. Nekem csak oda kellett sétálnom hozzá. Túl egyértelmű volt, szinte törvényszerű. Magamon hagytam a ruhát én is, csak a nadrágomat húztam le, miközben durva, de hanyag csókokkal borítottam el Dominic ajkát, meg-megharapva, mígnem fémízű vér terjedt szét a számban. De nem bántam, ez is csak vitt előre ebben a kéjes szédületben. Az zakatolt bennem, hogy mielőbb megkapjam őt, nem vacakoltam túl sokat előjátékkal, vagy felkészítéssel. A nyálam pont megfelelt, ahogy eddig is, nem is érdekelt, de egyfajta gyengédségként, és mert erre nekem is szükségem volt, az ajkam az övére tapadt nagyjából mindvégig. És ahogy Dominic csókolt, ahogy nyögdécselt hangosan, ahogy egymáshoz, majd egybeolvadt a testünk, az minden volt ami édes. Puha és nedves. Mint a méz és forró tej, valami otthonos érzés, a gyerekkor, a biztonság, szeretet, ahogy annak idején. Ez kavargott az ereimben. De ott volt a vadság is, az én elítélhető durvaságom, ahogy csók közben Dominic hajába markoltam, a selymes, nyirkos tincsek az ujjaim köré tekeredtek, a szabad kezem a nyakát szorította másodpercekig, aztán engedtem hogy lélegzetet vegyen, ilyenkor átrohant rajta a remegés. Akkor uralkodtam felette, ez a tudat az egekig emelt fel, éreztem a pulzusát és ettől még több korlát veszett a semmibe. Az eddigi ritmus közöttünk gyorsabbá és hektikussá változott. Én is kezdtem elveszteni az irányítást, itt már csak a szenvedély diktált. Elfojthatatlan nyögések szöktek ki az ajkaimból, éreztem a verejtéket végig a gerincemen, de Dominic is fürdött az izzadtságban, és ugyanolyan hangosan nyögött és sóhajtozott, mint én. A kanapén lévő tárgyak lekerültek a földre és a momentumok olyan ambivalensek voltak. Az eszeveszett szívdobogás, az önálló életre kelt mozdulataink, az utcai lámpák fényessége az ablak irányából, Dominic hozzám szorult csípője, az arcomra ragadt hajszálai, a vére íze a nyelvemen, a körmein lévő kopott fekete körömlakk, a hangjában az égető fájdalom és az élvezet bizarr kontrasztja. És akkor vettem észre, hogy már nem is a nyakán volt a kezem, hanem a férfiasságát simogatta, egy ütemeben a csípőnk ismétlődő mozgásával. Nem voltam kíméletlen, már lágy és óvatos voltam és ő hálás volt ezért. Nagyon kevés időbe telt, hogy átélje az öröm legnagyobb fokát, a nevemet kimondva érte el a csúcsot, a szemei összezáródtak és már nem mozdult egyáltalán, csak kapkodott levegő után és előrehanyatlott a kanapé támlájára. Ebben a pillanatban jutottam el én is a végsőkig, a heves és folyton valami újat megmutató érzés szerte-szét szedett engem, a szívem majd kiszakadt a helyéről, ahogy a tüdőm is. Ez az érzelem mindenemet átjárta, magával vitt nagyon nagyon messze, és csak egy kifáradt nyögés szállt el belőlem. Majd Dominic mellé zuhantam a kanapéra. A szívem csillapíthatatlanul morajlott, a vérem feltartóztathatatlanul száguldott az ereimben, ragadt a kezem, az ágyékom, a ruháim vizesen tapadtak hozzám, de ez nem foglalkoztatott most, mert a lecsukott szemeim mögött láttam a csillagokat. És az édenkertet is. Ez egészen biztos.
folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése