2021. május 25., kedd

Látogatás a dokinál, avagy műtét sokadik kör, hosszú hétvégi tengődés és egy rohadt jó film

Pénteken az orvosnál kezdtem, aki most tök jó fej volt, már a múltkoriakhoz képest ugye. Kitűzte a műtét időpontját, ami június közepére esik és ismertette, hogy mik lehetnek a következmények:
- Ha a műtétet követő szövettani eredmény negatív lesz, vagyis nem találnak már rosszindulatú sejteket, akkor boldogság rock and roll, vagyis három havonta citológiai vizsgálat (csak halkan jegyzem meg, hogy hogy ezekszerint az előzőleg felhozott sugárkezelést is megúszom. Talán.)
- Ha megint rossz eredmény jön ki, akkor viszont a doki tovább küld valamelyik klinikára. Csak remélni merem, hogy ha így is alakul, nem arra, ahol már voltam nem rég :/
De nagyon remélem, hogy az első opció lesz a befutó. Vagyis a jó eredmény.
Megkaptam a vizsgálati papírokat, úgyhogy a műtétig lesz még pár köröm.
Az állapotom apám szerint amúgy is az én hibám, legalábbis ezt állítja, mert hogy én mozgásszegény életmódot folytatok (aha, persze egy csomót megyek reggel és délután, mire eljutok A-ból B-be) és hogy folyton csak ebbe a sötét lyukban ülök. Igen, itt mert itt lakom, és ennek elhiheti, hogy én örülök legkevésbé. Arról meg hogy sötét nem én tehetek :(
Ezeket persze amúgy nem a szemembe mondta, csak a hátam mögött, ezért is esik rosszul, de már valamelyest hozzászoktam és lazán elintézem egy vállrándítással. Nem lehet mindenki kivételes, mint pl. Tinimami, aki kemény 4(!!!!!!!) napot dolgozott, mielőtt kirúgatta volna magát, hogy ismét apámon lógjon, nem is kommentálom. Ő még most is ász :/ Van aki akármekkora seggfej, akkor is kis kedvenc marad.
A háromnapos hosszú hétvége átlagos volt, pasim mind három nap dolgozott, úgyhogy nem nagyon csináltam semmit. Beszíneztem a hajamat, de megint nem olyan lett, mint kellett volna, ez most sötétbordó lenne, de nem annyira az, viszont egynek elmegy, most nem érdekel a hajam (eddig sem izgatott túlzottan).
Jobb híján ettem, mindent is (ezért nem is értem, mit csodálkozom, hogy a kedvenc farmerom alig jön fel rám).
Elkezdtem nézni a Tett c. 8 részes sorozatot és teljesen beszippantott, már a negyedik részéig megnéztem és csak azért nem toltam le egybe az egészet, mert néha főzni is kellett, meg mosni ésatöbbi. A sztori már ismerős volt nekem, Gipsy Rose megtörtént esetét már láttam az ID-n is egy kétórás dokuban, már az is megrázó volt, de ez a film még inkább felrakta az I-re a pontot. Engem abszolút odaszegezett a laptop monitora elé, a színészi alakítások nagyszerűek, Patricia Arquette alakítja Gipsy anyját Dee-Dee-t, szerintem zseniálisan, de Joey King, aki Gipsy bőrébe bújt, is istenien játszik és amellett nagyon szép is. A videa-n fent van végig, akit érdekel. Én alig várom, hogy tovább nézhessem.


Tegnap este meg volt egy kis malőröm az ajtóval. Éjszaka van, tök sötét, a küszöbök meg mióta felszedtük a laminált alatt a szétrohadt parkettát, rohadt magasak és máig nem szoktam meg, időnként kimegy a fejemből, hogy emeljem rendesen a lábamat. Meg álmos is voltam. Következménye, megbotlottam, fejjel bele az ajtó élébe. Pillanatokig csillagokat láttam, még a könnyem is kicsordult és lemertem volna fogadni, hogy reggelre fekete mokeszok fognak tündökölni a szemeim alatt. De nem...viszont fáj a homlokom és a szemem, ha lefelé nézek. Jó, ne nézzek lefelé...egyszerű...


4 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon drukkolok a jó eredménynek!!
    A film pedig whoa, meg fogom nézni, bár már most felkavart picit, asszem hallottam erről a sztoriról.. picit az Éles tárgyak c. sorozat jutott eszembe róla, az is odaszippantós, azt láttad? Szerintem tetszene:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a drukkot :) :) :) Rám fér.
      A filmet azóta végignéztem és "azta", meg "anyám" reakciót váltott ki belőlem.Durva.
      Az Éles tárgyak c.sorozat már a listámon van, egy barátnőm is ajánlotta nem régen, hogy milyen jó, mindenképpen megnézem. Köszi az ajánlást.

      Törlés
  2. Szia,

    Nem szoktam kommentelni, de mindig olvaslak. Tokre izgultam a regi bejegyzeseknel, mikor az allapotodrol irtal, es vartam, hogy mi a helyzet. Kitartast kivanok neked, es nagyon remelem, hogy minden jora fog fordulni veled :))
    Muszaj viszont megjegyeznem, hogy nagyon nem oke, hogy apud ilyeneket mond rolad.. melletted kellene allnia es tamogatnia ebben a nehez helyzetben, nem pedig hibasokat keresgetni.. positive vibes, tudod. elhiszem, hogy nagyon nehez elengedni ezt, es hogy fajhat. Nem gondolkodtal azon, hogy komolyan elbeszelgess vele mindenrol, ami faj neked, amiket tesz es mond? Tudom, hogy ez nem mindenkinel es mindenkivel egyszeru, de sokkal nagyobb hatassal van az ember lelki allapota az egeszsegere, mint azt gondolnank.
    Bocsanat, ha esetleg serto volt, nem olyan szandekkal irtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Köszönöm a jókívánságokat és azt is, hogy írtál :) Örülök, hogy nem csak én látom így a körülöttem lévő dolgokat. Próbáltam már apámmal beszélgetni, ha nem is pont erről, de más engem érintő témáról, de annyira nem vevő rá. Vele nem könnyű személyes mederbe terelni a szót, mert abszolút nem egy érzelgős alkat és igazából sajnos sosem álltunk egymáshoz annyira közel. De majd még próbálkozom valahogy összehozni egy beszélgetést. És teljesen igazad van, a lelki állapot befolyásolhatja az ember egészségét. Még egyszer köszönöm, hogy kommenteltél :)

      Törlés