Lélegzet (Külvárosi fiúk sequel) 2/2

Ez a hét tök eseménytelen, és nem sok mindent csináltam. Na jó, hétfőn elintéztem az elmaradt csekkek fizetését, mert muszáj volt. A bankba is bementem, lehet-de nem akarom elkiabálni-nem kell kifizetnem azt a moratóriumos vackot, csináltunk az ügyintézővel valami panasz levelet, egy hónap múlva kiderül a végeredmény. Szerintem nem lenne fair, hogy leperkáltam háromszázezret, regisztráltam erre a hülyeségre és még így is megcsesznek, mintha nem fizettem volna :O
Tegnap láttam a Hesher c. filmet, elég súlyos darab, mit ne mondjak és a mi a legdurvább, hogy 2010-es, pedig a látottak alapján azt hittem, kb. kilencvenes évek.
Pasim meg még ma dolgozik, de már harmadik napja a szilvesztert ünnepli előre :/
Tinimami fronton megint zajlanak az események. Hogy unom már atyaég! Karácsony óta megint ott dekkol és most meghalt a rokona, ami sajnálatos tényleg. Majd megy a temetésére az egész családjával, apám fuvarozza őket el, mivel vidéken lesz a szertartás. És felmerült a kérdés, a kislányra ki fog vigyázni???Anyám dolgozik, a hugom messze lakik és szintén dolgozik aznap. A csaj a pasijával még nyár végén szakított, szóval...kilegyen, kilegyen...
Majd én!!!!Yeah...És ezt tegnap késő este közölték velem telefonon. Nem a kislány ellen szól, de nem voltam feldobva. Mihez kezdek én egy ismeretlen kisgyerekkel???Mert Zselykére és Larára már vigyáztam, ők ismernek, de ez a picilány még sosem látott és most 3-4 órát kellene együtt töltenünk :O A szemétláda Vivi most azt mondta volna, hogy felejtsetek el, de a jószívű Vivi persze ismét előjött és most is azt dünnyögte megadóan, hogy majd megbeszéljük...És ezen nem segített, hogy Tinimami a háttérben sajnáltatta magát, hogy ha nem akarom nem kell persze, nem kötelező, majd akkor ő marad a gyerekével és nem megy el végső búcsút venni a szerettétől, no para, ezen ne idegesítsem magam stb.
Most legyek én az a rohadék, aki a Tinimamit megakadályozza hogy részt vegyen a rokona temetésén??? Nem vagyok ilyen gonosz, tényleg.
Csak hát, sokra megyek a jószívemmel. Na mindegy. De most hogy Tinimami megint null-huszonnégyben az ősökön fog lógni, kíváncsi leszek, apám majd fog e rám szánni úgy 5 percet az idejéből, hogy meghallgasson és komolyan vegyen a továbblépési szándékaimat illetően. Geesus, mindjárt itt a 2021! Sokat nem várok tőle, de azért remélek és megpróbálok belekapcsolni, hogy teljesítsem az álmaimat!

Hoztam a sztorim második részét így az év utolsó bejegyzéséhez (előzmények: http://suburbanboys996.blogspot.com), amit nem is neveznék befejezésnek. És tényleg úgy írnám még tovább, de vissza kell állítanom magamat a Demolition loversre és befejezni (nem sok van már abból sem), aztán a Still breathing-re is, mert terveim szerint jövőre annak a történetnek a végére is pont kerül!
Mindenkinek egészségben és eredményekben gazdag, koronában szegény új évet kívánok!!!!!!!

ch 02: Higgy egy kicsit bennem!

Rat mosollyal az arcán intette le Wenfordot.
- Oké, haladjunk sorjában! Én most a Szép Horizont megbízásából vagyok itt. Egyik hittestvérünk lánya miatt jöttem, aki attól tartunk, bajban van, őt jöttem felkeresni és a jó útra téríteni. A lakótelepen látták.  Esetleg, volna kedved velem jönni? Közben beszélgethetünk.
- Persze, szívesen, amúgy én is a telepen lakom. - Wenfordnak éppen semmi dolga nem volt, így elindult Rat-al a karácsonyi díszbe bújtatott utcákon.
- Szóval, mi történt azután, hogy elmentem? - érdeklődött Wenford pár percnyi szótlan gyaloglás után.
- Kicsit a feje tetejére álltak a dolgok. Senki sem értette, miért az eltűnés eme szélsőséges módját választottad. Az oké, ha forró a talaj a lábad alatt, de ezt legalább közölhetted volna velünk. Hiszen a barátaid voltunk, vagy mi...- korholta Wenfordot Rat.
- Még most is a barátaim vagytok! Bár megtudnám számolni, hányszor gondoltam rátok és hányszor akartam telefonálni, vagy más jelet adni magamról! De az itteni ritmus elsodort és minél több idő telt el, annál nehezebbnek és teljesíthetetlennek éreztem ezt. - magyarázta feldúlva Wenford, míg Rat-al elhagyták a karácsonyt idéző házakat és a külváros szürkeségének irányába igyekeztek. Rat látszólag tudta, merre tart mintha már többször járt volna erre, lehet hogy így is volt, lehet hogy már elsietett Wenford mellett is, csak nem találkozott a tekintetük. Egészen idáig.
- Rendben, én nem ítélkezem. Megvolt a saját gondod és dolgod, vagy ahogy annak idején mondtam, hát ezt dobta a gép. De nehezen tértünk napirendre a tetted felett. - biccentett Rat.
- És mi lett a pénzzel, amit nektek hagytam? - kérdezte Wenford.
- Frankie végül Tommy szüleinek adta, ők pedig egy szép síremléket készíttettek belőle.- felelte Rat.
Wenford örült, hogy ezt hallja.
- Frankie mindig is rendes alak volt, még ha sokszor nem ezt sugározta kifelé. A legjobbat tette azzal a pénzzel, amit csak lehet.- sóhajtott és megjelent előtte a sokszor zsörtölődő, maszatos kötényt viselő férfi képe. Fura, hogy az eltelt hosszú évek alatt semmit sem fakult az emlék.
- Frankie azt mondta, hogy te biztos ezt akarnád. - toldotta meg még Rat.
Wenford a fejét ingatta.
- Én azt akartam volna, hogy Tommy köztünk legyen. Ha még élne, biztos elvette volna Anie-t és lenne családja! Ő egy rendkívüli ember volt. Sokkal többet érdemelt az értelmetlen halálnál.
- Ez így van. De nem mindenki kapja azt, ami jár neki. - értett egyet Rat.
És az emlékek egyre jobban tolakodtak Wenford szemei elé, ahogy a hidegben sétáltak és beszélgettek.
- Na, és Fun boy? Istenemre mondom, őrült volt az a fazon...
A hirtelenszőke hajú, acélkékszemű Fun boy-nál furább fickót nem igazán hordhatott volna hátán a föld! Wenford mégis szívesen emlékezett vissza rá, mert szerette a társaságát és jól esett neki, hogy a fiú elárulta pár igazán személyes élményét, na meg ott volt a lakótelepi lövöldözős eset, az állomáson történtek és a Susy Andrews ügy, amikor együtt mentek a discoba...Hogyan is tudta volna ezeket elfelejteni?
- Hát ő még most is őrült. Nagyon. És ezt vedd szó szerint.- forgatta meg a szemeit Rat.
Wenford összezavarodott.
- Úgy érted, hogy...
- A szerencsétlent egy elmegyógyintézetbe zárták, már vagy másfél éve...Sosem volt normális, de az utóbbi időkben durván üldözéses téveszméi lettek, ön és közveszélyes volt. Most legalább figyelnek rá. - vágott a szavába Rat.
Wenfordot mintha gyomorba vágták volna.
- Istenem, szegény...- motyogta lehangoltan.
- Néha meglátogatom, de vagy le van szedálva és csak bámul rám, vagy szökni akar és az összeesküvés elméleteivel traktál...Menthetetlen a pasi. - elmélkedett Rat.
Wenfordnak Fun boy jövőjéről az elmegyógyintézet nem jutott volna eszébe. A srácnak, bár volt egy nehéz múltja, akadtak különcségei, meg fárasztó is volt, de emellett ott volt a határokat nem ismerő vakmerősége és a jól elrejtett, Wenford által felismert, érző szíve is. Jobb sorsot is kaphatott volna, az biztos.
- Frankie-t már félek megkérdezni...Mi lett vele és a kocsmájával?
- Frankie jól van, és igaz, hogy eleinte nem ez volt a szándéka, de végül csak túladott a kocsmán, belefáradt és mást akart csinálni. Tommy halála és a te olajra lépésed mindenkire és mindenre kihatott. Széthullottunk. Ahányan voltunk, annyifelé sodródtunk, de igyekeztünk azért egymáson tartani a szemünket. Csak már semmi sem volt a régi...
- És Chelsea? - Wenford most érzett magában annyi bátorságot, hogy rákérdezzen mi történt a nővel, akit olyan ocsmányul magára hagyott.
Érezte, hogy fagy meg a beszélgetés fonala, mert Rat hümmögött és sokáig csak zsebre vágott kézzel baktatott mellette.
- Párszor megfordult még a kocsmában, vígasztaltuk egy darabig, majd elmaradt és ennyi...
A szavai mögött nem volt magabiztosság,
- Ez minden?- kérdezte meg ismét Wenford.
Rat vállat vont.
- Igen, Chelsea bizonyosan túllépett a múlton. A magunk módján ezt csináltuk mind.
Wenford nem érezte teljesen őszintének, amit Rat mondott. Túl tárgyilagos volt és kurta.
- Tényeg nincs több infód róla?- érdeklődött csalódottan, de Rat nem felelt, helyette megtorpanva, homlokát ráncolva, dühösen és mereven nézett előre. Wenford is megállt és nem tudta mi ütött a másikba hirtelen.
- Miért álltunk meg? - kérdezte, mire Rat a tőlük nem messze, ráérősen álldogáló, kihívó ruhákba öltözött lány felé bökött.
- Nézd!
Wenford Rat-ra sandított, majd a lányra.
- Ismered?
- És te?- kérdezett vissza Rat és elindult a gyanútlanul cigarettázó lány irányába. Wenford követte.
- Futólag. Azt hiszem, Kenza May a neve. Mit akarsz tőle?
- Micsoda? Kenza May? Inkább Dorothy Sloane! És ezzel a viselkedéssel nagyon sok fájdalmat okoz az édesanyjának. - avatta be felháborodottan Rat a részletekbe Wenfordot, akinek rögtön összeállt a mozaik.
- Ő az, akit keresel? - hüledezett.
- Pontosan. A szégyentelen perszóna! - szitkozódott Rat, ahogy a lakótelep szürke kőkockáin lépdeltek keresztül, egyenesen a lányhoz, aki egy padnak támaszkodva, unottan szívta a cigarettáját, kezében lóbálva pink színű táskáját, amihez egyáltalán nem illett a vastag, ocelotmintás szőrmekabát. A hideg időjárás ellenére is miniszoknyát viselt, feltűnő sminkben lévő arcát zilált, piszkosszőke haj keretezte.
- Végre megvagy!- kiáltott rá Rat és mielőtt a lány elillanhatott volna, máris előtte termett. Wenford valamivel odébb nézte a kissé bizarr jelenetet.
- Mi a francot keresel itt? - förmedt a lány Rat-re barátságtalanul.
- Neked is szép napot Kenza May! Vagy hívjalak inkább Dorothy-nak?
- Ne merészeld, gyűlölöm a nevemet! Ez is anyám egyik ellenem kitervelt merénylete! Na, nyögd ki, mit akarsz, aztán húzz el, nincs kedvem hozzád!- a lány dacosan állta Rat pillantását.
- Térj észhez és hagyj fel ezzel, amit most csinálsz! Inkább gyere velem, édesanyád betegre aggódja magát miattad!- Rat arcvonásai megenyhültek és gyengéden csúsztatta kezét a fiatal lány egyik csuklójára.
- Egy nagy frászt megyek veled vissza az agymosottak közé! Végleg itt maradok! Ezt tolmácsolhatod anyámnak is! - csattant fel a lány és kitépte karját Rat ujjai közül, majd elnyomva a cigarettát, Wenford irányába sandított.
- Te meg mit bámulsz Wenford? Komolyan, a szentfazékkal lógsz? Azt hittem, ennél jobb fej vagy. - gúnyolódott.
- Szerintem is vele kellene tartanod. - ingatta a fejét Wenford, de ezzel csak szította a tüzet.
Kenza majd felrobbant az idegességtől. Bizonyosan jó ideje menekült a Szép Horizont követei elől és nagyon nem tetszett neki, hogy aztán mégis megtalálták.
- Hát majd pont te adsz nekem tanácsokat, te ócska drogos! Azért mert volt köztünk egy kis üzleti alapú ez, meg az, még nem kérem ki a véleményedet!
Rat dühösen Wenfordra nézett.
- Futólag ismered, mi?- háborgott pofákat vágva.
- Tényleg nem tudok róla sok mindent, a nevén kívül. - Wenford megvonta a vállát. Kenza May már egy ideje a telepen lődörgött. Nem volt jó híre a környéken, nem válogatta meg a partnereit. Lecsúszottabbnál, lecsúszottabb körökben mozgott és folyton azt nézte, kitől mit kaphat. És ezért nem restellt szolgáltatásokat nyújtani. Wenfordtól is kunyerált már cigit, szeszesitalt, vagy pénzt, aki adott is neki, ha tudott, mert sajnálta. Mikor pedig gyógyszer, vagy ital hatása alatt futott bele, nem utasította el a sebtében kínálkozó alkalmakat.
Komolyabban semmi sem történt közte és Kenza között, a lány viszont másként emlékezett, mert lecsapott a témára.
- Nos, volt némi kézimunka, vagy kétszer. És egyszer a számmal is csináltam neki a lépcsőfordulóban. Hidd el, a kis barátod egyáltalán nem ellenkezett! - és kajánul elmosolyodott.
Wenford zavarba jött, ahogy visszaidéződött benne ez, elfojtott nyögések és a csókok alkoholíze az ajkán, a lány meleg bőre az övéhez simulva, egy-egy sötét, dohos lépcsőházban.
- Nem vagyok rá kíváncsi! Induljunk, édesanyád és a többiek már várnak. - tért vissza az eredeti céljához Rat. Kenza viszont félretolta az útból. A szemei szikrákat szórtak.
- Mi az, te süket vagy, mondd? Nem megyek veled sehova! És ha jót akarsz, befejezed hogy utánam járkálsz, az anyám megbízásából. Vannak páran mellettem, akik elfogadnak és nem apácát akarnak belőlem csinálni. Ők nem a te súlycsoportod. A saját érdekedben nem lenne jó, ha megismernéd az új baráti körömet. - fenyegetőzött.
- De Dorothy...- kezdett volna bele Rat, de a lány lezártnak tekintette a beszélgetést.
- Kopjatok le rólam! - vetette még oda, majd elindult az egyik tízemeletes ház felé. Magassarkú csizmája ütemesen koppant a betonjárdán.
- Hát ez nem sült el túl jól. - ítélte meg Wenford, ahogy Kenza May téli ködbe vesző alakja után bámult.
- A családja mellett lenne a helye! Ez a lány még kiskorú! - motyogta letörten Rat.
Wenford torka összeszorult.
- Nekem azt mondta, 21 éves múlt.- és most már nem csak kellemetlenül zavarodottnak érezte magát, hanem szégyenkezni kezdett.
Rat csatátvesztett tekintettel pislantott Wenfordra.
- Tudnám, mit mondok majd a szüleinek. - tűnődött.
Wenford szívesen tanácsolt volna valamit, de az ő élete is egy merő káosz volt, ráadásul a saját hibájából.
- Figyelj, itt lakok pár háznyira, gyere el hozzám, igyunk egy kávét, vagy teát, nagyon hideg lett az idő. - ajánlotta aztán, jobb ötlet híján.
És Rat elfogadta az invitálást, így elsétáltak Wenford albérletébe. A földszinti, valamikori tárolóhelyiségből kialakított, egyszobás albérlet kissé rendetlen volt, mióta Margie nem élt ott és nem takarított rendszeresen. Ennek ellenére Wenford szívélyesen hívta be a vendégét, tudta, hogy Rat nem fog megbotránkozni az állapotok miatt.
- Nem mindig volt ilyen lehangoló, mikor még Graham és Ryan is itt játszottak, a padló telis-tele volt kisautókkal, Margie pedig bevette magát a konyhába és jókat főzött. Ha most itt lennének, rá sem ismernél a lakásra!- mesélte Wenford, ahogy villanyt kapcsolt, levette a kabátját és behúzta a napszítta sötétítőt.
Rat leült az újságokkal és mosásra váró ruhákkal teleszórt kanapéra. Közben Wenford tiszta csészéket keresett, majd kiszaladt a konyhába. Kitárta a konyhaszekrények ajtajait, de kávét nem talált, csak egy-két teafiltert, amit még a felesége hagyott ott, így elkezdett vizet melegíteni a kannában.
- Margie igazán szerethetett téged, Norman. - vélte Rat, mikor Wenford visszajött a konyhából. Wenford szeme párás lett és folytogatta a sírás.
- És meg sem érdemeltem. - bólogatott hevesen ahogy csak állt az ajtófélfánál, figyelve a teavíz zubogását a gáztűzhelyen.
- Nagy ajándék egy nő szerelme és kivételes az, aki ezt megtapasztalja. - tette még hozzá Rat.
- Téged még sosem ért utól a szerelem? - csodálkozott el Wenford.
Rat bánatosan csóválta meg a fejét.
- Még várok az igazira.
- Biztos jönni fog, a legjobbakat kívánom neked! És a többieknek is. - vágott a szavába Wenford. Közben a teavíz felforrt, gyorsan kitöltötte a csészékbe, majd hozzárakta a filtert is és kivitte Rat-nak az asztalra. A meleg gőz az arcába vágott, ahogy a csészéje fölé hajolt. Jobban esett volna neki egy sör, de ezt leplezve, álmatagon kavargatta el a cukrot a teájában. Újra Fun boy-ra és Frankie-re gondolt. És Chelsea-ra. Még mindig tudni szeretett volna róla.
- Attól tartok, Fun boy lemaradt erről a járatról. Nem hiszem, hogy valaha felépül és teljes értékű ember lehet. De talán neki nem is való egy párkapcsolat. Rajta lehet, hogy nem is segítene. - jegyezte meg Rat.
- Akkor majd talál mást, ami boldoggá teszi. De meg kell próbálnia. Én hiszek Fun boy-ban. Hogy egyszer majd talpra áll.
Wenford szavai meglepettséget varázsoltak Rat arcára.
- Hiszel benne? Szerintem te vagy az egyedüli. - kortyolt bele a teába.
- Meglehet. De az is több, mint a semmi. Ha meglátogatod a kórházban, mondd hogy üdvözlöm, hátha emlékszik még rám. Ő nem elveszett lélek, nem olyannak ismertem és ezt tudnia kell! Adj neki egy kis reményt valahogy. - kérte Wenford meghatottságtól csillogó szemekkel.
- Oké, így lesz. - ígérte meg Rat és az ő szemeiben is felragyogott ennek a fénynek a párja.
Ezekután a beszélgetés Rat gyülekezeti teendőinek vizére evezett, a fiú elmesélte, hogyan mentette meg őt a Szép Horizont, a komor jövője elől. Wenford látta, hogy a változás mennyire számottevő, és teljesen új embert faragott Rat-ből. Közben rájuk esteledett, a tea is elfogyott és Rat-nak indulnia kellett az állomásra a vonathoz. Wenford sajnálta, hogy máris megy.
- Megadjam a telefonszámomat? - jutott eszébe, mikor már a bejárati ajtóban álltak. Nem régóta volt mobilkészüléke, még nem is nagyon értett hozzá, de haladnia kellett a korral és ennek segítségével tudott beszélni Kylie-val, és a fiaival.
- Kedves tőled, de mi a közösségben nem használunk efféle eszközöket. - hárította az ajánlatot Rat.
Wenford elszontyolodott.
- Akkor lehet, hogy újabb 11 évet kell várnom, hogy találkozzunk...
Rat arcán árnyak futottak végig, vett egy mély levegőt és megszólalt.
- Nos, valószínűleg egyáltalán nem helyes, hogy ezt teszem, meglehet, később bánni fogom, de el kell mondanom még valamit...Chelsea-ről.
És pár másodpercig csendben néztek egymásra.
- Tudod, mi van Chelsea-val, ugye? - Wenford hangja remegett.
Rat megadóan bólintott.
- Mikor leléptél, a padlóra került, kereste az okokat, de senki sem tudott érdemben felelni. Ott volt egyedül, elhagyva. Ahogy mi is, mind el voltunk veszve, Tommy meghalt, te elmentél, ez sok volt. Mint a süllyedő csónakok, csak a felszínen maradásra koncentráltunk. Fun boy kezdett becsavarodni, én meg mindenféle munkákat vállaltam, hogy lefoglaljam magam, de ha Frankie kocsmájába mentem, Chelsea-t mindig ott találtam a pultnál ücsörögni. Ő csak beszélgetni akart, eltűnni a csalódottság és a fájdalom elől...
Rat szavait hallva, Wenford még inkább egy utolsó féregnek érezte magát.
- Mire akarsz kilyukadni? - kapta fel a fejét.
- A tetteid tükrében nem érdemelnéd meg, hogy erről tudj, de a barátom is vagy és én hiszek az őszinteség erejében. Szóval, az a helyzet, hogy Chelsea és Frankie egy idő után közelebb kerültek egymáshoz és aztán egy pár lettek! - Rat a mondat végére egészen elhalkult és még mindig nem volt száz százalékig biztos abban, hogy jól tette e, amit tett.
Wenford feje zúgni kezdett, az igazság, mint mázsás szikla, temette maga alá. A szíve fájdalmasan kezdett dobogni és az az elképzelés, ami benne élt, lüktetett éveken át Chelsea-ről, kezdett repedni, darabokra törni.
- Hogyan? Frankie és Chelsea? - kérdezte, kissé hangosabban is, mint kellett volna.  
Szürreális volt az egész helyzet.
- Chelsea-t nem lehet vádolni semmivel, csak próbálta élni az életét tovább. Te voltál az, aki elhúztál és mindent hátrahagytál! - intette le Rat.
- Igy van, hibáztam! Nem így kellett volna! De hogy Frankie és Chelsea összejöttek...- Wenford kiábrándult tekintettel pásztázta az este sötétjébe burkolt lépcsőházat.
- Nem reménykedhetett az idők végezetéig, hogy majd visszatérsz...- mondta Rat.
- Ezt nem is vártam volna. - hajtotta le a fejét Wenford.
- Akkor meg? Azt mondtad nemrég, hogy a legjobbat kívánod a többieknek! Hát Chelsea-nek és Frankie-nek ez volt a legjobb, hogy egymásra találtak!- tárta szét karjait Rat.
- Igen, valószínűleg. - adott a másiknak igazat Wenford.
De ettől még rossz volt erről tudomást szereznie.
- Vettek egy házat közösen, Frankie vállalkozást csinált, egy hangulatos kis kávézót, amibe Chelsea besegített. És persze lettek gyerekeik is. - mesélte Rat és minden egyes szavával mélyebbre nyomta az emlékezés szilánkjait Wenford szívébe. Most már tényleg el kellett fogadnia, tudomásul vennie, hogy Chelsea meglelte a boldogságát, mégpedig éppen Frankie Azzuro oldalán.
- Nagyszerű! Ha találkoznál velük, add át nekik a jókívánságaimat. - mosolyodott el és ügyelt arra, hogy a bánat egy cseppje se látszódjon rajta. Ennek így kellett lennie, és különben is ő tehetett mindenről, elhagyta a lányt egy ködös igérettel, hogy ez csak időleges, majd visszatér, de máshogy jöttek össze a dolgok. Mire is várt volna Chelsea?
Rat biccentett.
- Oké, bár az a helyzet, hogy Frankie és Chelsea már egy ideje külön élnek. Jók voltak együtt, de valamiért mégsem nem működött hosszútávon.
Wenford eddig elképedtségtől sápadt arca kipirult és egy hullámvasúton kezdte érezni magát az események fel és le ugrálásától.
- Szakítottak? Ez szomorú, vagyis...igen az...nem is tudom, mit mondjak...- egészen kimelegedett, a gyomra a torkába ugrott fel.
- Nyugodj meg, mindketten kiheverték a dolgot. Frankie-nek már van is valami barátnője, és Chelsea sem esett depresszióba, nem messze lakik a Szép Horizont klubtermétől, gyakran szoktam látni a gyerekeivel, minden rendben vele. Fogalmam sincs, hogy Chelsea szokott e még rád gondolni, gyűlöl e, vagy sem, vagy mi a véleménye rólad ennyi év távlatából, de most hogy összefutottunk, én úgy vélem, ideje lenne visszatérned a városba, Wenford...
A férfi elképedten nézte, ahogy Rat a zsebéből előhalászott egy papírcetlit és egy tollat, amire felfirkantotta Chelsea lakcímét.
- De nem tőlem tudod. - egészítette ki, ahogy Wenford kezébe nyomta a papírdarabot.
A hitetlenkedés és a hála, lángokként gyulladt fel Wenfordban.
- Nagyszerű barát vagy Rat. Vagyis Robert. Köszönöm...- suttogott a könnyekkel küzdve. Még jó, hogy nem égett a villany a lépcsőházban, bár úgy sejtette, Rat nagyon is tudta, hogy mennyire elgyengült.
- Hát Isten áldjon! - intett még Rat.
- Téged is! Vigyázz magadra! - búcsúzott Wenford és még percekig állt ott a lakása félig nyitva hagyott ajtajában, tenyerében a papírossal, ami megragadta és finoman belekarolva visszahúzta a múltbéli életéhez.

2007. december 23.

Karácsony előtti este szállingózni kezdett a hó, éppen ezért nem is volt annyira kibírhatatlan a hideg. Wenford örült is ennek, mert jószerivel az egész délutánját utazgatással töltötte. Szerencsére az ünnepek előtti héten akadt munkája, jutott még némi pénzhez, amiből ajándékokat tudott vásárolni Kylie-nak, Graham-nak és Ryan-nak. Ezeket aztán becsomagolva küldte el nekik, remélve, hogy Olive és Margie is oda adják majd a gyerekeknek szenteste. Több egyebet nem tehetett jelenleg, a szíve szakadt meg, hogy nem ünnepelhet a gyerekeivel és bár nagyon szomorú volt, mégis kitartott az elhatározása mellett, megvette a vonatjegyet, felült a járatra, ami órák múlva elvitte oda, ahol annyi ideje nem járt. Ahogy Wenford szeme elé tárult a vasútállomás, nagyon nehézzé vált a mellkasa és türelmetlen, félelemmel vegyes izgalom pezsgett fel benne. Kezében azt a kis cetlit szorongatta, ami Chelsea lakcímét rejtette és ahogy az ismerős-ismeretlen, rég nem látott utakat rótta, a hópelyhekhez hasonlóan szállingóztak rá a vidám és keserű emlékek és az érzések, amiket régen innen vitt magával, elrakva a szívébe. Amint rákanyarodott a papíron megadott címben szereplő utcára, a félelme hatalmas méreteket öltött és elbizonytalanodott. Van értelme ezt tennie? Lezárt mondatokat újra írnia? Sebeket felszakítania? Fogalma sem volt, mi fog rá várni, de csak sétált előre a kihalt csendben, amit néha szakított meg egy-egy kutya ugatása, vagy autó hangja. Elért az épületig. A barátságos, fehérre festett kis ház udvarán háromkerekű biciklik, labdák voltak gondosan letakarva egy átlátszó ponyvával, a kerítésre ünnepi díszek voltak felaggatva, az ablakokból pedig narancsos fénysugár szűrődött ki hívogatóan. Wenford megállt az ajtónál és remegő kézzel megnyomta a csengőt. Bentről a tv zaja és vidám gyerekhangok ütötték meg a fülét, aztán lépéseket hallott egyre közeledni az ajtó irányába. A szíve őrülten dübörgött, vajon mit fog mondani Chelsea, mikor megpillantja? Lehet, hogy meg sem ismeri. Vagy igen és éppen ezért jól pofon vágja. Wenford azt is jobban elviselte volna, mint hogy szó nélkül rácsukja az ajtót. De ha ez is történik, teljes joggal teszi. 11 átkozott év múlt el és ő egy igazi szemétláda volt.
- Ki az? - óvatos és tartózkodó női hang hallatszott a bezárt ajtó túlfeléről. Wenford megszédült, ahogy meghallotta és minden szemernyi bátorsága a semmibe foszlott. Egyszerűen nem mert bemutatkozni sem.
- Én...Chelsea-t keresem. - mondta válasz helyett, alig hallhatóan.
Másodpercek peregtek le és nem történt semmi. Ha még dohányzott volna, Wenford most biztos rágyújt, de így csak szobrozott a barna faajtó előtt, kiszáradt ajkakkal, sápadtan, vacogva a hidegtől és az idegességtől, reakcióra várva.
Zörgött a kulcs a zárban és résnyire nyílt az ajtó. Wenford csak egy fényes, kérdő szempárt látott az esti sötétségben.
- Szóval Chelsea-t keresed?
- Igen...- dadogta zavartan.
A szíve még mindig gyors iramban vert. Egyszerre akart sírni és nevetni. Hallgatni és megszólalni, bár úgy vélte most minden csak mentegetőzésnek hatna. De úgysem jöttek szavak a szájára, egyszerre minden megfagyott benne. Az ajtó ekkor kitárult és válaszokat kutató szemek villantak rá Wenfordra, aki meglepve, fülig elvörösödve sóhajtott fel, a számára gyönyörűszép nőt meglátva.
Egy másodperc alatt tudatosult benne, hogy még mindig szereti Chelsea-t, a gyerekei után őt szereti legjobban a világon és ez cseppet sem változott annyi év alatt. Fura, kicsit ijesztő, de egyben megnyugtató is volt ez a felismerés. Lélekben mindig is hozzá tartozott.
- Megtaláltál...Norman Wenford...- suttogta Chelsea és megbocsátónak tűnő mosolya tűznyalábként hatolt be Wenford kétkedő és átfagyott testébe, megmelengetve, lélegzethez juttatva őt.

Kínlódás, kajakóma, pofavizit, abszolút szenilitás, avagy karácsony 2020

Most, hogy már lassan kifelé megyünk 2020 karácsonyából, leülök és gyorsan pár mondatban összefoglalom, mi is volt.
A héten nem volt hely (HEEEEEJ!!!), a pasim is csak szerdáig dolgozott, utána már a hangolódtunk a magunk módján a karácsonyra. A pasim szerfelett sajátosan teszi ezt minden évben. Nagyjából állandó  morgással, kiállhatatlansággal és a kis haverkákkal való lógással persze. Így még nehezebbé téve a szitut. Az ajándékkal sem várt szentestéig, előtte megkérdezte, mit szeretnék, én elregéltem, hogy konyhai felszerelést, mert abból valahogy sosem elég, most is egy csomó edényem van rottyon, nem beszélve a fakanalakról és hasonlókból. Tehát azt vett, és 23.-án, a képembe nyomta. Nesze neked hangulat :/ 
Ja, aznap felugrott H., mert erre járt, dumáltunk kicsit, de tényleg csak keveset, mert neki is, nekem is volt más dolgunk. Na szóval, álltunk a lépcsőházban, mikoris megjelent a keleti boszorkány (tudjátok, a nő, aki cirkuszolt a kirakott csomagolóanyag miatt), se köszönés semmi, de ezzel nem is lenne gondom, már én sem köszöngetek neki. De az gáz volt, hogy odafurakodott és smúzolni kezdett H.-nak, hogy jaj, hogy sajnálja a nemrég elhunyt rokonát, menni akart a temetésére etc.etc., ja meg hogy H. kislánya Lara, milyen elbűvölő. -Nem úgy, mint egyesek...-tettem hozzá félhangosan, szerintem hallotta, aztán odébb kotródott. Én meg felsóhajtottam, hogy de rühellem ezt a nőt! Mire a közelben cigizgető, szintén a házban lakó G.bácsi, odaintett magához. Azt hittem, hogy le akar oltatni, amiért csúnyát mondtam a banyára, de ehelyett rákérdett hogy én is úgy gyűlölöm e a vén ribit, mint ő? Mivel ő egy szinten is lakik vele és állítólag ez a nő a komplett harmadik emeletet terrorizálja, mindenért átkopog, mindenért ordít, jelenetet rendez, utálja ott mindenki és G. bá, meg még páran arrafelé, a fejébe vette, hogy elüldözi, de sajna eddig nem sok sikerrel járt. Aztán még egy ideig kutyáztuk a boszorkányt, majd mindenki ment a dolgára. Tök jó, hogy milyen nagy a közösség ereje, ha utálni kell valakit XD De örülök, hogy nem bennem van a hiba, hanem a nő egy antiszoc. pancser.
24.-én korábban keltem, de nem sokkal és neki kezdtem az előre megbeszélt menüsornak. Mivel nem szeretjük a halat, így lett húsleves, rántott hús, fokhagymás sült oldalas, borsós rizs, hagymás krumpli, franciasaláta, ezzel szinkronban a fát is neki álltam díszíteni. Elfogyott a szaloncukor akasztó, de hálaégnek találtam pár kb. ezeréveset, ami tiszta rozsda volt, de célnak megfelelt. Máskor több akasztót kell venni, ez a tanulság.
Kora délutánra készen lettem a kajával, pasim evett, hiányolta a desszertet (javasoltam, hogy legeljen szaloncukrot a fáról), aztán sziesztázott, míg én a romokat takarítottam. Este ajándékozás, már az én részemről. Pocsék vagyok ajándékvásárlásban, és bár voltak terveim, de végül illatszercsomag és könyv lett az egészből. Aminek nem is nagyon örült, vetett rá egy másodperc pillantást, majd odahelyezte a többi kb. 4 db könyv mellé :/ Szóvá is tettem később, hogy milyen kár, hogy nem olvas mostanság, pedig igyekszem az érdeklődési körének megfelelő könyveket válogatni. Mire mondta, hogy most nincs olvasós kedvében és inkább egy focicsapatos pulcsit vettem volna. Hm, na kössz...
25.-én anyámékhoz voltunk hivatalosak, pasim egész nap puffogott, hogy neki nincs kedve, nem e maradhatna e ki ebből stb., felidegelt, mert ez minden évben így van, és minden évben megy ez a hiszti a részéről, ami fárasztó. Ha az ő szülei élnének még, biztos oda is menni kéne, ezek kötelező körök, pár óra csak, valahogy csak ki lehet bírni. Nagy nehezen eljutottunk anyámékhoz, hugomék még nem voltak ott, de meglepő mód, az első, akibe belebotlottam, a Tinimami volt. What the fuck?!- elmélkedtem magamban, mire kiderült, hogy reggel felugrott boldog karácsonyt kívánni és ott felejtette magát, mindjárt megy, mondogatta. De nem, nem ment...ott maradt...
Később a hugomék is megérkezek, volt egy finom vacsora, sokféle étellel, majd ajándékosztás, kaptam egy meleg papucsot, végre nem fagy le a lábam! És ez ilyen kis csini, masni van rajta. Kaptam még illatszert, törölköző szettet és pénzt is. Mivel 8-ra haza kellett érni, a kijárási tilalom miatt, taxival mentünk, meg hát a pasim már kötekedő gyökérre itta magát hugom barátjával. Alig értünk haza, a kötekedést folytatta, szerencsére nem én voltam a szenvedő alanya, hanem egy járókelő pár, akiket megtisztelt a "mit bámultok, nem tetszik valami?" kezdetű szövegeivel. Gyorsan kilibbentem, amint ezt meghallottam, de akkora már csendesedtek a kedélyek. Mondtam a fickónak meg a nőnek, akik a rokonunkat keresték (öööh???mivan???), de csak cirka 3 évet késtek el ezzel a látogatással, hogy elnézést, ha nyersnek tűnik párom, de mi már annyi bántást kaptunk, az itt élőktől, mióta ide költöztünk, mert hogy rokonunk betegségét, majd halálát a mi ide költözésünkkel hozták párhuzamba, és elméleteket gyártottak. Mondjuk, részükről sem volt valami ildomos, full beállni az erkély elé és befelé bámulva mozizni, de amúgy mindegy, mert nem igazán érdekel, hogy ki mit gondol rólam, rólunk. Remélem, több karácsonyt tényleg nem kell itt eltölteni és szarul érezni magam, dolgok miatt, amit el sem követtem. 
Olyan 11 fele feküdtem le, előtte ID dokukkal ütöttem el az időt, a pasim már hamarabb kidőlt. Ja, de előtte a táskámban rábukkantam két be nem fizetett csekkemre, amiket esküdni mertem volna, hogy már rég befizettem. Totál kiment a fejemből, ezen szorongtam még egy darabig, de hétfőig úgysem tudok mit tenni. Semmi kedvem nincs bebuszozni a postára akkor sem, de a saját hülyeségem miatt kénytelen leszek.
Ma semmi érdemlegeset nem csináltunk, pasim csavargott, majd átaludta a napot (jó, enni felkelt 2x, de 8 óra óta megint alszik), én meg csak ettem. Nagyjából úgy mindent, töltött káposztát, csokit, szaloncukrot, rántott húst, franciasalátát, péksütit. Pedig a következő évet nem bálnaként kellene kezdenem...
És most értékelem az idei karácsonyt.
Filmekben, semmi extra, a szokásos. De megint megnéztem a Karácsonyi vakációt, mert imádom (a Karácsonyi vakáció 2. már elég uncsi, azt nem is néztem végig), meg a Csupasz pisztoly-t, mert azt sem lehet megunni. Azért elém tárult pár nézhetetlen alkotás is, úgy mint a Kitérek a hitemből, ami egy nagy kalap kak...kakaó :P 
Kajákban ez az ünnep is erős volt, azt kell írjam.
A karácsonyi családi vacsorás összeröffenés sem volt gáz. Igaz, apám eléggé a Tinimamira fókuszált, de mi többiek, tök jót társasoztunk, pasim duzzogása kicsit rontott az összképen, de mi ez ahhoz képest, hogy volt olyan, mikor ordítozásba fulladt az egész.
Az ajándékoknak nagyon örülök, jó hasznát veszem, az biztos. A zsé sajnos egy az egyben megy a rohadék bankba, ahol eltolták a moratóriumot, így most nekem kell szívnom emiatt.
Pasim viselkedése volt a leggyengébb, ez egyértelmű és oké, én sem szeretem a karácsonyt, de el bírtam volna viselni, egy közös fadíszítést, vagy forralt borozást esetleg esténként, ehelyett ő már volt, hogy 7-kor aludt, ha meg nem, rossz kedve volt. Remélem, ez majd azért szilveszterre megváltozik és jobb kedvet csepegtet valahogy magába. Ha más nem azért, mert küszöbön a 2021, ami bízzunk benne, valami pozitív dolog kezdete.

Lélegzet (Külvárosi fiúk sequel) 2/1

OMG, azt álmodtam, hogy összejöttem azzal a sráccal, aki a pasim tetkóját csinálta és nekem is varrt fel valamit a nyakamra :D :D :D
Hát még mindig nem gyorsulok 0-ról karácsonyi őrületre, de a nagyja már megvan. Tegnap még reggel elmentem, megvásároltam, amit kell, már ajándékügyileg. Az ebéd az már más tészta, annak a hozzávalóit, majd ma, meg holnap intézem. Meg majd megyünk az ősökhöz, ha megyünk, mert apám meg anyám, egymást marja, szóval ez még kérdéses.
Pasimnak akartam még venni egyéb ajándékokat, kevésnek találtam a könyv (amiket mióta van ez az extra okos telefonja, nem is olvas, hanem lerak a polcra és ott felejt)+illatszer+szokásos zokni csomagot, de a viselkedését tekintve, nem kell neki több XD Szombaton is olyan suttyó volt, hazajött és semmi baja nem volt, elhúzott zuhanyozni és mikor visszajött, már kötekedett. 
A Demolition lovers új részét meg nem bírtam befejezni bocs, az majd jövőre fog összejönni szerintem (amúgy sincs már belőle olyan sok fejezet), viszont ráakadtam egy évekkel ezelőtt itt elmentett vázlatra és emlékszem, hogy annak idején terveztem egy hosszabb lélegzetvételű folytatást ennek a történetnek, de aztán a lelkesedésem eltűnt, egészen eddig, mert most csak úgy nekiültem nem tudni milyen meggondolásból és csak írtam, írtam, írtam...
Kellett már egy kis öröm írás, mindentől mentesen :) Nem is gondoltam volna, hogy ebben a sztoriban még fel tudom venni a fonalat. De úgy tűnik, többé-kevésbé összejött. 
Előzmények: http://suburbanboys996.blogspot.com/
Nem tudom, karácsonyig jövök e még, de ha nem, akkor kívánok mindenkinek békés, boldog, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket!

ch 01: Te itt?!

2007. december.10.

Hihetetlen, hogy a sors kusza szálai, egy felbukkanó barát, egy emlék, mennyire vissza tudja rántani az embert oda, ahonnan talán sohasem ment el igazán.
- Hé, Wenford! - nevének hallatán a férfi ámulva nézett a vele szemben álló fickóra és a döbbenet vonta maga alá a látottaktól.
A másik viszont nagyon elemében volt és valószínűleg nem is hagyta volna szóhoz.
- Wenford! Atyaég! Norman Wenford! Ne is tagadd, te vagy az, ezer közül is megismerlek! Krisztus a kereszten, ezt nem hiszem el! - hadarta izgatottan és ujjongva borult a nyakába. Wenford eltolta magától, de csak hogy megbizonyosodjon arról, az ő szeme sem káprázik és csakugyan egy nagyon régóta nem látott ismerőst sodort felé a véletlen.
- Rat?!- és szemei hitetlenkedve végigpásztázták a fiút. Ezer emlékkép tódult a fejébe hirtelen, amiket gondosan őrzött magában. Sosem hitte volna, hogy majd újra felszínre kerülnek és hegyes szilánkokként szerte-szét repülve terjednek el benne. Nevetések, foci, nők, közös balhék, könnyek, tragédia, drog és még mennyi más. Ott pörgött előtte ismét élesen. A torka elszorult ettől és elhomályosodott a szeme.
- Istenem...Rat...Haver...- dadogta megtörve.
A fiú első blikkre, alig változott, pedig eltelt 11 év. Még mindig kócos volt és hordta azt a nevetséges szemüvegét, a gyerekes, simlis vonásai szinte teljesen megőrződtek.
- Nem hív már senki sem így. - helyebített és Wenford akkor látta, hogy a ruházata milyen elegáns. Fekete öltöny és nyakkendő, szintén sötét ballonkabát, mint egy üzletember, vagy valami fontos személy. Ő stílusában képtelen volt a változtatásra, még mindig ugyanolyan lepukkantnak tartotta magát, elnyűtt farmer, kopott sporcipő, használt téli kabát.
- Már nem tartod égőnek a Bobby nevet? - érdeklődött, utalva az annak idején köztük esett, legelső párbeszédre, ami a bemutatkozással és a nevek tisztázásával kezdődött.
Rat felnevetett.
- Már nem! De inkább a Robert nevet használom. Az kellően komoly. A testvérek is így hívnak. - felelte.
- Testvérek? - kérdezett vissza Wenford.
- Pár éve a Szép Horizont nevű gyülekezet tagja vagyok. - válaszolt a fiú.
Wenford akkor lett figyelmes a kabátján függő kitűzőre, amin valóban a Robert név állt.
- Beléptél egy szektába? - értetlenkedett lesokkolódva.
Ha valakiről, akkor éppen Rat-ről nem bírta volna elképzelni az ilyesmit.
De változnak az idők. És erre ő maga is élő tanú.
- Ez nem szekta, hanem egy közösség. Ami alapjaiban megváltoztatta az életemet! Már nem élek tudatmódosítókkal, csak úgy bele az üres életbe!Van célom, amiért minden nap érdemes felkelni! A Szép Horizont klubszobájában a heti gyűléseken beszélgetünk mindenféléről, meghallgatjuk egymást, akinek tudunk, segítünk és terjesztjük a folyóíratunkat. Nem is tudod, milyen remek dolog tartozni valahova! - sorolta teljes átéléssel Rat.
Wenford jelenleg tényleg nem tudta ezt, de jó érzés borította el, hogy látta Rat-nek sikerült élve megúsznia a kilencvenes éveket és mára lenyugodva, egy helyes útra tért.
- Oké, ne haragudj! Nem akartalak megbántani, az a lényeg, hogy jól érzed magad. - szabadkozott.
Rat bólintott.
- Én remekül vagyok, elhiheted. De mesélj te, azt hiszem, volna miről. Rendesen leléceltél ám, egy halom pénzt és egy bocsánatkérő levelet hagyva Frankie kocsmájában. - a megjegyzés kissé szemrehányó volt és Wenford szégyellte is magát azért, ahogy annak idején kámforként szívódott fel.
- Zűrös idők voltak. - vonogatta a vállát. Nem szándékozott ennél jobban beavatni Rat-et, mert már nem volt semmi értelme.
- Mi mind azt hittük, megöltek! - mondta Rat.
Wenford meghökkent.
- De miért hittetek ilyet?
- Frankie hamar összerakta a képet, mármint hogy az a rengeteg pénz valószínűleg rossz kezekből származhat és hogy bajba kerülhettél. Hónapok teltek el és te nem jöttél vissza, Frankie kerestetni akart a rendőrökkel, de végülis lebeszéltük róla, azzal a szöveggel, hogy te a jég hátán is megélsz és bizonyára valami egzotikus szigeten tengeted a mindennapjaidat. De ez csak süketelés volt, belül mindannyian azt gondoltuk, hogy utólért a végzeted.
- Chelsea is? - Wenford évek óta nem mondta ki ezt a nevet. A hideg végigfutott a hátán.
- Igen, ő is. És ettől ki volt borulva.- válaszolta Rat.
Wenford elfordította a fejét, a szíve kényelmetlenül szúrni kezdett. Nem tudott jelenleg többet kérdezni a lányról.
- Őszintén sajnálom, hogy aggodalmat okoztam mindannyiótoknak. - dünnyögött könnyek között. Nem akarta, hogy Rat ezt meglássa. Inkább nézte azt a kirakatot, ami előtt belebotlott a fiúba. A város készült már a karácsonyi ünnepekre és ez meglátszott a sok fényes, ünnepi dekoráción is.
- Tegyük ezt most félre, hála Istennek, hogy élsz! Viszont azt még mindig nem árultad el, hogy mi is lett veled. Gyanítom, van családod, mert különben nem álldogálnál a játékbolt előtt.
Rat meglátásától Wenford fülig elpirult és egy másik fejezet, egy új filmtekercs kezdett el játszódni benne. Mikor felült arra a vonatra, ami órákkal később a végállomáson tette le, a lelke tele volt a Tommy halála iránti gyásszal, az elvonókúra még frissen élt benne, ez vegyült az adrenalinnal is, ami majd szétvetette, hiszen nem kevés pénz volt nála, amikhez nem legálisan jutott hozzá. Mindent feltett egy lapra és mindent újra akart kezdeni, ez létfontosságú volt számára. Volt nála pénz, talán túl sok is és ő sohasem bírt jól bánni a pénzzel. Igaz, sohasem volt ennyi neki. Kivett egy albérletet, egy átlagos, egyszobás, lakótelepi lakást, vásárolt magának pár holmit, amire szüksége volt. A maradékot gyorsan berakta a bankba, egyfajta vésztartalékként, pedig nem bízott meg a pénzintézetekben, de még mindig jobb volt ott tárolni, mint attól félni, mikor lopják el tőle, vagy ami rosszabb, mikor fogja értelmetlen, vagy veszélyes dolgokra költeni. Mégpedig drogra. Wenford úgy vélte, sohasem szabadult meg teljesen a kábítószerek árnyékától, azok mint rossz szellemek, ott lengedeztek körülötte, azt várva, hogy mikor gyengül el. Ezért igyekezett az unalmas, gondolkodással töltött órák számát lecsökkenteni. Lett állása, építkezéseken dolgozott, ha nem, akkor kocsmákba járt. Próbált emberekkel ismerkedni, mert nem szerette a magányt, de felismerte, hogy az ideig-óráig vele beszélgető, iszogató ismeretlen fazonok, nem kínálnak valódi támaszt. Ha megunják őt, odébb állnak, ha nincs pénze, elkerülik. Olyanok, mint Tommy, Fun boy, Rat és Frankie, nem teremnek minden bokorban.
Olive és ő, az egyik helyi kocsmában találkoztak össze, nem sokkal azután, hogy Wenford ide költözött. A lány 19 éves volt, alacsony termetű, törékeny. Szőkésbarna hajjal, apró szeplőkkel az arcán, topázszínű szemekkel és helyes mosollyal. Zaklatott családból érkezett, ahol állítása szerint, örökösen balhé volt. Abba hagyta a középiskolát és itt-ott dolgozott, hogy legyen pénze, de azzal mindig hadilábon állt. Wenfordhoz hasonlóan ő is menekült az élet valósága és az egyedüllét elől. Ez a közös pont hozta őket össze, meg az a néhány, gondtalanságot ígérő ital a bárpulton, amire Wenford a lányt meghívta és Olive szíves-örömest vele tartott. Az egész, egy pár alkalmat magába foglaló, kötöttségektől mentes viszonynak indult, Wenford nem akart többet, ő még Chelsea után vágyakozott, élt benne az elképzelés, hogy amint a zűr-zavar elül körülötte és eltelik néhány hónap, visszamegy hozzá. Megáll a leharcolt, égbe magasodó panelépület hetedik emeletén, Chelsea lakásának ajtaja előtt, majd mikor a lány ajtót nyit, a karjaiba zárja.  Ezt tervezte és nem akarta Olive-t álltatni, ugyanakkor magának is félt bevallani, hogy vitathatatlanul jól érzi magát a lánnyal, aki egyre többet maradt nála az albérletben. A karjai között fekve, az illatát érezve, az ölését magán tudva, Wenford már nem is érezte magát annyira egyedül.
Nem rég óta voltak együtt, mikor Olive bejelentette, gyereket vár. A hír teljesen sokkolta Wenfordot. A tervét a továbblépésről, amit olyan gondosan felépített magában, átírta az a kis élet, amit bár nem tervezetten, de előhívtak és most már visszavonhatatlanul Olive szíve alatt fejlődött. Wenford képtelen lett volna hátat fordítani Olive-nak és a születendő gyermekének. Ahogy a lány hasa kerekedett, azt vette észre magán, hogy ez az egész helyzet felvillanyozza és ismeretlen, bizsergető érzéssel telíti meg minden sejtjét. Természetesen Olive szülei nem örültek ennek annyira, de egy közös családi vacsora alkalmával Wenford megismerte őket és látta, hogy rendes, kétkezi munkásemberek, akik csak féltik a kislányukat és a legjobbat akarják számára. Wenford nem tartotta magát jónak, de elhatározta, hogy mindent megtesz, amit egy apának tennie kell. 
És amit egy férjnek is. Mert Olive szülei ragaszkodtak az esküvőhöz. Wenford sosem gondolta volna, hogy egyszer ez történik vele és még észbe kapni sem volt ideje, mert egy áprilisi napon ott állt Olive és ő, az anyakönyvvezető előtt. Mosolygott, de belül kegyetlenül marta a lelkiismeret, mert úgy vette el Olive-t, hogy még mindig Chelsea-n járt az esze. És még utána is nagyon sokat, hiába csillogott gyűrű az ujján, hiába feküdt ott mellette a felesége, az érzelemei nem csillapodtak Chelsea iránt. De most az egyszer jól akarta csinálni, túl sok nőt hagyott ott a részeg, kábítószeres légyottok után, félre kellett mindent söpörnie és készülnie a születendő kicsi érkezésére. Ez kedves és szívet melengető feladat volt. Olive és ő, gyakran éjszakába nyúlóan beszélgettek a babáról. Wenford megmondta előre, hogy természetesen fiú lesz. Mert szerinte az első gyermeke csakis fiú lehet, ez íratlan szabály. Aztán 1998. szeptember 22.-én, késő délután megszületett Kylie és mikor Wenford először a kezébe fogta, megértette, hogy létezhet a szerelemnél erősebb, nagyobb és másabb erő is a világon. A végtelen büszkeséget, ami eltöltötte új családja iránt, meg akarta osztani az anyjával. Úgy érezte, ezt Monicanak is tudnia kell, bár magának annak idején szentül megígérte, hogy soha többet nem keresi a nőt, aki tönkretette az életét, de nem bírta ezt megtartani. Több régi lakóhelyüket is felkutatta, kérdezősködött iránta, így tudta, meg hogy anyját hosszú börtönbüntetésre ítélték kábítószercsempészet és gyilkossági kísérlet vádjával. Ez kijózanító volt számára, de nem lepte meg túlzottan. Végül csak egy rövidke levelet írt, amiben tájékoztatta a nőt, hogy nagymamává lett, csak ennyit akart. A borítékra még a címét sem írta rá, nem szeretett volna választ.
Kylie születésével teljesen új időszámítás kezdődött Wenford életében, nehéz, de szeretetteljes korszak. Olive apja szerzett számára állást a gyárban, így a több műszakos munkarend keretbe foglalta a napjait. Ha nem dolgozott, otthon volt és igyekezett a feleségének segíteni a baba gondozásában. Wenford egyszerűen odáig volt a lányáért, rajongott érte és azt hitte ez a tündérmese, a valódi család, amiben neki sosem volt része, mint egy megérdemelt jutalom, most már mindig az övé marad.
De tündérmesék nincsenek, vagy ha vannak is, Olive egy másikba kívánkozott kis idő múlva, mert egyre gyakoribbá váltak közöttük a viták, súrlódások. Mindketten hibásak voltak persze. Wenford sokat dolgozott, gyakran feszült és fáradt volt, Olive pedig unta a négy falat és az állandó gyereksírást. Így ismét beíratkozott a középiskolába, hogy megszerezze az érettségit. Ekkor kezdődtek igazán a problémák. Olive megváltozott, Wenford többször kapta rajta a lányt hazugságon, ha számon kérte, felesége máris robbant. A kapcsolat közöttük leredukálódott pár szavas párbeszédekre, vagy a szócsatákra. Ezen nem segített az ivás, de Wenford csak ezzel tudta oldani az idegességet. Olive napról-napra távolodott tőle és ötlete sem volt, hogyan állítsa meg ezt a lefelé zuhanást. Sosem értett a konfliktuskezeléshez. És sajnos az ittasság sem a legjobb énjét hozta ki belőle. Az i-re a pontot az tette fel, mikor egy nap, munkából hazafelé menet, az egyik kocsmában megpillantotta a feleségét egy idegen férfival iszogatni. Nem tétovázott, belépett és válogatott káromkodások közepette nekiesett az ismeretlen alaknak. Ez már Olive-nak is sok volt, közéjük ugrott és belekiabálta Wenford arcába, hogy gyűlöli és el akar válni. Wenford pedig csak állt ott, vérző orral, horzsolásokkal és keservesen sajgó szívvel. Nem Olive miatt, őt sosem sikerült valósan, mélyen megszeretnie. Nem is hibáztatta már, fiatal volt, változatosságra vágyott, amit végül egy másik férfi adott meg neki, tiszta sor. Az egyetlen, amitől tartott, hogy elszakítják tőle a lányát. Ezt nagyon nem akarta, de tisztában volt vele, hogy minden bíróság az anya javára ítél. A válást 2000 végén mondták ki, de Olive több héttel azelőtt visszaköltözött a szüleihez Kylie-val és már volt is új férfi az életében. Wenford mindennapjaiból egyszerre eltűnt a gyerekzsivaly, összetörve a szívét. Vasárnapi apa lett, akarata ellenére. Nem is tudott sokáig az albérletben maradni, az emlékek fájtak neki. A gyárban is felmondott és a város másik végébe költözött, újra építkezéseken kezdett dolgozni, hogy legyen pénze a gyerektartásra. Ha le volt égve, a bankban félrerakott összeghez nyúlt, így a pénz, fogyott, mintha söpörnék. De nem érdekelte, látni akarta a lányát, amilyen sűrűn csak lehet. Ez tartotta melegen a mindennapokban. Az a pár óra vidámság, amit Kylie szerzett neki a láthatások alkalmával. És az sem szomorította akkor el, hogy exneje, vagy volt anyósa fagyos szemekkel, kimérten kísérik minden mozdulatát, mintha ellenség lenne és nem egykori családtag.
A barátai, Chelsea az évekkel ezelőtt hátrahagyott élete még mindig kísértette, hallotta, hogy Allberry meghalt és ettől még jobban fellángolt benne az, hogy visszamegy, hiszen már nem kell tőle tartania, de végül beijedt és aztán erről letett. Nem találta a helyét, eléggé mélyponton volt, sokszor nézett a pohár aljára, amiért gyakran a munkahelyén sem tudott teljesíteni, a bankban hagyott pénze vészesen csökkent. Egy spirálba került, amiből nem tudott kikeveredni. Mind többet gondolt a drogra, és ez megrémisztette. A sötét gondolatokat csak nagy harcok árán tudta legyőzni magában.
És akkor jött Margie. A pultosnő abból a helyi kocsmából, ahol Wenford az új lakásba költözésekor legtöbbet megfordult és jópárszor alaposan le is ittasodott. De Margie sosem gúnyolódott vele ezért, mindig őszinte és féltő gondoskodással kérdezgette hogy érzi magát, majd amikor már végképp elég volt az alkohol Wenfordnak, lefektette a kocsma raktárában egy matracra és zárás után hazafuvarozta. Margie kedves, mindig mosolygós arcú, barna szemű és barna, göndör hajú nő volt. Kilenc évvel volt idősebb Wenfordnál, túl két váláson. Nem közeledett sosem nyíltan, de Wenford annyira már ismerte a női nemet, hogy érzékelje a finom jeleket, a lágy érintéseket, ahogy a raktárba kísérte, mikor már nagyon részeg volt, és az érdeklődő kérdéseket. A nő mindig örömmel hallgatta a beszámolóját, ahogy mesélte hogy Kylie-val töltötte a napot. És Wenfordnak erre volt szüksége, erre szomjazott, mióta a városba érkezett. Hogy valaki mellette és vele legyen. Teljes lényével.
Olive-al ellentétben, Margie nagyon is tudta mit akar. Stabil életet és családot. Hogy erre miért pont Wenfordot szemelte ki, mit látott benne, érthetetlen volt. Lehet, hogy félt a magánytól, vagy meg akart menteni valakit, aki reménytelen volt. Kitudja. De alig száradt meg a tinta Wenford válási határozatán, máris összeköltöztek. Wenford akarta így. Margie a gondját viselte minden értelemben, jó volt hozzá és fiút szült neki. Kettőt is. Graham 2002 márciusában, Ryan 2003 augusztusában jött a világra. Wenford pedig boldog volt, megkapott mindent. Egy szerető társat és gyerekeket. Most már akár minden rendben is mehetett volna, de ő nem tudott hosszútávon élni a szerencséjével. Lehet, a génjeiben volt ez, vagy szimplán egy pancser volt, aki elszúrta. Fogalma sem volt a válaszról. De egy nap úgy ébredt, hogy minden inogni körülötte, amit biztosnak vélt és ismét feketeség borult rá. Újra kezdődött az egész, jött a kattogás a szer iránt és nem tudta a miértjét. Miért alakult ez így? Mert túl jó volt minden? A napok szépen sorban váltották egymást, egy nő várta haza szeretettel a munkából és két édes fiúcska, közben pedig a lányával is találkozhatott, ahogy tudott. Miért nem tudott megfelelni a követelményeknek? Miért nem tudta visszaadni a sok jóságot, amit kapott?
Wenford nem nagyon emlékezett azokra a napokra, összemosódtak a szemei előtt. Csak a hazugság, a személyisége eltorzulása és a kábulat maradt, az emésztő vágyakozás, hogy elszálljon. Más nem érdekelte, nem hallgatott a józan ész figyelmeztetésére, sem Margie sírástól elcsukló, könyörgő, vagy épp fenyegetőző hangjára. Akkor nem volt előtte a gyerekei arca. Egy önző szemét volt. Aki megijesztette a körülötte élőket. Margie pedig túl jó anyja volt a fiúknak, ahhoz hogy ennek hosszú távon kitegye őket. Néhány ordítozásba fulladó beszélgetés és kábítószeres ájulás után, Wenford egy reggelen egyedül ébredt az albérletében. Csend honolt a lakásban és nagyon fázott. Belülről. A szoba üres volt, az összes gyerekholmi és ruha eltűnt és ahogy az utolsó szekrényajtót is kinyitotta, rájött, mekkora baromságot csinált. A tetteivel annyira maga ellen hangolta a nőt, hogy nem akart már vele lenni. Pedig Wenford elment a klinikára, nem feküdt be elvonóra, de részt vett a beszélgetésen, kapott gyógyszereket, amik visszaterelték kisiklottságát, rendezték a zavarodottságát, de elkésett, a családját elvesztette. Akárhányszor kérte Margie-t nem fogadta vissza, már nem bízott meg benne, azt mondta a gyerekek biztonsága a legfontosabb. És ennek lassan egy éve, Wenford akármit is tett, hogy visszaszerezze őket, Margie makacs ellenállásába ütközött. Ráadásul beköszöntött a december és közelgett az első karácsony a fiai nélkül. Soha nem félt még ennyire, szinte rettegett, hogyan fogja átvészelni.
- Tehát? Van családod?- hallotta ismét Rat kíváncsi kérdését és ettől a fejében lejátszódó egyszerre jó és szomorkás filmkockák halványodni kezdtek.
- Három gyerek, két nőtől. - válaszolta kissé halkan és megszeppenve.
Még senkinek sem mesélt a gyerekeiről, de úgy érezte, reggelig tudna áradozni róluk.
Rat szája nyitva maradt a csodálkozástól.
- Ez igen! Alaposan sikerült felnőnöd!
Wenford szkeptikusan grimaszolt egyet, majd előkotorta a tárcáját, amiben a gyerekek kicsit gyűrött fotója volt berakva.
- Ő itt a lányom, Kylie-nak hívják, 9 éves múlt, szerencsére nem a szüleire hasonlít és jól tanul, mindenben tehetséges. Sajnos ritkán találkozunk, mert az anyja összeállt egy fickóval és innen négy órányira költöztek. Ők meg itt a fiúk, Graham 5 éves, Ryan pedig 4, tavaly még együtt karácsonyoztak velem és ez lehetne most is így de...tudod milyen vagyok...csak beszippantott a kábszer megint kis időre, ezért az anyjuk elvitte őket. Már nem csinálom, időben leálltam, gyógyszert is szedek rá, de Margie nem jön vissza, hajthatatlan. Teljesen igaza van, egy hálátlan balfék vagyok! - hadarta indulatosan és nagyokat sóhajtott, hogy ne sírja el magát.
- Nagyon aranyos srácok és sajnálom, hogy így alakult. - mondta megütközve Rat.
- Épp játékokat nézegettem nekik. Mit gondolsz, mivel játszik egy osztályelső kislány? Olyan régóta nincs velem, hogy úgy érzem, alig ismerem. És mit vegyek a fiúknak? Amúgy is tartozom némi gyerektartással, gondolom, így a közelükbe sem mehetek.
Wenford kétségbeesett kérdésére Rat sem tudta a választ.
- Csak hinned kell, hogy még minden jóra fordulhat...
Wenford csüggedten bámulta a lába előtt lévő szürke aszfaltot. A hideg kezdte csípni a kezeit, a meleg könnyek a szemeit.
- Mindennél jobban szeretem őket! A gyerekeim az életem, mióta nincsenek velem, mintha félember lennék. - vallotta be.
Rat elismerően bólogatott.
- Ezt mondja egy igazi apa!
- Oh nem, pocsék apa vagyok, cserben hagytam a gyerekeimet! - tiltakozott Wenford, de nem tudta meggyőzni a másikat.
- Jó ember vagy, csak néha beüt a krach. De küzdj azért, hogy minden a régi legyen. Segítsek ajándékot választani, akarod, hogy bemenjünk az üzletbe?
De Wenford a fejét rázta.
- Nincs nálam elég pénz, jövő héten kapok fizetést. Akkor majd megoldom, ne aggódj. Mostanában kicsit döcögősebb az anyagi helyzetem, de rajta vagyok a megoldáson. Hagyjuk is az én pénzügyeimet, te hogy kerültél ide, mi dolgod van itt? És mi van a többiekkel? Merre élnek, mit csinálnak? Jó ég, kegyetlen, hogy 11 éve semmit sem tudok  rólatok. Mintha az ottani idő nem is az én életem lett volna!

folyt. köv...

A végén minden jóra fordul. Ha nem, akkor még nincs vége.

Egy döglött hintalóban is nagyobb a lelkesedés, úgy összességében minden iránt :/ Ez van. Egyik nap a busz ablakából percekig bámultam egy szürke követ mert azt hittem egy irtó cuki, pihenő cica (hehe nem drogozok). És persze a karácsonyi cuccok még sehol, de ezen meg sem lepődök már. 
És még szombaton is menni kellett, igaz csak fél napot. Viszont úgy döntöttem, hogy passzolom a dec. 21.-22.-t és december 18.-án erre az évre leteszem a lantot, egészen január 4.-ig. Ez visz előre. Bár nem tudom, mi felé, arra még nem jöttem rá.
A hétvége amúgy még jó is volt a szombati melónap ellenére is. Zselykére vigyáztam délután (olyan cuki). Vasárnap meg az angol klasszikusokat a Gyaloggaloppot és a Vaczak szállót néztük pasimmal sajtos rudat eszegetve az ágyból. Délután pedig a Nico az unikornis c. filmet néztem meg, szép kis film volt és igen, szükséges lenne egy unikornis mindenkinek, de a film szerint csak a tisztaszivűek érdemesek rá.
A bankban meg kitoltak velem, vagyis nem tudom, ezt ki cseszte el, lehet hogy technikai hiba, de úgy tűnik a koronavírus elején online beküldött fizetési moratórium izé, nem lépett életbe nálam, pedig rákattoltam a küldés gombra, nem is értem. Előkapartam az elküldött emailt és ellibbentem a bankba, szóval most azt vizsgálják, ez miért is történt. Ha én hibáztam, még az ünnepek előtt ki kell csengetnem egy csomó zsét, hogy ne hosszabbodjon meg a futamidő. Tiszta ideg voltam hazafelé jövet, nem tudom, mit vehet még el tőlem ez az egész helyzet és ez a mocsok lakás. 
Na, de most tényleg nem rinyálok. Inkább örülök, hogy nem sokára nem kell korán kelni és bár elterveztem, hogy írni, zenét hallgatni, pihenni is fogok, de nem tudom, az ajándékbeszerzés, a főzés és az esetleges takarítás ezt mennyire teszi majd lehetővé. Legyünk optimisták.

És jön Róka évösszegző kérdéseire a válasz. 
Bocs, ha kicsit deprimáló.

1. Milyen kihívásokkal kellett idén szembenézned? - Nekem minden év kihívás kb., ez az év különösen, a koronavírus átírta a dolgokat, szóval feladta a leckét az online meló, a sok korlátozás, a műtétem-amiből nem lett semmi ebben az évben.

2. Mikor voltál a legboldogabb? - A nyaraláson augusztus utolsó napjaiban.
3. Mikor voltál a legmélyebben? - Uhhh, ezt hirtelen nem tudnám felidézni, sokat vagyok mélyen. 
4. Mi volt idei éved legidegesítőbb dolga? - Kovid, egyértelműen :D 
5.Milyen újdonságok történtek veled? Volt köztük olyasmi, amit tavaly el se tudtál volna képzelni?- Az online munkavégzés "varázsa", a kijárási korlátozások, maszkhasználat, a normális élet megállása, ez az, amire én álmomban sem számítottam.
6. Van valami, amit hiányolsz az évből?- A boldogságot alapból. Az öleléseket, a kerti partikat J.-éknél.
7. Változtál, fejlődtél valamiben? Nyertél új, pozitív tulajdonságokat?- Nem hinném, ez az év nem volt erre való.
8. Szereztél negatív tulajdonságokat?- Még hülyébbé és antiszociálisabbá váltam.
9. Szereztél új barátokat?- Szerintem nem :(
10. Van olyasmi, amit azért nem tettél meg, mert nem voltál elég bátor?- Igen, nem adtam el ezt a trágya lakást.
11. Értek véget kapcsolataid?- Hát R.-el nem tudom, hanyadán állok, de szerencsére, akik eddig jelen voltak, és tényleg számítottak, azok most is itt vannak velem.
12. Min törted legtöbbet a fejed?- Azon, hogyan tudnék kilábalni a gödörből, amiben vagyok.
13. Mi miatt korholtad magad a legtöbbet?- Hogy nem léptem időben, így megint itt ragadtam.
14. Csalódtál pozitívan valakiben/valamiben?- Nem.
15. Mi volt a legelgondolkodtatóbb szöveg, amit idén hallottál? - Az élet végeláthatatlan csalódások sorozata.
16. Mi volt a legkedvesebb bók, legszebb mondat, legjobb dicséret, amit kaptál?- A pasim azt mondta, bízik bennem *-*
17. Mi volt a leggázabb mondat, amit neked szántak?- Lekoptathatatlan exemtől kaptam írásban: Tudom, hogy akarsz engem, ne foszd meg magad a jótól! Hát ezen azóta is kuncogok.
18. Volt valami, amin meghatódtál?- Oh, én mindenen meghatódok, legyen az film, vagy zene.
19. Volt, hogy kétségbeestél? Mi miatt?- Különösebben nem, csak az "alap" kétségbeesés volt meg bennem, hogy nem tudok változtatni még mindig.
20. Volt olyasmi, amit máig is elodáztál?- Igen, lakáseladás,költözés.
21. Sikerült túllépned olyan dolgokon, amik miatt tavaly még bánatos voltál?- Nem, azok még megvannak és fájnak.
22. Mire voltál a legbüszkébb?- Hogy nem bolondultam meg az online melóban.
23. Volt olyan tetted, megnyilvánulásod, ami miatt később szégyellted magad?- Idén elmaradtak a pia partik-nem is bánom-ezért nem égettem le magam.
24. Melyik volt a legviccesebb pillanatod?- Mikor pasimmal a téren galambokat etettünk ropival-helyesebben én etettem, és már vagy 30 odajött és a pasim azt mondta, hogy ha nem fejezem be a madarak körénk csoportosítását, ott hagy XD
25. Van legkínosabb pillanata az idei évednek?- Jah, mikor R.csak úgy beállított ide.
26. Kóstoltál meg új ízeket?- Ettem pár finom sütit és ott volt a mézeskalácsos csoki is.
27. Hazudtál idén valakinek?- Szerintem biztos.
28. Volt olyan időszakod, amikor áltattad magad valamivel?- Igen, éve elején, a változás, változtatás témakörével.
29. Megtudtál újat magadról vagy az életről?- Magamról nem. Az életről is csak annyit, hogy fura humorérzéke van.
30. Kitörölnél valamit az évedből, ha tehetnéd? - mármint a koronán kívül.- Betti kutya halálát.
31. Ha már korona, milyen hatással volt a vírus az életedre?- Kicsit borította az elképzeléseimet. De vannak jobb oldalai is, pl. az élhetőbb tömegközlekedés, ez mindenképpen pozitivum.
32. Csatolj egy képet, ami rákerülhetne idei életed könyvborítójára. 

33. Akadtak idén új problémáid?- Igen, szétverték a fürdőszobánkat, úgyhogy az most nagyon tré. Meg egészségügyi vacakolások. 
34. Mik azok a dolgok, amiket megoldottnak tekintesz?- Ilyen nincs jelenleg.
35. Erősebbnek vagy gyengébbnek érzed magad, mint tavaly?- Gyengébbnek.
36. Megismertél új előadót? Mi tetszett meg benne? Mutass tőle valamit!- White buffalo, Jack Savoretti, Avatar pölö. Klipeket most nem rakok, mert mióta új a blogfelület azzal gondjaim vannak.
37. Tettél idén valami jót másokkal?- Minden évben adakozom a beteg gyerekeknek, nem csak karácsonykor.
38. Ért valamilyen kudarc?- Hogy nem sikerült elmennem innen.
39. Volt részed meglepetésben?- Apróbbakban igen, pl. apám most lepett meg egy tök jó bakanccsal. 
40. Mi az, amit idén csináltál legelőször?- Nem tudom, nem emlékszem.
41. Történt veled olyasmi, ami a szerencsén múlt?- A lottónyeremény, soha nem azt az öt számot húzzák ki, amit én ikszelek.
42. Miért tepertél a legtöbbet? Sikerült elérned a célod?- A költözés elérése miatt, de nem jött össze.
43. Volt, hogy nem tudtál nemet mondani, pedig szerettél volna?- Idén nem emlékszem semmi ilyenre.
44. Ha a jelenlegi tapasztalataiddal visszacsöppennél 2020 januárjába, csinálnál valamit másképp?- Naná, rögtön az év elején elkezdeném árulni a lakást, nem törődve azzal, hogy mit vesztek rajta.
45. Ha a 2019-es énednek levetítenénk egy 2020-as montázst rólad, szerinted hogyan reagálna?- Sírdogálna.
46. Szerinted mi 2020 legabszurdabb történése?- Az egész 2020 egy abszurd történés volt.
47. Összességében milyennek érzed az éved?- Erősen rossznak.
48. Változott a jövőképed a tavalyihoz képest?- Igen, most még jobban akarom a változást.
49. Hogyan képzeled 2021-et?- Nem merek nagyon tervezni és álmodozni, de ennél remélem azért jobb lesz.
50. Most, hogy megválaszoltál 49 kérdést, milyen érzések kavarognak benned?- Mondhatni, hogy jó. Készen állok elengedni ezt az évet.
+1. Fedeztél fel új blogokat? :)- Párba biztos bele olvastam, de inkább az eddig olvasott és követett blogokra figyeltem.

Hát ennyi. Töltsétek ki ti is, ha tehetitek.

Not at all

Le vagyok eresztve, mint egy lyukas gumimatrac. Néha jó, de aztán belémhasít a fájó felismerés, hogy még mindig itt vagyok és a karácsony is itt fog érni, pedig évek óta írogatom, hogy idén már nem és eljön az én időm...és tessék...ez egy végtelenített történet. Az fb-re már rühellek felnézni, mert mindig, mindenki lakásavatózik, vagy a megvett kecóját szépítgeti, a hugomék is jövőre tervezik a tetőtér beépítést (+2 szoba, +1 fürdőszoba a meglévő 2 szoba amcsikonyhás nappali, fürdőszoba, wc-hez), én meg...na jó, most már kikapcsolom az önsajnálatot, vagy ezt a tudom is én mit, amiben három éve szenvedek.
Egy jótanács még: aki olyan helyen lakik, amit bármily okból gyűlöl és felcsillan a változtatás lehetősége az éljen vele! Ez életmentő lehet.
Éjjel azt álmodtam, hogy egyszerre született kisbabánk A.-val. Neki lány talán, nekem meg fiú, de meglehet, hogy fordítva, erre nem emlékszem pontosan. Mikor felébredtem, elő is vett a lehangoltság, hiszen A. gyereke végülis nem született meg. 
Néha olyan zagyvaságokat álmodok, tényleg...

Pénteken elszakadt a táskám cipzárja, így délután még táskabeszerző körúton voltam. Az első boltban találtam megfelelőt, megvettem és húztam is haza. Egyáltalán nincs kedvem vásárolgatni, pedig itt a nyakunkon a karácsony, de nem bírom magamat rávenni, hogy erre időt áldozzak. Beszéltük anyámmal, hogy a kovidra való tekintettel, az idei karácsonyi családi pofavizitet szüneteltetni kéne, de apám, meg hugom ebbe nem menne bele, az fix. Pedig jelentős könnyebbség lenne mindenkinek. Jelenleg nem foglalkoztat a karácsony, kicsit sem és semmi ötlet nem kering a fejemben, hogy mi legyen a karácsony esti menü, vagy hogy kinek milyen meglepetést vásároljak. Csúnya dolog leírni, de hidegen hagy.
A hétvége unalommal és evéssel telt. Mikulásra kaptam édességet az őseimtől és azt ettük pasimmal felváltva, vagy csoportosan. Hm, rajta nem fog meglátszódni ez a zabálás, rajtam meg igen, na de mindegy. 

És az evés mellett, persze bámultuk a tv-t. Megnéztem pár ID-s dokut, meg Kamureg epizódot a Music tv-n, ja meg elkezdtem az Álomháborút, de annyira szar volt, hogy elkapcsoltam, bocs biztos sokaknak tetszik, de először a pasim forgatta a szemét a filmen, utána már én is, abszolút nem fogott meg.
Terveim között szerepelt, hogy megnézem a Poughkeepsie szalagok c. alkotást, de annyira nyomasztó a trailer alapján, hogy inkább átraktam máskorra.
Utána inkább már csak természetfilmet néztünk, mert hogy az milyen lenyugtató. Hát....ezt most erősen cáfolnám, mert több gyilkolászást és szexet láttam, mint egy korhatáros filmben XD És hát nem irigylem a császárpingvineket, mennyit szenvednek, mire felnő a fióka. És hogy amelyikük kicsit mázlistább, és mondjuk állatkertbe kerül, azt körberajongják, van kajája is és a látogatók nevet adnak neki, míg amelyik a szabadban él, annak minden napja egy kihívás az elemekkel az életben maradásért. Kb. mint az emberek,van akinek szerencséje van, másnak kevésbé. 
Láttam egy tök jó albérletet és viszonylag olcsó is volt, nem messze a hely-től, és ugyanolyan konyhája volt, mint az albérletünkben anno. Elsodort a nosztalgia és kicsit fellelkesedtem, pedig tudhattam volna, hogy a pasim semmi ilyenben nem partner. Megemlítettem másnap neki, míg lekísért reggel a buszmegbe, de egyenesen felháborodott, hogy mit képzelek én, hogy albérletre akarok költeni és hogy akkor menjek, de ő nem megy sehova. Jellemző a hozzáállása, mintha ő imádna itt lakni, mikor állandóan káromkodik, hogy hideg van :/ meg hogy ez szar, meg az, de tenni nem tesz, hogy jobb legyen.
A vénséges vén gonosz banya meg, aki a múltkor ugatott a kukába kirakott csomagoló anyag miatt, felkérdezte anyámat, aki a saját kulcsával jött be a lépcsőházba, hogy kicsoda és mit keres ott?! Éppen én is akkor néztem ki és félhangosan meg is jegyeztem, hogy gyere csak be anya, én még kirakok pár hungarocellt a kukába, remélem a banya hallotta. Nem tudom, mit hisz magáról, hogy itt kérdezz-feleleket játszogat, nyilván ha kulcsa van valakinek a házhoz, akkor esetleg ismer valakit, aki itt él. De a nyanyának meg semmi köze sincs ehhez, nem közös képviselő, vagy ilyesmi. De semmi élete nem lehet, ha azt figyeli, kihez ki jön be. 
És ha pasim belement volna az albérletbe, akkor ezt meg én adtam volna ki, lehetőleg non-stop bulizó fiataloknak(jóindulatú ikonok).
Oké, oké, ugorjunk és ha engem nem is, mást azért járjon át a karácsony szelleme *-*

Ewwww........

Negatív lett a citológiám!!!Pedig anyám már belelátta a legrosszabat a dologba, nem beszélve hugomról ugye...Remélem, idén akkor nem műtenek meg. Majd kiderül, fel kell a héten hívnom ezügyben a nődokit.
Pénteken délután hazafelé a buszon, szerencsétlenségemre együtt utaztam azzal a tetű nővel, akivel a pasim megcsalt, ő a faszijával volt. Már jó régóta nem láttam hálaégnek és most sem hiányzott, ezért csak bámultam lopva méla undorral a szememben, maszkkal az arcomon. Bevallom, megcsapnám azért :/ 
Agyfasz és unalom, ez a kettő dolog váltakozott a hétvégén. Pasim pénteken kimaxolta az este 8-ig való szülinapi partizást, másnap már nem ment semerre. És hiába feküdtem le éjfélkor, szombat reggel 7-kor már csak fetrengtem az ágyban. Így hirtelen ötlettől vezérelve, odaraktam a gázra az ebédnek tervezett levest, majd úgy döntöttem, na akkor beszínezem a hajamat! Mert mikor ha nem most???! Előszedtem a hajszínezőt és lélekben felkészültem a feketére. És tádámmmm.......hát nem lett az....köze nincs a feketéhez :/ Inkább foszöld és sötétbarna keveréke, plusz elvétve az én narancssárgám is, amit ugye már jó háromnegyed éve sajátkezűleg csináltam. Na, mindegy, ezen nem is kesergek, most pár hónapig ez a szín marad, mert nincs energiám újra festeni, plusz olyan hideg az a rohadt lakás, nem akarom még ezzel is kínozni magamat,elég büntetés itt élni.
Halkan megjegyezném, hogy a körmömet persze tökéletese befogta feketére ez a vacak...
Este átadtam pasimnak a b.day ajándékot, semmi extra, könyv, illatszer stb., örült (gondolom) és csináltam forralt bort, mert ugye az egész országban elmaradnak az adventi forraltborozások a kovid miatt. Vettünk ilyen forralt bor fűszerkeveréket, szerintem jó lett! Igyekeztem kicsit karácsonyias hangulatba hozni magamat, de nem ment...még amúgy is jó 3 hét addig, de alapjáraton sincs kedvem, mert kiver a víz az ajándékbeszerző körutaktól, meg mert rohadtul nem vagyok jó ajándékokban és míg R. már augusztusban megvette az összes ajándékot a szeretteinek, nálam még a lista sincs meg. 
Eleve az sem motivál, hogy még mindig menni kell a hely-re, egészen dec. 22.-ig, ha minden igaz, vagy ha addig a koronavírus miatt más döntés nem születik, de úgy néz ki, nem fog.
A szombathoz  visszatérve, sajnos az exem még mindig nem vette a lapot és folytatta az überpatetikus kuncsorgását a titkos szexkapcsi okán. Olyan szinten beleélte magát ebbe, hogy csak ontotta a hülye messenger üzeneteket, még éjfélkor is írogatt. Hogy nekem igenis kell, hogy vele legyek! Nem tudom, ezt honnan gondolja, de nagyon nincs így. És hogy értsem meg, számára létszükség, hogy egynél több nővel szexelgethessen, mert a nője most a gyerekprojekt miatt hormonokat kap és nincs kedve meg amúgy is ő férfi (hahha) és ez neki jár! És sejti, hogy nem helyes, de nem is izgatja ez különösebben, amíg a nője nem tudja, mi baj lehetne? OMG...Kezdett unalmassá válni ez a sok semmi szövege, szóval minimális egy szavas válaszokat küldtem, később azt sem, így kibökte, hogy látja, én nem vagyok annyira vevő az ajánlataira, de akkor keressek már neki egy nőt (WHÁTT?), aki szingli, tehát bármikor ugrasztható, ha neki kedve támad hancúrozni, de nem lát bele semmi mást a kapcsolatba, csak a szexet. Pfff...Hallott már valaki ennél szánalmasabbat?! Pofám leszakad kategória a csávó. Itt már nekem is elgurult a gyógyszer, tiltottam, mert már fárasztott nagyon. Főleg, hogy nem érti, azt hogy én végeztem vele! És nem most, hanem évekkel ezelőtt, mikor lebukott a nője előtt és felhívott é a telefonban az akkori barátnője füle hallatára tett engem egyedüli felelőssé, már hogy én másztam rá, plusz megtoldotta ilyenekkel hogy "miért kezdtem volna veled, nézz már magadra!!" Meg hasonlók. Valószínűleg nem emlékszik már rá, de én igen, és akkor nagyon rosszul esett, mert talán valamit éreztem iránta, vagy csak nagyon untam Aputestet, ez a fickó meg teljesen más volt, hosszú haj, tetkók, motor, rocker életvitel stb. Szóval akkor nagyon nagyra volt magával, de ezekszerint mára fordult a kocka és úgy látom, annyira már nem kelendő, hogy így kell magát másokra ráerőltetni. Hát rám nem fogja ( a fejemben meg felcsendül Taylor Swift: We are never ever getting back together, vagy mi a címe). Komolyan, egyedül a csaját sajnálom, néztem a fb adatlapját, több diplomás és külföldön tanult, szóval okos nő, egyedül csak az emberismerete nem túl jó.
És hogy lehet ennyire felsztárolni a szexet?! Úgy értem, a szex néha tényleg nagyon jó, de nem ez mozgatja az ember életét? Vagy igen???És ennyire???Wááóv.
Á. írt levelet, már nagyon elege van a pasijából, mert szerinte a kapcsolatuk semmit sem változott, a fickó ugyanúgy le se tojja a fejét, más kapukra játszik valószínűleg, sőt mostanában kötekszik is és nem elég neki, hogy Á. heti többször előre megfőz neki, amit aztán a lakására el is visz, meg mos rá meg mittudomén, faszságokon balhézik, pl. portörlés, porszívózás hiánya meg hasonlók. Szóval Á. komolyan azon agyal, hogy befejezi, de már évek óta ez a téma, mégsem bírja megtenni, holott a gyerek nyilvánvalóan csak cselédnek tartja és közben más nőkkel enyeleg.
A. is írt, neki most egy pasija sincs, de nem is bánja, elvan egyedül.
A héten megkaptam K. csomagját külföldről és tele van édességgel. Tegnap este a mézeskalácsos csokit ettük pasimmal. Persze én is viszonzom a csomagküldést, de egyelőre nincs affinitásom a boltból ki, boltba be-t játszani. 
K. még mindig csak félig szabadult meg a pszichopata barátjától, mert a srác a fel jár hozzá szívni a vérét és titokban megfigyeli, amiről aztán K.-t is felvilágosítja. 
Cseppet sem beteg!!!És én még örüljek, hogy az exem csak szexelni akarna :/