Szabadítsátok ki Vivit!

Vivi az én lennék amúgy, ha még a hétszázakárhány bejegyzésben nem említettem volna, nem kizárt hogy így volt :D 
Totál szét vagyok csúszva és csak most sikerült erőt vernem magamba, hogy írjak pár sort.  A visszaállás nehézkes, a hajnali ötös kelés elég durva, teljesen elszoktam már tőle és az este maximum fél 10-es lefekvés sem a kedvencem, főleg hogy így nem tudom megnézni a Konyhafőnököt, amit a pasimmal közösen évek óta nézünk, de sosem rakják emberi időre és olyan későn van vége, hogy ha azt végignézném, a saját taknyomon folynék reggel az álmosságtól. 
Már most unom és vissza akarom kapni jó kis kényelmes home office-t. De ez nem fog megtörténni, most már menni kell. A csorda nagy része be van oltva, aki meg nem-pl.én-az valszeg átesett ezen a kórságon. Ja, nekem a héten jött a védettségi igazolványom,mert ugye februárban igazoltan voltam kovidos. Mondtam is pasimak, hogy én már mehetnék focimecsre, ha akarnék, mert engem már beengednek. Azt a fejet látni kellett volna neki :D
Lett egy bazinagy herpeszem a számon, ami akkora, hogy lehet nem is egy, hanem kettő, nem tudom, de nagyon fáj és alig tudok enni, meg beszélni tőle. Úgy nézek ki így feldagadt szájjal, mint akinek elrontották a szépészeti műtétjét (de ha a herpeszt leszámítom, egy ajakfeltöltés még előnyös is lenne). Na, most veszem hasznát a maszknak, legalább nem látják, hogy nézek ki. Elég lassan múlik, már kedd óta a számon van, ráadásként pasimnak is lett mára egy :/
Az emberek sem hiányoztak, R.-el, ha két percet beszéltem, sokat mondok. Nem hiányzunk egymásnak és kész. Bár hívott ma délutánra turizni meg kávézni, de nem volt kedvem és nem is vagyok jól. Két napja alig alszom és fáj a gyomrom is. 
Nem, nem beteg vagyok, csak szembesültem egy rossz hírrel és az zaklatott fel. R. jött szerda reggel, hogy hallottam e mi történt egyik régi munkatársnőnk fiával? Lestem rá nagy okosan, hogy, semmit sem hallottam, mi történt? Erre mondta, hogy állítólag a srác meghalt! Huszonegy, vagy hány évesen!!!Persze rögtön mondtam, hogy ugyanmár, biztos pletyka, nem először kelne szárnyra valami oltári nagy butaság, de úgy tűnik, nem az, az egyik kisfőnök-aki a nőék házához közel lakik-mesélte sírva, hogy mentő, rendőrség volt kint és vagy baleset volt, vagy betegség, de akár öngyilkosság is lehetett (jó, ezt azért szerintem zárjuk ki, nagyon fiatal volt a srác, bár nem láthatunk bele senki fejébe) és hogy nem bírja elérni a nőt telefonon, meg hogy a redőnyök le vannak húzva, napok óta nem jár senki ott stb.
R. ezt elég szenvtelenül adta elő és nem is hibáztatom érte, ő nem ismerte annyira nagyon a munkatársat, illetve ex-munkatárs, mert tavaly, még a korona mizéria előtt nyugdíjba vonult. Jó, én sem voltam annyira baráti viszonyban vele, de emlékszem egy jó emlékre, mikor még dolgozott és eltört a csuklója és egy délután a buszon összefutottunk, beszélgettünk és mikor le akartam szállni, láttam hogy mennyire fel van pakolva és gondoltam segítek neki, hazavisszük együtt a cuccokat. Három megállóval később szálltunk le és hazakísértem, ő meg behívott hozzájuk és úgy örült, hogy elfogadtam a meghívást. Hozott kólát és sütit, közben a fiával is beszélgettem, ott ült és valami számítógépes játékon játszott, kedves volt és mosolygós, búcsúzóul megölelt. Nem sokáig maradtam, úgy fél órát, de ez máig az eszemben van. 
Utána még párszor találkoztam a fiúval az utcán, meg néha bejött a hely-re, de akkor  mindig szomorkás és csendes volt. Mióta az anyukája nyugdíjas lett, utána szinte egyáltalán nem futottam vele össze.
Felfoghatatlan, hogy ha tényleg meghalt :( 
Két napja nem tudom másfelé irányítani a gondolataimat, akármit nézek, vagy akármi hallgatok, vagy épp csak lesek magam elé, rögtön beugrik a srác önfeledt mosolya, és ahogy intett nekem búcsúzóul a házuk ajtajában.
- Szia Vivi! Gyere máskor is!
De én többet nem mentem :( 
És sajnálom is...
Mondom én, pocsék év ez a 2021...
Tragédiák, egészségi és anyagi csőd, családi viszálykodás.
Hétfőn meg vár rám sok óra utazás és talán kiderül, merre tovább.