The weird time of life pt. 07.

Darázstéma II.felvonás. Tudom, unjátok. Pasim is unja. Anyám is unja. És én is unom, meg idegállapotba is vagyok. Ugyanott volt, ahol az előző. És nem, sem a légfrissitő, sem a Nivea spray nem használt ellene. Ahogy a sikitozás sem. Ha így megy ki a nyár, fix hogy gumiszobába kerülök. Lapozzunk. Végre, végre meg tudtam oldani a kommentproblémát, most már senkit sem kímélek XD És végre, végre itt az új rész is.

WARNING: +16, slash, jealousy, violence, angst, posession stb.

Ja, a hugom új tetkót csináltatott, ami kb. olyan, mint ami YB-nek van, csak tesóm a bokájára varratta. Ajjjh, én is akarnék egy új tetoválást, van is egy csomó ötletem. Pénzem? Na, az nincs épp rá...

Ch. seven.

I got a toxic attitude and lack of self control: Mikor a fellépésnek vége szakadt, rögtön el akartam menni a klubból, Dominic még maradt volna, de aztán mégis velem tartott. A hazaúton egy szót sem szóltam hozzá, hiába kérdezgetett, csak mentem konokul hallgatva, ő pedig nem értette az egészet és nem is fogta be a száját, csak beszélt a maga szokásos hangos lelkességével, engem még jobban felidegesítve. Alighogy a lakás ajtaja bezáródott mögöttünk, Dominic vigyorogni kezdett, mint egy igazi kretén, honnan is tudhatta volna, hogy mi bajom, mikor meg sem szólaltam.
- Végre csak te és én...
Aztán gyanútlanul átölelt, a kezei bizonytalanul, de vágyakozva simítottak végig a hátamon.
Viszonzás helyett azonban kitörtek az érzéseim, megragadtam a ruháját és a földre löktem őt.
- Szemétláda vagy!
Dominic a nagy lendülettől a fürdőszobai kisszekrényt felborítva a padlóra esett és értetlenül meredt rám.
- Mi a baj, Colson?
- Tényleg nem sejted? Akkor elmondom! Azok után, ami nem is olyan régen köztünk történt, Adam előtt tekeregtél a színpadon, mint egy ribanc, majd szájon csókoltad őt! De én nem az a fajta vagyok, akivel ezt lehet játszani!- üvöltöttem rá indulatosan. Dominic ijedtnek látszott, csak nézett engem nagyokat pislogva, kicsit tátva maradt szájjal. Nem volt már mit mondanom neki, így ott hagytam és beviharzottam a szobába. Teljesen kimelegedtem és még mindig nagy idegesség munkált bennem, összeszorítva belülről. Megálltam az ablak előtt és rá akartam gyújtani egy cigire, mikor Dominic bejött utánam és odasétált mellém.
- Takarodj!- szóltam rá támadóan.
- Ne haragudj, kicsit belefeledkeztem az eseményekbe, de csak a show része, nem tudtam, hogy ezzel megbántalak!- kérte alig hallhatóan.
Bűnbánat jelent meg az arcán, és zavar, a szokásos enyhe sápadtságon túl. De még így is szép volt nekem.
- Sosem gondoltam volna, hogy tudsz így is viselkedni. Elég hányingerkeltő volt. - sóhajtottam, de ez nem volt teljesen igaz, mert ha egy szóval jellemezhettem volna azt, amit Dominic a koncertjén művelt, azt mondtam volna hogy, vonzó, vagy még inkább vadító, de kiábrándító is, mert nem velem és nekem csinálta.
- Undorítónak tartasz? - kérdezte Dominic.
- Ezt azért nem állítanám! És nehezen, de elfogadom, ha csak a koncert hevében csináltad, de ha mégsem ez a helyzet és hülyítesz, közben meg másokkal szórakozol, akkor fogom magam és eltűnök, nincs szükségem ilyesmikre!- fenyegetőztem és reméltem, hogy érthetően fogalmaztam. Igaz, a dühöm kicsit enyhült, ahogy láttam Dominic törékenységét és az igaz szomorúságát, de nehéz volt lenyugodnom.
- Esküszöm, hogy nekem csak te vagy, Colson! - bizonygatta Dominic, de nem volt könnyű hinnem neki.
- Jegyezd meg, ha velem vagy, az enyém vagy! És csak az enyém! - vontam oda ekkor teljesen magamhoz a ruhájánál fogva. Meglepődött volt. a haja cigarettafüstillatú, forró lehelete a nyakamat simogatta, a mellkasa hozzám szorult, annyira, hogy éreztem szapora szívverését, feszült légzését és testén átfutó rezzenéseket.
- A tiéd vagyok! - ismételte utánam eltökélten. Azt láttam rajta, hogy komolyan is gondolja. És úgy szerettem volna az ajkát a sajátomon érezni.
- Te vagy az egyetlen ember a világon, aki két végletet jellemez számomra. - dünnyögtem bele pirosas hajtincseibe.
- Két végletet?-kérdezett vissza Dominic.

- Egyszer szeretnélek ellökni magamtól és vissza sem nézve itt hagyni téged örökre, máskor pedig megcsókolnálak mindenhol, durván a hajadba markolnék és harapásokkal díszíteném a bőrödet...

Dominic halkan felsóhajtott, én pedig a nyakához hajoltam, hogy a kijelentésemet tettekbe öntsem és minél több sötét foltot hagyjak rajta, hirdetve, hogy hozzám tartozik. Ujjaimat végighúztam piros öltönyének, majd fehér ingének anyagán, aztán a nadrágján is.
Éreztem, hogy gyorsan átjárja az izgalom, kósza érintéseim útján pillanatok alatt kemény lett a férfiassága, csípője a kezem irányába mozdult. Én is kezdtem a gerjedelem hatása alá kerülni, a fantáziák az agyamban egymásra tolódtak.
- Bárcsak egy éles pengével a bőrödbe véshetném, hogy te az én tulajdonom vagy, senki másé! Aztán lenyalnám a vércseppjeidet egytől, egyig...
Már láttam is magam előtt Dominic fehér bőrén a penge általi vágásokat, a vörös vért, de valóság ekkor felrázott és észbe kapva, aggódva elhajoltam tőle. Nem tükröződött rajta megvetés, a szemeit izgalom tette tompán ragyogóvá, remegve fújta ki a levegőt.
- Akármit megtehetsz velem. Sebesíts meg, vedd a vérem, pusztíts el, ha erre vágysz...
- Igen, erre...- helyeseltem lelkesen.
Dominic ziháló, suttogva kimondott szavai, a ujjaim alatt lévő letagadhatatlan izgalma, a lázhoz hasonlító melegsége, rám is hatással voltak. Önelégülten elmosolyodtam, ahogy végül megcsókoltam, mert éreztem, hogy ő is ezt akarja.
Pár nappal később szeszesitalokkal felszerelkezve a klub egyik asztalánál ültem és a neonfények leple alatt szenvtelennek tűnve figyeltem a színpadon Dominic előadását. Most is azt éreztem, mint legutóbb, mert nem volt változás, ugyanazok a merész mozdulatok Adam felé, ugyanaz a pimasz kétértelműség, túl jól érezte magát és ettől a vérem felháborodva száguldott bennem, kellett az önuralom, hogy ne pattanjak fel az asztaltól, hogy aztán a színpadra ugorva verjek be egyet Adam-nek és esetlegesen Dominic-nak is. Sértve és megalázva éreztem magam, a féltékenység kínzott, holott Dominic próbált foglalkozni velem még így is, sokat nézett rám, egyenesen a szemembe, a mikrofon mellől, sőt egyszer még mosolyogva kacsintott is egyet. Senki sem látta csak én, ezt a tizedmásodpercnyi megmozdulást, de tudtam hogy nekem szólt. Nem viszonoztam, sőt csak bámultam elutasítóan, miközben a gyomrom összeugrott és a szívem vad dübörgésbe kezdett, igyekeztem alkohollal enyhíteni, mialatt már azt terveztem, hogyan bontom ki a ruháját, ha végre magunk maradunk majd.
I don't understand. How I can respect you when you're such a twat: Éjjelenként, ha nem tudtam aludni, volt időm gondolkodni. Rápillantottam a mellettem alvó Dominicra és feltettem magamnak a kérdést, ami sokat foglakoztatott. Ez most egy viszony? Vagy egy kapcsolat?

Harrison, meg én akkor most együtt vagyunk? Kilelt a hideg, elöntött a szégyenérzet, ha úgy gondoltam rá, mint partnerre, de hát amiket csináltunk, azok egyértelműen erre engedtek következtetni. Azt mondta, hogy csak az enyém, mert én követeltem meg tőle, hogy így legyen, ezzel azt sugallva, hogy tényleg fontos a számomra. És nem hibáztathatom érte, én kezdtem bele az egészbe, azon az esős, részeg éjszakán. Bár visszatekerhettem volna az időt, hogy ez meg se történjen! Mert azóta más időszámítás szerint működtek a dolgok és én is. Hiába léptem le kis időre, amint visszaérkeztem a városba, csak ott ragadtam Dominic lakásában. Ennek számos kényelmi oka volt, még mindig ízlettek az ételek, amiket főzött, és még mindig tetszett, hogy szó nélkül pakolt utánam és kimosta a ruháimat. Már nem zavart annyira az állandó fáradhatatlan nyüzsgése, sem a hajnali zenélgetései az előszobában. Esténként, ha mindketten otthon voltunk jó volt valakivel pár sört meginni, beszélgetni, írni a közös dalunkat, vagy csak hallgatni a csendet, a tv-re tapadt szemekkel. De persze a testi kötelék volt az a mágnes, ami legerősebben ott tartott. Dominic-ban az volt a jó, hogy nem játszotta meg magát. Minden tette a szívéből jött. Figyelt engem és rám hangolódott, olvasott a tekintetemből és kitalálta, ha olyan dolog forgott a fejemben. Nem kellett neki felesleges célzásokat tennem, máris letérdelt nekem. Rettenetesen önzetlen volt, bármikor csinálta, ha úgy szerettem volna. Többször mint akárki, akivel valaha is együtt voltam. Szerintem szívesen tette ezt és egyre ügyesebb is volt. Párszor én is viszonoztam és az sem volt rossz, azért mert őszintén kimutatta, hogy ha jó volt neki, hogy én is jól csinálom és ez egyfajta büszkeséggel töltött el. És persze szexeltünk rendesen is, már ha eljutottunk odáig, mert előfordult, hogy túl szenvedélyessé vált minden, hamar átléptük a határt és az egész idő előtt véget ért. De ha mégsem, akkor nem voltak kérdések, Dominic mindig megadta azt, amit akartam. Tudtam, hogy durva vagyok, hogy foltokat hagyok rajta mindenütt és kíméletlenül fogom marokra a haját, vagy köhögésig szorítom a torkát, a mozdulataim hevessége is sokszor fájt neki, bár sohasem említette, és ez az elején annyira nem is zavart, már a legelső alkalom előtt mondtam neki, hogy mire számíthat. De minél többször tettük meg, annál inkább törekedni kezdtem arra, hogy a hangjait az élvezet tegye hangossá és ne a szenvedés, rájöttem, hogy nem sok erőfeszítésembe kerül, hogy neki is kellemes legyen, elég ha közben megérintem és megsimogatom. Vágyott is erre, segített benne és gyorsan megtapasztaltam mit, hogyan tegyek. Így előfordult, hogy egyszerre jutottunk el a legvégsőkig, mint a csöpögős romantikus filmekben. És tetszett az egész, minden kicsi részlete. Dominic színpadi megjelenésével és viselkedésével élesen szemben álló, valós énje, ahogy szelíden rám bízta magát és gyakorlatilag bármit megengedett, eltűrt nekem. Az éhes csókjai, a túlfűtött sóhajtásai, a vad mozdulatai a karjaim között, a hangos nyögései, ahogy lecsukott szemmel feküdt és összpontosítva ráncolta a homlokát, az ajkait pedig kicsit kinyitotta és mindig dícsért, az egekig repítve az egómat, aztán ahogy sodródott az élvezetekbe egyre többször kimondva a nevemet, egészen a végéig. Utána pedig, mikor izzadtan és reszketve hevertünk egymást mellett az összegyűrt párna és takaró között, úgy nézett engem, mintha a világon én lennék az egyetlen ember, vagy ilyesmi. Én is el tudtam veszni a szemeiben, és én is úgy mondtam volna valami kedveset, de soha nem jutott eszembe semmi. Dominic megfogalmazhatatlanul szép volt, nem klasszikus értelemben, valahogy másképp, de folyton rajta felejtettem a szemeimet a kócos, izzadtan nyirkos haján, az arcán, a teste lágy ívein, amit jó volt megérinteni. Ezek az érdekes, kaotikusan bensőséges pillanatok beleégtek a lelkembe és ha éppen rossz napom volt, mindig az vígasztalt, hogy majd Dominic kárpótol minden baromságért, ami megesett velem, azzal, hogy valóra váltja az aznapi perverz álmomat.
Egy reggel mikor egyedül ébredtem a lakásban, átjárt a hideg, Dominic hiánya és a felismerés húsba maró ténye. Hogy csapdába estem. Odáig jutottam, hogy az is elég, ha megcsókol, megölel, rám mosolyog, vagy csak hogy ott van mellettem. Égetően szükségem volt már a puszta jelenlétére is. Elvesztettem a kontrollt, ez már nem csak a szexualitásról szólt, egyre mélyebbé vált, napról-napra nagyobb lett, akárcsak a kétségbeesésem, hogy nem vagyok ura a saját érzéseimnek. Rájöttem, hogy tennem kell valamit, mert ez nem mehet így tovább.
And just take my heart out. That'd make it better: Még egy pillantást vetettem az összecsomagolt ruháimra, aztán a kezemben füstölgő cigarettával a fürdőszobába mentem. Belenéztem a tükörbe, magamra vettem a legközönyösebb arckifejezésemet, majd nagy levegőt vége belekezdtem a fejemben összeállított rövid, bántó és korántsem helytálló magyarázatba.
- Figyelj, Dominic, nem akarom tovább húzni, hogy aztán többet képzelj mögé, mint ami a valóság, szóval be kell ezt fejeznünk. Talán rosszul fog esni, amit hallasz most tőlem, de egyáltalán nincsenek érzéseim feléd. Egyszerűen csak használtalak. Kíváncsi voltam milyen egy férfival. És hogy milyen pont veled. De már megtudtam és ha volt is benne, valami érdekes, már elmúlt. Szeretnék továbblépni. Úgyhogy elköltözöm innen és talán az lenne a legokosabb, ha egy ideig nem is találkoznánk...
A tükörképem ostoba arcot vágva szemezett velem a cigim füstjével körbevéve. Sejtettem, hogy Dominic ennél tízszer értetlenebb és sokkosabb lesz. De bíztam benne, hogy felfogja és elfogadja az álláspontomat. Nem volt kedvem a drámázáshoz, csak tudatni akartam vele, aztán elmenni, végleg a hátam mögött hagyva ezeket a megmagyarázhatatlan, valószínűtlen, hektikus és szavakba nehezen foglalható napokat.
Az idő elég lassan haladt, unalmamban a telefonomat nyomkodtam és egy csomó cigit elszívtam, vagy csak lézengtem a konyha és a szoba között, mert nem találtam a helyemet. Késő délután volt és csaknem elaludtam a tv előtt, mikor hallottam, hogy végre nyílt a bejárati ajtó. Rögtön belémhasított a szorongás és kicsit leizzadtam. Felpattantam az ágyról és magamban átismételve mindent, vártam, hogy Dominic bejöjjön a szobába, de valamiért a konyháig jutott csak és ott sem történt semmi, nem hallottam a szekrények ajtajának csapódását, vagy más egyéb zajt. Nem volt más választásom, elindultam a konyha irányába. A szívem mind nyugtalanabbul kalapált és az eddigi önuralmam is kezdett cserben hagyni. Elhatároztam, hogy még csak rá sem nézek, elhadarom a mondanivalómat és ennyi.
- Szia, beszélni szeretnék veled! - léptem be a konyhába tettetett magabiztossággal, de aztán elhalkultam és csak lecövekeltem az asztalnál, ami előtt Dominic ült.
- Szia, kérhetek egy szál cigarettát?- érdeklődött Dominic és teljesen rekedt volt a hangja.

folyt. köv.