Lekéstük a világvégét, helyette itt a háború, vagy a kettő egy és ugyanaz?

Tegnap délután beugrottam anyámékhoz, mert mindig mondja, hogy nézzek már be és mert mindig kapok Kinder tejszeletet, vagy Montét (nyami). Ott volt Tinimami nagyságos kisasszony is, unott képpel nyomkodta a telefonját egy I am a man felíratú pólóban :D És mondta, hogy elmaradt a világvége, mert hogy 02.22.-én, vagy hogy lett volna. Anyámmal egyszerre szólaltunk meg, hogy nahát, már megint világvége lett volna. Ez nálam (is) totál elfelejtődött.
Aztán a Tinimami rátért a politizálásra, jaj nagyon megy neki, végül a pár napja kirobbant háborúnál kötött ki.
Szürrális az egész. Bevallom, félelmetes belegondolni,  hogy háború folyik a szomszédban. Sajnos nem kevés a halálos áldozat sem, pedig még csak bő két napja, vagy hogy kezdődött ez a rémálom. Együttérzek az otthon nélkül maradt családokkal, akiknek menekülni kell. Bízzunk benne, hogy országunk nem folyik bele ebbe az egészbe, mert durva rá gondolni, mi lesz, ha átér ide is a pusztítás.
Mindig eszembe jut, hogy gyerekkoromban a rokonunk (aki a második világháborúban volt kisgyerek) miket mesélt a háborúról, hallgatni is borzasztó volt. Reménykedjünk, hogy most, 2022-ben ez nem történik meg. Igyekszem nem ezen gondolkodni, de hát a tv-ben és interneten mást sem lehet hallani, látni és nyugtalanító.

Narkomán exem felrakott pár új képet magáról. Wooooah, pedig eddig egy rohadt fotót nem posztolt, amin ő van, ellentétben, macskabelezős zenéket, vagy majdnem csupasz nőciket igen. Az új képeire sajnos nem tudom azt mondani, hogy tök gázul néz ki, mert nem. Van egy rakás új tetkója, meg jó kis acélbetétes bakija, terepgatyája, a haja rövid és jól áll neki (miután szakított velem, a derékig érő szőke frizuját feketére festette a szerencsétlen, de csak félig fogta be a festék, képzelhetitek hogy nézett ki). Mosolygott és boldognak tűnt. És már majdnem lájkoltam is a képét, de aztán mégsem...nem hiányzik, hogy megint nekiálljon írogatni,  vagy ilyesmi. Nem akarok tőle semmit már.
És itt a hétvége, nem is bánom, bár tervem nincs, gondolom a szokásos dögunalmas főzés, mosás, teregetés és társaik, esetleg némi fanfiction írás. De legalább nem kell korán kelni. Mindenkinek jó pihenést :*

 

Nyavalya,sírás, vacak hét, kérdezz-felelek

Bassssssssssssssszus,még csak szerda van, úgy érzem, ez a hét egy végtelenített filmszalag,vagy mi. Pedig hétfőn itthon voltam, mert hajnalban nagyon megfájdult a hasam, hányingerem volt, szerintem attól, hogy hétvégén össze-vissza ettem. Na, szóval itthon maradtam és háztartási kekszeztem, borzalmas ízű kamillateával, sőt pasim tanácsára bevágtam egy kis cseresznye pálinkát, amit ő kapott valami haverjától, mert hogy állítólag a  pálinka jó a gyomornyavalyákra. Fene tudja, én nem szeretem továbbra sem, de azért nagyjából helyre is hozott, így bármennyire is nem akartam, kedden már mentem.  Be is bizonyosodott, hogy kár volt.
A kedd is tré volt, de a mai nap volt igazán fostalicska. Már reggel 9-re túl voltam egy (pontosabban, több) bőgésen és azon a felvetésen, hogy most lenne jó felállni és rohanni messzire, egy szebb és jobb környezetbe. Persze elkezdett fájni a fejem is. Valamint nem értem, hogy egyesek, mint pl.Csőrike, minek bámészkodnak feltűnően, és katasztrófatúristáskodnak, valszeg ennyire ráérnek, hát jó nekik,na.
Mindegy, most már nincs bennem se bánat, se harag, csak le akarok feküdni aludni, azzal a reménnyel, hogy a holnap jobb lesz, már csak azért is, mert csütörtök lesz és az  már majdnem péntek.
Ja, szombaton este láttam az Üldözés c. filmet, de csak felidegesített, előtte meg még befestettem a hajam, de nem igazán tetszik, valahogy nem áll jól nekem,nem az  én színem. És egy öregasszonynak pont ilyen árnyalatú volt a haja reggel a buszon. Hozzá legalább passzolt.
Most pedig nem rinyálok tovább, hanem berakom azt a rövidke kérdezz-felelek-et amit a https://paliwoood.blogspot.com oldalon találtam és még hétfőn, nagy-nagy unalmamban csináltam meg.

1.Szerinted jó ötlet tudományos módszerrel visszahozni a kihalt állatokat?
- Hát nem is tudom, a cuki, kihalt állatok visszajöhetnének, de a veszélyeseket hagyjuk.

2.Voltál már valaha szerelmes?

- Igen.

3.Hiszel-e a házasságban?
- Nem nagyon, az csak egy formaság, egy papír.

4.Melyik a kedvenc kutyafajtád?
- Basset hound.

5.A mostani elképzelésed szerint, hol fogsz lakni a jövőben?
- (hosszú, mély sóhaj), hát itt, a szenvedések csarnokában.

6.Mi lehet mentség egy gyilkosságra?
- Önvédelem.

7.Kinek mondtad utoljára, hogy "szeretlek"?
- Pasimnak.

8.Ha lehetnél halhatatlan, akarnál az lenni?
- Néha.

9.Szerinted fontos, hogy mindig tudd a híreket?
- Mostanában egyáltalán nem fontos, mert a csapból is a kovid, meg az oltás folyik.

10.Hol voltál a legtávolabb az otthonodtól?
- Sajnos nem vagyok valami nagy világjáró, de ez anyagi okok miatt van így, legtávolabb, kb.3 megyével voltam, nyaraláson.

The weird time of life pt. 04.

Boldog névnapot hugi :*

Véletlenül kimostam egy egyszerhasználatos maszkot, ami a pulcsim zsebében maradt :P Holnap be akarnám színezni a hajam, ezúttal bordóvörös szín a terv. Meglátjuk, mi sül ki belőle. 

Kis esti beszélgetés magammal (legalább nem veszünk össze egymással):
- Téged boldoggá tesz, hogy ilyeneket irkálsz?
- Hát...közel zéró szexuális élettel, anyagi csődben, kilátástalanságban és szorongásokban, nos igen, határozottan :D
Warning: blowjob (vagyis nem annyira, na de majd a következőkben whehehe).

Ch. four.

I'm tryna get to sleep with the lights on, cause I am confused and I'm frightened: Be akartam rúgni minél hamarabb, hogy elviselhető szintre hozzam a bennem lévő ellentmondásos tényeket és érzéseket. Ezért nem válogattam az italokban, mindent megittam, amit elém raktak és örültem, mikor végre hatni is kezdtek. Aztán filmszakadás és arra ébredtem, hogy Dominic gyengéden simogatja a vállamat. Hirtelen fogalmam sem volt, hol vagyok, lámpák világítottak a szemembe és kellett kis idő, hogy rájöjjek, a klub egyik asztalára borultam rá, teljesen kiütve, üvegekkel körbevéve.
- Mi történt? - pislogtam kábán és alaposan elmosódva láttam magam körül mindent.
- Záróra van, Colson. - felelte Dominic.
Akkor vettem észre, hogy már szinte üres a helyiség. Nagy nehezen feltápászkodtam tehát, magammal sodorva néhány poharat és üveget. Dominic szorgosan egy helyre pakolta az összeset, aztán utánam eredt. Kint be is ért. Nem volt nehéz dolga, alig ment a közlekedés, mivel rendesen forgott velem a világ és azt sem tudtam, hol parkoltam le az autómat, amiben a holmimat hagytam.
- Van hol aludnod?- kérdezte Dominic.
Megálltam és áttúrtam az összes zsebemet, mire megtaláltam a cigimet, de aztán mégsem gyújtottam rá. Fáztam és émelyegtem.
- Még nem béreltem lakást, de majd elmegyek egy hotelbe. - dünnyögtem.
- Töltsd nálam az éjszakát. - javasolta félve.
- Ez nem egy jó ötlet!- kerestem rögtön az indokot, mert ezer százalékosan biztos voltam abban, hogy a lehető legrosszabb forgatókönyv lenne, ha ezt a megoldást választanám.
- De miért?- kérdezett vissza Dominic, mintha fogalma sem lenne a miértekről. Totál részegen nem volt kedvem neki magyarázkodni.
- Mert nem és kész! Francba, hagyjál elmenni! - tértem ki tántorogva az útjából.
- Nem lakom messze...- szólt utánam Dominic és sajnálkozva pislogott. Utáltam ezt. Engem nincs miért sajnálni. Viszont tényleg pocsékul éreztem magam, a kocsimat sem találtam és különösen hideg volt az éjjel.
- Hát jó. - bólogattam beletörődve, mire egy másodpercre láttam rajta egy megkönnyebbült mosolyt. De nem érdekelt ez most, csak le akartam feküdni, már mindegy volt, hova.
Tényleg nagyjából öt percet kellett gyalogolni, míg elértünk hozzá, igaz ittasan sokkal többnek látszott. Lépcsőztünk egy sort, aztán a folyosó legvégén lévő lakáshoz mentünk. Dominic a sötétben vacakolt a kulcsokkal, majd végre sikerült kinyitnia az ajtót.
- A szüleid biztosan nem fognak örülni, hogy ide hozol. - jegyeztem meg, amint beléptünk és Dominic felkapcsolta a villanyt. A fény az agyamig hatolt, összehúztam a szemeimet.
- Egyedül lakom. Hiszen már jártál is itt. - Dominic méltatlankodva becsukta az ajtót mögöttünk és tétován megállt a szűk előszobában, közvetlenül előttem, a közelsége zavarttá tett és akkor jutott eszembe, hogy valóban párszor már feljöttem hozzá inni, de még a barátságunk legelején, utána valahogy inkább mindenféle kocsmákban találkoztunk.

- Igen, most már emlékszem. - ismertem el a saját magam okozta részeg csalódásomban elsüllyedve.
- Sok baj volt és van velem. A családom azt mondta, rossz hatással vagyok a testvéreimre. - Dominic hangján szomorúságot véltem felfedezni. Mindig is bántotta, hogy nem lehet olyan, amilyennek a szülei szeretnék és hogy a viselkedése gyakorta teremtett távolságot a szerettei és közte.
- Sajnálom, hogy ezt gondolják.- motyogtam.
- Mindenkinek jobb így, legalább nem vagyok az útjukban. - Dominic előre sietett és eligazgatta a lakás egyetlen kis szobájának ágyán lévő takarót. Nem láttam másik kanapét a helyiségben és akkor döbbentem rá, hogy egy ágyon kell vele osztoznom. A tény bénítóan hatott rám, de csak egy fáradt sóhajjal tudtam ezt lereagálni, majd az ágyhoz botorkáltam és ledőltem a szélére, nem vettem le a cipőmet, nem takaróztam be, nem volt már hozzá erőm. Túl akartam lenni az éjszakán, minél kevesebb kínos kérdés és momentum nélkül. De az agyam csak dolgozott tovább.
- Haragszol, hogy csak úgy leléptem, mi? - érdeklődtem váratlanul.
Dominic, aki akkor ült le az ágyra, megilletődve tekintgetett felém.
- Nem haragszom Colson. Egyáltalán nem. - vallotta be kis csend után.
- Akkor oké. - csuktam le a szemeimet és valahogy öröm áramlott bennem, hogy nem bántottam meg.
- Csak azt reméltem, hogy egyszer vissza jössz...- tette még hozzá Dominic.
- És ha nem így történik, mi van, ha soha többet nem látsz?- tettem fel egy újabb kérdést.
- Az rossz lett volna. Mert mindennap nagyon hiányoztál. - jött azonnal a válasz és jó volt hallani. Dominic lehetett az egyetlen ember a földön, akinek számított, hogy elmentem és akinek ettől hiányérzete támadt.
- Milyen átkozottul szentimentális vagy. - mosolyogtam magamban, de azért ez nem esett rosszul.
I know you're so hard to please, just take it easy, take it easy on me: Amikor felébredtem, láttam hogy hajnali fény vonta be a szobát. Furcsa módon annyira nem taglózott le a másnaposság, pedig előző este sokat ittam. A fejem hasogatott és rázott a hideg, de viszonylag tűrhető volt ez az állapot. Ami viszont meglepett és erős rémülettel töltött el, az az izgalom volt, amit tapasztaltam magamon és ami látható volt a nadrágomnál. Úgy éreztem magam, mint akit rajtakaptak, elvörösödve néztem Dominic irányába. Mozdulatlanul aludt az ágy másik végén, így óvatosan felkeltem, hogy rágyújtsak egy cigarettára a lakás előtt.
Még ébredezett a város, ahogy álltam a huzatos függőfolyosón és figyeltem a barátságtalanul kihalt látképet. A helyes döntés az lett volna, ha eltűnök onnan, de ellentmondtam magamnak és miután elszívtam a cigit, visszamentem a lakásba. Megtorpantam az előszobában, mérlegelve, hogy még mindig nincs késő kisétálni a lakásból. De valami nem engedett, csak álltam ott egy kis ideig, a szívem egyre erősebb dobogását, gondolataim vad áramlását hallgatva. Jól esett volna valami alkoholos, de csak egy palack üdítőt találtam a konyhában, beleittam, elég szörnyű íze volt, úgyhogy ott is hagytam, ahol rábukkantam. Igazából már nem is akartam inni. Helyesebben, nem inni akartam...
Visszatértem a szobába és lefeküdtem az ágyba. Nyeltem egyet, majd hirtelen mozdulattal Dominic felé fordultam. Csak nézegettem a sápadt, elkenődött szemfestéktől, nyáltól és italoktól kissé maszatos arcát, a sötétvörös ajkát, a lecsukott szemeit, közben hallgattam a lélegzetvételeit, majd összeszedve a bátorságomat, alig érezhetően megérintettem a vállát, aztán odahajoltam és megcsókoltam a haját. Ismerős, megnyugtató cigaretta és édeskés szeszesital illata volt. Sóhaj szaladt ki a számon, ahogy a selymes, barnás-pirosas hajszálak az arcomba kerültek. A homlokán hideg izzadtság gyöngyözött, ahogy ajkam odacsúsztattam. Elhajoltam és finoman megsimítottam az arcánál lévő horzsolást, közben a tekintetem lejjebb került. Dominic azt a ruhát viselte, amiben a koncerten fellépett, igaz jóval rendezetlenebb volt már az öltözék, mint a néhány órával azelőtt, nyakkendője meg volt lazítva, a gyűrött fehér ingen ital és hányásfoltok látszódtak, pár gomb pedig ki volt gombolva, felfedve a félhomályban a bőre fehérségét. A torkom összeszűkült és a melegség fáklyaként gyúlt fel a gyomromban. Mintha megismétlődött volna a múlt. Elvesztettem az önmagammal vívott harcot, olyan dolgok futottak át az agyamon, amiket szóban nehezen írtam volna körül, de rémisztő volt, hogy az én fantáziám szüleményei. Lejjebb húzódva elkezdtem kigombolni a nadrágját, ez ébreszthette fel Dominicot, mert megmozdult és felkönyökölt az ágyon. Ekkor akadt össze a tekintetünk.
- Mit csinálsz? - nem értette, döbbent és sokkos volt, ezt a hajnali gyér fényekben is jól láthattam. Még pirosabb lettem, ahogy a szája szóra nyílt és a kimerült, zöldes szemek kérdőn, ijedten szegeződtek rám.
- Szeretném tudni milyen az ízed. - mondtam ki úgy, hogy akkor már nem néztem rá, de magam előtt volt az arca, ahogy ezt realizálta. A nadrágjánál éreztem, hogyan lesz pillanatok alatt ő is kemény és ettől a férfiasságom összerándult.
- Ne...- tiltakozott hangosan Dominic és el akarta tolni a kezemet, de én voltam a gyorsabb és olyan erősen markoltam meg a csuklóját, hogy éreztem a csontokat.
- Meg akarom tenni! - a szívverésem sokszorosára fokozódott, a hangom ellentmondást nem tűrően csengett. Az ágy nyikorgott, ahogy Dominic visszafeküdt az ágyra. A testén a vágyakozás rezdülései futottak végig. Az én izgatottságom is kínzó volt, nem múlt el, nem lett kisebb egy cseppet sem és már nem hatottak rám az észérvek, a vér hangosan dörömbölt az ereimben. A felkelő nap sárgás fényei tolakodtak be a függöny mintáin keresztül, teljes világosságot adva a szobának. De már nem is volt szükségem a sötétségre, látni akartam Dominicot, az összes, eddig csak érintés által felfedezett testrészét és azt is közelről akartam megtapasztalni, hogyan hat rá, mindaz, amit majd csinálok vele. Bár senkivel sem kerültem még ilyen helyzetbe, de ez akkor nem foglalkoztatott. Azt akartam, hogy egyszer majd ő tegye ugyanazt velem, de ehhez előbb nekem kellett gyönyört adnom. Óvatosan vettem el a kezemet a csuklójától, de Dominic egyáltalán nem ellenezte már a dolgokat, láttam, hogy a plafonra szegezte a szemeit és gyors, szinte ziháló lélegzetvételekkel, elfogadóan várt. Én pedig igyekeztem minél lejjebb húzni a nadrágját, közben elárasztotta mindenemet a felfűtöttség és valami elégedett büszkeség. Ez túlságosan könnyű volt.

folyt.köv.

Na, akkor írjunk valamit, csak hogy legyenek itt betűk

Semmi olyan nem történik, amit érdemes lenne lejegyeznem. Ezért csak úgy bejelentkezem és írok, mert ugye grafomán vagyok. 
Lassan február közepe, helyesebben ma van. És ugye Valentin nap is. Pasim hozott nekem virágot, fehér alapon piros szívecskés cserépben. Waow, meg is hatódtam. Bárcsak mindig ilyen aranyos lenne és nem csavarogna, meg piszkálódna :(
Vettem neki én is egy kis apróságot, tényleg semmi extra, csak egy csoki és tusfürdő. Mi annyira nem tartjuk ezt a Valentin napot, de azért megemlékezünk arról, hogy milyen régóta koptatjuk egymás idegeit. Ami nagy szó, mert szerintem mindketten nehéz esetek vagyunk.
Küldök is neki egy szép romantikus dalt, hogy érezze a törődést.
És még mindig nagyon várom azt a Trump albumot <3

XD XD XD
Ennyit a romantikáról mára.
Hétvégén semmi hasznosat nem csináltam.
Megnéztem az Osztály c. filmet sokadjára, még mindig sokkol és előhozza az én sulis rossz emlékeimet, ennek ellenére a világon az egyik legjobb film.
Meg olvastam egy pár ff-t, kicsit takarítottam is. Ja és ha épp egyiket sem tettem a felsoroltak közül, akkor szorongtam a jövőm miatt, kilátástalannak érzem a helyzetet, hogy a hely elvileg meg fog szűnni. Anyám mondta is, hogy engedjem már el ezt az egészet és az élet majd alakítja magát. Hát remélem. De akkor is nyomott voltam. És mindkét délután elaludtam tv nézés közben, hiába mióta egyáltalán nem iszom kávét ilyen kába vagyok és ha fekvő helyzetbe kerülök, el is alszom.
Pasim sült húst akart ebédre, de későn találta ki, mert addigra megcsináltam a tésztát.
Ma meg újra hétfő, és még ennyi minden sem történt. Hazafele a buszon a sofőr hangosan hallgatta a zenét, pl. a Don't worry, be happy-t, egy mami meg minden számot dúdolgatott. Az I'm too sexy azért már vicces volt, mosolyogtam is a maszk alatt.

Kovid évforduló, bedöglött mobil, na meg Attila cége

Ma egy éve, hogy műtétre mentem volna, de közbeszólt a  pozitív kovid teszt és az ezzel járó karanténos sztori.
Mikor hajnali ötkor felkeltem, sóhajtozva gondoltam is erre a keserves jubileumra, meg arra, hogy az milyen tré nap volt.
Na, aztán rájöttem hamar, hogy egy évvel később, vagyis ma sem  valami hú, de jó.
A telefonom már tegnap este óta vacakolt, nem tehetett jót  neki, hogy a múltkor jól leejtettem a parkettára :S Igaz, akkor nem láttam rajta semmit, de tegnap elkezdett villogni a kijelző, meg volt hogy elmentem a színek, reggel aztán már szellemképes volt, aztán villant egyet és elsötétült a kép. Rögtön tudtam, hogy ennek akkor annyi is. Nem voltam feldobva, sőt. Pasim meg nekiállt okoskodni, hogy már régen igénybe kellett volna vennem, a karácsonyi hűségajánlatot a mobilszolgáltatómnál és akkor nem itt jajgatnék, csak a kártyát tenném át a cserekészülékbe. Tök igaza volt, vagy háromszor hívtak, hogy lenne olcsón új telefon, de mindig volt valami ami miatt nem mentem be megérdeklődni a részleteket. Most meg szopórollerre is álltam emiatt. De nem volt idő ezen lamentálni, mert mennem kellett. Egész jól elvoltam telefon nélkül, csak az hiányzott, hogy nem láttam, mennyi az idő.
Délután az ősök felé ballagtam, mert gondoltam, kölcsön kérem anyám régi mobilját pár napra, amíg szerzek újat magamnak. Csak hogy rövid úton kiderült, hogy abba a telefonba nem passzol az én telefonkártyám, mert az enyém már ilyen nagyon nagyon kicsi, anyám mobiltelefonjába meg még az a régebbi nagyobb formátumú megy bele. Szóval beláttam, hogy nincs mese, el kell indulnom mobilbeszerző körútra, ha tetszik, ha nem. De előtte még haza kellett mennem, mert nem volt nálam pénz és nem tudtam, kell e részletet befizetnem és nem akartam ott égni emiatt.
Az utcán mentem, mikor rám dudált egy autó, aztán megállt mellettem és a fickó vigyorogva érdeklődött, hogy mi újság velem. Értetlenül néztem rá, hogy ugyan mi a jó eget akarhat. Mire mondta, hogy látott ám a múltkor is, milyen jól elvagyok Attiláék cégénél. Visszakérdeztem, hogy kinek a mijénél? Mire az ezer wattos vigyor lehervadt az arcáról, én meg felhomályosítottam, hogy semmilyen Attilát nem ismerek, úgy hogy ezt benézte. Aztán ott is hagytam, lehet azóta is azon agyal, hogy honnan lehettem neki ismerős. Amúgy nekem is ismerős volt a pasas.
Szerencsére a telefon ügylet végülis jól zárult, még érvényes volt a mobilhűség akció, úgyhogy kaptam egy új készüléket és most azzal barátkozom.
De leszámítva ezt a jól végződött telefon kalandot, a hét nyomasztó és lassú. Tré a kedvem is és egyáltalán nem vagyok energikus. Minden éjszaka rémálmaim vannak, nem tudom mitől, hajnalban meg csak forgolódok.
Voltam hét elején a tüdőgondozóban is, jó sokat kellett várni, közben hallgathattam a mamik egymásra licitálását hogy ki hány oltást gyűjtött már be (mint valami spéci matricaalbum vagy mi), valaki szólhatna nekik, hogy ezért nem jár ajándék :S
A várakozással ellentétben, jó ha öt percet voltam bent, míg a dokinő kitöltötte a javaslatot, de így is beszólt egy öreglány, mikor elhaladtam kifelé menet mellette, hogy ő már mióta ott ül és mindenki bemehet előtte *-*
Most meg jelenleg egyedül vagyok és tudom, írni kellene a sztorimat, mert az legalább örömet okoz, de a mobilvásárlás miatt elszaladt az idő és késő van, plusz fáj a fejem is. A pasim a haverjánál focimeccset néz. Szóval szerintem nem maradok sokáig ébren, a fejfájásomon talán segít az alvás.

F...fuck, illetve február

A héten az abszolút egyhangúságon túl totál betemetett a megfázás,  házi szerekkel gyógyítottam magam és ittam a gyógyteát, akárhogy is rühellem.
A hét közepe volt a legrosszabb, iszonyatos fejfájás, szédelgés, torokfájás, éjszakánként szerintem lázas voltam, rázott a hideg és orbitális álmaim voltak,egyik hajnalban megfordult a fejemben, hogy ágyban maradok, de aztán összeszedtem magam. A pasim egyik nap beszólt egy kétértelműt (vagyis épp, hogy sajnos egyértelműt), de túl  beteg voltam ezen rugózni.
Ja és egyik nap rossz buszra szálltam, de örültem, hogy nem a hidegben rohadok és haladok előre A-ból B-be. Mikor észre vettem magam, már üres volt a busz, csak én meg a sofőr voltunk rajta, aki hátraordított nekem, mint valami csicskának, totál lekezelő hangnemben: hé, gyere csak előre kis tündérke! (én, mint kis tündérke szívesen fejen vágtam volna)! Oké, hogy maszk volt rajtam, és valószínűleg egy középsulis csajnak vélhetett, ennek megfelelő utálattal és lenézően adta elő magát, mégpedig,  hogy ha nem tudom, merre visz a busz, ne szálljak már fel és hogy most és csak most letesz a legközelebbi buszmegben stb. Mintha kb. ő lenne a miniszterelnök sofőrje, én meg a csöves potyázó. Amúgy ismertem ezt a járatot, de tavaly még nem ezen az útvonalon járt, csak ugye bele kellett piszkálni mindegyik járat menetrendjébe.
Találkoztam H.-val is, de sietett úgyhogy csak pár szót váltottunk.
Pénteken meg valami technikai malőr miatt csak délig volt hely, aminek örültem, de az állapotom akkorra már sokkal jobb volt.
Tegnap este az ID-n a Conrad Roy esetet néztem, tök érdekes volt, de én meg nagyon álmos és a végén már elaludtam. Pedig az ügy tényleg nagyon felkavaró és remélem adják még, mert szeretném végignézni.
Mostanában megint sok felderítetlen esetről olvasgatok szabadidőmben.
Ma meg délután a Döglött aktákban a kedvenc részemet adták, mikor 1994-ben a srác leesik a gimi tetejéről *-* Imádom a grunge érát, visszaidézi a felsőtagozatos és középsulis éveimet, az voltam én igazából szerintem.
Ja és most vettem észre, hogy egy pár epizódot Mark Pellington rendezett, aki pl. nagy-nagy kedvencemet a Jeremy klipet is (pont a múltkor gondolkodtam azon ismét, hogy meg kellene írni az előzményt, mondjuk ezen évek óta agyalok).
És ha lenne Netflix-em szerintem belenéznék a Sparta c. asszem orosz sorozatba, amit láttam trailer, az alapján ígéretesnek tűnik.