Á., írt nekem emailt, hogy kivan, mint a liba, mert a pasija lakásában (ahova ő takarítás és főzés céljából járkál fel heti 2-3 alkalommal) idegen női cuccokat talált. És hogy most akkor mi van? Öh, mi lenne, az van, hogy a pasija beújított valami nőt. Á., meg a fickó amúgy évek óta nem csinálnak semmi „olyat”, mert a gyerek azt mondta, őt nem érdekli a szex. Oh, dehogynem érdekli, csak nem Á.-val. Javasoltam is neki, hogy derítsen fényt a dologra, neki sem jó, ha évekig húzza az agyát, én meg amúgy is tudom, hogy pl. Á. pasija nem kimondottan a hűség szobra, anno rá volt állva A.-ra és volt is köztük valami :S
De nem szeretem játszani a megmondóember szerepét,lévén hogy a párom és köztem is van gond bőven.
És itt a sztori új része. Eredetileg nem ezt a folytatást terveztem, most az egész további eseménysor meg fog változni, de rossz kedvem volt, trében voltunk a pasimmal és egyéb szarságok és hát így alakult.
Két szóban leírva angst és fluff.
Best thing in town:
Come with me and let's go for a ride
Follow me to the other side
As I sit around and watch you pout
'Cause I know that you're the
Best thing in town -- best thing around
Best thing in town -- best thing around
Mike mereven nézve az utat, komótosan vezetett az iskola felé. A szokásos reggeli csúcsforgalom volt, a főutakon mindenfelé dugókkal, így ő lefordulva, egy elhagyatottabb és sokkal kihaltabb mellékúton autózott. Nem volt kedve a tömeghez,a fejében össze-vissza kalandoztak a gondolatok. Missy megint furcsán viselkedett reggel, faggatózni akart, de a férfi kibújt a kényelmetlen kérdések alól és sietve távozott.
Hosszú nap várt ismét Mike-ra, egészen késő délutánig tele volt az órarendje, nem beszélve a táskájában hetek óta ide-oda hurcolt dolgozatokról, amiket még mindig nem javított ki. Úgy érezte, elsodorja a sok tennivaló, sehogy sem halad velük, ráadásul már nem is igyekezett, egyáltalán nem törte magát. Csak Billie Joe-val akart lenni. A fiúra gondolt a nap minden órájában, amit ébren töltött, sőt az álmai is gyakran körülötte jártak. Mintha más már nem is létezett volna a földön és valóban, Mike számára már nem is létezett. Minden nyűg és fölöslegesség lett, ami egykor keretet adott az életének, a tanítás, a diákok, az iskola.
A házassága pedig még ennél is nehezebb terhet rótt rá. Szinte fájó hazugsággá vált, egy pokoli örvénnyé, ami beszívja, ahányszor munka után haza ért, belépett a ház ajtaján és a felesége szemébe nézett. És Mike nem tudta, meddig bírja még ezt csinálni.
A férfi egy újabb mellékútra kanyarodott és ekkor észrevette Billie-t. A felismerés bénítóan hatott rá.
- Billie...- motyogta maga elé örömmel. A szíve heves dobogásba kezdett és boldogság áradt szét benne, amiért kora reggel Billie-t sodorta felé a sors.
A fiú elgondolkodva ballagott a szürke betonon és nem is észlelte, ahogy Mike kocsija lassított, aztán megállt mellette.
- Jó reggelt Mr. Armstrong, elvihetem egy darabon? - húzta le a jármű ablakát kedvesen mosolyogva Mike.
Billie csodálkozva realizálta a szituációt és megtorpant az autó előtt.
- Szia Mike.- üdvözölte meghökkenve a tanárt.
- Ez a nap nem is indulhatott volna jobban. Éppen rád gondoltam. Persze, mikor nincs ez így? - Mike alig bírta levenni a szemeit Billie-ről. A szőke haj, a számára gyönyörű arc, a zöld szemek újra meg újra foglyul ejtették.
- Nekem is egyfolytában te jársz a fejemben, de hiszen úgyis tudod...- Billie elpirult.
- Ülj be és elviszlek, úgyis egyfelé megyünk.- invitálta Mike és kinyitotta Billie-nek az ajtót.
- Jó ötlet ez, Mike? Nem lesz belőle bajod? - kérdezte Billie bizonytalanul.
A régi Mike soha nem tett volna ilyet persze. Bár készséges volt és barátságos, nem az a konzervatív, vaskalapos pedagógus, de meghúzta a határvonalat az munkája és a magánélete között.
Aztán jött Billie...aki által Mike új emberré vált. Ez az új ember pedig nem nyugtalankodott ilyesmiken.
- Minden rendben lesz. Gyere. - nyugtatta meg a fiút Mike és megvárta, míg beül mellé.
- Köszönöm.- hálálkodott Billie, de ahogy az ajtó becsukódott,túl nagy és nyomasztó lett a csend. Mike érezte, valami nincs rendben.
- Történt valami? - pillantott Billie Joe-ra, elmerülve a fiú sápadt és jól érzékelhetően kialvatlan arcában, a sötétkék karikákban a szemei alatt és a végtelen szomorúságában.
- Semmi.- tagadta azonnal Billie és csak nézte maga előtt a kocsi műszerfalát.
- Nekem elmondhatod.- Mike finoman végigsimított a fiú vállán.
Billie ekkor fájdalmasan felsóhajtott. Szemei fáradtan és furcsán fénylettek.
- Anya, meg én...végig veszekedtük az éjszakát. Tudod, mióta visszament félállásban dolgozni a kocsmába, gyakran kimerült és türelmetlen. Ráadásul erős gyógyszereket kell szednie és ezek is hatással vannak rá. Tegnap este is rosszkedvűen jött haza. A testvéreimmel a nappaliban ültünk, néztük a televíziót, én meg felbontottam pár sört, amit nem nézett jó szemmel. Azt mondta, egy reménytelen alak vagyok, akárcsak apa. És elege van belőlem, hogy csak a baj van velem és bárcsak örökre eltűnnék a házából. Felkapta a sörösüveget az asztalról és hozzávágta a falhoz. Nem csináltam semmit, mégis ezt tette, aztán azt mondta, hogy gyűlöl...- Billie hangja elcsuklott és elkeseredetten megrázta a fejét.
Mike szíve összeszorult.
- Biztos nem gondolta komolyan! Az ember hirtelen dühében mond mindenfélét! - szólt gyorsan és vígasztalóan.
Billie arcán végiggördült egy könnycsepp, amit gyorsan letörölt a ruhája ujjával.
- Nem...ő tényleg gyűlöl engem.- suttogta.
Mike megtörten hallgatta a sírástól fojtott hangot és a remegő lélegzetvételeket. Úgy szerette volna jobb kedvre deríteni a fiút, de nem ment neki. Ugyanez a mellőzöttség jellemezte az anyjával való kapcsolatát. Igaz, Darla nem mondta szemtől-szemben soha sem, hogy gyűlöli, de az, hogy nem vett részt a felnevelésében, szabad akaratából, sok mindenre volt magyarázat. Darla arcára ki volt írva minden és valódi lelkesedést csak akkor ért el nála Mike, ha pénzt adott neki. És ez minden volt, csak nem anyai szeretet.
- Vannak emberek, akiknek sehogyan sem tudjuk megolvasztani a lelkükben lévő hidegséget, akárhogy is próbálkozunk. - mondta végül halkan Mike, Billie pedig egyetértően bólogatott.
- Igen, én is így gondolom. De sokszor az is megfordul a fejemben, hogy csakugyan jobb lett volna, ha meg sem születek. Vagy megölöm magam, amit olyan sokszor elképzeltem. Akkor megkímélem őt attól a kudarctól, amit miattam kell elviselnie.
- Istenem, te nem vagy kudarc, Billie! És tudd, hogy én veled vagyok. Bár ez nem ugyanolyan, mint egy anya szeretete, de nem akarom, hogy egyedül érezd magad. Nem szeretném, ha még egyszer az öngyilkosságra gondolnál. - Mike szeme elhomályosult, újra megsimította Billie vállát, majd a karját, biztosítani akarta a jelenlétéről. Hogy mindig és mindenben ott lesz mellette.
Billie szemeiben még könnyek ragyogtak.
- Te vagy a legcsodálatosabb ember az egész világon, Mike. - mondta fátyolos hangon.
- Ez nem így van! Csak szeretlek és nem viselném el, hogy ha ártanál magadnak! Szétrepedne, beleszakadna a szívem. Emlékszel még, mit meséltem neked a szívemről? - Mike kérdőn nézett a fiúra.
- Persze. Hogy ha nem törik össze, egész jól működik. - idézte vissza szóról-szóra a régebben Mike által kimondott szavakat Billie Joe.
- Pontosan. És azt is, hogy megdobogtatod. Úgy, ahogy senki más. Tudod, az én szívem akkor boldog, ha te jól vagy és ha szomorúságot, szenvedést látok rajtad, az nekem is ugyanúgy fáj. Ígérd meg, hogy soha, semmivel sem fordulsz magad ellen! - kérte Mike.
- Rendben. - bólintott Billie, de nem volt túl meggyőző és ez elkeserítette Mike-ot. Vagy öt percig ültek az autóban csendesen, bámulva a reggeli utcaképet. Billie nehezen nyugodott meg, az idegesség még mindig érződött a viselkedésén. Csak ült ott, könnyek nyomaival az arcán, hang nélkül, vívódását Mike is világosan látta és szeretett volna örömet okozni neki.
- Mi lenne, ha ma iskola helyett együtt lennénk? - pattant ki Mike fejéből váratlanul egy ötlet.
Billie csodálkozva bámult rá.
- Arra gondolsz, hogy hagyjuk ki a tanítást?
- Igen. Semmi kedvem most bemenni a munkahelyemre, folyton ott vagyok, másokat helyettesítek, egy szabadnap rám férne. Munka helyett jobban szeretném inkább veled tölteni a napot. Van kedved hozzá? - kérdezte Mike, reménykedve egy igenlő válaszban.
Billie nem volt ilyen biztos a dolog helyességében.
- Nagyon szeretnék veled lenni, de nem lenne jó, ha miattam kerülnél kellemetlen helyzetbe. Az az érzésem, teljesen elrontalak.- aggodalmaskodott.
- Szó sincs erről! Éppenséggel te ébresztettél rá, hogyan legyek jobb ember.- vágott a szavába Mike, majd beindította a kocsiját és Billie Joe kételkedő mosolyát igen feleletnek vette.
Útközben megálltak egy nyilvános fülkénél, ahonnan Mike felhívta az iskolát és aznapra beteget jelentett. Nem emésztette lelkiismeret furdalás, a legjobb döntésének gondolta ezt és várakozás vonta maga alá. Egy felhőtlen és gondtalan napnak néztek elébe.
- És hova megyünk? - kérdezte Billie, az elsuhanó házakat és utcákat nézve. Számára talán ismeretlen környéken keresztül vezetett az útjuk.
- A legjobb helyre, ahol valaha voltam. - árulta el sejtelmesen Mike. Mire Billie értetlenkedve fürkészte az arcát, Mike pedig élvezte magán a zöld szemek kíváncsi fényeit.
Rövid autózás után, a jármű egy kavicsos útra érve állt meg és Mike torka összeszűkült, lelke emlékekkel telt meg újra. Régóta nem járt erre.
- Hát itt volnánk. - suttogta maga elé, ahogy a fák sötétzöld lombja, a fehér kerítés és a kis ház feltűnt előtte. Aztán kiszállt az autóból. Billie követte és csak ment Mike mellett a terebélyes bokrok mentén, egészen a kapuig.
Nagyméretű tábla függött a kapura szegezve. Rajta piros betűkkel odaírva: ELADÓ, alatta telefonszámmal. Mike szemei szomorúan futottak végig a táblán. Az elmúlást idézték az odapingált betűk és számok.
A ház fájdalmasan elhagyatott volt, rendezett, de üres udvar, teljesen lenyírt fű, pár szerszám a ház oldalához támasztva, függöny nélküli ablakok.
A férfi végighúzta tenyerét a kerítésen és megjelent előtte a gyermekkora néhány mozzanata. A verőfényes délutánok, mikor az udvaron játszott. Nagyapja nem messze tőle barkácsolt, mosolya még ennyi év után is melengette Mike-ot. A nagyanyja pedig az ablakból pillantott ki időnként féltve és a férfi mintha még most is érezte volna a simogatásait. Könnyek gyűltek a szemébe.
- Itt nőttél fel? - kérdezte Billie és ámulva vette szemügyre az épületet.
Mike biccentett.
- Igen, ezt a házat bérelték a nagyszüleim. Ez volt az első és az utolsó hely, ahol boldognak éreztem magam. - mondta.
- Nagyon szép. - helyeselt Billie, a kerítésen túlra nézve.
- Miután a nagyszüleim pár hónap különbséggel meghaltak, úgy gondoltam, meghosszabbítom a bérleti díjat és ideköltözünk, de Missy nem szeretett volna itt lakni. Bárcsak lenne pénzem, hogy megvásároljam.
Mike eljátszott a gondolattal, ahogy átveszi a ház kulcsát és csendes hétvégeken a verandán egy itallal a kezében üldögél. És ott látta maga mellett Billie Joe-t is. Ettől az agyában keringő képkockától mosoly szaladt a szájára, de a szemei könnyesek voltak. Élete legnagyobb próbatétele volt, nagyszülei halála és máig nem tudta, hogyan vészelte túl azokat a sötét időket.
- Ahogy itt állok, még most is érzem a nagyszüleim törődését. Mindig a legjobbat akarták nekem. Velük együtt a szeretet lakott itt. Talán azért is akartam ide újra visszaköltözni, hogy az emlékek megjelenítsék azt a feltétel nélküli, tiszta kötődést, amit ők adtak. Amit úgy véltem, az ő halálukkal elveszítettem.- Mike Billie-re pillantott.
Billie pontosan tudta, miről beszél.
- A szeretet sosem hal meg, Mike. - mondta alig hallhatóan.
- Most már én is tudom. Ők mindig is szeretni fognak engem, úgy ahogy téged szeret fentről az édesapád. Ezek a dolgok pedig erőt adnak egy-egy rosszabb napon. Ők itt vannak, akkor is ha nem látjuk őket.
Mike gyorsan elfordult, hogy Billie ne lássa a könnyeit. Aztán, még mielőtt a fiú bármit is kérdezhetett volna, az autója felé vette az irányt.
Mikor helyet foglaltak a járműben, mindketten csak zavartan néztek maguk elé. Mike azt akarta, hogy ez egy jó nap legyen, hogy felvidítsa Billie-t, de ehelyett most már ő is meglehetősen lehangolt lett.
- Bocsáss meg. - szólalt meg végül, percek múltán, miután a sírás már nem szorongatta.
- De hát miért?- kérdezett vissza Billie.
- Mert azt hittem, hogy jobban fog menni. Akartam mutatni neked valamit a gyermekkoromból, de maga alá gyűrt a múlt felidézése. Talán sosem tudom ezt könnyek nélkül végigcsinálni. - magyarázta Mike.
- Én tudom, min mentél keresztül, Mike. És nagyon erősnek tartalak, amiért most ide tudtál jönni. Az összes fájdalom ellenére is itt voltál és csak ez számít. - Billie Mike-hoz hajolt és mélyen a szemébe nézett.
- Köszönöm Billie. Milyen jó, hogy most megoszthattam veled. - Mike gyengének érezte magát, a feje szédült és mintha nehéz terhek nyomták volna össze belülről. Amikor a nagyszülei üres házához elautózott, mindig egyedül volt, Missy nem tartott vele sosem. Ahogy Mike a gyászával is egymaga küzdött meg, úgy állt mindig támogatás nélkül annál a fehér kerítésnél a könnyeit nyelve. De ez ma nem így volt! Ma egyáltalán nem érezte magát elveszettnek, mert Billie Joe mellette volt. Ugyanott, ugyanannál a kerítésnél és Mike biztosra vette, hogy hasonlóan érzett, mint ő.
- Szeretlek. - suttogta még Billie és Mike a könnyein át próbált egy mosolyt küldeni felé. Mert a fiú közelsége megnyugtatta, szárnyakon repítette az érzelmeit. De sokszor minden olyan fájdalmasan, kínkeservesen nehéz volt.
Mike kora este érkezett haza. A nagyszülei házánál tett látogatás után elmentek még ide-oda, majd Billie ötlete nyomán, ellátogattak a fiú apjának kedvenc kocsmájába, ahol ittak néhány italt. Ez valamelyest jobb kedvre derítette őket. A parkba is eljutottak, ahol beszélgettek, csókolóztak, vagy csak hallgattak. Mike-nak a kettejük közti csend is jól esett, neki csak az volt fontos, hogy együtt legyenek.
Ezektől az élményektől és az elfogyasztott alkoholtól szédelgett kicsit. Még alig váltak el, de ő máris Billie-re gondolt, A világosszőke, puha hajára, az ajkára, ahogy a övére tapadt, a csókokra, az ölelésekre, a fiú lélegzetére, ahogy felgyorsult, mikor Mike megérintette a testét, a forróságra, ami lassan átkúszott a férfiba is és felébresztette benne a vágyakozást.
Missy autóját a kocsifeljárón találta, persze nem is reménykedett abban, hogy szerencséje lesz és hogy a nő esetleg pont ma túlórázik. Összeszedte magát és megfontoltságot, józanságot színlelve nyitott be az ajtón és rakta le táskáját a nappali kanapéjára.
Missy a konyhában állt, az ablakon kikémlelve. Olyan volt, mint bármelyik nap és az az elegáns, fehér színű blúza, fekete szoknyája volt rajta, amit reggel viselt.
- Szia Missy. - köszöntötte Mike.
A nő kifejezéstelen arccal fordult el az ablaktól és egyenesen Mike-ra bámult.
- Szia, drágám. Jól telt a napod? - kérdezte és Mike gyomra összeugrott.
- Igen. - vágta rá, magabiztosságot mutatva.
- És ilyen sokáig bent kellett maradnod? - érdeklődött Missy.
Mike gyorsan hátat fordított neki és a konyhaszekrényből elővett egy poharat, amibe vizet töltött.
- Sajnos nagyon sok a lemaradásom. - válaszolta.
- Tehát dolgoztál. - sétált mellé a nő. Mike fél szemmel sandítva mérte végig, furának találta az egész viselkedését.
- Hát persze...- dadogta és lehajtotta a pohár vizet.
- Elég ebből, fejezd be a hazudozást! - kiáltott rá ekkor a nő Mike-ra.
- Miről beszélsz? - Mike hangja megremegett.
Missy most már ott volt előtte, így Mike nem tudott elfordulni, kénytelen volt ránézni és nagyon rossz előérzete lett.
Az asszony tekintete hideg volt, akár egy jégcsap.
- Ma délelőtt úgy alakult, hogy elmaradt egy tárgyalásom és az jutott eszembe, ebédelhetnénk együtt. Bementem hát az iskolába és mikor téged kerestelek, közölték a kollégáid, hogy nem vagy bent, mert aznapra beteget jelentettél. Ami elég érdekes, lévén, hogy reggel még teljesen egészségesen rohantál el itthonról, még a kérdéseimre sem válaszoltál. De most már nem bújsz ki ez alól. Áruld el, mi a jó franc ez az egész?!
Mike megszédült, ahogy Missy szavait hallotta. A fejében újra, meg újra visszhangoztak a felesége által kimondottak. A homlokára veríték ült ki, a gyomra és mellkasa fájni kezdett, a torka kiszáradt. Leült a konyhai székre és érezte a vért az arcából kiszállni.
- Missy, én...- kezdett volna bele, de neje indulatosan közbevágott.
- Nem vagyok idióta, Mike. Jól tudom, hogy ez az egész azért van, mert megcsalsz. Ki az a ribanc? És mióta tart? Mióta nézel teljesen hülyének?
- Nem is tudom, mit mondjak...- sóhajtott a férfi tehetetlenül, de Missy most sem hallgatta végig.
- Neked elment az eszed, vagy mi? Bebújsz egy iskoláslány ágyába? Ez a hála az évekért, amit melletted töltöttem? Hiszen nekem köszönhetsz mindent, nélkülem senki vagy! - üvöltötte a nő, szinte magán kívül. Mike teljesen sokkos lett a helyzettől. Missy pedig kifordult önmagából. A könnyektől elmázolódott a szemfestéke, a haja a vállára hullott. És ordított. Ijesztő, bántó hangon.
- Missy, annyira sajnálom...- nyögte ki szinte szavak nélkül Mike. Sajnálta a feleségét, nem akart neki fájdalmat okozni. Nem kellett volna hagynia, hogy idáig eljussanak, már az elején el kellett volna neki mondania mi a helyzet.
De nem tudta, vigye ezt végbe, hiszen az igazság még annál is súlyosabb volt, mint amit Missy feltételezett. Hiszen nem egy lányba szeretett bele, hanem egy fiúba. Hogyan is lehetett volna ezt becsületesen elárulnia?
Mike ezt még most sem tudta, csak azt érezte, a legrosszabb rémálma vált valóra. Elbukott és hibázott. Megbántotta Missy-t, pedig ezt akarta a legkevésbé.
- Missy, kérlek...- de a hangja elakadt, nem volt képes egy mondatot sem kiejteni. Megsemmisülve ült csak és nézte Missy tombolását. Amit teljesen meg is értett és nagyon szégyellte magát.
- Csak azt ne mondd, hogy ne haragudjak! Ne gyere ilyen rossz dumával, abból én már kinőttem! Most büszke vagy magadra, mi? Jót tesz neked ugye, hogy egy senkiházi kis cafka odáig van érted? De mégis kinek képzeled te magad, Michael Pritchard? Várj, majd én elárulom, hogy ki vagy, egy vesztes, egy nyomorult, egy szerencsétlen, szánalmas balfék. Akit még a heroinista anyja is a kórházban hagyott! És nagyon helyesen tette. Pont azt érdemelted, hogy egyedül maradj!
Missy szavai kegyetlenül, élesen vágtak bele Mike-ba. A nő remek érzékkel találta el a gyenge pontját, kihasználta a sebezhetőségét. Az anyja iránt érzett szeretetéhségét, az elérhetetlen vágyakozást iránta. Mike tudta, hogy nagyon dühös rá, de nem hitte volna, hogy ezeket a dolgokat felhasználva okoz neki fájdalmat.
- Miért ülsz itt ilyen bambán? Miért nem szólalsz meg? Tudod mit, nem is érdekel, kivel csaltál meg, csak mondd, hogy egyszeri alkalom volt, vagy hogy ő akarta, hogy nem jelentett neked semmit! - rivallt rá Missy, de a férfi összeszorította a száját és a konyhai asztal lapját bámulta. Csak így tudta meggátolni, hogy eleredjenek a könnyei. Nem tehette meg, amit Missy kért, az hazugság lett volna és ő már nem akart hazudni többet.
- Mike, mondd ki! - Missy lezöttyent egy székre és arcát kézfejével törölgetve nézte Mike néma szenvedését. Várta volna a beismerést, hogy csak egy futó kaland volt, egy elhajlás, és semmi több...De ezt a választ nem kaphatta meg.
- Bocsáss meg. - mondta végül a férfi, de továbbra sem nézett Missyre, aki egy idő után mérgesen sóhajtott, aztán felállt a székről.
- Ha ez minden, akkor fogd a holmidat és tűnj el a házból! - a kérése nem volt most hangos, de Mike nem is akarta megvárni, míg újra kiabálni kezd. Ő is úgy vélte, a legokosabb, ha magyarázkodás helyett, elmegy onnan.
Beletörődve bólintott, aztán a szobába vonult és egy bőröndbe kezdte el bedobálni néhány ruháját. Missy az ajtófélfának támaszkodva nézte végig, ahogy Mike mindent elcsomagol, majd az ajtóig kísérte megvető pillantásokkal.
- A maradék holmimért még visszajövök. - mondta, Mike ahogy keze már az ajtó kilincsén volt. Missy ezt egykedvűen vette tudomásul és amint Mike kilépett, hangosan becsapta utána az ajtót.
Mike tehát nem tehetett mást, autóval egy motelbe ment, ahol kivett egy szobát. Furcsán érezte magát, ahogy ott ült ölbetett kezekkel az ágy szélén, szemrevételezve a virágmintás tapétát, a beépített szekrényt, a dohányzóasztalt, a székeket, a televíziót, az ágyon lévő rikító virágokkal díszített takarót. Reggel még azt hitte, ez egy könnyed nap lesz, de helyette minden kártyavárként dőlt össze körülötte. Vagyis nem minden. A házassága. De ez várható volt, Mike csak azt nem tudta, mikor és hogyan jön el ez a pillanat. Hát most már erre is meglett a válasz. Egy cseppet sem volt boldog, hogy ilyen módon juttatta Missy tudomására az egészet, undort érzett maga iránt, de ugyanakkor kicsit felszabadult is lett, hogy nem kell többet színlelnie. A szemei égtek, de nem tudott sírni, nem tudott könnyeket ejteni a kapcsolata miatt, úgy érezte, az nem most, nem ezen a délutánon fejeződött be.
Nem akart egyedül lenni, a telefonért nyúlt és tárcsázta Billie számát. Beszélni akart vele, de legjobban arra vágyott, hogy a fiú itt legyen mellette. Szüksége volt rá. És Billie jött, amilyen gyorsan csak tudott. Mikor Billie Joe belépett a motelszobába, Mike úgy érezte, minden könnyebb lett egyszeriben. Maga mellé ültette és elmondott neki mindent, Billie pedig nem kérdezett, nem ítélkezett, csak hallgatta, aztán a karjaiba zárta.
Mike össze-vissza álmodott, Missyről és Billie-ről, veszekedésről és kibékülésről, veszteségről és jutalmakról, könnyekről és önfeledt nevetésről. Múlt és jövő váltogatta egymást a hektikus képekben.
Izzadt homlokkal és vadul kalapáló szívvel riadt fel. Összerázkódott, ahogy az alvásból az ébrenlétbe csöppent hirtelen. Émelygett és légszomja volt. De amint felismerte, hogy a motelszobában van, ahová a Missyel történt vita után ment, minden újra valós lett körülötte. Billie karja védelmezően pihent a vállán, a teste szorosan simult hozzá. Mike óvatosan oldalra pillantott és látta, hogy Billie nem alszik, a tv-ből kiszűrődő kékes-szürkés színek élénken tükröződtek szemeiben és árnyakat festettek a gyönyörű arcára.
- Ébren vagy? - nézett rá Billie. A hangja lágy volt és törődő. Mike pedig úgy érezte, soha nem akarja, hogy ez a nap véget érjen. Akármilyen kusza és viharos is volt, de a vége tökéletesre sikerült, hiszen Billie Joe ott feküdt mellette. Ez az álomszerű élmény a valóság volt most.
- Csak rosszat álmodtam. A fejem tele van mindenféle ostobasággal. - felelte halkan Mike.
- Elhiszem, hogy zaklatott vagy. Ha bármiben segíthetek, csak szólj. - ajánlotta fel készségesen Billie.
- Nekem pont elég, hogy itt vagy. Ugye nem mész még haza? - kérdezte reménykedve Mike.
Billie elmosolyodott.
- Ma éjszaka, nekem itt az otthonom.- felelte.
- Ez csak egy motelszoba, Billie. Nem egy otthon. Csak falak, amik lélektelenek, amik között nincs ott az ember valódi lénye. De majd ha elköltözünk a városból és máshol kezdünk újra mindent, akkor lesz egy kis ház, fehér kerítéssel és dús, zöld bokrokkal a kertben, barátságos fényekkel az ablakaiban, hintaszékkel a verandán...akkor...
Mike álmodozva csukta le a szemét.
- Akkor otthonra találunk. Mindketten.- fejezte be a férfi mondatát Billie.
Mike bólintott és érezte még, ahogy Billie ujjai szelíden végigsimítanak a szíve környékén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése