2021. március 20., szombat

Öleld meg a felhőket, a szivárványt

Sírósan keltem fel csütörtök reggel. Nyűg volt az online munka, bele sem kezdtem sokáig, csak halogattam. Fájt a fejem, a fogam, nem volt energiám semmihez. A vizesek meg felhúztak, mert reggel ideállítottak, tényfeltárni és közölni, hogy akkor jövő héten mit kúrnak szerte-szét. Az arcomra volt írva, hogy hova küldeném őket, kócos hajjal, köntösben, pizsiben, ráadásul ocsortány nagy kupi is volt (nem vártam vendégeket, nah). Az biztos, hogy a fürdőszoba egy részét megbontják, de ezt eddig is tudtam, arról viszont nem volt tudomásom, hogy az előszoba falába is belepiszkálnak és több, mint valószínű, hogy a konyhának nevezett patkánylyukba is. A faszi nem tudta megmondani, csak a fejét vakargatta és hümmögött, meg mondta, hogy azért a biztonság kedvéért pakoljuk majd ki a konyhát a megadott időpontra és hogy korán kezdenek etc. Unott fejjel hallgattam. Jó, hát persze, úgy lesz. Túrják le nyugodtan, amit gondolnak, ezen a sötét pusztulaton nem segít már semmi úgy sem.
Miután elment a pasi, azért persze kiakadtam magamban, és hogy minek is írtam alá ezt a szarságot, ha nem írom alá, akkor az előző apokalipszis sem történik meg, úgy mint, leszakadt plafon, átfúrt fal, felkarcolt padló és hasonlók. Persze ez baromság, hiszen a közgyűlésen, állítólag az összes lakó megszavazta ezt az értelmetlenséget (mert nem tudom mi ez, ugyanúgy dugul a csap, a WC, szóval nem tudom, mi a funkciója) és ha én nem adom rá az igent, akkor is be kellene engednem a szerelőket, mert 5 nem voks kellene az érvénytelenséghez :/ Szóval így jártam.
Miután kidühöngtem magam, kicsit online dolgoztam, de aznap valahogy rohadtul nem haladtam vele. Közben eszembe jutott, hogy a doki azt mondta a műtét után, hogy a héten már próbálhatok érdeklődni a szövettanom felől, nem ígéri, de hátha. Szóval, gondoltam, akkor megejtem a telefont. Az asszisztens vette fel, elregéltem miért hívom, kis csörgés a vonal végén, papír lap suhogás, majd ennyit mond baljósan:- egy pillanat, adom a doktor urat.
Még ekkor sem hittem semmi rosszat amúgy.
Aztán a doki beleszólt, hogy hát nem lett épp jó az eredmény...
WHÁT?!
És hallottam, hogy beszél valamit, szórészleteket fel is fogtam, hogy beszél egy onkológussal is és hogy lehet, hogy még egy műtét kell, de lehet hogy nem, és hogy jövő héten menjek be személyes konzultációra stb.stb.stb.
Lefirkantottam a diagnózist egy papírra és a hívás után rögtön telefonáltam anyámnak, mert neki vannak hozzáértő, ezzel foglalkozó ismerősei. Persze ő is megijedt, így azon nyomban felhívta az egyiket és azzal hívott vissza, hogy ezek tényleg nem túl jó dolgok és az ismerős is a műtétet tartja valószínűnek.
Tehát itt vagyok most egy rossz nőgyógyászati eredménnyel és hát megijedtem. Írtam Z.-nek is, hiszen ő is éveket húzott le eü-ben és ő azt írta, hogy ilyen eredmény 2-3 éves elhanyagolás, értsd a szűrővizsgálatok kihagyása, után lehetséges. Szóval nem is értem. Minden évben jártam szűrésre, mindig negatív lett az eredmény. Akkor meg?!?!?! Mi a franc van most?!
Ja, Z. azt is hozzátette hogy 4-5 éven belül ebből súlyos rák is lehet. Most még csak AIS.
De nem értek hozzá, szóval bocs, ha butaságokat írok.
Miért történik ez pont velem? Viszonylag vigyáztam magamra, nem dohányzom, nem iszom alkoholt-mostanában egyáltalán nem-, jó, nem sportolok rendszeresen, de mikor nem online dolgoztam, sokat gyalogoltam, meg nem eszek nehéz, zsírban ázó kajákat. Eljárok orvosi vizsgálatokra is. És tessék, ezekszerint ez is kevés :/ A csütörtök tehát egy kicseszettül tré nap volt, csak lézengtem össze-vissza, ja meg bőgtem, egész álló nap. Az sem segített, hogy a pasim mikor hazajött este és elárultam, hogy mi az ábra, azt mondta, hogy úgy véli, talán szerencsétlenséget hoz rám és szét kellene mennünk.
Hát köszi...ez pont jókor jött. Később mentegetőzött, hogy csak a csalódottság beszélt belőle, de akkor is...nem esett jól, most inkább támogatásra volna szükségem, nem ilyen szintű beszólásokra.
Csütörtök éjjel azt álmodtam, hogy a dokinál voltam magánrendelésen egy több emeletes toronyház legfelsőbb szintjén és ott volt réges-régi barátnőm E. is (Istenem, évek óta nem láttam, de néha fb-n ír egy boldog szülinapot-ot nekem), és az orvosom kilépett az erkélyre, majd felállt a korlátra és kérte, hogy én is menjek vele, de azt mondtam, hogy nem megyek, mert félek a magasban :/
A hír óta meg most már eltelt két nap és jó pár átgondolkodott óra van mögöttem. A sírás is elmúlt, bár még szomorúnak tartom, hogy ez történt, hogy nem jöttem ki jól az egészből. Egy szimpla, negatív leletben reménykedtem, meg sem fordult a fejemben, hogy ennyire rossz is lehet. De az élet, a sors, vagy valaki, ismét bebizonyította, hogy fura a humorérzéke.
Tegnap délután, bár szar idő volt, de kisétáltam a közeli parkos, pados részhez, nincs messze, negyed óra gyalog. Leültem kicsit a padra, nem ez a boldog helyem, de jobb mint a négy fal között őrlődni. Nem jönnek könnyű idők, azt hiszem, bár még meg kell várnom, mit mond az orvos, ő szerintem nem akarna annyira műtétet, és én sem pártolom, hogy szétvagdossanak, de anyám több hozzáértő ismerőse szerint az lenne az egyetlen biztonságos megoldás.
Még nem tudom, hogy lesz. Csak azt tudom, hogy menni kell tovább, nem?


8 megjegyzés:

  1. nagyon sajnálom, ez nem jó hír. remélem, hogy ha az orvostól már tudni fogod, hogy mik a következő lépések, az enyhíti majd a bizonytalanságot. kitartás!

    VálaszTörlés
  2. Az, hogy 4-5 év múlva akár rák is lehetne belőle, azt jelenti, hogy időben elcsíptek ott nálad valamit, nem?
    Kitartást, légy erős, és mantrázd magadnak, hogy eddig is mindennel megbirkóztál, és ezek után is meg fogsz! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a biztatást :) Ez is rák, de "in situ" állapot, tehát még nem terjedt szét. Próbálok pozitív lenni, muszáj.

      Törlés
  3. Segíteni szeretnék, ha elfogadod.
    eva.benet.1111@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Eva,minden segítség jól jön, írni fogok :)

      Törlés