Értékelhetetlen

A nyár utolsó napjai ezek és ilyenkor valami összefoglalás féleséget kellene írni az élményekről. De ugye azok nincsenek nagyon. 

Volt az összejövetel az ősöknél, majd tesóméknál, volt pár jégkrémezés, gyümölcsös sörözés, macska etetéses házfelvigyázás és asszem ennyi. Ja, meg a felújítás, amivel még most is küszködünk, de az amúgy se sorolható az élmények közé. 

Sovány és egyhangú volt a nyár, gyorsan elsietett velem a csóróság mezején. Trashvidikkel, zenékkel, ID dokukkal, BK maratonokkal, néha írással, fanfictionokkal, pluszkilók felszedésével. Semmi izgalmas történés nem esett.

Mindegy, majd jövő nyáron másként és pörgősebben alakul. Talán anyagilag jobb állapotban leszünk és eljutunk a nyaralóba is.

Csak ugye nyári emlékek nélkül még inkább hosszabbnak fognak tűnni a téli hetek, hisz nem lesz miből építkezni, nem lesz min nosztalgiázni. 

És itt van még a hely2, amiből fogalmam sincs lesz e valami. Egyrészt jó lenne, mert semmi kedvem fals mosollyal bizonygatni, mennyire akarom azt az állást xy helyeken, ahol úgyis lesz jobb nálam. Majd újabb és újabb interjúra járni, megalázottnak érezni magam gazdag, lekezelő istenkomplexusos idióták miatt. Másrészről nem vágyok igazán oda, aggaszt és nyomaszt, mert újabb kihívásokat állít elém, új emberekkel új helyzetekkel és félek ezektől a dolgoktól. 

Azért akármi legyen, remélem a gázválság miatt majd bejön a home office hihihi.

Pénteken H.felugrott a ruhákért, amiket összepakoltam neki. Pont főztem, így nem nagyon értem rá, ezért ő kicsit csalódottnak tűnt, biztos maratoni dumapartira készült, de arra ott volt az egész nyár és a találkozó miatt hiába írtam neki messengeren, mindig csak a kifogást kereste. A. dettó, csak ígérte a találkozót, amiből persze semmi se lett, de rajta már meg se lepődök. 

Péntek este láttam egy érdekes ismeretterjesztő filmet a toxikus tavakról és az ott lévő élőlényekről. Tök szépek és színesek a toxikus tavak, csak hát durván mérgezőek, viszont ott él és virul ennek ellenére a flamingó, ami az egyik kedvenc madaram.

Tegnap semmi érdemlegeset nem csináltam, pasim dolgozott, én meg főztem, mostam, mint általában. Ja, lett volna a városban egy koncert, amire mentem volna azért, ha nem kerül tízezerbe a jegy, amiből hétfőn már nem is lehetett kapni és neten írták, hogy teltház lesz. Este elkezdtem nézni a Jóravaló feleség c. filmet, de elég vontatott volt, így átkapcsoltam egy természetfilmre. Meg akartam nézni a Fehér éjszakák című alkotast is, mert azt hallottam, hogy jó, de a részletes ismertető után elment tőle a kedvem, baromi hosszú a film és tartalom alapján ez a túl sok kategória nekem, ezért bele se kezdtem és mivel semmi jót nem találtam a tv-ben, fél 12 után inkább mentem aludni.

A mai nap se túl mozgalmas, mindent átjár a búcsúzó nyár hangulata, legalábbis így érzem. A pasim végre felrakta a párkányokat az ablakokhoz, meg kicsit tett-vett az erkélyen, lassan de biztosan haladunk. Szeptember elejére gondolom készen leszünk mindennel. Vagyis ezt szeretnénk. 

Még mindig a felújitás, állam(a)lapitás, unalom

A szerdai nap is elég hatékonyra sikeredett, de ahogy várható volt, nem értünk a végére. 

Mr. Univerzális csütörtökre ígérte a befejezést. Aznap pasim már nem tudott itt maradni, így egyedül kellett intézkednie, de azt mondta, semmi gáz, már nincs sok hátra. Így viszont, hogy csak egymaga melózott, elég könnyedén állt a dolgokhoz és csinált 9-kor egy háromnegyed órás kaja szünetet, délben meg egy majd másfél órásat. Háromtól már csak az erkélyen telefonált, vagy pár arra járó szomszéddal csevegett. Közben jött anyám segíteni visszapakolni, akkor még őt kapta el az élete részleteivel. Ötkor lejárt a munkaideje elkérte a bérét és rohant is a vonathoz. Mondván, hogy ami kicsi vissza maradt, azt már pasim is meg tudja oldani. 

Az egy dolog, hogy jó pár szerszámot itt felejtett, meg a pulcsiját és a baseball sapkáját is. De hogy semmit se mosott el maga után, a festéket a vödörben hagyta hengerestől pl., meg hogy a szerinte kicsi visszamaradt munka azért jóval több a valóságban :/ 

A péntek immáron Mr. Univerzális nélkül telt, próbáltam úrrá lenni a káoszon és pakoltam, hogy felszámoljam a kupit, anyám is jött újra, így alakulgatott a helyzet, de néhány dolgot csak akkor lehetett visszarakni, ha kész minden, ilyen a függöny, vagy a szőnyegek. 

Azért pénteken sokat haladtunk, apám is erre járt és rásóztam két nagy zsák kiselejtezett ruhát, hogy rakja már bele a város egyetlen és marha messze lévő ruhagyűjtő konténerébe. Most már csak az a nagy szatyor ruha van itt, amit H.-nak szánnék, de hiába irtam neki messengeren emiatt, vagy csak hogy találkozzunk, nem igazán volt vevő erre. Oké, megbeszéljük ezzel jött mindig, de sajnálatosan, egész nyáron nem sikerült összehozni egy találkozót sem.

Kb. mint A., ő is szabin van most, de ezt már eljátszottuk párszor, úgysem jelentkezik, hogy szívesen találkozna. Na, mindegy.

Szombaton pasim dolgozott, így nem tudott semmit se haladni az itteni munkákkal. Az augusztus 20.-i nap az állam(a)lapítás ünnepe amúgy is gigaunalmas volt. A tv műsorok bénák voltak, a városban pedig semmi értelmes programot nem csináltak, a tűzijáték is elmaradt, mondjuk arra sem mentünk volna. Kínomban agyrohasztó trash vidikkel szórakoztattam magam (az Una paloma blanca két napja szól a fejemben chhh).

R. a szülinapját ünnepelte viszont, ki is rakta, ahogy egy bazinagy tortát vág fel vagy 6 spiné társaságában. 

Ma már pasim is itthon volt és reggel neki is állt a munkának, igyekeztem segíteni neki, bár szerintem inkább a lába alatt voltam, de nem mondta. Tök normális volt, bárcsak mindig ilyen jófej lenne. De az túl egyszerű út :P 

Most ott tartunk, hogy a kisszoba kifestve (lángoló ég fantázianevű festékkel), padló lerakva, a nagyszobában rend van, függönyök is a helyükön, a párkány belülről mindkét helyiségben feltéve. 

Sajnos kell egy új karnis a kisszobába, mert a réginek befellegzett, így ott még nincs fent a függöny. Meg a kinti párkányok is felrakásra várnak. 

Szeretnék még pár képet és egy falra szerelhető polcot is a kisszobába, így azért van még tennivaló. Plusz nem ártana a nagyszobai falat fehérrel átfesteni, mert penészes a sarkoknál, ja és a fürdőszobai, vizesek által leszakított plafont sem lenne rossz megreparálni. 

Igazából még nagyon sok kisebb, nagyobb dolog lenne itt, de én már ezeknek is rettentően örülök és persze hálás vagyok apámnak, mert mi soha sem tudtunk volna kifizetni ennyi pénzt műanyag ablakokra. Most végre van a lakásnak olyan része, ami vadonatúj. Nem hittem volna, hogy valaha lesz ilyen.

J. most hívott, vasárnapi parti van náluk, megérkezett a barátnője külföldről. Mennek a mindenféle ivós játékok. 

Kicsit jó lenne most velük. Bár a piát nem bírom, mint azt tudjuk és nem is hiányzik, de egy kis önfeledtség mindig jól jön. Na, én viszont nem inni megyek, hanem aludni. Jóejszakát:) 

Szeméthegyek és por, avagy sose lesz vége

Azt álmodtam éjszaka, hogy R.-nél vagyok és egy halom újszülött kiscicát etetünk cumisüvegből.Vahhh...

E.-vel sem sikerült hétvégén beszélni, írtam neki tegnap, nem haragudott, majd pótoljuk.

Mai mottó: A felújítás lelkileg megterhelő dolog, különösen ha olyan lakásban kell csinálni, ahol az ember utál lakni.

Tegnap vette kezdetét az őrület és ma sem hiszem, hogy vége lesz. Az ablakos fickó, nevezzük Mr. Univerzálisnak, mert mindenhez IS ért, hétfőn délután hordta ide a cuccait és mondta, hogy akkor kedd reggel 8 körül itt van. Ha tudok, szóljak a pasimnak, hogy maradjon itthon, mert valszeg nem tud segítséget hozni magával. Én már a hétre keddtől végig itthon leszek, mert van szabadságom és mert nem éjjel akarok takarítani és a hely amúgy is a végnapjait éli. Aki tud, szabira vonul, I. például múlt hét óta nincs.

Szóval rádumáltam pasimat, hogy vegyen ő is ki vagy 2 napot, így tegnapra, meg mára itthon maradt. Aztán kedden reggel jött Mr. Univerzális és kiderül rögtön 2 dolog. Mégpedig, pasimmal ismerik egymást és csak hozott magával egy nagyon fiatal srácot, aki már haromgyerekes apuka és finoman fogalmazva sem szószátyár típus, el is neveztem Néma Bob-nak (amúgy is Robi a neve haha). 

Mr. Univerzális, Néma Bob és pasim tehát bevették magukat a melóba és 8 után nem sokkal már olyan-fúrás faragással voltak, hogy attól féltem, lejön valamelyik lakó kaffogni a zaj miatt.

Közben apám is beugrott, megnézni hogy áll a munka. A kocsiban megláttam Tinimammer semmibe révedő buksiját és reméltem, apám nem akarja a nyakamba sózni, hogy segítsen itt pakolni. Szerencsére, Teen Mom nem piszkolja már be ilyesmikkel a kezét újabban. A gyerekét is felvették oviba, nem is kell már vele foglalkoznia (eddig se tette nagyon), szóval happy, sunshine van neki. Apám amúgy meredek ötletekkel állt ám elő, pl. a tekim akváriuma sok helyet foglal, adjam be úgy ahogy van a kisállatkereskedésbe. Fel is háborodtam, Méregzsák uraság nekem családtag, teszek rá, hogy mennyi helyet foglal, emiatt a siralomlakás miatt tuti nem válok meg tőle, az kizárt! Nem is értem, apám talán lepasszolta volna Betti kutyát, Blackie cicát, vagy Pityu papagájt, csak mert helyet foglal náluk? Nem hinném. 

A másik agymenése, hogy az egyik szekrény is sok helyet foglal, szabaduljak meg attól is. WTF? De fullon van ruhákkal, azokat hova pakoljam? Időbe telt megértetni vele, hogy szükség van arra az egyébként jó állapotú szekrényre, mert nincs máshol hely a ruháinknak. Ettől függetlenül ki kell ma pakolni az egész szekrényt, hogy arrébb tudják rakni, ugyanis festés és laminaltpadló lerakás is lesz. Erről tegnap értesültem. Nem dobtam ám hátast a ténytől, ez ugye még több pénz kiadás és még több kuplerájban, zsákok között eltöltött idő. A munkálatokat persze Mr. Univerzális végzi majd, aki nap közben előadást tartott arról, 50+-an is mennyire nem tud létezni szex nélkül. Én, akinek közel 0 a mostanában az ilyesmi irányú cselekvése, rezignált képpel hallgattam a beszámolóját. 

A nap haladt, a munkák szintúgy, de amikor a hulladékot ki kellett vinni a szeméttelepre akadt egy kis közjáték. Jött a fuvaros, felpakoltak mindent, de ugye csak akkor veszik át díjmentesen, ha van érvényes lakcimkártya, így nekem is menni kellett, apám vitt ki, plusz jött Néma Bob is, hogy majd ott lerakodjon. A szeméttelep kapujában egy nagy darab arrogáns arc elkezdett szivózni, hogy nem elég a lakcimkartya, kell valami közös költséges szar is, meg az utolsó hónap  kifizetett csekkjének bizonylata. Ilyesmikre én nem készültem, azt tudtam és rajtam kívül mindenki más is, hogy csak a lakcimkartya kell. Naná, hogy nem hordok magamnál ilyesmiket, sőt amúgy azt se tudtam, merre  van pl. a csekk az égig erő kupiban. És mivel a fuvarosnak máshova is menni kellett, ez a fickó, meg erősködött, hogy így nem vesz át semmit, vigyük vissza, haza autóztunk pasimért, hogy akkor gyorsan visszapakolnak a kocsira és visszahozzák a szemetet ide, aztán engem legfeljebb meglincselnek a lakók, de mivel 3-kor zárt a szeméttelep, más ötlet nem volt. Meglepetésemre, a pasim ismerte ezt a szeméttelepes embert is, elcsevegtek pár percet, a hapsi ámuldozott, hogy nahát nem is tudta, hogy én vagyok a rasztás srác barátnője. Honnan tudta volna? Nem ilyenekkel nyitok, hogy esetleg ismered a pasimat? Geesus...

Aztán megegyeztünk, hogy utólag postán elküldöm a szóban forgó levelet és az utolsó csekk fénymásolatát. 

Mikor hazaértünk, anyám már itt volt, hogy segítsen. Tettünk-vettünk, amit lehetett, de aztán véget ért a munkaidő, így Univerzálisék elhùztak. Ma pedig folyt.köv., reggel 5-től ébren vagyok, a portól kapar a torkom, a fejem is fáj és nyomaszt, hogy nem látom ennek az egésznek a végét. Pasim is idegbeteg, holnap már mennie kellene melóba. Ráadásul ma már valamiért Néma Bob se lesz. Viszont tennivaló akad bőven. Kíváncsi leszek, ma mire haladunk, hogyan cukrozzuk tovább a szart, hogy aztán egyszer-egy messzi messzi és szürreális valósagban-végre eladhassam és lakhassak ott, ahol én akarok. 

Ja, a szomszéd hétvégén átugrottt egy pár gesztenyés sütivel és mesélte, hogy a kutyás luvnya felkérdezte, vajon miből telik nekünk új ablakra? Anyjából abból. Mi köze van hozzá? Unatkozó, utálatos pletykafészek. Még csak köszönőviszonyban sem vagyunk, csak akkor kerül szóba nálam, ha szídom, mert idehordja a kutyáját az ablak elé pisi-kaki körökre. Nem tudom, mit képzel magáról.

Leselke is zizi, meglátszik, hogy Keleti banyàval ápol jóbaráti viszonyt, hétvégén valami erős illatù, csúszós izével mosta fel a lépcsőházat, én meg akkor vittem ki a szemetet és majdnem hanyattestem. Bocsánatot kértem, amiért rálépek a frissen mosott padlóra, de Leselke csak a száját húzta. Kapja be! Ah, minél tovább lakom itt, annál sötétebb leszek lelkileg és annál csúnyábban káromkodom.

Most be kell fejeznem, mindjárt itt lesz Mr. Univerzális. 

Pofáraesések és nyomasztó gondolatok

Az ablakos fickó a bolondját járatja velünk. Úgy volt, hogy jövő héten rakja be az ablakokat, de szólt hétfőn, hogy kedden mègis tud jönni, a keddből szerda lett, aztán csütörtökre ígérte. Végül bedobta, hogy a neje meglepte egy hosszú hétvégével Hajdúszoboszlóra, így maradjon a jövő hét mégis. De pontos dátumot nem mondott. Legjobb lenne mást keresni, mert ez gáz, de nyáron erre kevés az esély, így hát várjuk hogy megérkezzen. 

Tegnap itthon voltam, nem volt hely, több okból is. Valami technikai gebasz miatt csak délig kellett volna ott lenni, akkor még már inkább legyen szabadnap és nincs ötkor kelés. A másik ok, amiért nem mentem az volt, hogy beadtam a jelentkezésemet a hely2-re (szomorú és depresszív ikonok), mert a hely-ről többen ezt tették. Láttam pölö a Mufurcarcù nőt, meg kettő idősebb nőt is, akiket max. névről ismerek. Nem túl barátságos társaság.

Esélyeket nem tudok latolgatni, több embert vesznek át, helyesebben jó sokat, meglátjuk, mi lesz. Kedvem túlzottan nincs hozzá, sőt szorongás és szomorúság, amit érzek leginkább, de annyira siralmasak az álláshirdetések mostanában. Az állásinterjùkon való tettetett lelkesedés nem az én világom, alapból a melókereséstől falnak megyek, volt benne bőven részem annak idején, nem kívánnám ismét átélni.

A harmadik indok az otthonmaradásomra meg az volt, hogy előttem lebegett egy hétvégi kirándulás terve,  pasimat is rávettem, és úgy voltam, hogy akkor pénteken megcsinálok minden hétvégére esedékes dolgot, hogy akkor tudjunk utazni nyugodtan. Ám pasim péntek este közölte, hogy szombaton tuti melózik, vasárnap nem biztos, de még előre azt sem tudja. Szóval pofára is estem, mint vasorrú bába a mágnesasztalon. Elég tré, mert bele éltem magam a kirándulásba. 

Ez van. Akkor mára marad a szokásos és dögunalmas főzés, all day mosogatás, mosás, teregetés és társai. Ja a tekim akváriumát is kitakaritom, ha már így alakult. Tegnap vettem gumikesztyűt hozzá, basszus 350 ft két pár nyamvadt fehér, egyszerhasználatos kesztyű. De alapjában is, az ész megáll az árakon. Az eddigi 400 forintos hajszinezőm majd 600 forint, komolyan durva. Alig vettem valamit (1 péksüti, 1 rágó, 1 Sportszelet pasimnak, 1 kapuccsinó) és majdnem ezer ft-ot fizettem. Ha így emelkednek az árak, nem tudom mi lesz. Szegény E. is két állásban nyomja és csak a vasárnapja szabad, de az se mindig, van hogy fél nap akkor is melózik. Ja, azt írta szerdán, hogy ma este, vagy holnap újra beszélgethetünk. A kérdés az, tudok e neki újat mondani a múlt hét óta. Szerintem nem. Nem akarok kínos némaságokat és nem akarom, hogy csalódjon, aztán ne hívjon többet. De velem semmi érdekes nem történt a héten. Vele biztos jobban pezseg az élet, mégiscsak a fővárosban lakik.

K.-val viszont nem tudom mi van, alig jelentkezik mostanában, ha én ráírok is, pár mondatban elhajt. Pedig régen nagyon sokat írtunk egymásnak, meg hívott és volt, hogy 3 órát beszéltünk. Igaz, ott volt sok hallgatás, én valahogy jobb vagyok írásban. 

A pasim is nagyon fura. Egyrészt hideg és tartózkodó. Másrészt, érdektelen, észre sem veszi az apró dolgokat, pl. hogy vettem neki egy csokit, amit leraktam az éjjeliszekrényre, le se tojja :/ Meg érdekes kijelentéseket tesz, múltkor is, hogy az ő korában (nem ezer éves, 30+-os csak) már nem annyira fontos a szex (nem is igazán közeledik btw). Ennyi idősen nem korai ezt mondani? Közben a telefonjával szőke műanyagfejű, extramellű, szilikonribikre keresett rá. 

E. pasija is ugyanígy csinált, aztán lepattant, na meg Á. fickója is azt hangoztatta, mennyire nem érdekli már a szex, a valóságban pedig kavart több mint másfél évig egy másik nővel. 

Lehet, hogy a pasim rám unt, vagy van neki más, vagy sajna a jóindulatú barátai kampánya ennyire sikeres. De nem akarom az ördögöt a falra festeni persze. Csak nem nagyon értem, most akkor mi van. 

Migrén, kánikula, éhes macska,emlékek, meglepetések

Jó gyorsan eltelt ez a hét. A hőség iszonyat volt, gondolom emiatt úgy 4 napig fájt a fejem. Tudjátok, az a migrénes, féloldalas fájdalom. Amihez társult a fogfajas, szemfájás és émelygés is.  Na, meg a szédülés is...Hol jobb volt, hol rosszabb. Most már-lekopogom-péntek óta nem fáj a fejem.  Csak a fogam néha. 

Szóval a héten minden reggel vonultam az ősök házába, a macska már éhesen várt. Kiüritettem a postaládát, virágot locsoltam, befizettem az esedékes csekkeket, kihúztam kukanapon a kukát. Utána go haza és akkor még várt rám a főzés kör is. Azt már untam így a hét végére, ötletem se volt mit csináljak, a meleg miatt meg kedvem sem.

Csütörtökön épp nagyban etettem a macskát,  mikor H. rám csörgött, hogy pont felénk sétálnak Larával, felugorhatnak e. Klassz lett volna nagyon, de passzoltam a dolgot, mert ugye én a szüleimnél voltam. 

Pénteken meg R. hívott fel és kb. csak dicsekedett, hogy milyen cool eddig a nyara. Meg buliból buliba jár. Öt hétig fent dekkolt Pesten albérletben és valami üzletben kasszás volt, de most már hazajött és épp a nyaralását tervezi valami baráti körrel. Elhallgattam egy darabig, annyira nem idegesített, és végülis meglepett hogy hívott. 

Tegnap meg még ennél is nagyobb meglepiben volt részem, majdnem hanyattestem, mert messengeren írt egy volt osztálytársam és egyben barátnőm, E.! Bár messengeren mindig köszöntjük egymást szüli és névnapokon, de amúgy nem nagyon beszéltünk.  Kb. a Narkomános éra óta nem láttam, igen akkor futottam bele az utcán, mikor az a kapcsolatom a végét járta. Szóval nem most volt már. És megkérdezte, ma hívhat e, rögtön rávágtam, hogy igen. 

Úgyhogy ma este hívott és 6-8-ig beszéltünk. Azt mondta, örül nekem és lehetett hallani a hangján, hogy így is gondolja. Azt is mondta, hogy mindig is a barátnője leszek, hiába hogy nem beszéltünk, vagy találkoztunk már nagyon rég. Jól esett ezt hallani, tudom, hogy E. nagyon őszinte csaj és én is mindig barátnőmként gondoltam rá. Sajnos most épp egy rosszabb periódusban van szegény, túl egy szerelmi csalódáson. E. pont annyi éves kapcsolatból került most ki, mint ahány éves a mi kapcsolatunk a pasimmal. Mindent feladott és a pasija miatt először Hevesen éltek, majd a jobb élet reményében a fővárosba költöztek és már egy ideje a 22. kerületben laknak egy albérletben. Amit most már szegény E. egyedül kénytelen finanszírozni, mert a pasija lelécelt. Ezért két állása is van és az élete nem valami könnyű, de azt állítja, megtalálta az útját és már max. csak látogatóban jár erre néhanapján. Persze most nem boldog, de nem hagyja el magát és az általam is ismert pozitív szemlélete előre fogja vinni az úton. 

Jó volt nagyon vele beszélgetni, feltöltött. Előjöttek a nosztalgikus sulis idők, a nevetéseink, a közös séták  H.-val, A.-val E.-vel és néha a pedál M.,-el, amiket sose felejtek el, igaz csak egy évig jártunk egy osztályba, mert E. utána másik suliba iratkozott át. De örök nyomokat hagyott bennem. A mai beszélgetésünkkor viszont azt is éreztem, mennyire előrébb jár sok mindenben  nálam, mert bátor volt lépett és nem ragadt bele ebbe a posványba itt. Remélem, most már gyakrabban beszélünk, nem ezer éves kihagyásokkal. 

Egészen feldobott E. újbóli megjelenése és addig sem szomorkodok legalább a pasim miatt, aki ma is kötekedett és a fejébe vette, hogy én megcsalom őt. Fárasztó ez, na. Erről jut eszembe, hogy az a horpadtmellű exe a fakebukkon újra kapcsolatban-ra írta át a státuszát és pár képet visszarakott a volt fickójával ×-×. Öröm és boldogság.

Az ablakos ürge meg családi okok miatt csak jövő hét után tud jön berakni az új nyílászárót. 

The weird time of life pt. 10.

Gondolkodtam...

- Mit csináltál?- kérdezi a pasim, ha ezt mondom, mert szerinte nekem nincs mivel gondolkodni ugye...

Mostanában volt az "évfordulónk", bár nem tudom igazából mikortól datálhatnám kapcsolatunk kezdetét. Mert volt az a dátum, mikor a rockfeszt után a buszon összefutottunk és számot cseréltünk (mint haverok, már régebben ismertük egymást, de az csak olyan felületes, egy asztalnál ülünk ha úgy adódik, ismeretség volt), meg volt a megcsalás utáni új esélye, valamikor kora ősszel,vagy az összeköltözésünk, mert az november. Szóval ezekszerint több evfordulónk is van. 

Azóta meg sok év eltelt, gyakran nem volt könnyű, vagyis hát sosem az.  Azt a sérelmet, mikor két hónapig velem és a tyúkmellű retkedék, fehérmájú exével volt egyszerre-a csaj tudott rólam és nem zavarta pfff- úgy érzem, soha nem fogom tudni elfelejteni neki, különösen, hogy utána is voltak érdekes esetek (pl. az az Eszter nevű luvnya, aki hívogatta, és akit lecsekkoltam faszbukkon és még szép is volt, utálom az Esztereket btw, a Narkománra is egy Eszter akart rámászni). De ezeket valahogy félre tolva még együtt vagyunk és én szeretem is pasimat. Tényleg. Pedig néha utálatos és akkor nem egyszerű szeretni. De így érzek, hiszen ha nem így lenne, nem maradtam volna mellette, a Narkománnak pl. a megcsalást (meg a lelépést az anyucikája segedelmével) nem toleráltam, hiába akart visszakúszni hozzám, nekem nem kellett már. 

Pasimmal hosszú távra tervezek, mert jó együtt, ha igazán figyel rám, tud kedves és cuki is lenni, sokat nevetünk, csak sajnos szerintem több időt fordít az ilyen-olyan haverjaira, mint kellene. De ezt kiveséztem a múltkori bejegyzésemben. 

Na, látjátok miken agyalok, ha van rá időm...

A szülők hétfőn leléptek nyaralni és azóta nem túl sokat tudok róluk, ami kicsit aggaszt, tavaly is rosszul végződött, nyomasztó a némaság, de én hiába hívom őket, vagy írok, semmi válasz. Hugi beszélt pár szót apámmal tegnap este, de ennyi. Engem meg anyám hívott még indulás előtt. A tudálékos Tiniribanc a háttérben oktatott ki engem, hogy mit adjak enni a macskának, nem mintha kérdezte volna bárki is. Bírom, hogy ennyire debilnek néz, hogy ne tudjak kibontani egy tetves konzervet és a macska elé tenni. Szerencsére csütörtökön már húz haza és nem ül anyámék nyakán, mert nincs, aki tovább vigyázzon a gyerekére.

A héten tehát macska-növény-kuka-számla felelős vagyok, vagyis kelek 7 után, hogy a 8:40-el mehessek. Közben rajöttem, hova tudom kirakni a szomszéd adta ruhákat. Az ősökhöz, mert ott a szomszéd sem látja meg, viszont ha a kapu előtt hagyom, tuti elviszi valaki, akinek jól jön (szüleim is ezt csinálják, mindig eltűnik a ruha pár órán belül). Igy tegnap óta már egy jó adagot elvittem és látható az eredmény. Örülök is,  nem akarom az utolsó percre hagyni a pakolást, mert hamarosan jön a nyilászáró csere. Még egy-két kanyar és a ruhahalmaznak annyi. Muszáj haladni.

Ja, holnap lehet elugrok az optikába, mert akció van és jó lenne egy szép, új keret, amiben akár az utcára is kimehetek, mert a mostani ezer éves és akkor se nézett ki jól, mikor kaptam. 

És most behajítom ide az új részt. Rövid lett, de most erre futotta. Közben meg nekilátok az almafőzeléket elkészíteni.

ch. ten. 

I wish I could just let go of all the memories I know: Mivel hajnatájt értem vissza a lakásba a rock klubból és utána is vagy nulla percet aludtam, kértem egy szabadnapot a munkahelyemen és vártam, hogy Dominic megérkezzen. Nehezen teltek az órák, gőzöm sem volt, mihez kezdjek, elmentem vettem egy-két dolgot a boltból, majd kicsit rendet raktam, aztán előkerestem a közös dalunkat és meghökkenve láttam, Dominic mennyit írt bele, hogy mennyire komolyan foglalkozott a dologgal, ha ideje engedte. Én is próbáltam ezzel lefoglalni magamat, új sorokat és gondolatokat vetettem a gyűrött lapokra, majd igyekeztem kitalálni a zenei aláfestést a gitárommal. Legalább addig sem kínzott a lelkiismeretem.
Dominic délután felé jött. A gyomrom a torkomba ugrott, a szívverésem megduplázódott, mikor a kulcs zörgését hallottam, majd nyílt a bejárati ajtó. Halk léptek hangzottak és Dominic rövidesen belépett a szobába. Még rá sem néztem, de máris több erős érzelem kezdett el uralkodni rajtam. A féltés, a düh, a tanácstalanság, a sajnálat.
- Szia Colson. - köszönt halkan és tétován felém sétált.
- Nahát, üdv újra itt. Hogy keveredtél haza?- a kérdésem gúnyosra sikerült, miközben a gitáromat nézegettem, ahelyett hogy szembe néztem volna vele. De nem bírtam, a hangjától is kellemetlen szívdobogást kaptam. Abszolút nem volt most jó ott lenni vele. Leírhatatlanul furcsa és idegen szituáció volt.
- Az apám hozott el. - válaszolta Dominic.
- Én is elmehettem volna érted, de nem tudtam, mikor engednek ki, a telefonod meg apádnál volt ugye. Ő hívott fel éjszaka...
- Ne haragudj rám! - suttogta Dominic.
Nehéz volt nem haragudni, mivel az összes bennem cikázó érzelem közül most a harag dominált a legerősebben. Legszívesebben odaugrottam volna hozzá, hogy jól megrángassam és az arcába ordítsak, de inkább a higgadtságot választottam, még ha az nehezemre is esett.
- Ragyogó, most a bocsánatomért kuncsorogsz? Hát néha talán gondolkodnod kéne! - akkor gyűjtöttem annyi erőt össze, hogy lerakjam a gitárt és rá pillantsak. Megviselt volt, mit tagadjam. Szörnyen sápadt arcát csapzott pirosas-feketés haja keretezte, a szája ki volt száradva. A szemei alatt sötét karikákat láttam, a ruháján ismeretlen foltokat. Egyik karján a könyökhajlatában ragtapasz, nyilván oda kötötték be az infúziót. Megrázó volt a látvány, hirtelen nem is bírtam megszólalni. És haragudtam, hogy ezt ő okozta magának.
- Nem akartalak ebbe belekeverni...- mentegetőzött.
- Pedig igencsak sikerült, Adam barátod szerint kizárólagosan én vagyok az oka amiért bekaptál egy marék gyógyszert! Mert rossz vagyok hozzád! Megtisztelő, hogy ilyeneket híresztelsz rólam! - csattantam fel.
- Ezt csak Adam feltételezi.- helyesbített Dominic.
- Áruld el, mi történt tegnap a rock klubban! - követeltem türelmetlenül.
- Csak nem éreztem jól magam és hiányoztál. Igazság szerint a nap összes percében veled akarok lenni. - felelte rá szinte gondolkodás nélkül Dominic. Annyira meghökkentett, egy másodpercet sem gondolkodott ezen, éreztem ahogy a döbbenet piros színe átmossa az arcomat. De nem akartam, hogy kizökkentsen, így folytattam.
- De mégis mi bajod volt? Pocsék nap? Fel akartál vágni, hogy menőzzél? Vagy figyelemre vágytál? Tessék, megkaptad! Én most csak rád figyelek! Remélem, örülsz! - háborogtam, mire ő rögtön tiltakozott.
- Egyáltalán nem örülök!
- Egy átkozott percet nem aludtam miattad az éjszaka! - tettem még hozzá mérgesen.
- Sajnálom. Én sem aludtam. Apám üvöltözött velem, anya meg állítólag sírt és a testvéreim is. Nagyon hideg volt a kórteremben és egyedül voltam, a nővérek össze-vissza szúrkáltak, a gyomormosástól fáj a torkom és alig tudok beszélni. És kaptam új gyógyszereket is. - vágott közbe Dominic.

- Nagyszerű, remélem szedni is fogod azokat a pirulákat, és akkor nem megy el többet az eszed. Probléma megoldva! De miattam meg ne próbáld még egyszer! - jegyeztem meg, mire Dominic megbántva nézett rám, könnyek csillogtak a szemeiben és a haragtól rózsaszín pír izzott fel az arcán kis időre.
- Ugyanazt mondod, mint a szüleim. Szedjem a sok gyógyszert, mert akkor minden jó lesz és akkor vállalható lesz a viselkedésem. De az senkinek sem számít, hogy egész nap rosszul vagyok, hogy majd felrobban a szívem úgy ver, hogy szédülök, vagy hányok, vagy gyakran azt sem tudom hol vagyok. - mondta rekedten, de meglepően hangosan és valódi mély fájdalmakat érzékeltem rajta. Az mondjuk nekem sem esett jól, hogy egy kalap alá vont a szüleivel, akik meglehetősen érdekes elveket vallottak a gyerekneveléssel kapcsolatosan, de nem volt kedvem belemenni egy értelmetlen vitába.
- Higgy amit akarsz! - vontam vállat.
- Jó, akkor azt hiszem, sokkal jobb lett volna, ha tegnap éjjel sikerül..- tette még hozzá dacosan Dominic és nekem akkor telt be a pohár. Levegőre és gondolkodásra volt szükségem. Leraktam a gitárt és felpattantam az ágyról.
- Hova mész? - kérdezte Dominic, ahogy idegesen elvágtattam mellette az előszoba felé.
- Nem mindegy neked? Elegem van ebből. Kiszellőztetem a fejem, te meg fürödj, vagy aludjál, vagy tudom is én! - válaszoltam. Dominic erre nem mondott semmit, csak a tekintetével bánatosan követett, ahogy cipőt húztam és már kint is voltam a lakásból.
So call me stupid, call me sad, You're the best I've ever had, You're the worst I've ever had, and that keeps fuckin' with my head: Kellett egy kis séta, hogy lenyugodjak és ne vágjak több sértő dolgot Dominic-hoz, mert nem vezetett volna semmi jóra, ha most egymásnak esve acsarkodunk. Az jutott az eszembe, hogy mi lenne, ha vissza se mennék többet a lakására, hanem ugyanúgy eltűnnék a semmibe, ahogy nem is olyan régen sikerült, de aztán beláttam, hogy az egy igencsak aljas húzás volt akkor is és most sem ez a megoldás. Tettem egy nagy kört, majd leültem a parkban, az árnyas fák alá, oda, ahol már voltunk kettesben Dominic, meg én. Még emlékeztem arra az estére, furcsa volt, mint minden találkozás vele, de nem volt rossz emlék. Mint ahogy sok minden más sem, ezt be kellett ismernem. Ha nem így lett volna, már régen lelépek és nem vesztegetem az időm rá, nem foglalkozom vele. De az volt a helyzet, hogy Dominic érdekelt. Minden féle tekintetben és akárhogy is akartam ezellen tenni valamit, a sors mindig keresztül húzta a terveimet. Ahogy ott ültem a padon és egyik cigiről gyújtottam a másikra, hatalmába kerített a megállapítás, hogy esetleg túl gyorsan és túl görcsösen akarok tőle megszabadulni. Lehet, az a megoldás, ha hagyom hogy elsodorjanak a történések. Az élet úgyis adja magát. Semmi sem tart örökké, lehet, hogy két hét, vagy egy hónap, aztán Dominic megunja, hogy hiába zúdítja rám a szerelmét, és néz rám úgy, mint egy istenre, úgysem talál nálam viszonzásra és majd önként ajtót mutat. Addig pedig akár valamivel kedvesebb is lehetnék és talán élvezhetném a vele töltött perceket, vagy ilyesmi. Mert ő ott volt, ha kellett nekem és minden kívánságomat azonnal teljesítette. Még mindig nem tudtam, mi is ez, de elhatalmasodott rajtam a megkönnyebbülés, hogy a felállásokat tisztáztam magamban.
A hazaút így könnyebb volt és viszonylagos lelkibékében nyitottam ki a lakás ajtaját, bízva abban, hogy Dominic is lenyugodott. A gáztűzhelyen már készült valami étel, de őt magát a szobában találtam meg, ahogy az ágyon ült és a szétterítve hagyott dalszövegeket tanulmányozta nagy érdeklődéssel.
- Írtál a közös dalunkhoz?- a szemei boldogan ragyogtak.
- Csak hogy eltöltsem az időmet, nem volt jobb dolgom, míg rád vártam. - válaszoltam kicsit zavartan .
- Nagyon tetszik! - áradozott Dominic és mosolyogva újra, meg újra átfutotta azt a pár sort, amit hozzátettem a dal szövegéhez.
- Oké, az jó. - biccentettem és egészen olyannak láttam akkor, mint mielőtt a rock klub mosdójában a gyógyszereket bevette volna. És ezt a Dominic-ot sokáig el tudtam volna nézegetni.
- Dühös vagy még rám, amiért ezt csináltam? - sandított rám Dominic némi hallgatást követően.
- Nem tudom. - sóhajtottam fel.
Dominic letette maga mellé a papírt és hirtelen elkomolyodott.
- Akkor annak sem fogsz örülni, ha azt mondom, már nem ez az első, hogy megpróbáltam...
- Francba is, Harrison. Miért vagy ilyen?!- szitkozódtam, ahogy meghallottam ezt a lehangoló vallomást. Szívbe maró volt és egyben felháborító.
- A szüleim is ezt kérdezgetik. Apa mindenkinek azt mondja, hogy egy átok vagyok...- jegyezte meg Dominic és lehajtotta a fejét.
- Nekem is ezzel jött tegnap a telefonba. - árultam el, de már akkor megbántam ezt, mert Dominic arcára ki volt írva, hogy mit érez.

Beletörődve bólogatott.
- Hidd el, úgy szeretnék más lenni! Akit szeretnek és akit elfogadnak. Aki nem idegesíti őket, meg mindenki mást és aki nem okoz ennyi keserűséget. - elmélkedett szomorkodva.
- Nem kell másnak lenned! Csak ne csinálj ilyeneket! Amíg itt vagyok! - kértem és utána megint csend volt köztünk. Figyeltem Dominic-ot, amint elmerült a gondolataiban és ismét maga elé vette az egyik teleírt papírlapot, amin virágokként díszelegtek az általunk írt betűk. Csak olvasta mi van ott, mintha a fejébe akarná vésni mielőbb. Még mindig olyan betegesen fehér volt, a mosolya sem tért vissza, amiben néhány perce elmerültem. A haja zilált volt, a tegnapi, hányással összepiszkított pólóját viselte, és ordított egész lényéből a meggyötörtség, de mégsem tudtam levenni róla a szememet. Talán még sosem láttam ilyen szépnek és sosem akartam őt annyira, mint akkor. Adam részeg, vádaskodó monológja ugrott be.
- Nem akarok rossz lenni hozzád...- kezdtem volna bele, mert úgy éreztem, ezt el kell mondanom neki, de ő szelíden megcsóválta a fejét.
- Hiszen nem is vagy rossz hozzám! Jobb vagy, mint bárki más eddigi életem során! Biztonságot adsz számomra és értelmet a napjaimnak. - sorolta hevesen, de ez már sok volt nekem.
- Hé, elég! Nem vagyok egy főnyeremény és sokszor nyers a viselkedésem, meg a romantikus gyengédség is távol áll tőlem.
- Ez nem igaz! - mondott ellent Dominic.
- Ez az igazság! És tuti, hogy neked valami bajod van, ha ez szerinted jó...
- Pedig ez nekem jó! - Dominic határozott biccentéssel igent jelzett. Az arca máris pirossá vált, nekem meg nőttőn-nőtt az izgalmam iránta.
- Mert egy flúgos vagy!- morogtam.
- Colson, mondhatok valamit? - kérdezte, mire érdektelenül vállat vontam.
- Ha feltétlen szükséges...
Dominic zöld szemeiben újra fellángolt az, amire viszont nekem volt szükségem és amit senki másnál nem találtam meg.
- Szeretlek. - jelentette ki lágy hangon. A nyilvánvaló imádat, ezer méterről, a számomra szép arcáról és teste minden pontjáról tűzként sütött belőle. Odasétáltam az ágyhoz és beletúrtam Dominic össze-vissza álló hajtincseibe. Halk sóhajjal fogadta ezt. Tudtam, hogy pocsék éjszaka állt mögötte, alvás nélkül, idegen emberek között, az apja haragjának súlyával. Tisztában voltam vele, hogy utálnom kellene, amiért drasztikus dolgot tett. Tiszteletben kellett volna tartanom, hogy kórházban volt, ahol egy csövet erőltettek le a torkán, de veszett mód kívántam őt és az sem zavart, hogy nem zuhanyzott.
Csak a szívverésemet hallottam mind jobban felerősödni. A mellkasomban, gyomromban gerjedelem okozta zűr-zavar kavargott és csak érintetni akartam őt minél hamarabb. Az ujjaim elhagyták Dominic haját és az arcán, majd a nyakán simítottak végig. Dominic ajkai elnyíltak és felgyorsuló légzéssel, kérdőn várta, mi fog történni. Pedig szerintem sejthette.
- Vetkőzz le!- leheltem sóvárogva.

folyt. köv.