Júliusvég, ablakok, abszolút unalmasság, és apám durvajó zenéi

Ha épp nem a meleg pusztító, vagy nem fúrnak felettünk, akkor azért nem lehet aludni, mert a kutyás ribi egy másik nővel fél órája itt pofázik az erkély előtt teljes hangerőn. Basszus, nekem eszembe nem jutna más ember lakása elé állni beszélgetni, se reggel, se este. Na és meleg üdvözlet annak is, aki tegnap házi bulit tartott és kettőig ment a techno. Csodálatos lakótelep úgy, de úgy imádlak!

Apám szólt hét közepén, hogy kész az ablak és az erkélyajtó, szerezzünk fuvarost, aki elhozza és emberkét, aki pasimnak segít kiszedni a régit és berakni az új nyílászárót. Ja, de ahhoz ugye ki kell pakolni a félszobát, mert pasim ott tárolt cuccai miatt az ablakig el se lehet jutni. A terv az volt, hogy szombaton kipakolunk, de szólt a srác, aki vasárnap jött volna ablakot cserélni, hogy csúsztassunk egy héttel, mert nyaralni megy. Szerencsére az üzletben maradhat még kicsit az ablak, így ha minden igaz, jövő hét végén hozza a fuvaros és utána való hét elején lesz berakva. 

A felújítás meg gőzöm sincs mikor kezdődhet el egyáltalán. Pénz és időkérdés.

Tudom, hogy tök lassan halad minden, mert a legtöbb ember nyaral, pasim meg dolgozik. Sajnos jókora a elmaradásom a hitellel újra, a bank csak pénteken 14-szer hívott. De a nincsből fizetni nem tudok. Most pasim valami haverjával kettesben melózik, így a pénz is fele annyi. Azzal a fickóval ráadásul nem is bírjuk egymást. Még a rock kocsmában töltött időkben kifejtette, hogy nem kedvel, de nekem se volt soha szimpi. A pasim baráti körének nagy része szingli, vagy elvált, de ezt már írtam, az ilyenek meg azt akarják, hogy a haver is legyen egyedülálló, mert egy kapcsolat csak hátráltató tényező és ezt hangoztatják is. Ez az alak is mindig kaffog, ha pasim felhív, folyton hallom a megjegyzéseit. Bizonyara lesújtó a véleménye rólam és ezt mindenképpen tudatni akarja velem, mondjuk nem érdekel, de jobb lenne, ha pasim leválna róla. 

A héten semmi érdekes nem történt, megnéztem a Sötét helyek c. filmet és nem volt rossz, talán könyvben is el kellene olvasni. Vagy bármit elolvasnék én, de mostanság csak unalmas ff-ekbe futok bele, vagy most nem vagyok olyan passzban. 

Apám kapott egy rakás cd-t valami haverjától, aki szintén csak úgy kapta és múltkor mikor találkozunk, pont az egyik ilyen kapott cd szólt a kocsijában. Nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba, mert csupa menő muzsika szólt, Offspring, The distillers, Hole, Marilyn Manson,  NOFX stb., apám mondta is, hogy milyen jó kis zenék, neki hogy bejönnek. Mikor meg gyerekként hallgattuk ezeket, jól lehúzta hogy milyen szar. Ezekszerint az idővel alakult a zenei ízlése. Jó irányba. Már csak azt kéne megválogatnia, kiket enged közel magához, mert ez a végtelen Tinimami sztori lelomboz. Főleg, hogy 3 napig még velük is nyaral, gondolom ingyen (állítólag az anyja fizeti a kis kiruccanását és a gyerekét is ő pesztrálja, de ez mindig így volt, pff). Ez kicsit idegesít. Miért jár neki nyaralás? 

Jövő héten nem megyek a hely-re, mert az ősök elutaznak és rám marad a cica etetés, viráglocsolás, kuka ki és behúzkodása, posta, számlák miegymás. Majd igyekszem megtalálni ebben is a jót, ha már a nyaralás nem jött össze idén sem. Be akarok ugrani az egyik optikába is, akció van most és hátha találok keretet olcsóbban. Ezer éve van szemüvegem, de itthon hordom csak, mert hülyén nézek ki benne. 

Pedig a jól kiválasztott szemüveg is öltöztet, vagy mi.

Ja, szexmánias exem kiírta a facebookon, hogy kisfia fog születni. Örültem, írtam is neki, hogy gratulálok. 

Á.-ra is dobtam már egy üzenetet messengeren, mert hónapok óta semmit se hallottam felőle. Túl sokat most sem írt, csak hogy vele minden a régi (vagyis a hűtlen faszija megvan még és ő továbbra is jár a háztartást vezetni hozzá és főzni rá), meg hogy kivizsgálásra kell befeküdnie a kórházba, mert szédül. Írtam, hogy jobbulást, de erre már semmit se reagált, nagyon nem volt csevegős kedvében, a társalgásunk nagyon akadozott, két óra alatt írta meg ezt is. 

És mennem kellene a nőgyógyászatra, uh kontrollra, már nyár elején kellett volna, de nem jutottam el, vagy a dokim volt szabadságon. 

Wow, holnap már augusztus, hihetetlen gyorsan és monoton módon vonult el a nyár. Hát sajna, nekem egy percre sem volt summer feeling-em.

Sad.

Jó volt

Szombatra virradóra azt álmodtam, hogy pasim egy haverja tanácsai miatt szakított velem a belváros közepén. És én elmentem a haverhoz, aki a kocsmában volt épp és úgy beszélt velem, mint a kutyával és én nagyon-nagyon sírtam, de pasim csak állt ott érzéketlenül és semmit se csinált. Megnéztem az álmoskönyvben, helyesebben az álomfejtő weboldalon, mit jelent ez a sok butaság és az jött ki, hogy szuper napom lesz és élményekkel gazdagszom. Na ettől  máris jobb kedvem lett és bár nem hiszek az álomfejtésben túlzottan, de próbáltam hinni abban, hogy miért is ne lehetne, hogy ma minden szarság elkerül és egy klassz nap következik.

Különösen, mert délután mentünk tesóm diplomaosztó partijára. Apámékkal mentünk, a kocsiban még délután is tízezer fok volt, meg vagy 39 alapból. 

Hugiéknal már jó sokan voltak, de mindenkit ismertem legalább látásból, szerencsére a Pinky girl nem volt ott, mert a pasija, meg tesóm pasija nem bírják egymást. Egy csaj lett volna, akivel még nem találkoztam sosem, de neki pozitív lett a kovid tesztje, így távol maradt. 

Alighogy beléptünk, önteni is kezdték a pálinkát, ami ilyen hőségben szerintem nem egy jó ötlet, így mindig "elhagytam" valahol a poharamat és azt mondtam, már megittam az italt. Akart a franc berúgni, inkább gyümis söröztem, meg volt jó vörösboros marhapörkölt tarhonyával, sült csirke és desszertnek jégkrém, meg tiramisu. A hangulat is jó volt persze. Ott volt hugi pasijának az apja, aki részegen olyan jókat mond. 

Az idő kicsit elromlott, nekiállt villámlani, de aztán az eső elmaradt. Hajnali fél 2-re értünk haza, de reggel 7 után már nem bírtam aludni így egész vasárnap kómásan jártam-keltem. 

Kiraktam pár fotót a fészre a buliról és ezáltal kellemes meglepetés ért, mert messengeren rám írt B., hogy nagyon jók a képek. 

B.-vel utoljára valamikor úgy tavaly március végén beszéltünk, akkor irtam neki, hogy rossz lett a szövettanom és műtét vár rám. Erre érzékelhetően zavarba jött, sajnálkozott és a munkára hivatkozva elköszönt. Azóta nem is hallottam felőle, így nagyon megörültem, hogy felbukkant. Irtam, hogy szuper lenne találkozni, de tudom, hogy az ország túlfelében el és mivel rosszban van a családjával, nem is jár erre sűrűn. Mire írta, hogy a találkozás jó lenne, de nem tudja, mikor jön össze, mert mar nem ott lakik, ahol eddig, ugyanis tavaly május óta Wexfordban Írországban élnek a barátjával!

Csak lestem magam elé döbbenten, mert azt se tudtam, hogy van pasija, nem említette. Bár igaz, B.mindig is megtartotta magának az élete részleteit, a suliban is utólag derült ki, ha volt kapcsolata. 

Most azt írta, hirtelen döntés volt a költözés és ez mondjuk jellemző rá, innen a városból is egyik percről a másikra húzott el, hogy aztán kb.sose térjen vissza. Aztán belépett valami vallási közösségbe is, de nem tudom, annak tagja e még.

És beszámolt egy ennél is jelentősegteljesebb hírről is, mégpedig, hogy kint megtudta, kisbabát vár és hogy a picifiú azóta már meg is született, négy hónapos múlt és minden oké vele. És B.-vel is. Azt írta, Írország szuper, a kisfia születésével, úgy érzi révbe ért. És jó volt tőle ezt a boldog bejelentést olvasni, a suliban ő is kirekesztett volt, egy nagyon depis, befelé forduló, aki többször hangoztatta, hogy öngyilkos lesz. Jó látni, hogy ez már a múlt. Kívánok  neki minden jót. 

És bárcsak lettem volna én is elég bátor, hogy időben lelépjek  külföldre, talán akkor nem itt nyávognék. Persze nem tudom biztosra, csak azt érzem, hogy itt minden reménytelen és esély sem lesz jobb, teljesebb életre. 

Pasim rögtön rákezdte, hogy hát megvolt a lehetőség és igaza is van, mehettünk volna mi is külföldre, de maradtunk és most szívunk rendesen.

Hát elvileg sosem késő változtatni, de nem biztos, hogy ez igaz. Egesz nap hív a bank, de nem veszem fel, hó vége van, nincs mit befizetni, békén hagyhatnának. 

Ja, tegnap még egy sor trashvod-os videó és agysejtroncsolás mellett láttam a Fiam bűnei c. filmet és nem volt rossz. 

Jövőhéten az ősök vakációznak (potyaleső Tinimammert is leeszi majd a fene hozzájuk 3 napra, mert szerzett valahonnan pénzt), én meg nem leszek a hely-en, aminek örülök azért. Helyette macskaetetés, számlafizetés és viraglocsolás lesz a program. De legalább alhatok tovább és hátha valami izgibb program is összejön.

És nem ide tartozik, de olyan dagadtnak érzem magam...

Francba is, nem tudok aludni

Pedig ma lehetne, mert itthon vagyok, erre reggel 6 előtt már felébredtem, hogy pasim ment dolgozni. Egy darabig forgolódtam, majd fura hangokat hallottam és árnyakat a függönynél és előjött a ptsd-m,meg a mellkasi szorításom és a gyomorfájásom (amúgy is durva rémálmaim vannak mostanság) így inkább felkeltem. Most már túl vagyok a kapucsínómon és itt ülök laptoppal a kezemben. Csüggedten nézem, hogy mennyi házimunka vár(na) rám, pluszba főzés is...A fejem fáj és tök enerváltnak érzem magam.
Hétvégén unalmamban trash videokat néztem (nem tudom, ez e a pontos megfogalmazása), elég gáz, hogy ilyenekre pazarlom az időmet, tudom. De tudni kell lesüllyedni ugye. Másfél óráig Maunika show színvonalú részeg ordítozást és verekedést bámultam („Jutka fejezd be” legalább százszor elhangzott), jaj szegény agysejtjeim. De én akartam :D (az is meglepő, hogy emberek ebből még pénzt is tudnak előteremteni)
És akkor a hallucinogén tea partiról még nem is reflektáltam. Neten olvastam, hogy egy csomó sztár már kipróbálta és nyilatkoztak, hogy mennyire durva és hogy első körben összehányják és fossák magukat, meg közben kígyókat és más faszságokat haluznak. Fuh, hát a fosás-hányás mutatványt az olcsó kannásbortól is megcsinálják sokan. Emlékszem, volt Sz.-nek egy gyönyörű goth barátnője, kifogástalan megjelenés, tényleg nagyon szép volt. Mindig együtt lógtak, és a csaj egyszer megivott a rock kocsmában egy nagy csomó pancsolt bort, amitől a gyomra kicsit belázadt, magyarán összecifrázta a mellékhelyiséget, de az előteret is, majd miután ezért kidobták a rock kocsmából és Sz. taxival elfuvarozta a tajt részeg leányzót hozzájuk, még az ő ágyába is rakott meglepetés csomagot :/
Komolyra fordítva, akarna a franc ijesztő dolgokról hallucinálni, mikor tinikoromban szednem kellett az antidepit, akkor én is láttam álom és ébrenlét határán óriáspókokat a függönyön és sikítoztam ettől. Azért is hagytam abba a gyógyszert, mert nekem ez nem kellett, túl ijesztő volt. Érdekes, hogy ezekért az élményekért, más még gondolom fizet is meg elutazik ilyen sámánokhoz.
Ja, nem voltunk kirándulni sem (jellemző), mert pasim ment valami munkát felmérni, de legalább rávettem, hogy sétáljunk már kicsit, igaz ő ezt 20 perc alatt le akarta tudni és inkább a haverokkal óhajtott lógni, de végül majdnem egy órát sétáltunk és ettünk jégkrémet. A torkom azóta is fáj kicsit, de mindegy. A séta jó lett volna (olyan szép házakat láttunk), ha pasim nem olyan kiállhatatlan, de hát az volt. És tegnap este is. Imádom, mikor jól megvacsorázik és este 10-kor eszébe jut, hogy azért még enne. És akkor nekem jó képet vágva szendvicskéket kell gyártanom, de most nem volt itthon felvágott, se aznapi friss zsömi, így jobb híján péksütit majszolt, miközben végig morgott, hogy mi az, hogy nincs itthon szalámi, meg zsömle stb., holott előtte úgy két órával vágott be egy nagy tányér bolognai-t. Franc se tud rajta eligazodni, bezzeg, mikor van itthon friss pékáru, akkor az ott szárad meg, vagy ha többféle kaját készítek, az ott marad, mert őkelme épp nem éhes.
Pedig amilyen időket bezengtek, jobb lenne, ha hozzákezdenénk a spóroláshoz. Nekem ezzel eddig sem volt bajom, neki viszont nem megy, félelmetes, ahogy nem tud bánni a pénzzel. Így meg én hiába húznám meg nadrágszíjat, ha ő erre nem vevő. Ja, ma is megy valami haverhoz bográcsozós meccsnézésre este :S
Szexmániás exem kedden délelőtt feltűnt és meglepő hírt hozott, úgy tűnik, a specialista akihez fordultak segített és végre babát vár a csaja!!!És hogy már a 12. héten is túl van, csak eddig babonából nem írta meg. A pici valamikor január elején születik, remélem exem nem hajkurászik már más nőket, csak a családra összpontosít és januárig valahogy felnő a feladathoz. Amúgy örültem a hírnek, már vagy 3 éve várják a gólyát.
Anyám szerint azért írta meg, mert még nem vagyok neki közömbös, de szerintem csak azt akarta, hogy osztozzam az örömében. Ha épp nem a hülyeségeivel fárasztott, én mindig mondtam, hogy drukkolok nekik, gyerek ügyben és jelentkezzen, ha jön az utód.
Más rajta kívül nem írt, vagy hívott., vagyis de, reggel a banknak eszébe jutottam, mert megint nem tudtam még összevakarni a havi törlesztőt Olyan jól esett :( Ja és A. két hónap után kb. írt egy iszonyat rövidke emailt, de olyan semmiről se szólósat, mintha csak le akarta volna tudni. A héten és jövő héten szerdáig szabin van, de hiába írtam neki, hogy találkozhatnánk rá, sem bagózott. Aztán fb-n láttam, hogy kirakott valami idézetet a barátságról és négy embert megjelölt, hát egyik sem én voltam, erről akkor ennyit :S
Biztos írtam már, de szerintem az ember legjobb barátja az saját maga. Ezt valahol olvastam, de kezdem egyre inkább magaménak érezni eme hitvallást.
Ma még tuti akarok írni a sztorimba is, már háromnegyedig készen van az új rész. De előtte porszívóznom és felmosnom kell, meg jó lenne haladni már a ruha hajtogatással és pakolással is.
Hétvégén meg tesóm diplomaosztó partikája, az ősök is jönnek, így legalább kocsival megyünk. Kicsit várom, végre elhúzhatok a városból kicsit és történik valami más is a négy fal szorításán és a napi mókuskeréken kívül. Tesóm szerintem sok embert elhívott (remélem a múltkori pinky gebe csajt nem-barátságos ikonok). Pasimnak jó előre szóltam, hogy ne tervezzen semmit se szombatra, de még így is húzza a száját, hogy ő nem akar jönni. De hát berúgni bárhol be tud, tehát nem értem felzúdulását.

Ruhapokalipszis, meg nyáridő

Szombaton fél nap a ruháimat selejteztem, hogy legyen hely a szekrényekben és a húgomtol kapott cuccokat is el tudjam végre rakni. Hát nem sikerült, lett viszont még egy zsáknyi fölösleges ruha és cserébe csak csekély hely. Délután már nem volt kedvem ezzel vesződni, így a ruhákat becsesztem az étkezőnek szánt és már amúgy is fullra telepakolt félszobába és inkább elmentem pasimmal sétálni. Klassz volt az idő, fagyiztunk és a parkban belebotlottam tesómba. Valami barátnőjével volt, egy iszonyat vékony, pink hajú csajjal, akinek vagy nem voltam szimpi, vagy csak ilyen a stílusa, de mikor hugi be akart mutatni minket egymásnak, a szavába vágott, hogy tudja ki vagyok, fb-n látott már. Btw nekem se volt túl szimpatikus Pinkypie, úgyhogy nem is társalogtam vele. Húgommal se sokat, de mondta hogy sajnálja, ha rosszul jött ki a dolog, nem tudta hogy el akartam menni a diplomaosztójára. De közöltem, hogy fátylat rá, úgyis mindegy már, nem?

Később pasimmal gyümis söröztünk és kávéztunk, szóval az egy happy nap volt.

Jaa, mikor hazaértünk, na mi várt az ajtó előtt? Egy nagy reklámszatyor ruha, szerintem a szembeszomszédtól. Nem akartam a folyosón káromkodni, így csak bent a lakásban morogtam. Úgy kellett ez a plusz 1 szatyor ruha ide, mint mókusnak az erdőtűz. Átnéztem, de nem az én stílusom, ami még úgy ahogy jó lenne, meg nem az én méretem. Kidobni ugye nem tudom, mert a szomszéd meglátja, szóval most is töröm a fejem, hova az anyámba tehetném.

Vasárnap frufrut vágtam magamnak és annyira rossz nem lett, sőt, ha összekötöm a hajam előnyösebb az arcom tőle, bár nem szeretem összekötni a hajam, mert a nagy kerek gülü szemeimmel és a béna orrommal nem lehet mit tenni. Az reménytelen. 

Úgy festek, mint valami rágcsáló, suliban basztattak is, hogy egérre hasonlítok. Apám meg mondta már azt is, hogy nyúzott nyúl. 

És most olvastam, hogy a Pearl Jam a héten kis hazánkban lépett fel. Ahh, erről is sikeresen lecsúsztam. A Volt feszt is idegesített, de aztán már nem, mert YB lemondta a koncertjét és nagy részt rá lettem volna kíváncsi(meg azért a BMTH-ra , The killers-re és a Sum41-ra is),  már ha lett volna rá keret. De hát konkrétan fesztiválokra egy vasam sincs. Valljuk meg, másra sem nagyon és így hiába dübörög a nyár, engem nem hoz lázba. A nyaralás elmaradásába nehezen, de belenyugszom, viszont egy kirándulás, vagy bármi, ami nem ez a 4 fal közti merő agónia, igencsak feldobna. Úgy volt, hogy most szombaton diplomaosztó ünneplő parti tesóméknál, kezdtem örülni, hogy végre valami akció, de ma szólt hugi, hogy legyen inkább jövő héten megtartva. Lelombozódtam. Én nem akarok hétvégén itt dekkolni és főzöcskézni, vagy ruhát selejtezni (brrr a hideg ráz a gondolattól is)!!! Sürgősen ki kell hat találnom valamit, mert már csak egy hétvégi kirandulásban bizhatok. 

Apám adott egy kis ventilátort, ami usb-re csatlakoztatható és színesen világít, nagyon cuki.

Kis tüskék

Heyyyy, mintha kicsit tűrhetőbbé vált volna az időjárás, már nincs harmincezer fok. Éjszaka legalábbis tudunk nyitott ajtó, ablak mellett aludni. Kivéve, ha nem ott gyülekeznek és vihognak mindenféle emberkék. Múltkor is fél óráig hallgattam éjjel egykor 2 csávó és 1 csaj hangos eszmecseréjét a semmiről, míg inkább becsuktam az ablakot és megsültem a hőségben.  

A húgom diplomaosztóját néztem felvételről ha már nem hívott meg  és egy jó nagy senkinek éreztem magam, amiért én idáig valszeg sosem jutok el. Pedig biztos menő a levegőbe dobni azt a kalapot, vagy micsodát. Én biztos örültem volna, ha hosszú évek tanulása után egy diploma a jutalmam, de egyes delikvensek olyan fapofával vették át a diplomát. Nem is értem. 

A hét elején hivatalos bizbazokat intéztem délutánonként, de kifogtam egy gyökér ügyintézőt, aki egy rossz helyre rakott iksz miatt visszadobta az iratot, így jövőhéten még mindig ezzel kell szórakozni. De örülök:S. A hivatalból gyalog mentem haza, mert a hely a világ végén van és szerintem a napsütés jól betett, mert utána 2 napig fejfájasom volt. 

Meg akarnám nézni a Taxidermia c. filmet, de csak napolom folyton, a tartalma elég brutál, nem is tudom, kell e most ez nekem...Amúgy extrán dögunalmas minden, semmi nyár feelingem nincs. Nulla a köbön. A kedvem is tré. A. nyaral a Balatonon, H.-ék hétfőn mennek Horvátba,  tesómék és az ősök majd valamikor augusztusban ruccannak ki. Mi meg sehova se megyünk, csak itt aszalódunk ebben az egyre mélyülő fostengerben. De legalább az írás ad némi szabadságot, abban el tudok merülni és addig sem agyalok, na meg a jegkrém és a gyümölcsös sör is velem marad (önsajnáló ikonok).

The weird time of life pt. 09.

Ebben az átkozott melegben még kövérebbnek érzem magam, mint általában. Létezik ilyen? Jelentem, 31 fok van itt ebben a förmedvény foshalmazban, most másztam ki a zuhany alól, de már mehetnék is vissza. Állítólag hamarosan jön a tartósabb lehűlés, már nagyon várjuk, mert így csak szenvedünk és idegesek vagyunk, morgunk, meg mindenért felcsattanunk a pasimmal. Éjszaka mondjuk vihar volt, én meg elkezdtem nézni az Alagút c. filmet, de túl vontatott, meg nyomasztó volt, így átkapcsoltam az Annabelle-re, amit aztán passzoltam is, mert nagyon dörgött az ég és kezdtem félni. A filmtől és a vihartól is :S Tudom, nyomi vagyok, csak egy baba, de...
Apám tegnap váratlan ötlettel állt elő és azt mondta, hogy kifizeti a nagyszobai műanyag nyílászárót. Örültem persze, mert ez a mostani kb. ötezer éves, szétrohadt fa ablak semmit se ér, télen süvít be a hideg, de nem akarom, hogy apám ekkora összegbe verje magát. És azt sem szeretném, ha azt gondolná, akkor most már boldogan itt maradunk örökre, mert ez nagyon nem így van. Ez nem változtat az elképzeléseimen, sem az érzelmeimen, ami a lakást illeti.
Na, és itt van a történet új része, amit a pénteki házimunka helyett kreáltam :D Jobban is esett, mint a porszívózás/felmosás körök. De majd pótolom valamikor.
Warning: suicide attempt, suicidal thoughts, mental health issues, angst, sadness etc.

ch. nine.

I'm so sick of me, wake up and hate to breathe: Dominic anyjának az állapota lassan, de biztosan javult. Dominic sokat járt be hozzá a kórházba, és ha ráértem, én is vele mentem, sok értelme nem volt, mert csak a folyosón lébecoltam egy automatás kávéval, de Dominic mindig örült, ha elkísértem és én sem ágáltam ezellen. A pozitiv változásoktól Dominic szomorúsága is kezdett a múlté lenni, a hangulata javult és újra emlékeztetett arra a fiúra, aki olykor kikészít a kifürkészhetetlenségével, a túlpörgésével és a nehezen értelmezhetőségével. De ez volt a megszokott számomra. Sokat szexeltünk, ott volt, ha kívántam, soha sem utasított el, minden alkalom újnak hatott vele. Közben folytattuk a dalunk írását és hajnalban gyakran ébresztett a gitár hangja az előszoba padlójáról. Tisztában voltam vele, hogy gondolkodnom kell a továbblépésen, mert ez az egész kezdett idilli lenni és ez nem volt nekem való, meg amúgy is, rengeteg időt töltöttem el Dominic mellett, ami olyan volt mint, a kátrányos út, egyre jobban beleragadtam és csak rajtam állt, hogy teszek e valamit a kijutás érdekében. Pár napra elutaztam, hogy meglátogassam a lányomat, mert nagyon hiányzott, úgy terveztem, hogy addig félresöpröm ezt a dolgot. De amint ezek a gyermekemmel töltött mesés napok elteltek, azzal a sziklaszilárd elhatározással léptem be a lakás ajtaján, hogy ma pontot rakok az én, kontra Dominic Harrison ügy végére. Nem hiszem, hogy Dominic sejtette a szándékomat, viszont valami baja volt, mert az átlagosnál is furábban viselkedett. Vacsorával várt és segítőkészen kipakolta az összes holmimat a hátizsákomból, majd a szennyest a mosógépbe tette, de mindvégig meglehetősen hallgatag volt és elmaradt az esti gitározás is. Nem tudtam mire vélni, azt hittem beteg, vagy ilyesmi és persze megint elnapoltam a bejelentést. Éjszaka valamelyest feloldódott, szeretkeztünk, de aztán csak feküdtünk egymás mellett némán. Már azt hittem elaludt, mikor váratlanul megszólalt.

- Gyakran azt érzem, jó lenne meghalni.

Úgy pislogtam rá, mintha akkor találkoztunk volna először. A helyiség sötétje sejtelmesen keveredett az éjjelilámpa szolid világosságával, ez a diszkrét fény vetült rá Dominic-ra. Nem tudtam máshová nézni csakis rá, meztelenül, nyirkosan feküdt az ágyon, még mindig kicsit lihegve. Csak a lánca és a gyűrűi voltak rajta, szerintem érdekesen és izgalmasan festett így. A nyakán piros foltokként virítottak az ujjaim lenyomatai, a vállán, mellkasán néhány lilává vált harapás is. 

- Tessék?- kérdeztem vissza, amint el tudtam vonatkoztatni a látványtól. 

- Azt gondolom, jó lenne az egészet befejezni, mert utálom, azt aki vagyok. Egy jelentéktelen kudarc, akit még a saját szülei is kerülnek, mert bosszantó és kellemetlen. A mosolyom a külvilágnak, csak egy nagy hazugság és örökösen csak meddő harcot vívok, hogy túléljek egy újabb napot. - magyarázta Dominic szemlesütve.

- Máskor ne igyál a metilfenidátra alkoholt. - mordultam fel.

- Most sem ittam! - jött a rövid tiltakozás.

- Akkor meg elment az eszed. - ítéltem meg komoran. A torkom kaparni kezdett és súly nehezedett rám a lehangolt és depresszív témától.

- Úgy gondolod? - kérdezett vissza Dominic és bizonytalan arckifejezéssel vizslatott engem, miközen magára húzta az ágy egyik végébe hajított pólóját és alsóneműjét. 

- Ha ilyeneken agyalsz, minimum ez a véleményem. Mielőtt elutaztam volna, még normális voltál. - háborogtam zavartan. Gőzöm nem volt, mit reagálhatnék ezekre a kijelentésekre.

- Csak érdekelne, benned is annak e ilyen érzések...- vont vállat Dominic.

- Mert benned ezekszerint vannak. - foglaltam össze elégedetlenül.

- Sokszor. - egészítette ki Dominic és az azonnali, gondolkodás nélküli bejelentésétől feldühödtem.

- Voltam már én is mélyen és meglehet, hogy eszembe ötlött az öngyilkosság is, mint lehetséges forgatókönyv, de nem ez a megoldás. Ha nem jó ami van, keresni kell egy új utat. 

- És ha nincs új út?- vágott a szavamba Dominic lemondóan.

- Kizárt, hogy ne legyen. Ha nem látod, keresni kell, rájönni, hogy miért érdemes csinálni. - motyogtam, ahogy én is elkezdtem felöltözni.

- Miattad. - éreztem, hogy Dominic rám pillant és bizonyosan olyan a tekintete, mint amikor hozzáérek, megcsókolom, vagy amikor lefekszem vele. Istenítő. És ez azokban a pillanatokban sosem zavart, viszont utána igen. 

- Nem kifejezetten erre gondoltam. - helyesbítettem, de már késő volt.

- Pedig csodálatos vagy! Szeretlek, Colson! - mondta ekkor Dominic és szembesültem az egészen ellágyult, szeretetteljes arckifejezésével, az egyértelmű bálványozással. Az ugrott be, hogy ez biztos nem velem történik, pánik foglalta el eddigi gondolataim helyét, úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna a szavait, és rögtön elkerültem a tekintetét. Viszont éreztem a forróságot árulkodóan az arcomban megjelenni. Összeugrott a gyomrom, felgyorsult a szívem és el akartam tűnni onnan. Kicsúsztak a tervek a kezeim közül. Még sosem hallottam tőle, hogy szeret. De nem is akartam, hogy valaha  kimondja! Súlyos kijelentés volt ez. Mindent megváltoztató. Nem érdemeltem meg, nekem nem járt ilyesfajta érzés, hiszen hamarosan itt hagyom. 

- Te valóban megőrültél! - végre megtaláltam a cigarettámat, zsebre vágtam és felpattantam, hogy kimeneküljek a lakás elé és rágyújthassak. Dominic várta, hogy szóljak valamit az előbb elhangzott szavakra, de csak egy felbőszült fejcsóválásra futotta tőlem.

Take a breath and try to think straight, cause there's so much pressure on my fuckin' brain: Direkt lassan szívtam el a cigarettámat, sőt utána még egyre rágyújtottam, hogy minél tovább kint maradhassak a lakás előtt. Reméltem, hogy Dominic elalszik, mire visszamegyek, de sajnos nagyon is ébren volt még és elszomorodva figyelt engem az ágyból. Rá sem pillantottam, mintha ott sem lenne, gyorsan kibújtam a cipőmből és lefeküdtem az ágyra.

- Haragszol rám? - érdeklődött megütközve Dominic, tapasztalva a teljes elutasításomat.

- Miért is?- kérdeztem vissza, de akkor sem néztem még rá.

- Azért, amit nemrég mondtam. - felelte Dominic.

- Hát, nem nagyon érdekel. - dünnyögtem.

- Nem érdekel? - kérdezett vissza Dominic és hangjában érződött a csalódással keveredett fájdalom. 

- Jogodban áll azt érezni, amit akarsz. - közöltem a lehető legtárgyilagosabban.

- Teljes szívemből szeretlek téged. Az hogy itt vagy, nagyon sokat jelent számomra. A jelenléted megment engem. - ünnepélyességet véltem felfedezni Dominic hanghordozásában, mint akinek ez tényleg fontos. A szívem környéke sajogni kezdett.

- Jó, most már hagyd abba ezt. Tudomásul vettem, vagy mit szeretnél, mihez kezdjek ezzel a vallomással? - néztem hátra gyanakvóan. Remélem, nem azt várta el hogy én is kijelentsek ilyeneket, mert akkor nagyon rossz ajtón kopogtat. 

Dominic kicsit összezavarodhatott, vagy csak rosszul estek neki az érzelmeket eléggé nélkülöző szavaim, ezért pár percig semmit sem szólt.

- Elég, ha tudsz róla és köszönöm, hogy meghallgattál. - zárta rövidre a témát, és nekem ez fura volt, lélekben már felkészítettem magam valami drámázásra. 

- Rendben, de légyszives máskor kímélj meg az ömlengéseidtől és az önpusztító baromságaidtól. Csak felidegesítesz vele és azt hiszem, megkattantál. - mondtam még és a Dominic őszinteségétől, a szavakba foglalt érzelmeitől feltámadt zavarodottságom nagyon nehezen szivárgott el belőlem.  

Nem tudtam sehogy sem aludni, pedig mély csend honolt a szobában, csak Dominic halk lélegzetvételeit hallottam. Biztos aludt, de nem mertem megmozdulni sem, nehogy felébredjen és mondjon még valami szentimentálisat. Úgy véltem, most már tényleg nem húzhatom a továbblépést, mert a Dominic által adott romantikát, gyengédséget, az álmodozó zöldben úszó szemeket, a sötét és selymes szempillákat, a hevítő mosolyt, a puha, forró bőrt, az érintéseket, a sóhajokat, az összes együtt töltött percünket, most már körbehatárolt az a szó. A szerelem. És ez az út, ahová nekem egyáltalán nem szabadna jutnom, ha jót akarok magamnak, szóval eldöntöttem, holnap lezárom az egészet végleg. Nincs más lehetőség.

Másnap munka után egyből Dominic lakására mentem, de ő nem volt otthon még. Így nem tehettem mást, leültem és vártam, miközben egyik cigit szívtam a másik után és az idegességem ezzel egyenes arányosságban nőtt. Lassan rám esteledett, de nem történt változás, Dominic még mindig nem ért vissza a lakásba. Néztem a bamba tv műsorokat, cigivel, később sörrel a kezemben és az idő szenvedve, rozsdás vaskerekeken vánszorgott felettem. Este tíz körül felhívtam, de nem vette fel, próbáltam kétszer, háromszor, majd feladtam. Talán Dominic még elment próbára, vagy esetleg fellépése lesz, csak nem tudatta velem. A tegnap este olyan kaotikusra sikeredett, nem esett szó a mai programjáról. Az elhatározásom azonban sziklaszilárd volt, akármikor is jön, ma beszélni fogok vele. Persze sikerült a tv előtt bealudnom és arra eszméltem, hogy csörög a mobilom. Kábán pattantam fel az ágyból és kutattam a párnák alatt hagyott készülékem után. Megláttam Dominic nevét és hogy majdnem fél tizenkettőt mutat a telefonom kijelzője. 

- Csakhogy visszahívtál. Mikor jössz? Beszélni akarok veled!- fogadtam idegesen a hívást. 

De csak csend volt a vonal végén, amit vagy fél percig hallgattam, mielőtt meguntam.

- Hé, ott vagy még Harrison? Szíveskednél válaszolni? Berúgtál, vagy mi a franc van? 

Ám ekkor Dominic helyett egy ismeretlen férfihang szólalt meg.

- Te vagy Dominic lakótársa?

Grimasz szaladt az arcomra. 

- Milyen lakótárs? És kivel beszélek?- kérdeztem vissza értetlenül.

- Justin vagyok, Dominic apja...

A helyzet kínossága sziklaként gördült rám és temetett be. 

-Oh, elnézést, a nevem Colson, és én vagyok Dominic lakótársa. - mentegetőztem, bár még mindig furcsán hatott a férfi úgymond címkéje. De jó, legyek lakótárs...Ha úgy tetszik.

- A fiam kért meg rá, hogy hívjalak fel. - mondta még a férfi és én már semmit sem értettem. Miért telefonál az éjszaka közepén rám az apja, ráadásul Dominic telefonjával?

- Mi történt? - a kérdésem ösztönből jött, rögtön tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben.

- Dominic megint hozta a formáját, az este folyamán kórházba került, mert több gyógyszert vett be, mint kellene...

Justin szavai éles késként hatoltak be a szívembe és az agyamba. Elborított az aggodalom és levert a víz. A sokk, ami akkor kelt életre bennem, kegyetlenül összefacsart, úgy hogy már fájt a mellkasom. Egy napja sincs, hogy megkértem, ne hozza szóba az öngyilkosságot, mert az egy zsákutca. Erre fogja magát és bevesz egy marék gyógyszert? Mi baja van? Mire volt ez jó? 

- Micsoda? Te jó ég, de ugye jobban van? - kérdeztem, mikor szóhoz jutottam és elhűlve tapasztaltam, hogy megbicsaklott a hangom.

- Igen, kimosták a gyomrát. Nem kell aggódni. - felelte erre a férfi. Kimért és nyugodt volt, mintha kicsit sem idegeskedne Dominic önromboló és érthetetlen tette miatt. Mintha ez megszokott lenne, vagy mintha nem is igazán izgatná a dolog. Ellentétben velem, mert engem letaglózott és nem nagyon tudtam magamhoz térni.

- Melyik kórházban van? Bemehetek hozzá? - faggatóztam, mert úgy éreztem, látnom kell és megbizonyosodnom róla, hogy tényleg nem kritikus az állapota.

- Késő van már, valószínűleg be sem engednek a kórterembe.  És felesleges is oda menni, Dominic holnap már kijöhet a kórházból. - tért ki a válasz elől Justin.

- Rendben, köszönöm, hogy szólt. - mondtam beletörődve.

- Nincs mit. - jött a szűkszavú reakció.

- Lehet tudni, miért csinálta? Vagy mondott valamit? - kérdeztem még.

- Én nem nagyon beszéltem vele, szörnyen dühös vagyok rá, amiért ezt műveli a családunkkal. Az anyja még a kórházban lábadozik, a kistestvérei otthon rám bízva, a feje tetején az egész életünk, erre ő tesz rá még egy lapáttal és részegen játssza az idiótát. - háborgott a férfi.

Sajnáltam Dominic apját is, elkeseredettnek és fáradtnak hallottam a hangját a telefonban, de a szavakat, amiket kimondott átitatta a mélységes csalódottság és a harag Dominic felé és ezzel még mindig nem értettem egyet. Egy apának sohasem nem szabadna így éreznie a gyereke iránt. 

- Biztos többet nem fog előfordulni. - sóhajtottam mélyet és cigarettát vettem elő a dobozból.

- Hát remélhetném, hogy a fiam ebből majd tanul, de kötve hiszem, nem az a fajta. Átok az a gyerek. Most mennem kell. Viszonthallásra. - és a vonal megszakadt, mielőtt én is elköszönhettem volna Dominic apjától, vagy mielőtt további részleteket megtudhattam volna. Mert így csak a nagy homály maradt, az ijedtség és a kérdés. Dominic, mit csináltál, te őrült?!

And I tell myself that it's alright that I dream about the day I die: Nem bírtam a lakás falait bámulni és teóriákat gyártani, az alvást meg amúgy is kilőttem, mint lehetséges időtöltést, hiszen ki tudna így aludni? Ezért fogtam magam és a rock klubba mentem, hogy legurítsak pár italt. Azt sem bántam, hogy ha jól fejbevág, úgy nem kellene gondolkodnom és a reggel így találna rám. Nem voltak túl sokan, a fények szolidak voltak és halk zene szólt. Amint kikértem az italomat, észrevettem Dominic barátját és egyben zenésztársát, Adam-et. Lesújtva üldögélt egy félreeső asztalnál. Ahogy végignéztem rajta, arra gondoltam, hogy ő talán válaszokkal szolgálhat, ezért bár szinte eddig nem beszéltünk sohasem, megálltam az asztalánál.

- Hello, leülhetek?- érdeklődtem, mire flegma vállrántás kíséretében hátradőlt a székében.

- Hogyne, ez egy szabad ország. 

Látszott rajta, hogy már nem egy és nem kettő alkoholos ital lecsúszott a torkán, ezt alátámasztotta a körülötte lévő számos kiürült pohár.

- Gondolom, már tudod, hogy mi van...- pillantott rám részegen és barátságtalanul, ahogy helyet foglaltam.

- Igen, Dominic apja nemrég felhívott. 

- Akkor minden világos...- Adam nem nagyon szeretett volna velem csevegni.

- Azért nem egészen. Te ott voltál mikor...

- Én hívtam rá a mentőket! - vágott a szavamba Adam.

- De mi oka volt erre?- kérdeztem.

Adam erre gúnyosan elmosolyodott.

- Ne játszd a hülyét!

- Csak szeretném tudni a miérteket...

- Azért csinálta, mert odáig van érted! 

Amit Adam mondott örvényként kezdett keringeni a szívemben, elhomályosítva a látásomat és nehézzé téve a légzésemet. Fogalmam sem volt, Dominic mennyire avatta be őt a történetünkbe, egyáltalán az is kínos volt, hogy valamelyest tudomása van róla.

- Ez hülyeség. Miattam biztos nem tett volna ilyet. - tagadtam vehemensen és felháborodva azon, hogy Adam rám akarta tolni az felelősséget, amiért Dominic maga ellen fordult.

- Pedig az indok te vagy, ha tetszik, ha nem. Ez nyilvánvaló. Még sosem láttam ilyennek Dominic-ot, mint mostanában. Rá sem ismerek. Totálisan meg van őrülve tőled, mi meg a bandában rohadtul unjuk, hogy csak rólad beszél és mindig veled akar lenni. Össze van zavarodva, nincs logika a cselekedeteiben. A ma este is felszabadultan indult, zenéltünk, iszogattunk, majd a mosdóban találtam rá, ahogy teljesen depresszív hangulatban a földön ült téged emlegetve, kezei között azzal a gyógyszeres üvegcsével, amiből Isten tudja mennyit nyomott le a torkán, de inkább telefonáltam a mentőknek. 

- Sajnálom, de én tényleg nem bántottam. - csak ezt sikerült kinyögnöm és elnéztem Adam mellett, mert nem bírtam a lekicsinylő arckifejezését.

- Ő mindent megtenne érted. És te? - váltott hirtelen témát Adam számonkérően, amitől megilletődtem. 

- Én csak azt akarom, hogy jól legyen és ne csináljon ilyeneket, mert erre nincs szükség. - magyarázkodtam, de aztán abba hagytam, mert láttam, hogy Adam már elkönyvelt egy szívtelen senkiházinak, aki miatt a barátja bántja saját magát.

- Semmi közöm hozzá és nem is akarom tudni, mi folyik köztetek. De nem kellene egy önző szemétládának lenned.

- Fogd be, nem is ismersz! - kezdtem elveszteni a türelmemet. 

Mégis, mi jogon osztja itt az észt? Ő csak Dominic haverja, akivel együtt zenél. Én pedig...Ki is lennék én? Az, akivel Dominic egy idő óta egy lakásban lakik, egymás mellett fekszünk az ágyon, néha egymás karjaiban. És sokat beszélgetünk, mindent elmond nekem és szexelünk...vagyis inkább szeretkezünk...És mesélt az öngyilkos gondolatairól, aztán meg azt mondta, hogy szeret. Én meg egy bunkó voltam. Nos igen, én vagyok az, akire ezekszerint nem lehet számítani és akire ő tökéletesen elpazarolja az idejét. És nem utolsó sorban, én vagyok az, akinek vigyáznia kellett volna rá...Hirtelen nagyon hitványnak kezdtem érezni magam. Adam csak a barátját féltette, ez elfogadható.

- De nem csináltam semmit, ami ehhez vezetett! - jelentettem ki immár bizonytalanul és Adam nem is volt vevő erre.

- Mindegy mit mondasz, akkor sem kellene végigasszisztálnod, ahogy Dominic megöli magát. Akár el is engedhetnéd...Vagy megpróbálhatnád szeretni...Ha képes vagy rá...- azzal felállt az asztaltól és fejcsóválva otthagyott.

folyt. köv.