STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 21.

Hehe, ne kérdezzetek semmit, mert én sem tudom a választ arra, hogy miért írogatok pornóságokkal megfűszerezett angstokat, 17 hónapnyi kihagyás után, ahelyett, hogy a saját dolgaimmal törődnék. Szinte látom magam előtt anyám arcát és hallom a hangját: felfogod te, mennyire komoly dolog ez, felfogod?! Igaza van, de én igenis foglalkozom a saját egészségemmel. És hogy mi, merre, hány méter, azt majd kifejtem egy következő bejegyzésben. Ja, láttam a Liza a rókatündér c. filmet, jó beteg alkotás, de valahogy mégiscsak a képernyő elé szegezett. És megint új szomszédaink vannak, akik napok óta csak kalapálnak és fúrnak :P

Sex, drugs & violence:+16
All my life I've been runnin' wild like a runaway
Wherever the night takes me like a stowaway
Back at home it never made much sense
And i could pay but i can't attention
Teaching me the hardest lessons of my life
Mike pár napot tehát Reno-ban töltött Missyvel és a nő családjával. Tisztességes és kötelességtudó férjnek álcázva magát, minden nap bement ő is a kórházba, a felesége apjához. Tette, amit a lelke diktált, de utálta magát nagyon és kimerítette a megjátszás. Igaz, hogy Missyvel már lezárni készült a házasságot, de nem most volt a megfelelő időpont ennek a megtárgyalásához. Ezt magában Mike is belátta és úgy volt vele, ha kell, néhány hetet, hónapot képes várni, míg Missy apja jobban lesz és a nő tud mással is foglalkozni. Mert jelenleg éjt nappallá téve az apjáért aggódott és róla gondoskodott, minden mást háttérbe szorítva, ez pedig szemmel láthatóan eléggé megviselte. Mike gyakran kapta rajta, hogy késő éjjel még ébren van és az ablakon át kémleli az sötétséget, nyilvánvalóan elgondolkodva. Sajnálta ezért őt és nem akarta, hogy a féltés teljesen megbetegítse.
- Miért nem alszol? - kérdezte, mikor ismét meglátta az ablaknál állni Missyt, hálóingben, mezítláb, kezei között egy csésze, gőzölgő teával.
- És te? Nincs jobb dolgod, mint engem figyelni? - vágott vissza a nő csípősen. A színjátéknak, amit Missy rokonai felé közvetítettek, vége szakadt, ha kettesben maradtak, alig beszéltek egymáshoz, az ágyat is úgy osztották meg, hogy jó fél méter volt közöttük. De persze Mike ennél többnek vélte már a távolságot. Felült az ágyban és csak bámult a félhomályba.
- Minden rendben lesz, édesapád napról-napra jobban van. És biztosan azt szeretné, ha nem készülnél így ki. Egész nap a kórházban vagy vele, éjjel virrasztasz, Pihenned kellene. - mondta Mike halkan.
Missy cinikus grimasszal mérte végig.
- Oh, igazán köszönöm a hasznos tanácsot, Dr. Pritchard...
- Nem úgy értettem...-mentegetőzött piros arccal Mike, de már késő volt, mert Missy kirobbant.
- Ne tegyél úgy, mint akit érdekel bármi is velem kapcsolatban! Ha jól emlékszem, sutba dobtad az összes közös évünket, felszedtél valami kis ribancot az iskolából és most azzal hetyegsz! Ide is csak udvariasságból jöttél, vagy hogy könnyíts a lelkeden. - vágta a férfihoz a szavakat idegesen és Mike persze tudta hogy a  kijelentés egy részében van némi igazság. Az emberi oldalát tekintve, legalábbis biztosan. Önáltatás lenne, ha mást állítana. Kínozta a bűntudat, az tény, de igyekezett hasznossá is tenni magát, segíteni, mert látta, érezte Missy kitartó küzdelmét, ami megmutatta, a nő mennyire a végsőkig képes elmenni a szeretteiért, ez lelkiismeretfurdalással töltötte el, ami összefacsarta belül.
- Őszintén szeretném, ha édesapád hamarosan teljesen meggyógyulna. - csak ennyit tudott kimondani, de Missy az arcába nevetett.
- Ugyan kérlek, fényévekre vagy az őszinteségtől. Most pedig lezárom ezt a szánalomra méltó beszélgetést. - ezzel kisietett a szobából, magára hagyva Mike-ot a zaklatott gondolataival.
Ilyen, és ehhez hasonló párbeszédek voltak csak közöttük, már amikor a neje nem nézte levegőnek. A fojtogató légkör, a fárasztó hazudozás elől, Mike sokszor hosszú, órákig tartó sétákba menekült és mindig útba ejtett egy-egy telefonfülkét, hogy Billie-vel tudassa, mi a helyzet, vagy csak hallja a hangját. Ez megnyugtatta, csak ezzel a tudattal bírta el a saját hibáinak, vétkességének súlyát és lelkiismerete erős lázongását.
Hat nap múlva indult vissza Oaklandra. És meglepő mód, Missy vitte el autóval a reptérre, igaz az úton egy szó nem esett köztük, a nő feszülten vezetett, Mike pedig a kezében lévő csomagjával szemezett zavartan és megkönnyebbült, mikor a jármű megállt a repülőtér betonparkolójában.
- Hát itt volnánk. - jegyezte meg Missy.
Mike bólintott és gombócot érzett a torkában.
- Köszönöm, hogy elhoztál.
Missy megfejthetetlen pillantással pásztázta Mike-ot, amitől a férfiben rossz érzések keltek életre.
- Nem kell hálálkodnod. És különben is, ha taxival mész, nem lett volna alkalmam erre...- és alighogy a szavakat kimondta, egy pofon csattant Mike arcán, még mielőtt bármit is felfoghatott volna. Reflexből az arcához kapott. Égett a bőre, az állkapcsa és szemgödre tompán sajgott. A felesége sosem ütötte még meg.
- Missy...- suttogta megdöbbenve.  De aztán nem mondott semmit sem, jogosnak vélte a nő dühös cselekedetét.
Missy szemeiben némi elégedettség csillogott.
- Még sokkal többet érdemelnél. Tönkre tetted az életemet! - tette hozzá.
Mike összeszorult torokkal és mély hallgatással vette ezt tudomásul, majd szintén szótlanul nyitotta ki a jármű ajtaját, köszönt Missy-nek és a holmiját magához véve kiszállt. Missy nem köszönt vissza, és azt sem várta meg, hogy Mike elinduljon, azonnal továbbhajtott és még az autó után maradt, kavargó porfelhőből is végtelen harag áradt Mike felé.
Délután volt, mire Mike visszaérkezett a városba és a motelbe, aminek egyik szobáját bérelte. Kikérte a kulcsot és felment a szobába, ahol minden úgy volt, mint hat nappal ezelőtt. A félig elhúzott függöny, a feltúrt ágynemű, a székre kipakolt ruhák, az asztalon hagyott javításra várakozó dolgozatok, a ceruzák és tollak. Mike lezöttyent az ágyra és máris rászakadt a magánnyal kevert szomorúság. Nehéz volt a teste és fáradt a lelke, a pofon, amit Missy-től kapott, még mindig az arcán lángolt, szokatlanul fájdalmasan. Nem volt kétséges, a nő gyűlölte őt, abban a pofonban ott volt Missy minden iránta érzett utálata, csalódottsága és a keserű megállapítása, hogy Mike is ugyanolyan, mint bármelyik csalfa férfi.
Mike fejébe fájdalom nyilallt, tudta, hogy le kellene feküdnie és kipihennie magát, hiszen holnap várja a munka az iskolában, de jelenleg nem érdekelte ez a tény. Képtelen lett volna egész este elviselni az egyedüllétet, csapongó, felkavaró gondolataiba és ködbe vesző jövőképének körvonalaiba burkolózva. Hat napja nem látta Billie-t, nem tartotta a karjaiban, nem ölelte, csókolta és bár valószínűleg másnap találkoztak volna az iskolában, nem tudott odáig várni. A telefonért nyúlt és máris tárcsázta a már fejből tudott számot, remélve, hogy Billie veszi fel. Általában szerencséje volt és legtöbbször Billie volt a vonal másik végén, ha nagy ritkán az édesanyja, vagy valamelyik testvére vette fel a kagylót, Mike olyankor, mindig bontotta a hívást és ezért a mai napig szégyellte magát, de még mindig nem állt össze a fejében, mit is mondhatna nekik. Elhinnék, hogy iskolai ügy miatt keresné? Vagy be vallhatná, hogy mindennél jobban szereti Billie Joe-t és hamarosan egy közös, új életbe kezdenek? Sosem beszéltek Billie-vel még erről és Mike egymagában nem is akart ilyen döntéseket meghozni, emiatt rakta le inkább a telefont, ha nem a fiú volt a vonal túlfelén. Most viszont a szerencse ismét mellé állt, mert Billie fogadta a hívását. Mike szíve a torkáig ugrott és rögtön leizzadt, amikor meghallotta a hangját. Ennél jobban már csak akkor borította el a boldogság, mikor Billie nem sokkal később eljött a motelbe hozzá. Ahogy Mike kinyitotta az ajtót és Billie belépett, a férfi sugárzó arccal, széles öleléssel üdvözölte és sokáig csak tartotta a karjaiban, míg szemei a boldogságtól lecsukódtak.
- Végre...- sóhajtott fel percek múltán, ahogy nagy nehezen csillapodott vad szívverése.
- Istenem...olyan jó, hogy itt vagy...- helyeselt Billie.
Mike elhajolt tőle és csak nézte, felidézve magában mindazt, amit a jelenleg piszkosszőkére festett haj, a csodás zöld szemek, a félénk mosoly, a hozzá préselődő test közelsége jelentett neki. Billie arcának minden szeretnivaló kis részlete olyan volt most Mike-nak, mintha évtizedek óta nem látta volna. Ez a hat nap végeláthatatlanul lassan vonult el, idegen környezetben, jobbára alig ismert emberekkel, tömény és sokkoló feszültséggel és ezt a nyomást egyáltalán nem tette könnyebbé a nejével való konfliktus.
- Igen. - bólogatott Mike, még mindig ölelésében tartva a fiút.
- És hogy van Missy édesapja? - érdeklődött Billie.
Mike-ot megindította, hogy Billie őszintén aggódik Mr. Palmer sorsáért.
- A körülményekhez képest szerintem jól, az orvosok és a családja is mindent megtesznek érte. - válaszolta Mike.
Billie félszegen elmosolyodott.
- És te? Te hogy vagy?
Mike habozott a felelettel. Annyi minden járt a fejében, ami még mindig nem ülepedett le teljes egészében. Mesélhetett volna Missy ignoráló viselkedéséről, a lenéző, gúnyos pillantásokról, amik hat napon át kísérték, szót ejthetett volna a reno-i reptéren esett pofonról, vagy a félelméről, hogy mi vár még rá a válási procedúra során de nem akart ezekbe belemenni. Most csak a fiúval akart foglalkozni, hiszen annyira várta már, hogy ismét láthassa.
- Én jól vagyok, most már, hogy itt lehetek, veled. - biccentett végül, egyfolytában a fiút bámulva, mintha megigézték volna. Billie kicsit zavarba jött az állhatatos pillantásoktól, arcát rózsaszín árny festette meg, zöld szemei fényesen ragyogtak. Mike számára a legszebb csillogással. A férfi pulzusa többszörösére gyorsult és ajkát szomjazva, vágyakozva nyomta Billie ajkaira, hogy végre csókolhassa őt újra, hogy elmerülhessen a fiú által adott azonnali és feltétlen szeretet leírhatatlan nagyszerűségében. Billie rögtön viszonozta a csókot, az ajka, nyelve tűzforró volt, az ölelése másodpercek alatt változott szorossá Mike körül, aki jólesően felsóhajtott ettől az érzéstől. A ténytől, hogy Billie karjai védően zárják körbe, kívül hagyva a világ minden rossz történését. Válaszul simogatni kezdte Billie-t, lassan és törődően húzta végig tenyerét a másik haján, majd hátán, vállainál, mellkasán, szinte érezve, elképzelve a ruha alatt lévő meztelen bőrt. A vére forrni kezdett, a testén az egyértelmű izgatottság jelei mutatkoztak. Hamar belemelegedtek a csókba, simogatták egymást és csak sóhajtásokat hallattak. Mike semmi mást nem akart most, csak érezni a fiút. Türelmetlenül a motelszoba falához tolta és úgy csókolta tovább, míg a csípője önálló életre kelve újra és újra megmoccant Billie ágyéka felé. Billie hamar lemásolta Mike mozdulatait és a köztük létrejött, ritmusos, már-már kínzó lüktetéstől mindkettőjükből ziháló, hol halkabb, hol hangosabb nyögések törtek fel. Mike-ot felizgatták ezek a hangok, a remegések, amiket érzett Billie-n, a fiú gerincén nagy cseppekben lévő verejték, amiket ő szelíden simogatott el. A minden ponton egymáshoz érő testük, a vágytól telített mozzanatok, a csókok, amiknek Mike sosem akart véget vetni, úgy vélte, ezek éltetik, ezek adnak számára új erőt. Minél előbb meg akarta érinteni Billie-t a legérzékenyebb pontokon, ezért csók közben, lecsukott szemekkel, vakon bontogatta a fiú nadrágját.
- Mike, annyira hiányoztál!- nyögött fel Billie, amikor némi ügyetlenkedést követően, Mike lejjebb húzta róla a nadrágot, bár őt még ruha fedte, de így is jól érezte a kőkemény izgalmat, amitől az ő férfiassága is összerándult és éles sóhaj hagyta el a száját.
- Te is hiányoztál, nagyon rossz volt nélküled...- húzta végig ajkát Billie izzadt és nyirkos, világosszínű haján, majd homlokán. Billie reszketve felsóhajtott és mintha kitalálta volna, hogy ez a helyes, elkezdte gombolni Mike nadrágját.
Teljesen egymásba feledkeztek. Mike szerette volna kiélvezni és elnyújtani a pillanatokat, lassan végigsimogatni Billie-t, megszabadítani a ruháitól, és alaposan megnézni, fejébe vésni a teste összes részletét, de túl izgatottak voltak ehhez. Percek múltán valahogy mégis eljutottak az ágyig, ahová Mike már szédülve, levegőért kapkodva nyomta le Billie-t és csókolta végig a nyakát. Majd a ruháját felhúzva és így csupasszá téve, a mellkasát, ott és a hasán hagyott hanyag, de szeretettől vezérelt csókokat, hogy aztán újra visszatérhessen a fiú ajkaihoz, míg kezét becsúsztatta Billie nadrágjába. Érezte, hogy Billie férfiassága mennyire pulzál ujjainak érintésére. Billie a férfi nevének ismételgetésével, hangos nyögésekkel és a Mike által megtapasztalt heves rezdülésekkel reagálta le ezt, mindene emésztő lázban égett, ami átforrósította Mike-ot is. És Billie Joe kérdések nélkül, de sejtve a válaszokat, sután, bizonytalanul, de úgy nyúlt Mike férfiasságához, hogy az érzés, a megfogalmazhatatlan, vágyódástól parázsló mozdulatok, pillanatok alatt a csúcspont irányába sodorták. Ki volt éhezve Billie-re és tisztában volt azzal, hogy nem fog sokáig tartani, így hagyta magát vinni a visszafoghatatlan áramlással és igyekezett Billie-nek is minél nagyobb örömet okozni. Mike-ot felkapta és repítette az élvezet, ami az agyában lévő összes gondolatot kisöpörte. És túlon-túl jó volt, az ütem, amit gyorsan fel-le mozduló kezük, csípőjük adott, a nyögdécseléseik, az egymáshoz ragadó, verítékes bőrük, és Billie arca a legfelfokozottabb pillanatban...gyönyörű volt...Mike félig lehunyt szemekkel látta, ahogy a fiú sápadt lesz, majd tűzpiros. Mike nevét kiáltja tisztán hallhatóan, aztán elragadja az extázis. A látvány, ami mintha elevenen ölte volna meg Mike-ot, egy másodperc múlva őt is eljuttatta a csúcsra. Az érzés végigcikázott rajta megsemmisítő erővel, lángnyelvek lobbantak fel benne és csak a saját sóhajjal keveredő nyögéseit hallotta, vére őrült zubogását az ereiben, a tüdeje levegőért való kapkodását, majd az összes erő kiszaladt belőle és lehanyatlott Billie mellé az ágyra. Sokáig csak mozdulatlanságba merevedve feküdt, várta, hogy a szíve kicsit lenyugodjon, hogy visszatérjen a valóság képeibe. Billie úgyszintén nem moccant és Mike csak szapora lélegzetvételeit hallott az irányából. Váratlanul fázni kezdett, a lepedő barátságtalanul hűvös volt és síkos az az ágyékát és hasát borító folyadéktól. Mike az ujjait és tenyerét is nedvesnek érezte és ez sokat jelentett neki, mosoly szaladt a szájára. Mindig jó volt a másiknak akkora örömöt okozni, hogy annak bizonyítéka kézzel foghatóvá váljon. Mikor percekkel később kinyitotta a szemeit, Billie Joe lágyan simított végig libabőrös alkarján, mialatt szemeinek zöldje finoman, szeretettel villant rá és ettől Mike vacogása még nagyobb lett. Soha nem látott szebb árnyalatot Billie szemeinek színénél, ezt mindig megállapította. Nem jutottak eszébe szavak, a torka teljesen elszorult.
- Szeretlek, Mike. Nem tudom elmondani, mennyire! - mondta halkan Billie és összefűzte izzadt és ragadós ujjaikat. Mike ámulva nézte és bizarrnak, de  izgalmasnak találta a köteléket, jó volt, ahogy a tenyerük összesimult.
- Én is szeretlek, Billie! - vágta rá.
Több szóra akkor nem is volt szükségük.
- Dolgozod kell ma, vagy az egész estéd szabad? - kérdezte Mike, ahogy nem sokkal később még mindig az ágyban feküdtek, szétgombolt, de végül le nem vetett ruháikban. A válluk egymáshoz ért.
- Ma nem dolgozom. - felelte Billie.
- És mihez lenne kedved?- érdeklődött Mike.
- Veled lenni!- Billie arcán boldog mosoly futott át.
Mike jól tudta, mivel kellene eltöltenie az estéjét, az asztalon sorakozó feladatlapok szemrehányóan figyelmeztették erre, de egyáltalán nem volt kedve ezt csinálni. Bár szerette a munkahelyét, még nem érezte késznek magát, hogy teljes gőzzel folytassa a tanítást.
- Én csak veled szeretnék lenni. - ismételte meg Billie határtalan gyengédséggel.

Mike is mosolyogni kezdett, Billie még mindig verejtékes, szőke tincsei megőrjítették, de aranyosnak is találta, akárcsak a kisfiús áhítatot és az álmodozó, plafon irányába pillantgató szemeket. Billie...csak ő létezett és minden, amit szeretett, vagy szívesen csinált eddig, olyan messze került tőle, az egyedüli amit közelinek és biztonságosnak érzett, az Billie Joe volt. Mike sohasem gondolta volna, hogy létezik ennyire erőteljes, már-már megszállott rajongásra hasonlító érzelem, amiket még csak szavakba sem tudott foglalni, pedig úgy szerette volna.
Az este hamar rájuk köszöntött és Mike jobbnak látta, ha hazaviszi Billie-t, aztán még neki lát a feladatlapok kijavításának. Út közben azonban Billie meggyőzte, hogy ugorjanak be egy italra és ezt Mike sem kifogásolta, még mindig nem volt energiája a dolgozatokra koncentrálni, vagy Billie-n kívül bármi mással törődni, és bánatosan ismerete be, de az eddigi lelkiismeretes, precíz tanár valahogy kiveszett belőle.
A hely, amit Billie ajánlott, szintén a külvárosban volt. Egy aprócska kis bár, ahová jó, ha tizenöt ember befért. Természetesen nem voltak most ott ennyien, sőt alig-alig lézengtek, így egészen hangulatos volt, különösen az asztalokra tett lámpák visszafogott fényeitől. Mike leült az egyik asztalhoz, míg Billie a pulthoz ment.
- Hé, Billie, anyád tudja, hogy itt vagy?- nevetett Billie-re a csapos, ahogy meglátta.
Bille megrázta a fejét.
- Otthon főz. És én is csak egy italra jöttem be. - magyarázta kissé zavarba esve, aztán kért két pohár sört.
- Anya itt dolgozik. - tette hozzá, miután helyet foglalt Mike mellett az asztalnál.
Mike csodálkozva bólogatott és még mindig nem értette, miért pont ezt a bárt választotta ki Billie, de elfogadta a döntését.
- Kedves helynek látszik.- ítélte meg Mike.
- Csak az akartam lásd, hol töltöttem el rengeteg időt a testvéreimmel. Tudod, anyának sokszor akkor is dolgoznia kellett, ha mi betegek voltunk és mivel nem tudta megoldani a felügyeletünket, így elhozott ide. Roy a csapos, bekapcsolta nekünk a tv-t, adott melegszendvicset és szódát és azt is megengedte, hogy játsszunk a flipperen.- mesélte nosztalgikus ábrázattal Billie.
Mike nem tudott nem mosolyogni az aranyos történeten. Úgy látta, Billie gyermekkorának egy szeretett, fontos helyszíne volt a  bár.
- És azért is vagyunk itt, mert szeretnék valamit megmutatni neked. - egészítette ki az előbbieket Billie, majd nem várva semmire, a pulthoz lépett és valamit kérdezett Roy-tól, aki fejét csóválva legyintett rá. Billie arcán elégedettség tükröződött, hálás arckifejezéssel ment a kicsiny, most éppen sötétségben úszó színpad felé. Mike kiváncsian figyelte, ahogy a falnak támasztott hangszerek közül Billie előhúz egy gitárt és leül a színpad közepén lévő székre. Kis hangolást követően pedig belekezdett egy dalba.
I text a postcard sent to you
Did it go through?
Sending all my love to you
You are the moonlight of my life
Every night
Giving all my love to you
My beating heart belongs to you
I walked for miles 'til I found you
I'm here to honor you
If I lose everything in the fire
I'm sending all my love to you
With every breath that I am worth
Here on Earth
I'm sending all my love to you
So if you dare to second-guess
You can rest
Assured that all my love's for you
My beating heart belongs to you
I walked for miles 'til I found you
I'm here to honor you
If I lose everything in the fire
I'm sending all my love to you
My beating heart belongs to you
I walked for miles 'til I found you
I'm here to honor you
If I lose everything in the fire
Did I ever make it through?
A lassú, érzelmes dallamokra és Billie izgatott, de néha elcsukló hangjára, a bárban italozó néhány vendég lármája elült és a csapos is letette a kezében tartott üvegpoharakat. Mike szíve a torkába ugrott fel, levegőt venni is alig mert, a szemei a színpadra ragadtak, a döbbenetét és ámulatát nehezen tudta kordában tartani. Szívszorítóan csodálatos volt a dal, amit Billie egy akusztikus gitár segítségével előadott. Könnyeket csalt Mike szemébe, a reményről szólt, a megtalált boldogságról, mint egy titkos vallomás.
A dal befejeződött, de a  csend ott maradt a bár falai között, senki sem tudott, vagy akart mondani semmit. Billie kicsit zavartan ült a félhomályban, a széken kezeiben a gitárt tartva és egyenesen Mike felé nézve, aki legszívesebben odaszaladt volna hozzá, hogy átölelje. De ekkor egy harsány és egyáltalán nem őszinte taps tépte ketté az eddig békés némaságot.
- Hű, nahát! Sosem mondtad, hogy így tudsz énekelni, fiam! - Mike a hang irányába fordult és meglátta Billie anyját a színpad felé közeledni. Meglepődött, mert a nő, akit annak idején a házuk ajtajában látott, betegen és megtörten, most feltűnően ki volt sminkelve, valamint egy kihívó piros vállpántos blúzt viselt és farmer szoknyát, egyik kezében cigaretta füstölgött.
Billie idegesen nyelt egyet és letette a gitárt, ezzel a bár morajlása ismét eltöltötte a helyiséget.
- Soha nem akartad meghallgatni egy dalomat sem.- húzott el az anyja mellett, visszaülve az asztalhoz. Mike érezte a feszültséget sugározni róla, ahogy dacosan beleivott a sörébe.
- És ki a haverod? - húzta fel a szemöldökét a nő, ahogy megtorpant az asztal mellett. Mike gyomrába fájdalom mart.
- Ő Mr. Pritchard, az irodalom tanárom. - válaszolta Billie és Mike elcsodálkozott, milyen egyszerűen és nyíltan közölte az anyjával a tényeket. Billie anyja biccentett és elnyomta a cigarettáját.
- Igen, igen...ismerős volt nekem valahonnan...- jegyezte meg gúnyosan.
- Jó estét asszonyom. - köszönt udvariasan Mike, de a nő nem túlságosan törődött a formaságokkal.
- Ollie vagyok. És most már emlékszem...maga volt az, aki egy nap bekopogott, hogy megmentse Billie Joe-t az elzülléstől. Nos, úgy látom, nem nagyon sikerült. Mondjuk, ez nem lep meg, de a többi igen. Újabban a tantervben a tanítványokkal való iszogatás is szerepet kapott, vagy mi?
Mike-nak fogalma sem volt, mit kellene válaszolnia a provokatív kérdésre.
- Billie a felnőttek iskolájába jár, végülis...- Mike tudta, hogy hatalmas ostobaságokat fecseg, égő pirosságot vélt felfelé szállni az arcán, Billie ugyanolyan vörös volt.
- Ja, ha maga mondja...- vont vállat Ollie.
- Mit keresel itt anya? Mára szabadnapot kaptál, azt mondtad, hogy otthon maradsz pihenni és főzni. - kérdezte Billie ekkor, de Ollie letorkolta.
- Mi közöd hozzá? Te talán otthon vagy? Állandóan az igát húzom, hogy mindenetek meglegyen, rám fér némi lazítás egy gáláns úriemberrel. - a nő a pult felé bökött, ahonnan egy kopaszodó, nagydarab, ötven év körüli férfi ballagott feléjük, italokkal megrakodva.
- Hello mindenkinek.- köszönt nevetgélve és átkarolta Ollie derekát, amit a nő nem vett zokon.
Billie szemeiben indulatos lángok kezdtek égni.
- Ő kicsoda?!
Ollie megforgatta a szemeit.
- Jézusom, ne járass le, ha kérhetem. Ő itt Dennis.- sziszegte a fogai között kelletlenül.
- Üdv, te vagy Ollie egyik gyereke, fogadok. - vigyorgott a fickó.
- Igen, a legproblémásabb mind közül, láthatod, most is itt múlatja az idejét az állítólagos tanárával. - mérgelődött Billie anyja, majd a férfiba karolva egy másik asztalhoz akarta irányítani, de Billie felugrott és egy pillanat alatt az asszony mellett termett.
- Ne tedd ezt ismét apa emlékével!- a hangja könyörgő volt és kétségbeesett a mozdulata, ahogy Ollie csuklóját megragadta. De a nőt nem hatotta meg. Szinte undorodva söpörte le magáról Billie tenyerét.
- Azt csinálok, amit akarok! Apád évek óta halott, én viszont élek és nem temetem el magam, a te kedvedért! - vágott vissza.
- Anya kérlek szépen! Te többet érdemelsz! - sóhajtott fel Billie, de anyját nem érdekelték a szavai.
- Ne te döntsd el, mennyi jár nekem. Dennis, meggondoltam magam, menjünk máshová. - fordult a nő unottan Dennishez, mire az bólogatott és elindultak kifelé. Mike szívében sajnálattal és lefagyva figyelte az eseményeket, majd azt, ahogy Billie csak áll ott arcán szomorúsággal és kiábrándultsággal, nem tudva, mit tegyen. Egy másodpercre Mike-ra nézett, aztán hirtelen elindult anyja után. Mike, amint ezt realizálta, ijedten követte a fiút. Kint már teljes sötétség volt, külvárosi narancs, piros és citromsárga, homályos neon és utcai lámpa fényekkel és a forgalom zajával tarkítva.
- Billie, várj! - szólt utána, amikor beérte a bár előtt.
A fiú tanácstalanul és csüggedten állt meg, hogy bevárja Mike-ot, fel volt dúlva, remegett, a homloka izzadt volt, szaporán kapkodva a levegőt.
- Mit akarsz tenni? - kérdezte Mike.
- Nem tudom, de nem hagyhatom, hogy anya újra csinálja! Annyiszor és annyi mindenkivel volt már kapcsolata és mindegyikből rosszul jött ki! Képtelen rátalálni a jóra, a rossz viszont mágnesként vonzza! Nem akarom, hogy megint csalódjon, hogy összetörjön és pusztítani kezdje saját magát, mindenféle szerekkel! - hadarta Billie letörten, aztán elindult a bár parkolójának végében álló autóhoz, ahol anyja és az aktuális hódolója voltak. Mike természetesen konokul ment a nyomában, hátha segítségére lehet. A fiú idegessége rá is átterjedt, átérezte mit élhet át most Billie, hogy mennyire tehetetlen és reményvesztett.
Ollie Dennis sötét színű, lepusztult kocsijánál állt és mikor meglátta a fiát, idegesen kiabálni kezdett irányába.
- Az Isten szerelmére, Billie, hagyj békén!
De Billie ezt meg sem hallva csak gyalogolt feléjük és Mike látta a feltartóztathatatlan elszántságot a szemeiben, ami ellen sem tehetett semmit.
- Fogadj szót anyádnak és húzz haza! - toldotta meg Dennis is Ollie szavait és hogy kijelentésének nyomatékot adjon, fenyegetően a fiú elé ugrott. Billie ekkor látta meg anyja kezében a kis műanyag zacskóba csomagolt fehér tablettákat és a mélységes döbbenet kiült az arcára. Ajkai szétnyíltak, de nem jött ki hang a torkán, zöld szemei lázadó könnyekkel telten anyja, a kábítószer és az eddig ismeretlen férfi között cikáztak, majd olyan váratlan mozdulattal neki ugrott Dennisnek, hogy Mike sem tudta megakadályozni. Billlie Joe semmit sem mérlegelt, semmivel sem foglalkozott, tisztában volt ugyan Dennis erőfölényével, de mit sem törődött ezzel. Egy pillanat alatt a piszkos betonon voltak, Billie alul, Dennis pedig felette és egyáltalán nem fukarkodott az ütésekkel.
- Fejezzétek be, ez annyira gyerekes! - szólt rájuk érdektelenül a nő, de sokkal inkább érdekelte az, hogy megtalálja a táskájában az öngyújtóját, mintsem, hogy mi folyik körülötte.
Mike látva a jelenetet, tetőtől-talpig megizzadt és érezte az adrenalint a testében. Nem habozott, bele kellett avatkoznia. Gyorsan a földön fekvőkhöz pattant, hogy elrángassa onnan Billie-t, mielőtt megsérül, és ezzel sikeresen beleszaladt Dennis öklébe. Felszisszent és érezte, hogy néhány tizedmásodpercre elsötétült a látása, az orrából meleg vér kezdett végig szivárogni, fémes ízt teremtve szájánál. Odanyúlt és letörölte. Látta Billie-t az aszfalton heverni, hevesen zihálva, a szája sarkában vér volt és lett egy halvány zúzódás a homlokán.
- Megvédi a gyerek magát, ha tudja, maga mit játssza a hőst, tanárkám? - ordított a képébe Dennis, amint felkelt a földről és azt vizsgálta, mennyire súlyos Mike sérülése, aztán látva, hogy nem annyira vészes, az autójához ballagott.
- Nekem nincs időm erre a hülyeségre, sem a retardált fiadra, Ollie. Döntsd el, jössz vagy sem.- morgott és bevágódott a volán mögé. Ollie előbbi nyugalma a múltba veszett és tajtékzott a dühtől.
- Francba, hát kellett ez neked, Billie Joe?! Miért nem fogod már fel, hogy nem csak anya vagyok és pincérnő, néha vágyom valami másra! Nem erre a szenvedésre, ami itt van, amit nap mint nap el kell viselnem.
Billie bizonytalanul felült az betonon, a homlokán lévő ütés nyoma kezdett sötétlila lenni, felrepedt ajkából szabálytalan alakú vércseppek jutottak világos színű pólójára.
- Elmész és bekábulsz vele, anya? - kérdezte lemondóan.
Ollie bólintott.
- Igen, de ez semmiség! Vigyázok magamra, nem kérek a védelmedből, foglalkozz tovább a tanár úrral...
Mike érzett valami különöset az asszony őt súroló pillantásában és a mondataiban, mintha mögéjük  látna, de persze lehet, hogy csak rosszul ítélte meg a dolgokat, mindenesetre kellemetlen volt a gúnyolódását hallgatnia.
Ollie beszállt Dennis autójába és elrobogtak, kettesben hagyva Mike-ot és Billie-t a kietlen külvárosi bár előtt.
- Billie, jól vagy?- Mike feje kóválygott kissé, így még mindig nem kelt fel a betonról, pedig elég hűvös volt.
- Persze. És veled rendben minden? Elég jól eltalált az a szemét. - dühöngött Billie és aggodalommal Mike-hoz hajolva nézte a férfi alvadt vérrel színezett, betört orrát, ami igazából nem fájt annyira, mint amilyen rosszul kinézett.
- Jól leszek. Csak nem szoktam verekedni, a nagyszüleim úgy tanították, az erőszak nem megoldás a konfliktusok rendezésére. - motyogta Mike.
- Igazuk volt. - ingatta a fejét Billie.
- Sajnálom, hogy nem tudtad meggyőzni édesanyádat arról, mi a helyes. - mondta Mike és a saját anyja jutott eszébe, ahogy Ollie-hoz hasonlóan csak a saját magának tetsző dolgokat tette.
Billie vállat vont, de látszott rajta, hogy mennyire bántja ami történt, a szemei teleszaladtak könnyekkel, így nagyokat pislogott, hogy Mike ne vegye észre, de elkésett ezzel.
- Anya megy a saját feje után. De holnap, ha kijózanodik és elmúlik a szerek hatása, belátja, hogy butaság volt. Egészen a következő, Dennis féle alakig. Folyton ez történik. - suttogta a betont bámulva, vérző száját időnként kézfejével megtörölve.
- Hát ez ilyen verekedős nap volt ma, nem csak az előbbiek miatt. Missy is adott egy pofont, mielőtt eljöttem volna Reno-ból. - vallotta be Mike keserűen.
Billie felkapta a fejét.
- Szeretnél róla beszélni?
De Mike megrázta a fejét, miközben lassan felállt a földről. Billie is ugyanazt tette. Véresek voltak és szomorúak. Mindketten zavartan és megviselten néztek a másikra.
- Inkább menjünk vissza a bárba és beszélgessünk arról a dalról, amit énekeltél. - ajánlotta.
Billie szégyellősen elmosolyodott.
- Neked és rólad írtam. A beszéd nem az erősségem, de talán a zenével,  ezen a módon jobban meg tudom mutatni neked, mennyi mindent érzek irántad...
Mike belepirult a kijelentésbe.
- Csodálatosan szívbemarkoló volt.
- Tényleg tetszett? - kérdezte Billie hitetlenkedve és egy cigarettát tett megsérült ajkai közé.
- Nagyon! - válaszolta rögtön Mike és megindult a bár felé Billie társaságában, a mai nap összes rossz momentumát a háta mögött hagyva.

folytatása következik...